2009. május 22.

Kedvenceink

Eddig csak érintőlegesen esett szó bővebb családunkról, a cicákról.
Jelen írásban a főszereplő Bertalan.
Berci egy második generációs cicapár egyik tagja, aki otthonról követett bennünket, Ugyan más választása nem volt, mert nem kérdeztük meg a szándékairól.

Tudni kell, hogy falusi leányka vagyok, így az állatok mindig is a közelemben voltak, párom ellenben belvárosi gyerek, így ő csak állatot - kis túlzással - képről ismert.
Azt hiszem sikerült megfertőznöm, bár ő állítja, hogy nem kedveli őket, ezzel szemben Berci kedvenc elfoglaltsága a mellkasán való alvás.
Gondolom, ha annyira negatív lenne a kisugárzás, nem menne oda.
:)

Szóval még otthon éltünk, akkor is voltak macskáink, nyulaink (lakásban), csincsilla és még ki tudja mi nem.
Mikor eljöttünk Berci már szingli volt.
Be kell vallanom, nem túl állatbaráti cselekedet, de a testvérét én gázoltam halálra. Azóta is kiráz a hideg, ha rágondolok. A tragédia után Berci nagyon hozzánk nőtt, így bár sokan hülyének néztek, de szóba sem jött, hogy elhagyjuk.

Így aztán megkapta a szükséges oltásokat, útlevelet, chipet.
Tartottam tőle, hogyan fogja megszokni új életét, hisz ő egy hagyományos házi cica, kinti léttel. No, nem azt mondom, hogy nem hesszelt állandóan a lakásban, de inkább kint szeretett.

Most erre esélye sem volt.
Sajnos, felnőtt macskaként az utazást nem fogja megszokni. Amikor elindultunk, nem tudom ki szenvedett jobban. Ő a félelemtől,  vagy mi a nyervogástól.
Az új otthont azonban pillanatok alatt megszokta. Nem volt probléma, hogy benti cica lett, használta a macska budit, úgy ahogy kell.
Néhány hét után már ki mertük engedni, jól érezte magát.
A későbbi költözéssel sem volt probléma.


2009. május 1.

Svájc- az én szememmel I.

Mielőtt ide érkeztünk soha nem jártam ebben az országban. Kb. annyit tudtam róla, hogy van a havasi gyopár, meg a svájci óra és bicska…. Meg a sok tehén.

Mi szúr szemet legelőször?
Az gondolom nem lep meg senkit, ha ahhoz hasonlítom, hogy olyan érzés, mint amikor átlépünk Ausztriába. Csend, rend, nyugalom.
Az utcák, a porták rendezettek, még a fű is vigyázban áll. Nem tudom, hogyan csinálják, de sehol nincs „tökig érő“ gaz. Persze a parasztok gondosan vágják, hisz abból lesz a takarmány, de az út szélén a senki földjén is megoldják, hogy az mindig rendezett legyen.

A táj egyébként gyönyörű, de hát ez nem érdem kérdése. Persze nyílván ez attól is függ, hogy valaki szereti a havas hegycsúcsokat vagy sem. Én szeretem.
Ami még szembetűnő: nincs szemét, ettől talán csak a „parasztelosztók“ (vasútállomások) kivételek, úgy estefelé. Persze reggelre az is olyan, mint a patyolat.
Nem ciki a szemetet, a csikket a szeméttartóba dobni.

A közlekedésről az első emlékem, amit nem egészen értettem pár napig, a következő volt: sétálva Zürich belvárosában, arra lettem figyelmes, hogy amikor zebra közelébe érek az autósok lassítanak, és MEGÁLLNAK! Először nagyon furcsa volt megszokni, hogy ez akkor is igaz, ha egy 2*2 sávos úton léptem le, és már a második 2 sáv is megáll és türelmesen megvárja, míg átbaktatok. Először még lelkiismeret furdalásom is volt, hogy elég gyors-e a tempóm.
Furcsa volt, hogy az autók annyival mennek, amennyi a megengedett sebesség. Nem fordul elő, hogy 50 helyett 100-al elsuhan egy autó. A múltkor vezető hír volt a rádióban, hogy valamelyik éjjel bemértek egy Porschét- mert 172-vel mert menni az autópályán…. Uram-atyám… micsoda bűn!!!! J Csak halkan, csendben jegyzem meg, itt annyira nem történik semmi, hogy egy ilyen kihágással be lehet kerülni a hírekbe…

Kicsit furi, és bár kinőttem már abból a korból, amikor egy-egy jobb autó látványa megigéz, de néhány napig furcsa volt megszokni az autóparkot. Trabantot nem láttam.. annál több Porschét, Ferrarit, Bentlyt stb,
Ja, géppark: rengeteg az Old-Timer. Gyönyőrűek… és persze drágák.
Arról már csak kiegészítésképpen írok, hogy a közlekedés is jól ki van találva. Rengeteg az autópálya, amin nem kapsz tengelytörést. Dugó az itt is van, nem is kicsi. Ezért inkább, aki nem akar elkésni az tömegközlekedéssel jár, ami ugyan nem olcsó, de első osztályú. Nagyon sok helyen forgalomérzékelős a lámpa, így nem feltétlen kell egy fél napot várni a zöldre, ha épp gyér a forgalom.

A buszok, a vonatok légkondicionáltak, tiszták. Mindenhova van csatlakozás belátható időn belül.

Mivel Svájc a II. Világháborúig meglehetősen zárt ország volt, ezért bizony a belterjesség itt igencsak jelen volt. Ebből kifolyólag  elég sok a sérült ember. Nem értek a genetikához, de biztosan kell pár generáció, mire letisztul a vér. Ezért (is) kezdték beengedni a külföldieket anno.

Az ország gazdasági berendezkedését tekintve is  zárt. Kevés kínai gagyit találni. Igyekeznek magukat ellátni mindennel, a svájci termék elsőbbséget élvez. Csak abból hoznak be, amiből nekik nincs, vagy nem elégséges.
Nyilván itt is megnézik az árakat, de ha választani kell egy külföldi vagy egy hazai közül, akkor a hazait válasszák, még ha az nagyságrendekkel drágább is.
Persze ez nevelés kérdése is: itt már kisgyermekkortól belenevelik a svájci identitást a gyerekekbe. A nemzeti ünnepre (aug. 1) úgy készülnek mintha szilveszter lenne, és a lebonyolítás is hasonlóan zajlik.
Nem ciki svájci zászlós pólót, sapkát hordani.

Ami szintén üdítő jelenség: itt senki sem foglalkozik a politikával, csak akiknek az a dolguk. Nem folyik a tv-ből, a rádióból a politika, a hétköznapi embert nem frusztrálják ezzel.

Az otthoni hírekben mindig azt olvasom, mekkora szarban van a svájci gazdaság. Ilyenkor arra gondolok, hogy bárcsak a magyar gazdaság lenne ekkora szarban. Amit megfigyeltem ezzel kapcsolatban, hogy itt nem tökölnek az intézkedésekkel. Nem akkor hoznak törvényt, amikor már megette a fene az egészet, hanem azonnal, amikor még nincs baj. A múltkor az erős frank miatt a kormány azonnal beavatkozott és csökkentette az idegenforgalommal és exporttal foglalkozó cégek járulékkötelezettségének mértékét (ugye őket érinti elsősorban az erős pénz).
És ha már gazdaság. Mindig azt mondom, hogy otthon az is az egyik probléma – a sok közül- , hogy nincs a munkának becsülete. Itt azonban pont fordítva. A gyerekekbe nem azt nevelik, hogy melósnak lenni ciki, és csak a diplomás az ember. A gyerekek igen kis százaléka megy gimnáziumba, inkább szakmát tanulnak. Megjegyzem nem is kell annyi mindenhez felsőfokú képzés, mint otthon…. Ha a gyereknek van egy gyakorlati helye, ahol kitanulja a szakmát, ott az elejétől arra törekednek, hogy megtanulja és szeresse azt. Reggelente együtt megy a kávézóba a kőműves és az öltönyös, és ez teljesen természetes.

A közbiztonság kifogástalan. Nyugodt lélekkel a kocsiban (akár egy cabrióban is )lehet hagyni a telefont, GPS-t, laptopot. Ott lesz legközelebb is.  A nőknek egy forgalmas áruházban nem kell a hónuk alá szorítva sétálni a táskával. Persze nem azt mondom, hogy nincs bűncselekmény, mert akkor hazudnék. Csak jóval kisebb számban, minthogy az zavaró lenne. Sajnos nagy részüket külföldiek követik el. Mondjuk ez nem csoda, hisz egyrészt a külföldiek aránya egyes felmérések szerint már meghaladja a 35 %-ot, másrészről a menekülteket kevésbé tudják szűrni a hatóságok. Bár itt kell megjegyezzem, hogy tudjuk hogy vannak olyan népek, akik genetikailag úgy vannak kódolva, hogy hagosabbak, „balhésabbak“, mint  más nemzetek fiai, itt mégis ők is csendesebbek.

Egy dolog, ami miatt szégyenlem időnként, hogy magyar vagyok. Az ország tele van magyar kurvával és stricikkel. Az ezekkel kapcsolatos hírek, sajnos többször bekerülnek a lapokba. Ez a jelenség is megérne egy misét, de ezt inkább meghagyom másnak.

A hatóság egyébként nem zaklat, ha nem muszáj. Nincs nyuszikás eset, hogy van vagy nincs rajtad sapka, úgyis megbűntetnek. Akkor bűntet, ha okot adtál rá. És akkor is elviselhető mértékben. Egyszer még magyar papírokkal, magyar rendszámmal elkaptam egy villanást. Kiszedtek a tömegből. A rendőr bemutatkozott, megkérdezte, hogy milyen nyelven tudunk beszélni. Lehetséges oprcióként felsorolta a németet, a franciát, az olaszt és az angolt… Majd miután kiegyeztem vele az angolban, elkérte a jogsimat. Elmagyarázta, hogy 4 km-rel lépten túl megengedettet. Érdeklődött, hogy csekken fizetem vagy kp-ban a bűntetést. Megkérdeztem mennyi, mert addig nem volt ilyen esetem és fogalmam sem volt róla, hogy mit kóstál egy ilyen szabályszegés. Nagyon meglepődtem, mert mindössze 40 frank volt. Ezért otthon megkínáltak egy 30 ezres bírsággal. Persze, hogy azonnal fizettem. A közeg pedig anélkül, hogy firtatta volna, hogy miért vagyok az országban , jó utat kívánva elköszönt. Nem firtatta, mert ő nem az idegenrendészet, nem az ő dolga.

És a végén azért megjegyeznék hiányosságot, amit nem szeretek.
A hétköznapi ember kevésbé nyitott, kevésbé érdekli, hogy honnan és milyen kultúrából jöttél. Általánosságban, az echte svájci nem túl barátságos, zárkózott, megkockáztatom buta.
És ha már megemlítettem a kultúrát, na az ami nincs. Hogy miért? Hisz, ahogy korábban írtam Svájc zárkózott a II. Világháborúig nem volt itt semmi, csak parasztok.
Ugyan, az olasz és a francia részen érezhető ezeknek az országoknak a hatása, de itt közép-svájcban nem.
Múltkoriban mentem egy rendezvényre, és megkérdeztem egy régóta itt élőt, hogy mi a dress-code. Azt mondta egyik ismerősöm kis túlzással, „ha nem szaros gumicsizmában jösz, akkor már jó vagy“.
Nyílván az idő előrehaladtával, a sok külföldi hozza a saját kultúráját, szokásait,  és néhány tíz év múlva érdekes egyveleg fog ebből válni. Akkorra minden bizonnyal meg fog változni a svájciak mentalitása is.