Lehet egyetérteni vagy vitatkozni egymással, de kérem, hogy normális hangnemben tegyük.
Köszönöm.
Egy évvel ezelőtt nagy vihart kavart az írásom a menekültekkel kapcsolatban. Akkor sokan hagyták el a blogot a rasszistának kikiáltott mondandóm miatt. Egyesek lehülyéztek, amikor félelmemnek adtam hangot, amikor párhuzamot vontam a leendő esetleges terrorcselekmények és a menekültek ellenőrizetlen bevándorlása között.
Nem akarok okoskodni, nem akarok azzal jönni, hogy "na ugye, megmondtam".
Nem fogom felsorolni az elmúlt év negatív történéseit, mindenki tudja, látja.
Azon, hogy a nyugati politika úgy reagál ahogy, nem csodálkozom. Ez az érdekük.
Hogy egyik sem gondol a mai napnál tovább, annak ellenére, hogy többségnek van gyereke, unokája? Na, ezt már nem értem. Nem féltik őket?
A civil szervezeteket sem értem. Annyi, de annyi hely lenne, ahol kellene a segítség. Akik hálásak lennének mindenért, nem dobálnák el az élelmet, stb. Miért nem nekik segítenek?
Számomra az sem világos (saját ismeretségi körömet is beleértve), hogyan lehet az, hogy az egyes ember ezeket miért nem gondolja végig...
Még mindig tudnak mindenféle ideológiát gyártani, hogy igazolva lássák elméletüket (hogy aki bevándorlásellenes, az rasszista) és megmagyarázzák az elmúlt évben történteket. Kvázi, áldásukat adják rá...
A véleményem az elmúlt egy évben sem változott, sőt...
Itt megjegyezném, hogy nem muszlimellenes, hanem bevándorlásellenes vagyok. Azt vallom, hogy Európa elsősorban az európaiaké.
Továbbra is azt gondolom, hogy szomorú jövő vár Európára. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy nem most kezdődött az alapprobléma, ez a mérhetetlen befogadás csak a gyújtózsinór, a bombákat már több évtizeddel ezelőtt lerakták, most már csak a kanócokat gyújtják meg az újonnan érkezők.
Ahogy öregszem nem szeretek vagdalózni, jobb megtapasztalni azokat a dolgokat, amiről véleményt formálok, ne adj Isten írok, most is ezt tettem.
Bár meg vagyok győződve arról, hogy az integrálás ekkora tömegekben lehetetlen, kíváncsi voltam, hogy van ez a gyakorlatban, így "bevetettem" magam a menekültek közé.
 |
| foto: index.hu |
Azt tapasztaltam most is, hogy csak az tud(na) integrálódni, aki akar. Általában akkor, ha valaki egyedül kerül új környezetbe. Minél többen vannak egy rakáson, annál nehézkesebb. Együtt már kettő is sok...
A környezetemben is akad Európán kívülről jött ember. Ő akkoriban hálás volt, amiért külföldre mehetett tanulni. Nem tagadta meg az őseit, nem felejtette el, hogy honnan jött, de tiszteletben tartotta a fogadó ország szokásait, törvényeit, vallását, ennek megfelelően élte életét. Megházasodott, gyerekei lettek. Soha nem várta el tőlük, hogy az ő szokásai szerint éljenek. Én azt gondolom, hogy boldog ember.
Minap olvastam egy cikket, amiben valami hasonlóról vall egy szír orvos. EZEN a linken olvasható.
Térjünk át a részletekre.
Adódott egy lehetőség, amikor egy ismerős által bepillantást nyerhettem a menekültek "új" életébe egy biztonságos országban. Itt.
Amikor mi Svájcba érkeztünk - annak ellenére, hogy Európából, a keresztény kultúra részeseként jöttünk - minden apró mozdulatra ügyeltünk, hogy ne lógjunk ki a tömegből.
Az ide érkezőkön nem ezt látom. Azt nem feltételezem, hogy a megismertek közül bármelyik is terrorista lenne (bár, ki tudja, az eddigiekre sem volt ráírva), de hogy ők sem fognak tudni integrálódni, abban szinte biztos vagyok. Nem akarnak. Elvárásaik vannak.
A csoportban voltak szírek, eritreaiak, sri-lankaiak.
Már azt sem értem, hogy utóbbi kettő miért menekült. Nyakra-főre hirdetik az utazásokat Sri-Lankára. Mi oda megyünk nyaralni, ők meg menekülnek? Hogy is van ez?
Csak halkan jegyzem meg, hogy talán felül kellene bírálni a menekültügyi szabályozást...
Az eritreai fiatalemberek azért jöttek, mert tíz év a katonai szolgálat, nem fűlt hozzá a foguk. Khm.
Ja, azt nem mondtam, hogy a csoport kivétel nélkül fiatal - húszas, harmincas éveikben járó - férfiakból állt. Közülük csupán kettőnek volt itt a családja.
Igyekeztem mindegyikkel szóba elegyedni, bár nem volt egyszerű, hisz a szünetekben - kivétel nélkül -, csak egymással beszélgettek, a saját nyelvükön. Semmi jele nem volt a minimális érdeklődésnek a másik iránt.
Az egyik eritreai a korábban említett katonai szolgálat elől jött el, otthon hagyva két kicsi gyerekét és a feleségét. Kérdeztem, hogy ki akarja-e őket hozni? Csak a vállát rángatta és azon kesergett, hogy otthon minden jobb volt.
Az államtól 7 hónapos német kurzust kapott, és egy lakást, amit az önkormányzat fizet. Azt nem volt pofám megkérdezni, hogy a ruházatra honnan tett szert, de olyan divatosan járt, hogy csak néztem. Ez egyébként az összes menekültre jellemző.
Kérdeztem tőle, hogy otthon tanult-e valamit, van-e valamilyen képesítése. A válasz negatív. Hm...
Faggattam, hogy szeretne-e dolgozni. Ez a felelet is meglepett. A Migrációs Hivatal nem presszionálja őket erre, majd ha elvégzik a tanfolyamot, csak akkor kell munkát keresni.
Ez egyébként - mint később kiderült-, mindegyikük esetében így van.
A másik eritreaival még nehezebben értettem szót, gyakorlatilag semmit sem beszélt még németül, és meglehetősen sokat volt "beteg".
Érdekes módon, azt mindegyik tudta, hogy 2 napot simán lehetnek "betegek", igazolás, számonkérés nélkül. Ő gyakorlatilag csak 3 napot járt egy héten iskolába. Szintén képzetlen volt, otthon sem tanult semmit. A házi feladata soha nem volt kész... nem ért rá, biztosan.
A sri-lankaiakkal sem volt jobb a tapasztalatom. Egyikük családos, talán rajta láttam némi igyekezetet. Neki otthon legalább volt szakmája. Másikuk nagyon fiatal, képzetlen. Ők kevesebbet hiányoztak és magukhoz képest egészen jól haladtak a némettel.
A szírekkel kapcsolatban sem lett jobb a véleményem. Közülük is csak egy volt, akin láttam valamiféle igyekezetet, hogy tudjon kommunikálni. Egyiknek sem volt szakmája otthon sem. Ahogy sikerült megértenem, középfokú szakképzés nem is igen van. Apáról fiúra száll a szakma.
Ők is egyedülállóak voltak, egyet kivéve (aki viszont hozta az egész pereputtyot nagynénistől, nagybácsistól).
Ellenben volt kritikájuk, nem voltak megelégedve a tanárral sem, és szerintük kevés segítséget kapnak az államtól. Kivétel nélkül arra számítanak, hogy az állam majd segít munkát találni, elhelyezni őket valamilyen jó munkahelyre. Ezt a nyelviskolát is szükséges rossznak élték meg. Ahogy néztem a jelenléti ívet, náluk is nagyon magas volt a hiányzások aránya.
Nem is értem.
Mi kellene még? Ingyen nyelvtanfolyam, szállás, ellátás nem elég?
Amin magam is meglepődtem, hogy szinte mindegyiknek fizetett egy garzont az önkormányzat, ha jól emlékszem, csak ketten laktak szállón.
Aztán a végső döfést számomra a ramadán (ramazan) adta meg.
Aki nem tudja mi ez, néhány szó róla, ITT:
A tanár elmondása szerint, gyakorlatilag használhatatlanok voltak ezen időszak alatt (4 hét). Ugye, éhes gyomorral nem lehet koncentrálni.
Végre eljött a megtartóztatás vége, ami ünnepséggel jár. Ekkor az összes muszlim bejelentette, hogy náluk ez ünnep, tehát 3 napig nem csinálnak semmit, nem jönnek iskolába.
Vágod? Nem megkérdezték, hogy lehet-e, hanem csak bejelentették, hogy nem jönnek.
Mi van?
A tanár meg tudomásul vette.
Mondom neki: " Te figyelj, ha én kitalálom a svájcisapka vallást, miszerint egy héten csak négy napot dolgozok, akkor a munkaadó akceptálja?"
Vagy mi lenne, ha a magyar nemzeti ünnepen én sem dolgoznék? Csak, mert otthon megszoktam...
Csak hümmögött.
Én is.
Aztán egyikük nem jött a negyedik nap sem, mert beteg lett, a sok zabálás megfeküdte a gyomrát.
:(
Állítólag.
Az ismeretségi körömben is van muszlim, megkérdeztem, hogy mi a véleménye erről, ők hogyan tartják a szokásaikat. Amit hoztak magukkal megtartották, de elfogadták azt, hogy ebben az országban mások a szokások, alárendelték a hagyományaikat ennek. Ők például csak részben (névlegesen) tartják a ramadámot is, hisz "éhes gyomorral nem lehet dolgozni". Az azt követő ünnepet csak akkor ünneplik meg, ha a munkaadótól szabadságot kapnak és akkor is csak egy napot. Azt gondolom, hogy ez a helyes hozzáállás. Amikor elmeséltem neki a történetet a másik verziótól maga is ki volt akadva. Véleménye szerint sem helyes, ahogy ezt az állam kezeli, a menekülteknek jóval alkalmazkodóbbnak kellene lenni.
Arról már csak széljegyzetben írok, hogy nőként másodrangúnak tekintettek rám.
Hogy előre engedtek volna? Felejtsd el!
Hogy időnként tudomást sem vettek rólam?
Hogy kezet sem fogtak velem?
Hogy még köszönni sem köszöntek?
Nem mintha valamiféle személyiség lennék, de azért vannak olyan európai minimumok, amit még az emancipáció sem tudott elsodorni.
Ezek "apróságok", amire akár legyinthetnénk is, hogy nem fontos, de apróságokból lesznek a nagy dolgok. Ezek (is) határozzák meg, hogy tudnak -e európaiként élni, vagy nem.
Ha mi nem hívjuk fel rá a figyelmet - ugye jelen állás szerint nem lehet, mert akkor rasszisták vagyunk -, akkor egy halvány esély sem lesz az integrációra.
Hogy mi várható?
A svájcisapka féle vízió a következő: egyre több erőszakos cselekmény fog bekövetkezni. Az érintett államok tehetetlensége miatt meg fognak erősödni a szélsőségesek és kezükbe veszik a dolgokat. Ne adj Isten, polgárháború is kitörhet egyes országokban.
 |
| foto:wars.mrdonn.org |
Mit lehetne tenni?
Nagyon sok múlik azon, hogy maga az iszlám közösség vezetői (mert ők vannak többségben a bevándorlók között) mit tesznek, hisz tudjuk, hogy sokkal erősebben kötődnek vallásukhoz, mint mi. A vezetők nagy hatást tudnának gyakorolni a tömegekre.
Ha ők maguk próbálnák meggyőzni híveiket a beilleszkedés fontosságáról, a befogadó állam tiszteletéről, talán megállítható lenne ez a folyamat.
Kérdés, hogy akarnak-e segíteni?
Már csak azért is, mert ennek a folyamatnak azok a muszlimok is áldozatul esnek majd, akik tényleg beilleszkedtek, vagy próbálnak európaiként élni.
A befogadó államoknak jóval szigorúbban kellene kezelni az érkezőket. A "willkommenkultur" nem megoldás.
Elvárásokat kellene támasztani, nem szabadna egy kézlegyintéssel elintézni a kihágásokat, tudatosítani kellene velük, hogy Európa nem egy kánaán, ahol égből hull a manna. Sokan évekig nem csinálnak semmit, csak eltartja őket az állam. Olyan programok kellenének, amivel az első naptól fogva valamilyen munkát végeznek, kötelezettségük van a társadalom felé. Jelenleg a lejelentkezésen kívül nem sok mindent csinálnak. A faluban is van otthon, egész nap lógatják a lábukat és energiaitalt tömnek magukba.
 |
| foto:20min.ch |
Ha valaki törvényt sért, vagy nem fogadja el a szabályokat, azokat egyszerűen ki kellene utasítani. Függetlenül attól, hogy honnan érkezett. Ez alól nem lehet kivétel még a háborús övezet sem.
Sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani az iskolákban a tanároknak a menekült kölykökre, hogy minél kevesebb legyen a lehetőségük a radikalizálódásra.
Ha egy menekült elhagyja a fogadó országot, meg kell fosztani őket a visszatérés lehetőségétől. Ezt egyébként abban az esetben is megtenném, ha olyan céllal utazik el valaki (akár másod,- vagy harmadgenerációsként), hogy csatlakozzon terrorista csoportokhoz. Volt már rá példa, sajnos.
Szabályozni kellene a menekültügyi törvényt, ezrek érkeznek menekültként olyan országokból, ahol nincs is komolyabb veszély.
És akkor még szót sem ejtettünk az afrikaiakról, akik szegények csak azért nem jönnek, mert nincs pénzük.
Sok tennivaló lenne, de egyelőre a vezető hatalmak meg sem moccannak (lásd Frau Merkel mai beszédét).
Széllel szemben, meg ugye nehéz...
:(
Ti mit gondoltok?
