Grétának...

Múltkoriban írtam egy cikket az új iskola és a munkahely tapasztalatairól.

Akit érdekel, ITT elolvashatja.

A hozzászólók között volt egy Gréta felhasználónevű hölgy, aki enyhén szólva is, "leoltott".

Kissé tanácstalan voltam, mert kezembe volt egy papír (bérszámfejtés), és ezzel szemben egy ellentétes vélemény.

Gréta:

„Ugyanazt a munkát végzik, de nincs felelősség és tanulni van ott, valamint a fizetését sem ugyanazok a levonások terhelik, mint a felnőttekét. Az EBA-t hagyjuk szerintem, jóformán értelmi fogyatékosoknak való. „

Én:

„A levonásokat tekintve, csak személyi jövedelemadót nem fizetnek a bérük után. Ugyanúgy kell fizetni a nyugdíjjárulékot, a Suva-t.”

Bocsánat, hogy meg mertem osztani a tapasztalatomat.

Itt a bérszámfejtés:

(Mivel a lányom közben elérte a 18 évet, ezért már szja-t is kell fizetni, a cikk írásakor azt még nem kellett).

Arra akkor nem reagáltam, hogy a lányom, szerinte az értelmi fogyatékosoknak szánt iskolába jár. (Hasonló jókat kívánok!)

Gréta következő válasza:

„AHV nyugdíjjárulékot legkorábban 18 éves kortól kell fizetni, Pensionskassét is, ráadásul 25 éves korig csak a halál- és baleseti biztosításra vonatkozó pár százalékot vonják, a valódi nyugdíj alapba 25 éves kortól kell fizetniük. 

EBA-t az csinál, aki nem képes az átfogóbb 3 éves EFZ képzésre. A legtöbb munkáltatónál kitörölheti a fenekét a jelentkező egy EBA-val. Természetesen vannak kivételek, de kevés.

Mindegy, nem akarok vitázni, nekem végülis mindegy. A férjem Lehrmeister, én meg épp most tanultam bérszámfejtést, szociális-levonásokat és juttatásokat, de nem érdekes. Az a szép, hogy a blogod elején panaszkodtál, hogy a kintlévő magyarok milyen "segítőkészek"... most őszintén: ha Te mindent jobban tudsz, akkor minek Neked segítség?

Na, szóval befejeztem a "segítést", minden jót.”

Nem azt állítottam, hogy Gréta hülyeséget tanult, de a mellékelt papír szerint én sem írtam marhaságot. Az alapján írtam egy cikket, ami a kezemben volt (én nem jártam itt iskolába).

Mi a véleményem?
Grétának pontosan kell tudni (ha már régen itt él), hogy ez Svájc. Bármi, és annak az ellenkezője is előfordulhat. Én ezt már az első évben megtanultam. 

Bár, ez egy nagy cég, ahol (bizonyára) tisztában vannak a szabályokkal, egy kisebb esetében még az is előfordulhat, hogy ők hibáznak.

Azon kívül, hogy megtudtam, hogy a kedves férje is Lehrmeister (sok kérdésre tudott volna válaszolni), nem látom, hogy hol akart segíteni.

Azzal, hogy leoltott?

Köszi, ezt a segítséget inkább nem kérem.  

:)

Mennyivel másabb lett volna, ha az írásom olvasása után valami hasonlót ír: Figyelj, itt valami nem kerek, én pont az ellenkezőjét tanultam, küldd már át a papírt, és a gyerek adatait, és megnézem. Ja, és a férjem Lehrmeister, ha valami kérdésed van, írd meg.

Ugye, hogy más? 

Na, itt éreztem volna a VALÓDI segítő szándékot.

Viszont azokkal ellentétben, akik csak azt írják egy-egy cikkem végére, hogy "te mekkora marhaságokat írsz", nekik itt részletezem (mert érdekes módon, soha nem javítanak ki, csak kárognak), hogy egy tanulónak mit kell fizetni.

Tehát:

- AHV-t fizetni kell, jelenleg 5,15 % terheli a bért (aki betöltötte a 17. életévét),

- ALV-t is kell, jelenleg 1,1 % (szintén a 17. betöltött év után),

- SUVA-t is kell, mi 1,15 % fizetünk  (eltérhet a foglalkozás ágazati besorolása miatt, és a nemtől is függ az összege)

- Quellensteuert 18 éves kortól kell fizetni.

- Pensionskassét pedig a 25. életévtől, ha és amennyiben a bér meghaladja az évi 21600 frankot. (Ha a bér ettől alacsonyabb, akkor felnőttnek sem kell.)

A lányom elmúlt 17, amikor elkezdett dolgozni, tehát a bérszámfejtés jó volt, ami alapján a cikk született.

Ja, és azóta már nem a "fogyatékosoknak" való iskolába jár. 
Lényegtelen, de a mentora javasolta nekünk, hogy a -nem tökéletes nyelvtudása miatt-, először végezze el azt és utána menjen kiegészítő képzésre. (Na, ez valóban segítő szándékra utal, pedig nem is a honfitársunk).

Nincs harag, csak a pontosság kedvéért…

J

Ha eldugul a mosogatógép...

...ne kapjunk infarktust!

:)

Egy régebbi cikkbe már betettem egy, az erre a problémára vonatkozóan feltett kérdést egy internetes oldalon, amire érdekes válaszok jöttek.

Aki akkor nem olvasta, ITT megteheti.

Ezzel nem sokra mentem.

Hm. Való igaz, van élet a gép nélkül is, de ha már van, vicces lenne tojástartónak, szemetesnek használni.

Az enyém eddig kifogástalanul működött, hisz nem egy régi darab, amire egyébként mind a tulajdonos, mind az előző bérlő is felhívta a figyelmemet.

Más oldalakat is megnéztem és már van egy kevés tapasztalatom a témát illetően, amiről ITT olvashattok. Arra jutottam, hogy ki kellene deríteni, hol van a dugulás.

Első körben megpróbáltam kimerni a feleslegessé vált vizet, majd addig szétbontani a gépet, ameddig hagyja magát. A szűrő tiszta volt, hisz nemrégiben pucoltam ki.

Jöttek az ötletek, ha más nincs, a józan paraszti észt kell használni. Kevés kivétellel, segít:

- egy csővel fújtam, semmi

- szívtam, semmi (az egyébként elég ciki lett volna, ha megindul az "ANYAG", én meg lenyelem)

- beletöltöttem mindenfajta csodaszert (ecet, szódabikarbóna, zsíroldó), semmi.

Családi kupaktanács után, annyiban maradtunk, hogy a hétvégén a párom tovább bont.

Azóta szorgalmasan mosogattam kézzel.

Vasárnap inget felgyűrve, újraindítottuk a projektet. Párom szétszedte a szifont, ott sem talált dugulást (legalább ki lett pucolva).

Aztán szuggerálva egy lyukat a szűrő alján, jutott eszembe: csőgörény. Valahol van nekünk ilyenünk.

Párom próbálta letolni a torkán, de nem nagyon akaródzott neki lenyelni.

Hát, ne már, hogy egy cső kifogjon rajtunk.

Nekem nem volt több ötletem, csak az, hogy szedjük ki a helyéről és úgy hozzáférünk a csövekhez.

Ebben megerősített egy másik internetes oldal is, ami szerint, sok esetben nem jól kerül beépítésre a gép, nem megfelelően illesztik be a csöveket, ezért fordulhat elő a dugulás. Már kezdtem szerszámok után nézni, amikor a párom az ellenkező oldalról erőszakolta meg épp a csövet a görénnyel.

Ebből az irányból már jó volt, mert a cső csak nyelte.

Aztán próba... és jó! Hurrá!

Aki esetleg nem ismeri, ő a csőgörény. 

Filléres dolog, ellenben nagy hasznunkra válhat.

Persze, szólhattam volna a tulajdonosnak, de nem akartam, mivel még a fűtés témában is birkózunk egymással, és ha most bedobom ezt, akkor minden bizonnyal agyvérzést kap. Másrészt, ha ideküld egy szerelőt, időben az is ugyanaz, nem beszélve a felesleges költségről.

Új kihívások

Még messze nem vagyunk készen a Top-Tip irodaházzal, a csapat egy része már egy új projekten dolgozik, Schlierenben.

Most még csupasz a házikó, fel kell "öltöztetni". Nem lesz egyszerű, mert sok az ablak.

Méreteit tekintve:  170 x 40, magassága 20 m körüli. Aranyos.

Hogy mi történik egy munka megkezdésekor?

- A megrendelő/megbízó szól, hogy kezdeni kell.
- Felvonulunk. Az első nap a csoportvezető próbálja fellelni az építésvezetőt, projektvezetőt,  néha sikerrel.
- Egyeztetést követően kiderül, hogy nincs terv, nincs anyag, esetleg egyik sem.
- Lázas nézelődés, hogy mit lehetne csinálni. Ez eltarthat 1-7 napig.
- Ezek után érkezik a terv, az anyag, esetleg mindkettő.
- Elkezdünk dolgozni, de kiderül, hogy nem a megfelelő anyagot szállították le elsőnek. Lefordítva, kész van a falazás, ott vannak az ácsok, meg a pala, de faanyag egy szál se.
- Fejvakargatás.
- Ezt követően megjön a megfelelő anyag.
- Néhány nap múlva kiderül, hogy nem jó a terv (közben minden héten megbeszélés - a semmiről).
- Bontás.
- Építés.
- Menet közben rájönnek/vagy szólunk, hogy a tervben szereplő kötőanyag nem megfelelő. Arra még nem tudtam rájönni, hogy a tervezőnek nincs fogalma az egészről, vagy a beruházó akar spórolni. Otthon úgy működött, hogy a tervező a megálmodott anyagot gyártó cég ajánlatát (saját maga anyagát vagy egy minőségben hozzávalót), fogadta el és tervezte azt be, írta ki a költségkeretbe.
- Várakozás a döntésre.
- Döntés után bontás, majd építés.
- Már-már majdnem kész egy-egy oldal/fal, amikor kiderül, hogy: "hm, hoppá! nem is ilyen lovat akartunk!"
- Bontás.
- Várakozás.
- Tervezés.
- Építés.
- Ezen folyamatok x az n hatványon való ismétlődése.

És ez nem vicc.
:(
A határidő közben hatszor lejárt? Kit érdekel?
Hogy spórolás címén, már kétszer kifizették az épületet? Belefér.

Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel...

Sokat, nagyon sokat gondolkodtam, hogy ezt az írást kitegyem-e, vagy sem. Már hetek, hónapok teltek el az ominózus eset óta, már- már feledésbe merült, míg kaptam egy újabb jobb horgot. Így aztán úgy döntöttem, hogy nem törlöm ki a félkész vagy elkészült írások közül, hanem megosztom veletek.

Múltkoriban nagy vihart kavart egy írásom, amiben vétettem a helyesírási szabályokat illetően. Három hibát hánytorgattak fel, miszerint az Überraschung (meglepetés) német szót egy "r" betűvel írtam, egy külföldi pénzintézet nevét helytelenül írtam le (egy azonos betűre kétszer ütöttem), valamint egy magyar szót is egybe írtam (rámdumálni vs. rám dumálni). Ezek kapcsán voltak olyan olvasóim akik nemes egyszerűséggel "leparasztoztak". :)
Itt halkan-csendben megjegyzem, nagy rajongója voltam Grétsy tanár úr műsorának, aki már évekkel ezelőtt kifejtette, hogy bizony olyan hatalmas léptekkel fejlődik a nyelv, hogy vannak olyan szavak, amiknél nem alakult ki egy röghöz kötött szabály, hanem akár egybe, akár külön is helyesek.

Igen, lehettem volna figyelmesebb, leellenőrizhettem volna magam, akár a Google helyesírás ellenőrző programját is használhattam volna, de nem gondoltam, hogy ezek egekbe kiáltó hibák, és emiatt a fejem veszik, vagy kész profilt alkotnak rólam (biztos, mindannyian nézik a Gyilkos elméket).
Szó-szó, hiba telefonról vagy tabletről írni, nekem egyiken sincs ellenőrző program, de nem gondolnám, hogy ez feljogosít másokat -ismeretlenül-, vélemény alkotásra (főleg úgy, hogy maguk sem tudnak helyesen írni, és/vagy maguk is bevallottan javító programot használnak.) :D

Olyan "népszerű" lettem, hogy egy másik blogger még egy posztot is szentelt nekem, amiben természetesen kifejti -ismeretlenül-, hogy milyen vagyok. Az ostoba és igénytelen szó volt a leghízelgőbb megjegyzése rám. Egyúttal utalást tett a családomra is, amit én nagyon zokon veszek. Szerintem, minden normális ember...

Nem szóltam hozzá, és nem is kívánom népszerűsíteni az oldalt, de reméltem, hogy nem ez a jellemző ránk. Sajnos, nem áll módomban, hogy az egyik hozzászólóval tisztázzam a kérdést, pedig szívesen álltam volna vele szembe, még így virtuálisan is. Igaz, egyszerűbb a másikat a háta mögött szidni, becsmérelni. Ismeretlenül.
A véleménye, változtatás nélkül:
"Téged is elfogna az irigység és elöntene a düh, ha látnád, hogy valaki mennyire korlátolt és ostoba, nem képes beismerni a hibáit, inkább hazudozik, valamint hogy fele annyi ésszel hová jutott hozzád képest, aki pedig mennyivel okosabb nála.
Csak neki szerencséje volt. Nem tett érte semmit, jókor volt jó helyen, illetve indirekt módon kihasznál valakit.
A szerencse ebben az esetben azt jelenti, hogy a következő 20-25 évben már nem kell dolgoznia, marad álértelmiségi modoros észosztás a blogokon a virtuális barátoknak és barátnőknek, vásárolgatás, kertészkedés, kirándulás, ezek után pedig jár a világ egyik legmagasabb nyugdíja élete végéig, hátralévő élete során pedig a világ egyik legmagasabb életminőségét élvezheti.
Hát ezért “fröcsög az irigység”, miközben én… ah úgyis mindegy, de annál többet tettem le az asztalra, minthogy hozzámentem valakihez."

Nos, eddig az idézet.
Az író nem ismer bennünket, így alkotott véleményt. Ehhez nem tudtam mit hozzáfűzni, és nem is akartam, hisz csak olaj lett volna a tűzre.
Csupán annyit tennék hozzá, hogy ugyan nem tudom mit tett le az asztalra, ami több, de ajánlom figyelmébe kedvenc mondásom: "Szerencséje annak van, aki megérdemli".
Amink van, azt nem a szél hordta össze, nem nyertünk a lottón ötöst, de még négyest sem.
Én azt tanultam, ha valaki nem születik gazdagnak, és nem éri a fenti szerencse, akkor is sokra viheti. Sok munkával és/vagy tanulással.
Nem nyivákolni kell, hanem dolgozni, keresni a lehetőségeket. 
Ennyi és nem több.
Meg lehet próbálni, a lehetőségek tárháza nyitva áll mindenki előtt.

Azt hittem itt vége a történetnek, de nem, jött a folytatás:
"most jelent meg a HA-n kedvenc svájci bloggerünk posztja beleolvastam a blogjába, hát mit látok a fűtésszerelős sztorival kapcsolatban:

“levelet írtunk a tulajnak.”
“Hétfőn a párom felhívta az irodát,”

egyedül van otthon, nem dolgozik, intézkedni egyedül a német nyelv ismeretének hiánya miatt képtelen, mindent a párjával csináltat (az mellékes, hogy magyarul sem tud rendesen)
ja és korábban írta, hogy bevezettette a magyar műholdas TV-t Svájcban és a magyar M1 híreivel kezdi a napot, elmondása szerint nem is akar felsőfokon megtanulni németül (40-50 év között van, tehát arra számít, hogy 20-25 évig még eltartja valaki, azután meg hazajön a svájci nyugdíjjal)… közben meg blogolgat és osztja az észt

ennél undorítóbb embert nem láttam!"
----
Hm... és még egyszer hm...
Itt vettem egy nagy levegőt, és arra gondoltam, hogy mégis válaszolok. 

Kedves Névtelen!

Én nem foglak minősíteni, nem tisztem, nem ismerlek. Majd az olvasók alkotnak véleményt, ha akarnak. Nem gondoltam, hogy bármit is magyarázni kellene, pláne így a virtuális térben, de nem akarok elmenni a soraid mellett szó nélkül.

Menjünk szépen sorjában!

1. Elolvasva a fröcsögésed, az is tele van helyesírási hibával. Ha jól emlékszem, már az általános iskola első osztályában tanultunk különbséget tenni a kis és a nagybetű között, sőt talán arról is, hogy a mondat végére valamilyen írásjelet kell tenni. Vagy rosszul emlékszem? 

2. A svájci tartózkodási engedély meglétének nem feltétele a német/francia/olasz/rétoromán nyelv ismerete. Soha nem állítottam, hogy jól beszélek németül, tanulom a nyelvet folyamatosan. Szerintem, vannak még egy páran így, rajtam kívül is.

3. Eddig bármilyen hivatalos ügyet elintéztem, lásd például autó forgalomba helyezése. Az elég hivatalos?

4. Szerintem, mindenki azt néz a tv-ben, amit akar. Ha épp az Al Jazeera adását nézem, akkor abból mit vonsz le?

5. Visszatérve a témára: nem, nem akarok megtanulni felsőfokon németül, mert nincs rá szükségem. Átmenetileg tartózkodunk itt, nem akarok állampolgár lenni, és nem akarom magam svájcinak feltüntetni.

6. Nem igazán értem, hogy miért kotorászol más pénztárcájában. Hogy ki, kit tart el, miért zavar téged? Honnan tudod, hogy mit csinálok? Csak azért, mert nem teszem közhírré? Mert nem írok róla? És? Azt ugye nem gondolod, hogy minden egyes percemről beszámolok? :)

Mi van, ha épp olyan tevékenységet végzek, amivel többet keresek, mint a vállalkozás?
Mi van, ha esetleg rokkant vagyok?
Soroljam még a lehetőségeket?

7. Ne aggódj, nem tervezzük, hogy visszamegyünk az óhazába (nincs veszélyben a nyugdíjad), egészen más terveink vannak. 

És végül, de nem utolsósorban : egy blogbejegyzés megírása nem ördögtől való, próbáld meg te is. Az észt nem osztom (szerinted nincs is), csak elmondom és/vagy leírom a tapasztalataim, időnként a véleményem, amivel nem kell feltétlenül egyetérteni. Ahogy többször írtam, örülök, ha valaki akár egészen más tapasztalatokat oszt meg az oldalon. Csak annyit kérek, hogy normális hangnemben. Ha ez nem megy, akkor nem teszem ki. Ennyi.

Ahogy magad is bevallottad, irigy vagy és az a fő probléma. Nem szép tulajdonság.  Egyébként tudtad, hogy az irigység a hét főbűn egyike? Ha jól emlékszem a negyedik. A wikipédia szerint:

"Mások értékei láttán ébredt ellenséges indulat, amely önmagára nézve rossznak látja a másik lelki vagy anyagi javait. Gyümölcse a káröröm. Az irigység rejtettebb megnyilvánulásai:

• az irigy ember nehezen viseli mások tudásban, tiszteletben, világi javakban vagy az életszentségben való gyarapodását;
• elhúzódik a szerencsés embertől, örül, ha az bajba jut;
• szívesen hallgat megszóló és rágalmazó beszédet;
• mások dicséretét kisebbíti, kedvetlenül és közönyösen beszél róluk, jó cselekedeteiket túlzott iróniával magasztalja, s ezzel eltorzítja;
• a másokat dicsérő beszédet kedvetlenül hallgatja, félbeszakítja, gúnyt űz belőle, vagyis akadályozza a tisztelet születését iránta;
• a jót elhallgatja, vagy félremagyarázza, a jó szándékot kétségbe vonja."

Ja, és vagyok olyan undorító, hogy a szabadidőmben próbálok segíteni azoknak, aki most jöttek vagy jönnének. Még neked is, ha szépen kéred. :)

Végezetül, engedj meg egy tanácsot: úgy veszem észre, hogy nagyon feszült vagy, ami hosszabb távon károsan hat az egészségre. A világ összes kincséért sem venném a lelkemre, hogy belebetegedj. Adok egy tanácsot: nyergelj át egy másik blogra.
Baráti üdvözlettel,
T.

Ez persze nem az egyetlen levélke, csak kiragadtam egyet azok közül, akik sportot csinálnak abból, hogy e-maileket, bejegyzéseket írogatnak ismeretlenül, becsmérelve engem és a családom.
Ami még elkeserítőbb, hogy ez általánossá kezd válni. Tegnap véletlenül akadtam erre a linkre, érdemes megnézni a hozzászólásokat.
ITT:

Emberek! Mire jó ez?
Ettől érzitek szebbnek/jobbnak/okosabbnak magatokat?
Nektek nem volt gyerekszobátok? Az édesanyátok nem tanított meg benneteket viselkedni? Ettől a személyes frusztrációtok  nem fog megszűnni...

A végén elnézést kérek azoktól, akik valóban érdeklődéssel fordulnak az írások felé, és nem ilyen tartalomra vágynak, de már nagyon tele volt a hátizsákom azokkal a nyomdafestéket nem tűrő, a le- és felmenőimet gyalázó levelekkel, amik a postaládámban pihennek.

Egyúttal köszönöm a sok jókívánságot amit kaptam, a leveleket, amiben megtiszteltek a bizalmatokkal és hozzám fordultok egy-egy kérdésben.
Gondolom, hogy az túl nagy naivitásra vall, ha azt gondolom, hogy magukba szállnak az érintettek, de legalább azt remélem egy időre csendben maradnak.
:)

Filmbemutató

Január 24-én mutatják be a Solothurni Filmfesztiválon a Viktoria - A Tale of Grace and Greed című filmet, melynek igen sok magyar vonatkozása van.

A film egy roma prostiról szól, aki a nagy pénz reményében Svájcba érkezik. A film forgatókönyvének írója Maros Anna, rendezője Men Leraida (aki egyben az írónő férje ), szereplői magyarok, készítői között is sok magyar szakember van.
A filmet a svájci állam és Zürich városa is támogatta, a MNF (Magyar Nemzeti Filmalap) nem látott
benne fantáziát.

Bővebben róla ITT:
ITT:
ITT:

Megérkezett a karácsonyi ajándék

Igen, jól olvasod.

Nem, nem most ünnepeljük a karácsonyt valamilyen furcsa vallási vagy egyéb szokás miatt.

A helyi Tesz-vesz/Vatera kombónak megfelelő oldalon megláttam egy bútort, ami jó ajándéknak tűnt. Korábbi rossz tapasztalatoktól vezérelve, jól megnéztem a tájékoztatást a fizetési és szállítási feltételekre vonatkozóan. A leírás alapján, 10 napon belüli kiszállítást ígértek és volt lehetőség a hitelkártyás teljesítésre is, ami felgyorsíthatja a folyamatot. 

Mindent rendben találtam, ezért december 9-én megvásároltam a terméket, amit azonnal ki is fizettem. Meg is kaptam a visszaigazoló e-mailt, hogy a szállítás "schnell wie möglich" (gyorsan, ahogy lehet), de legkésőbb december 23-ig kiszállítják. Ok, megnyugodtam.

20-a körül küldtem egy érdeklődő mailt, hogy mégis mikor várható, illetve inkább elmennék érte.

A válasz:

"Guten Tag,
Danke für die Mail.
Leider ist die Selbstabholung nicht möglich. Die Ware wird in der 1. Woche Januar aus Deutschland importiert und mit DHL geliefert. Sobald das Paket unser Lager verlässt, erhalten Sie eine Sendungsnummer.
Für weitere Fragen stehe ich Ihnen gerne  zur Verfügung und wünsche einen schönen Tag!
Mit freundlichen Grüssen,
xy."

Gondolhatjátok, a vérnyomásom rögtön elérte a helyes értéket. :(

Hirtelen arra gondoltam, hogy visszamondom, de magával a termékkel nem volt bajom. 

Szerencsére, az ajándékozott felnőttként megértette a helyzetet, ami egy gyerek esetében már furcsa lett volna. Ennek ellenére, nekem voltak ellenérzéseim.

Nos, az ajándék a vásárlástól számított több mint 30, de a vállalt kiszállítási határidőt is jócskán túlhaladva megérkezett.

Milyen értékelést adnátok?

Helyreigazítás

Egy olvasóm hívta fel a figyelmemet egy hibára, amit az 1886000 ezer külföldi cikkben talált.
A népszavazás dátuma nem április 9, hanem február 9.

A tényeken nem sokat változtat, de akik esetleg az én cikkem alapján mennek a népszavazásra, azoktól elnézést kérek. :)
Ezt az utolsó mondatot természetesen viccnek szántam.
:)
Köszönöm a kedves olvasónak az észrevételt.
Szép napot!

Népszámlálás, svájci módra

Bevallom, kicsit lassan indult az év számomra, csak e héttől teljes az "üzem". Kissé nehéz volt az újraindulás. Így fordulhatott elő, hogy a postaládát, csak a hét elején nyitottam ki először az évben. Volt néhány levél, kiválogattam, hogy melyik kinek érkezett. Az egyiket már felbontottam, amikor rájöttem, hogy nem a cégnek jött, hanem a lányomnak. 

Nem szoktam felbontani más levelét, de megtévesztett a Kormányhivatal lógója a feladó helyén, így meg sem néztem a címzettet, egyértelműnek tűnt, hogy a cégnek érkezett. Hirtelen meg is lepődtem, hogy mit akar a hivatal a gyerektől. Aztán átnézve a vaskos paksamétát, és elolvasva a kísérőlevelet, megnyugodtam. Csupán egy népszámlálásban való részvételre hívták fel a figyelmét, ami itt is kötelező.

A népszámlálásról: a metódus más, mint az otthon megszokott. Több témakörben, változó gyakorisággal folyik a statisztika összeállítása. Lányomnak most, a 2010-ben bevezetett úgynevezett szerkezeti felmérésben kellett részt vennie, amit évente pontosítanak. Random módszerrel 200 ezer ember kerül meghallgatásra. Állandó svájci lakhellyel rendelkező és 15 évet betöltött személyek képezik a mintavétel alapját, a társadalmi, gazdasági és kulturális viszonyok alakulását kutatják. A fő kérdések a nyelvhasználat, az iskolázottság, az elővárosi mobilitást, a lakhatás körülményeit és a családok viszonyaira korlátozódnak.  

A Statisztikai Hivatal (BFS) 1860 óta működik, bővebb információ róla ITT:

A kötelezettség teljesítése egyébként nagyon egyszerű, két módozat áll rendelkezésre: vagy a megküldött lapokat kell kitölteni, majd a csatolt válaszborítékban visszaküldeni, vagy egy elektronikus felületen lehet választ adni. Mi az utóbbit választottuk.

Be kellett írni a megadott felhasználót és jelszót, majd egy új oldalon már a lányom személyes adatait láttuk. Természetesen át kellett nézni, hogy az ott megjelölt adatok megfelelnek-e a valóságnak (név, lakcím, születési dátum, és AHV /TB/ szám).

A következő kérdés arra irányult, hogy kapott-e még valaki a családból ilyen "behívót".

A weboldal bal oldalán voltak a kérdések, először azt hittük csupán 20 kérdésre kell válaszolni, azonban menet közben - a válasznak megfelelően -, még trükkös kitöltendő fülek bukkantak elő. Így elég hosszúra sikeredett a kitöltés.

Mire voltak kíváncsiak?

A kérdések:

• Milyen nyelven beszél otthon, egyéb hozzátartozóival, illetve a munkahelyén (munkahelyi szünetekben)?
• Milyen vallást gyakorol?
• Élt-e egy évet meghaladóan Svájcon kívül?
• Mióta él Svájcban?
• Hol születtek a szülők?
• Svájci állampolgár-e?
• Befejezett iskolák megjelölése.
• Jelenleg részt vesz-e valamilyen képzésben? Ha igen, milyenben?
• Milyen a helyzete a munkaerőpiacon?
• Ha tanul, hol? 
• Honnan jár iskolába? Mivel? Milyen hosszú az utazással eltöltött idő? Milyen gyakran teszi meg ezt az utat hetente?
• Hány szobás lakásban él?
• Milyen jogcímen lakik ott?
• Hányan laknak a lakásban? 
• Milyen viszonyban áll a lakásban lakókkal (itt pontosan meg kell adni, hogy kik laknak ott, és kapcsolat szintjét keresztbe- kasba)?

Végezetül az ott lakók adatait is meg kellett adni, valamint egyenként meg kellett jelölni, hogy milyen nyelven beszélnek, milyen az iskolai végzettségük, milyen foglalkoztatásban vesznek részt, és milyen minőségben dolgoznak.

Egy darabig elszórakoztunk vele.

Ha a hülyeség fájna...

Tegnap reggel egy markolót szállító tréler félig "lebontott" egy felüljárót, amely az A1 autópálya fölött ível át, ami az egyik legforgalmasabb szakasz Zürich felé.

A helyi közlekedési felügyelet, az ASTRA szakemberei rögtön a helyszínre érkeztek és megkezdték felméri a károkat. A felüljárót és az autópálya ezen szakaszát lezárták. A dugó egész nap hatalmas volt.
Hogy mennyire sérültek a szerkezeti elemek, komolyabb vizsgálat tárgya lesz.
Az első intézkedéseket megtették, a sebesség max. 80 km/h lehet a továbbiakban. A későbbiekben szükséges lesz az acélszerkezet megerősítése is.

Bild: Keystone

Mivel ez, és még további 60 híd egy régebbi technológiával épült, ezért szükséges a felülvizsgálatuk. Egyébként ennek a hídnak már készül az utódja, az elméletileg a jövő évben kerül átadásra.

Az anyagi kár jelentős, egyelőre a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Néhány óra múlva már megjelentek az első mémek is.

A balesetet okozó jármű az egyik legnagyobb svájci építőipari cég tulajdonában áll, akik egy esti interjúban már kifejezték sajnálatukat az esettel kapcsolatban.

A nap folyamán megtörtént a sérült szerkezet alátámasztása, így a forgalom megindulhatott az esti órákban.

Eredeti cikk itt:

és itt, videóval:

Mutyi vagy nem mutyi?

Évek óta figyelgetem a különbségeket az otthoni és az itteni dolgok között. Észrevettem egy nagyon érdekes tételt, ami kissé dühítő.

Mindegy milyen autóval megyek haza, a fogyasztás közel sem azonos. A különbség jelentős, kb. 200 km. Ennyivel többet tudok közlekedni a svájci benzinnel.

Mivel otthon nincs kedvenc töltőállomásom, ezért ott tankolok, ahol a szükség megkívánja. Mindegy, hogy hol tettem tele a tankot, a minőség ugyanolyan vacak.

Több kutast is megkérdeztem már, választ adni ők sem tudtak.

Valaki esetleg tud erre értelmes magyarázatot adni? Ha nem, feltételezem, hogy központilag verik át az embereket. Drága is, rossz is.

Szomorú.

Egy link a jelenlegi svájci árakról.

Itt:

A magyar üzemanyag árak alakulása.

Itt:

Évértékelő - magánember módra

Minap éppen azon gondolkodtam, hogy az 5. év végén kellene egy kis összefoglalót írni, és az elmúlt évről is lehetne egy rövid áttekintést tenni, így most egyszerre ejtem meg ezt, hisz a mi ittlétünk kezdete majdnem egybeesik a naptári év váltásával.

Amikor az elmúlt időszakon járt az agyam, a zárszámadás, 5 éves terv és hasonló „átkos” időkből való kifejezések jutottak eszembe, s döbbentem meg azon, hogy tulajdonképpen ismét tudok tervezni. Ez otthon már réges-régen lehetetlen.

A napokban egy villámlátogatáson voltam, és összefutva egy ismerőssel, feltette a bűvös kérdést: „Na, és megérte”?

Számomra nem kérdés, rögtön válaszoltam is rá, hogy igen. Később aztán, nem hazudtolva meg a születési jegyem, a jobb illetve bal serpenyőbe tettem a dolgokat és értékeltem. Manapság mindenki értékel, nem maradhatok le. (sicc!)

Soha nem volt rajtam Svájccal kapcsolatban rózsaszín szemüveg, így mindegyik tálcába került ez is, az is.

Lássuk!

Honvágy: Soha sem volt. Magam is meglepődtem, mert amikor még otthon éltünk, és csak nyaralni jártunk, már a 4-5. nap mentem volna haza. Sok-sok évvel ezelőtt mondta egy távolba szakadt rokon, hogy „ott van az otthonom, ahol becsukom magam mögött az ajtót”. Valahogy én is így vagyok vele. Ha van egy biztonságos kis kuckóm, már nem érzem magam rosszul, tök mindegy, hogy hol vagyok (oké, lehetőleg ne egy háborús övezetben legyen).

Integrálódás: Több blogon is olvasom az ezzel kapcsolatos problémákat. Azt hiszem ez teljesen személyiségfüggő dolog. Nekem szerencsém (?) van, mert kicsit introvertált személyiség vagyok, magyarul kakukktojás. Otthon sem integrálódtam a helyi közösségbe. Emlékszem, amikor elkészült a házunk, azt hittem majd lesznek új barátaim. Aztán rá kellett döbbenjek, hogy nem illeszkedek a vállalkozó feleségek napi rutinjába. Nem tudtam hozzászólni a fodrász-kozmetikus-műköröm-műizé, mit rendeltél az ételfutártól kombóba. Sőt, egy idő után furán néztek rám, amikor a kertész helyett én nyírtam a füvet. Tanulságos időszak volt.

Ide sem barátkozási céllal érkeztem. Jelen van az életemben néhány valóban fontos személy még otthonról. Szerencsére ők nem koptak el a távolság növekedésével. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy itt nem alakultak ki olyan kapcsolatok, amiket nagyra értékelek. Ezek mind magyar ismeretségek. Hogy miért nem helyiekkel? Erről egy picit később.

Ez a két – másokat hátráltató -, nyomós ok nálam nem igazán billenti ki a mérleget.

Család: Ez természetesen nem ugyanaz, mintha otthon lennék, mert nem 10 hanem 1000 km a távolság, tehát nem tudok hozzájuk olyan egyszerűen "elugrani". Ám, míg otthon éltünk is dolgoztam, és az úgymond tartalmas együttlétek inkább az ünnepekre korlátozódtak. Ezzel szemben, mivel sokat járok haza, most sokkal több időm van erre is. Tudom, itt sokan azt mondják, hogy „no, de a fizikai kontaktussal mi van?” Én ebben is kakukktojás vagyok, egyszerűen nem szeretem. Nem vagyok ölelkezős, puszilkodós típus.

Nagyon jó, hogy szinte naponta csevegünk skype-on és minden egyes nap váltunk levelet is (itt ne regényre gondolj, inkább csak a „mindenhol minden oké, esik-nem esik, stb.” kétsoros e-mailre).

Visszatérve a „sajtosokhoz” (ezt a kifejezést a volt szomszédasszonyomtól nyúltam le), további negatívum, hogy az élet sokkal lassabb. Ez bizonyos értelemben jó, csak furcsa, mert nem ezt szoktuk meg.
Egy másik aspektusból tekintve azonban rossz. Mire gondolok? Pl.: a vállalkozással kapcsolatban, sokkal nehezebb az előbbre jutás lehetősége, mint otthon. Ugyanerről a lassúságról számoltak be azok is, akik alkalmazottként dolgoznak valahol és szeretnének felfele haladni a ranglétrán.

Amit szintén nehezen szokunk meg, hogy – bár a legfrissebb felmérések ellenére –, nagy szükség van a külföldi munkaerőre, az elismerés még nehézkes. Mindenhol ott van egy helyi uborkafej.

Itt megállnék egy szóra, „offolom” saját magam, mert ezt a témát érintettem már itt:

Kellenek a külföldiek. Korábbi írásaimból is kiderült, hogy vannak olyan területek, amik meglehetősen amatőr szinten működnek. Lásd a mi szakmánkat.

Visszatérve arra, hogy miért nem vágyok helyi barátokra: nos, a helyieket nem az eszükért szeretjük, és akkor nagyon kedvesen fogalmaztam. J Hacsak nem az időjárásról folyik a beszélgetés, követni sem tudnak. A logikus gondolkodás olyan távol áll tőlük, mint Makó Jeruzsálemtől. Lassúak, és nehézkesek. Példa: Otthon elképzelhetetlen lenne, hogy egy szakmájában tisztességben megőszült szaki ne értsen ahhoz, amit egész életében csinált, hogy egy adott probléma megoldására vonatkozóan nulla ötlete legyen.

Itt bizony előfordul. Persze, ha a visszájáról nézem, akkor ez pont jó nekünk, csak ki kell használni ezt a helyzeti előnyt.

Fentiek fényében nem lenne ez másképp akkor sem, ha beszélném a svájci németet. Egy svájci ismerős szerint, "jobb ha egy külföldi nem erőlködik vele, akkor inkább beszélje az irodalmi németet." :)
Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincs helyi kapcsolat, de ez inkább csak ismeretség, nem barátság.
Itt megint eltérnék egy picit a témától: több helyen olvastam, hogy a "nyugatiak" milyen keveset tudnak Magyarországról. Ezzel szemben, a mi svájci ismerőseink közül sokan jártak már nálunk, elismerően nyilatkozva az országról. Én nagy előszeretettel ajándékozok Gundel féle szakácskönyvet is, természetesen német nyelvű kiadásban (legalább képbe kerülnek, hogy a gulasch az nem pörkölt). :)

Nézzük a másik serpenyőt:

Anyagi biztonság: elmondható, hogy – az otthonival ellentétben – itt minden elvégzett munka ki van fizetve, így nem gond befizetni az adókat és a maradványból végre lehet tervezni. Félreértés ne essék, nem az úgynevezett gazdagságra vágy(t)unk, nem tervezzük sem Ferrari, sem yacht vásárlását, csupán tisztes megélhetést szeretnénk, hogy a gyerekeinket ne egy 50*40*20-as bőrönddel kelljen elindítani. (Ezen lehet vitatkozni, hogy helyes vagy sem, nekem ez volt az egyik "hamuban sült pogácsám", amit otthonról kaptam.)

Tervezés:

Munka tekintetében, míg otthon jó esetben 2-3 hónapra tudtunk tervezni, nekünk már ez az év le van kötve. Gyakorlatilag minden év első felének a végére nagyjából tudjuk, hogy mi lesz a következő évben.

Ügyintézés:

Korábbi cikkemben már írtam arról, hogy míg otthon bűnözőként néznek a hatóságok a vállalkozóra, addig itt nem. Ez semmit sem változott, pedig egyre több a dolgom velük. Segítőkészek mindig, mindenben.

Azt nem állítanám, hogy csak egy csettintés és működik a cég. Velünk egy időben, illetve picit utánunk többen is próbálkoztak, nem mindenkinek sikerült. Sőt, inkább negatív a mérleg.  Ugyanannyi munkát, időt, fáradtságot kell beletenni, mint otthon. Megkockáztatom, nehezebb a dolog, hisz a környezet idegen.

Iskola, képzés:

Erről nagyok jók a tapasztalataim. Itt a tanárok nem állják útját a fejlődésnek. Ha kiderül, hogy egy gyerek többre képes, azonnal intézkednek. Otthon pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Amikor el akartam vinni a fiam/lányom másik suliba, mindig azt mondta az illetékes tanerő, hogy „anyuka nem fogja azt bírni a gyerek”. Bírták.

Persze, vannak még olyan dolgok amiket itt felsorolhatnék, de engem ezek érintettek meg leginkább és a mérleg nyelve erősen ebbe az irányba lendül ki.

Mit hozott 2013?

Akik követik a blogot tudják, hogy ebben az évben is akadt bosszúság, nem is kevés, de (majdnem) mindent sikerült megoldani, és ezek kevésbé rontották az életminőségünket. Lehet, hogy nagyobb hangsúlyt fektettem ezekre, de mindezt csak azért, mert sokan úgy gondolják. hogy ez egy tökéletes ország. Nem, nem az.

Korábban említettem, hogy lassúak a folyamatok, ezért nem éreztük úgy, hogy 2013-ban jelentős változás fog bekövetkezni.

Nagyjából annyi volt előirányozva, hogy a gyereknek legyen egy munkahelye, és cseréljük le a lakást. Ez március végére egyenesben is volt.

Mint cég sem voltak vérmes vágyaink, mert a jelek azt mutatták, hogy még nem érett a helyzet. Ezzel szemben a nyár folyamán felgyorsultak az események, és egy elég nagy lépést tettünk előre.

Összegzésképpen annyit jegyeznék meg, hogy ugyan itt sem minden tökéletes, de majdnem. Tehát maradunk még egy darabig. :)

Mit kívánok a 2014-es évre? Elsősorban egészséget. Ha egészség van, akkor nagy baj már nem lehet. Ezen kívül békességet és szeretetet mindenkinek.
Ha ezeket birtokoljuk, semmi sem akadályoz bennünket, hogy elérjük a kitűzött céljainkat, legyen az bármi.
Sok sikert mindenkinek!

Más ez az érzés...

Egy nyúlfarknyi összehasonlítás ismét.

Már korábban említettem, hogy - ugyan nem szabályosan - UPC tv-t nézünk. Az előfizetés otthoni, havonta kapjuk a csekket egy hazai címre, amit én átutalok. 

Amikor december elején utalni szerettem volna, épp rendszerszünet volt az e-banknál.

Időközben megfeledkeztem róla, és a fizetési határidő lejárt ca. 10 nappal.

Néhány nap múlva megkaptam az újabb számlát, és egy "dörgedelmet", miszerint ha azon nyomban nem fizetek, akkor megszűnik az előfizetésem. Hm.

Nincs vita, én voltam a hibás. Szerintem mással is előfordult már egy kis csúszás. Azt nem értem,  hogy miért gondolják rögtön, hogy valaki nem akar fizetni.

Más: itt Svájcban 2014-től kötelező napközben is használni a gépkocsik tompított fényét. Minap az autópályán kocsikázva, egy táblán az alábbi felirat hívta fel erre a figyelmet.

"Ha lámpát használ, 40 frankot spórol."

Tulajdonképpen mindkettő felhívás tartalma ugyanarra vonatkozik, de mennyivel barátságosabb a második verzió. Nem?