2009. október 15.

Egy kis kirándulás - Thomas Mann nyomában

Egy hétvégén egyik ismerősünkkel ellátogattunk Davosba, hogy felsétáljunk arra a helyre, ahol Thomas Mann A varázshegy című művét írta.


Mivel mi nem voltunk képben a hellyel, ezért vezetőnkre támaszkodtunk, aki régebben már járt itt.
A hegy lábánál parkoló, ahol elhagytuk a kocsit, és araszolni kezdtünk felfele.
Csak mentünk és mentünk. Vezetőnk mesélte, hogy majd táblák fognak vezetni bennünket, lesz egy pihenő, illetve emlékhely is.


Már egy órája mentünk felfele, a környezet valóban csodálatos volt, csak épp az említett jelzéseket nem találtuk, annak ellenére, hogy ismerősünknek minden kanyar ismerős volt.


Kb. 2 órányi séta után felértünk a hegy tetejére, amikor vezetőnk szembesült azzal, hogy nem jó hegyre jöttünk, mert a szemben levő hegyre kellett volna felmásznunk.
:)


Ennek ellenére gyönyörű látvány tárult elénk, többek között a regényt ihlette tüdőszanatórium, amely ma is létezik. Szemben,  a másik  hegyen.
Amikor felértünk a nyelvünk is lógott, és örömmel tapasztaltuk, hogy van kiépített libegő, így a lefele vezető utat már kényelmesen, és nem utolsó sorban látványban bővelkedve tesszük meg.


Igen, amíg kiderült, hogy a libegő üzemen kívül van.
Így a visszafele vezető utat is gyalogosan tettük meg.
Bár nem Thomas Mann nyomában jártunk, de a kirándulás nagyon jó volt.

2009. szeptember 19.

Minek jöttél te ide?

Ezt a kérdést egy 30 éve itt élő honfitársam tette fel nekem.
Íme a történet:
A közösségi oldalak nyújtotta előnyöket kihasználva elkezdtem keresgélni Svájcban élő vállalkozókat,  hogy néhány tanácsot, információt kérjek tőlük a vállalkozással kapcsolatban.
Nem munkát!!!

Abban az időben még nem volt az arckönyv, hanem a másik 4 betűs, ahol több, részletesebb személyi adatot lehetett  megosztani. A keresgélés / szűrés egyszerűbb volt.
A kiválasztottaknak írtam egy levelet, amiben részleteztem a kérésemet is, miszerint arra vagyok kíváncsi, hol érdemes hirdetni, milyen itt a marketing stb.
Legtöbb megkeresésemre válasz sem érkezett, volt aki csak annyit írt, hogy nem tud munkát adni.
:)
Pedig nem is kértem.

Aztán ráakadtam egy 50-es, "jaj, de marha jól nézek ki" típusú palira. Az adatlapja szerint egy építőipari cége van, felújítással foglalkozik. Fizimiskára nem tűnt szimpatikusnak, de az építőipar miatt jó alanynak tűnt, hogy válaszokat kapjak.

Gyorsan írtam is neki egy levelet, hogy tanácsot szeretnék kérni. Meglepődve olvastam, hogy szívesen segít.
Megbeszéltünk egy találkát, amire még teljesen gyanútlanul indultam.

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor az első pillanatban eldől, hogy egy ismeretségnek lesz-e folytatása, vagy sem. Az első érzésem az emberrel kapcsolatban felerősödött, rögtön tudtam, hogy nem fog soha a közelebbi ismerőseim közé tartozni.
Emberünk széles mosollyal, mind a 32 fogas protkóját megvillantva, puszival fogadott. Három puszival. Először azt hittem szenilis, és elfelejtette az elsőt,de rögtön ki lettem oktatva, hogy Svájcban ez így szokás. Mondtam oké, de magyarok vagyunk, nem?
Azt hiszem itt meg is pecsételődött a "kapcsolatunk".

Lehet, hogy én vagyok túl tartózkodó, prűd, maradi, akármi, elfogadom, de én egy idegennel (pláne férfival) nem állok le puszilkodni.
Azt hiszem egyébként, hogy ő inkább barátnőt keresett magának, amire később utalás is történt.
A kezdeti zökkenőtől eltekintve nem adtam fel a célom, hogy megtudjam amiért jöttem.

Beültünk egy bárba, ahol olyan hangos volt a zene, hogy üvölteni kellett, hogy eljusson a hang a másikig. A törzsközönség a 20-es évei elején járt. Kicsit furán éreztem magam, de partneremet ez nem zavarta. Fejben valahol még itt tarthatott.
Meghallgattam, hogy mennyire király ő itt. Jól menő cége van, alkalmazottai.
Én elmondtam, hogy most érkeztem és ahhoz, hogy nekem is jól menő cégem legyen, tanácsra lenne szükségem.
Az már a második mondatban világossá vált, hogy semmilyen tanácsot nem fogok kapni, mert emberünk alapvető dolgokkal sincs tisztában. Gyakorlatilag azt sem tudta, hogy különbség van a magánvállalkozó és egy GmbH között.
Csak olyan kérdést sikerült feltennem  amire nem tudott válaszolni, ez nagyon érzékenyen érintette, és nem is értette, miért érdekel engem, hogy mennyi az adó.
Kifejtette, hogy nem szereti ezeket az újonnan érkezetteket, mert elveszik tőle a munkát és lenyomják az árakat.
Nem beszélve arról, hogyan akar itt érvényesülni az, aki még a dialektet sem beszéli.

Ekkorra beláttam, hogy tartoztam az ördögnek ezzel az úttal.
Nem jutottunk zöld ágra, így alig vártam, hogy végre elfogyjon a söre, és elköszönhessek.

Tanulság? Segíts magadon...

2009. augusztus 15.

Egy kis kirándulás - Grimsel Pass





A Grimsel Pass-on jártunk
Furcsa, egyik első kirándulásunk a magasban.
Érdekes szembesülni azzal a ténnyel, amit persze földrajz órán tanultunk, hogy van magasabb pont is mint a Kékes.
2000 m felett kocsikáztunk, fogat csikorgató hidegben, pedig nyár van.
Gyönyörű volt látni, az időjárás percről percre történő változását, hisz egyik pillanatban esett, a másikban gyönyörűen sütött a nap.
Legnagyobb meglepetésül az szolgált, amikor betérvén egy helyi étterembe magyar pincérekbe botlottunk.
A helyi specialitás szörnyű volt, jobban jártunk volna, ha hazai szendvicset hozunk.
Hiába kényes a gyomrunk. Ennek ellenére pazar volt a nap.

2009. augusztus 1.

Miért késik a vonat?

Nagyobbik gyermekünk első látogatására készültünk. Az internetnek köszönhetően megvásároltam a jegyet on-line, hogy ne legyes semmi probléma.
Ezzel nem is volt probléma, a helyi és a nemzetközi jegy a kézben.
Svájcba átszállás nélkül a Wiener Walzer közlekedik, amely este indul a Keletiből, és másnap reggel van Zürich Hauptbahnhof-on.
Kicsit aggódtam, hisz mi nem nagyon voltunk otthon a tömegközlekedésben, autóhoz szokott család vagyunk.

Gondoltam, ha felszáll a WW-re, akkor nagy baj lehet.
Azt azonban ki gondolta volna, hogy eljutni addig, na az a probléma?
Gyermekem kiment a vasútállomásra, hogy onnan majd a Nagykanizsáról érkező vonattal felutazik "aznagyfővárosba".
Tudtam,  hogy már a vonaton kell ülnie, de nem nyugodtam meg, míg nem beszélek vele. Felhívtam, ekkor derült ki, hogy még mindig ácsorog a peronon, vonat sehol.
A jegyeket úgy vettem, hogy jó 40 perc volt a megérkezés és az indulás között, tehát kényelmesen el lehet foglalni a helyet.
Mivel a telefonbeszélgetéskor már 15 perce kellett volna utaznia, kezdtem aggódni.
Mit csináljak? Mit csináljak? Nem egyszerű 1000 km-ről intézkedni.
Nagy nehezen, sokadik kísérletre felvették a telefont a MÁV-nál (mert vagy foglalt, vagy nem veszik fel),
érdeklődtem, hogy mégis mi "lőtte" a vonatot, hisz nyár van, nem esik a hó, nem fúj a szél, ennél ideálisabb időt el sem lehet képzelni az utazásra.
AKKOR MIÉRT KÉSIK A VONAT?
A vonal túl oldaláról ingerült válasz:
- A sok felszálló miatt késik a vonat...
Na ez az a pillanat, amire nem tudsz mit válaszolni.

Megtudtam, hogy ca. 30 percre lehet számítani.

Ekkor gyors telefon a gyereknek, hogy ne kockáztassunk, inkább szálljon le Kelenföldön, az a tuti.
A vonat végül 35 percet késett, így nem tudom elérte volna-e.

A WW menetideje szerint 07.20-kor kell érkeznie HB-ra. És minő mgelepetés 07.20-kor begördült a szerelvény.
Még otthon egy 200 km-es távon is tud bő fél órát késni egy vonat, ezer kilométeren nem. Pedig, gyanítom akadt sok fel és leszálló,
Ennyit az otthoni közlekedésről.

Költözünk

Mint ahogy azt korábban írtam, néhány hónapot maradtunk az Isten háta mögött lévő házban. Intenzíven kerestünk lakást, néztünk meg rengeteget, pályáztunk, de nem sikerült egyhez sem hozzájutni. Pedig ekkorra már nem voltak nagy igényeink. (nem mintha korábban lettek volna)

Engedély és munka nélkül, a lakáshoz jutás esélye konvergál a nullához. Aztán történt egy nap, az egyik ismerősünk lapozgatta az újságot, és meglátott egy magánszemély által kínált lakást. Rögtön fel is hívta, és egyeztetett vele időpontot.
Este elmentünk és megnéztük.
Mivel semmilyen más választásunk nem volt, és az öreg pedig nem szerette a macerát, ezért kiadta az ingatlant mindenféle papír nélkül. Igaz letettünk két havi kauciót.




A tulaj igazi svájci (méghogy a skótok spórolósak?), hogy finoman fogalmazzak: két rappenért magáévá tette volna az édesanyját is.

Visszatérve a lakásra.
Háááát, hogy is fogalmazzak… messze nem  volt lakájos a kecó, sőt…
Képzeld el, amikor a frissen épült full komfortos házból visszaköltöznél a dédi lakásába… Télen „jó” volt, reggelre volt akár 14 fok is. No, nem kint, hanem bent. J Egyszer reklamáltunk, eljött a tulaj és megnézte a WC-ben a hőfokot (ott jött fel a fűtéscső) és megállapította, hogy karibi a hőmérséklet, mert ott volt épp 18 fok…


Megkaptuk a kulcsokat és már másnap beköltöztünk. Aha, itt jön az érdekesség, ugyanis egy deka bútorunk nem volt. Folyó ügyeink miatt nem tudtunk azonnal hazautazni, ezért 5 napig campingeztünk a lakásban. Be kell vallanom, soha életemben nem voltam az a campingezős fajta, de ez a néhány nap végképp elvette a kedvem, hogy valaha még gumimatracon aludjak.
A sok kellemetlenséget feledtette, hogy végre már van „nyomunk” Svájcban. Hivatalosan élünk itt, nem látogatók vagyunk és nem túristák.

Két nap múlva megkeresett bennünket a Gemeinde (önkormányzat), hogy szíveskedjünk magunkat bejelenteni. Itt nem lehet eltűnni, a bérbeadónak is kötelező bejelenteni, ha kiadja a lakását, és a bérlőnek is be kell jelentkezni. Igazi rendőrállam, mindent tudnak az emberről.
Véleményem szerint nincs is ezzel baj, így normális. Bementünk, nagyon kedvesek voltak, mondták, hogy mivel a gyerek iskolaköteles, jelzik ezt az illetékes iskolának és majd megy minden a maga útján.


Időközben berendezkedtünk, én megpróbáltam az alt-baunkat lakájossá tenni. A lakás egyébként nem volt kicsi, csak hát öreg volt. Mit jelent? Pl. fafödémet, ami amellett, hogy nyekergett, még mozgott is rendesen. A válaszfalak szintén fából voltak.

Az alsó szinten volt a konyha, étkező, nappali, fürdő, wc, hálószoba, az emeleten pedig egy nagyobb előtér, és 2 szoba. Mondjuk az egyik „szoba” volt vagy 5  m2 . Ebből csináltunk gardróbot.
És mindez mennyiért? Parkolóval együtt 1400 frank havonta.
Maga a település Aargau és Zürich kanton határán volt, az autópálya mellett. Egy kis falu. A legközelebbi kisváros 5 km-re volt. Az autópálya közelsége azt jelentette, hogy ca. 20 perc Zürich, és 30 km Luzern.

2009. július 23.

Egy kis kirándulás - Stein am Rhein


Ha pontos meghatározást szeretnék írni e városkára, akkor egy ékszerdobozhoz tudnám hasonlítani.
Gyönyörű az óvárosban sétálgatva a mintás házak között, de a várból lenézve is.
Bizton állíthatom, ha valaki ellátogat ide, nem fog csalódni. 
Részlet a wikipédiából:

Stein am Rhein történelmét kezdettől fogva földrajzi helyzete határozta meg. A Rajna bal partját már az i.e. 5. században földművesek és halászok népesítették be. Időszámításunk kezdetén a rómaiak foglalták el a területet, akik a szomszédos Eschenzben egy nagyobb piac-, illetve rakodóteret hoztak létre. Régészeti leletek és egy római épületfelirat bizonyítja, hogy az alemannok egyre gyakoribb támadásai elleni védelemként a rómaiak a város mai területén kb. 300-ban egy várat (Tasgetium) építettek a Rajna bal partján elhelyezkedő dombon (a helység mai neve: Vor der Brugg). Az erődítményt egy kőhíd kötötte össze az északi folyóparttal, ami akkoriban még gyakorlatilag lakatlan volt.









A rómaiak visszavonulása után a várba és környékére alemannok települtek. Ugyanezen a helyen a 6. században felépült a Szent János templom, amelyet a várfalakon belüli fekvése miatt „vártemplomnak” is neveznek. A vár környékén – és később a Rajna jobb partján is – talált számos lelet alapján Stein am Rhein vidéke Európa egyik legjelentősebb régészeti helyei közé tartozik. A település fejlődéséhez jelentősen hozzájárult a közlekedés szempontjából kedvező fekvése egy sűrű forgalmú vízi- és fontos szárazföldi út kereszteződésében. További lendületet adott Stein am Rhein növekedésének, hogy II. Henrik német-római császár 1007 körül Hohentwielből ide helyezte át a Szent György bencés rendi kolostortbirtokaival és jogaival – köztük a vásártartási és pénzverés jogával együtt.

A következő években az egykor egyszerű halászfalu fontos kereskedelmi településsé alakult. A növekvő város első várnagyai – a vámjogok és igazságszolgáltatási hatáskör birtoklói - valószínűleg Zähringen hercegei, később Hohenklingen bárói, majd a Klingenberg család volt.. A 11-14. században Stein am Rhein virágzó kereskedővárossá fejlődött.
1457-ben a városnak sikerült felvásárolni az eladósodott várispánok összes jogát és birtokát Stein am Rheinban és környékén. Két évvel később az osztrák fenyegetettségre való tekintettel az immáron szabad város védelmi szövetséget kötött Schaffhausennel és Zürichhel (1459). 1484. szeptember 29-én Stein am Rhein gazdasági és politikai okok miatt Zürich fennhatósága alá került, ami biztosítani akarta északi határait a Rajnán, a városnak pedig részben sikerült csatlakoznia a Svájci Államszövetséghez. A reformáció következtében megszüntették a bencés rendi kolostort, amelynek birtokait ettől kezdve Zürich kezelte. Stein am Rhein székhellyé válási törekvéseit a megszerzett, illetve megvásárolt uradalmakkal, mint alattvaló területekkel (Vor der Brugg, Ramsen, Wagenhausen) akarta biztosítani, de terve sikertelen maradt.
A 17. században jelentkezett az első válságos időszak: negatívan befolyásolták a város fejlődését az uradalmi jogokról folytatott viták a thurgaui ispánnal és Zürichhel, valamint veszteségek termelése a kereskedelemben Schaffhausen ésKonstanz javára.

A régi Államszövetség összeomlásával (1798) a Helvét Köztársaságban a város helyzete teljesen megváltozott: 1798 májusában Schaffhausenhez csatolták. Bár a város 1802-ben megpróbált visszakerülni Zürichhez, végül 1803-ban a mediációs[1] törvény hatályba lépésekor el kellett fogadnia Schaffhausenhez tartozását, aminek következtében a város elvesztette jövedelmező uradalmi jogait. Különösen súlyosan érintette a várost vámbevételek elvesztése, amely jelentősen befolyásolta kereskedelmi és piaci szerepét. Ehhez társult még az a tény, hogy megváltoztak az áruszállítás eszközei, illetve a kereskedelmi útvonalak; Stein am Rhein ráadásul későn került a vásúthálózatba.

Kevés sikerrel jártak az ipari üzemek telepítésével kapcsolatos törekvések is, ami a városnak súlyos gazdasági gondokat okozott. Az áttörés a 19. század végén, illetve 20. század elején csupán a második vállalkozói generációnak sikerült, akik a város keleti részén lévő „vízerő-lelőhely” közelében telepedtek le. A vállalkozások nagy része még ma is létezik.
A fellendülés idejére esik a turizmus kialakulásának kezdete is, ami viszont a világháborúk miatt ismét háttérbe szorult. Csupán az 1950-es években indult újra fejlődésnek az idegenforgalom és lett az egyik legjelentősebb gazdasági tényező.
További súlyos visszaesést okozott a városnak a Stein am Rhein takarékpénztár (Spar- und Leihkasse Stein am Rhein) fizetésképtelensége. A csőd során leginkább érintett emberek kisbefektetők és kisvállalkozók voltak: a bukás után sok tőkeerős család hagyta el a várost. Megújulást hozott számos új kézműves- és ipari üzem létrehozása, valamint a város legnagyobb vállalata, a Henke & Cie cipőgyár virágzása (a cipőgyár 1885 és 1973 között működött háborúkat és válságokat átvészelve; a helyén ma a Chlosterhof Hotel áll).


2009. július 10.

Honfitársaimtól ments meg Uram...

Avagy baby sitting magyar módra.
Egyik ismerősünk megkeresett, hogy egy régóta Svájcban élő magyar családnak szüksége lenne bébi sintérre. Mivel nem dolgozom, gondolta megkérdezi. Szerinte nagyon megbízható, rendes család.
Örültem, mert már nagyon unalmas volt otthon. A gyerekeket szeretem, hiszen hajdanán pedagógusnak készültem.

Kaptam egy e-mail címet, ahonnan megkerestem a családot. Édesanya vette fel velem a kapcsolatot, felhívott.
Sokat beszélgettünk, nekem (akkor még) nagyon szimpatikusnak tűnt. Nagyjából vázolta, hogy csak a gyerekekre kell vigyázni, illetve foglalkozni a kicsivel. Kettő nagyobb, kamaszról volt szó, és egy 5 évesről.
Persze megtudtam, hogy apuka tótum-faktum, kőoroszlános, SAJÁT családi házuk van Zürichben. Ezek valóban "fontos" információk voltak. :)
Az ajánlata (akkor még) nettó 25 frank volt óránként, ami nem hangzott rosszul. Bejelentéssel.

Megbeszéltük, hogy a következő héten meglátogatom őket, és megbeszéljük a részleteket. A látogatás előtti nap felhívott anyuka, és tájékozatott, hogy nem alkalmas az időpont. Ismét sokat beszélt, de már nettó lett a bruttóból. Ja, magamnak kéne fizetni az adót. Azért ez lényeges különbség, hisz itt is kell adózni, járulékot fizetni.

Aztán egyeztettünk egy másik időpontot, de itt már azt ajánlotta anyuka,  hogy inkább számlázzak be, de csak 20 frankot. (Voltam olyan elmebeteg, hogy az egyik, korábbi beszélgetés alkalmával említettem, hogy cégünk van.)
Arra való tekintettel csak ennyit, hogy ha ő elmegy dolgozni, akkor a fizetéséből nem sok maradna, ha az én díjam kifizetik. Mondjuk ez egyéni szoc. probléma.
Persze, itt már gyanus volt a dolog, csak mosolyogtam magamban.

A látogatás előtt azért felhívtam, nehogy potyára menjek. Benne volt a pakliban, úgy éreztem.
Jól tettem.
Anyuka elmesélte, hogy a párja az ő tudta nélkül Magyarországon hagyta a gyereket nagymamánál, és most nem is tudnék kezdeni.
Na, itt már hangosan röhögtem.

Mikor legközelebb felhívott, csak annyit mondtam, hogy tárgytalan. Kétségbeesetten kérdezte nem tudok-e valakit. Én nem tudtam, de egy ismrős igen.
Véletlenül megtudtam, hogy a valaki ugyanígy járt.
:)

No comment.

2009. július 2.

Vállalkozzunk Svájcban!

Nos erre is van természetesen lehetőség. Miért nem lenne?
A vállalkozási formák az alábbiak.
Selbstständig – ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy egyéni vállalkozó. Ezzel annyi a bibi, hogy csak az csinálhatja ezt a vállalkozási formát, akinek legalább B permitje van.
Semmilyen jogi formulát nem igényel, be kell menni a helyi Gemeindébe, ahol az ember bejelenti, hogy önálló lesz. Ki kell tölteni az adatlapot, és utána minden hatóság megtalál majd. (nyugdíj, adó)

Einzelfirma – a nevéből értetődően egyéni cég. Elég nehéz különbséget tenni a kettő között, pláne magyarra fordítva, hisz ez is tulajdonképpen egyéni vállalkozás. Itt azonban már a „cég“ bekerül a Handelsregisterbe (Cégnyilvántartás). Annyi kötöttséggel, hogy a cég nevében benne kell lenni az illető nevének. (Pl. Kovács-festő)
Ezt úgymond „friss hús“ is alapíthat. Ehhez azonban kell egy üzleti terv és meglévő szerződések, elvégzett, megrendelt munkák. Ha ez működik, már adnak is egy B permitet.
Ennek  költsége ca. pár száz frank. Vannak erre szakosodott cégek, akik segítséget nyújtanak az elintézésében.
Adó szempontjából ugyanaz a kettő, és a  magyar egyéni vállakozáshoz tudnám minden tekintetben hasonlítani.  Van x bevétel, van y költség, és a kettő különbsége után kell adózni.
Ezekkel annyi a probléma, hogy gyakran ellenőrzik, és ha nincs kellő megrendelés, bizony be is zárhatják. Sőt, itt is ellenőrzik, hogy nem kényszervállalkozásról van-e szó. Tehát, ha mindig csak ugyan annak számláz az ember, akkor előbb-utóbb elővehetik miatta.

A következő, már társas vállalkozás a GmbH, magyarul Kft.
Alapítási költség: 20 ezer frank, és a közjegyző, illetve a cégbejegyzés költsége (1000-2000 frank).
Ennél a variációnál már nem árt egy könyvelő is, hisz úgy mint otthon, kettős könyvezetést kell csinálni.
Itt is van egy kis probléma: az ügyvezetőnek kell rendelkeznie svájci lakhellyel.

A csúcs az AG (részvénytársaság). Erre most nem térnék ki részletesen, mert nem hiszem, hogy ez érdekes lehet . Ha mégis majd úgyis megkérdezitek.

Ami elmondható a vállalkozásokról,  és ami nekem is új volt: nem jár állandóan a nyakadra semmilyen hatóság  hagynak dolgozni. Mi például még munkavédelmist nem láttunk.
A könyvelésben jóval több költség elszámolható. A könyvelőknek jóval nagyobb szabadságuk van, mint otthon. Kvázi egy jó könyvelő aranyat ér.
Jobban megbíznak az adófizetési hajlandóságodban. Félreértés ne essék, itt is mindenki „spóról“ az adóval, és ezt tudják is. Azonban, ha valaki tisztességesen fizet valamenyit, akkor nem piszkálják.
Ha meg kell jelenni hatóság előtt, nem kezelnek úgy, mint egy bűnözőt.
Ha tévedsz, vagy elrontasz valamit nem jön rögtön a bírságról csekk; elhiszik, hogy nem direkt felejtettél el bevallani valamit.
Megkérdezik mikorra tudod kijavítani, és addig várnak türelmesen.
Persze nagy a rizikó, és nehéz az indulás, de ismételve önmagam, aki nagyon akarja és kitartó, annak ez is sikerülhet. Nem beszélve arról, ha van fogalma arról, hogy mi is egy vállalkozás.

2009. június 21.

Egy kis kirándulás - Luzern

Egyik kedvenc városom a sok közül.
Gyakorlatilag minden évszakban voltam már ott, és minden évszaknak meg van a maga varázsa.
Nagyon szép látványt nyújt feltekinteni a Pilatus vagy a Rigi hegycsoportra, a Luzerni-tó pedig észak-nyugati irányból öleli át a városkát.
Luzern az egyik legnépszerűbb turista kirándulóhely.
Több látványosság is van, ezek közül legjelentősebb a fahíd. A Kapellbrücke nyáron a legszebb, amikor virágokkal van díszítve.


Részlet a wikipédiából:

Kapellbrücke középkori híd Luzernben, a város jelképe és egyik legfontosabb idegenforgalmi látványossága.
A Kapellbrücke Európa legrégibb és második leghosszabb fedett fahídja, a hosszúsága 204,70 méter. 1365-ben épült, és a Reuss folyó két partján elterülő ó- és újvárost kötötte össze. Az eredeti építmény hosszabb volt, és a jelenlegieken kívül a Péter-kápolnát is összekötötte a Hofkirche-vel. A meder feltöltése során ezt a kb. 75 méternyi részt 1835 körül lebontották. Az oromzatán 111 háromszögletű festmény található, amelyek a svájci történelem fontos jeleneteit ábrázolják.
A híd közepén található a város nyolcszögletű víztornya, amely 1300 körül, azaz még a híd előtt megépült. A torony felváltva szolgált őrtoronyként, városi levéltárként, fogdaként és kínzókamraként. Ma emléktárgyakat árusító bolt található benne, illetve a helyi tüzéregylet is itt kapott helyet.
1993. augusztus 18-án a híd tűzvésznek esett áldozatul, amelyet feltehetőleg egy eldobott cigaretta okozott. A tűz elpusztította a híd nagy részét és 78-at a 111 kép közül. 30 képet 1998-ig sikerült restaurálni. A hidat újjáépítették, és 1994. április 14-én újra megnyitották a gyalogosforgalomnak.
Amikor a hidat 1835 körül lerövidítették, 25 festményt is raktárba helyeztek, amelyek Szent Mauritiust, Svájc védőszentjét ábrázolták. Ezeket helyezték el a híd középső részén az újjáépítés után a menthetetlenül megsérült festmények helyére.
A képsorozat eredetileg 147 táblaképből állt. 1993-ig 147 festmény maradt meg, amelyekből 110 volt kiállítva. A képek szélessége az alapnál 150-181 cm, a magasságuk 85-95 cm. Mindegyik kép három-öt lucfenyőlécből állt, csak kevés készült hárs- illetve juharfából.
Ezen kívül érdekes sétát tenni az óvárosban, ahol rengeteg régi épület található.




2009. június 2.

Hogyan keressünk munkát?

Hogyan lehet munkához jutni?
Azt hiszem akkor leszek a legkonkrétabb, ha ízeire szedem képzettség szerint az egész témát.
Legelőször haladjunk fentről lefele:
A csúcson
Magasan képzett mérnökök, fejlesztők, marketingesek (bocs, ha kihagytam valamit).
Magyar honfitársaim közül talán ők kapnak itt legkönnyebben munkát. Sokan dolgoznak a Google-nál, a CERN-nél (részecskutató intézet), UNILEVER-nél, vagy épp az IWC-ben, a bankszektorban.
Itt azért megjegyezném, hogy nem azokra az emberkékre gondolok (bocsi, nem akarok senkit megsérteni), akik valami rissz-rossz „no name“ fősulit elvégeztek, és van papírjuk is róla. Ahogy a Showder klubban hallottuk: „x + 5 évig jártam egy 4 éves egyetemre….“ Nem róluk van szó, hanem olyanokról, akik vérprofik a szakmájukban, külföldi tapasztalattal, publikációval rendelkeznek.
Orvosok, egészségügy
Ők is jó helyzetben vannak, nagyon sok magyar orvos, fogorvos, ápoló dolgozik Svájcban. Egy hivatalos oldalt nézve, közel 100 magyar orvost találtam.
A diploma honosítása – hallomásom szerint – már nem egyértelmű. Hallottam olyan esetről, ahol szó nélkül elfogadták a magyar diplomát, de hallottam olyanról is, hogy újra vizsgázni kellett. Maga a honosítás is elég macerás, szintén hallomásból ismerek olyan esete, ahol már több, mint egy éve tart az eljárás.
Hogy ez miért van így? Miért nem egyértelmű?
Nos, a svájci kantonoknak nagy az önrendelkezési joga, tehát ami egyik kantonban így van, a másikban lehet, hogy pont ellenkezőleg. Sőt, vannak még kantonon belül is eltérő esetek. Ezt az elején nehezen veszi be a gyomrunk, de idővel meg lehet szokni.
Csak egy rövid példa, ami ugyan nem a témához kapcsolódik, de érdemes megemlíteni: amikor először kijöttünk, csak egyéves tartózkodási engedélyt kaptunk. Egy ismerősünknek szintén ilyen engedélye volt. A hosszabbítási kérelmet egyszerre adtuk be, sőt ugyanaz a cég intézte. Mi megkaptuk a B típusú engedélyt 5 évre, ő is B-t kapott, de ismét csak egy évre, pedig ugyanaz a kanton, ugyanaz a település, és még lehet az ügyintéző is ugyanaz volt. Szóval vannak itt ilyen érdekességek.
Kár agyalni rajta.
De térjünk vissza az eredeti témához!
A pedagógusdiplomát nem fogadják el. Ez alól csak egy-egy kivételt ismerek, azok is testnevelés és matektanárok. Mondjuk ez érthető valahol…. Gondoljunk csak bele: nálunk is érdekes lenne, ha egy kínai, aki a hazájában szerzett diplomát, magyar irodalmat tanítana. Természetesen ha valaki vállalja az átképzést, és megszerez egy svájci papírt, akkor már teljesen más a felállás.
Lépjünk lejjebb a képzettséget tekintve – középfok
Nos, egy sima érettségivel kb. annyit érsz, mint otthon: WC-papírnak kemény. :)
A múltkor mesélte egyik ismerősöm, hogy neki el sem fogadták. Ellenben, ha valakinek van egy jó szakmája, azzal már lehet keresni valamit a piacon. Nem egyszerű ez sem, és esete válogatja…
Sok helyen nem is kérik/nem fogadják el a magyar bizonyítványt. Általában két opció van: vagy arra hivatkoznak, hogy alulképzett vagy (még segédmunkásnak is), ebben az esetben nem is biztos, hogy komolyan szükségük van munkaerőre. A másik eset, hogy meg sem nézik a papírt, már kezdhetsz is.
Azon nem szabad megsértődni, ha – bármilyen jó vagy is szakmádban - az utolsó utáni segédmunkás leszel. Ha valóban jó vagy, kiderül, ha csak Te gondoltad magadról, az is…
Nyilván ez a bérekben is jelentkezik. Először nem kell csodát várni, és nem kell megsértődni, hogy nem keresel annyit, mint egy svájci. Csak mellékesen jegyzem meg, az egyik ismerősöm az utolsó utáni segédmunkás volt, hiába volt otthon,– nem hazudok – a legjobbak között országosan a szakmájában. Nos, eltelt két év, és többet keres, mint a svájci kolléga.
És az utolsó fok - szakma nélkül…
Szoktam olvasni hazai weblapokon, hogy „bármely országban, bármilyen munkát elvállalok“. Na, ilyen nincs. Amit látni kell: a képzetlen munkaerő jelen van minden országban, találnak helyben is, nem akarnak importálni. Itt Svájcban pl. elég sok a balkáni vagy épp afrikai menekült. Nos, nekik is kell munkát adni, ők lesznek a takarítók, mosogatók.
A másik kategória, akik otthonról várják, hogy kimenjenek egy magyar családhoz dolgozni. Ennek az esélye is konvergál a nullához. Egyrészről, bármilyen furcsa is, a sok kivándorolt magyar között kevés a kőgazdag, akinek szüksége van háztartási alkalmazottra, kertészre, kutyasétáltatóra.
Ha pedig igen, azt sem feltétlenül ottlakással. Erről már egy korábbi poszt kapcsán kialakult éles vita… ha jól emlékszem.
Nyelvtudással vagy nem?
Mindenképp jó, ha van. Legalább egy, a magyaron kívül…:) A hivatalos nyelv itt a német, a francia, és az olasz. Ha angolul beszél valaki, már az is jó.
Vannak olyan nemzetközi cégek (a Google-t már említettem, de mondhatnám a bankszektort is), ahol az angol a kommunikációs nyelv. Van több ismerősöm, aki nem beszéli a hivatalos nyelveket, csak az angolt és remekül el van vele.
Ami érdekes, és egyben vicces is: pl. egy építkezésen megértetni magad. Ugyanis a többség külföldi menekült vagy bevándorló, mindenki a maga akcentusával beszél és próbál érvényesülni… hát néha nem egyszerű megérteni. Kész bábeli zűrzavar.
Nem beszélve arról, amiről még nem esett szó: a német nem az a német, ami mi az iskolában tanultunk. Illetve, majdnem, de van benne egy kis csavar. Az iskolában a klasszikus hochdeutschot (irodalmi német) tanulják, de amint kilépnek a kapun, már átváltanak a a saját nyelvükre, a schwizzerdütsch-re. Nem nevezném dialektnek, mert egészen más szavakat, ragozást használnak, mint a német.
Ha valaki jól beszéli a németet és bekerül egy munkahelyre, ahol csak svájci kollégái vannak, nem lesz egyszerű az első pár hónap. :) Tovább ragozva a témát, egy echte svájci, aki a német területen él, ha elutazik a 200 km-re lévő barátjához a francia vagy olasz részre, már lesznek nehézségei. :)
Ha valakinek kellő szerencséje, szaktudása és hozzá kis önbizalma is van, akkor nyelvtudás nélkül is el tud helyezkedni. De még egyszer hangsúlyozom, nem ez a standard!!!!
Lépjünk tovább!
A (nem hivatalos) minimálbér pillanatnyilag 3-3200 frank. A munkanélküli segély a bér 80 százaléka. Egy évnyi aktív munkaviszony szükséges hozzá. A munkanélküli időszak: 360-520 nap között változik, aszerint, mit ítél meg a hivatal. Persze itt sem lehet lábat lógatni, aktívan kell munkát keresni, vagy átképzésre járni.
Hogyan keressünk munkát?
Otthonról nagyon nehéz. Gondoljunk csak bele, ha beírod Magyarországot, mint lakcímet, kissé elrettentő a munkaadónak. Természetesen itt is előfordul kivétel.
Elmondható, hogy a poszt elején említett magas képzettségűek találhatnak maguknak könnyen otthonról munkát, hisz ahogy említettem vagy olyan referenciával, vagy olyan publikációs múlttal rendelkeznek, amik önmagukért beszél.
Rengeteg álláskereső portál van, nekem is van egy 100-as listám ezekből.
Amit tudni kell: a cégek előszeretettel alkalmaznak fejvadászokat. Ha fix állásra keresnek embert, akkor előfordul, hogy ők maguk keresnek munkaerőt, de inkább megkímélve magukat a macerától átadják ezt a feladatot.
Kölcsönzőben ragadva
Sok cég használja a munkaerő-kölcsönzőket. Ez indulásnak, jó lehet, de sajnos ismerek olyanokat, akik évek óta dolgoznak így. Hogy ez miért nem jó? Mert egyik napról a másikra mondhatják, hogy köszi szépen, ennyi volt. Előfordul, hogy egy héten mindennap más munkahelyen dolgozik valaki.
Szóval ez a rendszer – bár marhára kényelmes a munkaadóknak -, a munkavállalóknak nem éppen. Nyilván ha meg vannak elégedve a munkával, akkor akár kaphat fix szerződést is, de elég nehéz.
Ami még egy macera, hogy van itt egy 22-es csapdája: ha valaki kijön és nincs munkája, nem kap lakást, és ha nincs lakása, nem kap munkát… Jó, mi?
Hát ezért történt az, hogy amikor májusban feloldották a kvótarendszert, nem tudták ellepni a keleti blokkból jövők az országot.
Szóval ügyesen ki van ez találva. Bár minap azt hallottam, egy munkaerő-kölcsönzőben dolgozó ismerősömtől, hogy halkan, csendben vissza fogják hozni a kvótarendszert, mert sok a visszaélés. Hát majd meglátjuk.
Nem lazsálnak
Még pár érdekesség: itt Svájcban a munkaidőt kidolgozzák. Nem láttam még építkezésen lapátra támaszkodó embereket, vagy 5 percenként cigi szünetet tartókat.
Ami szent az a „znüni“-nek nevezett, általában 9 órakor tartandó kávészünet. Az ebédidőt munkahelye válogatja, de általában nem számít bele a munkaidőbe.
Az általános munkarend, ha emlékezetem nem csal 42 és 46 óra között változik.
Az éves szabadság mértéke 20 nap. Persze ettől feljebb el lehet térni, ha a munkáltató úgy dönt. Az enyém nem döntött így, bizony félre állt a szám, amikor megtudtam. A legutolsó otthoni munkahelyemen épp a duplája volt.
Tartózkodási engedélyek
Ezt különböző betűkkel kódolják. Mindet nem sorolom fel, amik a munkavállalókra vonatkoznak,  az alábbiak:
L – rövid itt tartózkodásra jogosít, 3 hó és egy év között. Ezzel már lehet telefon, Tv előfizetést intézni, bankszámlát nyitni.
B – 5 éves engedélynek is hívják, pedig nem az, gyakorlatilag 1-5 év közötti időtartamra szól. Ennek az engedélynek a birtokában már lehet hitelt felvenni (ha megfelel a delikvens a feltételeknek).
C – hosszú, korlátozás nélküli tartózkodást jelent. Tulajdonképpen a szavazati jogtól eltekintve olyan, mintha állampolgár lenne az ember.

2009. május 22.

Kedvenceink

Eddig csak érintőlegesen esett szó bővebb családunkról, a cicákról.
Jelen írásban a főszereplő Bertalan.
Berci egy második generációs cicapár egyik tagja, aki otthonról követett bennünket, Ugyan más választása nem volt, mert nem kérdeztük meg a szándékairól.

Tudni kell, hogy falusi leányka vagyok, így az állatok mindig is a közelemben voltak, párom ellenben belvárosi gyerek, így ő csak állatot - kis túlzással - képről ismert.
Azt hiszem sikerült megfertőznöm, bár ő állítja, hogy nem kedveli őket, ezzel szemben Berci kedvenc elfoglaltsága a mellkasán való alvás.
Gondolom, ha annyira negatív lenne a kisugárzás, nem menne oda.
:)

Szóval még otthon éltünk, akkor is voltak macskáink, nyulaink (lakásban), csincsilla és még ki tudja mi nem.
Mikor eljöttünk Berci már szingli volt.
Be kell vallanom, nem túl állatbaráti cselekedet, de a testvérét én gázoltam halálra. Azóta is kiráz a hideg, ha rágondolok. A tragédia után Berci nagyon hozzánk nőtt, így bár sokan hülyének néztek, de szóba sem jött, hogy elhagyjuk.

Így aztán megkapta a szükséges oltásokat, útlevelet, chipet.
Tartottam tőle, hogyan fogja megszokni új életét, hisz ő egy hagyományos házi cica, kinti léttel. No, nem azt mondom, hogy nem hesszelt állandóan a lakásban, de inkább kint szeretett.

Most erre esélye sem volt.
Sajnos, felnőtt macskaként az utazást nem fogja megszokni. Amikor elindultunk, nem tudom ki szenvedett jobban. Ő a félelemtől,  vagy mi a nyervogástól.
Az új otthont azonban pillanatok alatt megszokta. Nem volt probléma, hogy benti cica lett, használta a macska budit, úgy ahogy kell.
Néhány hét után már ki mertük engedni, jól érezte magát.
A későbbi költözéssel sem volt probléma.


2009. május 1.

Svájc- az én szememmel I.

Mielőtt ide érkeztünk soha nem jártam ebben az országban. Kb. annyit tudtam róla, hogy van a havasi gyopár, meg a svájci óra és bicska…. Meg a sok tehén.

Mi szúr szemet legelőször?
Az gondolom nem lep meg senkit, ha ahhoz hasonlítom, hogy olyan érzés, mint amikor átlépünk Ausztriába. Csend, rend, nyugalom.
Az utcák, a porták rendezettek, még a fű is vigyázban áll. Nem tudom, hogyan csinálják, de sehol nincs „tökig érő“ gaz. Persze a parasztok gondosan vágják, hisz abból lesz a takarmány, de az út szélén a senki földjén is megoldják, hogy az mindig rendezett legyen.

A táj egyébként gyönyörű, de hát ez nem érdem kérdése. Persze nyílván ez attól is függ, hogy valaki szereti a havas hegycsúcsokat vagy sem. Én szeretem.
Ami még szembetűnő: nincs szemét, ettől talán csak a „parasztelosztók“ (vasútállomások) kivételek, úgy estefelé. Persze reggelre az is olyan, mint a patyolat.
Nem ciki a szemetet, a csikket a szeméttartóba dobni.

A közlekedésről az első emlékem, amit nem egészen értettem pár napig, a következő volt: sétálva Zürich belvárosában, arra lettem figyelmes, hogy amikor zebra közelébe érek az autósok lassítanak, és MEGÁLLNAK! Először nagyon furcsa volt megszokni, hogy ez akkor is igaz, ha egy 2*2 sávos úton léptem le, és már a második 2 sáv is megáll és türelmesen megvárja, míg átbaktatok. Először még lelkiismeret furdalásom is volt, hogy elég gyors-e a tempóm.
Furcsa volt, hogy az autók annyival mennek, amennyi a megengedett sebesség. Nem fordul elő, hogy 50 helyett 100-al elsuhan egy autó. A múltkor vezető hír volt a rádióban, hogy valamelyik éjjel bemértek egy Porschét- mert 172-vel mert menni az autópályán…. Uram-atyám… micsoda bűn!!!! J Csak halkan, csendben jegyzem meg, itt annyira nem történik semmi, hogy egy ilyen kihágással be lehet kerülni a hírekbe…

Kicsit furi, és bár kinőttem már abból a korból, amikor egy-egy jobb autó látványa megigéz, de néhány napig furcsa volt megszokni az autóparkot. Trabantot nem láttam.. annál több Porschét, Ferrarit, Bentlyt stb,
Ja, géppark: rengeteg az Old-Timer. Gyönyőrűek… és persze drágák.
Arról már csak kiegészítésképpen írok, hogy a közlekedés is jól ki van találva. Rengeteg az autópálya, amin nem kapsz tengelytörést. Dugó az itt is van, nem is kicsi. Ezért inkább, aki nem akar elkésni az tömegközlekedéssel jár, ami ugyan nem olcsó, de első osztályú. Nagyon sok helyen forgalomérzékelős a lámpa, így nem feltétlen kell egy fél napot várni a zöldre, ha épp gyér a forgalom.

A buszok, a vonatok légkondicionáltak, tiszták. Mindenhova van csatlakozás belátható időn belül.

Mivel Svájc a II. Világháborúig meglehetősen zárt ország volt, ezért bizony a belterjesség itt igencsak jelen volt. Ebből kifolyólag  elég sok a sérült ember. Nem értek a genetikához, de biztosan kell pár generáció, mire letisztul a vér. Ezért (is) kezdték beengedni a külföldieket anno.

Az ország gazdasági berendezkedését tekintve is  zárt. Kevés kínai gagyit találni. Igyekeznek magukat ellátni mindennel, a svájci termék elsőbbséget élvez. Csak abból hoznak be, amiből nekik nincs, vagy nem elégséges.
Nyilván itt is megnézik az árakat, de ha választani kell egy külföldi vagy egy hazai közül, akkor a hazait válasszák, még ha az nagyságrendekkel drágább is.
Persze ez nevelés kérdése is: itt már kisgyermekkortól belenevelik a svájci identitást a gyerekekbe. A nemzeti ünnepre (aug. 1) úgy készülnek mintha szilveszter lenne, és a lebonyolítás is hasonlóan zajlik.
Nem ciki svájci zászlós pólót, sapkát hordani.

Ami szintén üdítő jelenség: itt senki sem foglalkozik a politikával, csak akiknek az a dolguk. Nem folyik a tv-ből, a rádióból a politika, a hétköznapi embert nem frusztrálják ezzel.

Az otthoni hírekben mindig azt olvasom, mekkora szarban van a svájci gazdaság. Ilyenkor arra gondolok, hogy bárcsak a magyar gazdaság lenne ekkora szarban. Amit megfigyeltem ezzel kapcsolatban, hogy itt nem tökölnek az intézkedésekkel. Nem akkor hoznak törvényt, amikor már megette a fene az egészet, hanem azonnal, amikor még nincs baj. A múltkor az erős frank miatt a kormány azonnal beavatkozott és csökkentette az idegenforgalommal és exporttal foglalkozó cégek járulékkötelezettségének mértékét (ugye őket érinti elsősorban az erős pénz).
És ha már gazdaság. Mindig azt mondom, hogy otthon az is az egyik probléma – a sok közül- , hogy nincs a munkának becsülete. Itt azonban pont fordítva. A gyerekekbe nem azt nevelik, hogy melósnak lenni ciki, és csak a diplomás az ember. A gyerekek igen kis százaléka megy gimnáziumba, inkább szakmát tanulnak. Megjegyzem nem is kell annyi mindenhez felsőfokú képzés, mint otthon…. Ha a gyereknek van egy gyakorlati helye, ahol kitanulja a szakmát, ott az elejétől arra törekednek, hogy megtanulja és szeresse azt. Reggelente együtt megy a kávézóba a kőműves és az öltönyös, és ez teljesen természetes.

A közbiztonság kifogástalan. Nyugodt lélekkel a kocsiban (akár egy cabrióban is )lehet hagyni a telefont, GPS-t, laptopot. Ott lesz legközelebb is.  A nőknek egy forgalmas áruházban nem kell a hónuk alá szorítva sétálni a táskával. Persze nem azt mondom, hogy nincs bűncselekmény, mert akkor hazudnék. Csak jóval kisebb számban, minthogy az zavaró lenne. Sajnos nagy részüket külföldiek követik el. Mondjuk ez nem csoda, hisz egyrészt a külföldiek aránya egyes felmérések szerint már meghaladja a 35 %-ot, másrészről a menekülteket kevésbé tudják szűrni a hatóságok. Bár itt kell megjegyezzem, hogy tudjuk hogy vannak olyan népek, akik genetikailag úgy vannak kódolva, hogy hagosabbak, „balhésabbak“, mint  más nemzetek fiai, itt mégis ők is csendesebbek.

Egy dolog, ami miatt szégyenlem időnként, hogy magyar vagyok. Az ország tele van magyar kurvával és stricikkel. Az ezekkel kapcsolatos hírek, sajnos többször bekerülnek a lapokba. Ez a jelenség is megérne egy misét, de ezt inkább meghagyom másnak.

A hatóság egyébként nem zaklat, ha nem muszáj. Nincs nyuszikás eset, hogy van vagy nincs rajtad sapka, úgyis megbűntetnek. Akkor bűntet, ha okot adtál rá. És akkor is elviselhető mértékben. Egyszer még magyar papírokkal, magyar rendszámmal elkaptam egy villanást. Kiszedtek a tömegből. A rendőr bemutatkozott, megkérdezte, hogy milyen nyelven tudunk beszélni. Lehetséges oprcióként felsorolta a németet, a franciát, az olaszt és az angolt… Majd miután kiegyeztem vele az angolban, elkérte a jogsimat. Elmagyarázta, hogy 4 km-rel lépten túl megengedettet. Érdeklődött, hogy csekken fizetem vagy kp-ban a bűntetést. Megkérdeztem mennyi, mert addig nem volt ilyen esetem és fogalmam sem volt róla, hogy mit kóstál egy ilyen szabályszegés. Nagyon meglepődtem, mert mindössze 40 frank volt. Ezért otthon megkínáltak egy 30 ezres bírsággal. Persze, hogy azonnal fizettem. A közeg pedig anélkül, hogy firtatta volna, hogy miért vagyok az országban , jó utat kívánva elköszönt. Nem firtatta, mert ő nem az idegenrendészet, nem az ő dolga.

És a végén azért megjegyeznék hiányosságot, amit nem szeretek.
A hétköznapi ember kevésbé nyitott, kevésbé érdekli, hogy honnan és milyen kultúrából jöttél. Általánosságban, az echte svájci nem túl barátságos, zárkózott, megkockáztatom buta.
És ha már megemlítettem a kultúrát, na az ami nincs. Hogy miért? Hisz, ahogy korábban írtam Svájc zárkózott a II. Világháborúig nem volt itt semmi, csak parasztok.
Ugyan, az olasz és a francia részen érezhető ezeknek az országoknak a hatása, de itt közép-svájcban nem.
Múltkoriban mentem egy rendezvényre, és megkérdeztem egy régóta itt élőt, hogy mi a dress-code. Azt mondta egyik ismerősöm kis túlzással, „ha nem szaros gumicsizmában jösz, akkor már jó vagy“.
Nyílván az idő előrehaladtával, a sok külföldi hozza a saját kultúráját, szokásait,  és néhány tíz év múlva érdekes egyveleg fog ebből válni. Akkorra minden bizonnyal meg fog változni a svájciak mentalitása is.

2009. április 1.

A honfitársaimtól ments meg Uram minket...

Munkakeresés I.

Kicsit átalakítottam a címben szereplő mondást, amit a jövőben még többször előveszek majd.
Sajnos…
Évek óta gondolkozom, és próbálom megfejteni azt a rejtélyt, hogy miért is vagyunk mi ilyenek, miért viszonyulunk egymáshoz úgy, ahogy.
De kérdezhetném úgy is, hogy magyar magyarnak farkasa?

Térjünk vissza azonban a munkakereséshez: még javában otthon szerveztük a nagy utazást, amikor az interneten találtunk két olyan ügynököt, akivel magyarul lehetett kommunikálni. Az egyik alapvetően magánszemélyekkel foglalkozott, a másik inkább magyar cégeket hozott ki.
Mindegyiknek korrekt weboldala van, a telefonos egyeztetés alkalmával nagyon pozitív kép jött le. (jah, kérem a mézesmadzag)
Miután mindkettővel beszéltem, az elsőt részesítettem előnyben. Kiérkezésünk után fel is kerestük Zürichben.
Ekkor derült ki, hogy ő ugyan munkát nem tud (hoppá!), csak megírja a svájci kompatibilis CV-t, 400 frankért, és igény esetén elküldözgeti azokra a helyekre, amit mi kiválasztunk, potom 32 frankért. (1 frankért viszi posta)
Tollas a hátam? Vagy mi?

Hamar jött a kijózanodás, hogy ez így nem lesz jó, így hamar elköszöntünk tőle. Minden nap reggel és este néztük a munkaügyi hivatal honlapját, és lőttünk mindenre, ami mozog.
Mivel a páromnak előzőleg volt egy építőipari cége, ezért ezen belül (leszámítva a villany- és fűtésszerelést), nem lehetett megfogni.
1-2 hónap után szembesültünk azzal, hogy itt nekünk babér nem terem, mert nincs engedélyünk.
Válság van, és különben is macera a cégeknek az engedély intézése.

Nos, akkor hogyan tovább?
Nem volt mit tenni, felvettük a kapcsolatot a másik céggel, bízva abban, hogy ott nagyobb sikerrel járunk.
A másik ügynökség fő tevékenysége, hogy cégeket mentenek ki  a volt szocialista utódállamokból, kedvező adózással kecsegtetve. Természetesen ők is rendelkeznek csili-vili mézesmadzag weboldallal, hatalmas irodaházzal. Milyen meglepő,  itt is ígéret hegyek, ami már messziről büdös volt, de mivel más ésszerű választásunk nem volt, így náluk kötöttünk ki, mondván, majd csak alakul valahogy, meg kell szerezzük a hőn áhított tartózkodási engedélyt.  Alakult is egészen a cég bejegyzésig, utána viszont minden dolog elakadt, már nem voltunk fontosak. Kifizettük az alapítási költségeket, és  Isten neki fakereszt…

 Ettől a verziótól, mármint hogy legyen egy cégünk, nem féltünk, mert régebben is volt a páromnak egy nem is kicsi vállalkozása, szóval volt fogalmunk erről a létről is. Mielőtt valaki megkérdezné, hogy azt miért adtuk fel, röviden csak annyit, hogy kapcsolja be a tv-t. A szokásos téma: munka elvégezve, pénz sehol. Ez később sporttá vált a fővállalkozók körében, így mielőtt még nagyobb baj lett volna, a vállalkozást bezártuk.

Ott voltunk egy GmbH-val, egy bejelentett munkavállalóval, aki után járulékokat kellett fizetni, munka nélkül. Viszont végre nem illegálisan voltunk az országban. Néha tanácstalanok voltunk, de azt tudtuk, hogy nem szabad feladni, sikerülnie kell.

Persze, a munkavállaló bejelentése sem volt egyszerű, és olcsó sem. Ugyanis a cégek kötelesek felvenni a munkahelyre helybelit, minden állást meg kell pályáztatni, és ha többszöri pályáztatás után nem akad megfelelő, akkor lehet cask külföldit alkalmazni.
Vicces, hogy a saját cégembe, a saját állásomra pályázatot kell kiírni.

Rengeteg sztorink van ebből az időszakból, amin ma már nevetünk, akkor néha sírtunk. Egyet elmesélek, ízelítőül…
Amikor bejegyzetük a céget, végre vehettünk mobil-netet, ami már jóval kedvezőbb volt az árfekvést illetően  is, és persze annyit használtuk,amennyit akartuk. Ez tök jól hangzik, ha ugye lett volna térerő. Persze, nem olyan fából faragtak bennünket, hogy ezt a problémát ne oldjuk meg, így mondtam:  Meg kell keresni a térerőt! Meg is találtuk… egy vadles tetején… képzeld el, amikor két elmebeteg az esőben, talpig bebugyolálva ül a vadlesen és internetezik… :- ) Mókás lehetett a látvány…

2009. március 6.

Egy kis kirándulás - Rheinfall

Ha Schaffhausen felejthető, akkor a Rheinfall soha.


Ez a látványosság a város tőszomszédságában van, tulajdonképpen a Rajna egyik,  és egyben Európa legnagyobb vízesése.








Ez szintén az a hely, amit nem tudok elégszer látni.




 Az év minden részében más, és természetesen gyönyörű.














Megnéztük már egyik, aztán a másik oldalról, körüljártuk, de nehéz betelni a látvánnyal. A hajókázás pedig egy külön élmény.


Itt valóban a "víz az úr".



Ha valakinek nem jöttek át a képek, ide videon: