2015. június 18.

Ez az út nem vezet sehova - magánvélemény

Többször írtam már, hogy nem érdekel a politika. Ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok tájékozott, csak tartom magam ahhoz, hogy nem engedem be a mindennapjaimba, nem tartozik a csevegési témáim közé. Reggel megnézem az aktuális híreket pro és kontra, és nagyjából ennyi elég.
Lenne. De nem tudom elkerülni, hogy kikerüljem (de szép a magyar nyelv).

Elképedve látom, hogy az emberek többségének a fő vesszőparipája a politika. A reggeli kávénál, buszra várva, a metrón, a piacon, a munkahelyen. Mari néni nem az unokáról beszél Rozi nénivel, hanem arról, hogy épp mit csinált a Gyurcsány vagy az Orbán.
Ez régen nem volt így.

A közösségi oldalon lévő ismerőseim legnagyobb részéről tudom, hogy melyik ismerős jobbos, balos, libsi, vagy épp zsidó irányultságú. Pedig nem is kérdeztem, mert nem érdekel, magánügy.
Múltkor írja egyikük, hogy én biztos a másik oldalt támogatom, mert soha nem "lájkolom", amiket ő kitesz.
Mondom, tévedtél egyik oldal mellett sem tettem le a voksom, semleges vagyok  (már több mint húsz éve), és azért nem "lájkolok", mert nem érdekel, hogy mi mellett kampányolsz. És egyáltalán minek kampányolsz? Ha legközelebb lefényképezel egy virágot a kertben, biztos, hogy "teccikelni" fogom.
Megsértődött. Azóta sem beszéltünk.
:(

Ez nem az első eset, már-már, ha nem vagy velünk, akkor ellenünk vagy táborok jöttek létre. A politikai irányultság alapján alakulnak klikkek, szűnnek meg barátságok, kúszik be a politika a vasárnapi ebéhez is. Holott bármi másról lehetne beszélni.

A vicc, hogy hiába jöttem el, Svájcban élő, magyar ismerőseim is véres szájjal szidják egyik vagy másik oldalt úgy, hogy sokuk tizen,- huszonéve itt él. Fogalma sincs, hogy mi van otthon, milyen az egészségügy, közigazgatás, oktatás, stb. helyzete. Jobb lett, avagy sem.
Ja, és persze ők az elsők, akik azt mondják más beszélgetés alkalmával, "á, én már nem magyarkodok".

Nem értem.
Félreértés ne essék, nem értek egyet azzal, ami otthon zajlik. Már kb. 25 éve nem. A köpködéssel, egymás sárba tiprásával nem lehet - a többség számára - , jó megoldásokat találni.
Azt kellene végre felismerni, hogy az acsarkodás nem opció. Ezt azonban a hétköznapi embertől a politikai vezetőkig senki sem akarja belátni.
:(

Nézzük csak a legutóbbi problémát, a menekültügyet. Borzasztó nagy probléma.
Alternatívát senki sem tud, csak azt üvölti mindenki torkaszakadtából, hogy az nem jó. Pro és kontra.
Nem kellene egy picit gondolkodni, mielőtt kiabálunk ide, vagy oda?

Nem értek hozzá, és nem vagyok szakember, de a kérdés messze túlhaladt Magyarországon. Egész Európát érinti.
Egyik Svájcban élő magyar ismerős az elmúlt évi népszavazás alkalmával azt mondta, hogy nagyon helyes, hogy visszahozzák a kvótarendszert, nem kell mindenkit beengedni. Ezzel szemben, most a baloldal mellett áll a hazai kérdésben. Nem sántít ez picit?
:D

Kijöttek a kormány plakátjai. Nem mondom, hogy jó, sőt baromság. Nem ér semmit. Azzal azonban egyetértek, hogy megoldást kell találni.
Erre az ellenzék fröcsögő szájjal ellen kampányt indított.
Egyetlen megoldást sem hallottam a részükről (sem).

Tegnap jött egy megoldás, kerítést húzunk. Ellenzék: NEM JÓ.
Ok, elfogadom. Ötlet? Ja, az nincs.
Az egyik azt mondja, nem kellenek a menekültek, a másik meg, hogy igen. Én azt látom, hogy nem is a megoldás a lényeg, hanem, hogy még véletlenül se legyen egyetértés.
:(
Hogy mi a megoldás? Gyanítom, jó megoldás nincs, de valamit tenni kell.
A lehetőségekről beszélni kell(ene).

Nyílván, akik háborús övezetből érkeznek a genfi egyezmény értelmében be kell fogadni. A II. Vh. után, '56-ban bennünket is befogadtak.
Bár, én őket is erős górcső alá venném.
Amikor az ellenzék azt mondja, hogy be kell engedni mindenkit, jót átgondolta?
Mi van, ha velük terroristák is érkeznek?  Mi van, ha nálunk is elkezdenek robbantgatni?
Mi van, ha simán levágják a kaller kezét, mert az csak a munkáját végezte?
Ebbe belegondolt valaki?
Vagy csak óbégatunk, hogy NEM JÓ...

Tudjátok mi jut erről eszembe?
Évekkel ezelőtt az egyik építkezésen állandósult a munkavédelmi felügyelet jelenléte. Mindennap kijöttek és megállapították, hogy valamit nem jól csinálunk.
Kérdem a hatóságtól, hogy ok, de akkor legyen kedves és mondja már meg, hogyan kell jól csinálni. "Azt nem tudom, de így nem jó, nem felel meg az előírásnak". No comment. Valami írástudatlan kitalált valamit, ami az íróasztal mögött remekül működött, csak épp a gyakorlatban nem lehetett megvalósítani. Az ellenőr ehhez ragaszkodott.
Állandóan ez az eset jut eszembe.
Megoldás nincs, de kritika azonnal.
Remélem, hogy a józan ész végre felülemelkedik, és születik egy elfogadható megoldás.

Kedves ismerősök, barátok, ismeretlenek!
Mi kellene ahhoz, hogy visszatérjen az élet a normális kerékvágásba, és a politika helyett arról beszéljünk, hogy mondjuk mennyibe kerül a petrezselyem, vagy milyen szépen szerepelnek sportolóink az Európa Játékokon?
Vagy naív vagyok, ilyen már nem lesz soha?
Végezetül, ezt a plakátot találtam... van benne valami...
:(

60 megjegyzés:

  1. Es most nem mer senki semmit irni.. na az èn vèlemènyem hozzà: A petrezselyem kb. 2 Frankba kerül :)

    maresz

    VálaszTörlés
  2. Nem olyan félelmetes dolgok ezek hogy ne merjen valaki hozzászólni :-). Igen, szűrni kell a bejövőket. Mindig és mindenhol. Ahol eddig ezt nem tették ott már komoly bajok annak ebből. A mindenkori ellenzék soha nem értett egyet a kormánypárttal. Mindegy hogy miről van szó csak ellentét legyen. Tele vagyunk olyan törvényekkel, szabályokkal amiket csak leírnak de betartatni, ellenőrizni már nem tudják. A módszert nem szokták a törvényhez tenni csak azt hogy mi legyen. Hogy hogyan az már nem számít. Aki nekem keménykedik egyik vagy másik párt mellett azzal nem beszélek. Ha elmondják a véleményüket a sajátom nem feltétlen teszem hozzá mert nincs kedvem igen-nem párbeszédhez. Minden párt dolgát figyelem de nem vitatom meg olyannal aki nagyon mellette áll valamelyiknek. Erre akkor szoktam rá mikor a barátnőmmel több éves szünetet tartottunk mert nem akartam hallgatni az agitációit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is vannak olyan "barátaim", akikkel ezért szakadt meg a kapcsolat, mert nem foglaltam nyíltan állást, hogy alma vagy körte,
      :(

      Törlés
  3. Azért nem lehet a petrezselyem áráról beszélgetni, mert akkor is oda lukadunk ki, hogy az előző kormány alatt bezzeg csak feleennyi volt a petrezselyem ára és erről is a mostani kormány tehet :)

    Viccet félretéve, nekem hatalmas felüdülés volt, amikor Ausztráliába költözésem után észleltem, hogy itt nem politizál senki napi szinten. Idegenek nem állnak le szidni a kormányt, ha túl hosszú a sor a pénztárnál. Persze itt is jelen van a politika, de közel nem olyan szinten, mint otthon. Itt is sokat ellenez az ellenzék, de előfordul olyan is, hogy támogatják a kormányt.

    Innen nézve Magyarországnak nincsen menekültproblémája. A HVG szerint tavaly 20.000 kérelmet nyújtottak be, ami jelentős növekedés a korábbi évi 2-3000-hez képest. Ausztráliába 2007-2013 között 50.000 csónak érkezett illegális menekültekkel, csónakonként 300-500 emberrel. Itt tényleg probléma a menekültügy. A különbség abban van, hogy Magyarországot általában nem végcélnak tekintik a menekültek, hanem csak kapunak az Unióhoz. Ők inkább Franciaországba vagy Angliába akarnak eljutni, nagyon kevesen akarnak Magyarországon letelepedni. Ausztrália ellenben célország, és akik ide jönnek, azok általában nem is akarnak dolgozni, csak kihasználni a szociális ellátórendszert.

    Nekem személy szerint az a véleményem, hogy ne engedjünk már be válogatás nélkül mindenkit. Először győződjünk meg arról, hogy a menekült tényleg az, akinek mondja magát és nem mondjuk egy tálib, aki a jogos igazságszolgáltatás elől menekül. Másodsorban pedig győződjünk meg arról, hogy nincs semmi olyan fertőző betegsége, ami veszélyt jelenthet a társadalomra. Tehát nem TBC-s, nem ebolás stb. Ha minden oké, akkor felőlem nyugodtan bekerülhet a társadalomba, én adnék is neki segítséget az első 2 évben (lakhatás, nyelvtanulás stb.), de ha ebben a 2 évben azt látom, hogy nem akar hasznos tagja lenni a társadalomnak (tehát nem tanul intenzíven magyarul, nem kezd állást/saját lakást keresni), csak a juttatásokból akar részesülni, akkor megvonnék mindennemű támogatást a 2 év letelte után. Szerintem a menekültek nem veszik el a magyarok munkáját. Ha valaki, akinek semmi nyelvtudása és kapcsolati tőkéje nincs, el tudja venni egy magyar ember munkáját, akkor a hiba a magyar emberben van. Szerintem ezek az emberek (akik tényleg hasznos tagjai akarnak lenni egy társadalomnak, de tényleg üldözik őket otthon) csak hozzátesznek az országhoz. Ha olyan kvalitásokkal rendelkeznek, akkor akár még munkahelyet is teremtenek. Ha meg jelentkezik egy magyar és egy menekült ugyanarra az állásra, de a menekültnek több a tudása / jobban ért a szakmához, akkor miért kéne csak azért a magyarnak adni az állást, mert magyar? Ha a menekült nem akarna elhelyezkedni, akkor meg az lenne a baj.

    Viszont ha egy menekültnek nem tudom megállapítani a személyazonosságát, akkor szívbaj nélkül penderíteném vissza oda, ahonnan jött.

    Én nem pártolom a kerítést. Miben különbözik ez a kerítés a Berlini Faltól vagy a Vasfüggönytől? Én abban látom a megoldást, amit már fentebb írtam. Leellenőrzöm, hogy a menekült tényleg az-e, akinek mondja magát és nincs-e halálos fertőző betegsége. Amíg le nem ellenőriztem, addig táborokban tartom. Ha nem tudom leellenőrizni vagy kiderül, hogy nem az, akinek mondja magát, akkor küldöm vissza oda, ahonnan jött. Ha fertőző halálos betegsége van, akkor is. Ha pedig a személyazonosság és az egészség rendben, akkor beengedném a társadalomba. Az első 2 évben minden támogatást megkapna, hogy felzárkózzon. Ez után pedig csak akkor adnék támogatást, ha látnám, hogy tényleg minden tőle telhetőt megtett és mégsem sikerült elindulnia az itteni életben. És ez még munkahelyeket is teremtene a magyaroknak. Ugyanis kellenének emberek, hogy megtervezzék, megépítsék és karbantartsák a menekülttáborokat. Kellene személyzet is, meg őrök. Irodisták is, akik ellenőrzik a kérelmező történetét. Kellenének orvosok az egészségügyi részéhez. Meg magyartanárok is, hogy addigis tanítsák magyarul őket, amíg el nem bírálják a kérelmet.

    Szóval lehetne ezt jól is csinálni, de tényleg nagyon meg kell szűrni, hogy kit engedünk be.

    Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Eszter!
      Teljesen egyetértek.

      Tegnap - az írással nem összefüggésben -, felhívtam egyik otthon élő ismerősöm.
      Teszteltem, a beszélgetés 36. (!) másodpercben hozta fel a politikát.
      :(

      Törlés
  4. Hat en nem ertek egyet. Kinek van joga "szürni" ezeket az embereket? Senkinek. Irod, "szivbaj nelkül penderitened vissza öket", hat ez a baj, ez a jolet arroganciaja. Nagyon sok afrikai embernek nincs papirja, hogy akarod megallapitani a kiletüket? Hol van itt az emberbarati szeretet, az artatlansag velelme? Hany szazaleka a menekülteknek lehet terrorista? Megeri ezert, hogy mindenki gyanus legyen? Nem, nincs jobb ötletem, de eddig barmelyik megoldas antihumanitarius, arrogans es nem kis mertekben rasszista. Allatok egy fajon belül ilyet nem csinalnak. Gondold vegig, ha egy földönkivüli - nalunk fejlettebb- intelligencia ezt latna, mi lenne a velemenye rola?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy terrorista is több a kelleténél.
      Ez a humanitárius bla-bla meg egészen addig áll fenn, amíg valaki nem érintett.
      :(
      Én nem szeretném, ha a gyerekeim, családom, barátaim bármilyen atrocitásnak lennének kitéve.

      Más: fel vagyunk arra készülve, hogy több tízezer embert tartsunk el?
      Ha igen, miért van az ország egyes részein mélyszegénység?

      A "menekültek" legnagyobb része jól van öltözve, telefonál (!). Jobb állapotban vannak (a sok-sok ezer km után), mintha lemész egy borsodi, szabolcsi faluban és körülnézel a lakók között.
      :(
      Megint más: mi nem menekültként érkeztünk Svájcba, mégis hónapokig tartott, hogy mire engedélyt kaptunk. Gondolod, hogy nem mentünk át egy szűrőn?

      Ez egy teljesen normális hozzáállás.

      Törlés
    2. Igen, az országoknak teljes joga van szűrni. Ha én csak 2 hétre megyek egy országba, máris szűrnek azzal hogy az útlevelemen szöszölnek fél órát és ha valami nem stimmel akkor máris mehetek vissza. Nem lehet bolyongani az országok között, ki-belépni mindenféle kontroll nélkül. Most már azért mindenki tudja hogy az eddigi rendszer nem mehet tovább, ki kell dolgozni a hogyan tovább módját. Ebben biztosan prioritása lesz az ellenőrzésnek, az átmeneti időszak biztosításának és a visszaküldés, vagy máshová elhelyezés lehetőségének is.

      Törlés
    3. Minden jogod megvan, hogy ne érts egyet velem. Nem is kell. Ha nem Ausztráliában élnék és nem látnám, hova vezet az, ha mindenkit ellenőrzés nélkül beengedünk, akkor még osztanám is a te véleményed. Csak sajnos nekem nem elvi rálátásom van, hanem gyakorlati. Te komolyan mindenkit beengednél, aki azt mondja magáról, hogy őt üldözik? Csakis és kizárólag az ő szavára hagyatkozva? Mert hát tutibiztos, hogy ilyet nem lehet kitalálni, hogy őt üldözik? Ha én azt mondom neked, hogy én vagyok Katalin hercegné, akkor elhiszed nekem pusztán azért, mert azt mondom? Ugye, hogy nem. Akkor egy menekültnek miért kell mindent első szóra elhinni? A munkahelyemtől kocsival 10 percre van az a Lindt kávézó, ahol tavaly decemberben bizonyos Man Haron Monis túszul ejtett 17 embert a vallása nevében és kettőt megölt közülük. Ő is azt mondta magáról, amikor a '90-es években menedékért folyamodott, hogy ő egy tisztességes, jó ember, akit üldöznek a hazájában.

      Azt írod, hogy csak azért, mert van néhány terrorista, még nem kéne mindenkiről alapjáraton azt feltételezni, hogy terrorista. Nem értek egyet. Repülőgépenként 1 ember elég volt, hogy az ikertornyokba repüljenek 2001-ben és ezrek halálát okozzák.

      Akinek menekülnie kell, az miért nem legális úton menekül? Miért nem megy az első biztonságos országba és adja be ott a kérelmét különböző helyekre, mint ahogy tették azt a férjem nagyszülei 56-ban? Ha ő illegálisan, a törvényeket semmibevéve menekül, akkor ő saját magát helyezi a törvény hatályán kívülre.

      Nálunk nem egy olyan eset volt, amikor ausztrál vizekre érve direkt megrongálták a csónakjaikat az illegális menekültek, majd a legmodernebb szatelittelefonnal felhívták az Ausztrál Haditengerészetet, hogy egy hajójuk vegye már fel őket, és amíg a hadihajó oadért, addig szépen megszabadultak az összes iratuktól, hogy még véletlenül se lehessen megállapítani, hogy ők kik.

      Törlés
    4. Azt mondod, senkinek nincs joga megszűrni az embereket. Ebben tényszerűen tévedsz. Több vonatkozó jogszabály is van, ami alapján dönteni kell. Kezdjük a Genfi Egyezményekben foglaltakkal. Nézegesd ezt a linket: http://www.mfa.gov.hu/NR/rdonlyres/C080C7DE-F8C0-49E7-B38F-04A09BF53550/0/GENF2_hu.pdf Különös tekintettel a 17. és 19. cikkre. Itt megtalálod az összes Genfi Egyezményt: http://www.voroskereszt.hu/az-emblema/toervenyi-hatter/309-genfi-egyezmenyek.html

      Azon kívül itt van a jelenleg is hatályos 1951-es Menekültügyi Egyezmény. (http://www.unhcr-centraleurope.org/hu/informacioforrasok/egyezmenyek/menekultugyi-egyezmeny.html) Hadd idézzek a linkelt összefoglalóból "Ma az 1951. évi menekültügyi egyezmény a nemzetközi menekültvédelem legfontosabb dokumentuma. Az egyezmény meghatározza azokat a kritériumokat, amelyek alapján valaki menekültnek minősül, valamint definiálja, milyen jogvédelem, támogatás és szociális jogok illetik meg a menekülteket az egyezményt aláíró államokban. Az egyezmény egyik legfontosabb rendelkezése egyértelműen leszögezi, hogy a menekültek nem küldhetők vissza abba az országba, ahol üldöztetésnek lehetnek kitéve. Az egyezmény meghatározza a menekültek kötelezettségeit is a befogadó állammal szemben, és leszögezi, hogy bizonyos kategóriákba tartozó személyek – például háborús bűnösök – nem kaphatnak menekültstátuszt." Tehát a menekülteknek kötelezettségeik is vannak, nem csak jogaik és a háborús bűnösök és egyéb meghatározott személyek nem kaphatnak menekültstátuszt. Azaz kötelező megállapítani nemzetközi jog szerint, hogy valaki nem háborús bűnös-e vagy nem tartozik-e az egyéb "nem kaphat" kategóriákba.

      De jó, lásd kivel van dolgod, tegyük félre a nemzetközi jogot. Ilyen nemes eszmékkel javaslom, hogy fogadj be egy átlag afgán családot. Papa, 4 mama, mamánként 6-8 gyerek. Engedd, hogy a nappalidban lakjanak, viseld az összes kiadásukat ruházkodástól kezdve a rezsin és az élelmiszeren át a gyerekek iskoláztatásáig és az egészségügyi kiadásokig. Ne várd el tőlük, hogy megtanuljanak magyarul és ne noszogasd őket, hogy találjanak munkát, akkor sem, ha 10 évig nincs kedvük elkezdeni keresni, mert akkor te leszel az antihumanitárius arrogáns rasszista. És 2 év múlva számolj be a tapasztalataidról.

      Én csak azzal leszek humanitárius, aki bizonyítottan üldöztetésnek van kitéve a saját hazájában. Mert én nem vagyok hajlandó senkinek sem bemondásra elhinni, hogy nem háborús bűnös, hogy nem terrorista. És vannak nemzetközi törvények, amik meghatározzák, hogy hogyan kell lefolytatni a folyamatot. Tudod magyarul is van az a mondás, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar.

      Eszer

      Törlés
    5. Ja, és nem tartozik a tárgyhoz szorosan, de amikor én Ausztáliába vándoroltam, akkor meg kellett felelnem egy egészségügyi teszten és tiszta erkölcsi bizonyítványt is be kellett tudnom mutatni. Ha bármelyiket elbuktam volna, akkor nem engedtek volna be az országba. Egy menekültre miért nem kell vonatkoznia a törvényeknek?

      Eszter

      Törlés
    6. Ja, és még egy, az emberbaráti szeretetnek semmi köze ahhoz, hogy én meg akarok győződni arról, hogy valaki terrorista-e vagy sem. Az ártatlanság vélelme pedig büntetőperes bírósági eljárások alapelve, azt jelenti, hogy addig nem tekinthető bűnösnek, amíg jogerősen el nem ítélték. Ennek sincs semmi köze ahhoz, hogy valaki hazudik-e vagy sem a menekültügyi kérelmében.

      Eszter

      Törlés
  5. Elég sok minden szóba került már (Köszi Eszter), érdemes megemlíteni még a nyugati országok (pl. Fr.o.) elhibázott bevándorlási politikáját.
    Naponta olvasni a különböző balhékról, amit másodgenerációs fiatalok művelnek, csupán azért, mert megnyírbálták a szociális ellátásokat. Mivel a szülők is munka helyett az állam "csecsén" lógtak, így nekik nincs minta, természetes, hogy az államtól várják, hogy eltartsa őket, ahelyett, hogy normális, tevékeny életet élnének.
    :(

    VálaszTörlés
  6. Mindig összemosodik a menekültek és bevandorlok fogalma. Nagy kar pedig egybemosni minden embert. Erdekes, hogy mi akik szinten külföldön élünk, azon mennyire felhaborodunk, ha minket egy kalap ala vonnak, nalunk "alantasabbnak" tartott naciokkal a helyiek. Pedig az ö oldalukrol nézve, mind egyforma bevandorlok vagyunk. Akkor mi miért is tesszük ugyanezt? Aki menekült statust kér, az atvilagitasra kerül, tehat "leellenörzik". Ha ezen idö alatt "eltünhet" a rendszerböl, az a rendszer hibäja. Esetleg ideiglenesen munkaba lehetne allitani embereket, megerösiteni a bürokratikus intézményeket, hogy az elbiralasok gyorsabban menjenek. Van elég munkanelküli ember Magyarorszagon, legalabb atmenetileg munkat lehetne adni nekik. Csak annyi penzert, amibe a kerites, a plakatok, es hasonlo nem tul szerencses intezkedesek kerülnek. Ez a megoldas vajon miert nem jut senki eszebe? Az EU-ban is vannak bünözök, vannak "megelhetesi menekültek", törvenyszegök, csalok.akik mas orszagban bujnak meg. Olyanok is akik az allam "csecsen" lognak, s kihasznaljak az adott allam szocialis rendszeret! Szerintem nekik sem jar. Ausztralia (is) mindenkit ellenöriz aki a területére lép. Nem csak a feketéket vagy arabokat, hanem a fehéreket is. Helyesen teszi. Helyesen teszi Svajc is, hogy visszaallitja a kvotakat - mellesleg nem EU orszag! Egyetertek vele. A fajgyülölettel, s az elöitéletekkel nem tudok egyet érteni, annak ellenére, hogy teljesen mentes -sajnos! - én sem vagyok töle. Viszont legalabb szegyellem magam ezen tulajdonsagom miatt, s nem büszke vagyok ra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nem mosódik össze a fogalom. A nemzetközi egyezmények értelmében a menekülteket be kell fogadni és be is fogadja mindenki.

      Akik megélhetési okból jönnek, az más tészta. Miért kellene őket tárt karokkal fogadni? Elém sem terítettek vörös szőnyeget, amikor jöttem. Nem tartott el az állam egyetlen napig sem.

      Azért mert az EU elrontotta a bevándorlási politikát Magyarországnak is másolni kell? Épp időben kéne megelőzni, hogy ne jussunk oda, mint sok más ország.
      Igen, ahogy Svájc és Ausztrália szűr, nekünk is kell.
      Ennyi. Ez nem rasszizmus kérdése.

      A plakátolás baromság, de a kerítést sem mi találtuk fel. Érdemes megnézni, hogy milyen kerítés van Amerika és Mexikó között.
      :)
      Egyébként ez sem szerencsés, ezt többen is elismerték, de valamit lépni kellett.
      Más, jobb ötlet egyik oldalról sem érkezett.

      Törlés
    2. Tyűűűű!
      Sejtettem, hogy ez darázsfészek lesz. Bizony nem szép dolog kerítést emelni, egy olyan országban, ahol határőrség sincs. :))) Javasolnám, hogy az ellene érvelők költözzenek egy hétre pl. Mórahalomra. Majd megtudja, hogy a saját gyermekét sem engedheti felügyelet nélkül az udvarra sem. Vagy akár Debrecen külterületén a kertvárosban a tábor szomszédságában. (Ahol ugyebár volt már attrocitás.)
      És igen látni a "menekültek" nagy része majd kicsattan az .egészségtől, látszik, hogy volt betevőjük bőven.és olyan gps-el és telefonnal jönnek, hogy csorog a nyálam. Az eltartásuk, teljes apparátussal másfél milliárd forintocska /nap. És ez Mo. saját büdzséjéből. Ha a fele igaz az sem kevés. És erre Az unió csupán a fejét csóválja, azon túl semmi. Megtehetnénk, hogy becsukjuk a szemünket, hadd menjenek. No ez bizonyára sok nyugati országnak nem tetszene. Minthogy egynémely alig egy hete le is zárta a határokat előttük.
      Tudni véljük azt is, hogy a "menekültek 97%-a csupán megélhetési bevándorló. No ők a piros pozsgás kerek arcú majdnem túlsúlyos emberek. És igen, ha pl. Svájcban is bekukucskálnak oda is, akkor itt is meg lehet tenni. A falvak határa telis-tele van eldobált iratokkal.(is). Ha valaki jó szándékkal akar jönni, ne lopakodva tegye. Svájci sapkáék sem a küszöb alatt osontak oda ahol most vannak.
      És itt jegyzem meg: ne vonjunk párhuzamot Ausztrália-és Magyarország között, sem gazdaságilag, sem népesség számában, sem terület nagyságban nem vagyunk egyformák.
      A mai állás szerint Magyarországra bevándorlók száma sokkalta több, mint Olaszországba, Görögországba, vagy Spanyolországba. És közülük csak Görögország a leggyengébb láncszem (rajtunk kívül).
      Szép napot mindenkinek: Mariann

      Törlés
  7. No latom sikerült erzelmeket felkorbacsolni. Azert nem kell mindent magatokra venni, nem titeket kritizaltalak, szemely szerint. Különbseget kell tenni egyeni viselkedes es tarsadalmi-szocialis felelösseg Között. Amugy nem irigyellek, amikor ausztraliabol hazalatogatsz es a repülön esetleg ül egy arab...olyankor mit csinalsz? Rettegsz egesz uton, hogy terrorista? Mas, ne azon lovagoljatok, hogy az artatlansag velelme jogi kategoria, tudom jol. No es a nemzetközi jog definialja, hogyan "szelektaljunk"? Jog nem egyenlö etikaval. De nevezd aminek akarod, szerintem ez a felfogas igenis azokra jellemzö, akik elertek a joletüket es - akarcsak a svajci filmben, ugy gondoljak " das Boot ist voll", a többiek csak indokolt esetben es csak ha kessel-villaval is tudnak enni, akkor jöhetnek. Szoval szerintem nehez itt a hatart meghuzni es eldönteni ki jöhet, ki nem. Ezert tekintem az ilyen dönteseket ketesnek. Amugy meg a G7-es csucstalalkozo (a het leggazdagabb allam vezetöi par napos talalkozoja) büdzseje több mint a Mare Nostrum (földközi tengeri mentöszervezet) eves büdzseje. Amugy nem hiszem el a masfel milliardos napi költseget magyarorszagi menekültek kapcsan, ez evi >500 milliard lenne!
    Ti az eves brutto jövedelmetek hanyad reszet adakozzatok beteg gyerekeknek vagy mas hasonlo celra? Üdv es peace: egyetnemertö nevtelen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Én nem vettem észre hogy bármit is felkorbácsoltál volna :-) Én sem veszem magamra, gondolom mások sem. A repülőkön nem egy arab ül hanem sok. Senki nem lovagol semmin, csak elmondják a véleményüket ahogy te is. Kár hogy nem feltételezed a szegényebb rétegről hogy biztonságban, rendben akarnak élni. Ennek a kívánságnak nincs köze az emberek anyagi helyzetéhez. Persze hogy nehéz a határt meghúzni mikor eddig nem is akarták. Pont ezt kell kidolgozni és kezelni a helyzetet. Ilyen alapon minden döntés kétes. Mindenkinek soha nem lesz jó egy döntés. Te mennyit adakozol? Bár a válasz magánügy mint ahogy az is hogy az itt válaszolók milyen anyagi helyzetben vannak.

      Törlés
  8. Akkor biztosan azok a felvételek is hamisak, amikor a "menekültek" feltörik a kamionokat, levágják a kaller kezét.
    :(
    Én csak azt kívánom magunknak, soha ne tapasztaljuk a saját bőrünkön semmilyen atrocitást.
    Akinek nem volt negatív tapasztalata, könnyen beszél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kimoderáltad saját magad? DD

      Törlés
    2. Hoztam egy példát, de rájöttem, hogy felesleges szócséplés.
      Aki nem akarja átlátni a helyzetet, nem is fogja.
      Majd legfeljebb akkor, ha maga is érintett lesz.
      :(

      Törlés
    3. Hat oly modon erintett nem voltam, hogy levagtak a kezem, stb. De menekültnek neztek mar. Bevandolrokent (le)kezeltek mar ugy, ahogy ti itt leirjatok, hogy kellene öket kezelni. Anyagi helyzetere nem vagyok kivancsi senkinek, en magam is (sok)gyerekeskent magam ertem el a biztonsagot, joletet. Evi szazezer forintot adok a Tabitha Haz alapitvanynak, erdemes, ajanlani akartam, ezert kerdeztem. Külföldön elönek ez nem összeg es biztos, hogy jo helyre megy, ismerem a vezetöjet. Masik ajanlatom, Rachel Joycetol a Harold Fry zarandoklasa, megjelent magyarul is. Lehet belöle tanulni, emberseget, alazatossagot.

      Törlés
    4. Szerintem te valamit nagyon félreértesz. Ahogy írtam bennünket is szűrtek. Akkor most háborodjak fel?

      Törlés
    5. A ketoldalu szerzödesek megkötese utan minket nem szürtek! ( 1994 és 1999) Barki jöhetett az EU területeröl munkakeresönek is, nem csak allassal rendelkezö munkavallalonak . Mindenfele szüres nelkül. Egyebkent szüres elötte sem volt, csak sokkal szigorubb feltetelek.

      Törlés
    6. "ahogy ti itt leirjatok, hogy kellene öket kezelni"
      Mert hogy írtuk le? A határon nem lehet ki-be sétálgatni senkinek. Sem menekültnek, sem másnak. Mindenkit szűrnek, vizsgálnak, ellenőriznek. Pont a menekültekkel nem kellene, mindenki mással? Ez érdekes. Emberség, alázat? Ezeknek a fogalmaknak semmi köze a témához. Mi lenne ha mindenki ki-be sétálna országokba ahogy kedve tartja? Én sem tehetem meg ahogy egy menekült sem.

      Törlés
    7. Én magamról beszéltem. A tartózkodási engedélyt nem adják itt se fűnek, fának. Akkor most sértődjek meg?

      Törlés
  9. Elbeszelünk egymas mellett...nem kell felhaborodni, eppen ezert kellene együtt erezni azokkal, akiket ok nelkül szürnek es nem azt kivanni, hogy akkor öket is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagyok felháborodva. :Majd panasszal élek a svájci államhoz, hogy jogtalanul szűrtek. Sajnálj már picit engem is. ;)

      Törlés
    2. Kedves Névtelen, mondd el kérlek, mi okból lehet SZERINTED jogosan szűrni embereket?

      Eszter

      Törlés
  10. A legszomorúbb számomra az, hogy a sok hozzászólás pont azt erősíti, amiről írtam. A politika mindenek előtt. :(
    Nem sok politikát érintő témáról írok (nem véletlenül), de azok mindig sok véleményt indukálnak.
    És ez nem jó.

    VálaszTörlés
  11. Nem sajnallak cseppet sem. tisztellek, mert kemeny munkaval, kitartassal felepitettetek egy vallalkozast es felneveltetet ket(?) gyereket. Ennek ellenere nem ertünk sok mindenben egyet. Ez van, ezert vagyunk mindannyian egyenisegek (Bryan szerint:). Itt befejezem, mert akkor nem vitazunk többet. Boldog hetveget!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kár.... viccet félretéve, nem kell mindenben egyetérteni. :) Nem folyt vér, gond egy szál sem.
      A problémát nem mi fogjuk megoldani. Azt hiszem. Én viszont visszatérek a hétköznapi témákhoz, mert gyűlölöm. a politikát. Még akkor is, ha az kevesebbeket érdekel. :)
      Neked is jó pihenést.


      Törlés
    2. Na jo akkor egy utolso meg...megint nem ertek egyet. De, ezt a problemat is nekünk kell majd megoldani. Azoktol a politikusoktol varsz megoldast, akik kepesseget lebecsülöd, akik szerinted lopnak, csalnak, hazudnak? Ez tul könnyü, igazabol menekves, rajuk meg az allamra bizni a megoldast. Szerintem civil szervezödesek, maganemberek fogjak/tudjak megoldani. Lesz, aki kimegy es visz egy karely kenyeret a menekültnek, hajlektalannak, aki ingyen nyelvorat ad nekik, elviszi a gyerekeit uszodaba, stb. A tulnyomo többsege a menekülteknek NEM gazdag, terrorista vagy bünözö, hanem eppen olyan csalados ember mint te vagy en csak az a baja, hogy oda született ahova... Mint te vagy en,a kik szintugy eljöttünk, de jobban indultunk, több esellyel. Nem is valaszolok az egyik elöttem szolonak, aki az atlag afgant 6 nejjel es nejenkent 5-6 gyerekkel irta le, ez sertö es persze nem igaz. Kivancsi vagyok milyen forrasbol veszi ezt a "hiteles" leirasat az afganoknak. Kivancsi vagyok, latott-e, fogadott-e lakasaba afgant eleteben? Nalam volt vendeg sri-lankai, tök rendes erdekes emberek. Volt arab, török munkatarsam, indiai is, söt irani is. Ki kell emnni, tenni valamit ertük, meg az adakozas is csak passzov segitseg. Csak együtt mi, civilek tudunk segiteni, panaszkodni a politikara passzivitas. A thaiföldiek 75%-a vegez önkentes segitö munkat, a burmaiak 85%-a. A svajciak 79%-a adakozik es nagyon sok haziasszony vegez önkentes es fizetetlen munkat (freiwillige Arbeit). Mi magyarok pedig panaszkodunk. Hat ez zavar. De ne vedd szemrehanyasnak, nem itelkezem senki felett, de ha valtozast akarunk, tessek erte tenni valamit, barmilyen kis tett többet er mint a panasz. Emlekszel Kennedy mondatara? Ne azt nezd, hogy mit tesz erted Amerika, hanem azt, hogy te mit tehetsz erte!

      Törlés
    3. Ugye viccelsz?
      :)
      Ez nem egy tál levesről szól.
      Társadalmi, egészségügyi, szociális, nemzetbiztonsági kérdéseket érint a menekültügy. Ezt nem a civilek fogják megoldani.

      És ha már vita: én meg azt nem szeretem, amikor "segítsünk mindenkin, csak magyaron ne" (mint a csatolt plakáton). Úgy gondolom, hogy mindenkinek a saját terciáján kell körülnézni, hol tud segíteni, ha van lehetősége. Épp elég probléma van otthon is, ahol elkél a segítség, ott is van olyan gyerek, akinek kell egy tál leves.

      "jobban indultunk, több esellyel."
      Miért is? Nekem a kutya sem segített, egy tál levessel sem (ha már ez lett kiemelve).
      Bepakoltunk, eljöttünk, se munka, se lakás. Ez miért volt jobb helyzet?
      Annyi, hogy legálisan tettük ezt.

      "nagyon sok haziasszony vegez önkentes es fizetetlen munkat (freiwillige Arbeit)."
      Hol? Néhány éve égre-földre kerestem ilyen lehetőséget, mindenhonnan elhajtottak.
      No comment.
      Én nem akarom a világot megmenteni, elég ha egy honfitársamon tudok segíteni.
      Jó lenne, ha inkább ezért a célért lobbizna valaki (mielőtt lerasszistáznál, semmi bajom a pakikkal, arabokkal, de NEM az én dolgom).
      :)

      Törlés
    4. Névtelen, ha figyelmesen olvasol, 4-et írtam, nem hatot. Mármint feleséget per muszlim férfi. De ha nem akarsz lényeges kérdésekre válaszolni, akkor nem tud előre haladni a beszélgetésünk. Én megkérdeztem tőled, hogy miért nem kell vonatkoznia a törvényeknek a menekültekre? Te nem vagy hajlandó válaszolni. Mint ahogy értőn elolvasni sem, amit írtam.

      Nekem van iráni, egyiptomi, indonéz, fiji, malawi, horvát és indiai kollegám is. Sőt heti szinten leveleznem kell Szingapúrral is. Mindegyik rendes, szorgalmas ember. De ők mind betartják a törvényeket. Nem veszed észre, hogy nem általában AZ irániakkal/indonézekkel stb. van bajom, hanem azokkal, akik illegálisan akarnak belépni a határon? Amikor én a vízumomra jelentkeztem, akkor még azt is be kellett csatolnom, hogy a jelentkezés napját megelőző 10 évben mikor hova és mennyi időre utaztam. Rólam gyakorlatilag mindent tud az Ausztrál Állam, amit tudni lehet. Egy illegális menekültről mit tud?

      Nem tudom, hogy beszélsz-e angolul, ha igen, akkor szívesen linkelek neked forrásokat, amiket olvasni szoktam a témában.

      De persze egyszerűbb úgy, hogy "neked nem válaszolok, mert nem a szájam íze szerint szólaltál meg".

      Eszter

      Törlés
  12. A menekültügyi kerdes nagyon kenyes tema. A nagy politikusok is cssk varnak senki nem meri megtenni az elsö lepest. A svajci hirekben mostanaban a magyar keritesröl a szerb hatarnal eleg sokat cikkeznek. A penteki (tegnap) 20 minuten is irt erröl egy cikket. A keritest nem a magyarok talaltak fel, mar a spanyolok es a bolgarok is megcsinaltak. Ezen az unio nincs felhaborodva, szerintem ök sem talaljak rossznak. A menekültek fejeben el egy kep europarol, az hogy itt mindenki gazdag es jol el. Aut persze nem ertik hogy az öseink sokat dolgoztak europaeet, azeet amink most van.( KULTURA, BIZTONSAG, ELETFORMA)
    A etika ugy tartana ha mindenkin segiteni tudnank. Mindenkinek joga van az elethez. De sajnos teny hogy nagyon sokba kerülnek. Magyarorszagon a debreceni tabor es környeke borzaszto lett. Mar egy fel evvel ezelött betelt a regi orosz laktanya ezert mar az erkezöket kontenerbe helyeztek el. Az elelmezesük stb. Nagyon sok penzt vesz el az emberektök. Többet nem tudok a magyarorszagi helyzetröl. Itt svajcban több befogadohely van. 3- 6 honapig elnek egy befogadoallomason es utana kerülnek ki lakasokba. A svajci allam lakasokat berel nekik. Altalaban egy csalad egy lakast kap amin nem kell masokkal osztozniuk. Ca 5 evig kapjak a segelyt ami felnött fejenkent 1200 Chf jelent.
    A masik , hogy menekült es menekült között is van különbseg es bevandorlo es bevandorlo között is.a svajciaknak azokkal nincs gondja akik jol integralodtak. Azokkal van es lesz a kesöbbiekben az allamnak gondja, akik a tarsadalmat meg akarjak valtoztatni. Nekem szemely szerint nem tetszik az az ötlet hogy az egykori menekültek ca 20 ev elteltevel kervenyeztek a himnusz megvaltoztatasat mert nem akarjak az isten nevet kimondani.( svajci hinnusz). Van olyan menekült aki ma mar hasznos resze a tarsadalomnak es megerte a raforditott penzt.

    VálaszTörlés
  13. Ugyan már, az egész "ügy" mesterségesen felfújt kreálmány.
    Magyarország a legtöbb illegális határátlépőnek nem célország, hanem tranzitország, túlnyomó többségük megy tovább nyugatabbra, Magyarországról a saját állampolgárai is menekülnek, aki teheti. (ahogy mi is)

    Az egésszel annyi a célja Orbánnak, hogy a valódi problémák helyett erről beszéljen a nép, és a mellékelt ábra szerint el is érte, hiszen ti is, és még nagyon sokan mások is erről beszélnek. Vannak valódi témák, nem hiszem, hogy sorolni kell, mindenki tudja, látja, történt és történik is nagyon sok "érdekesség" az elmúlt 5 évben, csak néhány példa, nem időrendi sorrendben, de volt a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése, trafikmutyi, kitiltási botrány, korrupció mindenhol, Paks 2, vasárnapi zárva tartás, stadionépítések, Questor ügy, Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, soroljam még..?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne haragudj, de ez egy nagy butaság, amit írsz csak "Orbánozás".
      Azt aláírom, hogy "jókor jott" a dolog, de hogy ne lenne marha nagy probléma...

      Törlés
    2. Azért annyira nem butasag! Igen van problema, nagy problema. Mas orszagok szamara talan sokkal nagyobb, mint Magyarorszag szamara, hiszen ezen emberek töredeke (ha) akar Magyarorszagon maradni. Tehat megint a bolha köhög. A szokasos gyülöletkeltö, visszataszito modon. Az pedig teny, hogy OV-nak nagyon jokor jött politikailag. hogy ujabb szabadsagharcot vivhat. Ez az egyetlen dolog, amivel szolni tud a hivökhöz. Semmi mas ügyben nem tud pozitivumot felmutatni a kormany reszeröl. A nep pedig a gyülölködesre nagyon vevö "MÉG egymast is utaljuk". Legalabb a se nem menekült, se nem bevandorlo hanem magyar etnikai kisebbseg profitalhat belöle, most ök lekerültek a porondrol! :) Ha meg ez a tema kifut, majd talalunk mast akit gyülölni lehet. Mert ilyenek vagyunk! :(

      Törlés
  14. No comment... http://www.schweizamsonntag.ch/ressort/politik/das_tessin_will_die_grenze_schliessen/

    VálaszTörlés
  15. Húúú... ezt még végigolvasni is hosszú volt :-)
    Az eredeti szövegnél maradva: én sem szeretem, hogy mindenki politizál, ha esetleg nem értesz egyet, akkor biztosan a másik féllel értesz egyet.
    Én simán törlök minden politikai megosztást, amit a FB-on látok, ha lehet rögtön le is tiltom...
    Menekült kérdésben már annyi megosztás van, hogy lehetetlen, hogy ne lássa, olvassa az ember.
    Ez nagyon nagy probléma most egész Európában. Mindamellett, hogy sajnálom azokat az embereket, akiknek el kellett hagyni az otthonukat, a vándorlás közben sokan meghaltak, elszakadtak a családjuktól, mégis az a véleményem, hogy nincs ekkora tömegre felkészülve Európa, ezeknek az embereknek tetőt kell a fejük fölé adni, etetni kell őket és mivel igényeik azok vannak, így persze még pénzzel is kellene őket támogatni.
    Ki fogja ezt finanszírozni?
    A kedvenc hírem ebben a témában az, hogy egy amerikai sztár ellátogatott pár menekült táborba, és ott szépen elmondta, hogy toleránsnak kell lenni. Tényleg? Mondja ezt Amerikából? A kérdés csak az, hogy vajon hány menekült család lakik az ő házában, ahol valószínűleg van legalább 20 szoba, jó pár család elférne ott, és neki még van sok-sok pénze, így az eltartásuk sem okozna gondot...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan.
      Van az a jó kis mondásunk, a messziről jött ember azt mond, amit akar.
      Nagyon találó.
      Könnyű osztani az észt valamiről, hogyan kellene csinálni, úgy, hogy a közelében sincs a problémának.

      Törlés
    2. Pontosan! Beszélgessen el ez a sztár egy Szeged környéki tanyán élő családdal, akinek a veteményesét felszedték, a kerítését lerombolták, mert a GPS szerint arra egyenesen vezet az útjuk.... :-(

      Törlés
  16. És egy friss dolog jutott még eszembe Franciaországból. Időnként feltűnnek a környéken vándor cigányok, akik egyébként francia állampolgárok. A lakókocsikat leállítják a városon kívül valahol, és egy idő után rengeteg szemetet hagyva távoznak. A múlt hétvégén megint megjelent egy csoport a környéken. Szombat este még hírük sem volt, valamikor éjjel vagy hajnalban verhették fel a táborukat egy mező mellett, aminek a bejáratát már korábban nagy kövekkel eltorlaszolták a helyiek, de ez nem volt akadály számukra, odébb tették őket. Vasárnap délelőtt már kint volt a rendőrség, rögtön el is zavarták őket, amikor délután arra autóztam, már tiszta volt a terep. Velük szemben jogos az elvárás, hogy nem randalírozhatnak csak úgy... ezzel mindenki egyetért, a városban lakók elégedettek, hogy elmentek máshová.
    És persze, ahogyan említettétek: Ki gondol az adott ország szegényeire, akikre nincs pénz, nem tudja az ország őket támogatni (mindegy, hogy Magyarországról vagy egyéb országról beszélünk), miért kellene a pénzt olyan emberekre költeni, akik jönnek valahonnan, sokszor azt sem lehet tudni, hogy kicsodák, mert irataik sincsenek. Egy fillért sem tettek még az adott ország kasszájába, és a hírek szerint a helyi törvényeket, szabályokat is nehezükre esik sokszor betartani.

    VálaszTörlés
  17. Utolso kiserlet, hogy felfogjatok miröl beszeltem, itt egy cikk, ami bizonyitja, laknak itt meg ertelmes emberek a földön: http://index.hu/kulfold/2015/06/27/see-watch/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocs, de ez egy szenzációhajhász bullshit.
      Ok, "megmentik" őket. És?
      Utána ki tartja el őket?

      Törlés
    2. Rendes tőled hogy tudatlannak tartod az itt írókat. Lényeg hogy te vagy az értelmes köztünk. Kár hogy keverem a névtelen beírókat, nem tudom azonosítani hogy az eddigi névtelenek közül ki mit írt így többet erre nem tudok válaszolni. Nem az ellenvéleményeddel van baj hanem a vitakultúráddal. Remélem nem egy ismert nick vagy most névtelenül.

      Törlés
    3. Akor most elnezest kerek a zavarasert, hogy targyszerütlenül, szemelyeskedön erveltem es igy trollkodasommal megzavartalak. Igerem peldat veszek a blogiro targyszerü es objektiv velemennyilvanitasarol ("szenzaciohajhasz bullshit") esetleg Turchi "ertö olvasasarol". megszivlelem persze Eszter objektiv es targyilagos megallapitasat, hogy az atlag afgan negynejü, nejenkent 6 gyerekkel es persze bizonyos okok miatt nem szeretne a lakasaban latni, biztos büdös. Negy gyerekes magyarkent (erdelyikent, ez biztos neki mar kizaro ok) engem sem latna szivesen, igy latatlanul. Ezert is elnezest kerek.

      Törlés
    4. Nincs miért elnézést kérni, és kár megsértődni.
      :(
      Az érveink leperegtek rólad, és megoldási javaslatot te sem tártál fel, csupán annyit írtál, hogy mindenkit be KELL fogadni.
      Bevallom neked őszintén, semmi bajom azzal, hogy négy gyereked van (sőt !), azzal pláne nem, hogy erdélyi (sok kedves ismerősöm van ott) vagy, de nem hinném, hogy az lenne a megoldás, hogy befogadlak azért, mert te úgy gondolod, hogy az neked jobb lesz.
      Megjegyzem, fogadtam már be honfitársam (a blogon is írtam róla), és nem volt benne köszönet.
      :(
      Kérlek ovasd el az alábbi bemásolt véleményt is. Elgondolkodtató.

      Törlés
    5. Névtelennek: Értő olvasás? Aztán ki nem ért kit? Amúgy a lakásomban a családomon kívül senkit nem látnék szívesen, sem feketét, sem sárgát, sem fehéret. Laktál már feketék között? Éltél Afrikában? Én igen. Amúgy a legjobb barátnőm erdélyi. Igen ellenőrzött körülmények között jött Magyarországra, nem csak úgy átsétált a határon. Tisztességes, becsületes ember. Értő olvasás? DD Az meg mi? Nem túl magasak az igényeid? Ezt a témát akkor befejeztem a magam részéről.

      Törlés
  18. Minap olvastam a FB-on egy nagyon érdekes, és eddig még nem említett szempontokat felvázoló véleményt.
    Íme:
    "A példa kedvéért!
    Nekem kell a pénz, de nem tudom megszerezni! Elindulok és elveszem másét. Ezt ugye lopásnak hívják és bünteti a törvény szerte a világon?! Egy szudáni férfi azt mondja az olasz-francia határon, hogy neki kell a szabadság. Én pedig azt, hogy tessék hazamenni és kivívni. Nagyapáink, apáink, és mi itt Európában kivívtunk valami hasonlót, (nem az igazi, de elvagyunk vele). Ő is megtehetné, de nem teszi. Nekivág a világnak és elveszi másét. És a törvény néma marad! Igen elveszi, mert miután a más „kultúrából” Európába özönlött bevándorlók pusztítanak, rabolnak, erőszakolnak, gyilkolnak mi már nem vagyunk szabadok. Az európai szabadság úgy módosult, hogy a szegény menekültek szabadon pusztíthatnak minket, családjainkat, és javainkat. Ami még probléma ezzel a szabadsággal, hogy nem lehet hazavinni. Az európai „szabadság” (viszonylagos gazdasági jólét) európai alapokon nyugszik, amit az afrikai ember nem tud elfogadni. Nem érzi itt jól magát, és dühös lesz, mert átverték, mégsem jó itt. Ha pedig kiszorítja az őslakosságot és megteremti azt, ami a sajátja (pl. Iszlám), akkor megteremti azt, amit hátrahagyott (nyomort, viszályokat) és akkor is dühös lesz. Nekik a saját útjukat kell járniuk és ha az európai társadalmakat tekintik példaként, akkor is maguknak kell végig járni az utat és beilleszteni a saját rendszerükbe a vágyaikat. Nem lehet átugrani egy fejlődési szakaszt. Abból, hogy tömegesen idejönnek, semmi jó nem származik. Káoszt hagynak maguk mögött és káoszt hoznak. Az egyik tévhit, amit a sajtó és a közösségi oldalak terjesztenek, az az, hogy összemossák az Európán, illetve azonos kultúrkörön belüli elvándorlást, ezzel a kultúrkörön kívülről jövő képzetlen, jórészt analfabéta, európai nyelvet nem beszélő emberek tömeges megszállásával. Nem szabad bedőlni annak, hogy a történelem során ez a jelenség fegyveresen zajlott, és most ők "fegyvertelenül" menekültnek álcázva szállnak meg minket. Nem vitatom, hogy sokaknak nehéz és kilátástalan a sorsa, de ez Afrika problémája. Valamint elgondolkodtatónak tartom azt is, hogy az európai szemmel nézve is (Afrikában pedig jelentős vagyonnak számító) komoly összeg, amit az Európába jutásra áldoznak a rendelkezésükre áll, akkor miért nevezik őket gazdasági menekültnek?"

    VálaszTörlés
  19. Halkan és csendben kérdem a bevándorlás támogatóit, hogy melyiket szeretné befogadni?
    http://kep.psharing.com/839577.jpg[/URL]
    http://kep.psharing.com/839578.jpg[/URL]
    :(

    VálaszTörlés
  20. Kivancsi vagyok, ma is igy gondolkodtok-e.
    http://index.hu/nagykep/2015/08/18/menekultek_a_janos_pal_papa_terrol/

    VálaszTörlés
  21. Vagy ez
    http://lvnte.tumblr.com/post/128191114367/legyen-a-ti-napotok-is-elbaszva-a-kép-jobb

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, sőt...
      Nagyon jó kis propaganda képek. Nem tagadom, biztos vannak nagyon rendes emberek közöttük.
      Én nem csak ezeket a képeket nézem, hanem ahol fenygetőznek, eldobálják az éltelt, mocskot hagynak maguk után. Tudom én, nem tehetnek róla, nekik ez a kultúra.
      Köszönöm szépen, én ebből nem kérek.

      Törlés
  22. Egy gyerek, he hat egy felnött halala nem propaganda. A kepek lehetnek, he az elet aldozata nem. Nehezen hiszem, hogy ha egy hajon menekülök nagy resze meghal, akkor ezek az emberek gonosz szandekkal artani jönnek. Nem tudom miert nem tudod kicsit megerteni ketsegbeesesüket? Nyomorusagukat? Szegenyek, milyen nehez helyzetben vannak, ha a többseg igy gondolkodik roluk. Nem vitatkozom tovabb, egy olvasot elvesztettel. Nem nagy tragedia, de nincs energiam ennyire megfagyott ertekrenddel, szocialis erzekkel vitaba szallni. Amit vartam volna, csak egy mondat, peldaul, hogy irhatnad: " hat igen, ennyi aldozat miatt nyilvanvalo, hogy nem csak bünözök, hanem igenis szorongatott helyzetüek is jönnek, akik inkabb kockaztatjak maguk es szeretteik halalat- söt sokan meg is halnak - csak hogy kimeneküljenek. Ez mar reg nem csendes iszlam hoditas vagy bünözes, ez emberaldozat, ezert mindenki meg kell gondolja, hogy segit nekik." De hat nem ez jött, csak egy mondat a propagandarol es egy lekezelö utalas a kulturajukrol.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézd, mások is elmentek az oldalról, nem a népszerűség miatt írom.
      Ha amiatt nem olvasol, mert nem egyezik a véleményünk, te dolgod.
      Én nem szoktam személyeskedni, de aki nem látja ennek az egész helyzetnek a veszélyeit, aki nem látja, hogy mit jelent ez a rengeteg ember, akkor nagyon tájékozatlan. Nem szeretnék vészmadárkodni, de nézd meg majd, mi lesz hónapok múlva. Mi lesz, ha rájön ez a rengeteg ember, hogy Németország sem lesz jöbb. Mint a múltkor ez már elhangzott egy szír menekült szájából a német televízióban. Ebben a pillanatban mondta egy biztonságpolitikai szakember, ha nem szabunk gátat az inváziónak, tavaszra tragédia lehet.
      És még egy megjegyzés: a napokban csináltam a saját FB oldalamon egy "provokációt. Kíváncsi voltam, hogy az ismerőseim közül hányat veszítek el, csak azért, mert más a véleményem.
      Te is most megerősítetted a statisztikát, pedig nem is ismerjük egymást.
      És még egy: én nem szeretném, ha az unokáim a müezzin hívására ébrednének reggelente, mondjuk tíz év múlva.
      :(
      Köszönöm, hogy eddig olvastál, minden jót.

      Törlés