2013. június 27.

Renitens magyarok

Nos, a kalandos vonatos hazaút után, picit megnyugodva kezdtem bele az itthoni teendőim elintézésébe.
Minden napra jutott valami, de szerencsésen be, vagy inkább kivégeztem valamennyit.
:)
Így holnap indulok vissza.

Biztosan ti is voltatok már úgy, hogy egy-egy gondolat befészkelte magát a fejetekbe, és később valami ismét előhívta őket.
Most én is így voltam ezzel.

Ha hazajövök szeretnék felfedezni valamilyen pozitív változást az itthoni állapotokat illetően. Mert ugye az ország jobban teljesít... (?)
Nem sok sikerrel. Az utolsó napig kellett várnom, hogy a befészkelt gondolat felszínre törjön.

Jelen esetben ez a közlekedéssel kapcsolatos volt.

Nyilván, a "felmérés" nem reprezentatív, de elgondolkodtató.
Hazafele azt figyeltem meg, hogy a közlekedők közül a szabályt szegők között rendkívül sok volt a magyar rendszámú autó. Nem striguláztam, de feltűnt a nagy számuk, őket követték a lengyelek, és a szerbek.

Mivel bejáratós autóval közlekedtem, nem akartam meggyilkolni a motort, ezért a szokásosnál is elővigyázatosabban előztem, többször néztem a visszapillantó tükörbe.
Valahol Németországban van pár nagy lejtő, az egyiknál azt vettem észre, hogy egy autó folyamatosan jobbról előzget, mert a belső sávban nem mentek elég gyorsan (100-as korlátozás volt), majd szlalomozgat a sávok között. Néhol volt egy-egy meleg pillanat.

Mikor megelőzött - természetesen jobbról -, én is épp befejeztem egy előzést, és soroltam volna ki, akkor vettem észre, hogy egy magyar rendszámú autó az. Nagyon kellett figyelni. Nekem.
Egy ajudi volt az.

Nem akarok senkit megbántani, de azon mosolygok, hogy sok magyar attól hiszi magát VALAKINEK, ha Audival, Mericel, vagy Bömössel jár.
Feltételezem, emberünk is ebbe a körbe tartozik.
Nem értem.

Erre van egy jó sztorim. Hajdanában, még időszámításunk előtt egy lízingcégnél dolgoztam. Egy menő cég első embere jött hozzánk a flotta beszerzés ügyében, aminek keretében ő is vett egy autót.
Saab-ot. A mi ügyvezetőnk megkérdezte tőle, hogy miért nem AUTÓT (fenti három) vesz.
Erre azt mondta, hogy neki nem kell, mert minden cigány azzal jár.
:D
(Ezt mos kéretik nem mellé/félre/akárhogy érteni! )

A napokban, amikor Győrben várakoztunk a parkolóban azt vettem észre, hogy rajtam kívül senki sem fizetett a parkolásért.
Lehet, szombat lévén úgysem jön az ellenőr?
Jött egy autós, aki a tiltás ellenére simán beállt - az egyébként táblával tiltott - a taxisok részére fenntartott parkolóba. Tette ezt annak ellenére, hogy rengeteg üres hely volt.

Lakhelyemen a városból kivezető úton 50-es tábla van, én annyival mentem, és sorra előztek meg. És nem 55-el.
A városon kívül is, ahol szintén betartva a szabályt, a megengedett maximális sebességgel közlekedtem.
Az is előfordult, hogy rávillantottak, bemutattak előzés közben.

Minap csúcsosodott a történet, amikor épp a megyeszékhely körgyűrűjén haladtam. A lámpa már messziről láthatóan is piros volt, ezért lassítottam. Abban a pillanatban elhúzott egy bömbi mellettem, és az épp sárgára váltó lámpánál a belső sávban indulót előzte úgy, hogy átment a szemben jövő sávba.
Hm... ezért én elvenném a jogosítvány, mérlegelés nélkül. Mi ez, ha nem közúti veszélyeztetés?

Ha jól tudom júliustól ismét szigorítják a KRESZ-t. Szerintem feleslegesen.
Ugyanis az ellenőrzés konvergál a nullához. A megyében naponta 2 (!) helyen trafiznak, és azt is bemondják a rádióban, benne van az újságban.
Nem a bírságot kellene az egekig emelni, mert szerintem annak semmilyen visszatartó ereje nincs, hanem érvényesíteni kéne a szabályozást. Folyamatosan ellenőrizni, és ellenőrizni.
Ha valakit egy hónapban kétszer is lefülelnének, szerintem sokkal jobban figyelne.
Megjegyzem a százezres tételeket sokan ki sem tudják fizetni.
Nem tudom, hogy az ellenőrzés hiánya minek tudható be, emberi vagy a technikai feltételek hiányoznak, de én átgondolnám, hogy biztos jó-e ez az irány.

Ezen a héten egyetlen igazoltatást nem láttam, csak mekiző, fagyizó rendőrökkel találkoztam.

Mit gondoltok?

9 megjegyzés:

  1. Gondolni sok mindent gondolok!
    Tapasztalatot is osztok meg. Nyolc évig voltam üzletkötő kelet-Magyarországon. Hetente három napot ültem autóban, évente 70-80000 km-t mentem. Sokszor hallottam a rádióban, hogy fokozott ellenőrzés napokon keresztül. Mentem több mint ezer kilométert, és nem találkoztam egy rendőrrel sem. Ja és nem autópályán!
    Hasonlókkal én is találkoztam, találkozom a mai napig is. Az hogy áll a rendőr az út szélén, és megállít, még nem nagy visszatartó erő. Index nuku! Felénk az Ausztriában dolgozó Szerbek járnak haza. Tolják ezerrel a városon belül. Így csinálják in Österreich is? Kétlem!
    Büntetni sem kellene, csak rákényszeríteni a szabályok betartására a polgártársakat, függetlenül milyen faroknövelő eszközben ül!

    VálaszTörlés
  2. Az a durva, hogy ezek az emberek fel sem fogják, hogy mások életét is veszélyeztetik, azontúl. hogy szabálytalankodnak.

    Szerintem a kocsi márkája nem határozza meg a vezetőt, minden kategóriában láttam már hülyéket és vadul vezetőket. Kedvencem a felturbózottnak hitt, iszonyú hangerejű a szememben már roncsnak látszó autó, amivel minél gyorsabban száguld a vezető, hogy megmutassa, ki a legény a vidéken...hát, nem ő az, de ezt nem ismerné be semmi áron...:)

    Amúgy én is audival járok...:)Egyszerűen azért, mert megbízható, kényelmes és minden megvan benne, ami nekem kell. Még neve is van: Siegfried...:) Óvatosan vezetek, betartom a szabályokat, mert nem veszélyeztetem sem a mi, sem mások életét. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kétlem, hogy a "karikás" márka jó, de ahogy fentebb fogalmazott találóan Miki, egyesek számára ez más okból fontos.
      :D
      Itt is sokan járnak Porscheval, Ferrarival mégis betartják a szabályokat, ahogy kell.
      Nem véletlen az sem, (ami miatt rendkívül dühös szoktam lenni otthon), hogy nagyon ritkán látok itt elütött állatot.

      Törlés
    2. Igen, tudom, hogy így van. Ezért szokta viccesen a férjem maffiaautónak nevezni...mert Mo-n megszokta, hogy csak nagydarab, kopasz embereket látott hasonlóakban...Én nem, de én nyilván jobban ismerem az országot.

      Törlés
  3. Hát én már régen voltam otthon, de tényleg katasztrófa, ami az utakon történik. Ha a megengedett sebességgel megyek, akkor rám is rámdudálnak, integetnek. Különösen a magyar kamionosok veszélyesek...nem tud megelőzni, ezért rád tapad, ami egy hirtelen fékezésnél igen veszélyes, ráadásul folyamatosan dudál, pedig én csak betartom a szabályokat. Kevés az ellenőrzés valószínűleg, illetve sokakat nem érdekel a bírság. Akit érdekel, az azért odafigyel szerintem, de lehet, hogy tévedek. Sosem értettem, hogy miért kellene nekem a megengedettnél gyorsabban menni egyesek szerint...

    VálaszTörlés
  4. Tegnap a közművek néhány jeles képviselője elkezdett egy gödröt ásni az előttünk futó út túloldalán. Majd belevágtak az aszfaltba is. Majd betemetés, és kerítés táblákkal. Az úttest fele lezárva. Még hiányzik az aszfalt. Így ma a konyhából néha kipillantva azt látom, hogy az az autós, akinek kerülnie kellene nem áll meg, inkább lepöcköli a szembejövőt. Természetesen irányjelző nélkül.
    Borzadály!

    VálaszTörlés
  5. Nem csak a magyarok!

    Mint ismeretes, en Budapesten taxiztam het evig, nekem nem kell bemutatni a hazai barmokat.
    Viszont vadiuj elmeny volt Los Angeles.
    Annyi eszement orultet en meg nem lattam az utakon, mint ott.
    Ejjel kettokor full forgalom a nyolcsavos autopalyan, a 65 merfoldes tablanal 80-90 merfolddel elozgetnek jobbrol is, balrol is, harom-negy savot valtanak egyszerre, ha valami dolguk van.
    Nagyjabol egymillio levezetett kilometer van mogottem, de LA-ben volt olyan alkalom, hogy majdnem megalltam, mert nem birtam idegileg elviselni, amit az ottani autosok muvelnek.
    Van rola video, ha bekukkantasz a YouTube oldalra, akkor majd lathatod.

    A magyarokrol nem kell sok rosszat irni. Mindannyian tudjuk, hogy otthon mindenki meg van zakkanva [ami nem csoda], es ez a kozlekedesen is jol lemerheto.

    Dublin ahhoz kepest egy szanatorium. Itt megalszik a tej az ember szajaban, olyan nyugi van.

    VálaszTörlés
  6. Az írás után hallottam egy történetet, ami megerősíti a vélelmeimet.
    Unokatesóm polgármester egy kis zsákfaluban. A faluba vezető mintegy kilométeres szakasz egyenes, jól ki lehet gyorsítani. A lakott rész egy kis emelkedőn kezdődik, ahonnan csak zúgnak befele -a nagyobbnál nagyibb autók. Szerintem sok esetben 80-100 km-s sebességgel.
    Gyakorlatilag macskát nem szabad tartami, mert nem éri meg a felnőttkort.
    Nem beszélve arról, hogy nincs járda, tehát anyuka az út szélén tolja a babakocsit, terelgeti a porontyot.
    Eddig nem történt tragédia, de meddig lesz ez még így?
    Nos, a problémával a polgármester a megyei rendkörkapitányhoz fordult. Kérte, hogy vagy telepítsenek fix fotoapparátot, vagy jöjjenek ki több alkalommal.
    Válasz: fix nincs (miért?), mobil kettő van a megyében, abból az egyik rossz.
    No comment.

    VálaszTörlés