2013. augusztus 31.

Egy kis kirándulás - Hallwilersee

Ha már lúd, legyen kövér.
A hétvégi kirándulást összekötöttük egy kis horgászattal. Vagy a horgászatot a kirándulással?
:)
Ritkán jutunk ehhez a hobbihoz, igyekszünk kiélvezni.
Abszolút amatőr szinten hódolunk ennek a tevékenységnek, mert szerintem így van értelme. Profi horgászok most hagyják abba az olvasást.
:)
Igazából nem is a hal kedvéért (én nem kedvelem kifejezetten az édesvízi halakat), hanem a csend, a táj, a nyugalom kedvéért szeretem ezt a kikapcsolódást.
Így aztán semmi profizmus, halradar és százezres botok. Két fenekező felszerelés. A tó a parton meglehetősen sekély, így úszózni nem lehet, pedig nekem az a nagy kedvencem.
Persze, a küzdelem sem rossz, illetve a vadász szellem. Tényleg miért nincs halász szellem?
:)

Szóval, képesek vagyunk felkelni hétvégén is korán. Vannak olyan mazochista ismerőseim, akik még korábban - mit korábban -, már éjszaka kimennek a partra.

A magam részéről nagyon szeretem hallgatni a csendet, nézni a táj szépségét, hogyan kel fel a nap, a napsugarak milyen fényben tüntetik fel a tó vizét.

Aztán megjelennek a vadkacsák, vízicsibék, és hattyúk. Hosszú órákig háborítatlan a táj. Hétvégén mindenki lustálkodik.

Ha szerencsénk van, halat is fogunk a boton kívül. Ha úgy alakul, hogy nem fogunk semmit, az sem baj. Mindenképp egy kicsit feltöltődve, kipihenve (fejben) érkezünk haza. Egyébként meg baromi fáradtan, halszagúan.

Nemrégiben egy ismerős ajánlotta a közelünkben lévő Hallwilerssee-t. Ez pecázási szempontból azért jó, mert nem kell engedély a tóra. Odamész, belógatod a cuccot, és ha fogsz, elviszed.
Annyi kellemetlenség van a dologban, hogy ez a hely a tulajdonképpeni strand, tehát nyáron jó idő esetén max. a reggeli órákig lehet itt pecázni, aztán jönnek fürdőzők.
A hely ideális, mert a kis tisztáról jól be lehet "küldeni" a felszerelést, balra a nádas mellé, vagy jobbra a vízitök telep irányába.
Akkor van baj, ha nem sikerül megállítani a szerelést, akkor akár búcsút is inthetünk neki.

Egyébként, itt Svájcban közel sincs akkora hagyománya a horgászatnak, mint otthon. Pedig hal van rendesen.

Íme a tó:
Kel a nap

Még alszik a falu


Egyik bot már betárazva

Az első jelentkező

Hm... ebből még nem lesz ebéd


Már a 2. bot is bevetve



Pucolás, irdalás és mehet a grillrácsra






2013. augusztus 29.

Logistik center - villámposzt

Remélem elnyerem megértéseteket, amiért kicsit elmaradtam a történelem és a vár téma feldolgozásával, de az új lakás keresése, majd felszerelése minden időmet lefoglalja.
Belekezdtem egy kurzusba is, amit szintén nem lehet elhanyagolni, ráadásul még tanulni is kell.
:)
A jövő heti utazással kapcsolatban is sok az egyeztetés, módosítás (szokás szerint).
Szóval, az idővel mostanság hadilábon állok.

Jelentem, a lakásom nappalija jelenleg egy logisztikai központra hasonlít inkább, nem egy szobára.
Az egyik sarokban edények dobozokban, a másikban ágyneműk hegyekben, a harmadikban háztartási gépek.
Kezd eluralkodni a káosz.
A macskáim élvezik csak, akik remek bújócskázó helyet találtak a dobozok között.

A felírótömbön hosszas a lista, egy része kipipálva, másik része még megoldásra, beszerzésre vár.
Nehezítő körülmény, hogy míg a költözés során az ember a meglévő holmiját pakolja össze, viszi tovább, itt most egy háztartást kell felszerelni A-Z-ig. A bútoroktól a fogvájón át, a vasalóig.

Így a meglévő lista menet közben is bővül, ahogy jutnak eszembe az apróságok. Ez is kell még, no meg az is.

Hab a tortán, ahogy korábban említettem ez csak egy hónapra szól, utána megint költözés. Igaz, akkor már csak egy szinttel feljebb.
:)

2013. augusztus 27.

Megkezdődött az iskola

Új év-új iskola. Ha jól számolom, ez az ötödik a sorban.
:)
Eddig minden évben máshova jártunk, remélhetőleg ez már a végleges az elkövetkező évekre.
Sokan ezzel nem dicsekednének, de attól a helyzet még ugyanez. Otthon is több oktatási intézménybe jártunk, szám szerint a hat év alatt háromba. Itt most nem térnék ki az otthoni - szerintem katasztrofális - viszonyokra, hisz abban már nem lesz részünk.
Legyen elég annyi, hogy a gyakori váltás nagyjából minősíti is az otthoni oktatási rendszert.
Ennek most annyi előnye volt, hogy nem érintette kellemetlenül a gyereket. Könnyen illeszkedik be új társai közé.
Most picit csapongani fogok, de eszembe jutott valami...
Nem tudom miért van az, hogy sok szülő szeret dicsekedni a gyerekével a környezetének. Az iskolai eredménnyel, sportteljesítménnyel és bármi mással.
Lehet, én vagyok rosszul összerakva, de szerintem reálisan kell látni a gyerek képességeit, nem kell túlmisztifikálni, és pláne nem szépíteni. Minden gyerekben van valami érték, tehetség. Azt kell megtalálni, abban van szüksége a támogatásra. Hogy nem matek tehetség, vagy nem szereti a magolós tárgyakat? Ilyen is van. Lehet, hogy ezzel szemben szépen rajzol vagy énekel, akármi.

Megyeszékhelyen jártam gimnáziumba, az osztálytársaim nagy része is a városban maradt. Így előfordult, hogy egyikkel-másikkal összeakadt az ember, és váltott pár szót, mi történt az elmúlt év(ek)ben.
Ilyenkor rendszerint, a "Hogy vagy? , mi újság?, minden ok?" tisztázása után a gyerekek jöttek szóba. "Gyerekek jól vannak?" Ez után, mintha valami varázsszót hallottak volna, mintha delejezték volna őket, elkezdtek arról beszélni, hogy Pistike vagy Mariska a világ esze, az osztály legjobbja, a bizonyítványa csillagos hatos, de talán már a kézlenyomatukat is levették a hírességek csarnokába.
:)
Én készségesen végighallgatom és a viszont feltett kérdésre annyit szoktam csak válaszolni, hogy "köszönöm, jól vannak."
Nem mintha bármi miatt is szégyenkeznem kellett volna az átlagos gyerekeim miatt.
Egyszer olyannyira megelégeltem ezt a "bejáratottá" vált áradozást, hogy azt feleltem az ominózus kérdésre, hogy "képzeld, mindegyik megbukott". Hogy kellő hatást váltsak ki, a kezem a szám elé tartottam.
Látni kellett volna az arckifejezést. :)
Kínos csend, majd ismerős zavartan az órájára nézett, és "na, nekünk mennünk kell" felkiáltással elviharzott.
Én jót derültem magamban az eseten.
Itt még nem volt vége a történetnek...

Bár megyeszékhely, de hát kicsi az a város.
Kiderült, hogy egyik gyerekem valami sporttáborban összeakadt az egyik ilyen "nagyonjótanulóosztályesze" gyerekkel, akiről kiderült, hogy épp abban az évben megbukott.
Nincs ezzel semmi probléma. Igaz, otthon ez még nagyon ciki. Nekem csak annak fényében volt ciki, amit előzőekben a szülőtől hallottam.

Megjegyzem, nagyon-nagyon hibás ez a negatív felhang a bukással kapcsolatban. Már a szóhasználat is.
Bukás. Elbukás.
Nekem sokkal szimpatikusabb az,  hogy megismételte az osztályt.
Érdekes különbség, hogy otthon ez jóformán egy stigma.
Nem egy itteni ismerős mesélte, hogy a gyereke ezt vagy azt az osztályt kétszer járta. Olyan őszinteséggel mesélte, mintha arról lett volna szó, hogy lementem a boltba. Hisz mi történhet valójában? Megtanulja az anyagot. Hogy nem 18 évesen érettségizik? És akkor mi van?

A hosszabb felvezetés után, néhány szó a suliról.
Szakmai képzésben vesz részt a gyermek, ha befejezi, akkor logisztikus lesz.
Korábban írtam már az előzményekről, itt:

A sikeres Lehrstelle vadászat után, szerződést kötöttünk, és a cég felajánlotta, hogy az iskolai év hátralévő részében dolgozhat.
Így is történt. Míg július 31-én még mint munkavállaló ment be, augusztus elsején mármint Lehrling.
Semmi nem változott, csak annyi, hogy a fizetésének a töredékét kapja.
Tudom, mindenki a piszkos anyagiakra kíváncsi. :)

Az első évben 700 frankot kap havonta, majd ez, évről évre nő. Ha jól emlékszem, a 4. év végén már a dupláját fogja kapni ösztöndíjként.
A szerződések változóak, van egy központi keret, amin belül lehet mozogni. Van olyan munkahely, ami kevesebbet fizet, de vállalja, hogy kifizeti az utazást, vagy épp a könyveket.

Hetente egy napot mennek suliba, a többit a munkahelyen töltik.
Teljes munkaidőben dolgoznak, az iskolai nap pedig reggel 8-tól fél 6-ig tart.
A könyveket interneten kellett megrendelni. A csomagban minden benne volt, ami szükséges, még a különböző anyagok lefűzésére szolgáló mappa is. Nem volt olcsó, majdnem 500 frankot fizettünk érte. Ezen kívül még a tornához kellett venni ruhát és cipőt, de ebben semmi megkötés nem volt.

Az iskola biztosít ingyenes nyelvtanfolyamot is, akinek még nem tökéletes a német tudása.
Az osztályban 16 fő a létszám. Svájcaik és külföldiek vegyesen.
Az iskola kapcsolatban áll a munkahellyel, nem fordulhat elő, hogy a cég nem tud a nebuló tanulmányi eredményéről.
A tananyag legnagyobb része szakmai, nincs töltelék tantárgy.
Ha jól emlékszem mindössze 4-5 tanár foglalkozik velük.
Eddig még csak két alkalommal volt iskola, így bővebben majd később.
Folyt. köv.


2013. augusztus 26.

Beteg elme mindenhol van...

Előrebocsátom, nem vagyok erőszakos hajlamú, még egy csirkét is képtelen vagyok levágni. Persze, ha a táplálék forrásának ez lenne az egyetlen módja, bizonyára másképp gondolnám. Lehet, ebből adódóan, de embertársaink ellen irányuló mindenfajta agressziót mélységesen elítélek, legfőképp, ha az egy védtelen sérelmére irányul, legyen az gyerek vagy idős.

Kicsit ellentmondani látszik a bevezetésben írottal szemben, de ilyen esetben elgondolkodnék a halálbüntetés visszaállításán.
Életet az életért. Sokan gondolkodnak így.
Magyarországon a halálbüntetést 1990-ben törölte el az Alkotmánybíróság, de azóta - egy-egy kirívó bűneset kapcsán-, civilek és szervezetek is lobbiznak a visszaállítása kérdésében.
"A halálbüntetéssel kapcsolatban két nemzetközi egyezmény hatálya terjed ki Magyarországra: az egyik az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz kapcsolódó 6. kiegészítő jegyzőkönyv, a másik pedig a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XLIV. ülésszakán, 1989. december 15-én elfogadott Második Fakultatív Jegyzőkönyve. Előbbit a 1993. évi XXXI. törvény, utóbbit az 1995 évi II. törvény hirdette ki.
A rendszerváltozás hajnalán a Halálbüntetést Ellenzők Ligája kezdeményezte a legsúlyosabb büntetési nem kiiktatását a magyar jogrendszerből. Az Alkotmánybíróság 1990 októberében hozotthatározatában leszögezte: a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit sem lehet önkényesen megfosztani. A testület úgy foglalt állást, hogy a Büntető törvénykönyv (Btk.) halálbüntetésre vonatkozó előírásai az alkotmányba ütköznek, így azokat megsemmisíti. Egyúttal elrendelte a megsemmisített rendelkezések alkalmazásával halálbüntetést kiszabó, jogerős határozattal lezárt olyan büntetőeljárások felülvizsgálatát, amelyekben az ítéletet még nem hajtották végre.
A határozathoz Schmidt Péter alkotmánybíró különvéleményt csatolt. Döntését az Alkotmánybírák talár nélkül című interjúkötetben ekképp indokolta: „Két nézet ütközött: hogyan kell értelmezni az Alkotmánybíróság szerepét? Tehát a vita nem arról szólt, hogy el kell-e törölni a halálbüntetést vagy sem, hanem arról, megteheti-e ezt az Alkotmánybíróság? Személyes meggyőződésem szerint az államnak nincs jogában életet elvenni, azaz a halálbüntetés megszüntetésével elméletileg egyetértettem. A különvéleményben arra hívtam fel a figyelmet, hogy az alkotmányban vannak olyan tételek, amelyekből levezethető a halálbüntetés tilalma, és vannak olyanok, amelyek ennek ellenkezőjét jelentik. Ezt az ellentmondást mindenképpen fel kell oldani. Mivel az ellentmondás az alkotmányban van, annak feloldása nem az Alkotmánybíróság, hanem az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.”
Az ügy előadó alkotmánybírója Ádám Antal volt, aki az előbbi könyvben így emlékezett vissza az ügyre: „Azt az elvet követtük, hogy jelentősebb ítéleteinket nyilvánosan hirdetjük ki, és közzé tesszük a Magyar Közlönyben. Így cselekedtünk 1990. október 24-én is, amikor kihirdettük a halálbüntetésről szóló határozatot. Az ügynek én voltam az előadó bírója. A testület huszonnégy fő érvet sorakoztatott fel álláspontja mellett, miközben hosszú hónapokon át huszonhárom kontraérvet is megvizsgált. A véletlen úgy hozta, hogy a huszonnegyedik érv a justizmord volt, azaz ha valakit tévedésből kivégeznek, nem lehet újraéleszteni, a téves ítélet alapján végrehajtott kivégzést soha nem lehet helyrehozni.”
Azért akadt alkotmánybíró, aki nem értett egyet döntéssel. Az egyik legtekintélyesebb hazai büntetőbíró, az 1998-ban alkotmánybíróvá választott Strausz János 2004 januárjában egy interjúban „különvéleményt” fogalmazott meg: „A halálbüntetés eltörlése csak egy a 20. század sok dogmája közül, ami nem igaz (...) Ilyen korszakban prédikálni a halálbüntetés eltörlése mellett cinkosság a bűnnel, kvázi bűnpártolás.”
A civil indítványra eltörölt büntetési nem visszaállítását többen is szorgalmazták. Az egyik legjelentősebb ilyen kezdeményezés Tóth Tamás volt sárszentmihályi polgármester nevéhez fűződik, akinek a fiát egy hírhedt bűnözőpáros (Bene László és Donászi Aladár) 1992. novemberében ölte meg. A sorozatgyilkosokat életfogytig tartó börtönre ítélték. Tóth Tamás 1996-ban aláírásgyűjtési akcióba kezdett, és bár sikerült megszereznie a népszavazás kiírásához szükséges számú aláírást, a referendumot az Országgyűlés nem rendelte el, mert az íveken nem ugyanaz a kérdés szerepelt, és gyakran nem lehetett egyértelműen azonosítani az aláírókat sem. Tóth Tamás ezt követően sem adta fel: ismét aláírásokat gyűjtött, éhségsztrájkolt, civil egyesületet alapított. A hírek szerint Bene László 2014-ben szabadulhat a börtönből.
Időről időre a politikusok is véleményt formálnak a halálbüntetésről. Nagy visszhangot váltott ki 1996 júniusában Horn Gyula akkori kormányfő kijelentése, miszerint az alkotmányozás folyamatában érdemes népszavazást tartani a halálbüntetés visszaállításáról, és ha „dönt a nép”, ő maga igennel fog szavazni. Vastagh Pál igazságügy-miniszter azzal a magyarázattal sietett a kormányfő segítségére, hogy miniszterelnök – aki később azt mondta: ő csak a népszavazásra mondana igent – a személyes véleményét fejezte ki az ügyben, a törvény szerint ugyanis ebben a kérdésben nem lehet népszavazást kiírni, mivel Magyarország több idevonatkozó nemzetközi szerződést is aláírt.
A kilencvenes években a parlamenti pártok közül leghatározottabban az FKGP állt ki a halálbüntetés revideálása mellett: a kisgazdák 1998-as választási programjukban célként fogalmazták meg a visszaállítást a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölések esetében. Torgyán Józsefpártelnök 1998 márciusában rendkívüli parlamenti vitanapot is kezdeményezett. Egy évvel az 1999-es törvényi szigorítás előtt – amikor is lehetővé tették a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását – Boross Péter volt miniszterelnök, a Btk.-módosítást leginkább szorgalmazó Dávid Ibolya, akkori igazságügy-miniszter párttársa az Országgyűlésben kijelentette:„Az életfogytiglan kegyetlenebb büntetési forma, mint a halálbüntetés, mert a kilátástalanság torz embert szül.” Az MDF-s politikus hozzáfűzte: „Nem vagyok a halálbüntetés ellen, amikor az különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekményekre vonatkozik, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy nemzetközi szerződések felmondásával önállóskodjunk.”
A legszélesebb körű hazai felmérés több mint tíz éve készült. A Tárki 2001 júniusában – külföldi társintézetekkel közösen – négy országban (Csehországban, Lengyelországban, Litvániában és Magyarországon) közvélemény-kutatás keretében kereste a választ arra a kérdésre: „Legyen-e országában halálbüntetés?” A legtöbben Litvániában (76 százalék) és Lengyelországban (72 százalék) támogatták a büntetés visszaállítását, míg Magyarországon a megkérdezettek 68, Csehországban 58 százaléka válaszolt igennel. Összehasonlításul: 2011-ben a megkérdezett britek 53 százaléka támogatta a halálbüntetés visszaállítását. Egy 2010-es felmérés szerint viszont az Egyesült Államokban, ahol az 51 tagállamból 33-ban lehetőség van a büntetés kiszabására, a regisztrált szavazóknak csupán harmada helyeselte a gyilkosok halálbüntetését.
A 2000-es években Magyarországon általában egy-egy súlyos bűncselekmény kapcsán került reflektorfénybe a kérdés. – A móri bankrablás után Magyarországnak komolyan meg kell fontolni a halálbüntetés visszaállítását – közölte Orbán Viktor 2002. május 22-én. Az ügyvezető miniszterelnök – elmondása szerint – a halálbüntetést korábban helytelen intézménynek tartotta, de megváltozott a véleménye annak nyomán, hogy személyesen találkozott a móri bankrablás áldozatainak hozzátartozóival. Hozzátette: tudja, hogy a nemzetközi egyezmények nem teszik lehetővé a halálbüntetés visszaállítását, de megítélése szerint eljön az az idő, amikor Európában is, különösen a terrorizmus elleni küzdelem miatt, ez az álláspont még megváltozhat.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2005. június 28-án, a szécsényi gyermekgyilkosság után, míg a Fővárosi Közgyűlés MIÉP–Jobbik frakciója 2006. február 27-én javasolta a halálbüntetés visszaállítását.
Az idén három hullámban lángolt fel a vita a legsúlyosabb büntetési nem szükségességéről: először május végén, az új Btk. parlamenti tárgyalásakor, majd júliusban, a 25 éves pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata megölése után, és legutóbb novemberben, a 11 éves felsőmocsoládi kisfiú, Szita Bence brutális meggyilkolását követően.
Az új Btk. parlamenti vitájában, május 30-án Apáti István (Jobbik) frakciója módosító javaslatát indokolva kijelentette: kizárólag az emberölés súlyosabban minősített eseteiben kezdeményezik a halálbüntetés visszaállítását, amit szerintük az emberek igazságérzete is megkövetel. Boldog István (Fidesz) pedig úgy vélekedett, hogy a vele egyetértő emberekhez hasonlóan nem szándékozik senki életét sem elvenni, „azt szeretnénk mindössze, hogy akik brutális módon elvették mások életét, az életükkel fizetnének érte”.
Bándy Kata július 8-i meggyilkolása után a Kisgazda Polgári Szövetségpárt – a Fidesz-frakcióban helyet foglaló kisgazda képviselők csoportja – közleményt adott ki, mondván, „az elmúlt évek, de különösen az elmúlt napok eseményei azt igazolják, hogy a társadalom védelme megköveteli a halálbüntetés helyre állítását”. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter július 19-én egy tévéinterjúban a közleményre úgy reagált, hogy sem nemzetközi kötelezettségek, sem etikai megfontolások miatt nincs erre lehetőség. Megjegyezte: a tényleges életfogytiglan legalább ilyen súlyos büntetés lehet.
Augusztusban a legnagyobb magyarországi egyházak álláspontját kérdezte a halálbüntetésről anarancs.hu. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyar Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, a Mantra Magyarországi Buddhista Egyházközösség, a Tan Kapuja Buddhista Egyház egyike sem támogatta a visszaállítást. A Magyar Iszlám Közösség szerint bár az iszlám jogrend bizonyos esetekben engedi a halálbüntetést, de az a gyakorlatban sehol sincs, így minta sem létezik. A Magyarországi Iszlám Tanács némileg eltérő álláspontja szerint az iszlám vallás bizonyos bűnök esetén, szigorú feltételek mellett megengedi a halálbüntetést, de csak ha semmilyen kétség nincs a vádlott bűnösségét illetően. Egyetlen egyház, a Hit Gyülekezete válaszolta azt, hogy támogatja a halálbüntetést. Indoklásuk szerint „az emberi élet védelme magába foglalja a halálbüntetés mint büntetési nem alkalmazásának a jogi lehetőségét. A legsúlyosabb büntetés állam általi alkalmazása, meghatározott, szigorú feltételek teljesülése esetén nem ütközik az újszövetség tanításával sem” – írták.
Szita Bence tragédiája után egy héttel, november 5-én Mikróczki Ádám (Jobbik) azonnali kérdést tett fel a kormányfőnek, hogy hajlandó-e társadalmi vitára bocsátani a halálbüntetést. Orbán Viktorazt felelte: „Vitatkozhatunk arról, hogy kell-e, jó-e, helyes-e a halálbüntetés. De inkább azt mondom, hogy a vita nem időszerű. Mert amikor csatlakoztunk az EU-hoz, elfogadtuk azt a szabályt is, ami nem teszi lehetővé a halálbüntetés bevezetését.”
November 27-én lakossági fórumot tartottak Kaposváron, ahol a megjelentek többsége a halálbüntetés visszaállítása mellett érvelt. Szita Károly, a város polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője a fórumon úgy fogalmazott, hogy az emberek igazságérzete és a kiszabott büntetések között nagyon mély a szakadék. Az eseményt Kálomista Gábor filmproducer kamerái is rögzítették. A halálbüntetés-vita tehát folytatódik." (Jogifórum.hu)
 
Svájcban is többször módosították a törvényt, az 1800-as években eltörölték, majd visszahozták.
Az utolsó guillotine általi kivégzés 1940 -ben volt, egy hármas gyilkossággal vádolt férfi esetében.
Érdekes módon a katonai törvénykönyv másképp rendelkezett, az árulás és háborús bűnök elkövetése miatt lehetőség lett volna kivégzést alkalmazni egészen 1992-ig. Az utolsó ilyen kivégzés 1944-ben volt.
Az Alkotmány 2000-ben történt módosításakor a 10 cikkely 1, bekezdése értelmében "Mindenkinek joga van az élethez, a halálbüntetés tilos."

Sajnos, annak ellenére, hogy nincs halálbüntetés,  sok esetben az emberek az elmeállapotukra hivatkoznak szeretnék a kirótt büntetés csökkentését, vagy eltörlését. Nem egyszer sikeresen.

Ne menjünk messze, remek példa a múlt héten történt S. Ábel esete, aki ugyan még nem ölt, de ha az igazságszolgáltatás még sokáig töketlenkedik, előbb-utóbb arra is sor fog kerülni. Hisz egyszer már tömeggyilkosságra készült, de a bíróság nem vélte megalapozottnak a vádakat és szabadon engedte, majd tervezte az újabb támadásait. Hogy ő beteg-e? Nem az én kompetenciám megállapítani, de ha igen, akkor miért nincs egy e célra kialakított intézményben, ha nem akkor börtönben a helye.

Hogy miért jutott eszembe ez a téma?

A minap olvastam a hírekben, hogy egy elvált svájci férfi elvitte hétvégi láthatásra a lányait, majd megölte őket, és felgyújtotta az autóját, végöl magával is végezni akart.
Bocsánat, hogy ilyet írok, de szerencsére nem sikerült neki, szenvedett még egy kicsit, majd a kórházban meghalt.
Nem tudom sajnálni, és elítélem.
Mi vezethetett odáig, hogy kezet emeljen a saját gyerekeire?
Bosszú?
Vagy mi a manó?
Milyen indulatok feszülhetnek benne?
Miért nem veszi ezt észre senki?

Egyszerűen nem értem.
A cikkek az esettel kapcsolatban magyarul ITT:
És németül ITT és ITT:

2013. augusztus 23.

Amiről ritkán esik szó... és ez is Svájc

Talán abból fakadóan, hogy Magyarországon nem legális, kissé szemérmesen kezeljük ezt a témát. Mintha nem lenne... pedig van. Nem legálisan, hanem az utcák szélén, magánlakásokban. Nem akarok pálcát törni, de nálunk a modellek többsége is megtalálható egy-egy escort iroda kínálatában.

Igen, a prostitúcióról van szó.

Nem találtam még nemzetközi felmérést arra vonatkozóan, hogy a népsűrűségre vetítve hányan élnek ebből, tekintik ezt munkának, de kétségtelen, hogy a magyar nők valahol a dobogó közeli helyeket foglalják el.
Sajnos...
Otthon nem érintett meg a téma, maximum amikor a dorogi irodába mentem, a 10-es út mellett álldogáló fiatal és korosodó, csinos és fogatlan hölgyeken lepődtem meg. Nyáron melegben, télen hidegben ácsorogtak az út mellett és várták, hogy jöjjön egy vállalkozó szellemű, fizetőképes kuncsaft.

Svájcban legális a dolog, nem büntetik a tevékenységet. Ám, minden kanton és azon belül a települések önmaguk határozzák meg, hogy milyen formában támogatják vagy épp tiltják a munkát. Helyesbítek, nem tiltják, csak épp nem adnak ki engedélyt. Ha belegondolok, azokon a településeken, ahol eddig laktunk, sehol sem támogatták ezeket a műintézményeket. Nem így a szomszéd faluk esetében.

Zürichben, nagyváros lévén, minden forma elfogadott. Bár ezt a lakosság nem annyira díjazza. Elhíresült a Langstrasse, ami a tulajdonképpeni vigalmi negyed. Itt minden van. Lányok az utcán, kukkoló fülkék, bordélyok. Másik fertőzött terület a Museumstrasse, a Bahnhof mellett. Itt este 10-kor már egy gombostűt sem lehet leejteni. Ha elkiáltod magad, hogy "Jó estét", szerintem a lányok 98 %-a odanéz. Talán még vissza is köszön, vagy odarohan és felajánlja szolgáltatásait. Lenge ruhában, sokuk majdnem meztelen árulja "értékeit". Ha valakinek erre van igénye, márpedig van, mert sorra állnak meg az autók az út szélén, nem találnak olyat, ami ne lenne. Szőkétől a vörösig, soványtól a molettig, fiataltól az ötvenesig.

Ezen kívül sokan magánlakást bérelnek, és rengeteg az éjszakai klub és a bordély.
Vidéken szinte minden településen megtalálható ez a férfiak szórakoztatására kitalált "intézmény".
Hogyan lehet rátalálni?
Nincs szükség bújócskára, legálisan hirdetik magukat. Jó-jó, az elnevezés nem mindig mutat rá, de ha Massage-clubról, Sauna-klubról hallunk, nem feltétlenül ez van a falak mögött.
:)

A szakmán belül komoly hierarchia van.
Legalul, az utcán strihelő lányok vannak. Aztán a magánlakásokban ügyfeleket fogadók, a bordélyokban/éjszakai bárokban dolgozók. A szakma csúcsa az escort. Itt is sok magyar lány van.

Számomra megdöbbentő, hogy a sok ezzel foglalkozó újságcikkben megjelentekkel szemben, nem a rossz sorsuk elől menekülők árulják a testüket. Ez csak a kamu.
Persze, van ilyen is, ők dolgoznak az utcán. Szerintem, ez nem éri el a 10 %-ot.
A bordélyokban általában tanult (minimum érettségizett), gyakran főiskolás, nyelvet beszélő lányok vannak.

Sokszor kerestem a miértre a választ. Általában pénzért, sok pénzért, még több pénzért. Hogy legyen új IPhone akárhány, vagy MacBook és társai. Ezekért a kacatokért mindenre képesek.
Többen közülük kábszereznek is, az sem olcsó "szórakozás".

Szóval, egy ördögi mókuskerék ez, amiből rendszerint nullán szállnak ki, de amit maguk választottak. Az ügyesebbek később saját vállalkozást csinálnak, természetesen szakmabelit. Kettő kiöregedett (mit szépítsük) kurváról is hallottam, egyikről később még ejtek pár szót.

Visszatérve az eredeti fonalam gombolyításához, Zürichben bizony megelégelték az utcai hadműveletet, és egy ipari területre úgynevezett szex-boxokat építettek. A napokban fogják megnyitni, kíváncsian várom, hogy mennyire lesz sikeres a kezdeményezés.

Bővebben ITT:

Sajnos, vagy nem sajnos, ki-ki döntse el, hogy mi áll a szívéhez közelebb, de a piac szűkül. Az utóbbi időben kénytelenek az árakat csökkenteni, ami elszámolási problémákat okoz.
Az utcán már 40-50 frankért  is elmennek a lányok, egy bordélyban fél órácska ca. 150 frank. Természetesen ezért csak alapszolgáltatás jár, az extrákért külön kell fizetni.

Ha kinyitod az expresszt, vagy a neten bármelyik hirdetési felületre beírod, hogy "erotikus munka", máris lehetőségek tucatjait dobja ki a gép. Sok svájci hirdetés is van, sőt megtalálható (volt) még a korábban említett madam bordélyának képei is.
Ahogy fentebb írtam, a piac szűkülésével csökkentek a lehetőségek, ami nem feltétlenül volt pozitív a lányok lehetőségeire. Ki is borult a bili...
Erről bővebben:


Sajnos, én is csak fotón kaptam otthonról a cikket, remélem azért olvasható.
Tanulságos.

Ez "szakma" már ősidők óta létezik és ez így is marad. Amíg van rá igény, mindig lesz, aki a pénzkereset ezen módját választja.

Az örömlány kibontja mellét, szeméremdombját föltakarja;
Enkidu megkívánja érettségét, testével illeti közelről.
Félredobja a lány a ruhát: pucéran, reszkető térddel simulnak össze.
Tanítja a fekete kéjre, a nő ölének gyönyörére...
– Gilgames eposz
Mindenki maga döntse el, mit gondol a témáról!
De!
Azt tartja a mondás, hogy minden rosszban van valami jó.
Hogy ebben mi a jó?
Viszonylag csekély a szexuális indíttatású bűncselekmények száma, a deformált, perverz hajlamú emberek is megtalálják az igényiknek megfelelő szolgáltatásokat, így kisebb veszélyben vannak a gyerekek, a fiatal lányok.
Ez nem elhanyagolható szempont.

PS: a poszt megjelenése után egy cikk ITT:

2013. augusztus 21.

Organizálás - avagy a family management nehézségei

Egyszer ellőttem már a poént, de jobb nem jut eszembe, van amikor ember tervez, Isten végez...

Lányomnak Magyarországon csináltattuk a fogszabályozóját két évvel ezelőtt.. Ennek nyomós anyagi okai voltak.
Míg otthon a készüléket megúsztuk 300 ezer forintból, az állítása pedig alkalmanként néhány ezer forintba kerül, addig az itt kapott ajánlat szerint a készülék 9 ezer frank lett volna, plusz az állítás alkalmanként 1-200 frank.
Nem kell nagy fejszámolónak lenni, hogy lássuk a különbséget.

Szerencsénk volt, de nem is szerencsének nevezném, hanem hosszas kutakodás eredménye. Sikerült otthon találni olyan szakembert, aki valóban nagyon precízen dolgozik és rugalmas. Nem véletlen, hogy sok külföldön élő páciense van.
A távolság miatt egy kicsit macera az időpont egyeztetése, ezért egy-egy felülvizsgálat alkalmával nem tudunk előre bejelentkezni, telefonon szoktam időpontot kérni, amikor már körvonalazódni látszik a következő utazásunk.
Most is így történt, augusztus elejére jelentkeztünk be. Hamar kiderült,  hogy ez az időpont nem jó, ezért áthelyeztük azt augusztus 23-ra.
Igen ám, de közben kiderült, hogy a lányomnak céges programja lesz, amiről nem szeretne lemaradni, így egy gyors telefon és már el is csúsztattuk egy héttel.
Időközben, minden más programot leszerveztem erre a napra. Fogorvos nekem, fodrász, kozmetika, miegyéb. :(

Arra azonban nem gondoltunk, hogy az időközben megkezdődött iskola is róhat rá feladatot. Egyről tudtunk, de az csak októberben lesz.
:(
Persze, hogy bejött még egy. A hónap utolsó előtti napjára obligatorisch (kötelező) programot írtak elő, amiről csak érvényes halotti bizonyítvánnyal lehet hiányozni (jó, ez csak vicc).

Hm...
Nehezítő körülmény, hogy a suliból nem nagyon szeretne hiányozni, így csak a hét első és utolsó napja jöhet szóba.
Mivel nekem több elintéznivalóm is van, így csak úgy tudjuk megoldani, hogy az oda, vagy a visszautat repülővel teszi meg.
Ezt figyelembe véve kerestem megoldást.
Újabb akadály, hogy a hozzánk közel lévő Zürichből nincs fapados járat, ami nem egyszerűsíti meg a dolgot, ha az anyagi oldalt nézzük.
A még szóba jöhető Baselből a Easyjet repül, az viszont nem minden nap, ráadásul napközben. Sem esti, sem reggeli járata nincs.
Addig-addig kerestem, amíg sikerült úgy összehozni, hogy szeptember 9-re mégis be tudtunk volna jelentkezni.
Igen, volna...
Ugyanis, azt nem tudtam, hogy a fogorvos, nem rendel hétfőn. Persze, felhívhattam volna előre, de teljesen természetes volt, hogy a hét minden napján van rendelés.
Amikor felhívtam, akkor dőltem kardomba, szembesített vele, hogy csak két nap, csütörtökön és pénteken rendel.
Újabb hümmögés, elnézés kérése, és agyalás tovább.

A csütörtök teljesen kilőve, így a péntekre kellett gyúrni.
Easyjet korábbi okok miatt kilőve, maradt a Swissair. Ez a légitársaság nem az olcsóságáról híres.
Szerencsém volt, - igaz ráment a fél délelőtt -, mert sikerült találnom két olyan opciót, amire kaptam akciós jegyet.
:)
Ekkor újra telefon a dokinak, az új időpont miatt.

Sokat szidjuk a számítógépet, pedig milyen kényelmes, hogy a fenekünket sem kell felemelni és megvehetjük a jegyet fotelből, sőt már a "csekkolást" is elintézhetjük így.
:)
Nos, ha semmi nem jön közbe (és nagyon remélem, hogy nem), szeptember 5-én este indulunk.





2013. augusztus 18.

A svájci precizitás (?) - villámposzt

Néhány hónapja egy vaksi beletolatott a parkoló autómba. Szerencsére, csak az első ajtót sikerült behorpasztania.
Elvittük a szerelőhöz. Néhány nap alatt elkészült. 

Mivel esős volt az idő, ezért rövid időn belül több alkalommal kellett mosatnom.
Az eredmény?
Lekopott a polír, és alatta ott vigyorgott "szőrösen" az ajtó.
Nem kell hozzáértőnek lenni, hogy feltűnjön: nem lett alaposan felcsiszolva a festés előtt.
Szőrös.
Eladhatatlan.

Ja, hogy ezt mennyiért sikerült elkövetni?
1800 frankért,
Bravő.
Aranyba kéne mártani az elkövető kezét. Aranyba, Jó forróba.
No comment, viszem vissza.

Go-kart

Kihasználva a nyár utolsó kellemes napjait, minap go-kartozni mentünk. Svájcban elég népszerű ez a sport, mint szabadidős tevékenység, mint sportág.
Több fedett és kültéri pálya is van, amiből lehet válogatni ITT:

A közelünkben kettő is van, egyik kül-, a másik beltéri. Mi most az előzőt választottuk.
Nem bántuk meg.
Bővebben ITT:





Kis ízelítő videó itt lett volna, ha fel tudnám tölteni...
:(

2013. augusztus 17.

Olyan nincs, hogy ne lenne valahogy...

Kissé szkeptikus vagyok az ezoterikus dolgokkal kapcsolatban, de azt már megfigyeltem, hogy a   "családi karmánk " több megoldandó feladatot ró ránk.
Ha másik oldalról nézzük a kérdést, a vállalkozás bővítésével mi hívtuk ki a sorsot, szóval magunkra vessünk.
:)
Én úgy vagyok összerakva, ha valami váratlan probléma akad, először rögtön kitör rajtam a stressz, hogy 'Úristen, most mi lesz?' , ám a másik pillanatban már a megoldáson gondolkozom.
Megoldás mindig van. Csak keresni kell. Azonnal.
Volt főnököm szokta kántálni, hogy nem reagálni kell, hanem kezdeményezni. Ez tényleg így van.
:)
Előző írásban jeleztem, hogy megint lakást kell keresnünk, méghozzá meglehetősen sürgősen.

Gyorsan végignéztem az aktuális lehetőségeket, és kigyűjtöttem a címeket, majd le is egyeztettünk egy-két időpontot.
Az az ötletem támadt, hogy én is feladom a hirdetésem, és hátha jelentkezik valaki. Bevallom, nem gondoltam, hogy ezt egyáltalán elolvasásra kerül, figyelembe véve a svájci lakáshelyzetet.

 Az első ingatlan amit megnéztünk, minden szempontból ideális, a jelenlegi bérlő szerint még azzal sem lenne probléma hogy cég bérli az ingatlant.
Itt jegyzem meg, cégként sem egyszerű bérelni, mert ha őszintén megmondom, hogy 5 férfiember fog beköltözni, akkor bizony az nem túl bizalomgerjesztő.

Egyetlen probléma volt vele, az ára, a 3 havi kaució és a rendszerint egy éves minimum bérleti időszak vállalása.
Mindent összevetve, abban maradtunk, hogy ennek a bevállalása túl nagy kockázatot jelent, inkább nézünk másikat,
Ezen beszélgetés után kb. egy perccel csörrent meg a párom telefonja. Jelentkeztek a hirdetésre!!!
(konklúzió: soha nem mondd, hogy soha, még a lehetetlennek tűnő dolgok is megvalósulhatnak)

A férfi két lakást ajánlott, az egyik 3,5 szobás, a másik 4,5 szobás.
A probléma annyi, hogy a nagyobb csak októbertől szabadul fel.
Párom ódzkodni látszott, de én hevesen gesztikulálva próbáltam a tudtára hozni, hogy nézzük meg, mi bajunk lehet...
Megegyeztek egy másnap esti randevúban.

Tegnap útra keltünk, tőlünk kb. 20 km-re van a település, A házat már messziről ki lehet szúrni, olyan narancssárga, hogy csak na.
Ha valaki járt valaha Sárkeresztúron, az tudja miről beszélek.
:D
A ház környezete tip-top, ahogy a művelt svájci mondja.
A tulajra picit várni kellett, azt hittem majd valami svájci figura lesz, ám meglepetésemre, amikor begurult a merci(!), már láttam, hogy ez egy yugo.

Itt egy kis magyarázat: minden yugo mercivel vagy bömbivel jár. Ez alap!
Én nem kedvelem az egész nemzetséget, és yugonak hívom a szerbtől az albánig az összeset.
Általában nagypofájú, dologtalan embereknek tartom őket.
A beszélgetés alatt kiderült, hogy ő nem ebbe a körbe tartozik, üdítő kivétel - kivéve a Mercit...
:D
Egyébként Macedón.
Hát igen, az a fránya skatulyázás (én sem vagyok tökéletes).
Mentségemre szolgáljon, utazásaim során sokszor kerültek az utamba, és nem túl pozitív kép alakult ki róluk.

Visszatérve a házra: három lakás van benne, ő is ott lakik. Egy régebbi épületről van szó, ami fel lett újítva. Tényleg, még én is azt mondtam rá, hogy perfekt.

A 3,5 szobás lakás is elég tágas, de úgy állapodtunk meg, ha szükséges októbertől átmegyünk a nagyobba.
Egyelőre csak ötujjas szerződést kötöttünk, remélem nem cáfol rá az elsődleges szimpátiára.
Ha megkapjuk a kulcsokat, készítek képeket.
Elméletileg erre csak a jövő hét végéig kell várni. A jelenleg ott lakók már dobozból élnek, elmondásuk szerint a hét végén megkezdik a kiköltözést.

Ám ezzel még nincs vége a megoldandó feladatoknak, mert a lakás üres, be kell rendezni, fel kell szerelni a konyhát és a többi apróság, hogy lakályossá tegyem. Nem fogok unatkozni.

:)


2013. augusztus 15.

Lakást keresünk - ki tudja hányadszor :)

Nem, nem mi költözünk.
A dolgozóknak kell találni s.o.s új lakhatási lehetőséget.
Talán emlékeztek még rá, néhány héttel ezelőtt már találtam egy házat, ahol egy egész szintet béreltünk. Azt hittem hosszú távú lesz ez a megoldás, de hamar rájöttem, hogy nem az.
A tulajdonos is a házban lakott, és már az első héten telefonált, hogy a fiúk hangosak.
Hm... hát suttogni mégsem suttoghatnak. Ha öt felnőtt férfi beszélget, akkor azt egy papírfalu (altbau) házban sajnos hallhatja más is.

Következő probléma volt, hogy a lakást ugyan takarítással vettük ki, de a mama sportot csinált belőle, hogy napi szinten többször bejárkált a szobába, ellenőrzés címen.
Már mondtam nekik, hogy egyszer vetkőzzenek meztelenre, és hátha elijed az öreglány.
:)

Múltkoriban épp hazafele autóztunk, amikor ismét hívott, hogy azonnal álljunk el a ház elől az autóval. Egymásra néztünk. Mi van? Milyen autóval? A nő persze csak mondta, mondta. Eltelt vagy három perc, mire a párom közbe tudott vágni, hogy nem baj, ha egyetlen autónk sem áll ott, mivel mindenki elment haza?
:)

A legutolsó csepp a pohárban az volt, amikor vasárnap este telefonált, hogy a fiúk elrontották a mosógépet, és javíttassuk azt meg.
Ennek elgurult a gyógyszere?
:D
Egyrészt, a házban több bérlő is van, honnan tudja, hogy a mieink rontották el? Talán megszólalt a mosógép, hogy a magyarok voltak?
Másrészt, a kollégák elmondása szerint II. világháborús darab, tehát kész csoda, hogy még működött.
Harmadrészt, mit kezdtem volna ezzel a hírrel? Szaladtam volna el, és vettem volna egy újat?
Tudom, a tulaj ezt szerette volna.
De! Álljon meg a nászmenet!
Mi 3750 frankot fizetünk egy hónapra.
Igen, annyit.
A többi bérlő nem tudom mennyit.
Ebből nem telik egy 600 frankos új mosógépre?
Úgy látszik a hölgy nem ismeri az üzleti kockázat fogalmát, ami jelen esetben az.
A mérlegnek csak a bevételi oldalát ismeri.
:)
Mondanom sem kell, a párom vérnyomása az egekben, egy perc alatt mondott fel.
Két hetünk van új lakást/házat találni.
Mit gondoltok?

Szolgálati közlemény - töröltem egy írást

Ilyen sem volt még.
:(
Átgondolva a történteket, arra jutottam,  hogy a saját blogomat nem fogom átengedni személyeskedésnek.
Ha valakinek baja van a másikkal, azt a saját, vagy egymás oldalán rendezzék le, vagy kinn a havon.
:)
Felnőtt emberek vagyunk, próbáljunk akként viselkedni. Ez nem játszótér.
:)
Köszönöm.
Ellenben várom továbbra is a hozzászólásokat, az építő jellegű kritikát, kérdést, észrevételt.
Szép napot mindenkinek!

2013. augusztus 11.

Aki nem lép egyszerre... unatkozol? vagy mi a szösz?

Minap egy ismerősöm azt mondta, hogy nem szeret itt Svájcban, mert nincs mit csinálni. Unatkozik.
Mivel nem volt világos a "nincs mit csinálni" kifejezés ezen összefüggésben, visszakérdeztem, hogy mégis mit szeretnél csinálni? Erre nem érkezett válasz.

Azóta is sokat gondolok a kijelentésre, és továbbra sem értem.
Szinte minden hétvégén van valami program a közelben, gyakorlatilag nincs olyan hobby (de talán mégis: cápára nem lehet itt vadászni), aminek ne lennének lelkes hívei.
Ezzel kapcsolatban rengeteg a program. Ha össze kellene hasonlítanom az otthoni lehetőségekkel, nagyon elbillenne a mérleg  serpenyője. Lehet felborulna, annak ellenére, hogy az elmúlt években mintha otthon is moccanni látszana valami (és ezt most nem leszólás, de fontos, hogy az emberek értelmes dolgokkal töltsék a szabadidejüket és ne Győzikét és társait nézzék a tv-ben).

Annak ellenére, hogy a svájci alapból zárkózott, nagyobb igénye van a társas kapcsolatokra, mint nekünk.
Korábban már említettem egy HÁ-s cikk kapcsán, hogy ez egy jó lehetőség az ismerkedésre, legyen az sporttal, szabadidős tevékenységgel kapcsolatos elfoglaltság.

Ma vásárolni indultunk és rögtön gondoltuk, hogy történni fog valami, mert a falu határában katonai egyenruhába bújt fiatalok várakoztak. Akkor azonban csak arra gondoltam, hogy megint mennek hidat építeni a sorkatonák.
Itt egy kis kitérő: pontosan nem tudom, hogy milyen hosszú, de létezik a sorkatonai szolgálat. Minden fiúnak kötelező bevonulni, és letölteni az alapkiképzést. Utána tartalékos állományban maradnak, ami azt jelenti, hogy bizonyos időközönként be kell menni 1-2 hétre.
Amire ki akarok lyukadni, hogy sokszor vonulgatnak menetfelszerelésben a közeli Aare-ra, hogy gyakorolják a ponton ( urak! ez a neve, ugye?) híd építést. Jelen esetben is erre gondoltam.

Akkor kezdett gyanús lenni a dolog, amikor az út mentén  fotós felszereléssel, kis sámlival felszerelt civilek álldogáltak, üldögéltek.
Nem értettem, mire várnak...
Ekkor még mindig nem esett le a tantusz, csak amikor néhány kilométerrel odébb katonai járművek jöttek velem szembe.
Hirtelen megvilágosodtam. Már egy hónapja láttam több helyen a plakátokat, miszerint oldtimer katonai jármű találkozó lesz.
Na, erre varrj gombot!
:)



Egy olyan országban, ahol nem volt világégés katonai eszközöket gyűjtenek.

Készítettem néhány fotót a felvonulásról, mert egy helyen útépítés volt, így hosszasan várakoztunk míg az összes jármű elvonult mellettünk.



A svájciak mellett volt német, angol, lengyel, de még orosz rendszámú autó is.
Az állam a padlóról szedegettem össze. Bár nem vagyok szakértő, de némelyik járgány teljesen megegyezett az akkori állapotával.


Volt ott a gépkarabélytól az aknavetőig minden, mi szem, szájnak ingere.
Nekem az oldalkocsis motorok tetszettek a legjobban.
Az "elvetemültebbek" még korhű egyenruhába is öltöztek.



Az út mellett álló civilek pedig lelkesen ünnepelték őket, integettek.

Szóval, ha valaki azt mondja nekem, hogy itt nincs mit csinálni, annak valami komoly problémája van. Ott fenn.


PS: a hétvégén van Zürichben a Street Parade. Mivel mi ebből már kinőttünk, nem mentünk be rá, nem tudok róla írni bővebben.
Genfben pedig a genfi napok, ami mindig látványos tűzijátékkal zárul.
Ezt csak a fenti állítás cáfolataként említem meg.
:)

Elnézést a képek minőségért, de kocsiban ülve, telefonnal csináltam.










2013. augusztus 10.

Vége a nyárnak? - villámposzt

Ezt most kérdeztem, de szerintem kijelentő módban is írhattam volna.
Azt mondják, ha valaki az időjárásról ír, akkor nincs mondanivalója. Ez nem így van, de az év eddigi időjárása nem az igazi. És akkor nagyon körültekintően fogalmaztam.

A télnek nem akart vége lenni, és ahogy ez kitolódott, a tavasz annyival csúszott a nyár kárára.
Gyakorlatilag, a nyárról szűk egy hónapban emlékezhetünk meg. 30 fokon felüli hőség talán csak egy hétig volt. No, nem erre vágyok természetesen, de a ma reggeli látvány kiábrándító volt, és ez már az őszt idézi.

Bár, erre a hétvégére még kellemes 25-26 fokot jósoltak, én kételkedek ebben. Most, reggel 8-kor 13 (!) fok van, párával, borúval.

Ez a csapadékos, párás időjárás kedvezett a kártevőknek is, míg tavasszal a csigák zabálták meg az összes zöldet, amit találtak, most valami hernyó támadta meg a kert végében lévő buxust. Gyakorlatilag abban a néhány napban, amíg otthon voltunk mint a sáskák, lezabálták a 2 méretes növényeimet.
Nem vettük észre a támadásukat, így gyakorlatilag menthetetlenek lettek, ki kell őket vágni.
Kissé bosszant, mert nagyon jól körülvette a kis kertünket, nem lehetett belátni oda.
Most legalább két évet kell várni arra, hogy a jelenlegi állapot visszaálljon.
Hogy mivel érem el ezt?
Nem tudom ismeritek-e, a "csodasövényt".
Azért csoda, mert két év alatt 2 méretesre nő.

Még otthon éltünk javában, amikor rátaláltam erre a növényre. Akkor is sürgősen szerettem volna megoldani az át-, illetve belátást. A szomszéddal nem sikerült jó viszonyt kialakítani. Ha őszintén akarok fogalmazni, akkor azt mondanám, nem szerettem látni, még a pofáját sem, nemhogy szóba elegyedni vele.
:D
A növény mellett ezen felül az igénytelensége is szól. Míg a tuják elég jóval nagyobb figyelmet  igényelnek, addig ez csak bőséges vizet.
Egyetlen hátránya, hogy nem örökzöld, késő ősszel a fagyok beálltával lehullajtja a leveleit.

Aki nem ismeri, ajánlom szíves figyelmébe itt:
És itt:

2013. augusztus 8.

Junior, a kisfőnök

Az élet úgy hozta, hogy a munkában töltött éveim legnagyobb részében vezető beosztásban dolgoztam. Már 19 évesen, az első munkahelyemen is én voltam a főnök, igaz akkor még csak két közvetlen beosztottam volt. Emlékszem, kicsit féltem is, hisz a kollégák jóval idősebbek voltak nálam, sőt a munkát illetően is nagyobb tapasztalattal rendelkeztek.
Sokat tanultam abban az időben és nyilván a személyiségemből adódóan is, de nem volt komolyabb problémám vezetőként. Ezt követően sokszor 50 ember is tartozott hozzám. 
A későbbi, komolyabb pszichológiai tesztek is alátámasztották az alkalmasságomat, ennek ellenére állíthatom nem könnyű a főnökök dolga sem.

Amikor a saját vállalkozásunkban dolgoztunk, sokszor előfordult, hogy a vasárnapi ebéd volt a "termelési értekezlet". Ez persze nem feltétlenül helyes, de így a gyerekeink is bepillantást nyerhettek a munkánkba. Hogy akkor, ebből mi jött le nekik, nem tudom.

Szülőként figyelgetem a személyiségük fejlődését, az már mindenképp látszik, hogy amennyiben vezetőként dolgoznak majd, teljesen más típust testesítenek meg.

Itt egy pillanatra "szakmáznék" egy kicsit. Ugyan az építőipart sokkal jobban szeretem, végzettségem szerint mégiscsak HR-es vagyok.
Írnék néhány sort a vezetők ismérveiről.

A vezető személyisége
A személyiség azoknak az adott személyre jellemző tulajdonságoknak az összessége, amelyek az egyén - a vezető - viselkedésében magatartásában, tetteiben és tevékenységében nyilvánulnak meg. Az eredményes tevékenységhez bizonyos képességek szükségesek, a vezetői képességen a vezető személyiségének azon tulajdonságait (sajátosságait) értjük, amelyek megfelelnek a vezetői munka követelményeinek és biztosítják az eredményes vezetői tevékenységet.
A vezetőkkel foglalkozó irodalomban kísérletet tettek a vezető számára fontos tulajdonságok listába foglalására, ennek során nagyon sok pozitív elvárás fogalmazódott meg, azonban ezek sora nagyon függ az egyéntől, így soha nem lehet teljes. Mi is egy tulajdonság-jegyzéket állítottunk össze és a teljesség igénye nélkül a következő személyiségjegyeket tartjuk a vezetői képességek sorába tartozónak:


  • A megismerő (ismeretszerzés és ismeretek megújítása) képességet,
  • az igényességet,
  • a szervező képességet, 
  • az irányító (vezető) képességet,
  • a motiváló képességet,
  • a döntési képességet, az értékelő képességet,
  • a helyes bánásmód képességét,
  • a beleélés (empátia) képességét, 
  • a kreativitást, az alkotó képességet,
  • az együttműködési képességet és
  • a kommunikációs képességet.

    A vezetői stílus

    A vezetői stílust a vezetéselmélet, a vezetésszociológia és a vezetéslélektan egyaránt tartalmát képező tényezőnek tekinti. A vezető személyiségével szoros kapcsolatba hozható a tevékenységben képviselt stílusa. Egy-egy stílus más és más emberi habitust testesít meg. Három "klasszikusnak" mondható vezetői stílust határoztak meg,

    - az autokratikust,
    - a liberálist (laissez faire) és
    - a demokratikust.

    Az utóbbi évek tapasztalatai során figyelték meg és írták le a az aktuális vezetői stílust. 

    Az autokratikus vezető

    Hatalmi, tekintélyi eszközökkel oldja meg a vezetés feladatait. Jellemző, hogy ezek a vezetők kevésbé támaszkodnak az alárendeltek véleményére, tapasztalataira, javaslataira. Nem igénylik a munkatársi közösség véleményét a vezetési funkciók gyakorlásában, még előkészítő jelleggel sem. Ez a stílus leszűkíti, korlátozza a vezetés hatékonyságát. Jellemző, hogy a munkatársakat passzivitásra készteti, ezzel fejlődésüket korlátozza, továbblépzésüket meggátolja.

    A liberális vezető

    Tevékenysége lényegében nem is tekinthető vezetésnek (laissez faire = szabad kezet adó). Megjelöli a célt, a feladatot, de nem irányít, szükség esetén sem lép közbe, hagy mindent menni a maga útján. Jellemző, hogy az ilyen vezető fél a népszerűtlennek látszó feladatoktól, a felelősség vállalástól, nem is tud alternatívát adni. Amíg a munkatársak nem ismerik meg ezt a vezetői stílust, addig kedvelhetik is az ilyen vezetőt, de tiszteletére már nem kerül sor, mert ilyen helyzetben a közösség számára elkerülhetetlen a kudarc. 

    A demokratikus vezető

    A legkorszerűbb, a legmegfelelőbb, épít a munkatársi közösségre, támaszkodik a kezdeményezőkészségükre, tapasztalatukra, véleményükre, javaslataikra. Ez lehetővé teszi alternatívák felállítását és ezekre alapozva vélhetően a leghelyesebb döntés, amit egyszemélyi felelősséggel hoz meg, a vezető kötelessége a feladat végrehajtásának megkövetelése. A demokratikus vezető a célt, a feladatokat világosan körvonalazza és ezzel biztosítja a dolgozók aktív részvételét. Ez a stílus kibontakoztatja a munkatársak aktivitását, mindenki számára biztosított a fejlődés, a továbbképzés. 

    Az aktuális vezetői stílus
    A három "klasszikusnak" nevezhető vezetői stílus teljes tisztaságában a gyakorlatban nem nagyon található, ezek döntően elméleti kategóriák. A különböző stílusok egy-egy vezetőnél is keverednek, csupán valamelyik dominánsabb szerepéről beszélhetünk. Mivel tiszta formában egyik stílus sem lelhető fel, az elméleti szakemberek keresték az optimális stílust. Ezt először vegyes stílusként nevezték, majd kialakult a legmegfelelőbb elnevezése: aktuális vezetői stílus. Ez lényegében az adott helyzetben szükséges stíluselemeket foglalja magában, az alapja azonban a demokratikus vezetői stílus.

    Az érvényesülő vezetői stílust alapvetően két tényező határozza meg, az egyik a vezető személyisége, a másik a munkahelyi közösség. 

    A vezetői típusok

    A vezető személyiségével szoros összefüggést jelent az általa képviselt vezetői típus, bár tartalmi preferenciák alapján különböztetjük meg ezeket. A alaptípust a technokrata és az emberközpontú jelenti, de beszélünk három "köztes" típusról is.

    A technokratikus vezető

    A tevékenység műszaki feltételeit, a technikát tekinti fontosnak, minden egyéb háttérbe szorul. Még az ösztönzés, értékelés esetében is ez a meghatározó elv.

    Az emberközpontú vezető

    Számára a munkatársakról való gondoskodás, a belső légkör harmóniája, az emberek biztonság érzete a meghatározó vezetési tevékenységében. Alaptétele: az elégedett dolgozó a munka sikerességének alapja. A munkatársak alapos ismerete a meghatározó ehhez. (Ezt szokták szociális vezető típusnak is nevezni.) 

    Az előbbi két vezető típus az alap, ezek két szélsőséget jelentenek. A gyakorlat azonban azt igazolta, hogy még legalább három típus van jelen mindennapjainkban. Ezek a következők:

    A kompromisszumos vezető

    Ezt a vezetőt a törekvés jellemzi, hogy adott időszakban a feladatok megoldásához kellő arányban tartsák a termelés műszaki követelményeit és a személyi feltételeket. A technikai és a humán követelmények időleges összhangja jellemzi.

    A közömbös vezető

    Nem figyel sem a termelési feladatokra, sem a munkatársakról való gondoskodásra. A gondok, problémák megoldását elodázza, magára hagyja a céget. Ezt egyrészt a látszat megtartása, másrészt a nemtörődömség jellemzi. 

    A komplex vagy hatékony vezető

    Jelenti az optimális típust, ugyanis maximálisan érdekli mind a termelés eredményessége, mind a munkatársak helyzete. Ez a vezető egy viszonylag állandó egyensúly tartására törekszik a technikai és humán oldal tekintetében egyaránt. Itt az egyén, a csoport és a cég érdekei közti összhang a jellemző, ez a legmegfelelőbb vezetői típus. "
  • Most elérkezett a pillanat, hogy nagyobbikból is vezető lett.
    :)
    Junior, a kisfőnök.
    Természetesen nem ezt a nevet kapta, de olyan keresztneve van, amit gyakorlatilag egyáltalán nem tudtak kimondani, így maradt rajta a Junior. Azóta megbirkóztak a mássalhangzó torlódással, de nem volt egyszerű menet.
    Másfél éve dolgozik a cégben, eddig semmilyen felelőssége nem volt, élte az alkalmazottak gondtalan hétköznapjait.
    Immáron ő is bekapcsolódott a vezetői meetingbe, és esténként a "kisfőnök meg a nagyfőnök" összedugják a fejüket.
    :D
    Jókat mosolygok rajta, amikor - csatlakozva az apjához - előadja a napi problémákat, a nézetletérések tisztázására tett lépéseit.

    Nem akarom befolyásolni, mert ezzel neki kell megküzdenie, de minden esetben elmondom, hogy mit gondolok az adott dologról. Biztosan van olyan amit megfogad, vagy emlékszik arra, hogy mi anno mikről beszéltünk és tudja azt hasznosítani a gyakorlatban.
    A többi, a jövő zenéje...



    Forrás: hrportal.hu

    2013. augusztus 6.

    Élmények otthonról

    Az elmúlt négy napot Magyarországon töltöttük, néhány hivatalos ügy elintézésén kívül, egy nap strandolás, és egy hangulatos vacsora is belefért a programba.
    Pár röpke élményt megosztanék veletek.

    Amikor Svájcba költöztünk, többen felhívták a figyelmünket arra, hogy logikát ne keressünk semmiben. Az elején furcsa volt, hisz otthon a szabályok meglehetősen logikusak voltak, abból indultunk ki.
    Az évek elteltével azonban ez a logikus történés/gondolkodás kezd eltűnni a köztudatból. Sőt!

    Útlevél ügyintézés: nagyobbik gyermeknek lejárt az útlevele, ezért felkereste az önkormányzatot. Körültekintő voltam, kezébe nyomtam az anyakönyvi kivonatot, mert tudtommal, ha lejár, akkor ez szükséges az új igényléséhez.
    Majdnem sikerült elsőre elintézni. Ott derült ki, hogy mivel van érvényes személyi igazolványa, az kell (persze, az nem volt ott). Igen, mondhatjátok nem volt körültekintő. Van benne valami. De!

    Az ügyintéző tájékoztatása szerint, ha nincs semmilyen személyes okmánya, akkor kell az anyakönyvi, mert az felülír mindent. Az anyakönyvi kivonat az azonosításra szolgáló okmányok alfája és omegája.
    Hm... ha az mindenek felett érvényes, akkor miért nem fogadták el? Miért kellett hazakocogni a személyiért?
    Az ügyfélszolgálatos védelmében meg kell említeni, hogy ő sem érti a dolgot, csak épp a számítógépes rendszer nem engedi tovább. Hiába nyomkodta az entert.
    Ész, hova mész, miért nem lehet ezt megoldani a rendszerben? Az összes értelmes informuki már külföldön van?
    A helyzet faramuciságára egy példa: ha előző nap ellopják az iratait, akkor mi van? Nem kaphat útlevelet, mert a rendszer szerint van érvényes személyije. Igaz, hogy nem tudja bemutatni, de elméletben van.
    Be kell jelenteni a rendőségen, hogy eltűntek az iratai, ott 30 nap az ügyintézés. Ha a rendőrség lezárja az ügyet, akkor kerül a rendszerbe, hogy nincs érvényes igazolványa, ez időben kb. 6 hét.
    Csak ezek után lehet az anyakönyvivel úti okmányt csináltatni. Hol ebben a logika?




    Reptér- kilátó: pénteken gyermekem repülővel ment haza. Édesapám - a nagy meleg ellenére -, eljött velünk, egyrészt elkísérte az unokáját, másrészt szeretett volna bámészkodni egy picit a teraszon.
    Gyereket feltettük a gépre és megkerestük a kilátót. Egy üvegajtón kiírás jelezte, hogy csak augusztustól van nyitva. Gondoltam, szerencsénk van, épp másodika volt. Egy csomó ember álldogált ott, mi is benyitottunk. Bentről egy morózus hang szólt: "zárva van".
    Párom visszacsukta az ajtót, elolvasta ismét a feliratot, majd ismét benyitott. A hang már hangosabban figyelmeztetett: "mondtam, hogy zárva van".
    Óh, persze, a hülye utas mit nyitogatja az ajtót? Közben rájöttünk a dolgokra. A kilátóhoz fizető automatákat telepítettek és azok nem működtek. Azokat bűvölte a sok okos ember.
    Időközben jött két idősebb hölgy is, akik szintén ki szerettek volna menni. Ők is hasonlóan jártak. Nem kicsit voltak felháborodva, vitába keveredtek az emberrel. Erre persze rögtön megjelent a hatóság.


    Meglepődtem a hozzáálláson.
    Egyrészről illett volna a kiírást aktualizálni, hogy a sok hülye utas ne próbálkozzon bejutni. Ha már nem, akkor illett volna a reptéri alkalmazottnak európai viselkedési formulát követve legalább egy elnézést odaböfögni.
    Harmadrészt, fizetős? Ez rendkívül vicces. Ha már összehasonlítok, mert önkéntelenül összehasonlítok, akkor felháborító, hogy míg itt Svájcban nem fizetős a teraszon lévő bámészkodás, Ferihegyen az (azért vicces, mert Svájcban ismeretlen fogalom az, hogy ingyen).
    Nem beszélve arról, hogy a parkolás sokkal többe kerül, mint itt. Baselban a bejárat mellett álltam meg, a két óra várakozás 8 frankba került. Ferihegyen a távoli parkolóért fizettem 800 forintot fél óráért.
    Azt már csak halkan, csendben jegyzem meg, hogy nem mindegy melyik parkoló automatánál akarja valaki kifizetni a parkolást, és ezt az információt csak magyarul tudjuk elérni.

    Időközben ez a hír jelent meg a reptér honlapján, itt:

    Boltok - azon már meg sem lepődök, hogy a boltok túlnyomó részében a "minek jöttél ide" ábrázattal fogadnak az eladók.

    TV- ez megint egy érdekes és megfejthetetlen dolog. Kiköltözéskor felnyaláboltuk a tv antennát és kihoztuk. Azóta is használjuk. Felmerült, hogy meg kellene újítani az előfizetést. Az illetékes felhívta a figyelmünket, hogy jobban járunk, ha új előfizetést igényelünk. Az újhoz szükséges a személyi igazolvány, a lakcímkártya és egy közüzemi számla a bekötés helyére. Hogy ez mi a búbánatnak?  Nem értem. Ha valaki tudja, ossza már meg!
    No mindegy, ezzel még nincs vége a furcsaságnak. Az eladó felhívta a figyelmünket, hogy elméletileg nem szabad kivinni külföldre az antennát, ezért ellenőrizhetik azt. Ezt végképp nem értem. Tudomásom van róla, hogy szerte a világban nagyon sok ember használja. Nem mindegy a cégnek, hol nézik az adást?
    Hm...

    Étterem -  Beültünk egy helyre, ahol ebédelni szerettünk volna. Nem voltak sokan, így azt gondoltuk hamar bekapjuk a menüt és megyünk tovább. Ám, nem volt szerencsénk. 25 perc alatt nem sikerült elérni, hogy odajöjjön a pincér és megkérdezze, mi a fenét akarunk :(
    Pedig nagyon meleg volt, jól esett volna egy ásványvíz.
    Így aztán, fél óra után felálltunk és elmentünk egy másik helyre. Mondanom sem kell, az étterem nálam fekete listára került.
    Szerencsére a másik teljesen rendben volt, ott kellett volna kezdeni.

    Szóval: félreértés ne essék, nem a saját sértődöttség beszél belőlem, hisz 40 évig én is ott éltem, sokszor járok haza, így megszokott a dolog.
    Azonban, ha arra apellálnak, hogy minél több turista látogasson az országba, akkor ezeken a dolgokon sürgősen változtatni kellene.

    A végére, hogy happy and legyen, írok jót is.
    Névnapomat egy remek étteremben ünnepeltem, amit most reklámoznék is kicsit.
    Ha valaki nem csak rántott húsra vágyik, annak sok szeretettel ajánlom a 67 éttermet.
    Itt bővebben:



    2013. augusztus 5.

    K(ó/ö)rkép...

    Gondolkoztam, hogyan is vezethetném fel a mai szösszenetet, de nem tudtam dönteni, így belevágok a közepébe.
    Rögtön egy sztereotípiával ellenkezem.
    Sokszor, sok helyen olvasom, hogy a magyar nők a legszebbek a világon. Persze, ez minden nő egoját legyezgeti.
    Szerintem, nem így van. Lehet, hogy ez 20-30 évvel ezelőtt megállta a helyét, de mára tovatűnt ennek a tartalma.

    Az utóbbi néhány évben, valószínűleg a géneknek, az életkornak, és a kényelmes életmódnak köszönhetően felszaladt rám néhány kiló. A helyzet nem tragikus, hisz nem éri el a 2 számjegyet a súlytöbblet, de engem zavar. Mind esztétikailag, mind egészségileg.
    A szombati strandolásnál sokat gondolkoztam, hogy vajon melyik fürdőruhát válasszam amikor ledobom a textilt, hogy az előnytelen pontokkal ne "tüntessek".

    Kár volt aggódnom, de ezen nagyon meglepődtem. Ugyanis ki kell jelentenem, hogy a magyar húszas, és harmincas éveikben járó nők slamposak, elhanyagoltak a saját testüket illetően.
    Hogy ez a változás mikor következett be, nem tudom, hisz eddig nem volt különösebb okom figyelni nőtársaimat.
    Arra azonban emlékszem, hogy amikor én és kortrásaim tapostuk ezeket az éveket, igenis fontos volt, hogy az alakunk akár 1-2 gyerek után is hasonlóan jól nézzen ki, mint annak előtte.  Ha számot vetek gimnáziumi osztálytársaimmal, szinte kivétel nélkül, jól néznek ki. Egyet sem tudnék mondani, aki nagyon kiment volna a formából, vagy elhízott volna. Közel az ötvenhez, mindenki nagyon jól tartja magát.

    Ezzel szemben most azt tapasztalom, hogy a mai fiatal nők igényessége kimerül a mű dolgokban (szempilla, szemöldök, mell, köröm), valamint a mindenféle rettenetes tetoválásban.

    Nekem semmi bajom nem volt eddig a tetkóval, egy jó helyre varrt apró jel még szép is lehet. Azonban az utóbbi időben olyan túlzásokba esett varratokat láttam, ami már teljesen ellene fordított az egésznek.
    Ráadásul magam soha nem álltam be abba a sorba, amit "divatként" a többség majmolt, így délutánra már herótom volt az angyal szárnyaktól, tokától-bokáig kúszó kígyóktól és folytathatnám a sort.

    Komolyan az az érzésem támadt, mintha a szülőszobában épp kibújt babát billogoznák meg.
    :(
    Az nem is ember akinek nincs tetoválása. Hm...
    Mintha kötelező elem lenne.
    Miért kell majmolni valamit? Nem értem.

    Az összes általam látott nő - kevés kivétellel-, elhízott, sok esetben KÖVÉR volt. Ezen nem segített sem a tetkó, sem a sok műsz@r (bocs!). Sőt néha vicces is volt, amikor egy-egy kissé megnyúlt, kifeszült angyal, lepke stb. kúszott el mellettem.

    Nem hiszitek el, a több ezer ember között egy olyan húszas éveiben járó anyukát láttam, akire azt mondtam - még női szemmel is -, hogy "ez már valami". Egyet.
    Ja, és rajta nem volt semmi mű.

    Sok esetben tapasztaltam azt, hogy a férfiak sokkal jobb "karban" vannak, mint a hozzájuk tartozó anyu.
    Rögtön bevillan az agyamba egy másik információ a sok válásról.
    Már nem is csodálkozom annyira. Mire apuka negyven fele jár, még jól néz ki, közben anyun van vagy 25 kiló plusz, inkább egy húsz éves lánykát keres magának.
    Igaz, ez is csak átmeneti, hisz "újanyu" is várhatóan a közös gyerek után ugyanilyen igénytelen, elhanyagolt, kövér lesz, így apunak csak pár jó éve lesz.
    :) Hm...

    Aztán volt olyan, hogy az egész család kövér, de itt nem 10-20 kiló többletre gondoljatok. Jót derültem, amikor a család egyszerre ment ki a vízből, legalább 5 centit csökkent a vízállás.
    És ez most nem gonoszkodás, tény.
    Azt is megfigyeltem, hogy jellemzően túlsúlyos párnak a gyereke is dagadt.

    Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy amíg én aggodalmaskodtam a fürdőruha miatt, sokan egyáltalán nem foglalkozva ezzel, olyan darabokat vettek fel, ami már gusztustalan volt.

    Hozzá kell tennem, a felmérés nem reprezentatív, bízom benne, hogy a merítésem nem jellemzi az egész magyar női társadalmat. Mindenesetre elgondolkodtató hova vezetnek ezek a folyamatok.

    És, hogy ne csak a szám járjon, most elmegyek futni.