„De nehéz az iskolatáska…”

Ez a szám jutott eszembe, amikor összeszedtem a gondolataimat iskola ügyben.

Rögtön rá is kell cáfoljak, itt nem nehéz az iskolatáska. A leírtak német Svájcra (Mittelschweiz) vonatkoznak, a francia és az olasz részről nincsenek információim.

Miért a megjegyzés?

Már évek óta próbálják egységesíteni az oktatási rendszert, mert nem csak 

tájegységenként, de még kantononként is változó. Eddig sikertelen volt a próbálkozás.

Kezdjük az elején: A gyerekeket néhány hónapos kortól 4 éves korig lehet óvodába vinni. Direkt fogalmaztam így, utalva magára a szó jelentésére. Sok helyen együtt vannak az egész picik a nagyobbakkal, így kötött jellegű foglalkozásra nincs is lehetőség, mint nálunk az oviban.

Vannak állami intézmények, ahova rendszerint éves a várólista. Volt egy ismerősöm, aki még kismama korában beíratta a születendő gyermeket, hogy majd pár év múlva legyen helye.

Ha ez nem sikerül, és az anyuka olthatatlan vágyat érez a munka iránt, ne adj Isten muszáj dolgozni menni, úgy marad a magánintézmény. Kettőt sikerült látnom az itt eltöltött idő alatt. Hát, az egyik még csak elment, a másik viszont kritikán aluli volt. Mindezt napi 75-120 frankért. Persze, itt is van lehetőség arra, hogy csak bizonyos napokon, bizonyos időtartamra hagyjuk ott a csemetét, így az összeg jelentősen csökkenhet. Ez természetesen önkéntes, nem kötelező beíratni a gyereket, ha anyuka otthon van.

Ha végeztünk az ovival, jön az iskola felkészítő (itt ezt nevezik óvodának), ez 2-3 év, a gyerek teljesítményétől, érettségétől függően. Itt már napi rutin szerint élnek a gyerekek, megszabott foglalkozásokkal, kirándulásokkal. Egy ilyet is volt szerencsém meglátogatni, egy szóval illetném: perfekt. A csoportokban 10-15 gyerek van, erre jut 2-3 óvó néni, és esetleg a még szakmai gyakorlatát töltő diák is. Ideálisnak mondható.

Aztán, ha ezt is kipipáltuk szegény gyerekünket belökhetjük a Primarschule-ba. Ez az általános iskola alsó tagozata. Ami nagyon fontos: semmit, inkább nagybetűvel írom, SEMMIT nem kell megvenni. Minden ingyenes. A könyvektől kezdve a ceruzáig, számológépig. A tanulás délelőtt és délután folyik, szerdán délután szünet van, bár ez iskolától függő. A helyi NAT szerint az iskola arra való, hogy a gyerek az iskolában tanuljon, ne pedig otthon. Így konkrét házi feladat ritkán van, inkább, ha elmarad valamivel a gyerek a suliban, azt fejezi be, vagy ha valamiféle gyűjtőmunka van, ez marad otthonra.

Viszont szerepel az oktatásban a főzés, barkácsolás, varrás, gépírás elsajátítása. Egy kicsit előreszaladtam, ez persze felsőben van.

Az oktatás keretében a kicsiket rendőr oktatja a gyalogos, majd a nagyobbakat a biciklis közlekedés rejtelmeire – végtelen türelemmel. Ezek mellett korcsolya, úszás, egyéb egészségnevelő foglalkozások vannak.

Nem sok könyvük van, ezzel szemben sok „foglalkoztató füzetnek“ nevezett lap. Ezt az adott anyaghoz kapják, majd egy mappába lefűzve, a kis szekrényükben őrzik az év végéig. Így az iskolatáska nem túl nehéz, igaz nincs is súlyemelő bajnoka Svájcnak.

Az alsó tagozat végén (5-6. osztály) van egy felmérés, annak eredménye alapján eldől, hogy a gyerek Real, Sekundar, vagy Bezirkschule-ban folytatja. Ez egyfajta besorolás, ami sok mindenkinek nem tetszik. Hát kinek a pap, kinek a papné. Vannak érvek mellette és ellene. Viszont a rendszer átjárható, ha valaki jól teljesít, átmehet egy olyan osztályba, ahol magasabb szinten tanulhat. Természetesen a másik irányba is működik a dolog. Lényeg, hogy ne bukdácsoljon a gyerek, a saját szintjét próbálja tartani. Nekem szimpatikus, mert nincs sok sérült, frusztrált, önbizalom hiányos gyerek. Iskolától függően, nem kell osztályt váltani a szintekhez.

Ezeknek a szinteknek megfelelően van összeállítva a tananyag is. A hátránya annyi, hogy Real osztályból alapból nem lehet gimnáziumba menni. De szerintem logikus, hogy egy közepes szintet sem teljesítő gyerek, ne menjen gimnáziumba.

Ha gyermekünk befejezte a 9. osztályt, több lehetősége van. 

1./ Elmegy dolgozni. Ne tessék kamillázni, ez is egy opció, amit sokat választanak. Hisz Svájcban még ma is sok a paraszt (nem  pejoratív  értelemben), ahol Hans már kicsi korától vitte magával a kis Hansit szántani, vetni. Kis Hansi ebben nőtt fel, megszokta, folytatja a családi gazdálkodást.

2./ Tanul egy szakmát, általában a reál osztályból ide vezet az út. Ilyenkor kell keresni egy „inas állást“, és már mehet is a tanulás.  A tanulás jellemzően a szakma tanulását jelenti, ami úgy néz ki, hogy 1 nap iskola, 4 nap munka. Ezzel a gyermek már némi kis zsebpénzt is megkeres (ezer frank körül). Ezek az iskolák általában 2-3-4 évesek, szakmától függően. Aranyos dolog, ha a tanuló sikeresen elvégzi az iskolát és levizsgázik, akkor az a cég, ahol töltötte az „inas éveit“, betesz egy elismerő hirdetést a helyi kanászkürtbe, hogy lám milyen okos is a kis Jörg, hisz sikerült befejeznie a kőműves iskolát. Megjegyzem sokszor azon a munkahelyen is kezdi el felnőtt életét.

3./ Gimnázium/WMS/IMS  Ide a Sekundar-osoknak felvételizni kell, a Bezirk tagozat felvétel nélkül mehet. Gimnáziumba csak azok mennek, akik orvosok, ügyvédek, tanárok, vagy egyéb „okosok“ lesznek. Jellemzően, az érettségi után egyetemen folytatják a tanulmányaikat. Ha sikerül elvégezni. Ugyanis itt nem lehet melegedni bejárni, bukdácsolni. Ha valaki nem teljesíti a 4-es átlagot, akkor évet kell ismételjen.

A WMS/IMS változatot pedig, a mi közgazdasági, illetve informatikai szakközépiskolának tudom megfeleltetni. Innen viszont csak szakirányú főiskolára lehet menni.

4./ És van egy olyan réteg is, aki „gondolkodik“ még egy évet. Ez a 10. év, ami nem sok mindenre jó, leginkább haladék a pályaválasztással kapcsolatban.

Természetesen még ezen belül is van átjárhatóság, de az annyira bonyolult, hogy inkább szövegesen nem mennék bele.

A harmadik pontban megjelölt iskolatípus már fizetős. Iskola és kantonfüggő, hogy mennyi a díj. Nekünk ca. 3000 frank/év a tandíj. Elég széles a skála, olvastam olyanról is ahol ez 13 ezer. Viszont ebben szintén minden kutyafüle benne van. Nálunk pl. egy hónapos külföldi tartózkodás is minden évben, nyelvtanulás céljából.

Ha valaki érettségit tesz, akkor egyenes az út a főiskolára, és az egyetemekre.  Svájcban 12 egyetem van, természetesen fizetősek. Költségek 1200-8000 frank/ év között változnak.

Vannak itt is átképző, továbbképző iskolák, amiket felnőttként is igénybe lehet venni.

Amit még érdekességként megemlítenék, a svájciak nem annyira szeretnek tanulni, másrészről remekül meg lehet élni egy szakma nyújtotta anyagiakból is, ezért sokan „csak“ szakmát tanulnak.

Felső szomszédom echte svájci (Graubündenből), hentes és lány. J

Azon már egy cseppet sem lepődök meg, hogy buszt, kamiont nők vezetnek, de cégünk gyakran kap CV-t kőműves, festő, vasbetonszerelő lányoktól.

J

A magam részéről nagyon bejön ez a rendszer. Amíg otthon a gyerekem nem szeretett iskolába járni, itt igen.

Nem a lexikális, hanem a gyakorlati tudáson van hangsúly. A tanár arra kíváncsi, hogy mit tud a gyerek, nem pedig arra, hogy mit nem.( pl. Nem kíváncsi arra, hogy „mit gondolt a költő, amikor ezeket a sorokat írta“. J)

Sokkal nagyobb szabadságot kapnak a gyerekek a saját fejlesztésükben, mint otthon megszoktuk. Figyelembe veszik a gyerek életkori sajátosságait, így próbálják az érdeklődésüket fenntartani még olyan tárgyaknál is, ami pl. kamasz korban „ciki“ szokott lenni. Ebben az esetben az énekre gondolok, ahol nem erőltetik a helyi „A csitári hegyek alatt„ c. dalt, hanem mondjuk épp Rihanna dalát éneklik.

Ennek okán kevésbé van szükség fegyelmezésre is.

Nem látni a buszon könyvet szorongató, stresszes gyereket.

Nincs ellenőrző, nincs e-napló. Sokkal nagyobb a bizalom a gyerekekkel szemben, amivel nem igazán élnek vissza.

És ha már értékelés, az osztályzás 1-6 –ig van, tizedesekre bontva. Az elején nagyon furcsa volt, amikor a gyerekem azzal jött haza, hogy : „ma kaptam egy 5,8-at matekból“.

Havonta van egy összegzés a gyerek teljesítményéről az adott hónapban, gyakran szöveges formában is. Év végén szintén kapunk egy A4-es lapot, ez a bizonyítvány. A hiányzásokat egy erre rendszeresített füzetkébe írjuk be. Mi, szülők. Nem kérnek orvosi igazolást.

Évente többször kérnek visszaigazolást a tanárok munkájáról a gyerekektől, egy kérdőív segítségével. Nem veszik zokon, ha nem csak 6-os szerepel az értékelésben.

Mindent összevetve, tény, hogy az általános iskolát végzetteknek nincs akkora lexikális tudásuk, mint otthon, de lényegesen több információt kapnak az „életről“. A középiskolában pedig már a szaknak megfelelően megkapják mindazt, ami szükséges az adott szakma elsajátításához.

Mivel volt szerencsém megtapasztalni az otthoni és az itteni oktatási rendszert, az utóbbi mellé teszem a voksom.