2013. április 29.

Übermensch ?

A németekkel kapcsolatban sokan említik a fenti definíciót pro vagy kontra. Magam nem szoktam használni, de minap rögtön ez jutott eszembe.

Eddig is tudtam, hogy az emberi hülyeség határtalan... no, de ennyire?
Otthon voltam a múlt héten, és kocogok vissza szombaton. Már kezdtem lelkesedni, hogy milyen jó időt "futok", amikor München elé értem.
Kinek a pap, kinek a papné. Eddig mindig erre jártam, át a városon. Bár, mindig mondják, hogy miért nem megyek a Mittelringen, én nem szeretem. Nekem arra sokkal hosszabbnak tűnik, és eltekintve a dodzsem-pályához hasonlító belvárostól, engem nem zavar.

Visszatérve, nagy gázon bedurrantok a belvárosba, szombat kora délután lévén nem nagy forgalom volt. Pillanatok alatt átértem, és már egy széles mozdulattal tekertem volna a kormányt a másik pályára, csak azt veszem észre, hogy teljes szélességében le van bójázva.
Na, szép. Akkor most mi legyen?
Persze a forgalom vitt tovább. Első meglepetésem hamar tovaszállt, és hamar elkezdtem gondolkodni, hogy most akkor merre? Táblák száma konvergált a nullához.

Nos, mentem tovább, egyszer csak feltűnt egy alig észrevehető táblácska, az általunk áhított útirány megjelöléssel  Fellélegzés, kanyarodás. 
A megnyugvás csak néhány percig tartott, ugyanis ebből az irányból is le volt zárva az út. 
Szépen vagyunk. Közben bőszen kapcsolgattuk a rádiót, hátha mondanak valami egérutat. Nem mondtak.
Természetesen egy nyomorult tábla sem volt kitéve. Ez baromira felháborított, mert hát
1./ nem mindenki müncheni
2./ miért nem volt jelezve már a Mittelringnél, hogy nem lehet arra menni, akik Lindau fele szeretnének eljutni (ész, hova mész? - mi a frásznak akkor a digitális tábla?)

Gyorsan bekapcsoltam Margitot (GPS), bár volt egy sanda gyanúm, hogy ő sem tud segíteni. Persze TCM sem működött, így csak azt a legoptimálisabb utat tudta javasolni, ami le volt zárva.
No, mindegy. Immáron mentünk az ellenkező irányba. Közben észrevettem magam mögött egy szintén svájci rendszámú autót, aki tapadt ránk mint a pióca. Lehet azt gondolta,. hogy én tudom az utat. 
Ha tudta volna, hogy fogalmam sincs... :)

Mivel az irány sem volt jó amerre haladtunk, így arra gondoltam, hogy elhagyom a főutat, és majd csak lesz valami. Be is kanyarodtam arra, amerre a többség. Bár ne tettem volna. Egy lakóövezetet sikerült elcsípnem, ahol az utca jobb és bal oldalán parkoló autók,  középen másfél autónyi hely. Én meg a kis 3,5 tonnásommal. Mint elefánt a porcelánboltban.
:D
Nem volt egyszerű.
Néhány perc alatt bedugult mindkét irány. A helyzetet tetézte, hogy az araszolást pár régebbi autó nem bírta és vagy a kuplung mondta fel a szolgálatot, vagy felforrt a vizük.
Az 1 km-es keresztutcát 1 óra alatt sikerült abszolválni.

Ekkor reményt keltően egy 2 x 3 sávos útra jutottunk ki, ahol szintén araszolás következett, természetesen a külső sávba tudtam kanyarodni, majd látván egy svájci rendszámú autót a belsőben, úgy gondoltam, hogy nekem is oda kellene bejutnom. 
Közben persze agyaltam, hogy legalább egy nyomorult tábla legyen kitéve, és ha nem is Lindau felé, de elmegyek Stuttgartnak, és majd valahol "lecsapok".
Pár száz méter után derült ki, hogy a kereszteződés előtt 50 méterrel ágazik le egy sáv balra, ugyanakkor mind a 3 sáv ide akar kanyarodni. Hát persze, hogy dugó lett.

Na, itt volt ismét egy tábla, ami abban az irányba mutatott, ahova szerettünk volna menni.
Innen már percek alatt kijutottunk a városból.
Másfél órás hátrányt szedtünk össze.

Amit nem értek: jó sok pénzért csináltak digitális táblát, miért nem használják, miért nincs fellőve a műholdra az információ, és végül miért nincs kitáblázva?

Itt Svájcban, a falunkban felújítják a főutcát, le van terelve a forgalom. MINDENHOL tábla jelzi az új útirányt. Pedig ez nem világváros, csak egy poros kis falu.

Szóval übermensch ide vagy oda, van még mit gyakorolni a németeknek is.

2013. április 20.

Komment nélkül - 2013 április 20







Első benyomások az új helyen

Lassan három hete, hogy beköltöztünk.
Az eddigi tapasztalataim pozitívak. A közvetlen szomszédaim svájciak, egy fiatal pár, a másik egy család. Eddig ugyan sok kapcsolatunk nem volt, a fiatalokkal váltottunk néhány szót, de a kezdeti félelmeim megszűntek.
A második szomszédom egy magyar család. Velük eddig még nem is találkoztam, csak a párom beszélt az egyik taggal. Szerencsére ők is mások, mint az előző helyen.
:)

Ami kifejezetten üdítően hat rám: a csend. A mérhetetlen csend. A másik lakás a falu főutcáján volt, ami azért néha kissé zavart. Hét közben csak a posta autója, ami reggel fél 7-kor érkezett,  hétvégén azonban előkerültek a motorok (nem részletezem).

Itt nem a falu főutcáján lakunk, sőt még az úttól is jó 200 m-re.
Mivel parkolni csak a mélygarázsban lehet, így a ház előtt sincs forgalom.
Szóval,  reggelente és este harapni lehet a csendet. :)

Három háznyira pedig erdő van. Ennek külön örültem. Ugyan sok alkalmam nem volt még a megismerésére, de ami késik, nem múlik.
Ennek, és a forgalom hiányának köszönhetően a remek svájci levegő még jobb itt.
A héten volt pár remek nap (most ismét 2 napja ömlik, ma reggel hó esett), kiültünk a kertbe, nagyon kellemes volt.

Felfedeztük a környéket, ami szintén barátságos. A közelben van néhány vár, amit érdemes lesz felfedezni.

A házunk mögött zajló építkezés sem zavaró, lassan be is fejezik a munkálatokat.

Egyetlen egy apró "hiányosságot" tudnék megemlíteni: míg a másik településen a "számban" voltak a boltok, itt egy picit menni kell utánuk. Ellenben az utca sarkán van egy remek pékség, ami vasárnap is nyitva van.

A házról is valamit: mivel Svájcban kevés a földterület, ezért az újonnan épült házak viszonylag kis alapterületűek, több szinten.
Nekünk négy szint van: az alagsorban vannak a kiszolgáló helyiségek (előszoba, pince, mosókonyha, hobby-szoba), a földszinten fürdő, nappali, konyha, étkező. Az emeleten három háló és a fürdő, a negyedik szinten pedig szintén hálószoba, és persze a tetőtér.
Lift nincs, így a napi edzés biztosított.
:)

2013. április 9.

Svájc, az én szememmel - ismét

Ebben a sorozatban már régen írtam, de most egy rövid bejegyzés erejéig visszatérek.
Svájcot sokan sokféleképpen látjuk, a látásmód nagyban függ a bennünket körülvevő környezettől.

A helyiek kevésbé befogadóak, erről már írtam korábban. Viszonylag kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egy-egy ember privát szférájába is betekintést nyerjenek, így elképzelni is nehezen tudják, hogyan élnek mások.
Nekem ebben "szerencsém" van a hobbym miatt, így a tágabb társadalmi rétegeket illetően is kezdem átlátni az életet itt, sajtországban.

Míg sok esetben (lásd: autók) visszaköszön a gazdagság, ugyanakkor a szegénység/igénytelenség nem annyira látványos, kevésbé van rálátásunk.

Utóbbi esetében még én sem érzékelem a kettő közötti különbséget, ahhoz személyes kapcsolat is kellene. Svájc esetében nem annyira jellemző a szegénység, de jelen van ez is.
A mostani történet szereplői inkább igénytelenek, ez a végére ki fog derülni.
Mindenesetre furcsa megélni, hogy ilyen is van.

Mi lepett meg ennyire?
Az első bérleményünk után azt hittem nincs gázosabb, de jelentem van.
:)
Képzelj el egy öreg házat (altbau), amivel nem lenne semmi probléma, hisz egy öreg házat is fel lehet újítani, a mai igényekre lehet szabni ügyes átalakításokkal. Ilyenre is láttam példát már. A ház az 1700-as években épült, de belülről, mintha valami hipermodern házikóban jártam volna.

Tehát van egy öreg házunk, ami négy szintes. Faház. A lépcsőház is fából van, ahol minden lakás előtt van a gardrób (!). Minden lakó ott hagyja el a cipőjét (több száz frankos bakancsot is), és a felső ruházatot.
Ez nekem alapból aggályos, hisz ahol mindenki jár (összejár) vetem le a cipőt és a zoknival viszem be a koszt?
Hm..
Arról a vicces jelenetről nem is beszélve, hogy éppen veszi le valaki a cipőjét, és egy ordenáré lyuk tátong rajta, mikor a szomszéd épp rajtakap.
:D

A negyedik szint ahova igyekeztem, már a tetőtér, itt nem ruhafogas, hanem üzemen kívül helyezett műszaki berendezések sorakoztak (hűtő, valami Jézus születése előtti asztalos magnetofon).
Nem volt egyszerű a bejutás a lakásba sem, mert az ajtó sem lehetett 1,70-nál magasabb.
Hozzá kell tegyem, nem vagyok magas, és a lakók is talán az 1.50 magasságot elérték, de mégis. Mintha valami barlangba mentem volna.

És most jön a meglepi: a szoba ahova beléptem volt vagy 9 m2. Még ezzel sincs probléma, hanem a szoba sarkában mi volt? Soha nem találod ki: egy zuhanyfülke.
:D
Képzelj el egy hálószobát, amiben van egy franciaágy, szemben a TV-vel, és a sarokban egy űrkabinhoz hasonlító fülke (ez is időszámításunk előttről). Persze, szigorúan csak függönnyel ellátva.

Bevallom, itt a szemem majd kiesett a fejemből. Sok mindent láttam már, de ez engem is meglepett.
És végezetül, kedves olvasó, ha azt gondolnád, hogy ez valahol az Isten háta mögött volt, elárulom nem.

Hol van e jeles épület? A  zürichi-tó partján. A telek végében magával a Tóval. Ahol mindenki (aki számít) szeretne lakni.
Igen ott, ahol mind a saját, mind a bérelt ingatlanok ára a csillagos éget veri.
:)
A lakásban egyébként egy öreg echte svájci (kissé génhibás) pár lakott a kutyájukkal. Láthatóan itt élték le az életüket.
Háát...

2013. április 2.

Beköltöztünk

Ember tervez, Isten végez... tartja a mondás.
Van benne valami.
A költözés projekt jól volt kitalálva, de menet közben módosításra szorult, itt-ott.
Kellő tapasztalattal is előfordulhat, hogy az ember túlértékel, vagy épp elbagatellizál megoldásra váró feladatokat, vagy szimplán kihagy valamit a tervekből.
Így voltam én a festéssel. A tervezés folyamán azt nem vettem számításba, hogy mekkora macera lesz úgy festeni, hogy közben benn lakunk.

Fizikailag sem volt egyszerű ide-oda tologatni a megmaradt bútorokat, ellátni a házimunkát. Így bizony estére néha kiszaladt a számon, hogy most már nagyon tele az a bizonyos.
Mindennek vége egyszer, így a festés is készen lett "határidőre". Igaz, gyűjtöttem jó néhány ősz hajszálat a meglévők mellé.

Pénteken indult a hajrá. Én befejeztem a szobák kifestését. A fiúk pénteken korán befejezik a munkát, így előzetes tervek szerint a teherautó bepakolása következett volna.
Itt jött egy kis nehezítés, az összetörött autó ügyeinek intézése, valamint egy jövőbeni munka megtekintése.
Mindkettő váratlan, és meglehetősen időt rabló elfoglaltság.
:(
Addig míg párom szaladgált, mi megpakoltuk (a lehetőségekhez képest) a 3,5 tonnás autót, és a pici teherautót is.
Nem is értem, hogy a fenébe lehet 3 év alatt annyi mindent összegyűjteni...
Ha belegondolok, hogy amikor érkeztünk, a személykocsival hoztuk el az otthoni holminkat néhány hazalátogatás alkalmával...
Inkább nem gondolkozom, ez van.
Estére a cuccaink egy része a kocsikban volt.

Szombat: itt jön az én nehezítő körülményem, ugyanis a múlt héten olyan mértékben sikerült elcsesznem (bocs!) a vásárlást, hogy még soha. Két hetente megyek át D-ba bevásárolni, ami rendszerint teljesen elégséges. Hát most ezt nem sikerült összehoznom, üres a hűtő. Ha már így elrontottam, igyekezetem a lehető legoptimálisabban javítani a hibát, így délben mentem át, hogy már az új lakásba vigyek mindent.

2013 március 23 - 15.00
Elérkezett a várva várt pillanat: kulcsátadás
Nagyon vártam már, hogy a hivatalos procedúra véget érjen, és roham tempóban álljunk neki a festésnek.

Négy szint, az négy szint, és megannyi szín. :)
Nem tehetek róla, kövezzetek meg, de nem szeretem a fehéret.Tudom, hogy a fehér a tisztaság színe, de én max. a mellékhelyiséget tudom elviselni fehérben. :) Ezt a hóbortomat a család minden tagjára sikerült átörökítenem.
Így aztán mindenki kitalálta, hogy mit szeretne. Persze, négyen hatfélét.
:)
A legtöbb helyiséggel végeztünk vasárnap, aztán jött a következő nehezítő körülmény...
A lányomnak egyéb elfoglaltsága akadt hétfőtől (erről majd később bővebben), így egymagam próbálkoztam helytállni. A terv kezdett borulni.

Időközben az is kiderült, hogy az előző lakás tulajával nem sikerült úriember módjára megállapodni, így már nem is kellett sietni.
Szerencsémre.

A következő héten "langsam" dolgoztam. Persze, itt is akadtak fennakadások. A vásárlást már az új lakásba vittem, mi még a régiben laktunk. Ugye nem kell ragoznom?
:)
Péntektől (itt a nagypéntek is ünnep) indult a "mindent bele."
Hazudnék, ha azt mondanám nem fáradtunk el estére.

A Húsvét így költözéssel telt, és a hétfőt töltöttük először az új házban.
A kicsit nomád körülmények (lámpa, és internet nélkül) ellenére is üdítő volt az este. Csend, és nyugalom. Ja, és a fűtés szabályozhatósága. Előző abból fakad, hogy nem a főútvonalon lakunk, a fűtést nem kell részleteznem azok előtt, akik régebben olvasnak. :)

Egyedüli nehezítő körülmény a macskák beszoktatása volt. Bercinek már van gyakorlata a költözésben, így őt kevésbé  látványosan viselte meg a csere, de Carlos nagyon depisen kezelte a helyzetet. Egész nap a takaró alatt gubbasztott. Persze, éjszaka meg koncerteztek. Ez nem hiányzott annyira, hisz már napok óta zaklatottan teltek az éjszakák.
:)
Remélem pár nap elteltével megnyugszanak.

Ma bekötötték a netet. Jelzem, van élet internet nélkül is. Engem nem zavart, hogy két nap nem volt.

Itt csak halkan jegyzem meg, 14.00 órára volt megbeszélve a bekötés. Nem fél kettő, és nem három óra. Kettő előtt 5 perccel érkeztek, és kb. 10 perc volt a beavatkozás.

Ma már a posta is ide érkezett, lassan kezdünk hozzászokni ehhez a településhez. Még van néhány adminisztrációs feladat (ki,- és bejelentkezés), de eddig a legjobbak szerint alakulnak a dolgok.
A ház minden - jelenlegi- igényt kielégít.
Hja, a lényeg. A második szomszédunk magyar.
:)