2013. február 26.

Bankrablás - gyorshír

Eddig igyekeztem a blogot inkább személyes témákkal megtölteni, de néha - egy-egy érdekes hír hallatán -, teszek kivételt.
Nagy újság van mifelénk: minap kirabolták a szomszéd faluban lévő bankot.
Ez otthon már-már napi cselekménynek számít, itt ritkaság. Mondhatni komoly hírértéke van. A média egész délután erről beszél.

A bűncselekmény nem sokkal dél után történt, amikor egy férfi besétált a Kantonalbankba, fegyvert rántott, és a pénzt követelte.
Az alkalmazottak természetesen megijedtek (szerintem marhára nincsenek felkészülve ilyenre), majd átadták a kasszában lévő néhány ezer frankot.
Hogy ennyiért miért rabol valaki bankot? Ezt nem igazán értem.

A férfi elmenekült, jelenleg is keresik. Nem lesz nehéz dolguk a rend őreinek, mert egy teljesen jól kivehető fotó készült a rablóról. (a technikát tudnám javasolni átvételre az otthoni bankoknak. Persze, tudom nem telik rá...)

Ami érdekes az esetben, hogy nem valami friss bevándorló volt az ember, mert a híradások szerint a svájci németet beszélte.
Elgondolkodtató, hogy valaki itt él, és ilyenre vetemedik.

Hogy miért említettem meg az esetet? 
Ha most cinikus akarnék lenni, akkor azt válaszolnám, hogy végre történt valami...
:D


2013. február 25.

Napi bosszúságok...

amik itt sem kerülnek el.

Ez azonban már másodízben fordul elő velem. Persze, pont a legrosszabbkor. Ismét sikerült megnyomni a kocsimat.
Annak ellenére, hogy mindig egy olyan helyre állok, ami mellett két kamionnyi hely van, megint sikerült belerondítani az első ajtómba.

Kísértetiesen hasonlít az eset az egy évvel ezelőttihez. Épp a hétvégén gondoltunk arra, hogy ki kellene cserélni az autót, és megnéztünk pár darabot.
Így azonban ez most csúszik, hisz jelen állapotában, töröttként erősen nyomott áron számítanák be.

Persze, nagyon bosszant a dolog, de ennél még jobban az zavar, hogy az illető (szakadna rá egy mázsa szar (bocs!)) semmilyen értesítést nem hagyott, csak "elsétált."

A múlt évben az elkövető egy idősebb hölgy volt, aki szintén elment volna, ha a szomszédunk nem kapja rajta. Nem akarta elismerni, csak amikor a rendőr megérkezett. Most sajnos nincs szemtanú.

:(

Nem értem az embereket...

2013. február 20.

Állattartás

Most a házi kedvencekről írnék néhány szót. Lehet, kissé felületes lesz, de még én sem ismerem az állattartás minden szegmensét.
Először is le kell szögezni, minden kanton más szabályozással bír.

Kezdjük a kutyusokkal:
Aki itt kutyát tart, az családtagként kezeli az állatot. Nem látni láncra kötött, kennelbe zárt ebet. A kutyák a lakásban élnek (falun is). A gazdi vállalja az ezzel kapcsolatos összes macerát, a sétáltatáson át, az ürülék összeszedéséig.
Igen, itt mindenhol van kihelyezve kutya-kaki gyűjtő konténer, a kutyák nem a játszótéri homokozóba végzik a dolgukat.

A kutyák után adózni kell, egy standard méretű után kb. 75 frank éves adót kell befizetni. Az oltás 70-100 frank között mozog. Az átadás/eladás szerződéssel, chippel, leoltva történik.

A kantonokban eltérő a kutyafajták megítélése. Nagyon szigorúan veszik a harci kutya tartást, sok helyen nem engedélyezik azt. Szintén nem engedélyezik a csonkítást, kivéve, ha egészségügyi ok miatt kerül sor rá.
Hallottam olyan esetről is, amikor valaki kihozta otthonról az ebet, majd felszólították, hogy ő maradhat, de a kutya haladéktalanul hagyja el az országot.
A kutyusoknak és a gazdiknak is iskolába kell járniuk. A gazdik a kutyatartás szabályait, az ellátást tanulják, az ebek az alap viselkedési formulákat. Ez nem minden kantonban, és nem minden fajtára előírás.
Hallottam olyan esetről, amikor a gazdi felelőtlen volt, és az eb elszökött. A gyepmesterek hazavitték, egy kis csekk kíséretében, mely egyben emlékeztette a gazdit, hogy jobban jár, ha többet nem fordul elő ez a kihágás. (100 frank)

Ami meglepő lehet, hogy itt a tömegközlekedéssel is utazhatnak a négylábúak (szájkosár nélkül is, a gazdi felelősségére), az étterembe és egyéb közintézményekbe is bemehetnek.
:)

Érdekességképpen megemlíteném, hogy itt egy állattartással kapcsolatos üzlet kész aranybánya, a gazdik vagyonokat költenek el ezekben.
Pl. hogy a kedvencet mindenhova magukkal tudják vinni, sok esetben beépíthető ketrecet vesznek a kocsiba.
Árakról...

Cicák: nagyon sok háztartásban élnek. A "kijárósok" nyakában sok esetben kis lakcímkártya van. Biztos, ami biztos. Nekik szintén van chipjük. Az értékesebb cicákat nem minden esetben engedik ki.
Nekem is van kettő, róluk már korábban írtam. Az egyik kijárós, a másik nem. Oltás, mint az ebeknél. Én egy magyar állatorvoshoz viszem őket, akivel kölcsönös a bizalom, még a cicák részéről is. :)

Egyéb kedvencek: néhány éve hoztak egy olyan szabályozást, miszerint bizonyos állatfajokat nem lehet magányosan tartani, minimum párban élhetnek egy háztartásban (rágcsálók, madarak).

Sok helyen látok nyuszikat, főleg kertes házban.
Ahova majd költözünk, a jelenlegi bérlő terráriumban tart különböző rémségeket, (kígyót, békát, skorpiót).
Csak remélni tudom, hogy nem hagy itt nekem valami meglepetést.
:)

Összességében elmondható, hogy itt valóban felelős az állattartás, az emberek tisztelik saját, és mások kedvenceit.
Hogy ehhez is említsek két példát: az autósok, megállnak, ha egy macska átmegy az úton (otthon inkább gyorsítanak). Az enyém rendszerint keresztben - mintha lassított felvételt néznék - megy át a főúton úgy, hogy a forgalom mindkét irányban áll. Nem dudálnak, nem hisztiznek az autósok.

Ennek ellenére előfordul baleset. Múltkoriban - a legnagyobb elővigyázatossággal mellett -, de elütöttek egy cicát. A sofőr azonnal kiszállt a kocsiból, és hívta a mentőket. Igen, a mentőket.

Csak bízni tudok abban, hogy ez a szemlélet mihamarabb otthon is megvalósul.
Vajon mi kell ehhez?

2013. február 19.

Érdeklődők...


Ahogy korábbi bejegyzésemben is írtam, kissé bizonytalanok voltunk, hogy keressünk bérlőt vagy sem. Végül, akként döntöttünk, hogy keresünk, biztos, ami biztos.

Áldott jó szívemnek köszönhetően (na, ez egy picit nagyképűen hangzik), először a magyar oldalakra töltöttem fel. Amikor mi elkezdtük itteni életünk, nagyon örültünk volna, ha viszonylag könnyen tudunk hozzájutni egy lakáshoz.

Rá kellett jöjjek, hiba volt, hogy fenti módon gondolkodtam.

Nem értem az embereket. Sír a szájuk, rinyálnak lakásért, majd munkáért, aztán ha talajt ér a lábuk, elfelejtik honnan jöttek, és semmi sem jó.
Sztori :
A Fb-on jelentkezett valaki, megbeszéltük, hogy eljönnek, és megnézik a lakást.
Erre, minap érkezik egy levél:
"Szio...Sajnos megnéztem hogy hol is van ez a lakás,nagyon jo lenne de sajos sehogy sem jo mert én nem tudok be járni a melohelyemre,nagyon hosszu lenne az idö.Ha Brugg-ban lenne az tökéletes lenne mert az mindkettönknek jo lenne.igy nem nem aktuális,bocsi"

Már, hónapok óta látom, hogy lakást keres az illető, "minden megoldás érdekel" címkével.
Mellesleg, a bruggi vasút innen 2 km, 10 percenként jár a busz, és a buszmegálló a ház előtt. Most akkor miről is beszélünk???

Már-már válaszoltam, hogy költözzön be a brugg-i vasútállomás várójába, amivel legalább 10 percet spórol, de aztán családom tiltakozását figyelembe vettem, és válasz nélkül hagytam a levelet.

Félreértés ne essék, akadt más érdeklődő is, akik örömmel beköltöznének (igaz, nem magyarok), csak akkor minek ez az egész hiszti?

Az érdeklődök közül nekem két pár volt szimpatikus, akik valóban lakást akarnak találni.
Ennek érdekében kompromisszumra is képesek.
Volt egy olasz pár, akik nagyon aranyosak voltak, remélem a főbérlő bizalmat szavaz nekik.
A másik pár szír származású volt, ők is nagyon kreatívan szemlélték a lakás lehetőségeit.

Most szurkolok nekik!
:)



2013. február 16.

Privát komment

Sokat gondolkodtam a címen, míg végül erre tettem le a voksom. Megjegyzem, ennél sokkal csúnyábbak jutottak eszembe.
Azonban nem szeretném, ha a blog elmenne egy olyan irányba, amit később magam is megbánnék.
Az utóbbi időben sok olyan honfitársamba botlom, aki - nem tudom milyen indíttatásból -, de felettébb valónak, szebbnek, jobbnak, okosabbnak képzeli magát vagy csupán "megmondóemberek".

Íme, egy mazsola a kuglófból:

"Sziasztok!
Pár napja írtam ide és sajnos semmi válasz ,semmi reakció!
Ahogy megnyitjuk ezt a weblapot azonnal ez olvasható :Svájcban élő magyarok (kiemelném) "BARÁTI társasága"!!!!Nos mindent tapasztalok csak épp ezt nem,lehet épp én nem vagyok szimpatikus(bár itt senki nem ismer),és alapból kizárva hogy bárki meg akarjon ismerni.Nem egy helyen próbálkoztam már felvenni magyarokkal a kapcsolatot de még csak válaszra sem méltattak."x-nek" is írtam de semmi választ nem kaptam.Lehet nem tudok üzenetet küldeni,lehet senki nem kapja meg???Nem akarok általánosítani de otthon Magyarországon is 90%-ban ez a jellemző,mindenki rohan ,magával foglalkozik és kicsit sem figyel a másikra,elmennek az emberek egymás mellett.Nem tudom hányan regisztráltak ide és miért ,de amiért én regisztráltam abban csalódnom kellett!"

Ezt a levelet az egyik magyar közösségi oldalon találtam.
Nekem kinyílt a bicska a zsebemben. Van több oldal, ahol lelkes magyarok próbálnak közösséget alkotni, programokat szervezni. Teszik ezt a szabadidejükben, csak azért, hogy összehozzák a külföldön élő magyarokat. Itt most nem csak Svájcról beszélünk, szinte minden országban akad ilyen mazochista szellemű társunk.
Természetesen a fórumokon regisztráltak sem tudnak mindenre válaszolni, vagy nem azonnal. Véleményem szerint egy "nem válasz" még mindig jobb, mintha valami marhaságot jegyezne le valaki.

Azt nem értem, a klaviatúra túloldalán ülő emberke, aki ilyen bejegyzést tesz, azt gondolja, hogy a másik felén a gépnek valaki csak azért van, hogy az ő kérdéseit megválaszolja, segítséget nyújtson neki?
Adjuramisten, de azonnal?

Megjegyzem, a pár nap mindössze kettő volt...

A kedves írónak innen üzenem: segíts magadon, az Isten is megsegít!
Csinálj te is egy oldalt, időt, fáradtságot nem kímélve, és majd ha ilyen hülyék beírogatnak, akkor leszek kíváncsi a véleményedre.

Uff, én szóltam...


2013. február 11.

Dilemma - Nachmieter gesucht oder nűűt...


...avagy bérlőt keresünk, vagy mégsem?

Miután aláfirkantottuk a szerződésünket, első dolgom volt, hogy teleszórjam az internetet a hirdetéseimmel. Minél előbb kell találnom egy beköltözni vágyó bérlőt.
A szabály szerint legalább kettőt kell ajánlanom magam helyett.




Mindjárt az első nap több jelentkező is akadt, de ezekből csak egy valaki jött el megnézni a lakást. Hozzá kell tennem, hogy a mienk nem tartozik az olcsó kategóriába, így nehezebben lehet rá bérlőt találni. Aki megjelent meg fog elégedve, nagyon tetszett a lakás, így az első delikvens kipipálva.

Végiggondolva a projektet és néhány alvás nélkül eltöltött éjszaka után, elkezdtünk ötletelni.
Mivel a lakások festése, és maga a költözés is több napot vesz igénybe, ezért jól semmiképp nem jövünk ki a költözésből. Tehát bizonyos időszakig mindkettőt kell fizetni.
Ez normális tulajdonképpen, de én nem szeretem a plusz kiadásokat, ha teljesen nem is tudom elkerülni, de mindenképp igyekszem a minimumra csökkenteni.

A cég bővítése már régebben terítéken van, így felmerült, hogy akár megtehetnénk most is, és akkor megoldódik a mizéria. Mi nem mondjuk fel a lakást, kiköltözünk, emberek meg be.
Ehhez egyetlen "aprócska" problémát kell megoldani: munkát kell szerezni.
:)
Hm...


2013. február 9.

Menni, vagy nem menni? Ez itt a kérdés...


A HÁ-s cikk után többen megkerestek, ilyen-olyan segítséggel kapcsolatban. Volt, akinek tudtam segíteni, és volt, akinek nem. Továbbmegyek: volt/van, akinek nem is akarok.

Miért? A beszélgetés/levélváltás után arra jutottam, hogy sokan semmit nem tudnak megoldani önállóan, másoktól várják (elvárják), hogy majd gyógyírt találnak a problémájukra, megoldják a nehézségeket.
Ki az, aki ezt felvállalja? Pláne, egy idegennek.

Nem feltétlenül a nyelvismeret hiányáról beszélek. Arról a rengeteg információról, amit a neten be lehet szerezni manapság. Nem kell hozzá diploma.
A szüleim bőven 65 felett kezdték el használni a számítógépet. Ma már, túl a 70-en mindent megtalálnak, vásárolnak, mindennapossá vált az életükben.
Ennek fényében, azt hiszem lehetnek kritikai észrevételeim:  ne mondja nekem egy harmincas éveiben járó, hogy "nem tudom, hol kell keresni."
Ettől feláll(na) a szőr a hátamon.

Sokan ahelyett, hogy maguk utánanéznének dolgoknak, inkább beírnak egy fórumba. Én nagyon szégyelleném magam. Nem a tudatlanságom miatt, hanem a lustaság végett.
Minap is beleütköztem egy ilyen bejegyzésbe, egy három éve itt élőtől az egyik információs portálon: mi az a Pensionskassa? Most, három év után merült fel a kérdés? Hisz minden hónapban vonják a fizuból. Megjegyzem, kb. 3 kattintás a számítógépen.
Persze, neki sem ez volt az első, és valószínűleg nem is az utolsó ilyen kérdése.
Általában ezektől az emberektől halljuk, hogy milyen sz@r itt. Egy részük haza is megy, és irigykedve gondol azokra, akiknek "bejött" (naná, mert ők a lottón nyerték a lehetőséget), vagy otthon osztja a tudást, hogy "oszt ott sincs kolbászból a kerítés."

Többen tanácsot is kértek tőlem. Sajnos, ez az, amit soha nem teszek. Nem hozhatok döntést mások helyett, hisz nem én hordom a cipőjüket. Nem ismerem őket (a személyiségüket, az elszántságukat, a kitartásukat), a körülményeiket, nem tudom mennyi lapul a zsebükben és folytathatnám. Ha ezt figyelembe veszem, nyilvánvaló felelőtlenség lenne bármilyen tanács. Maximum annyit mondhatok el, hogy mi hogyan csináltuk, egy-egy helyzetet hogyan oldottunk meg.
Ha ebből egy szeletet adaptálni tud a saját pillanatnyi helyzetébe, és az segít, akkor rendben van a dolog, de ennyi és nem több.

Végezetül, azért mégis adok egy tanácsot: mielőtt valaki nekivág, gondolja végig a saját személyiségét, hogy egyáltalán alkalmas-e arra, hogy külföldön éljen. A külföldi létet ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor megszületik egy gyermek: minden új.
A különbség az, hogy míg a gyereknek van min. 20 éve, ahhoz, hogy megismerjen mindent, addig egy külföldre költözőnek egyetlen napja sincs. Azonnal kell problémákat megoldani, ügyeket intézni.

Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy becsuktam a kaput és nem vagyok hajlandó segíteni, csak már mérlegelek. :)
Bizonyára mindenki ismeri a mondást: Lehetetlen nincs, csak tehetetlen.

2013. február 7.

Cikk a Határátkelőn

Felvértezve magam virtuális páncéllal, hosszú idő után ismét írtam egy posztot a Határátkelőre.

http://hataratkelo.blog.hu/2013/02/06/elni_es_dolgozni_hagyni#more5064908

Remélem sokaknak tetszeni fog, és a trollok messzire elkerülik.
Azoktól elnézést kérek, akik a HÁ-ről látogatják a blogot, hogy ismétlésbe bocsátkozom.

Tudom/látom, hogy sokan máshonnan tisztelnek meg az érdeklődésükkel, azok kedvéért teszem ki, hátha nekik is érdekes lehet.
:)


2013. február 6.

Lakást keresünk V. - befejező epizód

Pontosan ott folytatom, ahol abbahagytam. A kinézett lakások közül egyikre sem sikerült még időpontot sem egyeztetni.
Gyakorlatilag eljutottunk addig a felismerésig, hogy esélytelen a dolog, ha nem azonnal telefonálunk,
és sokat ront a pozíciónkon, ha nem svájci németül beszélünk.

Csak érdekességként jegyzem meg, a múltkori potyázásunk tárgya ismét elérhető a hirdetési oldalon.
:)
Eltelt néhány nap, lázasan bújtam minden elérhető webes felületet, míg az egyik ingyenes oldalon feltűnt egy érdekesnek látszó hirdetés. Aznap adták fel.
Meglepetésemre abban az utcában volt, ahol a múltkor már néztünk egy házat. Mivel telefonos elérhetőség nem volt, ezért gyorsan írtam egy mailt, hogy nagyon érdekelne az ingatlan, megnéznénk.
Talán egy óra sem telt el, és válasz érkezett. Több opció is volt, de a fenti tapasztalatok birtokában
semmit nem hagytam a véletlenre, és kiválasztottam a lehető legközelebbi dátumot.

A jelenlegi bérlő Nachmietert keres.
Mi a Nachmieter? Pontosan nem is tudom magyarra fordítani, mert ilyen "intézmény" nálunk nincs. Gyakorlatilag annyit jelent, ha a bérlő a felmondási idő letelte előtt (ált. 3 hónap) ki akar költözni, szerez maga helyett egy új bérlőt. Ebben az esetben nem kell kifizetnie a felmondási idő tartamára a bérleti díjat.
A lakó nagyon szimpatikus 30-as évei elején járó fiatalember, megmutatott mindent. Igaz, sok újat nem, mert mint kiderült, ugyanolyan a ház, mint amit korábban láttunk. Annyi különbséggel, hogy az előző egy sarokház volt, ez középső, ami a fűtés szempontjából szerencsésebb. Illetve még egy apró különbség volt, az előző alja márvány volt, ez pedig "csak" taposó.
Nagyon kedves volt, ámbár én kicsit szenvedtem, mert a swiccerdüccsöt tolta az arcomba, így csak hellyel-közzel értettem.
A párom ráerősített, hogy mi nagyon szeretnék ideköltözni, és pedig csak mosolyogtam, mint a a jól lakott napközis.
A családban általában én vagyok az ötletgazda, de ebben az esetben páromnak ugrott be, hogy mi lenne, ha felajánlanánk, hogy majd mi megoldjuk a festést. Erre az ajánlatra felcsillant a pali szeme. Nem véletlen: egy csomó pénzt és időt spórolnánk neki.
Nem beszélve arról, hogy mi egyébként is kifestenénk, hiszen nem szeretjük a fehér színt. Itt pedig ez a standard. Tehát, a kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad.

Mielőtt eljöttünk kifaggatott hol lakunk, mit csinálunk, a végén közölte, hogy ő rendőr. Gondoltam, akkor itt "átvilágítás" is lesz. :)
Annyit ígért, hogy megpróbál közbenjárni a tulajdonosnál az érdekünkben. Gondolom az ajánlatunk azért erősen besegített ebben a döntésében.
Végül elhoztuk a jelentkezési lapot.
Otthon gyorsan kitöltöttük, hogy már másnap postára adhassuk, majd írtunk egy köszönöm e-mailt a bérlőnek, a szíves segítségére apellálva.
Szombat reggel futás a postára, visszaérkezvén egy e- mail várt, melyben a lakó kérte, hogy neki is küldjünk egy másolatot.

A hétfői nap rettegéssel teli várakozással telt, félve nyitottam meg a postafiókomat. Mivel a tulaj megkapta a jelentkezést, már akár írhatott volna egy udvarias nem-et.
Szerencsére nem jött levél. Kedden azonban ismét a bérlő keresett meg.
Amikor kinyitottam a levél hosszúságából arra következtettem, hogy egy nem lesz a végén, azonban szerencsére nem erről volt szó.
Csatolnunk kell egy Betreibungsregisterauszüge-t. (a csodálatos német nyelv)
Ennek a meghatározásával megint bajban vagyok, mert ilyen sincs nálunk. Pedig milyen jó lenne.
Gyakorlatilag annyit jelent, hogy sehol, senkinek nem tartozunk semmivel, nincs semmilyen folyamatban lévő eljárás a kérelmező személy ellen.
Gyorsan telefonáltam a páromnak, hogy "uccu neki", el kell intézni.
18 frankért kaptunk egy sajtpapírt, amin szerepel, hogy most nincs semmilyen ügyünk.
Sajnos, a múltban volt egy, ami szerepel rajta. Remélhetőleg ettől nem ijed meg a tulajdonos. Erről egy korábbi bejegyzésben bővebben Betreibungsregisterauszug címmel olvashattok.

Ezt már a tulajnak küldtük el. Bevallom, én gondolatban rádobtam a két keresztet. Mégis jobban mutatott volna egy tök üres papír csak a személyes adatokkal. :(

Időközben én hazautaztam, de minden nap megnéztem a postafiókomat, hátha.
Mivel nem jött válasz a hét további részében, már nem is számoltam vele, új ingatlanokat kerestem.

Pénteken este azért kinyitottam a levelezést, és ismét a bérlő levele fogadott, melyben értesített, hogy mi kaptuk a lakást. Sok szeretettel gratulál és a többi.
Illetve a végén említést tesz a beígért festésről.
:)
Ha abban a pillanatban látott volna egy kívülálló, biztosan elmebetegnek gondolt volna, ott szaladgáltam a szobában körbe-körbe.
:D
Nagyon örültem, mert a számunka fontos kritériumok közül szinte mindegyiknek megfelel.
Hogy milyen lesz csupa svájci közt? Erről majd később.
Ma reggel postán megérkezett a szerződés.

Azt mint érdekességet jegyzem meg, hogy a tulajdonossal nem is találkoztunk. Ez számomra egy kicsit furcsa. Ha belegondolok, én azért szeretem látni, hogy ki költözik be a házamba...
Vagy ennyire mérvadó volt a rendőr ajánlása? Hm...
Mit gondoltok?

Szóval, április elején költözés. Addig viszont nekem is Nachmietert kell keresnem, mert a felmondási időt én sem szeretném kifizetni.





2013. február 3.

2 nap - 2000 km

Akik közelebbről ismernek tudják, hogy viszonylag sokat utazom haza, gyakorlatilag havonta.
Most ismét Magyarországra kellett mennem, és ugyan egy érdekes, de nem reprezentatív felmérést végeztem az út során.
Hazafele, hétköznap lévén csak a rengeteg kamion nehezítette a dolgomat. Sajnos, még mindig nem elégséges a korlátozás. Előszeretettel előzik 91 km/h sebességgel, a 90 km/h -val  haladó társukat, melynek eredményeképp igencsak feltorlódik a forgalom.
Ettől eltekintve, jónak mondható 11 órát sikerült teljesítenem.

A visszaúttól már jó előre féltem, mert szombat lévén turnusváltás van a síterepeken, és jócskán megnő az utakon a forgalom.
Szokásomhoz híven Hegyeshalomnál az utolsó kúton megálltam némi sajtóterméket venni, és inni egy jó kávét. Picit meglepődtem, mert nem igazán volt tömeg, pedig arra számítottam.
Néhány busz, és autó volt csak a parkolóban.

Továbbindulva - a hóeséstől eltekintve -, nyugodt volt a közlekedés.
Az autók száma Salzburg előtt emelkedett, majd a határ után a forgalom "bedöglött". Araszolás következett Münchenig. Gyakorlatilag a 2x3 sáv mindkét irányban állt. A körgyűrű nem bírta felszívni az autókat, annak ellenére, hogy Insbruck felé elég sokan kihajtottak.

Én inkább bementem a városba, ahol viszonylagosan gyér forgalomban szlalomoztam. Aki járt arra, tudja, hogy évek óta tart a csatornahálózat felújítása, és elég érdekes a közlekedés.
Münchent elhagyva nem sok probléma akadt.
Sajnos időben kicsit megcsúszva, 11,5 óra alatt teljesítettem a távot.

Visszatérve a felméréshez: az otthoni híreket olvasva furcsa érzésem támadt. Az összes hírportálon a következőt lehet elolvasni: a gazdaság jól teljesít, vagy azt, hogy máshol is "sz@r van ám a levesben", nem csak nálunk.
Ha ezeket figyelembe veszem, akkor vajon miért nem, vagy alig láttam magyar rendszámú autót a téli szabadságra igyekvők közül?
A nációkat figyelembe véve, az alábbi sorrendet sikerült felállítanom: lengyel, szlovák, román, cseh. Még ha bekalkulálom a népsűrűséget, akkor is elképesztő a különbség. Hol vannak a magyarok?
Most akkor ki hazudik?