2016. július 29.

Menekültekről 2.0

Hétvégére könnyedebb témát szoktam választani, most kivételt teszek.
Lehet egyetérteni vagy vitatkozni egymással, de kérem, hogy normális hangnemben tegyük.
Köszönöm.

Egy évvel ezelőtt nagy vihart kavart az írásom a menekültekkel kapcsolatban. Akkor sokan hagyták el a blogot a rasszistának kikiáltott mondandóm miatt. Egyesek lehülyéztek, amikor félelmemnek adtam hangot, amikor párhuzamot vontam a leendő esetleges terrorcselekmények és a menekültek ellenőrizetlen bevándorlása között.
Nem akarok okoskodni, nem akarok azzal jönni, hogy "na ugye, megmondtam".
Nem fogom felsorolni az elmúlt év negatív történéseit, mindenki tudja, látja.

Azon, hogy a nyugati politika úgy reagál ahogy, nem csodálkozom. Ez az érdekük.
Hogy egyik sem gondol a mai napnál tovább, annak ellenére, hogy többségnek van gyereke, unokája? Na, ezt már nem értem. Nem féltik őket?
A civil szervezeteket sem értem. Annyi, de annyi hely lenne, ahol kellene a segítség. Akik hálásak lennének mindenért, nem dobálnák el az élelmet, stb. Miért nem nekik segítenek?

Számomra az sem világos (saját ismeretségi körömet is beleértve), hogyan lehet az, hogy az egyes ember ezeket miért nem gondolja végig...
Még mindig tudnak mindenféle ideológiát gyártani, hogy igazolva lássák elméletüket (hogy aki bevándorlásellenes, az rasszista) és megmagyarázzák az elmúlt évben történteket. Kvázi, áldásukat adják rá...

A véleményem az elmúlt egy évben sem változott, sőt...
Itt megjegyezném, hogy nem muszlimellenes, hanem bevándorlásellenes vagyok. Azt vallom, hogy Európa elsősorban az európaiaké.
Továbbra is azt gondolom, hogy szomorú jövő vár Európára. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy nem most kezdődött az alapprobléma, ez a mérhetetlen befogadás csak a gyújtózsinór, a bombákat már több évtizeddel ezelőtt lerakták, most már csak a kanócokat gyújtják meg az újonnan érkezők.

Ahogy öregszem nem szeretek vagdalózni, jobb megtapasztalni azokat a dolgokat, amiről véleményt formálok, ne adj Isten írok, most is ezt tettem.
Bár meg vagyok győződve arról, hogy az integrálás ekkora tömegekben lehetetlen, kíváncsi voltam, hogy van ez a gyakorlatban, így "bevetettem" magam a menekültek közé.


foto: index.hu


Azt tapasztaltam most is, hogy csak az tud(na) integrálódni, aki akar. Általában akkor, ha valaki egyedül kerül új környezetbe. Minél többen vannak egy rakáson, annál nehézkesebb. Együtt már kettő is sok...
A környezetemben is akad Európán kívülről jött ember. Ő akkoriban hálás volt, amiért külföldre mehetett tanulni. Nem tagadta meg az őseit, nem felejtette el, hogy honnan jött, de tiszteletben tartotta a fogadó ország szokásait, törvényeit, vallását, ennek megfelelően élte életét. Megházasodott, gyerekei lettek. Soha nem várta el tőlük, hogy az ő szokásai szerint éljenek. Én azt gondolom, hogy boldog ember.
Minap olvastam egy cikket, amiben valami hasonlóról vall egy szír orvos. EZEN a linken olvasható.

Térjünk át a részletekre.
Adódott egy lehetőség, amikor egy ismerős által bepillantást nyerhettem a menekültek "új" életébe egy biztonságos országban. Itt.
Amikor mi Svájcba érkeztünk - annak ellenére, hogy Európából, a keresztény kultúra részeseként jöttünk - minden apró mozdulatra ügyeltünk, hogy ne lógjunk ki a tömegből.
Az ide érkezőkön nem ezt látom. Azt nem feltételezem, hogy a megismertek közül bármelyik is terrorista lenne (bár, ki tudja, az eddigiekre sem volt ráírva), de hogy ők sem fognak tudni integrálódni, abban szinte biztos vagyok. Nem akarnak. Elvárásaik vannak.

A csoportban voltak szírek, eritreaiak, sri-lankaiak.
Már azt sem értem, hogy utóbbi kettő miért menekült. Nyakra-főre hirdetik az utazásokat Sri-Lankára. Mi oda megyünk nyaralni, ők meg menekülnek? Hogy is van ez?
Csak halkan jegyzem meg, hogy talán felül kellene bírálni a menekültügyi szabályozást...

Az eritreai fiatalemberek azért jöttek, mert tíz év a katonai szolgálat, nem fűlt hozzá a foguk. Khm.
Ja, azt nem mondtam, hogy a csoport kivétel nélkül fiatal - húszas, harmincas éveikben járó - férfiakból állt. Közülük csupán kettőnek volt itt a családja.
Igyekeztem mindegyikkel szóba elegyedni, bár nem volt egyszerű, hisz a szünetekben - kivétel nélkül -, csak egymással beszélgettek, a saját nyelvükön. Semmi jele nem volt a minimális érdeklődésnek a másik iránt.
Az egyik eritreai a korábban említett katonai szolgálat elől jött el, otthon hagyva két kicsi gyerekét és a feleségét. Kérdeztem, hogy ki akarja-e őket hozni? Csak a vállát rángatta és azon kesergett, hogy otthon minden jobb volt.
Az államtól 7 hónapos német kurzust kapott, és egy lakást, amit az önkormányzat fizet. Azt nem volt pofám megkérdezni, hogy a ruházatra honnan tett szert, de olyan divatosan járt, hogy csak néztem. Ez egyébként az összes menekültre jellemző.
Kérdeztem tőle, hogy otthon tanult-e valamit, van-e valamilyen képesítése. A válasz negatív. Hm...
Faggattam, hogy szeretne-e dolgozni. Ez a felelet is meglepett. A Migrációs Hivatal nem presszionálja őket erre, majd ha elvégzik a tanfolyamot, csak akkor kell munkát keresni.
Ez egyébként - mint később kiderült-, mindegyikük esetében így van.
A másik eritreaival még nehezebben értettem szót, gyakorlatilag semmit sem beszélt még németül, és meglehetősen sokat volt "beteg".
Érdekes módon, azt mindegyik tudta, hogy 2 napot simán lehetnek "betegek", igazolás, számonkérés nélkül. Ő gyakorlatilag csak 3 napot járt egy héten iskolába. Szintén képzetlen volt, otthon sem tanult semmit. A házi feladata soha nem volt kész... nem ért rá, biztosan.

A sri-lankaiakkal sem volt jobb a tapasztalatom. Egyikük családos, talán rajta láttam némi igyekezetet. Neki otthon legalább volt szakmája. Másikuk nagyon fiatal, képzetlen. Ők kevesebbet hiányoztak és magukhoz képest egészen jól haladtak a némettel.

A szírekkel kapcsolatban sem lett jobb a véleményem. Közülük is csak egy volt, akin láttam valamiféle igyekezetet, hogy tudjon kommunikálni. Egyiknek sem volt szakmája otthon sem. Ahogy sikerült megértenem, középfokú szakképzés nem is igen van. Apáról fiúra száll a szakma.
Ők is egyedülállóak voltak, egyet kivéve (aki viszont hozta az egész pereputtyot nagynénistől, nagybácsistól).
Ellenben volt kritikájuk, nem voltak megelégedve a tanárral sem, és szerintük kevés segítséget kapnak az államtól. Kivétel nélkül arra számítanak, hogy az állam majd segít munkát találni, elhelyezni őket valamilyen jó munkahelyre. Ezt a nyelviskolát is szükséges rossznak élték meg. Ahogy néztem a jelenléti ívet, náluk is nagyon magas volt a hiányzások aránya.

Nem is értem.
Mi kellene még? Ingyen nyelvtanfolyam, szállás, ellátás nem elég?
Amin magam is meglepődtem, hogy szinte mindegyiknek fizetett egy garzont az önkormányzat, ha jól emlékszem, csak ketten laktak szállón.
Aztán a végső döfést számomra a ramadán (ramazan) adta meg.
Aki nem tudja mi ez, néhány szó róla, ITT:

A tanár elmondása szerint, gyakorlatilag használhatatlanok voltak ezen időszak alatt (4 hét). Ugye, éhes gyomorral nem lehet koncentrálni.
Végre eljött a megtartóztatás vége, ami ünnepséggel jár. Ekkor az összes muszlim bejelentette, hogy náluk ez ünnep, tehát 3 napig nem csinálnak semmit, nem jönnek iskolába.
Vágod? Nem megkérdezték, hogy lehet-e, hanem csak bejelentették, hogy nem jönnek.
Mi van?
A tanár meg tudomásul vette.
Mondom neki: " Te figyelj, ha én kitalálom a svájcisapka vallást, miszerint egy héten csak négy napot dolgozok, akkor a munkaadó akceptálja?"
Vagy mi lenne, ha a magyar nemzeti ünnepen én sem dolgoznék? Csak, mert otthon megszoktam...
Csak hümmögött.
Én is.
Aztán egyikük nem jött a negyedik nap sem, mert beteg lett, a sok zabálás megfeküdte a gyomrát.
:(
Állítólag.

Az ismeretségi körömben is van muszlim, megkérdeztem, hogy mi a véleménye erről, ők hogyan tartják a szokásaikat. Amit hoztak magukkal megtartották, de elfogadták azt, hogy ebben az országban mások a szokások, alárendelték a hagyományaikat ennek. Ők például csak részben (névlegesen) tartják a ramadámot is, hisz "éhes gyomorral nem lehet dolgozni". Az azt követő ünnepet csak akkor ünneplik meg, ha a munkaadótól szabadságot kapnak és akkor is csak egy napot. Azt gondolom, hogy ez a helyes hozzáállás. Amikor elmeséltem neki a történetet a másik verziótól maga is ki volt akadva. Véleménye szerint sem helyes, ahogy ezt az állam kezeli, a menekülteknek jóval alkalmazkodóbbnak kellene lenni.

Arról már csak széljegyzetben írok, hogy nőként másodrangúnak tekintettek rám.
Hogy előre engedtek volna? Felejtsd el!
Hogy időnként tudomást sem vettek rólam?
Hogy kezet sem fogtak velem?
Hogy még köszönni sem köszöntek?
Nem mintha valamiféle személyiség lennék, de azért vannak olyan európai minimumok, amit még az emancipáció sem tudott elsodorni.

Ezek "apróságok", amire akár legyinthetnénk is, hogy nem fontos, de apróságokból lesznek a nagy dolgok. Ezek (is) határozzák meg, hogy tudnak -e európaiként élni, vagy nem.
Ha mi nem hívjuk fel rá a figyelmet - ugye jelen állás szerint nem lehet, mert akkor rasszisták vagyunk -, akkor egy halvány esély sem lesz az integrációra.

Hogy mi várható?
A svájcisapka féle vízió a következő: egyre több erőszakos cselekmény fog bekövetkezni. Az érintett államok tehetetlensége miatt meg fognak erősödni a szélsőségesek és kezükbe veszik a dolgokat. Ne adj Isten, polgárháború is kitörhet egyes országokban.

foto:wars.mrdonn.org

Mit lehetne tenni?
Nagyon sok múlik azon, hogy maga az iszlám közösség vezetői (mert ők vannak többségben a bevándorlók között) mit tesznek, hisz tudjuk, hogy sokkal erősebben kötődnek vallásukhoz, mint mi. A vezetők nagy hatást tudnának gyakorolni a tömegekre.
Ha ők maguk próbálnák meggyőzni híveiket a beilleszkedés fontosságáról, a befogadó állam tiszteletéről, talán megállítható lenne ez a folyamat.
Kérdés, hogy akarnak-e segíteni?
Már csak azért is, mert ennek a folyamatnak azok a muszlimok is áldozatul esnek majd, akik tényleg beilleszkedtek, vagy próbálnak európaiként élni.

A befogadó államoknak jóval szigorúbban kellene kezelni az érkezőket. A "willkommenkultur" nem megoldás.
Elvárásokat kellene támasztani, nem szabadna egy kézlegyintéssel elintézni a kihágásokat, tudatosítani kellene velük, hogy Európa nem egy kánaán, ahol égből hull a manna. Sokan évekig nem csinálnak semmit, csak eltartja őket az állam. Olyan programok kellenének, amivel az első naptól fogva valamilyen munkát végeznek, kötelezettségük van a társadalom felé. Jelenleg a lejelentkezésen kívül nem sok mindent csinálnak. A faluban is van otthon, egész nap lógatják a lábukat és energiaitalt tömnek magukba.

foto:20min.ch


Ha valaki törvényt sért, vagy nem fogadja el a szabályokat, azokat egyszerűen ki kellene utasítani. Függetlenül attól, hogy honnan érkezett. Ez alól nem lehet kivétel még a háborús övezet sem.

Sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani az iskolákban a tanároknak a menekült kölykökre, hogy minél kevesebb legyen a lehetőségük a radikalizálódásra.

Ha egy menekült elhagyja a fogadó országot, meg kell fosztani őket a visszatérés lehetőségétől. Ezt egyébként abban az esetben is megtenném, ha olyan céllal utazik el valaki (akár másod,- vagy harmadgenerációsként), hogy csatlakozzon terrorista csoportokhoz. Volt már rá példa, sajnos.

Szabályozni kellene a menekültügyi törvényt, ezrek érkeznek menekültként olyan országokból, ahol nincs is komolyabb veszély.
És akkor még szót sem ejtettünk az afrikaiakról, akik szegények csak azért nem jönnek, mert nincs pénzük.
Sok tennivaló lenne, de egyelőre a vezető hatalmak meg sem moccannak (lásd Frau Merkel mai beszédét).
Széllel szemben, meg ugye nehéz...
:(
Ti mit gondoltok?




2016. július 27.

Tények Aargauról - I.

Egy érdekes sorozatot indított az egyik helyi újság, amiben tényeket, statisztiákat adnak közre.
Bár ezek az adatok csak egyetlen kantonra vonatkoznak, érdekes lehet.
Az első részben az autósok kerültek górcső alá.

2015-ben 4,46 millói autót regisztráltak az országban, ami azt jelenti, hogy 100 lakosra 54 autó jut. Az egyébként autós kantonnak is csúfolt Aargauban ez a szám 58. Itt 378 000 regisztrált autó van.
Ha azt vesszük, hogy minden autó átlagban három méter, akkor ha ezeket egymás után rakjuk, akkor az több mint 1100 km, ami majdnem egyenlő a kanton úthálózatával (csoda, ha dugó van?).
Persze, nem mindenki van azonos időben az utakon. Átlagban ezek az autók csak napi egy órát töltenek a forgalomban.
A statisztika némiképp torz, hiszen olyan cég(ek)nek is itt van a székhelye, akik pl. bérbeadással, közvetett lízinggel foglalkoznak, stb.
Azért érdmemes egy pillantást vetni a térképre és megnézni, hogy hol mennyi a 100 főre jutó autók száma.


A sötétzöld 52, vagy több,
a világoszöld 59, vagy több,
a bézs 66, vagy több,
rózsaszín 73, vagy több
bordó 92, vagy több autót jelez.
(Az én falumban 4388 lakosra, 2366 autó jut, ez arányaiban csak 54). Mi kettővel járulunk hozzá a statisztikához. A többi - bár itt parkol -, egy másik önkormányzathoz tartozik.)




Egy másik adatsor, a TOP 5 és a negatív TOP 5 listája, önkormányzatokra vetítve.


Ebből én kivenném rögtön az elsőt - Schinznach Badot -, hisz itt van az egyik legnagyobb autóimpőrtőr cég.

Természetesen a statisztikákat az életkörülmények is befolyásolják. Van olyan település, ahol jobb modú családok élnek, alig akad bérlakás. Sok helyen kétkeresősek a háztartások, ott nem tekinthető luxusnak a több autó. Meg kell jegyezni azt is, hogy az átlagban kielemelkedően jó tömegközlekedési infrasturuktúra nem mindenhol jó.
Sokan a lakhelyükön kívül dolgoznak, amit sok esetben vasút hiányában csak busszal, esetleg több átszállással lehet elérni. Ebben az esetben pedig kényelmesebb, gyorsabb az autó.
Hogy ez miért alakult így? Változtak a szokások. Míg pl. 15 évvel ezelőtt egy-egy településen kvázi nem volt igény a tömegközlekedésre, addíg most nagy szükség lenne rá. Akkoriban olcsóbb lett volna egy taxit biztosítani az utasnak - mondta a szakértő.
Az új megoldások sok pénzbe kerülnek, ami csak részletes költség-haszon elemzés után fontolandó meg.
Ezek mellett azt is figyelembe kell venni, hogy a kantonok lakossága is mozgásban van, állandóan változik. Aargau népességének növekedése például lelassult az utóbbi években.
Elég ehhez néhány nagyobb cég bezárása, vagy épp a munkaerő csökkentése.

Folyt. köv.

2016. július 24.

Nő a fegyverkezés Svájcban

Egy éve tart az őrület a menekültekkel kapcsolatban. Bár, akkoriban sokan kinevettek, amikor párhuzamot vontam a növekvő erőszak lehetősége és a menekültek beáramlása között, sajnos igazam lett. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de amit egy éve vizionáltam, az szinte szó szerint valósággá vált.
Készülök egy nagyobb cikkel, addig is felvezetőnek ajánlom az alábbi írást.

A terrorfenyegetettség egyre nagyobb félelemben tartja a svájciakat. Ennek okán jelentősen megnőttek a fegyvervásárlások az országban.
Szakértők nem tapsikolnak ennek a fejleménynek.



A "vasárnapi hírlapban" jelent meg egy cikk a témában.
A fegyvervásárlás engedélyköteles Svájcban is.
Az előző évben több mint 29 ezer kérelem érkezett, ami 17 százalékkal több, mint 2014-ben. Jelentős a növekedés Obwalden kantonban (49%), Luzernben (34%), és Zugban (33%).
A jelenlegi adatok alapján hasonló eredmények várhatóak Basellandban és St. Gallenben is.
Ezeket az adatokat a svájci fegyverkereskedők egyesületének elnöke is a megerősödött félelem növekedésével indokolta, ami csak ebben az évben majd 25 %-os bevétel emelkedést jelentett. Az emberek azt gondolják, hogy fegyver birtokában meg tudják majd magukat védeni.

A stuttgarti egyetem kutatója szerint ez veszélyes lehet, további erőszakhoz, több halálesethez vezethet.
A kantonális rendőrségi konferencián is szkeptikus hangok fogalmazódnak meg a témában. A fegyverkezés nem megoldás a terrorra. Az önbíráskodás nem törvényes - fogalmazta meg az egyik vezető. A védelemre ott vannak a biztonsági szolgálatok, például a rendőrség.

Alapjaiban egyet is tudnék érteni, de ha józanul gondolkodok, akkor azt is be kell lássam, hogy nem lehet mindenki mellé rendőrt állítani.
Nem egyszerű.

És végül, a szokásos közvéleménykutatás.
Egyelőre kevés résztvevővel, mert friss a cikk (érdemes később visszanézni).
Fog-e fegyvert vásárolni? - szólt a kérdés.
A lehetséges válaszok:
- Már van egy vagy több.
- Gondolkodom a fegyver vásárláson.
- Nem megoldás, mert több erőszakot szül.
Eredeti cikk ITT:

Umfrage
Würden Sie selbst eine Waffe kaufen?

31 %

29 %

40 %
Insgesamt 781 Teilnehmer

2016. július 20.

Kilátással a tóra

Mindenkinek mások a fontossági szempontjai, ha lakásbérlésről esik szó.
Van olyanok, aki a nyüzsgő várost szeretik és vannak aki a csendes falvakat.
Aztán szóba jön még a lakás típusa, szobák száma és folytathatjuk végtelenségig a preferenciákat.
A mi első lakásunk olyan volt, amit még az ellenségemnek sem kívánok, de legalább egy jó volt benne, a nappaliból a havas hegyeket láttam.



Nagyon jó érzéssel töltött el a látvány, akár télen, akár nyáron. Azóta is hiányzik.
Nem mintha elégedetlen lennék a mostani kilátással. Hegyek helyett erdő.
:)
Többeknek szempont egy tóparti vagy tóparti kilátást biztosító otthon.
Meg tudom érteni.
Bár ezek az extrák rendszerint felárat is jelentenek. Érdemes szem előtt tartani, hogy a rálátás valóban az-e, vagy csak épp a WC tetőre állva, vagy az egyik ablakból 2 cm-t látva a tóból.
:)
Az egyik portál összeszedett tíz, jelenleg bérelhető, tóra néző lakást.
Az első és egyben a legolcsóbb, egy kis tetőtéri (2,5) szobás lakás, 1650.- Frankért. Ez abszolút nem drága. Igaz, csak egy hálószoba van. Svájcban a lakások szobáinak száma általában úgy értendő, hogy a nappali és étkező számít 1,5-nek. Ami ezen felül van, az a hálók száma. Jelen esetben egy.
A lakás Auban van.

 Bild: homegate.ch

A második egy régebbi épületben van. Ez két hálószobás, Horgenben. Az ára 1720.- Ez sem olyan sok, de ha figyelembe vesszük, hogy régebbi az épület, nem biztos, hogy túl jó. Ellenben a panoráma tényleg kiváló.



A harmadik szintén Horgenben van és ez is egy régebbi ház. 4,5 szoba (tehát 3 háló), az ára 2220.-
Azt hiszem, hogy ennél valóban a kilátást kell megfizetni.


Negyedik a sorban a zürichi aranyparton található. Szintén 4,5 szoba, az ára 2395.- Frank.
Ez is egy régebbi épület (1974), bár belül szépen fel van újítva. 103 m2, az első emeleten. Nem rossz.


Elértünk a középmezőnyhöz.
Ez csak egy két hálószobás lakás Herrlibergben, 2440.- ért. A lakást 180 fokos kilátással reklámozzák.
Ez is '75-ben épült, de közel sem néz ki olyan jól, mint az előző.


Persze a kilátás, az valóban gyönyörű.
Hatodik a sorban egy thalwilli ingatlan, szintén 3,5 szobás, 1997 évi, 88 m2.
Az ára 2705.- Frank havonta.


Azért itt elég messze a tó, és az erkélyről épp semmi sem látszik belőle.

Hetedikként hoz a lista egy Zürichben található 4,5 szobás, 110 m2, első emeleti lakást, 3500.- Frankért. Az épület szintén legalább 30-40 éves, bár belül fel lett újítva. A kilátás?


Hááát, nem az igazi.

A nyolcadik helyet egy küssnachti ingatlan foglalja el. Harmadik emelet, 163 m2, 5,5 szoba. Ez azért már elég egy négytagú családnak.
Az ára is szép, 5300.- Frank. Pedig ez is egy öreg ház.
Szépen fel lett újítva. Kár, hogy a régi radiátorokat nem cserélték ki.


Thalwillben már jártunk, a kilencedik szintén itt található.
Ez egy új épületben, a 2. emeleten található terasz-lakás. Ezek nagyon menők most.
Nagyon modern, mindennel felszerelt. 222 m2 + 160 m2 terasz.
Az ára?
7150.- Frank havonta.



Elérkeztünk az utolsóhoz: ez egy 1999-ben épült luxuslakás.
Méretét tekintve 265 m2, és egy 95 m2 terasz. A bérleti díjban 3 parkoló és egy klimatizált borospince, sőt trezor is van (egy ilyen lakáshoz már nyílván szükséges). A lift közvetlen a lakásba visz.
Ennek a bérleti díja nettó 7800.- Frank.
Szépecske.
:)


Nos, ki szeretett bele valamelyikbe?
:)
Eredeti cikk ITT olvasható.

2016. július 19.

Hétfő reggel

Nem tudom, hogy nálatok milyen egy hétfő reggel, nálam mindig picit nehézkes. Pláne, egy hétig nem voltam itthon, így még nehezebb volt visszarázódni a rutinba.
Lányommal éppen készülőben voltunk, amikor kicsapódott az ablak ajtaja.
Á, csak Carlos az - nyugtattuk meg magunkat. Előfordul vele, hogy megijed kint valamitől és berohan a lakásba.
Talán két perc telt el, amikor lányom elindult az emeletre.
- Anya, a macska mindjárt beleesik a budiba. Gyere nézd meg!
Nézem, nem is értettem, hogy miért ágaskodik a budi szélén, majd felugrik a tartályra. Ez abszolút nem jellemző. Bár szegény Bercinknek szokása volt a budiból inni...
:D
Közben bekukkantok a szobába, és látom, hogy egy csomó toll van a padlón.
Na, ekkor kezdtem megvilágosodni és utána nézni a dolgoknak.
Az ablakban az egyik palack mögött egy csuli lapult, őt szerette volna elkapni (ismét) a drágám.
Ok, most mit csináljunk?
Ráadásul, már késésben vagyunk.
Valahogy meg kéne a fogni, a lakásban nem maradhat. Ha onnan kirepül, a macska lebontja a fél lakást.
Lányomnak jött az ötlete, hogy óvatosan nyissuk ki az ablakot és reménykedjünk, hogy kirepül.
Ez történt. Szerencsére a madár a szabadságot választotta.
:)
Este még egy meglepetés ért. Épp megyek le a mosókonyhába, amikor a lépcső alján megpillantok egy kibelezett (vélhetően másik) csulit.
:(
Nem volt épületes látvány.
Később a fiúk mesélték, hogy mióta nem voltam itthon, ez lett az új hobbi. Minden nap hoz egy madarat, ilyen-olyan állapotban a lakásban hagyva.
:D

A kép illusztráció.

2016. július 12.

Bunkók

Hogy a balansz megmaradjon, egy eset innen, egy meg onnan.
Még a '90-es végén vásároltunk egy telket. A dolog szépséghibája annyi volt, hogy a közutat egy másfél méter mély, és vagy 5 méter széles árok választotta el tőle.
Így az építkezést azzal kellett kezdeni, hogy egy bejárót építünk. Így is lett. Mivel akkoriban több telket is parcelláztak, néhány az utcában lakó megkérdezte, hogy amíg az ő bejárójuk elkészül használhatják-e azt. Hát persze, nem kértünk hídpénzt.
:D
Történt egyszer, hogy megyünk körülnézni, tervezgetni és látjuk, hogy egy csomó építőanyag van a telken.
Hát ez meg mi? Néztünk egymásra. Nem vettünk semmit. Aztán mondja valaki, hogy a szomszédunk pakolt oda.
Khm...
Nem kellett volna megkérdezni, hogy használhatja-e, furikázhat-e a mi bejárónkon?
Mindegy, ne legyünk bunkók. Hagytuk.
Legközelebb arra mentünk ki, hogy a betonmixer épp a mi telkünkön öblít, mossa ki a maradék betont.
Na, itt volt elég. Ekkor szóltunk, hogy másnap kerítjük a telket, vagy elviszi azonnal a cuccait, vagy onnantól kezdve az a miénk.
Még ő volt felháborodva.
A béke kedvéért másnap lekerítettünk.
Az eset után nem köszöntek és mi sem erőltettük. Én elkereszteltem őket bunkóéknak, azóta sem tudom, hogy hívták őket.
:)
Nem volt gond, mert nem sokat láttuk egymást, mi egy két méter magas sövényt telepítettünk.
Mondjuk később is voltak kisebb-nagyobb problémák, éjféli flexelés vagy a kölykök azzal szórakoztak, hogy üvegeket dobáltak át...
Mondjuk úgy, jó szomszédi iszony volt.
:D
.
.
.
A múlt héten elég esős időjárás volt, a talaj is meglehetősen vizes volt.
Egy nap erre értem haza.
:(




A házunk mögött már nincs utca, egy marha nagy rét van, amit a helyi paraszt szokott kaszálni. Hogy miért érezte azt, hogy a mi telkünkön kell forgolódnia, nem értem. Ráadásul két helyen is.
Persze, a talaj jól benyomódott. Úgy is maradt.
Igaz, a gyepet nem mi telepítettük és nem is tartozik a Top kategóriába, nem is az bosszantott. A talaj vagy 3 centis süllyedése inkább.
Aztán következő nap, "robinak" már javában a füvet kellett volna nyírni. Semmi. Kimegyek, megnézem, valami hibát jelez. Persze, nem én üzemeltem be, fogalmam sem volt mi baja lehet. Újraindítottam, semmi.
A hétvégén érkezett vissza a gyerekem, ő rögtön rájött, hogy mi a baj. A telket körülvevő kábelben valahol szakadás van. Elkezdtük körbenézni, hogy hol a hiba. Na hol volt? Hát persze, hogy ott ahol a paraszt bejött. A nem tudom hány tonnás traktor szétcseszte a kábelt.
:(
Most nem tudom eldönteni, én vagyok ufó?
Nekem eszembe nem jutna a más területét használni. Pláne, előzetes megbeszélés nélkül.

2016. július 10.

A pokol kapuja?

Még egy könnyű téma.
Néhány napja egy (egyébként nagyon szép) fotó került fel a netre. Mint sok témában, ezzel kapcsolatban is előkerült egy összeesküvés elmélet, miszerint a CERN megnyitotta a pokol kapuját.
:D
A Freedeom Fighter Time nevű csoport egy videót is feltett a témában, ITT tudod megnézni.
Az elméletek gyártóit valószínűleg az is motiválja, hogy fut a CERN Awake nevű programja, amit most összefüggésbe hoztak a jelenséggel.

Természetesen nagy érdeklődés övezte mind a fotót, mind a videót.
Egy meteorológus megmagyarázta a jelenséget. Az adott időben épp egy szupercella vonult át Genf felett, ez okozta a látványos jelenséget.
A CERN is kiadott egy nyilatkozatot, miszerint semmi összefüggés a részecskegyorsítóban elvégzett kísérlet és az időjárás között.
Eredeti cikk ITT:

Bild: Christophe Suarez / Biosphoto


Természetesen ebben az esetben is megkérdezték az olvasókat, hogy mit gondolnak az összeesküvés elméletről:
A több mint 17 ezer szavazó közül 50 % gondolja úgy, hogy ez hülyeség,
19 % véleménye szerint elképzelhető, hogy ez lehetne a mennyország kapuja, nem?,
24 % választotta azt, hogy nagy kreativitásra vall, aki ilyen elméletet talál ki, érdekelne, hogy ki áll mögötte,
7 % egyáltalán nem foglalkozik a kérdéssel.

Umfrage
Was halten Sie von solchen Verschwörungstheorien?

50 %

19 %

24 %

7 %
Insgesamt 17377 Teilnehmer

2016. július 8.

Kérdések a honosításhoz - kipróbálod?

Kivételesen ezen a hétvégén (végre) nem fog esni, ezért nem akarlak hosszú bejegyzéssel terhelni benneteket, inkább egy kis játékot ajánlok a figyelmetekbe.
Sajnos, az oldal csak azoknak érdekes, akik itt élnek, és netán állampolgárok szeretnének lenni.
:)
A mintegy 200 kérdés tartalmazó állampolgársági tesztből most 45-re várnak választ.
Teszt indul.
Neked hogy sikerült?
Kattints IDE!



2016. július 7.

Újabb kacsa

Kedden reggel, éppen egy piros lámpánál álltam, igyekeztem ráhangolódni az előttem álló napra.
Pontosan 8:34 volt, amikor egy óriási robbanás rázta meg a mellettem álló üveggel burkolt épület ablakait.
Egyből felébredtem és körülnéztem, hogy merre látok füstöt.
Aztán néhány másodperc múlva egy másik detonáció hallatszott.
Mivel nem láttam füstöt, lángokat, így megnyugodtam.
Délután, az internetes lapok átfutása közben derült ki, hogy mi volt a hatalmas zaj.
Két vadászrepülő hangrobbanása. Erről már korábban írtam, így a tudományos hátteret nem ismétlem meg, inkább az okról írnék.
A német hatóságok figyelmeztették a svájci illetékeseket, hogy az El Al New Yorkból Tel Avivba tartó járatán egy bomba van. Erről a new-yorki repteret tájékoztatta egy ismeretlen telefonáló.
Annak ellenére, hogy a fenyegetés után a légikísérők körülnéztek a gépen és nem találtak semmit, nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt.
Így amikor svájci légtérbe ért a jármű, a két vadászgép kísérte ki az országból.
Biztonsági okok miatt Tel Aviban is teljesen elszeparálták a gépet. Szerencsére, a hír kacsának bizonyult.
Az eset azonban érdekes biztonságpolitikai kérdéseket vet fel.
Mi ilyen esetben a teendő?
Vajon le lehet-e lőni egy utasokkal teli járatot?
Jó-e a jelenlegi szabályozás?


Bild: Keystone/Peter Klaunzer


Pillanatnyilag a vadászgépek csak munkaidőben(?) szállhatnak fel, reggel 8 előtt, és 18 óra után nem.
Ez egy elég vicces szabályozás. Szerencsére a döntéshozók is rájöttek, így a készültséget folyamatosan emelik, 2020-ban már napi 24 órában készenlétben állnak majd. Ez évi 30 millióval terheli a költségvetést.
Jelenleg vészhelyzet esetén a Szövetségi Tanácsnak kell engedélyezni  az esetleges harci cselekményeket, és a mindenkori hadügyminiszter adhat parancsot erre.

A lap ismét megkérdezte az olvasókat, hogy mi a véleményük az esetről.
Vajon lelőhető egy utasszállító, ha az fenyegetést jelent?
Majdnem 15 ezer szavat után, 17 % százalék voksolt amellett, hogy semmilyen esetben sem szabad az utasok életét feláldozni. (A magam részéről azért azt is megkérdezném ezektől az emberektől, hogy hallottak-e a 9/11-ről?)
53 % nyilatkozott úgy, hogy amennyiben ez terror fenyegetettség, akkor igen.
A maradék 30 % nem tudott határozott állást foglalni ("szerencsére nem én vagyok a SZT, nem nekem kell dönteni" - volt a válasz).
Umfrage
Darf die Luftwaffe Passagierflugzeuge abschiessen?

17 %

53 %

30 %
Insgesamt 14781 Teilnehmer
Eredeti cikk :
http://www.20min.ch/schweiz/news/story/-Bundesrat-muss-einen-Abschuss-autorisieren--12763133

Én a negyedik válaszra szavaznék (amit nem volt opció), csak remélni tudom, hogy soha nem kell ilyen döntést hozni...


2016. július 5.

Miért gondolja mindenki úgy, hogy Svájcban mindenki milliomos?

Hát lószart, kedves barátaim.
Minap a HÁ blogra kikerült az egyik írásom, ez ITT.
Majd érkeztek rá "okos" megjegyzések, pl. nem kell "olcsójánoskodni", és rá kell menni a drága ingatlanokra.
Tudom, vannak itt orvosok, mendzserek, banki vezetők, akiknek a havi fizetése ötszámjegyű és van, amelyiké nem egyessel kezdődik.
De!
Nem ez a többség.
Csak szólok.

Minap hallottam egy sztorit.
Egy svájci tulajdonosi háttérrel rendelkező építőipari cég elküldte 25 régi dolgozóját, akiket még normálisan fizetett és felvett helyette újakat.
Kitalálod mennyiért dolgoznak?
Hagyok időt tippelni (jobb oldalon) és el fogom árulni.
:)

2016. július 2.

A vizsga - az iskola vége

Elérkezett ez is.
Repül az idő, még csak most kezdtük és már vége is.
Természetesen itt is vizsga zárja le a tanulmányokat, ám ez majd' fél évig tartó folyamat.
Gondoltam írok erről is néhány gondolatot, biztosan hasznos lesz valakinek, aki épp jövő évben, vagy utána készül erre a sorozatra.

Már az őszi szünet után megkaptuk a belépőhöz szükséges információkat, egy szakdolgozatot kellett írni. Nem is akármilyent! Komoly témák voltak, és mind külalakilag, mind tartalmilag figyelni kellett, hogy semmiben sem térjen el az előírtaktól.
Mi két hónapot dolgoztunk rajta családilag, cikkeket, fotókat, interjúkat gyűjtöttünk, jellemzően nemzetközi oldalakról. A végén megszületett a negyven oldalas mű. Témáját illetően az alábbi címből kellett meríteni: "Rizikócsoportok a társadalomban". A lányom ezen belül a menekültkérdést választotta. Sajnos, a jelen helyzetben a téma adott volt, és nem kellett félni attól, hogy nem találunk hozzá elégséges mennyiségű forrást. Érdekes összehasonlítás volt a nyugati és a keleti kultúra, megismertük egy kicsit a Koránt, az eltérő dolgok hátterére is fény derült.
Nagyjából két hónap volt rá, majd határidőre be kellett adni. Ha valaki elmulasztotta volna, akkor nem kezdhette volna meg a záróvizsgát. Ilyen nem akadt az osztályban. Valamikor január végén kellett "megvédeni" az írást. Egy 15 perces prezentáció után (mert még azt is kellett hozzá készíteni), jöttek a kérdések a tanártól.

Április közepén kezdődtek a komoly megmérettetések. Az első vizsganap egy egész délelőttöt vett igénybe és el kellett utazni Baselba, ugyanis mindenki ott vizsgázott.
Ez a vizsga hat gyakorlati állomásból állt és egy szóbeli felmérésből. Ezek az etapok 25 percet vettek igénybe, 10 perces szünetekkel tűzdelve.
A különböző munkaállomásokon mindig két PEX (Prüfungsexperte) várta feladatleírásokkal a tanulókat, akiknek az adott időre végezniük kellett. Időszűkében a Lehrlingek kapkodni, szitkozódni kezdtek, amin természetesen a vizsgabiztosok olykor-olykor jót derültek. Némelyiküknek még meg is enyhült a szíve és hasznos "elszólásokkal" próbálták segíteni a kilátástalan tanulókat.

A második vizsga szintén Baselben volt, hasonló felépítéssel. Itt azonban már csak négy állomás várta a diákokat, amik részletesebb kidolgozást igényeltek, nagyobb koncentrációval kellett elvégezni őket. Minderre feladatonként 45 percet adtak.
Mindkét gyakorlati napon a vizsgabiztosok megpróbálták a magabiztosabb tanulókat félrevezetni egy-egy jól megfogalmazott kérdéssel. Volt akit sikerült, és volt akit nem. :) Felkészültségtől függően. Voltak szigorúbbak és voltak lazábbak köztük. Némelyikkel viccelődni is lehetett.

Pl. volt egy olyan feladat, amikor a biztos egy sofőrt alakított, a lányom pedig áruátvételt bonyolított le. Először ellenőrizte a papírokat, majd alaposan felmérte a szállítmány állapotát. Amikor hibákat talált, protokollálni kezdte azokat egy fényképezőgép segítségével. A PEX ekkor a sofőr szerepében megpróbálta elbizonytalanítani őt, hogy mégis milyen alapon fényképez az "Ő" kamionjában. Arra azonban nem számított, hogy a lányom felbátorodva számonkéri őt, hogy mégis miért szállított le sérült árut neki. Itt még vitatkoztak egy darabig, ezalatt a másik vizsgabiztos csupán vigyorgott a kialakult helyzeten. Ezután a "sofőr" még többször próbálta kihozni őt a sodrából, de belátta, hogy nem tudja kibillenteni a magabiztos szerepből.

A harmadik és negyedik vizsga már az iskolában zajlott. Ez volt az írásbeli része a vizsgafolyamatnak.
Az első vizsgasor 140 perces volt és 139 feladatot kellett megoldani. Többnyire elméleti kérdések voltak, mintsem matematikai jellegűek. Egy félórás szünetet követően érkeztek el a 75 perces matekos részhez, 69 kérdéssel. Ez a megmérettetés egy szombati napon volt, ám nem lehetett sokat pihenni, mert a legutolsó számonkérésre hétfőn került sor.
A hétfői három részből állt, az első egy negyedórás "multiple choice" feladatsor volt. Szünet nélkül folytatva ugrottak a második kérdéssornak, ahol különböző esettanulmányokat kellett kiértékelni 85 perc alatt. Ezek tulajdonképpen a társadalomismeret tantárgyat foglalták magukba. A rövid szünetben pont volt idő egy fél Gipfeli (croissant) feltankolására.
Végezetül egy kis nyelvtan sem maradhatott ki, erre is 85 percet adtak. Volt benne a szövegértés, javítás, valamint egy rövid esszé írása is a feladatok között volt. A témát szabadon lehetett megválasztani, a minimum elvárás itt is szabályozva volt (250-300 szó).

Ami számomra érdekes volt, hogy még mindig kellett menni suliba is. Igaz, már nem július elejéig, hanem csak május végéig, az írásbeli vizsgák kezdetéig.
Aztán következett a várakozás, hiszen semmilyen eredményt nem közöltek.
Ez az időszak egészen június végéig tartott. Már mindenki tűkön ült és várta a munkahelyén a postát, mert a végeredményt oda küldték meg.
Az eredményhirdetés tegnap volt a cégnél egy aperó és egy vacsora keretében.

Idén 16 végzőse volt a FRANKE-nak, senki sem bukott meg, de nagy volt a szórás az eredmények tekintetében. Aki jól szerepelt pénzjutalmat is kapott.



Nem vagyok az a típus, aki kiposztolgatja a bizonyítványt, most sem fogom, de nagyon büszke vagyok.
Míg otthon lemondtak a gyerekről az iskolában ("anyuka, ebből a gyerekből nem lesz semmi"), itt esélyt, biztatást, elismerést kapott. Még akkor is, ha egy-egy dolgozat nem úgy sikerült, ahogy azt előre eltervezte.
A bizonyítvány nem lett kitűnő (majdnem), de nem is vártuk. Sokkal fontosabb, hogy megtalálta a magába való hitet.
Ami furcsa volt számomra, hogy ez a záróvizsga sokkal komolyabb volt, mint amire számítottam.
Amíg otthon azt tapasztaltam, hogy az is simán leérettségizik, aki végigbukdácsolta a középiskolai éveket, addíg itt a végeredménybe beleszámít a három év alatt szerzett jegyek összegzése is, ezért lehetetlen egy rossz bizonyítvánnyal levizsgázni.

Amit még elárulhatok, hogy mind az iskolai osztályban, mind a munka helyi végzősök között a második legjobb lett, ami nem elhanyagolható tényező. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy csak ő volt kakukktojás a nyelvet illetően.
Nagy-nagy kalaplengetés és köszönet a svájci tanároknak, munkahelyi vezetőknek és legfőképp a gyermeknek.
Most egy kis pihenő és folytatás következik.
:)