Ezt a kérdést egy 30 éve itt élő honfitársam tette fel nekem.
Íme a történet:
A közösségi oldalak nyújtotta előnyöket kihasználva elkezdtem keresgélni Svájcban élő vállalkozókat, hogy néhány tanácsot, információt kérjek tőlük a vállalkozással kapcsolatban.
Nem munkát!!!
Abban az időben még nem volt az arckönyv, hanem a másik 4 betűs, ahol több, részletesebb személyi adatot lehetett megosztani. A keresgélés / szűrés egyszerűbb volt.
A kiválasztottaknak írtam egy levelet, amiben részleteztem a kérésemet is, miszerint arra vagyok kíváncsi, hol érdemes hirdetni, milyen itt a marketing stb.
Legtöbb megkeresésemre válasz sem érkezett, volt aki csak annyit írt, hogy nem tud munkát adni.
:)
Pedig nem is kértem.
Aztán ráakadtam egy 50-es, "jaj, de marha jól nézek ki" típusú palira. Az adatlapja szerint egy építőipari cége van, felújítással foglalkozik. Fizimiskára nem tűnt szimpatikusnak, de az építőipar miatt jó alanynak tűnt, hogy válaszokat kapjak.
Gyorsan írtam is neki egy levelet, hogy tanácsot szeretnék kérni. Meglepődve olvastam, hogy szívesen segít.
Megbeszéltünk egy találkát, amire még teljesen gyanútlanul indultam.
Vannak az életben olyan helyzetek, amikor az első pillanatban eldől, hogy egy ismeretségnek lesz-e folytatása, vagy sem. Az első érzésem az emberrel kapcsolatban felerősödött, rögtön tudtam, hogy nem fog soha a közelebbi ismerőseim közé tartozni.
Emberünk széles mosollyal, mind a 32 fogas protkóját megvillantva, puszival fogadott. Három puszival. Először azt hittem szenilis, és elfelejtette az elsőt,de rögtön ki lettem oktatva, hogy Svájcban ez így szokás. Mondtam oké, de magyarok vagyunk, nem?
Azt hiszem itt meg is pecsételődött a "kapcsolatunk".
Lehet, hogy én vagyok túl tartózkodó, prűd, maradi, akármi, elfogadom, de én egy idegennel (pláne férfival) nem állok le puszilkodni.
Azt hiszem egyébként, hogy ő inkább barátnőt keresett magának, amire később utalás is történt.
A kezdeti zökkenőtől eltekintve nem adtam fel a célom, hogy megtudjam amiért jöttem.
Beültünk egy bárba, ahol olyan hangos volt a zene, hogy üvölteni kellett, hogy eljusson a hang a másikig. A törzsközönség a 20-es évei elején járt. Kicsit furán éreztem magam, de partneremet ez nem zavarta. Fejben valahol még itt tarthatott.
Meghallgattam, hogy mennyire király ő itt. Jól menő cége van, alkalmazottai.
Én elmondtam, hogy most érkeztem és ahhoz, hogy nekem is jól menő cégem legyen, tanácsra lenne szükségem.
Az már a második mondatban világossá vált, hogy semmilyen tanácsot nem fogok kapni, mert emberünk alapvető dolgokkal sincs tisztában. Gyakorlatilag azt sem tudta, hogy különbség van a magánvállalkozó és egy GmbH között.
Csak olyan kérdést sikerült feltennem amire nem tudott válaszolni, ez nagyon érzékenyen érintette, és nem is értette, miért érdekel engem, hogy mennyi az adó.
Kifejtette, hogy nem szereti ezeket az újonnan érkezetteket, mert elveszik tőle a munkát és lenyomják az árakat.
Nem beszélve arról, hogyan akar itt érvényesülni az, aki még a dialektet sem beszéli.
Ekkorra beláttam, hogy tartoztam az ördögnek ezzel az úttal.
Nem jutottunk zöld ágra, így alig vártam, hogy végre elfogyjon a söre, és elköszönhessek.
Tanulság? Segíts magadon...
