2013. július 31.

"Nyaralni" megyünk :) - szolgálati közlemény

Ma előbb befejeződik a munka, és utána indulunk haza. Szerencsésen jött ki ez a hosszú hétvége, hisz itt holnap nemzeti ünnep van, pénteken pedig Brücke (nem kell dolgozni, annyi a különbség az otthoni hosszú hétvégével, hogy a cég maga dönt róla, hogy kiadja ezt a napot vagy nem, belefér a budget-be, illetve nem, de a ledolgozás nem divat).

A program elég szoros lesz, de ha a terveim szerint alakul minden, akkor szombaton nyaralunk.
:)
Igen, ne nevess!
Egy egész napos nyaralásunk lesz.




:)
Már ez is több, mint az elmúlt öt évben. Akkor volt az igazi -mások szerint-, nyaralásnak nevezett hosszabb szabadságunk. Ez még a "boldog békeidőkben" volt, a bankos korszakban.

Annak előtte is macerás volt elmenni hosszabb időre, mert akkor a vállalkozást nem lehetett magára hagyni.
Itt annyiból könnyebb lesz majd a jövőben, hogy az egész céget bezárjuk 2 hétre, és mindenki kiveszi a szabadságot. Ezt jó lenne bevezetni otthon is. Tudom, a nagyobb cégek alkalmazzák már, de a mikro-, és kisvállalkozások még nem tudják ezt bevezetni veszteség nélkül. Itt piacvesztésre gondolok elsősorban, no, és persze bevételre is.
Bízom benne, hogy a jövő évben sikerül így megoldani ezt a problémát. Erről bővebben, majd egy év múlva.

Ahogy nézegettem az időjárás jelentést, sanszos, hogy jó idő lesz. Az utóbbi időben rendre melléfogtunk az öltözet megválasztásával. Remélem, most jól sikerül a csomagolás.

Ráadásul, családi ünnep is lesz (névnap), így emiatt is szeretném, ha nem esne az eső, ki lehetne ülni egy teraszra.
:)
Erről jut eszembe, viszonylag szerencsésen, csokorban ünnepeljük az összes családi név-, és születésnapot, bár ez már nem akkora jelentőségű, mint amikor kicsik voltak a gyerekek.

Nem is szaporítom a szót, a jövő héten jelentkezem újból.



2013. július 28.

Török bolt - villámposzt

Vasárnapi fix projektünk egyike, elszaladni a török boltba.
Látom lelki szemeimmel, hogy sokan fanyalogtok, hisz a mai 40 éven aluliak már a nagy bevásárlóközpontokhoz vannak szokva. Pedig ezek a kis boltok még őrzik a néhai szatócsboltok hangulatát. Remélem, egyszer még visszajönnek a köztudatba.

Nem tudom, hogy országszerte mennyi van belőlük, nekem három is van a közelben. Nagy előnye, hogy vasárnap friss kenyeret lehet kapni, ami valóban nagyon hasonlít az otthonira.
Bár azt is hozzá kell tenni, hogy a helyi pékségben is remek kenyér van, de horrorisztikus áron. Ráadásul, mi szeretjük a magvas kenyeret is, de a gyerekek nem. Így aztán vasárnap a török kenyér a nyertes.
Itt megjegyzem, hogy az a 150 évnyi török látogatás sok nyomott hagyott. Kifejezetten az étkezésre gondolok. Hogy ki volt nagyobb hatással a másikra, nem tudom, egy gasztroblog érdekes témája lehetne.

Természetesen, a termékek legnagyobb része török. Az én kedvenceim - a kenyéren kívül -, a csípős cseresznyepaprika, a bab és más egyéb szemes termékek mindenféle formájukban.
Persze, van spanyol, olasz, sőt még magyar termék is. Már kapható az otthoni zöldpaprika is.
Hústermékek közül a sertés hiányzik (érthetően), de van marha, birka és kecske is. Utóbbiakkal még csak kacérkodom, de lehet egyszer bevállalom.

:)

Kik a vásárlók? Természetesen a törökök, az összes balkán állam képviselői, és tudtommal sok magyar is látogat el hozzájuk.
Mik az árak? Hm. Itt nem foglalnék állást, mert van ami olcsóbb, mintha a svájci boltban veszem meg. Van, ami azonban ugyanolyan áron kapható.
És sok olyan termék is elérhető, amit máshol nincs. Némelyikről még a német felirat is hiányzik, így csak tippelek, hogy mi tartalmazhat a csomagolás. Általában még minden elfogyott.

Minap volt egy aranyos sztori. Bejött egy török manus, és valamit törökül kérdezett az eladótól (ha már török bolt, gondolta, otthon van). Az eladó németül mondta neki, hogy nem ért egy kukkot sem. A vevő meglepődött és érdeklődött a másik nemzetisége felől. Kiderült, hogy spanyol.
:)
Nem minden az, aminek látszik.
Ha tehetitek, nézzetek be egy ilyen boltocskába.

2013. július 25.

Hm...

Gondolkodtam, hogy vajon milyen címet is adhatnék ennek a nyúlfarknyi bejegyzésnek, de semmi okos nem jutott az eszembe.
A történetet azonban szeretném megosztani, mert magam sem tudom mit gondoljak, kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Egy külföldre készülő és már ott élő magyaroknak szóló webes felület társadminisztrátora vagyok, így sokan keresnek meg, hol ilyen, hol olyan problémával.
Időnként nagyon sok érdekes kérdést kapok, néha előfordul -kedvezőtlen válasz esetén -, hogy elküldenek melegebb éghajlatra.
Persze, akinek tudok segítek.

Minap e-mailt hozott a "posta".
Az alábbi levélváltást változtatás nélkül közkinccsé teszem, természetesen az inkognitó biztosításával.
Nem találtam megoldást, hogy időrendi sorrendben hozza a párbeszédet, így lentről kezdve olvassátok!


                       Kérdező: - attól hogy nincs, még jobban értek a munkához mint bárki, hiába van papirja valakinek ha nem ért a munkához

__________
                      én: -Legalább egy alapszintű nyelvtudás.vagy eladható szakma
__________Kérdező: - miért, mi kellene?
__________én: - Bocs, de ez kevés.

__________Kérdező: - Eladó, de bármihez értek, és perfekt magyar. D) sok helyen dolgoztam már.
__________én: - Mi a szakmád, milyen nyelven beszélsz?

__________Kérdező: - Köszi, mikor hol?
__________én: - Hát hogyne...

                     Kérdező: - Szia, tudnál valami munykát?




Természetesen, munkát nem közvetítek, de ötleteket tudok adni, hol lehet keresni. A "hát hogyne" erre vonatkozott. :)

Szóval, a beszélgetésnek itt vége is szakadt, de azóta is gondolkozom rajta, és nem tudok napirendre térni felette. Napok teltek el, és összeszedve az összes empátiámat, továbbra is értetlenkedek.

Tudom, sokan nagyon kilátástalannak érzik a helyzetüket, de azt senki nem gondolhatja, hogy 
- a problémákat valaki megoldja helyettük,
- hogy valami szakma, nyelvtudás, pénz nélkül el lehet indulni.

Ha disznó lettem volna, akkor "fűzhettem" volna még az illetőt, hogy kiderüljön mi tulajdonképp az elképzelése, de az nem lett volna korrekt, így ez a homályban maradt.

Volt még egy gyöngyszem, ezt sikerült időrendben kimásolnom:

Egy pár infóra lenne szükségem. Úgy gondolom Magyarország megélhetés szempontjából egy sz....., (bocs akit ezzel megbántok) ez az ország süllyed. Külföldre tervezzük életünket és infók kellenének hogyan induljak el. A némethez valamelyest konyitok angol=0 a párom úgy ahogy beszéli is. Van egy kisfiam aki most fogja tölteni az 5.-életévét, ha valaki úgy van kint hogy van gyerkőce kérem írja meg hogy mennyibe kerül az ovi megélhetés milyen papírok kellenek stb.

Én: Melyik országban?

Kérdező: Melyik országban azt még pontosan nem tudom mint írtam van egy kisfiam és nem tudom hol milyen lehetőségeink vannak megélhetés merre induljak először. Tudom el kéne dönteni melyik ország, de akinek van tapasztalata akárhonnan azt szívesen várom.Tudom ez nem konkrétum csak valami infó innen is onnan is aztán majd ahol a legjobb oda megyünk.


Én: Hát így nehéz lesz...


Kérdező: A hely fix San Diego. Aki esetleg tud onnan infót szívesen olvasok.

......


Részemről most nincs komment.
A vélemény nyilvánítást meghagyom nektek.


2013. július 24.

Svájc történelme IV. - Késő középkor (1291-1515)


A svájci demokrácia kialakulásáról írt cikkben már érintettem a történelmet, most egy picit részletesebben, ebből a szemszögből vizsgálva írok róla.
A svájciak, az alemannok, a burgundiak, a beolvadt kelták és a rómaiságukat megőrző raeatiak, változó hatalmak alatt próbálkoznak a saját önállóságuk megteremtésére, önmeghatározásukra.

A Gotthard lábánál elhelyezkedő Uri kantonnak kulcsszerepe van. A beszedett útvám komoly bevételt képez, ami biztosítja a király jövedelmét. A hágón keresztül nem csak áruforgalom van, hanem a hírek is itt jutnak át Itáliából, többek között az erős és független városokról is.
Uri 1340-ben szabadságlevelet kap VI. Henriktől. A királyi jogokat a helybéliek közül kijelölt Ammann gyakorolja.
A szomszédos Schwyz kanton is önálló volt, neki még 1240-ben II. Frigyes adott szabadságlevelet.
Azonban ezeket a jogokat az egyházzal és a világi urakkal szemben is meg kellett erősíteni, aminek a lehetősége I. Rudolf 1291-ben bekövetkezett haláléval vált lehetővé.
Uri, Schwyz és a harmadik szomszédos terület Unterwalden (a három őskanton), a hagyomány szerint a Vierwaldstädti- tó partján, a Rütli réten örökös szövetséget köt.
(1291. augusztus 1. - az államalapítás ünnepe, nemzeti ünnep)

A megállapodás a három völgy szabad parasztjai között az együttműködésre, a védelemre irányul, mindenféle támadás ellen. A tisztségviselőiket, bíráikat maguk választják. Ugyanakkor a megállapodás nem érvényes a felsőbbségektől való függés felmondására, vagy a birodalomból való kiszakadásra.
Ezért a máig fennmaradt, de a későbbiekben megtalált latin nyelvű Bundesbrief nem tekinthető a svájci szövetséges állam alapító okiratának.


Németül:
«In Gottes Namen. Amen. Das öffentliche Ansehen und Wohl erfordert, dass Friedensordnungen dauernde Geltung gegeben werde. – Darum haben alle Leute der Talschaft Uri, die Gesamtheit des Tales Schwyz und die Gemeinde der Leute der unteren Talschaft von Unterwalden im Hinblick auf die Arglist der Zeit zu ihrem besseren Schutz und zu ihrer Erhaltung einander Beistand, Rat und Förderung mit Leib und Gut innerhalb ihrer Täler und ausserhalb nach ihrem ganzen Vermögen zugesagt gegen alle und jeden, die ihnen oder jemand aus ihnen Gewalt oder Unrecht an Leib oder Gut antun. – Und auf jeden Fall hat jede Gemeinde der andern Beistand auf eigene Kosten zur Abwehr und Vergeltung von böswilligem Angriff und Unrecht eidlich gelobt in Erneuerung des alten, eidlich bekräftigten Bundes, – jedoch in der Weise, dass jeder nach seinem Stand seinem Herren geziemend dienen soll. – Wir haben auch einhellig gelobt und festgesetzt, dass wir in den Tälern durchaus keinen Richter, der das Amt irgendwie um Geld oder Geldeswert erworben hat oder nicht unser Einwohner oder Landmann ist, annehmen sollen. – Entsteht Streit unter Eidgenossen, so sollen die Einsichtigsten unter ihnen vermitteln und dem Teil, der den Spruch zurückweist, die anderen entgegentreten. – Vor allem ist bestimmt, dass, wer einen andern böswillig, ohne Schuld, tötet, wenn er nicht seine Unschuld erweisen kann, darum sein Leben verlieren soll und, falls er entwichen ist, niemals zurückkehren darf. Wer ihn aufnimmt und schützt, ist aus dem Land zu verweisen, bis ihn die Eidgenossen zurückrufen. – Schädigt einer einen Eidgenossen durch Brand, so darf er nimmermehr als Landmann geachtet werden, und wer ihn in den Tälern hegt und schützt, ist dem Geschädigten ersatzpflichtig. – Wer einen der Eidgenossen beraubt oder irgendwie schädigt, dessen Gut in den Tälern soll für den Schadenersatz haften. – Niemand soll einen andern, ausser einen anerkannten Schuldner oder Bürgen, pfänden und auch dann nur mit Erlaubnis seines Richters. – Im übrigen soll jeder seinem Richter gehorchen und, wo nötig, den Richter im Tal, vor dem er zu antworten hat, bezeichnen. – Gehorcht einer dem Gericht nicht und es kommt ein Eidgenosse dadurch zu Schaden, so haben alle andern jenen zur Genugtuung anzuhalten. – Entsteht Krieg oder Zwietracht zwischen Eidgenossen und will ein Teil sich dem Rechtsspruch oder der Gutmachung entziehen, so sind die Eidgenossen gehalten, den andern zu schützen. – Diese Ordnungen sollen, so Gott will, dauernden Bestand haben. Zu Urkund dessen ist auf Verlangen der Vorgenannten diese Urkunde gefertigt und mit den Siegeln der drei vorgenannten Gemeinden und Täler bekräftigt worden. Geschehen im Jahre des Herrn 1291 zu Anfang des Monats August.»
– Quellenwerk zur Entstehung der Schweizerischen Eidgenossenschaft Abt. 1, Urkunden Bd. 1, Aarau 1933


Latinul:
«In nomine domini amen. Honestati consulitur et utilitati publice providetur, dum pacta quietis et pacis statu debito solidantur. Noverint igitur universi, quod homines vallis Uranie universitasque vallis de Switz ac communitas hominum Intramontanorum Vallis Inferioris maliciam temporis attendentes, ut se et sua magis defendere valeant et in statu debito melius conservare, fide bona promiserunt invicem sibi assistere auxilio, consilio quolibet ac favore, personis et rebus, infra valles et extra, toto posse, toto nisu contra omnes ac singulos, qui eis vel alicui de ipsis aliquam intulerint violenciam, molestiam aut iniuriam in personis et rebus malum quodlibet machinando. Ac in omnem eventum quelibet universitas promisit alteri accurrere, cum necesse fuerit, ad succurrendum et in expensis propriis, prout opus fuerit, contra impetus malignorum resistere, iniurias vindicare, prestito super hiis corporaliter iuramento absque dolo servandis antiquam confederationis formam iuramento vallatam presentibus innovando. Ita tamen, quod quilibet homo iuxta sui nominis conditionem domino suo convenienter subesse teneatur et servire. Communi etiam consilio et favore unanimi promisimus, statuimus ac ordinavimus, ut in vallibus prenotatis nullum iudicem, qui ipsum officium aliquo precio vel peccunia aliqualiter comparaverit vel qui noster incola vel conprovincialis non fuerit, aliquatenus accipiamus vel acceptamus. Si vero dissensio suborta fuerit inter aliquos conspiratos, prudenciores de conspiratis accedere debent ad sopiendam discordiam inter partes, prout ipsis videbitur expedire, et que pars illam respueret ordinationem, alii contrarii deberent fore conspirati. Super omnia autem inter ipsos extitit statutum, ut, qui alium fraudulenter et sine culpa trucidaverit, si deprehensus fuerit, vitam ammittat, nisi suam de dicto maleficio valeat ostendere innocenciam, suis nefandis culpis exigentibus, et si forsan discesserit, numquam remeare debet. Receptatores et defensores prefati malefactoris a vallibus segregandi sunt, donec a coniuratis provide revocentur. Si quis vero quemquam de conspiratis die seu nocte silentio fraudulenter per incendium vastaverit, is numquam haberi debet pro conprovinciali. Et si quis dictum malefactorem fovet et defendit infra valles, satisfactionem prestare debet dampnificato. Ad hec si quis de coniuratis alium rebus spoliaverit vel dampnificaverit qualitercumque, si res nocentis infra valles possunt reperiri, servari debent ad procurandam secundum iusticiam lesis satisfactionem. Insuper nullus capere debet pignus alterius, nisi sit manifeste debitor vel fideiussor, et hoc tantum fieri debet de licencia sui iudicis speciali. Preter hec quilibet obedire debet suo iudici et ipsum, si necesse fuerit, iudicem ostendere infra [valles], sub quo parere potius debeat iuri. Et si quis iudicio rebellis exstiterit ac de ipsius pertinatia quis de conspiratis dampnif[i]catus fuerit, predictum contumacem ad prestandam satisfactionem iurati conpellere tenentur universi. Si vero guerra vel discordia inter aliquos de conspiratis suborta fuerit, si pars una litigantium iusticie vel satisfactionis non curat recipere complementum, reliquam defendere tenentur coniurati. Suprascriptis statutis pro communi utilitate salubriter ordinatis concedente domino in perpetuum duraturis. In cuius facti evidentiam presens instrumentum ad peti[ci]onem predictorum confectum sigillorum prefatarum trium universitatum et vallium est munimine roboratum. Actum anno domini m° cc° Lxxxx° primo incipiente mense Augusto.»

Ha már erről a korról beszélünk, feltétlenül meg kell említeni Tell Vilmos nevét. A mai napig vita forrása, hogy története csak legenda-e, vagy valóban létező személyről van-e szó.
Tell Vilmosról bővebben itt:


Tell Vilmos legendája csak 1452-ben került feljegyzésre a Sarneni Fehér könyvben (Weisses Buch von Sarnen). Így hatása csak a későbbiekben válok fontossá a svájci öntudat kialakulásában.

Schiller színdarabja, mely a legendát dolgozza fel, lesz a svájci dráma, Rossini aperája a Gugliemo Tell  a svájci nemzeti opera.
Tell Vilmos számszeríja a svájci minőség védjegye.
Időközben a Habsburgok, akik osztrák birtokokat szereztek, nem szívesen adják fel a svájci területeket sem. Az 1298-ben megválasztott Habsburg I. Albrecht nem ismerte el Uri és Schwyz szabadságlevelét. Ugyanakkor a Schwyz és az einsiedelni kolostor régen fennálló harcában a kolostor mellé áll. Schwyz nem nézi ezt jó szemmel, és 1314-ben rajtaütésszerűen megtámadják kolostort, kifosztják és foglyokat is szednek. A konstanzi püspök ezért kiátkozza, a király pedig törvényen kívülieknek nyilvánítja őket.
Egy évvel később ez jó ürügy a Habsburg hercegeknek ( Frigyes és Lipót), hogy megleckéztessék őket, fényes seregüket azonban csúfosan megverik.
E győzelem után a három kanton megerősíti, világosan megfogalmazva a korábbi dokumentumot. A szövetséget ettől kezdve Eidgenossenschaft, Esküdt szövetségnek nevezik.



Az Eidgenossenschaft ma az egész svájci államot jelenti. 
Ezután további városok csatlakoztak: 1332-ben Luzern, 1351-ben Zürich (akik folyamatos harcban álltak a Habsburg grófokkal), 1352-ben Zug és Glarus, végül 1353-ban Bern. Ezt a nyolc tagból álló szövetséget nevezték Achtörtige Eidgenossenschaft-nak.
Még meglehetősen vegyes képződmény volt, tagjai és kötelezettségük sem egységes. A szövetség falusi közösségek parasztjainak, városi céhes polgárok, kézművesek, kereskedők és nemesek összefogása, különböző indíttatásból. Az őskantonok szabadságukat védték elszántan, ugyanakkor Zürich hajlandó volt egyezkedni az osztrák házzal, Bern ugyanakkor elutasította ezt. Ezzel együtt a szövetség erős marad.  Luzern, nem törődve a Habsburgokkal átveszi a városi soltész kijelölési jogát, elfoglalja az akkor még osztrák Entlebuchot és Sempachot. 
III. Lipót ezt nem nézi jó szemmel, és kihívásnak gondolja, jó alkalomnak tekinti a szövetség végleges felszámolására.
1386-ban hatalmas saját és toborzott sereggel indul Bruggból, mire azonban a nyári hőségben odaérnek az elcsigázott harcosokat lemészárolják (III. Lipót is elesik).
Két évvel később a Habsburgok ismételt kísérlete is elbukik, amikor Glarust szeretnék visszaszerezni (Nefälsi csata).
Ezek után a Habsburgok kerülik a további összecsapásokat, 1389-ben fegyverszünetet kötnek, majd 1394- ben béke szerződés születik, amit 1412-ben még öt évre meghosszabbítanak.
Az általános béke nem tart sokáig, mert az időközben megerősödött katonai erejű szövetségesek maguk is hódításba kezdenek.
Fontos tényező volt, hogy a szövetséghez tartozó területek biztosították azt a gazdasági hátteret, ami szükséges volt a hódító háborúkhoz, valamint a jól képzett, szabad katonákból álló hadsereg. Ekkorra jelentős harci tapasztalatokat halmoztak fel, nem csak a Habsburgok ellen vívott harcokban, de zsoldosként Európa, elsősorban Itália harcmezőin (a svájci zsoldos egy fogalommá lett, amiért az európai uralkodóházak versenyeztek.)
A svájci gárdáról bővebben itt:

A terjeszkedési lehetőséget a nemzetközi kapcsolatok is elősegítették:  a Birodalomtól nem kellett tartania, Franciaország még nyakig volt merülve a Százéves háborúba, Burgundia a század második felében okozott csak problémákat, Itália pedig állandó háborúskodás színtere volt.
A nyolctagú szövetségben Bern kivételével mindenki ún. gotthardista politikát vallott, vagyis Lombardiában látták álmaik tartományát. Ebben Uri volt az élharcos ez földrajzi helyzetét nézve érthető is, hiszen ő volt határos a szomszédos Leventinával, amely már Lombardiához tartozott.
1403-ban Uri és Obwalden szövetséget kötöttek Leventinával, 1407-ben hasonló lépésre szánták magukat Mesolcina uraival, a de Sacco bárókkal. 1410-ben Uri és Urseren társulási szerződést kötöttek. 1407-től egyébként a két erdei kanton állandó hadjáratot folytatott a lombard Elő-Alpokban (Val d’Ossola, Vallemaggia, Verzasca, 1419-ben még Bellinzonát is megszerezték), 1418-ban Zsigmond császár elismerte a hódításokat és az említett területek felett a szövetség uralmát.
Milánó hercege, Filippo Maria Visconti viszont megelégelte a folyamatos területvesztést és tárgyalásokat kezdett a szövetséggel Bellinzona visszaszerzésére.


Miután ezek visszautasították a herceg közeledését, annak nem maradt más választása, mint a nyílt háború. Megbízta hát a Carmagnolának is nevezett Francesco da Bussonét, hogy hódítsa vissza az elveszett területeket. Carmagnola nem vesztegette az időt, néhány nap alatt visszahódította Bellinzonát, Rivierát, Bleniót és Leventinát a Piottino hegyig.
Az Uri kantonbéliek a nidwaldeniekkel, luzerniekkel és a zugiakkal együtt Arbedo közelében gyülekeztek Bellinzona sikertelen ostromát követően (megpróbálták visszaszerezni), hogy itt várják be a schwyzereket, glarusiakat és zürichieket. 1422. június 30-án egy titokban jól előkészített csapatösszevonásnak köszönhetően Carmagnola Arbedo mellett legyőzte a konföderációs erőket. Egy csapásra majdnem az egész itáliai hódítás odaveszett.

Az Uri kanton bő másfél évtizedig nyugton maradt, de a ’40-es évek elején újra megindult délnek. 1441-ben sikerült Leventinát újra az uralma alá hajtani, sőt 1449 elejére már nemcsak Leventina, hanem Riviera is Uri és szövetségesei kezére került. A kísértés nagy volt, hogy rég dédelgetett álmukat megvalósítsák, azaz Bellinzonát a hatalmukba kerítsék, de 1449. július 6-án, a Giovanni della Noce által vezetett milánói seregek legyőzték Uri hadseregét, és visszafoglalták Rivierát, ezzel Bellinzona távoli álommá vált. Mindenesetre Leventinát sikerült bebiztosítani, Milánó először 1466-ban, majd véglegesen 1478-ban elismerte az uriak jogát Leventina felett.
A Burgund háború

A Burgund háború volt nemzetközi szempontból a szövetség első nagy szereplése. Ebben a háborúban ugyanis közvetve, vagy közvetlenül érintett volt Burgundia, a Konföderáció, Franciaország és az osztrák tartományok.
Az eseményeket Habsburg Zsigmond, osztrák herceg indította el, aki Burgundiával, egész pontosan Merész Károllyal kötött szövetséget, azzal a céllal, hogy a szövetségeseket lekösse nyugaton. Károly be is söpörte az 1469. május 9.-én a Saint-Omeri-i megállapodásban neki juttatott területeket (ez által a Konföderáció szomszédja lett), de valahogy elfeledkezett arról, hogy ezért cserébe neki valamit nyújtani kellene. Károly eddig egy szívélyes „távolsági” kapcsolatra törekedett újdonsült szomszédaival.
Károly, Peter von Hagenbachot nevezte ki a Habsburgoktól kapott területek élére, az ő gazdaságpolitikája növelte Merész Károly ellenségeinek számát, ugyanis megtiltotta alattvalóinak a gabonakereskedelmet a felső-rajnai birodalmi városokkal, ami a környező hatalmakat válaszlépésre kényszerítette. Bázel és Strassburg Bernhez fordult segítségért, aki szövetségese volt annak a Mülhausennek, amelyet maga von Hagenbach szorongatott. Ugyanakkor Bernt elbizonytalanította a tény, hogy új szomszédja (Burgundia) elzárhatja a svájci fennsíkon átvezető kereskedelmi útjait, amelyek az értékes genfi piaccal kötötték össze.


Habsburg Zsigmond kezdett elégedetlen lenni szövetségesével, Károllyal, hiszen ez utóbbi, ahelyett, hogy akcióba lendült volna a Konföderációval szemben, igyekezett fenntartani a békét. Így aztán az osztrák herceg 1474. július 30.-án Konstanzban egyezségre jutott a szövetségesekkel, és megkötötték az Örök Békét. A felek között XI. Lajos, francia király közvetített.
Az előzményekhez tartozik még, hogy szintén Konstanzban 1474. március 31-én a nyolctagú Konföderáció, Solothurn, Strassburg, Bázel, Colmar és Schlettstadt egy tíz évre szóló szövetséget kötöttek a bázeli és strassburgi püspökkel. Az előbb említett négy rajnai város a püspökeikkel és Habsburg Zsigmonddal együtt 1474. április 4-én megalapították az Alsó Uniót, később a Rajna menti városok segítettek Zsigmondnak visszaszerezni burgundi birtokait.


Peter von Hagenbachot 1474. április 11-én fogták el Breisach am Rhein-ben, majd május 9-én kivégezték. Augusztusban testvére bosszú hadjáratot indított, burgund és lombard zsoldosokkal felprédálta Felső-Elzászt. Az antiburgund liga  katonai válaszlépésre szánta magát, megtámadta a Burgund szabadgrófságot, amire Bernnek már régóta fájt a foga. A győzelem nem maradt el, november 13-án Héricourtnál vereséget mértek a 12.000 főt számláló burgund seregre.


Merész Károly 1474 augusztusa és 1475 júniusa között Neuss (Düsseldorftól nem messze fekvő alsó-rajnai város) ostromával volt elfoglalva, miközben kedvezőtlen híreket kapott a Konföderáció háza tájáról. Károly ugyanis fenn akarta tartani a békét a svájciakkal, de Bernben az Adrian von Bubenberg által képviselt irányvonal fölé kerekedett az aktív beavatkozás politikáját követő Niklaus von Diesbach és pártja. A Tanács száműzte Bubenberget, majd Fribourggal és Luzernnel közösen 1475 tavaszán és nyarán csapatokat küldött Vaudba (ejtsd vó), amely Károly szövetségesének, a Szavojáknak volt birtoka. Rövid idő alatt 16 várost és 43 erődítményt szálltak meg, az ott lakókat pedig vazullusi esküre kötelezték. A többi kanton helytelenítette az akciót, sőt 1475 nyarán még egy rövidéletű Bern elleni szövetséget is létrehoztak. Azok a kantonok, amelyek helytelenítették Bern inváziós politikáját a Burgund háború végéig fenntartották pozíciójukat, azaz a háborúba nem mint fő érdekeltek (houptsecher) léptek be, hanem csak a segítségnyújtási kötelezettségüknek tettek eleget.
Az vaud-i hadjárattal egy időben a Felső-Wallis az 1475. szeptember 7-én Bernnel kötött társulási szerződés alapján megtámadta a Szavoják birtokában lévő alsó Wallist és a Saint-Maurice-i torokig el is foglalták. Ettől kezdve ez a terület a Sioni püspök és a hét felső-wallisi dekanátus uralma alá került. Noha átmenetileg a Genfi-tótól délre is szereztek területeket (Chablais) gyakorlatilag ekkor alakult ki az a területi egység, amit ma Wallis Kantonként ismerünk.

1476 elején Károly katonai akcióra szánta magát Fribourg és Bern ellen, hogy bosszút álljon a Vaud területén a két szövetséges részéről indított területszerző vállalkozásért.
Grandson elfoglalása után három jelentősebb csatára került sor: Grandson 1476. március 2, Murten 1476. június 22. és Nancy 1477. január 7. Ez utóbbi lett Merész Károly halálának helye és időpontja, ezzel pedig véget ért egy „merész” vállalkozás az európai politikai palettán, amit úgy hívtak: Burgundia.

Grandson-i csata

Miután a Neuchâtel-i tárgyalások sikertelenül végződtek és Vaud nem került vissza a Szavojákhoz, Károly 1476 januárjában 12.000 katonájával elindult Lotharingiából. Február 21-án elfoglalta Yverdont, majd 28-án Grandsont is. A teljes berni helyőrség odaveszett, a Neuchâteli-tóba fulladtak, vagy felakasztották őket.
Károly a várostól északra vert tábort és két előőrsöt rendelt a tábor védelmére. Az egyik elfoglalta Vaumarcus várát ezzel a Neuchâtel felé vezető utat vágta el, a másik egy kicsit északabbra helyezkedett el. A hét kanton későn küldött erősítést (ők 1475-ben ellenezték, hogy Bern megszállja Vaud-t) ez megakadályozta, hogy visszafoglalják Grandson várát és a várost. A 18.000 fős konföderációs sereg, Bevaix-nél vert tábort és március 1-én támadta meg Vaumarcust. Károly, akinek a serege ekkor már kb. 20.000 Főt számlált, elhagyta táborhelyét és Concise-nál vett fel támadó pozíciót (meg kell jegyezni, hogy serege szempontjából elég kedvezőtlen helyen). A konföderációs erők első egysége az erdő mellett védekező állást vett fel, így várva a többi seregrészt. Károly észlelte, hogy lovassága nem tud felülkerekedni az ellenségen, ezért úgy döntött, hogy visszavezényli őket, és kedvezőbb helyszínt választ az ütközethez. A visszavonulás a lehető legrosszabb időpontban történt, ugyanis a svájci sereg nagyobb része ekkorra ért a csata helyszínére, amitől a lovagok bepánikoltak és elmenekültek. Mindkét oldalon minimális volt a veszteség, lovasság hiányában a svájciak nem üldözték a burgundokat, hanem nekiláttak az ellenséges tábor fosztogatásának, és eddig történetük legnagyobb hadizsákmányához jutottak.




Miután Merész Károly csatát vesztett Grandson mellett, bosszú hadjárat mellett döntött és megostromolta a Bern kezén lévő Murtent. Az ostromra 1476. június 11-én került sor. A védőket a berni Adrian von Bubenberg irányította. Az első rohamokat jól állták a védők, elsősorban a várfalakon elhelyezett könnyűtüzérségnek köszönhetően. A burgundiak azonban két súlyos bombázást irányítottak a falakra, így a védők elvesztették az ostromot.
Bern tehát harcba hívta szövetségeseit és Murten ellen vonult. Június 19-re már majdnem mindenki táborba szállt, de Zürich 4.000 katonájára 22-ig várni kellett. Mindkét hadsereg létszáma meghaladta a 20.000-t, és mindkettő kora legjobbjainak számított. A burgund sereg kompakt, állandó elit csapategységekből, a Konföderáció hirtelen mozgósított egységekből állt, akik közül, főleg a szövetségesek egy része még nem mérkőzött meg a burgundiaiakkal, és még kevés alkalmuk volt, hogy a konföderációs fő erőkkel összecsiszolódjanak (ezek elsősorban osztrák és lotharingiai lovagok voltak). 

A Murteni csata

A források szerint Károly hírszerzése pontos információkat hozott a konföderációs erők mozgásáról, létszámáról. Ennek ellenére nem tett semmit, hogy megakadályozza a sereg Murtenhez való közeledését. Ez nem jelenti azt, hogy készületlen volt, sőt pontosan végiggondolt terve volt arra, hogyan fogadja az ellenséget, sőt tulajdonképpen ő választotta meg a helyszínt. A terepadottságoknak megfelelően helyezte el a különböző fegyvernemeket, úgy hogy a konföderációsok legfélelmetesebb alabárdosainak és pikásainak egy vizenyős területen kellett volna átvágniuk szemben a tüzérséggel és a gyalogsággal.

A csatára 1476. június 22-én került sor. A burgundiak úgy készültek, hogy ez lesz a csata napja, és mivel ők akartak a kezdeményezők lenni, már kora hajnalban elfoglalták állásaikat. Az időjárás azonban nem kedvezett, mivel egész délelőtt szakadt az eső. A burgundiaiak tehát várták az ellenséget a szakadó esőben, az meg nem jött. Délben Károly elunta a várakozást és visszarendelte a táborba serege javát. Ekkor törtek elő a Birchenwaldi erdőből a Konföderáció első alakulatai (6.000 gyalogos és 1.200 lovas), pontosan ott, ahol Károly várta (illetve már nem várta) őket. Ezt követte a 10-12.000 főt számláló, jól képzett alabárdosokból és lándzsásokból álló fősereg, végül a 6-8.000 főre becsült utóvéd érkezett.
A burgundiaiaknak sikerült egy darabig feltartóztatni a Konföderáció támadását. Egyrészt a tüzérség letarolta a túlbuzgó lotharingiaiakat, másrészt a gyalogosoknak sikerült az első támadást feltartóztatni, egészen addig, amíg a balszárnyon nem találtak egy rést, ami megfordította a csata kimenetelét. A svájciak, áttörve a főerők vonalait megindultak Murten és a tábor felé.
A táborban fejetlenség uralkodott és bár Károly egy magaslatról megpróbálta irányítani a védekezést, a konföderációs erők minden védelmi kísérletet elsöpörtek. Megint a lotharingiaiak szorultak szövetségesük védelmére, hiszen az egyetlen támadó egység volt, akit a védők a tábor védelme során sikerrel tartóztattak fel, sőt magát a lotaringiai herceget, II. Renét is alig tudták kimenteni.
Károly seregében angol íjászok is szolgáltak, belőlük igyekezett egy utolsó védelmi vonalat kialakítani, de még arra sem volt idejük, hogy íjaikat felajzzák, parancsnokukat lelőtték, ők maguk Károly többi megmaradt emberével kereket oldottak.
A legrosszabbul Károly itáliai egységei jártak, mert a kb. 5.000 főt számláló sereg Murtentől délre helyezkedett el, őket teljesen elvágták a többi, Károly seregébe tartozó csapattól és a tó felé szorították őket, innen nem volt visszaút.
A szavojaiak jobban jártak. Ők a várostól északra táboroztak, javaikat hátrahagyva még üldözéstől sem kellett tartaniuk és közel volt Romont, amelynek grófja volt vezetőjük, Jacques de Savoy.

A Murteni csata nem jelentette a Burgund Háború végét, de jelentős fordulatot adott, úgy is mondhatnánk, hogy a Burgund királyság bukása innen már csak idő kérdése volt. A Konföderáció vitathatatlan európai katonai nagyhatalommá vált, és a de facto függetlenségéhez is már csak egy kis lépés hiányzott.


A Nancy-i csata

A Nancy-i csata a Burgund Háború utolsó csatája. A Grandsoni és Murteni csatavesztést követően Merész Károly 1476. október 22-én elfoglalta Nancy-t 12.000 fős hadseregével. A lotharingiai herceg 1477. januárjában indított felmentő hadjáratot 20.000 ember élén, akik között 8.000 svájci zsoldos is szolgált.
Károly Nancytól délre alakította ki védelmi állásait. 1477. január 5-én a lotharingiai egységek megtámadták Károly jobb szárnyát és a középső állásokat. A burgundiaiak csak gyenge, tüzérségi ellenállásra voltak képesek, mivel statikus védekezésre rendezkedtek be, míg a lotharingiaiak, gyors, rugalmas manőverekkel áttörték Károly védelmi állásait. 6.000 burgundiai veszett oda, köztük Merész Károly is.

A Konföderáció számára csak kis területi nyereséget hozott a háború. Az 1476. augusztus 16-i Fribourgi Béke Kongresszus visszajuttatta Vaud nagy részét a Szavojáknak.
Bern és Fribourg megtarthatták közös tartományként Murtent, Echallens-t, Grandson e Orbe-t, valamint Bern saját tartományként Erlachot és Aigle-t. Ahogy már írtam, a felső-wallisiak sem mondtak le Alsó-Wallisról, tehát az is a háború területi nyeresége maradt.

Sokkal jelentősebbek voltak a háború gazdasági és társadalmi következményei. Ahogy a zürichi krónika is mondja, „rengeteg pénz áramlott be az országba”. Ez alaposan átrendezte a társadalmi viszonyokat, a parasztok levetették „durva ruháikat és finom kelmékre cserélték”, ahogy a kortársak látták. Tény, hogy nagyon sokan a társadalom alsóbb rétegeiben élők zsoldosnak álltak, ami elsősorban a városokban munkaerőhiányt okozott, ugyanakkor ez ténylegesen jól jött a vidéki területeken, főleg a magasabban fekvő, kedvezőtlen adottságú területeken, mert azok hajlamosabbak voltak a túlnépesedésre. Mindenfelé megjelentek a külföldi toborzók, akik a helyi előkelőket kellően „megkenve” minden más gazdasági érdek ellenében mindig találtak kellő számú zsoldost. A berni Diebold Schilling – szintén kortárs – így foglalta össze a háború következményeit: „az a gonosz és átkozott burgund zsákmány”. Ugyanis a zsákmányt nem egyenlően osztották el, a vidékiek kevesebbet kaptak, ráadásul úgy érezték, hogy Solothurn és Fribourg egyre jobban közeledik a szövetséghez, ami felborítaná a vidéki és a városi kantonok egyensúlyát. Félelmük nem volt alaptalan, miután 1477-ben a Szavoják végleg lemondtak Fribourg feletti uralmukról Bern társulási szerződést kötött vele és Solothurnnal.
Ez majdnem a Konföderáció szakadásához vezetett, de hála Flüei Szent Miklós hathatós közbelépésének, a Stansi Konvenció rendezte a vitás kérdéseket és a két társult terület a Konföderáció tagja lett 1481-ben.

A stansi megállapodásban a többségi, polgárosodó fejlett városok győzelmével a kisebbségi paraszti kantonok felett, tulajdonképpen a közösségi érdek kerekedik felül a részérdekeken, illetve a szövetségi szolidaritás lesz erősebb az osztály összetartozásnál. Stans óta a kompromisszum művészete, amelyben látszólag mindenki veszít és mindenki nyer nemzeti erényként tisztelik a nemzeti politikában és államigazgatásban. 
A szövetségesek XV. századi diadalsorozata Graübünden és a Habsburg Tirol lappangó konfliktusából kirobban Sváb háború győzelmeivel folytatódik. 
A háborúkat lezáró baseli békében deklarálásra kerül, hogy ugyan továbbra is a birodalomhoz tartanak, de valójában új, önálló katonai, politikai hatalomként kell vele számolni.
A háború után 1501-ben Basel és Schaffhausen, majd 1513-ban Appenzell is belép a szövetségbe. A tizenhárommá növekedett szövetség már majdnem a mai Svájcnak felel meg, ugyan még rendkívül tarka államszövetség.
Az aktuális ügyeket a szövetségi tanács ülésein vitatják meg, ide minden kanton kép képviselőt küld, de csak egy szavazattal rendelkezik. Ez a 18. század végéig marad így, mint az államigazgatás legfelsőbb szerve.Egyszerre törvényhozó és végrehajtó hatalom. Rendelkezései csak akkor lépnek hatályba, ha az összes kanton ratifikálja.
A sikeres háborúk miatt a XVI. század elején a szövetségesek már magukat is - nem minden ok nélkül -,  nagyhatalomnak gondolják. 
1515. január 1-én meghalt XII. Lajos francia király, utóda, I. Ferenc folytatta Lajos itáliai politikáját, sőt sikerült maga mellé állítania Velencét.
Schiner bíboros, aki gyűlölte a franciákat, érzékelte, hogy az új uralkodó számára kedvezően alakulnak a dolgok, és felmérte, hogy az itáliai status quo szempontjából ez rendkívül előnytelen lehet, ezért nagy erővel vetette be magát a Szent Liga összekovácsolásába.
Közben Ferenc sereget gyűjtött Lyonban, mintegy 55.000 főt, amelyből 15.000 volt a lovas, 70 darabos nehéztüzérséget és 300 darabos könnyű tüzérséget vonultatott fel. Meglepő módon a német-római császárnál még azt is elérte, hogy 6.000 landsknechtet is seregébe gyűjthetett. A franciák, hogy megtévesszék az itáliai hágókat őrző konföderációs erőket, elterelő manőverként kisebb erőket küldtek a jelentősebb hágókhoz, amíg a főerők egy dél-piemontei hágón keresztül, ötnapos erőltetett menetben értek Cuneóba.
Ferenc megpróbált kibékülni a Konföderációval anélkül, hogy lemondott volna Milánóról, és hogy teljesítette volna a Dijon-i Egyezséget, pénzt viszont szívesen áldozott volna a megvásárlásukra. A svájciak pontosan a megalázó dijon-i szószegés miatt nem kívántak békülni. Ferenc mellett álltak a velenceiek, X. Leó pápa habozott, a császárról elég, ha annyit jegyzünk meg, hogy 6.000 zsoldos toborzásába belement, egyedül a spanyolok álltak fegyverben Lombardia és Velence határán.
Sajnos, a szövetség háza táján újfent megjelent a megosztottság. 

Az ún. gotthardista kantonok stratégiai okok miatt fel akarták adni Piemontét, hogy erőiket a lombard síkságon összpontosítsák. Bern inkább fenntartotta volna ezt a pozíciót, mondván a hegyekben kisebb erőkkel is hatékonyan lehet védekezni, sőt javasolta, hogy támadják hátba a franciákat a Szavoják birtokain keresztül, ellenkező esetbe visszahívja egységeit. A gotthardisták javaslata nyert.


Így a konföderációs erők megkezdték a visszavonulást Piemontéból, Vercelli majd Novara felé. Nem fordítottak arra sem gondot, hogy a francia csapategyesítéseket megakadályozzák. A józan döntéseket megakadályozta a harag és elkeseredettség, mivel a Liga nagy része magukra hagyta, sőt még pénzt sem küldtek. Észak-Itália ekkora már kimerült a rablásoktól, így utánpótlást már nem leltek sehol, ezért sokan visszaindultak szülőföldjükre. Az őskantonok azonban Milánó, Varese és Sesto Calande között letáboroztak.
Ferenc mindenről értesült és kihasználva a svájciak elkeseredettségét felerősítette a tárgyalásokat. 1515. szeptember 8-9-én Gallaratéban egyességet javasolt, eszerint:
- Ferenc kifizeti a 400.000 koronát, amit a Dijon-i Egyezségben Trémouille vállalt,
- további 300.000 koronát fizet,
- a Konföderáció lemond a paviai hadjárat során megszerzett területekről, illetve Massimiliano Sforzanak nyújtott védelemről,
-  akinek cserében a király felajánl egy francia hercegséget és egy francia nemesasszony kezét.

A berniek még ennél is tovább mentek, hajlandóak lettek volna további 300.000 koronáért feladni Val d’Ossolát, Valtellinát és Ticinot, ami egyet jelentett volna az évszázados hódítás eredményeinek feladásával.
Világosan látszott, hogy a Konföderáció tagjai és szövetségesei, az új és régi tagok, városok és vidéki kantonok más és más szempontokat tartottak fontosnak, ami óhatatlanul széthúzáshoz vezetett.
A gotthardista kantonok a galleratai egyezséget árulásnak, tehát érvénytelennek tekintették, a berniek és a pártjukon álló szövetségesek viszont érvényesnek, ezért elhagyták Lombardiát.
Az itt maradók szeptember 10-én erősítést kaptak Zürichből, a büszke és megvesztegethetetlen Markus Röist vezetésével. A Lombardiában maradt erők a zürichiekkel együtt bevonultak Milánóba. A vita a galleratai ajánlatról itt sem szűnt meg, de végül Schiner bíboros véget vetett ennek jelenlétével és eltökéltségével, és rávette őket, hogy tartsanak ki a franciákkal szemben.


A marignanói csata 1515. szeptember 13 – 14.

I. Ferenc Milánótól dél-nyugatra, Marignano mellett vert tábort. Szeptember 13 délutánján riadót fújtak Milánóban, mivel a város déli részén csatározás kezdődött. Zürich és Zug kapitányai nem akartak csatába bocsátkozni, de a Waldstätten (emlékeztetőül: Uri, Schwyz, Nidwalden és Obwalden) és Glarus vezetői eltökéltek voltak. A vitát az döntötte el, hogy Schiner bíboros lóra pattant, és elsők között lovagolt ki a Római kapun, magával vonzva a vidéki kantonok katonáit. Hamar rájöttek, hogy a franciák előőrseivel kezdtek el csatázni, Zürich és Zug még mindig úgy vélte, hogy jobb lenne a csatát másnapra halasztani, de ekkor már nem lehetett visszavonulót fújni.
A konföderációs csapatok rendezetlen előrevonulását végre sikerült hadrendbe szervezni.
A svájciak megindították a rohamot a francia fő erők ellen. A francia tüzérség brutális károkat okozott, ráadásul a francia nehézlovasság oldalba kapta a Konföderációt. Mindezek ellenére a svájciaknak sikerült visszaverni a lovasrohamot, felmorzsolni a francia elővédet, és elérni a francia központi erőket, azaz a német landsknechtet. A svájciak gyűlölték őket kegyetlenségük miatt, ezért a csata ezen a ponton eldurvult. A csata késő este, holdfény mellett is folytatódott, egészen éjfélig, amikor felhők takarták el Holdat.



Annak ellenére, hogy a svájciak rendezetlenül vettették bele magukat az ütközetbe, és talán a zürichieknek és a zugiaknak volt igazuk abban, hogy az ütközetet el kellett volna halasztani, a csata első napja a Konföderáció számára zárult eredményesebben. Az éjszaka viszont nagyon nehéz volt. Mivel felkészületlenül érkeztek, nem hoztak magukkal élelmiszert, nem tudtak tüzet gyújtani. Ez utóbbi azért vált rendkívül problémássá, mert a nap folyamán többször át kellett gázolniuk a franciák által elárasztott területeken, tehát csurom vizesek voltak, ezt fokozta, hogy a krónikák szerint az éjszaka a szeptemberben megszokottnál jóval hidegebb volt. Az éhségtől, fáradságtól, hidegtől elgyötört katonák a koromsötétben igyekeztek megtalálni egységeiket, ebben az uriak havasi kürtjei segítették őket.
Másnap reggelre a francia király teljesen újraszervezte egységeit. A gyalogságot és a tüzérséget úgy helyezte el, hogy teljesen elrejtsék a lovasságot. A szövetség indította meg a támadást, két-háromszor is megpróbálták áttörni a francia vonalakat, de visszaverték őket. Ekkor egy megkerülő manőverrel próbálkoztak, de ez sem sikerült, ugyanis a csata menetében fordulat állt be. A svájciak várták a spanyolokat, míg a franciák a Szent Ligából átállt velenceiket várták. A svájci átkaroló hadművelet kellős közepén a jobb szárnyon egyszer csak felhangzott a csatakiáltás: „San Marco”, a velenceiek értek ide. A spanyolok a szövetségi egyezséget megszegve el sem indultak a csatatér felé. A velenceiek, illetve a francia nehézlovasság támadása megpecsételte a csata sorsát, a Konföderáció elvesztette az ütközetet.
A svájciak visszavonultak Milánó felé lassan, rendkívül rendezetten, magukkal vittek sok sérültet, ágyúikat. A legenda szerint Ferencet annyira magával ragadta ez a méltóságteljes visszavonulás, hogy megtiltotta a visszavonulók üldözését. Ez csak legenda, az igazság az, hogy akit értek, kegyetlenül legyilkolták, pl. 300 visszavonuló zürichit beszorítottak a San Giuliano-i rendházba, amit szétágyúztak, és biztos, ami biztos még fel is gyújtották.
 

1515. október 11-én Massimiliano Sforza feladta Milánót a várat védő svájciak tiltakozása ellenére. Ők mindenesetre szabadon elvonulhattak. A Konföderáció kivonult Lombardiából, a franciák pedig rögtön nekiláttak elfoglalni minden fontosabb erősséget. Behatoltak a mai Ticino kanton területére (ezt a Visconti örökség miatt ők Lombardia részének tekintették) megtámadták Locarnót, Luganót és Bellinzonát is. Az őskantonok – nem várva meg a Diéta döntését – felmentő sereget küldtek Ticinóba, és kiszorították a franciákat. Az elmúlt időszak huzavonáiból azt a következtetést vonták le, ha nem cselekednek gyorsan, akkor azt is elvesztik, amit egy évszázadnyi háborúskodás árán szereztek meg. Az eredmény őket igazolta, a franciák visszavonultak. Egy másik fronton már nem volt ilyen eredményes a Konföderáció. A Val d’Ossola székhelyét, Domodossolát a berni Johannes von Diesbach védte, azaz nem védte, hanem ahogy megjelentek a franciák, rögtön átadta a város kulcsait. Val d’Ossola így végleg elveszett a Konföderáció számára, pedig stratégia helyzete jelentős volt. Ha ránézünk a térképre láthatjuk, hogy Val d’Ossola (Eschental) beékelődik Wallis és Maiental (Maggia), Luggarus (Locarno), azaz a mai Ticino kanton közé.
A Diéta elég gyorsan összeült, és olyan döntéseket hozott, hogy úgy tűnhetett, a Konföderáció azonnal újrakezdi a háborút Lombardia felszabadítása érdekében, de a döntést nem követték tényleges lépések. A nyugati kantonok, akik nem vettek részt a marignanói csatában, és akik nem érezték a lombard hódítások fontosságát, hajlottak a békekötésre, főleg hogy I. Ferenc megint aranyat használt volna a „kenéshez”. Ezt még tetézte, hogy a Pápa is kibékült a francia királlyal, aki persze cserébe juttatott egyet-mást a Medicieknek (X. Leó Medici volt).
Schiner bíboros azonban új szövetséget kovácsolt (Anglia, a Birodalom, Spanyolország). a Konföderáció azonban rendkívül megosztott volt, egyesek Genfben tárgyaltak a Szavoják közvetítésével a franciákkal a békekötés feltételéről, míg öt gotthardista kanton sereget küldött Schiner vezetésével Lombardiába. Milánónál azonban elfogyott a pénz, így visszavonultak. „Győztek” a franciák, 1516 őszén, Fribourgban a Konföderáció és a francia király békét és szövetséget kötött.

Ferenc kifizette a 400.000 koronát Dijonért, további 300.000 koronát Marignanóért, ezen felül évi 2000 dukátot fizetett a Konföderációnak, amely megtarthatta Ticinót, illetve a társult Három liga Chiavennát, Valtellinát és Bormiót (ez utóbbi területek csak Napóleon alatt vesztek el). Cserébe a Konföderáció biztosított 6-16.000 zsoldost a francia hadsereg számára. A Fribourgi egyezmény határozta meg a svájci – francia viszonyokat a francia forradalom kitöréséig.

A szövetség a továbbiakban lemondott a hatalmi politikáról, és nem avatkozott idegen országok viszályaiba.

A semlegesség, a máig svájci állami doktrína gyökerei Marignanoig nyúlnak vissza. 

Forrás: wikipedia, töriblog.hu, Puskás Gyula

Aki a virágot szereti,...

...rossz ember nem lehet - tartja a mondás.
Nem tudom, mennyi tudományos alapot tartalmaz a megállapítás, de a magam érdekében remélem, hogy így van.
:)
Vidéki parasztleányként nekem nem furcsa a kert léte, nem mintha sokat töltöttem volna a gondozásával, anno lánykoromban.
Később, mikor városi lettem és még egy erkélyem sem volt, kezdett hiányozni. Örültem, amikor családi házunk elkészült, ott aztán volt kert, nem is pici. Közel 1500 m2. Nem volt egyszerű a gondozása, és a környéken élőkkel ellentétben, nem kertészt alkalmaztunk, hanem mindent magunk csináltunk. Volt ott minden, kerti tó, magaslat, sziklakert.



Számomra, várt esemény volt a fűnyírás. A heti megfeszített irodai munka után nagyon jó kikapcsolódás volt a hétvégi testedzés. Nem beszélve a frissen vágott fű illatáról, aminek beszippantása kész felüdülés volt a városi benzingőzzel szemben.
Bár, imádom a virágokat, lexikális tudásom meglehetősen hiányos. Illetve soha nem éreztem késztetést, hogy megtanuljam a nevüket.
Ennek ellenére nagy-nagy szeretettel gondoztam őket.
Az otthoni kertben két kedvencem volt. Az egyik - még az építkezés idején - eldobott sárgabarackmagból kikelt kis fa volt, amit óvtunk még a széltől is.
A másik egy olyan ezüstfenyő, aminek a boltba szállítás közben letörött a csúcsa, ezért kidobtak. Mi elhoztuk és kiigazítottuk. Néhány év múlva nem is lehetett észrevenni.
Sajnos, őket ott kellett hagyni. Jobban sajnáltam őket, mint a házat.

Mikor kiköltöztünk, az első lakásban szintén nem volt még erkély sem, a legutóbbi lakásban már volt egy nem pici, 30 m2 körüli terasz. Ezt kihasználva teleültettem mindenfélével, még hobby-melegházam is volt.

Ahol most lakunk szintén nem nagy a kert, van elöl és hátul is. Lehetne kicsit nagyobb is, de nem vagyok telhetetlen.
Végre megint érzem a fű illatát. Igaz, kb. 5 percbe telik mire lenyírom.
Az első évem nagy lyukra futás volt, mert a spanyol csigák lezabáltak mindent. Komoly felkészülést igényel, hogy jövőre hogyan szállok velük szembe.
:)








2013. július 23.

Szívás a köbön...

Már néhány hete küzdök a fogammal. Nem tragikus a helyzet, inkább kellemetlen és bosszantó.
Vagy 30 éve a jobb felső kettesemnél gyökérkezelést kellett csinálni.
Hogy ez milyen összefüggésben van azzal, hogy a egy sima tömésnél rátömtek a gyökérre nem tudom.
:(

Anno fájt a fogam, elmentem egy nagynevű fogorvoshoz, aki megcsinálta egy vagyonért. Mivel nem lett jó, ezért kis idő múlva egy privát ügyeleten kötöttem ki, ahol fény derült a turpisságra, és megcsinálták a gyökérkezelést egy másik vagyonért.
Azóta is ahhoz a fogorvoshoz járok, aki akkor ellátott.
Sajnos, ez a fog csak ca. 15 évig bírta, majd egy cysta lett a gyökér csúcsán. Ez a gyökérkezelt fogak szövődményeként alakul ki.
Nem volt, mit tenni, egy szájsebészeti műtét keretében amputálták a gyökér csúcsát. Szerencsére hamar rendbe jöttem, és már-már azt hittem, hogy végleg megoldódott a probléma.

Akkor még nem tudtam, hogy egy olyan szövődmény is felléphet, hogy elszíneződik a fog. Mondjuk ez logikus, hisz az idegek elvesztésével, gyakorlatilag meghal a fog.
Esztétikailag sem volt túl szép a szürkés fog elöl. Időközben a két egyesben elvégzett tömések is folyamatosan kihullottak, ezért az orvosom javasolta a koronákra cserélését. Ez meg is történ az elmúlt ősszel. Nagyon csinos cirkon koronákat kaptam.

Örültem, mert így nem látszott az elszíneződés, és az elsők is rendben lettek.
Csakhogy most tavasszal egy ismerős érzés jelentkezett. Szúró, feszítő érzés a kettesben...
:(((
Utánaolvastam, majd egyeztetve az orvosommal arra jutottunk, hogy kiújult a cysta.
Hurrá!!! Nem tudott volna fél évvel ezelőtt?
:(

Hogyan tovább?
Mivel azóta is időnként feltelik, ezért az kizárt, hogy elmúlik.
Két lehetőség van: amennyiben elég hosszú a csonk (van miből levágni), így újbóli amputáció lehetséges. Bár, mivel első fogról van szó, szerintem nem lesz szerencsém. :(
Őszintén fogalmazva, nem tudom mekkora szerencse megnyerni egy műtétet, annak fényében, hogy a fogászati irodalom szerint utána is kiújulhat a cysta.

Második lehetőség a húzás és pótlás.
Ha "hidas" megoldást választok, a jelenlegi arányáron csináltatott koronáim mennek a szemétbe, és egy vagyonért csináltathatok másikat.
Illetve, van még az implantátum.  De azzal is hónapokat kell várnom. Ahogy olvasgattam a szakirodalmat, az sem egy fáklyásmenet.

Általában 3-4 hónap, mire beépíthető az új fog. Ja, és az is egy vagyon.

Addig ne nyissam ki a számat?
(Mondjuk, ennek a család örülne...)
Hogy menjek fog nélkül emberek közé?
:(
Ahogy számot vetettem, tök mindegy melyik megoldást választom. Az anyagiakat tekintve horror.

Így az idő fogja eldönteni, hogy melyik változat lesz a nyerő.
A jövő héten kiderül...

2013. július 18.

Homo sapiens - vélemény

Nem, nem, nem...
Nem a -nem létező - latin tudásomat szeretném csillogtatni, ezzel a kifejezéssel azonban mindenki találkozott már, ha más alkalommal nem, akkor a  középiskolai történelem órán.

Homo sapiens - a gondolkodó (értelmes) ember.
A wikipédia szerint : Az ember (latinul Homo) társadalmi lény; közösen végzett munka, a tagolt beszéd és gondolkodás jellemzi. Mindezek révén képes a világ megismerésére és átalakítására. 

Hogy miről jutott ez eszembe?
Voltam oly botor és megnéztem az esti híradót
A műsor végére érve azt a következtetést vontam le, hogy egyes emberek nem tartanak ezen a szinten, sajátos evolúciós úton járnak.

Egyik téma -ismét- a dohányboltokkal kapcsolatos mizéria. A mutyin már nem akadok fenn,  ha jól belegondolunk mindig az aktuális kormány teszi döntéshozó pozícióba az embereit, a saját holdudvarának kedvez.
Mint jelen esetben is.
Hm... ez van....

De, hogy miért kell visszafejlődni az Australopithecus szintjére?
Megértem, hogy mindenhova saját ember kell, de nem kellene szakmai alapon is megvizsgálni, hogy alkalmas-e valaki a pozícióra? Vagy nincsenek hozzáértők, csak Bólogató Jánosok?
... 
A törvény értelmében 18 év alattiak nem tehetik be a lábukat a nemzeti dohányboltokba, még az épületbe sem. Valamelyik tv társaság csinált egy próbavásárlást, mely alkalmával egy 16 éves srác látogatta meg a boltokat, és 10-ből 8 esetben hozzájutott a cigihez.
A törvényalkotó felhívta a figyelmet arra,  hogy aki lebukik, attól az engedélyt is visszavehetik, vagy bírságra számíthat.
Persze, a trafikosok nagyobb részének tele is lett az alsógatyája. 
A következő nap, amikor egy fiatal anyuka próbált cigarettát vásárolni, két kicsi ( 4 és 2 éves) gyereke társaságában, 50 %-ban nem engedték be a boltba (megjegyzem a hírcsatorna pont az ellenkezőjét emelte ki, miszerint ismét megsértették a törvényt azok akik kiszolgálták).
He? (kérdezi a művelt svájci)
Az eladó szerint a gyereket kint kell hagyni.
Hát könyörgöm nooormáááális?
Hogyan? Felügyelet nélkül egy babkocsist, meg egy négyévest?
Ha ezt megtenné, akkor meg egyből előkerülne a gyámhivatal.

Igaz, tudjuk nem egészséges a cigaretta, de a személy önálló döntése, hogy cigizik-e vagy nem. Nehogy már az állam szabja meg, hogy dohányzik valaki vagy nem. Az állam nem hozhat diszkriminatív döntéseket. 
Félreértés ne essék, nem a dohányosok mellett lobbizok, csupán ésszerű megoldással a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad. Így csinálják ezt normális helyen.
De!
Vizsgáljuk meg a kérdést egy más aspektusból is:  mondjuk egy kiskorú rosszul lesz az utcán.... nem baj... inkább dögöljön meg ott, de nem mehet be a boltba (bocsánat a kifejezésért, csak érzékeltetni szeretném az egész morbiditását).

A törvény szerint a szülő felelőssége, hogy oldja meg a cigaretta vásárlást, nem tesz kivételt semmilyen esetre sem. 
Olyan helyzetben sem, ha mondjuk séta közben a kicsi megszomjazik az utcán, és csak ásványvizet akar venni a szülő. 
Ne akarjon, ne legyen szomjas, hát mit képzel... inni? nyáron?

Akkor még nem említettem azokat a településeket, ahol nincs lehetőség dohányáru vásárlására. Józsi bácsi 80 éves, menni is alig tud, de menjen be a városba, ha egy doboz cigit akar venni.
Szégyen...
Szégyen, hogy döntéshozó pozícióba olyan emberek kerültek, akik még embert sem láttak élőben.  Pedig a homo sapiens sajátja a gondolkodás. Hát nekik nem sikerült ezt elsajátítani.
Gyanítom többen minimum egy, de inkább több MSc diplomával rendelkeznek, summa cum laude.
Ennyit sikerült megtanulni az egyetemen?

Következő sommás bejátszás: elfogott egy betörőt a TEK.
TEK: terror elhárítási központ. Ez meg minek nekünk egyáltalán? Nem tudom, az elmúlt években volt-e a nevükben foglaltaknak megfelelő bevetés.  Gyanítom nem. Akkor minek? Pénzkidobás. 
Vicces volt, amikor öt álliig felfegyverzett, csuklyás, kétajtós szekrény méretű csávó lebirkózott egy 50 kilós besurranó tolvajt.
Meg nem sajnáltam ugyan, de biztos tele lett a gatyája. :)

Még mindig sokan vannak, akik azon agyalnak, hogy vajon hogyan lehet bekerülni a tv-be. Ez a hír eszembe juttatta Hajós műsorát, A benne leszek a tv-ben címűt. Kb. az a színvonal elég is hozzá, hogy bárki a hírekben láthassa magát.
Egy pilóta (David Hasselhof napszemüvegben) szemét, repülés közben elvakította egy lézer, amivel egy 13 éves kislány játszott. Állítása szerint hosszú percekig nem látott. 
Elmondása szerint a levegőből először beazonosította az utcát, majd a házat és értesítette a rendőröket.
Egy kérdés motoszkál bennem: ha percekig nem látott, akkor hogy a fenébe sikerült beazonosítani a helyszínt. No, mindegy, neki sikerült. A rendőrség természetesen eljárást indított az elkövető ellen, de mivel az kiskorú, így meg is szüntette azt.
Egyébként, kipróbáltam. Nekem is van ilyen kis lézerem, amivel a macskákkal szoktam játszani.
Nem történt semmi.
Mindegy, ő három perc erejéig bekerült a tv-be.

Jön a Sólyom Airlines. Még engedélye sincs, de már beköltöztek Ferihegyre. A szóvivő semmi konkrétumot nem mond, csak azt, hogy indulnak. Kivel? Mivel? Titok. Állítólag még az engedélyt sem kérték meg. Hm...

Ha már szóvivő: nem tudom figyeltétek-e, hogy ahol már ketten dolgoznak, ott van szóvivő. Nem baj, ha nem tud beszélni, elmondani egy összetett mondatot, de státusz. Komoly státusz. Lassan a szóvivő szóvivőjének is lesz szóvivője.

Következő hatalmas hír:
Önkormányzati rendelet - tilos a kutyának ugatni, tilos a nyílt vízben fürdetni, a játszóteret csak 14 éves korig lehet használni. A szóvivő szerint a közterület felügyelők döntik el, mi számít szabálysértésnek, és módjukban van bírságolni is (naná!)
Azt vélelmezem, hogy ezek az idióta szabályok, az egyes döntéshozó igényeit szolgálják ki, nem a köz érdekét szolgálják. 

Visszatérve a híradóra,arra a következtetésre jutottam, hogy két út áll előttem:
vagy - nem nézem,
vagy - lecserélem a Showder klubot erre. Kiss Ádám után szabadon,  besza-behu.
Gyakorlatilag végigröhögtem az egészet.