2015. június 30.

Vége az iskolának!!!

Ez persze csak annyit jelent, hogy keddenként nem iskolába kell menni, hanem dolgozni.
Jó kis szünet!
:)
Hogy is működik a való életben ha valaki szakmát tanul?
Jól figyelj, ilyet nem sok helyen olvasol, mert egy magyarnak ciki, ha a gyerek nem gimnáziumba jár, hanem szakmát tanul. Úgy látszik a mi nemzedékünk már ezzel a tévképzettel hal ki.
Hiánypótló írás következik, milyen is az élet szakmunkástanulóként.

Már írtam, hogy mi is megpróbáltuk a gimit, mert javasolták. Bár ne tettük volna, elvesztegettünk egy évet.
Sajnos, én sem rendelkeztem azzal a tapasztalattal, amivel fel tudtam volna mérni, hogy sok lesz ez nekünk. Segíteni meg ugye... senki.
Egy B1 némettel, egy A2 angollal és nulla franciával lehetetlen küldetés volt, a sok új tantárgy mellé.
Mindegy, megpróbáltuk.

Így alakult, hogy két évvel ezelőtt elkezdtük az utolsó utáni prosztó szakmunkás iskolát (EBA). Akkor nem tudtuk eldönteni, hogy a gyengébb vagy az erősebb osztály válasszuk, így hagyatkoztunk a Lehrmeisterre és maradtunk a gyengénél.
Nincs miért szégyenkezni, bár egy kedves olvasóm akkor megjegyezte, hogy csak a hülyék járnak oda. (Soha sem fogom elfelejteni a "kedvességét".)
:)
Aztán fél év elteltével - látva a lányka jó teljesítményét -, szó nélkül átrakták az erősebb (EFZ) osztályba (ebből is látszik, hogy átjárható a rendszer).
Ez annyit jelent, hogy nem kettő, hanem hároméves az iskola és a tananyag is erősebb.
Bevallom, kicsit féltem akkor, hisz "normális" iskolába nem is jártunk előtte.

S, hogy mit jelent szakmát tanulni?
Heti négy nap munka, és egy nap iskola. A munkahelyen teljesértékű munkaerőnek számítanak, nincs kivétel, annyit és úgy kell teljesíteni, mint az összes többi munkavállalónak.
Nincs iskolai szünet, hanem szabadság. Ha nincs iskola, akkor dolgozni kell menni. Hogy a szabit mikor veszi ki, az saját döntés, be kell osztani.
Az első évben 35, a másodikban 30, a harmadikban 25 nap az éves szabadság mértéke.
Az ösztöndíj 700, 900, 1100 frank havonta. Ezek bruttó számok, ebből jön le a levonás.
Ez persze szakmánként változhat, ne tessék szentírásnak venni.
A munkahely nem fedezi sem az utazás (nekünk napi 70 km) költségét, sem a könyvek árát.

Az iskola, nincs messze, mindössze 15 km. Iskolai napon reggel fél 8-kor kezdenek, és 5-kor végeznek.
Szakmai és összevont tantárgyak vannak. Még torna is, azt a gyermek általában ellógja. Ez 10 frankba fáj alkalmanként. Nincs hazaírás a szülőnek. Ja, ellenőrző sincs.
:)

Ma van az utolsó tanítási nap (még dolgozatot is írnak). Az eredményei kapcsán a munkahelyén presszionálták, hogy a 3. év befejeztével kezdjen további tanulmányokba, amivel szakmai érettségit szerezhet.
A jegyei több mint bíztatóak.
Nem, nem fogom kitenni a bizonyítványát, pedig marha büszke vagyok rá.
(Két hete nem nézek mást FB-on, mind idegen kölkök bizonyítványát. Ez is megérne egy posztot, nem értem miért van rá szükség. Ennyi erővel a labor eredményt is megoszthatnák. :D )




Ezt az évet úgy prezentálta jól, hogy a második félévben minden nap reggel 6-ra járt, és délután fél 5-ig dolgozott. A leépítést úgy oldotta meg a cég, hogy a többiek túlóráznak. Nulla juttatás nélkül. Illetve a plusz órákat le lehet csúsztatni.

Annak ellenére, hogy a cégénél nem számíthat szerződésre (a leépítés miatt), néhány vezető próbálja elintézni, hogy maradhasson arra az időre, amíg leérettségizik.
Azzal pedig már egy más részlegre is kerülhet, anélkül, hogy céget kellene váltania.
Csípem ezeket az embereket (egyik sem svájci).
:)
Az iskola nem egyszerű: nincs kifogás, hogy fáradt vagyok. Ha valakivel baj van, akkor egyből megy az értesítés a melóhelynek. Van egy másik kislány, nevezzük Sárának, neki bizony nem megy a suli. Nincs is kedve az egészhez és a szürkeállományt illetően sincs eleresztve.
Ennek ellenére a tanárok nagyon korrektül álltak hozzá. Először az enyémet kérték, hogy segítsen neki, és amikor ez nem vezetett eredményre, akkor jelezték a munkahelynek, hogy nagy a baj. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a végeredmény.
Ahhoz képest, hogy csak egy nap járnak egy héten, jegy van bőven. Nem úgy mint otthon, hogy három jegy alapján kiadnak egy bizonyítványt, amiből ha egy rosszabb, veszve van az egész félév.

Sztoriztam már "Fa asszonyról", aki egy szakmai tárgyat tanít. Már az első naptól nem csípik egymást a lánnyal. Sőt, a múltkoriban gyermek elkövette azt a hibát, hogy hangosan kritizálta (szidta, mint a bokrot) a mellékhelyiségben, miközben a tanár is épp ott volt. Nem túl szerencsés eset. Ennek ellenére a nő nem a jegyeken torolja meg a sérelmét. Ez azért korrekt. Nem mondom, hogy nem fog vastagon a ceruza, de akkor sem érezteti a jegyben, hogy mennyire utálja a gyereket.
Nem úgy mint otthon. Nagyobbik írt egy dolgozatot, és egy "kegyelemkettest" kapott rá. Megmutattam egy másik, azonos anyagot, tárgyat tanító tanárnak, és megkértem, hogy értékelje.
Elmondása szerint, ha nagyon rosszindulatú akart volna lenni, akkor négyest ad. No comment. Így ment ez otthon.

Arra is emlékszem az itteni évekből, hogy az első dolgozat nem sikerült matekból. Ellenben nem azt "lőtték be" neki, hanem csak annyit mondott a tanerő, hogy ne keseredjen el, a következő jobb lesz. Így is lett.
Nem könyvelték el elsőre a futottak még kategóriába (mint otthon).
Igaz, nem tanulnak verselemzést, és kötelező olvasmány sincs, mégis mióta itt élünk szerette meg az olvasást. Olyan jól sikerült, hogy azóta egy regényt is írt, ami nyomtatásban is megjelent.
Szóval, nem írom azt alá, hogy csak akkor lehet valamivel érdemben foglalkozni, ha kötelezővé teszik. :)
Bár sokat kritizálom az itteni a dolgokat, az oktatást illetően nem tudok rosszat mondani. Sőt.
Míg otthon állandó problémát okozott az iskola, itt inkább örömet.
Míg otthon gyűlölt suliba menni, itt szeret.
Míg otthon nem derült ki, hogy miben tehetséges, itt azt is megtudtuk.
Míg otthon halvány lila ibolyánk sem volt, hogy vajon mihez kezdjen magával, itt konkrét célok lettek.
Mik a célok?
A jövő év után letenni az érettségit, majd ha az is jól sikerül, akkor - ha akar -, nyitva az ajtó a felsőbb tanulmányok felé.
Ez persze még messze van, de lépésről lépésre nem elérhetetlen.
:)

2015. június 28.

Helyzet van

Egyik nap reggel épp a teámat kortyolgatom, és olvasom a híreket, amikor ismeretlen eredetű zaj üti meg a fülem.
Azt hittem, az udvaron motoz valaki.
Meg is ijedtem.
Odalopóztam az ablakhoz, majd kikémleltem.
Semmi.
Mindegy, visszamentem.
Néhány másodperc és megint hallottam a zörejt.
Rájöttem, hogy a hang a kályhából jön.
Beleesett egy madár.
Hát most mi a bánatot csináljak vele?
Persze, fogjam meg.
De, hogy?
A kályha ajtó középen felnyíló, tehát nem olyan egyszerű úgy benyúlni, hogy a másik ajtó ne nyíljon ki, és ne lépjen meg a csuli.
Közben a macskám, Carlos is kiszúrta, hogy vendégünk van.
Több se kellett, ő is magának akarta a zsákmányt.
Agyaltam, de semmi olyan módszer nem jutott az eszembe, ami biztossá tette volna, hogy a csuli nem fog meglépni, ezért a szerencsére bíztam magam. Plusz, semmi humorom nem volt csulit tapizni.
Kinyitottam a nappaliban lévő összes nyílászárót (3 dupla erkélyajtó, 2 ablak), majd a kályha ajtaját.
Mákom volt, a madár egyből megtalálta a kijáratot.
:)
Ok, ezen is túl vagyunk.
Ám, másnap kezdődött elölről a sztori.
Igaz, egyből tudtam, hogy nem betörő ólálkodik, hanem megint beleesett egy csuli a kályhába.
Nem értem, hogy lehetnek ilyen bénák.

Ekkor már rutinos voltam, ajtók kitárva, majd következett a kályha.
Csakhogy, a debil csuli nem repült ki, hanem elkezdett a lakásban repkedni.
:(
Az én macskámnak sem kellett több, utána. Képzelheted, fel a konyhapultra, ott a reggeli maradványai dőltek minden irányba, és onnan próbálta elkapni a verebet.
:)
Egy jól irányzott ugrással sikerült neki, majd a zsákmánnyal a pincébe vette az irányt.
Én meg utána.
Ne vigye már le, hanem inkább ki! Ott aztán az övé lehet, látni sem akarom.
Persze, az én Panpalinim (Emlékeztek rá? Aki nem ITT megismerheti)  megijedt, amikor rákiabáltam és elengedte az a a dögöt.
Na, akkor ismét hajkurászás. Szuterénből a földszintre. Csak az emeletre fe ne menjen!

Egy felmosófával rohantam utána, és próbáltam kiterelni, de csak nem akarta megtalálni a helyes irányt.
Míg a végén sikerült eltalálnom és egy méretes lendítéssel kitessékeltem a házból.
:)
Ma reggel ismét betolakodó érkezett. Kezd a hócipőm tele lenni velük.
Szerencsére, ez gond nélkül kirepült.
Úgy látszik, hogy a csuli hajkurászás bekerült a napi programom közé.
:)
Szép vasárnapot!







2015. június 26.

Oktatáspolitika

Nemrégiben olvastam néhány otthoni szalagcímet, miszerint megszüntetnek bizonyos szakokat a főiskolákon/egyetemeken.
Már nem érint a kérdés, ezért nem is nyitottam meg a cikket, így nem tudom, hogy melyekről van szó.
Ha valamelyik büfé-ruhatár szakról, akkor nagyon helyesen teszik. Már évekkel/évtizedekkel előtt meg kellett volna tenni, bele kellett volna nyúlni a rendszerbe.
Az államnak nem árt ha van(lenne) egy használható oktatáspolitikája.

Persze, azt is látjuk, hogy ez nem csak otthon gond, máshol is vannak problémák a témát illetően.
Nem véletlen, hogy egy egészségügyi dolgozó, egy IT-s után bárhol kapkodnak a világban.
Nincs szükségük ezer és ezer CV-re, százötven körös meghallgatásra.
Több olyan országot ismerek, ahol még a helyi nyelvet sem kérik, csak írja alá a szerződést, és majd az állam fizeti a nyelvtanfolyamot.

Svájcban is belenyúlnak a rendszerbe, nagyon helyesen.
Már az alapfokú képzésben is. Két évvel ezelőtt például elvették azt a lehetőséget (Aargau kantonban), hogy a közepes hallgatók bejuthassanak gimnáziumba. Előtte volt lehetőségük rá, ha megfelelő eredményt produkáltak a felvételin.
Nem kell a sok melegedni vágyó a középsuliba sem, ahonnan - annak elvégzése után -, szabad az út az egyetemre, főiskolára.



Igaz, nincsenek büfé szakok, vagy nyelveket nem beszélő diplomások.
Minap egy blogon le lettem szúrva, hogyan gondolom én azt az elvárást, hogy egy diplomás beszéljen nyelve(ke)t...
Szerintem, egy mai fiatalnak alapnak kellene lennie, hogy legalább egy nyelven meg tudjon szólalni, ha már elvégzett egy egyetemet/főiskolát.
Vagy valóban ez egy nagyon extra dolog?

Több ismerősöm jött ki mostanában az egészségügy területére dolgozni. Nagy a hiány belőlük itt is.
Már a diplomájuk elismertetése is pikk-pakk el volt inzétve (külön intézmény foglalkozik vele), és elégséges volt egy A2-B1 közötti nyelvtudás.
Orvosokból is hiány van.
Egy kisebb rendelőbe járunk, ahol a hét orvos közül mindössze egy svájci van. Rajta kívül, görög, cseh, lengyel, német orvosok vannak.
Gondolom, hogy a helyzet máshol sem különbözik ettől lényegesen.
Ezért is történhetett, hogy állambácsi felismerte a problémát, és most jelentős összeget fordít az orvosképzésre. 2017-től négy éven át 100 M Frankot költenek.
Van egy másodlagos cél is, kevesebb külföldi jöjjön az országba.
:)
Mondjuk, ez itt összhangban van a múlt évi népszavazással is.
Az eredeti cikket ITT olvashatjátok.




2015. június 23.

Senki földje

Szerintem még az országhatárok közötti rész sem néz ki úgy, mint az én kertszomszédomé.

Adva van a mi házunk, ami kb. 20 éve épült.
Néhány éve a tulajdonos eladta a ház melletti telket, amire egy tömbházat húztak fel. Ez a telek kb. egy méterrel mélyebben fekszik.
Amikor befejezték az építkezést egy sövényt ültettek, de nem a telekhatárra, hanem úgy 70 cm-el beljebb.
A rézsűt szabadon hagyták.

A probléma az, hogy ebben a 70 cm-es sávban nő a gaz. Nem is akárhogy. A lapulevéltől kezdve minden van.
Ez egyrészt randa, másrészt átjön/átlóg a mi telkünk határán, nem kis fejtörést okozva.
Mit tehetek?
Rakjak ki STOP táblát?


Viccet félretéve, komolyan számbavettem a lehetőségeket.
Ezek jutottak eszembe:

1. Nézem és szörnyűlködök, meg jó sok pénzért gyomirtózom a gyepet. Mert ugye a gaznak magja is van, és hova máshova hullana, mint hozzánk. :(
2. Kiszedem a gazt. De milyen alapon nyúljak a szomszéd "kertjéhez"?
3. Szépen visszahajtogatom a gyomot az ő térfelére. Ettől viszont még gazosodik az én kertem is.
4. Csinálok egy kerítést.
5. Szólok a szomszédnak, aki valószínűleg elhajt a francba, mert nem az ő dolga, hanem a Verwaltungé. Ők viszont nem foglalkoznak vele.
:(

Ötlet?




2015. június 22.

StReet Food Festival

Szombaton "utcai-étel fesztivál" volt Oltenben.
Kíváncsi voltam, a gyerekek meg éhesek, elmetünk.
Biztos velem/velünk volt a baj, túl nagy elvárásokkal indultunk.

Igaz, ez egy új dolog (itt),  minden kezdet nehéz, de elég fapados volt.
Sok vállalkozó vonult fel, de a választék sem volt megfelelő, hiányzott a szakmaiság, és a kivitelezés sem volt figyelemfelkeltő.
Olyan piaci jellegű volt. Vagy még olyan sem, mert annak legalább van hangulata.
:(
Minden második sátorban hamburger volt.
Azért egy street-food nem egyenlő a hamburgerrel.

Vártunk volna magyar sátrat is, de a lángos-kürtőskalács kombón kívül mást nem láttunk.
Ennek ellenére sokan voltak, nagy volt az érdeklődés.
Több beszámoló is megjelent róla, pl. ITT:

Mindössze két olyan sátor volt, ami legalább hasonlított a címadó témára.
Az egyikben füstön sütötték a lazacot. Ez látványban is figyelemfelkeltő volt.






A másik helyen pizzát készítettek, itt is jópofa volt a megjelenés.




További képek:










2015. június 20.

Pici történet

Tegnap éppen hazafele autóztam, amikor az egyik lámpa épp pirosra váltott.
Párás, borús, álmosító idő volt, csak bambultam ki a fejemből.
Előttem egy másik terepjáró állt, a hátulját bámultam.
Egyszer a tudatalattim felfigyelt valamire.
Ismerős címer.
Lesem jobban, hát persze, hogy a magyar címer.
Nézem és a címer alatt egy felirat a baseball sapkán: HUNGARY.



Jé, egy magyar(?).
Közben zöld lett a lámpa, elindultunk.

Az autó csak megy előttem. Jó ez nem nagy kunszt.
Aztán letér az útról, arra, amerre én is.
Majd ismét egy útelágazás, megint az én irányomban hajt.
És még a kis kereszturcába is befordul, amivel rövidíteni lehet felénk. Ezt csak a helyiek ismerik.
:)
Végül a párhuzamos utcába kanyarodott be.
Egy hatvan körüli, ősz hajú férfi volt.
Tán "szomszéd" lehet?
:)
Tudom, hogy a faluban laknak magyarok, de egyet sem ismerek.
Valószínűleg, 1: (a nem tudom kifejezni a nagyságot) eséllyel olvassa a blogot, de ha mégis, dobjon egy üzenetet.
:)


2015. június 18.

Ez az út nem vezet sehova - magánvélemény

Többször írtam már, hogy nem érdekel a politika. Ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok tájékozott, csak tartom magam ahhoz, hogy nem engedem be a mindennapjaimba, nem tartozik a csevegési témáim közé. Reggel megnézem az aktuális híreket pro és kontra, és nagyjából ennyi elég.
Lenne. De nem tudom elkerülni, hogy kikerüljem (de szép a magyar nyelv).

Elképedve látom, hogy az emberek többségének a fő vesszőparipája a politika. A reggeli kávénál, buszra várva, a metrón, a piacon, a munkahelyen. Mari néni nem az unokáról beszél Rozi nénivel, hanem arról, hogy épp mit csinált a Gyurcsány vagy az Orbán.
Ez régen nem volt így.

A közösségi oldalon lévő ismerőseim legnagyobb részéről tudom, hogy melyik ismerős jobbos, balos, libsi, vagy épp zsidó irányultságú. Pedig nem is kérdeztem, mert nem érdekel, magánügy.
Múltkor írja egyikük, hogy én biztos a másik oldalt támogatom, mert soha nem "lájkolom", amiket ő kitesz.
Mondom, tévedtél egyik oldal mellett sem tettem le a voksom, semleges vagyok  (már több mint húsz éve), és azért nem "lájkolok", mert nem érdekel, hogy mi mellett kampányolsz. És egyáltalán minek kampányolsz? Ha legközelebb lefényképezel egy virágot a kertben, biztos, hogy "teccikelni" fogom.
Megsértődött. Azóta sem beszéltünk.
:(

Ez nem az első eset, már-már, ha nem vagy velünk, akkor ellenünk vagy táborok jöttek létre. A politikai irányultság alapján alakulnak klikkek, szűnnek meg barátságok, kúszik be a politika a vasárnapi ebéhez is. Holott bármi másról lehetne beszélni.

A vicc, hogy hiába jöttem el, Svájcban élő, magyar ismerőseim is véres szájjal szidják egyik vagy másik oldalt úgy, hogy sokuk tizen,- huszonéve itt él. Fogalma sincs, hogy mi van otthon, milyen az egészségügy, közigazgatás, oktatás, stb. helyzete. Jobb lett, avagy sem.
Ja, és persze ők az elsők, akik azt mondják más beszélgetés alkalmával, "á, én már nem magyarkodok".

Nem értem.
Félreértés ne essék, nem értek egyet azzal, ami otthon zajlik. Már kb. 25 éve nem. A köpködéssel, egymás sárba tiprásával nem lehet - a többség számára - , jó megoldásokat találni.
Azt kellene végre felismerni, hogy az acsarkodás nem opció. Ezt azonban a hétköznapi embertől a politikai vezetőkig senki sem akarja belátni.
:(

Nézzük csak a legutóbbi problémát, a menekültügyet. Borzasztó nagy probléma.
Alternatívát senki sem tud, csak azt üvölti mindenki torkaszakadtából, hogy az nem jó. Pro és kontra.
Nem kellene egy picit gondolkodni, mielőtt kiabálunk ide, vagy oda?

Nem értek hozzá, és nem vagyok szakember, de a kérdés messze túlhaladt Magyarországon. Egész Európát érinti.
Egyik Svájcban élő magyar ismerős az elmúlt évi népszavazás alkalmával azt mondta, hogy nagyon helyes, hogy visszahozzák a kvótarendszert, nem kell mindenkit beengedni. Ezzel szemben, most a baloldal mellett áll a hazai kérdésben. Nem sántít ez picit?
:D

Kijöttek a kormány plakátjai. Nem mondom, hogy jó, sőt baromság. Nem ér semmit. Azzal azonban egyetértek, hogy megoldást kell találni.
Erre az ellenzék fröcsögő szájjal ellen kampányt indított.
Egyetlen megoldást sem hallottam a részükről (sem).

Tegnap jött egy megoldás, kerítést húzunk. Ellenzék: NEM JÓ.
Ok, elfogadom. Ötlet? Ja, az nincs.
Az egyik azt mondja, nem kellenek a menekültek, a másik meg, hogy igen. Én azt látom, hogy nem is a megoldás a lényeg, hanem, hogy még véletlenül se legyen egyetértés.
:(
Hogy mi a megoldás? Gyanítom, jó megoldás nincs, de valamit tenni kell.
A lehetőségekről beszélni kell(ene).

Nyílván, akik háborús övezetből érkeznek a genfi egyezmény értelmében be kell fogadni. A II. Vh. után, '56-ban bennünket is befogadtak.
Bár, én őket is erős górcső alá venném.
Amikor az ellenzék azt mondja, hogy be kell engedni mindenkit, jót átgondolta?
Mi van, ha velük terroristák is érkeznek?  Mi van, ha nálunk is elkezdenek robbantgatni?
Mi van, ha simán levágják a kaller kezét, mert az csak a munkáját végezte?
Ebbe belegondolt valaki?
Vagy csak óbégatunk, hogy NEM JÓ...

Tudjátok mi jut erről eszembe?
Évekkel ezelőtt az egyik építkezésen állandósult a munkavédelmi felügyelet jelenléte. Mindennap kijöttek és megállapították, hogy valamit nem jól csinálunk.
Kérdem a hatóságtól, hogy ok, de akkor legyen kedves és mondja már meg, hogyan kell jól csinálni. "Azt nem tudom, de így nem jó, nem felel meg az előírásnak". No comment. Valami írástudatlan kitalált valamit, ami az íróasztal mögött remekül működött, csak épp a gyakorlatban nem lehetett megvalósítani. Az ellenőr ehhez ragaszkodott.
Állandóan ez az eset jut eszembe.
Megoldás nincs, de kritika azonnal.
Remélem, hogy a józan ész végre felülemelkedik, és születik egy elfogadható megoldás.

Kedves ismerősök, barátok, ismeretlenek!
Mi kellene ahhoz, hogy visszatérjen az élet a normális kerékvágásba, és a politika helyett arról beszéljünk, hogy mondjuk mennyibe kerül a petrezselyem, vagy milyen szépen szerepelnek sportolóink az Európa Játékokon?
Vagy naív vagyok, ilyen már nem lesz soha?
Végezetül, ezt a plakátot találtam... van benne valami...
:(

2015. június 17.

Sutyerák svájci(ak)

Igazából szarházit akartam írni, de nem szeretek írásban káromkodni, nem muat jól. Nem vagyok álszent, szóban annál többet.
:)

Emlékeztek, lassan három hónapja, hogy átadtuk az előző lakásunkat. Erről ITT olvashatsz.
A történet vége, hogy a "kaució várat magára".
Azóta is.
:(
Időközben kiderült, hogy a szóban forgó tava(ka)t sem nekünk kell elbontani, így írtunk egy hivatalos levelet (einschreiben=ajánlott) a kaució visszafizetésére vonatkozóan, de válasz nem érkezett.
Van egy kedves ismerősünk, aki jobban van felvértezve svájci jogból mint mi, így felhívta az embert, hogy fizessen.
Na, ami ezután következett, attól a hajam az égnek állt.
A "kiscsávó" elkezdett arról hablatyolni, hogy nem lett rendesen kifestve és kitakarítva a ház.
Mi van????
Direkt hívtunk festőt és takarító céget, akik elvégezték a munkát, és természetesen számlát is állítottak ki róla.
Ez a debil meg hazudozik.
Érdekes módon, a tavak most szóba sem kerültek.
A tavakon kívül semmilyen észrevétel nem került be az átadási jegyzőkönyvbe.
Egyszerűen nem akarja visszafizetni a kauciót.
:(
Szép.
Eddig az összes költözésünk (volt pár) alkalmával egyetlen olyan eset volt, ahol mindenféle jogi csűr-csavar nélkül sikerült eljönni.
Meglehetősen rossz az arány.
Akit érdekel, privátban szívesen megírom, hogy melyik ez a cég, hogy messziről elkerülhesse.

Itt még nincs vége a kálváriának, a szervíz sem fizette még vissza a jogtalanul kiállított számlát, a garanciális javítás miatt.

A volt megízó(i)nk is tartozi(na)k még. (Erről később bővebben írok, de még a jogásznál vannak a papírok.)

Most komolyan!
Ezek mind a lehúzásra játszanak?

Néhány éve az egyik közösségi oldalon összeakadtam egy fiatal sráccal, aki szidta a helyi erőket, mint a bokrot. Akkor nem értettem, már kezdem kapisgálni.
:(
Persze, értem a gondolatmenetet.
Itt is lecsípünk egy picit, meg ott is, és már jobban mutat a büdzsé.
Arról most nem is beszélek, hogy a hülye külföldit sokkal egyszerűbb megvezetni.

Ellenben adok munkát a Betreibungsamtnak.
Legalább a sok állami irodakukac dolgozik egy kicsit a pénzéért.
Ha másképp nem megy...
:(


2015. június 15.

Az olaszok (Robi, Szandró), a törölköző meg a Prosecco

Szeretem az olaszokat. Magam is elég temperamentumos vagyok, nem áll messze tőlem a habitusuk.
Néhány éve sokat jártam Olaszországban, együtt dolgoztam néhányukkal. Amit addig hallottam - jellemzően negatív dolgokat -, mind megbuktak. Az üzleti életben (is) pontosak, figyelmesek, megbízhatóak voltak. Egyetlen esetben sem volt probléma köztünk.
Tudom, sokan úgy gondolják, hogy az olaszok lusták, megbízhatatlanok.
Ez nagyon érdekes, mert saját maguk is ezt állítják, az északiaknak valóban ez a véleményük a déliekről.
:)
Nem minősítem, az ő megállapításuk ez. (Igaz, én csak északiakkal dolgoztam, a déliekkel nincs tapasztalatom).

Akiket már itt megismertem, nem jellemző rájuk, pedig déliek. Leginkább Calabria tartományból jöttek, általában már másodgenerációsok.

Szandró vezető ügynök az egyik legnagyobb biztosítótársaságnál. Igazi üzletkötő. Mindent az ügyfélért, ami persze neki is jó. Évek óta ismerjük, a biztosításaink legnagyobb része nála van. Véletlenül akadtunk össze vele néhány éve. Egy félreértést követően, konfliktus alakult ki, de már akkor nagyon rugalmas volt és megoldotta, hogy ne járjunk rosszul.



Amikor kijöttünk, igyekeztünk magyar ügynököt keresni. Egyrészt, hogy egykézben legyenek a biztosítások, másrészt, hogy jobban el tudja magyarázni az apróbetűt, ami még magyarul sem mindig egyszerű.
Aztán ez a "kapcsolat" annyit jelentett, hogy átkötötte az akkori biztosításokat, és azóta sem hallottunk róla.
No comment.

Aztán megismertük a kis olaszt, és láttuk, hogy merőben más a hozzáállása, átnézettük vele a régi biztosításainkat, és kértük, hogy vegye át őket. Nagyon korrekt volt, ami szerinte jobb a másik cégnél, azt nem vitte át magához, nem csinált nekünk plusz költséget.
Ezután már hozzá mentünk először. Minden esetben azonnal válaszolt az e-mail megkeresésekre, eljött személyesen és elmagyarázta, mi nekünk a legjobb.
A múlt évben kértünk egy céges ajánlatot BVG biztosítsra, de nagyon magas volt az ár, egy másik társaságot választottunk. Most rákérdezett a részletekre, és egyáltalán nem vette zokon, hogy máshoz mentünk.

Az elmúlt hetekben több autót is lecseréltünk, természetesen őt kértük, hogy kösse meg a kötelezőt.
Egyik este ismét személyesen jött hozzánk, és beszéltük át a lehetőségeket. Nem csináltunk zsákbamacskát abból, hogy az egyik biztosítás egy picit sántít, úgy kösse meg, hogy ne legyen belőle probléma. A fiam vett egy autót, de ha az ő nevére vesszük, akkor bizony nem ússza meg a biztosítást 4 ezer alatt.
Egész este ezen poénkodott. "Milyen jól áll nekem majd az autó." :)
Én meg persze húztam a szám, hisz soha nem vennék olyan kocsit, amit a nagyobb választott.

Ha már itt volt, ismét átnézte a régi biztosításokat, és lejelentette a változásokat az ominzus másik biztosítónál. Nekem egy kicsit viccesen hat. Sőt még azt is felajánlotta, hogy elintéz ezt-azt, az egyik autó vásárlásával kapcsolatban. Már én éreztem magam rosszul.

Egy teljesen normális pali.
:)

Robi: még a múlt évben vettünk egy autót a közeli kereskedésben. A jó ár volt vonzó a választásban.
Egy kis köpcös olasz volt az ügyintézőnk, folyamatosan beszélt, alig lehetett követni.
Igazi kereskedő véna, belénk beszélte a gyereket, de nem volt sem erőszakos, sem tolakodó. Pillanatok alatt vezényelte le a dolgokat. Mindent rugalmasan kezelt.
Az autó átvételekor céges ajándékként kaptunk egy üveg Proseccot (olasz habzóbor), és egy repi törölközőt. Benne van az árban.
:)


Nem sokkal később egy másik autót is vettünk, szintén nála. Hasonlóan pillanatok alatt intéződött el.
Ismét jött a repi cucc.
(Magam nem nem nagyon értek egyet ezekkel az "ajándékokkal", de tudom ez egy szükséges rossz az üzleti életben.)

A párom egy ideje mondogatta, hogy le kéne cserélni az egyik gépet, mert sokat fogyaszt, és egyébként sincs vele nagyon megelégedve.
Bementünk hát Robihoz.
Mennyiért venné vissza és mennyiért adna egy újat...
Azt tudni kell, hogy autó eladásból ritkán lehet jól kijönni, az első áron, amit mondott felszaladt a szemöldököm. Elkezdtünk alkudozni. Felfele.
:)
Végül sikerült feltornázni, az új árat meg leakciózni, így rámondtuk az igent.
Mondanom sem kell, ez is simán ment, csengett a telefon, lehet menni az autóért.
A párom és a lányom ment érte.
Jönnek haza, kérdem viccesen: hol a borom meg a törölközőm?
Kicsi mondja, hogy nem kaptak...
Ejnye, Robi... mi ez a trehányság?
:D

Lánykám mondja: megvettük az autóKAT.
Mi van? Milyen autóKAT? Tudomásom szerint, egyet vettünk.

Míg Robi átadta az újat, addig rábeszélte a gyermeket, hogy cserélje le az ő autóját.
Sokat nem kellett győzködni, mert a múltkori eset után (ITT olvashatsz róla), most a légkondi romlott el.
Véleményem szerint, a kereskedő átpacsált bennünket, és az autó előzőleg törött volt.
Nekem nem fér bele, hogy egy kétéves VW, tízezer kilométerrel állandóan rossz.
Így esett, hogy a pici is le lett cserélve.
:)
Napokon belül ez is rendben volt, elmentünk érte.
A párom nem felejt, szóvá tette a repi ajándékot (én meg közben jól bokán rúgtam).
Erre Robi nem győzte magát mentegetni és persze duplikáltan kaptam csomagot.
:D
A bor elfogy, és van X számú, X garázs feliratú, sárga törölközőm.
:D
Ezek persze - lehet -, kivételes esetek, de én továbbra is kedvelem az olaszokat.




2015. június 12.

Veloprüfung - kerékpárosvizsga

Ebben a témában nulla a személyes tapasztalatom, mert amikor jöttünk az én gyerekeim már nagyobbak voltak, így kimaradtunk belőle.
Ellenben fontosnak tartom, remélem, hogy majd ti kiegészítitek.

Arról korábban írtam, hogy mennyire jó dolog, hogy már az óvodásokat is oktatják, hogyan kell gyalogosan közlekedni.
Gondolom, hogy a helyi NAT-ban (nemzeti alaptanterv) is szerepel. Hogy biztos forrásból sajátítsák el a közlekedés rejtelmeit, egy vagy több rendőr tarja a "kiképzést".
Nagyon aranyosak, amikor a zebránál megfontoltan tekergetik a nyakukat, mielőtt lelépnek.
Ki ne mosolyogná el magát, amikor egy törpe megköszöni, hogy átengedtük az úton?
:)

A nagyobbakat a biztonságos kerékpározásra tanítják, amiből vizsga is van.
Hogy ez kötelező vagy sem, nem találtam információt.
Arról sem, hogy pontosan mikor kerül rá sor. Egy helyen negyedik, másik helyen 5-6. osztályt említenek.
Ahogy a napokban erre-arra jártam, több helyen volt kitéve figyelmeztető tábla, hogy ott bizony vizsga folyik.


Ilyenkor a gyakorlatban kell megmutatni, hogy mit tanultak elméletben. Ismerik-e a táblák jelentését, az elsőbbségadás, a kötelező haladási irány, stb. szabályait.




A vizsga alkalmával egy kijelölt útvonalon kell haladni, ahol egy-egy kritikus pontban vizsgabiztosok figyelik a kis kerekeseket, hogyan teljesítenek és értékelik őket.

A szabályok elsajátításra még egy internetes program is segít felkészülni, akit érdekel, INNEN  letöltheti.

Statisztikákat nem néztem, de szerintem ennek is köszönhető, hogy a gyerekek jóval felkészültebbek a közlekedés terén, kevesebb a baleset.


2015. június 11.

Na, ne már...

Komolyabb témával készültem, de tegnap úgy meglepődtem, hogy nem tudom kihagyni, hogy ne írjak róla.
A délelőtti órákban elmentem az egyik közeli Aldiba. Nem kellett sok minden, leginkább zöldség és gyümölcs, abban jók.
Nem voltak sokan (nem is értem, hogy a Lidl mindig tömve van, az Aldi pedig kong az ürességtől), hamar végeztem.
A sorban előttem egy nő.
Fehér. Európai.
Ő is alig vett valamit, csak valami camping cuccot szorongatott.
Semmi extra, se nyaktetkó, se piercing.
Következő pillanatban dobtam egy hátast.
Már épp pakolok a saját kosaramba, amikor látom, hogy a nő kicsomagolja, amit vett és a tárolóba dobja a karton.
Nem ez az érdekes.

NEM VOLT RAJTA CIPŐ! MEZÍTLÁB VOLT.




Megvan az a momentum, amikor csak felületesen nézel meg valamit, majd az agyad feldolgozza a látványt és egy pillanat múlva ismét odanézel?
:D
Semmi kétség, a szemem jó.
Közben fizettem és igyekeztem kifele.
A cipő nem most szakadt le a lábáról, a talpa szutykos volt.

Banyek, egy boltban vagyunk, egy város kellős közepén, délelőtt van, és 13 fok.
A normálistól eltérő viselkedést leszámítva, én kb. három alhasi gyulladást szedtem volna össze, mielőtt a boltba érek.
:)
Próbáltam megfejteni, hogy valaki miért jár mezítláb, nincs semmi ötletem.
Nektek?

Sajnos, pont a lényeg nem látszik, de ő volt az "elkövető".


2015. június 9.

Hagyományok nélkül...

Lesem reggel a tv-t, benne a török választás hírei. Bevágott képek, török zene szól, fiatalok szirtaki-féle (összekapaszkodós) táncot járnak.

Az egyik szomszédunk erősen balkán, hétvégén albánul kornyikál valaki. Ahol előzőleg laktunk, ott spanyol, illetve olasz zene szólt.

A feltuningolt "bömbi"-ből is szerb dal üvölt, amit a tizen-, huszonéves fiatalok hallgatnak. Nekünk elég gáz, de ők élvezik.
:)
Nekik természetes, hogy azt hallgatják és nem valami amerikai cuccot.
Érdekes, pedig ők már nem is első generációsok.

Hol hallasz te magyar népzenét, egyáltalán magyar zenét? Otthon sem, nemhogy külhonban.
Hol veszett el a ragaszkodás a magyar dolgokhoz?
Más nemzetnél miért maradt ez fenn?

Persze, én sem vagyok különb, én is rühelltem a néptáncot, a népzenét a suliban.
Valószínűleg, mert kötelező volt.
Azt, mint lázadó szellemű kisdiák zsigerből utasítottam el.
Emlékszem, már az is ciki volt, ha valaki egy megzenésített verset hallgatott.
Vajon miért történt ez így?

Igen, van néhány műhely, ahol ápolják a régi hagyományokat, de ez kevés. Általánosnak kellene lennie. Mint annak is, hogy a régi dolgokat felújítjuk, konvertáljuk a 21. századba.
Ugyanúgy, mint a szerbek, albánok, törökök, stb.

Mit gondoltok?
Gondolatébresztőnek hallgassátok EZT:




2015. június 8.

A kérem, a köszönöm, a jó napot és az elmebetegek

Sokszor leírtam már, sokan vagyunk sokfélék.
Különböző helyről származunk, különböző körülmények között nőttünk fel, szocializálódtunk így vagy úgy.
Én azt szoktam mondani, hogy onnan kezdődik az Ember, hogy ismeri a kérem, a köszönöm és a jó napot fogalmát. Sőt, használja azokat.

Én is így nevelkedtem, és ezt adtam tovább. Szerintem nincs ebben semmi extra, ennek kellene a minimumnak lenni.
Ezzel szembern sokszor tapasztalom, hogy (és itt most kérem, továbbmegyek követelem, hogy akinek nem inge, az ne vegye magára!!!), nagyon sokan megfeledkeznek erről.

Gyűlik, gyűlik, aztán egyszer tele lesz a pohár, és leírom. Aztán persze nem változik semmi.
:(
Sokan fordulnak hozzám ilyen-olyan kéréssel, kérdésssel. Azt hiszem (remélem), hogy senkit sem utasítottam el, megpróbáltam a lehetőségeimhez mérten segíteni.
Ez így volt és így is marad.
Családom lassan Teréz anyunak hív.
Nem várok cserébe semmit, csak egy köszönömöt, de nem vagyok igényes elég, egy köszi vagy egy like is.
:)
Az utóbbi időben többen kérdeztek olyanokat, ami (még) nincs fenn a blogon, vagy egyéb, nem általános dolog.
Többször nekem is a netet kellett bújnom, meg kellett kérdezzek ismerőst, szakembert, hogy válaszolni tudjak.
Még a fent említett minimumot sem kaptam cserébe.
:(
Most akkor hogy van ez? Az kötelező, hogy segítsek (ellenkező esetben egy bunkó, paraszt vagyok), és az info még annyit sem ér, hogy odabökjünk egy köszt?
:(
Azt sajnos nem tudom garantálni, hogy mindig pozitív a válasz.

Végezetül az elmebetegekről: ismét megnyitottam a blog FB oldalát is. Ott bárki bejelölhet és vissza is jelölöm, hisz nem maga az ismeretség számít.
Így adódott, hogy egy "elmebeteg" is bejelölt, mindjárt két profillal. Akkor még nem tudtam, hogy az(ok). Elmebetegek.
:)
Amikor hazautaztam néhány napig nem voltam fenn az oldalon, és egy kedves ismerős szólt, hogy valaki "érdekes" (személyes) dolgokat ír a blog idővonalára.
Persze azonnal számonkértem, mire kiderült, hogy nem is nekem címezte a mondandóját, hanem valaki másnak, aki szintén ismerőse az oldalnak. Talán féltékennyé akarta tenni.(?)

Mivel jófej vagyok először letöröltem a bejegyzéseket, majd megkértem, hogy a jövőben mellőzze azokat, illetve küldje annak, akinek szánja.
Persze, mintha falra hánytam volna a borsót.
Ezután töröltem az oldalról, de még ekkor sem hagyta abba, és üzeneteket küldött. Akkor már nekem.
Itt lett unalmas a dolog és le is tiltottam.

Hogy mire jó ez?
Nem értem.
Lehet, csinál egy új profilt és elölről kezdi... (ez történt).
Sőt, még a blog ismerőseit is elkezdte frusztrálni.
Ilyenkot kérdezném tisztelettel: nincs mivel játszani?
:(
Kérem az elmeháborodottak ne ide gyülekezzenek, mert figyelek.
:)

PEACE!
:)

2015. június 5.

Totál szívás

Hétvégére maradjunk a könnyedebb (?) témánál. Majd a zaccot a jövő hétre tartogatom.
Minap reggel  hajnalban békésen fogyasztom a reggelimet (lágytojás, pirítós), miután kitettem a család szűrét, kortyolom a kávét a TV előtt, majd indulok a konyhába a tányérral.
Mit látok?

Egy döglött cickányt az előszobában. Az előbb még nem volt ott.
Ez a "dög" (a macskám) szívat engem. Tudja, hogy nem tudok egy légtérben lenni egy rágcsálóval. Élővel sem, halott állapotában pláne.
Erre megvárja míg a család azon tagjai, akik hajlandóak eltávolítani, elcuccolnak.
Most mi legyen?

Vagy egész nap szobafogságra ítélem magam (nem jó, ezer a dolgom), vagy valahogyan kidobom.
Utóbbinál maradok.

Kb. mintha egy bombát kellene hatástalanítanom, azzal a félelemmel kotrom egy lapátra egy seprűvel a hullát. Fujjj. Még a gondolatába is belefehéredek.
Egy kalapácsvető erejével hajítom a rétre, hogy még véletlenül se a kertbe essen le.
Még a végén benevezek egy egérhajító versenyre.
:D

Carlos épp egy cickánnyal "játszik"

Kellő bosszúsággal magyarázom Carlosnak, hogy értem én, hogy nekem is hozott reggelit, de nem szeretnék többet, majd megoldom a saját élelmezésem.
Nem sokat törődik vele, ásít egyet és elmegy aludni. Kijátszotta magát.
Már-már azt hiszem, hogy mára vége a mizériának, de nem.

Később épp a kazánház-iroda kombóban pakolok, amikor a szemem sarkából mintha egy kis dög szaladna ezerrel az asztal alá.
Ááááá, ezt már ne!!!!
Most nem tudom, hogy tényleg van-e egy élő állatunk, vagy szimplán paranoiás vagyok és hallucinálok.

Úgy döntöttem, hogy ma nem dolgozok. Inkább.
Nem veszem a bátorságot, hogy összeakadjon a tekintetünk.
Óvatosan kislisszoltam és becsuktam az ajtót.
Majd a többiek megoldják.
Nagyon szeretek itt lakni, de ez a rengeteg cickány megőrjít.
:)

A széna illata kihagyhatatlan...

Ez a látvány reggel, délben, este ...

...és ez... über alles.

2015. június 4.

Pletykafészek - királylány a szomszédom

Először egy aktuális hír.
Soha nem gondoltam, volna, hogy ennyit fogok írni.
Ez a mai az 500. bejegyzés.



Köszönöm, hogy érdeklődtök a blog iránt.
:)
Ennek kapcsán, ma semmi komolyság, csak lazán...
.........................................


Most kivételesen én pletykálok. Tudom, nem szép dolog, de név nélkül teszem. Talán így bocsánatos bűn.
:)
Egy igazi királylány a szomszédom.
No, nem a szó szoros értelmében.



Sokszor hallottam már a kifejezést: papucsférj. Bár, a jelentésével tisztában vagyok, de nincs ilyen sem a családomban, sem az ismeretségi körömben.
Így nem tudtam vele mit kezdeni.
Eddig.
Képzeljétek, a szomszédban lakik egy fiatal pár, úgy a harmincas éveik elején lehetnek.
Nincs velük semmi gond. Nem köszönnek, mi sem. Csendben vannak.
A konyhám ablaka a teraszukra néz, így néha óhatatlanul is előfordul, hogy látom, mivel töltik a szabadiejüket.
Az picit furcsa, hogy nem mennek sehova, nem jön hozzájuk senki sem.
:)
Elkereszteltem őket nyugdíjasoknak.
Tényleg ez jön le.
:)
Lányom megrótt, hogy gonosz vagyok.
Legközelebb ő is nézi őket, azt mondja: "Anya, ezek tényleg olyanok, mint a nyugdíjasok".
:D



Igazából nem is ez tűnt fel, hanem a részletek. A csaj SEMMIT sem csinál. Így csupa nagybetűvel.
Az rendben van, hogyha mindketten dolgoznak, hogy apu besegít, hisz nem esik le a gyűrű az ujjáról, ha arréb tesz valamit.
De!
A srác csinál mindent.
Tereget, beszedi a ruhát. Átülteti, locsolja a virágokat, leszedi az elsárgult leveleket, füvet nyír.
Ablakot pucol, seper, lepucolja a kerti bútort, leszedi pókhálót... mit hagytam ki?

Hétvégén hideget esznek ebédre is, mert a nő nem főz. Persze a csávó hozza ki, felszolgál, majd szedi le az asztalt.
Minap látom, nagy a gondolkodás. Csajszi áll csípőre tett kézzel, majd kiadja a parancsot apunak: át kell rendezni a teraszt. Ő ugrik, bútorok tologatása ide-oda, virágok áthelyezése.  Anyu áll csípőre tett kézzel, nézi a végeredményt: nem jó. Mutogat, ezt ide, ezt oda, apu ismét ugrik, csinálja. Megint nem jó. Ezt még eljátszák párszor, majd visszakerül minden az eredeti helyére. Legalább telik az idő.

A lánytól eddig az alábbi tevékenységeket láttam:
- ül a teraszom, cigizik,
- ül a teraszon, cigizik, bort iszik,
- ül a teraszom, cigizik, olvas,
- áll a teraszon, cigizik, dobálja a haját.
Kb. ennyiben merül ki a tevékenysége.

Ha ez még mind semmi, ettől eldobtam az agyam.
A hétvége egyik napján a férj levágja feleség körmeit (kéz, láb), majd kilakkozza azokat. Ez standard program.
Kész vagyok.
Nem akarok királylány lenni. És még nyugdíjas sem.
:D
Nem kedvelem őket, de ide illik a DAL:

P.S: mielőtt valaki leharapja a fejem, nincs ezzel semmi gond, ha nekik így jó, de hajlamosak vagyunk észrevenni azt, ami különbözik a nagy átlagtól. Ez szerintem nem a nagy átlag.
Ennyi.

Szép napot nektek!

2015. június 3.

Itthon. Otthon?

Ahogy ígértem, folytatom az Otthonról haza című írást. Ne tessék megkövezni, az alábbiak a privát érzéseim, a személyes tapasztalataim.
Írtam, hogy amikor elmentünk nagy düh munkált bennem, mára ez elmúlt, de továbbra sem érzek honvágyat, továbbra sem gondolom, hogy itt rendezkedjek be hosszabb időre.
Látogatóba jönni jó.
Valamiféle nosztalgikus állapot az itthoni lét.
Jó és rossz érzések sokasága.
Jók az emlékek, de (még mindig) rosszak a napi tapasztalások.
Ennyi.

Sokat gondolkozok a két országról. Próbálom megfejteni, hogy mitől érzem magam jobban Svájcban annak ellenére, hogy ott sem kerek minden, csak a tehén lila. :)
Csupa apróság, mégis fontos dolgok jelzik a különbségeket. A napi rutin más. Ez persze messze vezet, a közigazgatáson át a közlekedésig, de ez a rutin határozza meg az alaphangulatunkat naponta.

Külföldön élőktől hallom, hogy azért nem szeretnek hazajárni, mert otthon mindenki keserű, mindenki bosszús, és rosszkedvű.
Miért van ez?
Mi van másként külföldön?
A teljesség igénye nélkül megpróbáltam összeszedni azokat a dolgokat, amik engem zavartak, amiken én húztam fel a szemöldököm az elmúlt egy hétben.

Utazom haza, majd letérve az autópályáról, irány a 81-es út. A főút minősége röviden szar. GY-M-S megye elmegy, ott csináltak felújítást, aztán átlépve K-E megyébe már sokkal rosszabb, de amikor beérünk Fejér megyébe, a kocsi hatalmasat zöttyen, az út egyszerűen minősíthetetlen. Évek/évtizedek óta várat magára a felújítás. Kisebb, nagyobb lyukak között kell lavírozni, hogy az autó ne kapjon tengelytörést.
Ugyanez jellemzi a többi alsóbbrendű utat is.
Az egyik kanyarban "felújítás". Ez annyit tesz, hogy 6 ember egy teherautóról (!) aszfaltot töm a néhol 10-15 cm mély lyukakba.
Ahogy írom, kanyarban vagyunk, de senki sem irányítja a forgalmat, így meglehetősen balesetveszélyes, hisz ha valaki betartva a sebességhatárt, 90-el belezúg a kanyarba, nagy eséllyel ütközik össze, az épp utat javítók kikerülésével próbálkozó szembejövővel.
Svájcban ilyen nem fordulhat elő. Egyrészt már egy kilométerrel a munka előtt figyelmeztető táblát tesznek ki, másrészt ott a két "táblás" ember, akik irányítják a forgalmat. Szerintem többünknek emelkedett a pulzusa, amíg kikerültük őket.

Tudtátok, hogy megszűntek a Volán társaságok? Bevallom, én nem tudtam, csak furcsa volt, hogy a busz oldalán Volán helyett valami értelmezhetetlen KNYKK felirat van. Lehet pontatlan, aki tudja a pontos elnevezést, javítson. Valami Közép-Nyugat Dunántúli Közösségi Közlekedési Társaság vagy mi a manó... (?)
Mit jelent ez? Semmit, ami az utasokat érinti. Ugyanazok a koszos, szutykos buszok. Nem is ez a lényeg. Az átszervezés megtörtént, a felesleges (esetlegesen hozzáértő) embereket menesztették, és új vízfejeket raktak a helyükre. Természetesen, - a kommunikáció szerint- minden az utasok érdekében történik. Nekem meg tollas a hátam. Gondolom, az átszervezés is jó sok pénzbe került, néhány új(abb) busz árába biztosan.

Jó pont, hogy az autósok átengedik a gyalogosokat a zebrán. Ez kezd általános lenni, ugyanakkor a gyalogosok tökön, uborkán szaladgálnak át az utakon úgy, hogy a zebra max. 50 m-re van. Figyelni kell rájuk.
Én betartom a sebességhatárt, 90-95 km/h sebességgel megyek, de mellettem csak úgy húznak el a többiek kettős záróvonalon, vasúti átjáróban. Lakott területen sem jobb a helyzet, ma épp a volt polgármester előzött vagy 90-el a forgalomtól elzárt területen. Ej-ej, vajon hova siet egy nyugdíjas polgimester az A hatoskával?
Példamutatásból elégtelen.
Hm.
Állítólag egy csomó trafit telepítettek, én egyet sem láttam.
Mozgó trafi nincs, illetve a megyének van (kettő!). Azzal sok nyulat nem lőnek. De még gyorshajtót sem.
Itt még van hova fejlődni.

Hivatalos ügyek: luxus, hogy a hivatalok nincsenek egész nap nyitva. Mehetsz egyik nap délelőtt, vagy másik nap délután (16 óráig), illetve szerdán akár este hatig. Olyankor, persze tömve az iroda, hisz senki sem akar szabadságot kivenni, valami piszlicsáré ügy elintézése miatt.
Egyáltalán miért kell majdnem mindenhez beutazni a városba? Arról volt szó, hogy egy csomó mindent helyben lehet elintézni. A közigazgatás átalakítása se nagyon sikerült. De legalább másként hívják. A levélpapír, és bélyegzőt gyártó cégek legalább jól jártak.

Nálunk a személyitől, a jogosítványon át, jövedelemadóig mindent el lehet intézni a faluban.
Az igaz, hosszított nyitvatartás csak egyszer van egy héten, fél hétig, de minden nap délelőtt és délután is lehet ügyet intézni, akár telefonon, vagy e-mailben. Még kormánykapu regisztráció sem kell. Ha már kapu. Épp a helyi Apeh (bocs,nekem már az marad) irodában vártam a soromra, amikor valaki épp ezt intézte. Vagy 3 ablaknál. Ugrált ide-oda, mint a nikkelbolha. Az egyiknél igazolta magát, a másiknál aláírt egy papírt, a harmadiknál kapott valamit. Tiszta gáz. Ennyit az "egyablakos" ügyintézésről.
Ja, és a városban mindenhol Apeh lett. Régen egy helyen voltak, ma meg mindenhol a táblájukat látom. Én három helyen voltam egy ügy miatt. A vicc, hogy a végén ugyanoda kellett visszamennem, ahol kezdtem. Addigra derült ki, hogy ki az illetékes. :)

A megyeszékhelyen valami elmebeteg kitalálta, hogy átalakítják teljesen a közlekedést, visszaállítják a múlt század első felére jellemző rendszert. Azt csak halkan és csendben kérdem, hol fogunk autózni?
Úgy csináltak parkolóhelyet, hogy a belvárosban lévő 2x2 sávos útból, a külső sávokat kijelölték parkolónak. Szerinted? Mekkora a dugó reggelente, amikor mindenki a gyerekét viszi iskolába ?Engem nem érint, de el tudom képzelni, hogy örülnek a környéken lakók, dolgozók, hogy legalább 15 perccel előbb kell indulni.
A másik 2x2 sávos út közepére pedig fasort terveznek. Oké, szép lesz biztosan, de az nem merült fel a tervezőben, hogy száz éve hány autó száguldozott a városban és ma, 2015-ben mennyi?
Nem beszélve a tömegközlekedésről.
Csak gratulálni tudok. Ugyanez az elismerés illeti a forgalom szervezőit is. A várost elkerülő úton tovább tart az út, mintha valaki átmegy a városon. Az összes lámpánál meg kell állni, nem létezik zöld hullám. Városon belül dettó. Az csak álom, hogy forgalomérzékelős lámpák kerüljenek felszerelésre...
Gyakorlatilag, mire az ember a munkahelyére ér, már tiszta ideg. Jól indul a nap.

Olvasom a helyi kanászkürtöt, ilyen meg olyan beruházások tömkelege, és természetesen stadion felújítás. Kb. 10 éve újították fel, azóta sincs több néző. Foci se. Amit ma Magyarorszgon focinak neveznek, az egy vicc, nem labdarúgás.
A polgármester büszkén mutogatja az új tervezetet. Én nem igazán értem, mert a stadion túloldalán egy temető van. A maketten nincs. Hova teszik a temetőt?
Hm.
A beruházások többségében semmi koncepciót nem látok, inkább valamiféle pénzelb@sz@st. Amire szükség lenne azt nem építenek, olyanba tesznek pénzt, amire nincs szükség, vagy épp van a városban.
Mindenesetre látványnak jó lesz, és lehet majd róla sokat beszélni, vállat veregetni.
:(
Ez persze mind politika, azt meg tudjuk, hogy működik.
Hagyjuk is inkább!

A vendeglátás viszont 5 csillagot érdemel.
Magam nagy gourmand vagyok, régen is sokat jártunk étterembe, legyen az fapados vagy több csillagos. Mindegyiknek megvolt a maga bája, én meg szeretek enni. :)
Ha itthon vagyok, most sem hagyom ki a lehetőséget, végre nem cordon bleut kell enni, cordon bleuval. Azt is volt szerencsén megtapasztalni, hogy szakmailag is van komoly előrelépés, végre elszakadunk a rántott hús, töltött káposzta kombótól, amivel nincs baj, de ezt meg lehet otthon is csinálni.

Mondjuk, az első látogatás pont nem volt pozitív. A hosszú hazaút után úgy gondoltam, menjünk régi, kedvenc éttermünkbe. A külcsíny a régi, de...
Már az is furcsa volt, hogy az étterem kongott az ürességtél. Máskor csak "úgy" nem lehetett bemenni, előre kellett foglalni. A következő furcsaság a teremfőnök viselkedése, aki unottan ásítozott, majd egy bögréből iszogatott valamit a pult mögött, gyűrött ruhában. Csak onnan tudtuk, hogy ő a teremfőnök, hogy ismertük.
A kiszolgálás figyelmes volt, de az étel minősíthetetlenül vacak. Igaz, én olyan éhes voltam, hogy a vasszeget is megettem volna, így elfogyasztottam, ám a felszolgáló "hogy ízlett az étel" kérdésére őszintén válaszoltunk.
Ő elnézést kért (semmi köze hozzá, nem ő főzte), és csak annyit mondott, nem lepődött meg, nem mi voltunk az első elégedetlenkedők.
Nem gondoltam, hogy valóban átadja a konyhának a megjegyzést. Mivel pont szemben ültem az ajtóval, a séf reakcióját nem láttam, csak a teremfőnökét, aki meghúzta a vállát, és legyintett egyet.
Gyorsan fizettünk és távoztunk.
Őszintén sajnálom, hogy így esett, de ide többet nem megyünk. Nem tudom, mi történhetett az elmúlt években, de ha így haladnak, akkor hamar kikerül a bejáratra az eladó tábla.
A városban rengeteg új hely nyílt, nagy a verseny a vendégekért, sokat hibázni nem lehet.
A hét többi napján voltunk néhány másikban is, le a kalappal. Csak jót tudok mondani, mind a kiszolgálás, mind az ételek minősége perfekt.
Látszik, hogy a magyar vendéglátás nagyon kapaszkodik, az évtizedes lemaradást próbálja behozni.
A városban sok a program, így az ide látogatók vagy itt élők is találhatnak maguknak elfoglaltságot.

Volt néhány hivatalos ügy, aminek majd egy külön írást szánok, mert az bizony érdekesen alakult.
:). Vagy inkább :(

Summázva az eltelt hetet, vannak jó irányba mutató változások, én még a fent említett rossz hangulatot sem tapasztaltam, de még nagyon sok mindennek kéne változni ahhoz, hogy ez egy JÓL élhető ország legyen. Bár ránk erősen jellemző a másokra való mutogatás, legyen az vezetőség, kormány, főnök, az egyes embereknek is magába kellene nézni és rendet kellene rakni a fejekben.
Sokat segítene a helyzeten.
Csak egy példa. Ülök egy padon, Jön egy 20-as éveiben járó srác, kifújja az orrát, majd eldobja a papírzsebkendőt. Láttam a szándékosságot, ennek ellenére csak ennyit mondtam: Elnézést, elejtette a zsebkendőjét. A fiú vállat vont és továbbment. A taknyos zsepi pedig a földön maradt.
Ha mindenki így gondolkodik...
Sajnos sokan. Az utak mellett rengeteg a kitett szemét. Ismét.

Ezek mind-mind csak egy apróságok, de ezek határozzák meg a napjainkat. Vajon kinek hány ilyen apróság kell, hogy elvegye a kedvét és morcosan fusson neki a napnak?