2016. november 29.

Kellemes meglepetések

Ahogy az előzőekben írtam, hosszabb időt töltöttem otthon. Azóta eltelt egy kis idő, leülepedtek a dolgok.
Nyugodtan dobáljatok meg rohadt paradicsommal, de többségében jók a tapasztalataim. Én azt látom, hogy sokan változtak pozitív irányba. Sok dolog működik jobban, mint néhány éve.

Persze, találkoztam bunkó autóssal, meg paraszt pénztárossal, de ezek alapján nem mondhatom, hogy minden szar volt. Hozzá kell tenni, hogy hivatali ügyintézésem nem volt, ott nem tudom, hogyan alakulnak a dolgok.

Biztos emlékeztek arra az írásra, amiben csalódottságomnak adtam hangot a svájci egészségüggyel kapcsolatban, most egy kis magyar ellenpont következik.
A svájcihoz még annyit, hogy megkaptam a számlát, ami egészen pontosan 2800.- frankocska. Ezt ki kell fizetnem, mert magas az önrészem a biztosításomban. Persze, még így is a normál havi díj 350.-
Ebben a számlában kettő darab 15 perces vizit, illetve egy ambuláns műtét van.
Zárójelentést a mai napig nem kaptam, pedig kértem, hogy a címemre küldjék meg.
No comment.

Térjünk vissza Magyarországra.
Az édesapámnál lágyéksérvet állapítottak meg néhány hónapja. Először privátban próbálkoztunk, de az altatóorvos nem vállalta a műtétet. Hiába jók a leletei, de a kora miatt nem akarta engedélyezni azt. Nem maradt más, mint az állami. Először egy gyenge infarktust kaptunk, mert 2018 (!) őszére kaptunk időpontot. Ennyiben maradtunk.
Aztán szeptember végén jött a telefon, hogy akkor műtét két hét múlva.
Gyors labor, altatóorvos.
Sehol sem kellett várni semmit. Odamentünk és már csinálták is. A legtöbbet -másfél órát- akkor várakoztunk, amikor a befektetést intéztük. Jót mosolyogtam magamban, amikor egy fiatal hölgy kezdett hisztizni, hogy már egy órája vár. Majdnem mondtam neki, hogy "anya, ne cirkuszolj, én öt órát vártam". Aztán persze nem szóltam...
A műtéti előkészítés miatt vasárnap délután mentünk a kórházba. A nővérek végtelenül kedvesek, segítőkészek voltak.
A kórteremben két ágy, TV.
Kaviár nem volt, meg evőeszközt is vinni kellett.
A fenébe...
:)
Másnap a műtétet rendben elvégezték. Sajnos, később a seb átvérzett, ezért a nővér szólt, hogy eszébe ne jusson saját pizsamát venni. Maradjon a kórháziban, inkább azt vérezze össze.
A műtétet végző orvos több alkalommal is benézett (a viziten kívül), hogy minden rendben van-e, ahogy a nővérek is.
Azt beszéltük meg, hogy az eltávozás napján majd megcsörget az apu, de csak akkor ha kézben van a zárójelentés, mert arra mindig várni kell (hallomás alapján).
Egy nap hívott, hogy mehetünk haza és már a zárót is megkapta.
Hm.
Fél óra múlva ott voltam és valóban menetre készen állt.
Néhány nap múlva kellett visszamenni, hogy kiszedjék a kapcsokat. A rendelési idő kezdete előtt kellett megjelenni, fél óra alatt végeztünk.
Kis konfliktus alakult ki, mert az apu mindenáron szeretett volna borítékot csúsztatni az orvos zsebébe (jó magyar szokás).
Én azt mondtam, hogy az orvos, mint mindenki más fizetést kap. Minek?
- Mert nagyon rendes volt. - jött a válasz.
De bakker, ez a dolga.
Ennyiben maradtunk.
Illetve -akaratomon kívül-, mégis én "győztem".
Nem vagyok járatos minden orvosi dologban, én azt hittem, hogy a kapcsokon kívül még varrat is van.
Mondtam az apunak, ha annyira meg akar szabadulni némi pénztől, akkor majd vigyen a varratszedésre.
Mikor kijött a rendelőből, akkor derült ki, hogy nincs is varrat.
:D
Többet nem kell mennie.
Hm.
Megmaradt x ezer forint.
Hogy mit akarok ebből kihozni?
Már sok alkalommal több helyen leírtam, hogy nekem soha nem volt semmilyen problémám a magyar állami egészségügyi ellátással kapcsolatban (boríték nélkül sem).
Igaz, nincsenek irreális igényeim, nem olyan szolgáltatást várok, mint egy hotelben, csak annyit, orvosok a legjobb tudásuk szerint, a legrövidebb idő alatt gyógyítsanak meg.
Nálam/nálunk ez működik, működött.

Azt is készséggel elhiszem, hogy vannak olyanok, akik rosszabbat tapasztaltak. Nem minden kórház, nem minden osztály egyforma, és mindenhol lehetnek bunkók.
Összességében az elmondható, hogy a körülmények valóban elmaradnak a nyugati kórházaktól, de talán ellensúlyozza az orvosok szaktudása, ami meggyőződésem szerint még mindig az élvonalba tartozik.
Az éremnek van ilyen oldala is. (Mielőtt valaki megkérdezi, ez egy megyei kórház.)



Aztán persze találkoztam bunkó autóssal is, aki cseszett megállni a zebránál. Próbálkoztam a neveléssel, rádudáltam és kimutattam a középső ujjam. Kicsit meglepődött, a gyalogosok elismerően mosolyogtak.
Volt "szerencsém" egy bunkó pénztárossal, aki úgy kiabált rám, mintha valami égbekiáltó bűnt követtem volna el, mert nem toltam ki a kocsim eléggé, mielőtt elkezdtem belepakolni.
Nem húztam fel magam, elnézést kértem, és csak annyit mondtam, hogy igyekeztem gyorsítani a folyamatot, mert az előző vevő még ott tökölt előttem és vagy húsz ember állt mögöttem.
Végül ő is elnézést kért.

Egy nap ruhát vásároltam, a pénztárban felhívták a figyelmem, hogyha nem próbáltam meg, akkor otthon ne vágjam le a címkéket, mert csak úgy tudják kicserélni.
Murphy... Persze, hogy nem lett jó. Másnap egy hang nélkül cserélték ki.

Aztán voltak olyan dolgok, amiket nem értettem, de eszköz nélkül nem tehettem semmit, csak a fejem ráztam.
Példa: a helyi Plaza parkolója fizetős lett egy ideje. Azóta kong az ürességtől, gyakorlatilag csak üres parkolóhely van. Ennek ellenére sokan a bejárat előtt/mellett/mögött állnak meg és nem a kijelölt helyeken. Érdekes módon, szinte kivétel nélkül a magyar szentháromsággal (Audi, BMW, Mercedes). És azokból is az újabbakkal.
Néha arra gondoltam, hogy kár, hogy nincs egy vadrács a kocsim elején.
:D
Azt sem értem, hogy a rend őrei miért nem "díjazzák" ezeket. Egy vagyont kaszálnának naponta.
Egy nap beáltt egy svájci rendszámú fiatal is, valami szakadt szarral. Mikor kiszállt, csak annyit kérdeztem, hogy "öreg, ezt kint is így csinálod?". Nem szólt semmit. Csak remélni tudom, hogy átgondolta.

Ennek ellenére összességében azt gondolom, hogy nem olyan rossz a helyzet.
Azt látom, hogy sok esetben az emberek fejében van a nagyobb probléma.
Akik állandóan panaszkodnak, akik egymásra mutogatnak, akik mindenben a rosszat látják meg, akik szerint mindig más a hibás.
Mi a megoldás? Nem gondolom, hogy egyszerű, de akik nem csak a negatív dolgokat látják, meg kéne mutatni, hogy lehet másképp is.
Talán...

2016. november 21.

Emberség (?)

Már többen jeleztétek, hogy nincs új írás... Mi történt?
Jelentem, hogy semmi különös, csupán elnyelt a tennivaló. Három hetet töltöttem otthon. Nem tudom, hogy érdekel-e benneteket, hogy mit tapasztaltam kívülállóként.
Majd jelezzétek, hogy írjak-e róla bővebben.

Most csupán egy esetet szeretnék megemlíteni, ami nagyon megrendített.
.
.
.
Azt hiszem, hogy egy külföldön élő magyart sem lep meg, ha azt írom, hogy hazaérve szinte csak panaszt és elégedetlenséget tapasztalok.
Az emberek szidják a kormányt, a főnököt, a szomszédot, a tanárt, az orvost és folytathatnám, kinek ízlése szerint.
Ugyanakkor soha nem hallok arról, hogy ki mit tesz magáért, ne adj Isten másokért. Na jó, ez így nem igaz, mert azért akadnak, de azt hiszem jelentős kisebbségben vannak.

A történet rém egyszerű, de tanulságos...
Az édesapámat meg kellett műteni (ezért voltam otthon). Szerencsére a műtét során és azt követően is minden rendben ment. Mivel belső szerveket érintett a dolog, ezért napokig csak folyadékot vehetett magához, és egyébként is 70 + már nem ugrál az ember a műtétet követően. Nem volt épp a topon, amikor elérkezett a nap, és eltávot kapott.
Nagy lendülettel és örömmel érkeztem érte. Gyors összepakolás, mire odaértem már zárójelentés is volt, így egy pillanatot sem kellett várni. Elindultunk, minden rendben volt.
Ám, amikor a liftben igyekeztünk lefele, abból kilépve az apu mondta, hogy rosszul van. Láttam, hogy a normál kórházi sápadtság alól a maradék vér is kiszalad az arcából. Gyorsan eldobtam, ami a kezemben volt és próbáltam valami biztonságos helyet nézni.
A folyosón nem sokat láttam, így a falhoz próbáltam lapítani, de a maradék ereje is kezdte elhagyni.

Emberek jöttek és mentek, bámultak...
Lehet, szólnom kellett volna, hogy segítsen valaki, de magam is annyira megijedtem, hogy csak arra tudtam koncentrálni, hogy fel ne boruljunk mindketten.
Az emberek meg csak néztek, egyik másik megállt, majd továbbment.

Utólag szívesen megkérdezném őket, hogy vajon mit gondoltak?
Egy kórházban talán kizárható, hogy épp egy részeget próbál valaki irányba fordítani. Szóval, nem értem a reakciót.

Végül egy fiatal lány látta szorult helyzetem és kétségbeesésem, segítségemre sietett, így ketten sikerült biztonságos helyre támogatni az aput. Épp időben, mert a következő pillanatban már se kép, se hang, elájult.

Persze, az emberek ott is csak néztek.
Egy nő megjegyezte, hogy "ilyenkor vizet kell neki adni".
Kösz.

Utána hosszasan gondolkodtam.
Rendben van ez így?



Így ismeretlenül utólag is köszönet a lánynak. Nem tudom, hogy mi történt volna, ha nem siet a segítségemre.
Respekt!


2016. november 8.

Fejlemények 4.

Nem vagyok hívő, de valami sorsszerűséget el tudok képzelni a nagy matériában. Ha jön baj, rendszerint egynél nem áll meg.
:)
Legutóbbi bejegyzés óta annyi történt, hogy vártuk a házfelügyelőséget, akik majd valami csodaszerrel lekezelik a penészes területet és le is takarítják a gyermek lakásában.
Kaptunk egy időpontot, hurrá.
Azon már nem is variáltunk, hogy pont a délelőtti órákban van, lényeg, hogy megszűnjön a penész.
Szabaddá tettem magam, még a megadott időpont előtt jóval odamentem.
Előzőleg gyermekem beszélt a szomszédasszonnyal is, aki arra kérte, hogy szóljunk már át, ha megérkezik az illetékes elvtárs, mert ő is szeretne vele beszélni (nála is van penész).
És jött a várakozás.
Azt nem gondoltam, hogy előbb jönnek, de reméltem, hogy a megadott időben megérkezik a "szakember".
Eltelt már fél óra, semmi.
Egyszer csak kopognak. Gyanús volt, mert inkább kaparászás volt, mint kopogás.
A szomszédasszony volt, jött érdeklődni, hogy itt van-e az ember.
Mondom, szóltam volna, ha megérkezik.
Együtt hümmögtünk.
Semmi.
Két óra után kifogott rajtam az unalom és a düh.
Kiírtam egy cetlit, hogy: "A megadott időpontban itthon tartózkodtam, vártam. Sajnos, nem vagyok időmilliomos. Hívjon fel, csüsz."
Na, ahogy te nem hívtál, ők sem.

Másnap lányom - elborult elmével - telefonált.
Hát, bocsi. Valamit félreértettek.
Mondjuk nem tudom mi van félreérthető azon, hogy október 27.  9.00 óra.
Ismét várakozás.
Végül egy hét múlva jött az ember (szakálla volt kender), és lefújta valami cuccal.
Mikor lány reklamált, hogy ok, de takarításról is szó volt, visszakozott, hogy ő arról nem tud.
Ok.
Nincs probléma.
Mondtam lánykámnak, hogy most akkor írjon levelet a lakásszövetkezetnek, hogy mivel az előzetes egyeztetés értelmében mégsem takarították le (szakszerűen) a szoklit, ezért azt mi fogjuk elvégezni.
Sajnálatos módon nem vagyunk penész elleni takarító képesítéssel ellátva, nem garantáljuk, hogy az szakszerű lesz. Kéretik tudomásul venni.
Nem jött válasz, így lepucoltuk.
:)

Itt még nem volt vége, mert ha már lúd, legyen kövér. Jöjjön egy kis probléma a mi lakásunkból is.
Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben valamiért nem tiszták az edények a mosogatógépből kivéve.
Nem igazán értettem, mert folyamatosan takarítom, csak prémium szereket használok, semmit sem változtattam.
Gondoltam, hogy biztosan beadja az unalmast a gép. Nem akartam azonnal szólni a tulajnak, ezért aztán visszatértem a hagyományos mosogatáshoz.
Ám, azzal is gond akadt, mert úgy vettem észre, hogy lassabban folyik le a víz, mint annak előtte.
A helyzet napról napra romlott.
Így aztán nem maradt már (mielőtt szólunk tulajnak), próbálkozzunk házilag.
Beleöntöttem mindenféle csodaszert, semmi.
Végül a párom úgy döntött, hogy előveszi a jó öreg csőgörényt.
Így is lett, egy hétvégén szétkapta a lefolyót, és próbálta megerőszakolni a lefolyót. Több, kevesebb sikerrel haladtunk, már-már úgy tűnt megoldódik a probléma.



Én sem vagyok műszakilag teljesen elveszve, így az az ötletem támadt, hogy érdemes lenne magas nyomással átmosni a rendszert.
Így aztán beszerelvényeztük, és induljon a móka.
Én kintről adtam a kakaót, párom bentről bíztatott, hogy csak adjam rá a nyomást.
Eddig szép is volt. Már kedztem örülni...
Egyszer csak kiabál gyermekem, hogy "állj azonnal", valahol folyik a víz.

Hm.
Lerohantunk a pincében és látjuk, hogy a mosókonyhában lévő fali teknőből dől ki a víz.
Hát ez fantasztikus.
:)
Ebben a pillanatban derült ki, hogy ugyan a konyhai probléma megoldódni látszott, de a dugulás valahol sokkal mélyebben lakozik.
Takarítás.
Nem maradt más hátra, mint előre, telefon a tulajnak.
Mondanom sem, kell hogy nem volt boldog.
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a sok svájci debil miből gondolja, hogy egy házat/lakást nem kell karbantartani?
Csak a lóvé kell és utána nem pakolok bele semmit, mindent fizessen a bérlő, mert nem rendeltetésszerűen használja a lakást?
Brrr.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a lefolyó ezen ága dugult el, és nem a másik, mert akkor a szar öntött volna el bennünket (bocsi).
Tegnap megérkezett a felmentősereg.
Nem találod ki, hogy mit fedeztek fel...
Lenyomták a kamerát, első kérdésük, hogy mikor volt ez kipucolva.
Gyors válasz: passz.
A dugulás jó pár méterre az összefolyótól van.
Az, hogy teljesen el van zsírosodva, az ugye érthető (pláne, ha az építés óta nem volt kitakarítva), de hogy mit keres egy 50 centis léc a csőben, na az már érdekes.
Még jó, hogy ezt nem lehet ránk testálni.
Párom mondta az embereknek, hogy szíveskedjenek tájékoztatni a házinénit a "leletről."
Gondolom, hogy ennyiben marad...

Folyt. köv.

Fejlemények 4.

Nem vagyok hívő, de valami sorsszerűséget el tudok képzelni a nagy matériában. Ha jön baj, rendszerint egynél nem áll meg.
:)
Legutóbbi bejegyzés óta annyi történt, hogy vártuk a házfelügyelőséget, akik majd valami csodaszerrel lekezelik a penészes területet és le is takarítják a gyermek lakásában.
Kaptunk egy időpontot, hurrá.
Azon már nem is variáltunk, hogy pont a délelőtti órákban van, lényeg, hogy megszűnjön a penész.
Szabaddá tettem magam, még a megadott időpont előtt jóval odamentem.
Előzőleg gyermekem beszélt a szomszédasszonnyal is, aki arra kérte, hogy szóljunk már át, ha megérkezik az illetékes elvtárs, mert ő is szeretne vele beszélni (nála is van penész).
És jött a várakozás.
Azt nem gondoltam, hogy előbb jönnek, de reméltem, hogy a megadott időben megérkezik a "szakember".
Eltelt már fél óra, semmi.
Egyszer csak kopognak. Gyanús volt, mert inkább kaparászás volt, mint kopogás.
A szomszédasszony volt, jött érdeklődni, hogy itt van-e az ember.
Mondom, szóltam volna, ha megérkezik.
Együtt hümmögtünk.
Semmi.
Két óra után kifogott rajtam az unalom és a düh.
Kiírtam egy cetlit, hogy: "A megadott időpontban itthon tartózkodtam, vártam. Sajnos, nem vagyok időmilliomos. Hívjon fel, csüsz."
Na, ahogy te nem hívtál, ők sem.

Másnap lányom - elborult elmével - telefonált.
Hát, bocsi. Valamit félreértettek.
Mondjuk nem tudom mi van félreérthető azon, hogy október 27.  9.00 óra.
Ismét várakozás.
Végül egy hét múlva jött az ember (szakálla volt kender), és lefújta valami cuccal.
Mikor lány reklamált, hogy ok, de takarításról is szó volt, visszakozott, hogy ő arról nem tud.
Ok.
Nincs probléma.
Mondtam lánykámnak, hogy most akkor írjon levelet a lakásszövetkezetnek, hogy mivel az előzetes egyeztetés értelmében mégsem takarították le (szakszerűen) a szoklit, ezért azt mi fogjuk elvégezni.
Sajnálatos módon nem vagyunk penész elleni takarító képesítéssel ellátva, nem garantáljuk, hogy az szakszerű lesz. Kéretik tudomásul venni.
Nem jött válasz, így lepucoltuk.
:)

Itt még nem volt vége, mert ha már lúd, legyen kövér. Jöjjön egy kis probléma a mi lakásunkból is.
Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben valamiért nem tiszták az edények a mosogatógépből kivéve.
Nem igazán értettem, mert folyamatosan takarítom, csak prémium szereket használok, semmit sem változtattam.
Gondoltam, hogy biztosan beadja az unalmast a gép. Nem akartam azonnal szólni a tulajnak, ezért aztán visszatértem a hagyományos mosogatáshoz.
Ám, azzal is gond akadt, mert úgy vettem észre, hogy lassabban folyik le a víz, mint annak előtte.
A helyzet napról napra romlott.
Így aztán nem maradt már (mielőtt szólunk tulajnak), próbálkozzunk házilag.
Beleöntöttem mindenféle csodaszert, semmi.
Végül a párom úgy döntött, hogy előveszi a jó öreg csőgörényt.
Így is lett, egy hétvégén szétkapta a lefolyót, és próbálta megerőszakolni a lefolyót. Több, kevesebb sikerrel haladtunk, már-már úgy tűnt megoldódik a probléma.
Én sem vagyok műszakilag teljesen elveszve, így az az ötletem támadt, hogy érdemes lenne magas nyomással átmosni a rendszert.
Így aztán beszerelvényeztük, és induljon a móka.
Én kintről adtam a kakaót, párom bentről bíztatott, hogy csak adjam rá a nyomást.
Eddig szép is volt. Már kedztem örülni...
Egyszer csak kiabál gyermekem, hogy "állj azonnal", valahol folyik a víz.

Hm.
Lerohantunk a pincében és látjuk, hogy a mosókonyhában lévő fali teknőből dől ki a víz.
Hát ez fantasztikus.
:)
Ebben a pillanatban derült ki, hogy ugyan a konyhai probléma megoldódni látszott, de a dugulás valahol sokkal mélyebben lakozik.
Takarítás.
Nem maradt más hátra, mint előre, telefon a tulajnak.
Mondanom sem, kell hogy nem volt boldog.
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a sok svájci debil miből gondolja, hogy egy házat/lakást nem kell karbantartani?
Csak a lóvé kell és utána nem pakolok bele semmit, mindent fizessen a bérlő, mert nem rendeltetésszerűen használja a lakást?
Brrr.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a lefolyó ezen ága dugult el, és nem a másik, mert akkor a szar öntött volna el bennünket (bocsi).
Tegnap megérkezett a felmentősereg.
Nem találod ki, hogy mit fedeztek fel...
Lenyomták a kamerát, első kérdésük, hogy mikor volt ez kipucolva.
Gyors válasz: passz.
A dugulás jó pár méterre az összefolyótól van.
Az, hogy teljesen el van zsírosodva, az ugye érthető (pláne, ha az építés óta nem volt kitakarítva), de hogy mit keres egy 50 centis léc a csőben, na az már érdekes.
Még jó, hogy ezt nem lehet ránk testálni.
Párom mondta az embereknek, hogy szíveskedjenek tájékoztatni a házinénit a "leletről."
Gondolom, hogy ennyiben marad...

Folyt. köv.

2016. november 6.

Macskák vasárnapra

Nem lehet azt mondani, hogy ne lenne elég hír a világhálón, akár a politikát, akár a celebvilágot nézzük.
Az egyik svájci internetes portál - talán pont ezt megelégelve -, néhány macskás képet tett fel vasárnapi kezdőlapjára.
Bocsi a kutyásoktól, de én is macskás vagyok, így nem tudtam kihagyni.
Szép vasárnapot nektek!
:)

A képek, videók ITT találhatók.


2016. november 4.

A szerepek felcserélése



Nehéz feladat a pályaválasztás. A lányok általában a tipikusan női, a fiatal fiúk pedig a klasszikus férfiszakmák mellett döntenek. Ám vannak kivételek.
Ezt erősítette meg az a mini sorozat, ami a "Szakmám és én" címmel ment a tv-ben, ahol két fiatalt mutattak be. Egyikük lány létére útépítőnek tanul, másikuk pedig óvóbácsi lesz.

Katja már több szakmát kipróbált, de egyik sem fogta meg igazán. Volt állatorvosi asszisztens, eladó, logisztikus, műszaki rajzoló, de nem tudta leképzelni, hogy ezen szakmák valamelyikében nap mint nap munkába álljon.
Édesapja tanácsára, aki egy mélyépítő vállalat tulajdonosa, kipróbálja magát ebben a szakmában.
A munka azonnal megtetszett neki, hiszen ahogy mondja "nem félek a fizikai munkától, a gépek és az anyagok pedig kimondottan tetszenek".

«Nőként határokba ütközök»
Katja az egyetlen női alkalmazott a Cellere Út- és Mélyépítő csoportnál. «A fizikai munkában néha határokba ütközök.» Viszont kollégái mindig azonnal segítségére vannak, a munkamegosztás is tökéletes. «Miközben a többiek lapátolnak és egyengetnek, én számításokat végzek, vagy éppen árut szállítok.»
Egy útépítő hölgy sokszor feltűnést kelt. «Sokan döbbent arccal figyelnek az autóból.» Egy bizonyos történet kimondottan emlékezetes maradt a számára. Egy idősebb hölgy minden nap szóba elegyedett vele. «A sokadik alkalommal csodálkozva nézett rám, és döbbenten mondta: «Hiszen Ön nem is férfi.» Ha idegeneknek mesél a munkájáról, ugyancsak hitetlenkedő reakciókat kap. «A legtöbbször kinevetnek, vagy azt hiszik, hogy viccelek velük.»



«Velem akarnak harcolni»
A gyermekgondozó szakember, Basil Zeier számára nem jöhetett szóba sem egy kézműves szakma, sem a kereskedői pálya. «A gépekkel vagy irodai munkával nem tudtam mit kezdeni», meséli a 21 éves Luzern-i fiatalember. Annál inkább érdekelték a gyerekek. «Mindig nagyon jó volt a kapcsolatom a rokon gyermekekkel.» Egyszerűen lenyűgöznek. «Főleg azért, mert rövid idő alatt hihetetlen fejlődésre képesek.»
A gyermekcsoportban, amelyet a Campus óvodában bíztak rá, ő az egyetlen férfi alkalmazott. «Ha a gyerekek mozgásra vagy kis birkózásra vágynak, általában hozzám jönnek.» Basil sokszor bátrabb is, mint a női kollégái. «Amikor az építkezésről tanultunk, gumikalapács és gumiszegek helyett igazi szerszámot hoztam magammal.» A hölgy kollégák mindig jobban félnek attól, hogy a gyerekek sérüléseket szenvednek.
Szexista viccek
Az ő óvodájában már természetessé vált a férfi személyzet. Az óvoda gyermekvédelmi programja előírja, hogy az ajtók mindig nyitva maradjanak, ha egy gondozó egyedül marad egy gyerekkel. Zeier-nek a szülőkkel is csak pozitív tapasztalatai voltak. «Nagyon kedvesek és örülnek annak, hogy egy férfi vigyáz a gyermekükre.» Zeier mégis azt hiszi, hogy néhányan a szakmája miatt homoszexuálisnak vélik.
Hogyan érzi magát egy nő egész nap férfiak között, és egy férfi egész nap csak nők között? Katja azt nyilatkozta, hogy hozzá kellett szoknia a «férfivilághoz». A szexista viccek és a böfögés ott a mindennapok része. «Néha viszont úgy érzik, hogy miattam viselkedniük kell», mondja nevetve. Zeier ugyancsak nagyon jól érzi magát kolléganői körében. «Sokkal gondoskodóbbak, mint a férfiak.» Mégis örül annak, hogy két másik férfi is van a személyzet között. «Legalább van valaki, akivel beszélgethetek a fociról.»
 Mit gondoltok?
:)