2010. december 31.

Munkát kaptam!!!

Egy délelőtt becsengetett a szomszédom, hogy a ház tulajdonosa kérdezte tőle, hogy van-e munkám, lenne- e kedvem dolgozni.
Hogyne lenne!
A tulajdonos egy 40 körüli manus, aki a szüleitől örökölte a 10 lakásból, egy étteremből,  3 üzletből, és több, egyéb helyiségből  álló komplexumot, ahol az ő üzeme is volt. (megjegyzem ő is az a tipikus svájci, aki még a segge lukát is kiadná... bocs!)

Lementünk a ház alagsorában lévő üzembe, ahol elmagyarázta, hogy mit is kellene csinálnom.
A legyártott keksz szerű képződményt, és a csokoládét, pralinét kellene csomagolnom.
Gyakorlatilag egy perc alatt sikerült eldöntenem, hogy jó lesz ez nekem, hisz
1. egy szót sem beszélek németül,
2. az otthoni papírjaim lószart sem érnek,
3. 4 órás a munkarend,
4. nem kell utaznom sehova,
5. könnyű a munka.
Mindezeket figyelembe véve nem rossz ajánlatnak tűnt.

Az üzem valaha egy pékség volt, amit hajdanán egy svájci házaspár hozott létre. Később a fiúk vette át az üzletet, aki valószínűleg nem szeretett korán kelni, ezért átalakította csokiüzemmé.
Merész vállalkozás ez itt Svájcban.
Tudni kell, hogy a csokigyártásnak (mind üzemi, mind kisipari méretben) nagy hagyományai vannak, frissen beszállni nem könnyű.

Az első reggel gyorsan bemutattak a munkatársaknak. Nem voltunk sokan, mert a tulajon és a feleségén kívül, volt egy kollegina, akit rögtön elneveztem magamban brünhildának, (tényleg az: 150 cm, és 130 kiló, hozzá sötétbarna haja szőkére mázolva). Ő a könyvelést és az irodai dolgokat csinálta, volt egy enyhén fogyatékos férfi (a főnök rokona), aki különböző - számomra ehetetlen - kekszeket gyártott, és a két cukrász.

Ahogy később kiderült 3 üzletet üzemeltettek az itt gyártott termékekkel megtömve.
Az első napokban mindenki mosolygott, még bíztam benne, hogy sikerül majd beilleszkednem. Aztán rájöttem, hogy ez csak kifelé van így.
Gyakorlatilag mindenki tegeződött egymással, engem kivéve. Az én megszólításom Frau X volt, jó esetben, a cukrász csaj erre sem vette a fáradtságot. Egyszerűen oldalba lökött, ha akart valamit. Rólam pedig a "külföldi asszony, aki csomagol" elnevezéssel beszélt.
Sokat nem foglalkoztam vele, mert gondoltam: hülye vagy te gyermekem.... :)
Egyedül a fogyatékos palival voltam jóban, ő mindig segített.
Néhány hét tájékozódás után rájöttem, hogy a bolt úgy ahogy van, veszteséges. És csak halmozzák ezt. Mindent ész nélkül csinálnak.
Valószínű a tulajdonos üzleti érzéke konvergált a nullához.
Nem az én dolgom, én csak egy auslander vagyok, aki csomagol. :)

A fizetéssel nem volt gond, megkaptam.
Novemberben kaptam egy papírt, hogy töltsem ki, mikor akarom kivenni azt a néhány nap szabit, ami az évre jár, és a jövő évi szabimat.
Itt meg kell jegyezzem picit félreállt a szám az évi 20 nap szabi láttán.
Mindegy, ez van. Ezt írja elő a törvény.

Az év vége nem túl szerencsésen jött ki, ugyanis ahhoz, hogy haza tudjak menni Karácsonyra, és ne kelljen a két ünnep között dolgoznom, 24.-én még munkanap volt, és január 3.-án már ismét meló.
Nem számít, majd megoldjuk.

Az idő előrehaladtával sem sikerült a beilleszkedés, ugyan az egyik cukrász lány próbálkozott (ő már ugyan itt  született, de koszóvói volt). Csak akkor azonban, ha a másik nem látta. Vicces volt.
Sajnáltam, mert látszott, hogy nem érzi jól magát a szituban, de kell a munka, így nem szólt egy szót sem.
Engem pedig már nem érdekelt, mert tudtam, hogy ez egy átmeneti dolog.
Azt azonban nem gondoltam, hogy ennyire átmeneti lesz.
:)
Történt ugyanis, hogy megszerveztük a hazautat: én még 24.-én dolgoztam, míg a család bepakolt. Én munka után gyorsan összekaptam magam és indultunk haza.
Mire Magyarországra értünk már nem sok elmeháborodott volt az úton rajtunk kívül.
Ki az a marha, aki szenteste autózik?
Nem beszélve arról, hogy jó kis hó is esett, így lassan haladtunk. Valamikor hajnalban értünk haza, így a szentestét az asztal helyett a kocsiban töltöttük.
Nem kívánom senkinek sem.
Az ünnepek aztán jól teltek, de mivel nekem 3.-án már munkába kellett állnom, így 3 nap után visszajöttünk.

Na, itthon várt a "meglepetés".
29.-én levelet kaptam a munkáltatótól. Rossz érzésem volt, mikor kibontottam beigazolódott. Kündigung, azaz felmondás.
Gazdasági okokra hivatkozással, dec. 31- el megszűnt a munkám.

Ez azonban kevésbé volt fájdalmas mint az a tény, hogy a levélen a keltezés dátuma december 22.-i.
Szerintem ezen nem csak az én bicskám nyílt volna ki...

Irtózatosan mérges voltam, hogy lehet ekkora köcsög valaki?


Így jártam, a papírjaimat postázták, be sem kellett mennem.
Még annyi tartása sem volt a palinak, hogy személyesen adja ki az utam. Ami már csak azért is vicces, mert képes volt postán elküldeni a papírokat, pedig az üzlet ca. 20 lépésre van a lépcsőháztól.
:)


Kicsit gonosz vagyok, de nagyon örültem, amikor néhány hónap múlva 2 üzletüket be kellett zárni.
Az esetet elemezve párom fogalmazta meg, hogy nem is akartak hosszú távon foglalkoztatni, csak így akarták bebiztosítani magukat arra az esetre, ha nem fizetnénk a lakbért.
Lehet...
Más okot én sem találtam, mert a munkámba nem lehetett belekötni. Brünhilda egyszer próbálta meg, sikertelenül.
Megfigyeltem, hogy a helyiek kézügyessége egyenlő a nullával. Kifinomult mozdulatokra képtelenek. Nem is értem, hogyan dolgoztak az óragyárban. (biztos ott a kevés számú kivétel dolgozik)

Ha van egy feladat - bármi legyen is az - felmérem, hogy lehet a leggyorsabban, a legegyszerűbben megoldani azt. Így tettem, amikor dobozt hajtogattam is. Odajön brünhilda, hogy lassan csinálom. Én néztem értetlenül, erre látom felhúzta magát, hogy majd akkor megmutatja. Mondom oké, csináljuk együtt. Mondanom sem kell, én már a másodikat fejeztem be, amikor ő még az elsőn görcsölt.
Nem nagyon örült a "vereségnek", de többet nem szólt, hogy lassú vagyok.

Még annyi kiegészítés a schnell-Arbeithez, hogy itt mindenki kapkod. De minek?
Sok olyan nap volt, hogy egyszerűen nem volt mit csinálni. Az aznapi munkával már egy óra alatt végeztem, ilyenkor mentem brünhildához, hogy adjon munkát. Ilyenkor nagy hümmögés, majd körbejártunk mindenkit, hogy tud-e adni valami munkát. Rendszerint nem tudtak, ilyenkor jött főnökasszony mentő ötlete: hajtogassak dobozt, egy majdani csomagoláshoz. Ok, csakhogy tárolni nem igazán volt hol, ezért rendszerint hol ide, hol oda lettek átpakolva. Egy hét múlva legnagyobb részük selejt volt.

Aztán ha volt végre munka, akkor beütött a másik krach. Pl. mogyorós pralinét kellet csomagolni barna kartonban. Hoppá, de nincs barna karton. Jééééééééé.
Mivel más színbe nem lehetett tenni, meg kellett várni, míg a rendelést megkaptuk, így ismét abszolút felesleges dolgot csináltam.
Egyébként a magyar ÁNTSZ-nek paradicsom lett volna az üzem. Szerintem ezer évre zárták volna be egy szokásos ellenőrzés alkalmával.
:)
Ott kezdődik, hogy gyártás a pincében volt, ohne szellőzés, fény. Kb.  amikor fekete Afrikáról nézünk egy doksi filmet, ahhoz tudnám hasonítani az állapotokat.Hideg-melegvizes mosogató? Sehol. Felmosás?  Talán hetente egyszer, ha volt kedve a cukrász lánynak. Öltöző? A raktárban.Munkaruha? Az minek?
Ja, és még egy, a kedvencem. Ahol a készterméket csomagoltam, a pult mellett volt egy hűtőkamra, amit a helyi hentes bérelt. Időnként a hátam mögött vitték és hozták a húst. Szerintem az, hogy higiénia, ismeretlen fogalom.
De, ez már csak hab a tortán.
És ez is Svájc...


2010. december 30.

Kedvenceink II.

Nem tudok állati fejjel gondolkodni, de az az érzésem támadt, hogy Berci unatkozik egyedül.
Ezért aztán egy hazalátogatás alkalmával hoztam neki egy kislány társat, hogy ne legyen egyedül, képviselje magát egy másik fajtársa is a családban.
A cica a nem túl bonyolult Micu nevet kapta. Hamar megszokták egymást, nem volt probléma az összeszoktatással.


Elbújtam....

Kettecskén.


Jó napozni picit a teraszon.          

2010. november 6.

Betreibungsregisterauszug

Ugye milyen szép szó? Vetekszik a megszentségteleníthetetlennel.
:)
Ez, tulajdonképp egy igazolás arról, hogy nincs valakinek hátraléka valamilyen peres, vagy nem peres ügyből kifolyólag. Lehet adótartozás, internet hátralék stb.
Sajnos nekünk van egy bejegyzésünk. Igaz, az ügy már rég lezáródott.
A történet 2010-re nyúlik vissza: a 14 fokos téli lakáshőmérsékletet megelégelve, költözésre adtuk a fejünket.

Találtam is a helyi újságban egy kis lakást, amit megnéztünk. Tulajdonképp a környezet megfelelt, ráadásul a szomszéd faluban volt.
Egyetlen szépséghibája volt, kicsinek tűnt. Ezt ugyan ellensúlyozta a kellemes kert, de kissé tanácstalanok voltunk, hogy kibéreljük, vagy sem. Vártunk volna egy jobb lehetőségre, ugyanakkor nem akartuk elszalasztani. 22-es csapdája...
A tulajdonos azonban hamar szerette volna letudni az egészet.
A következő látogatás alkalmával, amikor a párom még néhány kérdést tisztázni szeretett volna, aláíratta vele a bérleti szerződést.
Persze, itt jön a csavar a történetbe.

Közben rátaláltunk arra a lakásra, amibe később beköltöztünk.
Ekkor szóltunk a bérbeadónak, hogy mégsem megyünk. Nem volt túl boldog, pedig még messze volt a költözés dátuma.
Mi azt hittük, hogy nincs semmi probléma, amikor érkezett egy számla 6 ezer frankról, miszerint neki most ennyi a kára abból adódóan, hogy nem megyünk oda lakni.
Néztünk csak egymásra. Van ilyen?

Ennyi pénz a világon nincs, nemhogy kidobni való.
Elkezdtünk jogászkodni, mit lehet kihozni a helyzetből.

Válaszul annyit írtam, hogy a szerződés érvénytelen, mivel én alá sem írtam, bérlőként pedig mindketten fel vagyunk tüntetve.
Sajnos, ebben az ellenérdekelt fél nem nyugodott bele, ezért beadott egy keresetet a Betreibungsamt-hoz. A legközelebbi megkeresés már tőlük érkezett. Időközben utánajártunk a lehetőségeinknek, és azt javasolták, hogy kvázi vétózzuk meg a beadványt. Így is tettünk. Ekkor átkerült az ügyünk, a bíróságra, akik személyes meghallgatást is tartottak.
Itt elvéreztünk. Hogy ez a hiányos jogi felkészültségnek, vagy csak idegen mivoltunknak tudható be, nem derült ki.
Ők arra hivatkoztak, hogy valóban nem írtam alá a szerződést, de mivel házastársak vagyunk, így nem lehet annyira szétválasztani a dolgot, mintha két barát vette volna ki a lakást. Igen, ebben van valami.
Szerencsénkre, a hat ezer frank helyett csupán egy havi bérleti díjat kellett fájdalomdíj gyanánt megfizetnünk.
Ez volt a mi egyik tanulópénzünk.

Mi ebből a tanulság?
Ha az embert idegen földre téved, meg kell tanulnia a törvényt, a törvény adta lehetőségeivel pedig élni kell.


2010. október 31.

Festés-mázolás

Tudni kell rólam, hogy nem szeretem a fehér falakat. Úgy érzem magam, mintha kórházban lennék.
Általában, -megelőzve a divatot - otthon is elég merész színeket szoktunk alkalmazni (vérvörös, fűzöld, sötét barna).
Szembesülnöm kellett azzal, hogy itt nem fogok ilyen színekkel találkozni.
Egyrészt bérlakásokról van szó legnagyobb számban, ezzel van a legkevesebb dolog.

Másrészről a Svájciak meglehetősen igénytelenek/maradiak, még saját lakásukban is sok esetben fehér a fal színe.
Beköltözés után, egyik első feladatunknak éreztük, hogy élhetővé tegyük a lakást.
Először egy kis festéssel.


Íme:






2010. október 30.

Kis ízelítő a munkákból II.



A már említett oldalról ismét egy kis renoválás. Jelen esetben egy fürdőszoba teljes felújítása.









A válás

... avagy honfitársaimtól ments meg Uram... (folytatás)

A cégalapítás követően próbáltuk behajtani a cégen az általuk megígért dolgokat. Lakás keresés, iskola, stb.
Eredetileg úgy szólt az egyezség, hogy mivel az első évben semmilyen/vagy igen csekély könyvelési tételünk lesz, ezért az e címen kifizetett díjuk fejében ők segítenek a mindennapi életünk beindításában.

Nos, ha rájuk vártunk volna, akkor még mindig nem lenne se lakás, se iskola.
Már akkor sem értettem igazán, hogy lehetnek emberek ennyire tuskók.
Szokták mondani, nagy az Isten állatkertje.

Teltek, múltak a hónapok, és azt vettük észre, hogy már a céges ügyek intézése is nehézkes, nem lehet utolérni őket, stb.
Így arra az elhatározásra jutottunk, hogy megszakítjuk velük a kapcsolatot, és keresünk másik céget, aki a dolgainkat intézi, könyvel.

Mikor jelezem feléjük ebbéli szándékomat, nem mondhatnám, hogy örültek.
Nem hiszem, hogy gondoltak rá, hogy ez bekövetkezhet.
Persze, nem tetszésüknek hangot is adtak, már- már egy nagycsoportos óvodás szintjén duzzogtak.
Sőt, mindenféle apróságot felszámítva még plusz díjat követeltek.
Íme néhány példa:
02.02.2010 / 17.10-17.30 - Telefonhívás x ügyben / végezte Gipsz Jakab
03.04.2010/  08.50-09.35 - Postabontás, majd szkennelés e-mail-ben / végezte XY.

És sorolhatnám. Az időintervallum pedig felszorozva egy normával, ami után már láttam, hogy egy levél kibontása (mondjuk nem értem mi tartott 45 percig), mibe fájt nekem.

Mire tudatosult bennük, hogy több pénzt nem tudnak lehúzni, az is kiderült, hogy az előző évi könyvelést még be sem adták, holott annak már fél éve lejárt a határideje.
Itt annyit meg kell jegyezzek, hogy van lehetőség a halasztásra, kérelem alapján, amit megtettek.
Csak épp bennünket felejtettek el erről értesíteni, annak ellenére, hogy a könyvelési díj rendezve volt.
Ennyit a korrektségről.
Ekkor ajánlottam, hogy vagy haladéktalanul beadják, vagy visszafizetik a díjat.
Ezek után már csak egy gyenge kísérletük volt felénk, de már csak a titkárnő előadásában. Mégpedig, hogy én mint cégvezető írjam alá a bevallást, holott akkor még ők biztosították (pénzért azt is természetesen).

Mivel már nem voltak hajlandóak szóba állni velünk, ezért a titkárnőn keresztül üzentünk nekik,  hogy felejtsék el, így aztán nagy duzzogva elintézték.
Mi bejelentettük az új székhelyet, az új cégvezetőt és kerestünk egy másik könyvelőt.

A tisztánlátás kedvéért: amikor a cég alapító okirata elkészült, még nem volt bejelentett lakhelyünk, a svájci cégtörvény értelmében képviselő csak az lehet (külföldi is), akinek van Svájcban bejelentett lakóhelye.
Ezért kellett igénybe venni a cég ügyvezető és székhely szolgáltatását is.
Persze nem kis pénzért.

2010. október 24.

Egy kis kirándulás - Pecázás

Míg otthon éltünk egyik kedvenc kikapcsolódásunk a horgászat volt, igaz ez így nagyképűen hangzik. Maradjunk csak a pecázásnál. Időközben kikerült a felszerelés, és a párom egy ismerősével elindult, hogy meghódítsa a svájci vizeket.
Mondanom sem kell a táj gyönyörű, és még halat is fogtak.
Persze, itt is kell engedély, napijegy és a többi.
Azonban még így is a legolcsóbb kikapcsolódás egyike.






2010. október 11.

Autóvásárlás II.

Lassan-lassan kezdett a körmünkre égni a feladat, miszerint haza kell vinni magyar rendszámú autónkat, így elkezdtük nézegetni a piacot.
Múltkoriban már megfenyegetett a vámos, hogy bünti lesz belőle.

Persze, családi autóként előnyt élvezett a kellő nagyságú, nem ezer éves darab. És még árban sem ártott, ha megfelelőt találunk.

Így esett a választásunk egy 3 éves Citroen C5-re.
Elmentünk, és megnéztük. Gyakorlatilag minden tekintetben megfelelőnek bizonyult.
Mivel otthon sem szoktuk "beleállítani" a pénzünket autóba, azért arra gondoltuk, itt is meg kellene próbálni a lízinget. Na, jó... de hogyan?
Tapasztalatunk konvergált a nullához, és a könyvelő cégünk elérhetetlen volt, így kissé tanácstalanok voltunk, hogy egyáltalán kapunk- e hitelt.



A szomszédunk annyiban tudott segíteni, hogy ajánlott egy ismerős kereskedőt, aki majd segít az intézésben. A véletlen folytán pont Citroenes volt.
Bementünk hozzá, kissé félve, mert az otthoni tapasztalatok okán, pont alkalmatlanok voltunk a lízingre.
Otthon is vettünk jó pár autót, de mindig macerás volt. Lezárt könyvelési év, főkönyvi kivonat, széklet,- és vizeletminta, és a többi.

Bementünk, ahol elénk raktak egy igénylőlapot, amin csak a cég nevét, székhelyet, és adószámát, valamint az alakulás időpontját kellett kitölteni.
A többit a kereskedő töltötte ki, de mindennel együtt (autó és hitel adatok) egy A4-es oldal volt.

Kérte még, hogy hozzuk egy 30 napnál nem régebbi cégkivonatot, amit az interneten lehet igényelni.
Csak lestünk, hogy ennyi?

Otthon kb. 2 perc alatt kitöltöttem a kérvényt, és másnap hozta a postás. Persze nem ingyen van, 30 frankot számláztak ki. UTÓLAG!
A kereskedő beadta a papírokat és vártunk. No, nem sokat. Azt hiszem 3 napot, mikor telefonált, hogy menjen be valaki aláíró, és írja alá a szerződést.

Amikor ez készen volt, meg kellett kötni a biztosítást, és már lehetett is menni a rendszámért. Utána pedig a kocsiért.
Itt még volt egy kis csavar, illetve félreértés.
A biztosítós csak ajánlatot csinált, amire mi azt hittük, hogy ez már rendben van. Lementem Kanton Schwyzbe, mert a cég oda volt bejegyezve, és ott próbáltam meg kikérni a rendszámot.
Mivel a nyelvtudásom konvergált a nullához, így csak arra 3 aktuális kérdésre voltam felkészülve, ami normál esetben előfordulhatott.
Csakhogy...
Az ügyintéző hölgy magyarázott valamit a biztosítással kapcsolatban, és hogy hívjam fel a biztosítóst.
Na, itt lettem bajba. Ugyanis egyrészt nem értettem mi a gáz a biztosítással, másrészt hiába hívom fel az echte svájci embert, max, annyit tudtam volna mondani, hogy Grüezi.
Így hát nem volt mit tennem, hazakullogtam. Otthon derült csak ki, hogy nincs élesítve a biztosítás.

Tudni kell, hogy a biztosítók egy online rendszeren keresztül össze vannak kötve a közlekedési hatósággal, ahol látják, hogy van-e biztosítás vagy nincs. Ha nincs, akkor nincs rendszám.
Gyakorlatilag a biztosítósnak csak egy Entert kellett nyomnia a klaviatúrán.
Jó pap holtig tanul (nyelvet is), így tovább folytatva a jó magyar közmondásokat, tartoztam az ördögnek egy úttal.
Másnap már nem volt probléma, és magamhoz nyalábolva rendszámot, mentem az autóért.

2010. szeptember 5.

Egy kis kirándulás - Pilatus

Egyik hétvégére kaptunk egy ötletet, hogy menjünk fel a Pilatusra, mert nagyon szép kirándulóhely.
Kellemes nyári nap volt, igaz kirándulóidő.
Nem kifejezetten nagy távolságra található tőlünk, Luzern kantonban.
Fogaskerekűvel és kötélpályán lehet feljutni a csúcsra. Mi az előzőt választottuk. Szerencsénkre.
Miért?
Mint afféle sohasehovanemkiránduló semmilyen meleg ruházatot nem vittünk magunkkal. Rövidnadrág, póló, flip-flop papucs. Hát felkészültünk.
Felfele nem is volt probléma, mert a kocsi zárt. Ugyan érzetük, hogy hűvösebb a levegő, de akkor szembesültünk vele, amikor kiszálltunk.
Nekem első kérdésem azt volt, mikor indul vissza a vonat. Fél óra múlva. Volt a válasz. Na jó, addig kell életben maradni. Nem tudom hány fok volt, szerintem jobb is.
Csak éreztük. A csontjainkig hatolt a hideg.
Ezek ellenére körbejártuk a kiépített kilátóhelyet és élveztük a panorámát. A legmagasabb pontja egyébként 2128,5 méter, a vasút csak 2070 méterig közlekedik.




Na ilyen hideg volt... :)





2010. augusztus 8.

Egy kis kirándulás - Európa park

Aki szereti a vidám parkot, annak ide el kell mennie.
Nagyon szép, nagyon, jó és minden van, ami szem, szájnak ingere. Aki az adrenalin szintjét akarja emelni vagy tesztelni, annak feltétlenül ajánlott.
Mondjuk, nem én vagyok az a személy, mert én már egy hajóhintán is rosszul leszek.
Egy-két dologra ültem fel, és nekem annyi elég is volt.
Így nekem maradt a fotografálás.
Jöjjenek a képek:















2010. július 31.

Isten veled Smart

Be kell valljam a Smart-tal kissé befaragtunk.
Történt ugyanis, hogy tudtuk mi azt, hogy egy 10 év körüli autótól csodát nem kell várni, és örülünk, ha egy évet szolgál nálunk, ameddig tart a műszakija.
Igen ám, de azt nem tudtuk, hogy itt gyakorlatilag bármikor behívhatnak műszaki vizsgára.
Pláne, ha az ember más kantonból vásárol.

Megvettük a kis "tökházat", bár nem voltam kiegyezve az automata váltóval, ezért inkább trip tronic üzemmódban jártam vele, semmi panaszom nem volt.
Eltelt néhány hónap, és levelet kaptam a helyi közlekedési hatóságtól, hogy vigyem el műszaki vizsgára.
Aminek az ügyintézése szintén tök egyszerű. Érkezik a levél, abban van egy határidő -nekem 6 hét volt-, amin belül kell megejteni a vizsgát.
Az interneten bejelöltem a megfelelő időpontot.
Igazából úgy voltunk vele, hogy "Isten neki fakereszt", minden felkészítés nélkül nekiugrunk.
Az általam választott időben elmentem. A bázis egy nagyon korrekt kis vizsgáztató hely, egyszerre 4 autót tudnak vizsgálni. Természetesen minden automata, elektronikus, nincs lehetőség összekacsintásra.
Kiderültek az apróbb problémák, pl. kavicsfelverődés. Hiába magyaráztam én, hogy nem szemmagasságban van, nem nagyon hatottam meg őket. Már ez is olyan ok lett volna, amiért bukik az autó. Sajnos azonban kiderült, hogy a CO2-ja is rossz az autónak.
Így kaptam egy újabb dátumot, 1 hónapnyi időre, hogy addig hozzam rendbe a hibákat és menjek vissza.

Otthon komoly gondolkodás, mi legyen. Ha itt csináltatom meg, akkor többe kerül, mint amennyit az autó ér.
Jött a mindent megmentő gondolat, egyébként is mentem volna haza, elmegyek ezzel, megcsináltatom és már minden rendben is.
Még innen nagy nehezen találtam egy szerelőt az nagy Budapesten. Nem is gondoltam, hogy ilyen kevesen foglalkoznak otthon SMART javításával.
Így is lett. Az egy külön posztot megérne, hogy 6 órába telt Budapestről hazajutnom egy 70 km-re lévő településre, de erről majd máskor.

Szóval autó meg lett javítva, boldogan jöttem vissza, és vittem a vizsgára, ahol ismét megbuktam. Kiderült, hogy ugyan a motorral is voltak problémák, de a fő baj a katalizátorral van.
Gyors döntés született, egy kanyi vasat sem költünk rá, autó megy a levesbe.
Feltettem egy magyar és egy szlovák oldalra, másnap jöttek érte.


2010. július 30.

Kis ízelítő a munkákból



Nem szép dolog, hogy más tollával ékeskedek, mert ezt a páromnak kéne írnia, de mivel ő ezt nem teszi, így én leszek a hírvivő.

Annak ellenére, hogy már folyamatosan dolgozott, volt megrendelése, azért folyamatosan kutakodtunk más lehetőségek után is.
Véletlenül ráakadtunk egy olyan oldalra, ahol különböző építőipari munkákra lehet pályázni.
Az oldal úgy működik, hogy Hans kitalálja, hogy fel szeretné újítani a szobáját, és feltesz két ajánlatot,  hogy : van egy 25 nm-es szobám, amit festeni kellene és a régi parketta helyett lenne szüksége újra.
Ekkor ez az ajánlat kimegy a regisztrált felhasználóknak, akik ajánlatot adhatnak. Ha Hans megkapta a festő és a burkoló ajánlatokat, akkor választhat magának. A hirdetés az ő részéről ingyenes  A vállalkozók fizetnek éves díjat.
A rendszer nem rossz, bár én fejlesztenék rajta pár dolgot. Pl .nincs a megrendelőnek semmilyen visszajelzési kötelezettsége, és ilyen apróságok.

Mi is bejelentkeztünk erre az oldalra.
Bár a párom szakmája sem nem festő, sem nem burkoló, de otthon már látott festéket és parkettát is, amikor a lakásainkat újítottuk fel. Így nem volt túlságosan megijedve.
Azért ha valaki nem "fakezű" sok mindent meg tud csinálni. :)

Hogy képben legyünk az árakkal, mi is adtunk fel egy kamu hirdetést, így már be tudtuk lőni az árakat.
Igazából arra jutottunk, hogy a burkolás az, amivel érdemes foglalkozni, mert itt mindenki fest, az árak elég alacsonyan vannak. (mondjuk a minőség is). Egy festő ismerős mondása: mindenki festőnek születik, csak van aki egy picit tovább tanulja. A sok olasz bevándorló és a menekült yugok általában festők.

Történt egyszer, hogy az ajánlatunk felkeltette figyelmét egy megrendelőnek. Az ajánlatot személyes megbeszélés követte, majd szerződés.
Gyakorlatilag egy új építésű ház hideg burkolását kellett elvégezni 3 szinten.

Az egyetlen nehézséget a lépcső burkolása jelentette, így kedvesem gyorstalpaló tanfolyamot végzett az interneten. :)

A szomszédban egy svájci gelernt (képzett) burkoló dolgozott, el volt ájulva a párom munkájától, hogy mennyire szép.
Mi lett volna, ha ő is ezt tanulja?
De beszéljenek helyettem a képek!










2010. július 15.

Költözés II.

Miután túléltük a szibériai hideget a lakásban, és már a fafödémtől sem lettem tengeri beteg, arra az elhatározásra jutottunk, hogy kell keresnünk egy normális lakást.
Már lényegesen jobb helyzetben voltunk, mert ugye volt engedély, munka, és ha az öreg nem lesz bunkó velünk, akkor referenciánk is.
Elkezdtem ismét lakást keresni. Ekkorra már volt néhány ismerősünk, ami azért nem baj, ha van. No, nem barátokat keres az ember, mert azt ebben a korban már nem lehet, de legalább pár olyan embert, akivel szívesen találkozik néha napján.
Egyikük szólt, hogy van egy kiadó lakás, ami már az elmondása alapján is biztatónak tűnt. Kellett várni néhány hetet, mert épp a nyári szabadságát töltötte a tulajdonos.
Addig néhányszor elmentünk és ismerkedtünk a környékkel és a lakással, kívülről.
Bevallom, egyiktől sem estem ámulatba. Nem tudom a mai napig sem megmagyarázni, hogy miért. Pedig, mint később kiderült a környék a lehető legjobb, minden szempontból. 20 km-re van Zürich, 25-km- re az első német város, ahol mindent meg lehet vásárolni, és gyakorlatilag 25 km-en belül még vagy 4 városka. Az autópálya csomópont, ahonnan akár Bern, Basel elérhető 1 km-re.

A szabadság lejárta után megnéztük a lakást. A lakás a 70-es években épült, tehát már jóval modernebb volt, mint az alt-baunk. A házban 6 lakás van, ez a legnagyobb, az első emeleten. Alattunk üzletek és posta található, gyakorlatilag ez a falu központja. A lakás padlófűtéses, 4,5 szobás, gardróbos, nem rossz. A nappali szinte tiszta üveg, szép világos.Tartozik hozzá egy 25 m2-es fedett terasz, amit kifejezetten díjaztam.
Mondjuk a fürdő az kissé gusztustalan volt számomra. A libafos színű csempe, és a feltakaríthatatlannak tűnő padlóburkolattól borsódzott a hátam.
Szerencsére sikerült megegyezni a tulajjal, hogy  mi azt megcsinálnák, ennek fejében ő eltekint a  kauciótól. Belement, mi meg kivettük. A bérleti díj is elfogadható. 1700 frank havonta.
Itt már lényegesen egyszerűbb volt a kezdet, mert ugye voltak bútoraink. A poén az volt, hogy elterveztük, hogy mikor költöznénk, de arra az időpontra nem sikerült autót bérelni, így aztán este derült ki, hogy másnap kell költözni. Hááát, persze a párom már nem tudta magát szabaddá tenni, így a két gyerekkel oldottuk meg. Összes bútor szétszerel, lecűgöl az elsőről, kocsiba be. Aztán kocsiból ki és felcűgöl az elsőre. :)
Este egyikőnknek sem kellett altató.
A költözésnek annyi szépséghibája volt, hogy ugyan az új lakás ki volt festve, de fehérek voltak a falak. Én nem szeretem a fehéret, mert úgy érzem mintha kórházban lennék. Így a festést már menet közben oldottuk meg.
A fürdőt lelapoztuk, így már az oldalfal sem tűnt annyira tragikusnak, a konyhára pedig laminált padlót tettünk. Ennek majd még lesz jelentősége a későbbiekben.
Az egy napos, vagy inkább egy délelőttös költözés után maradt még kér hetünk, hogy rendbe tegyük az előző lakást. Ez volt az első dolgunk, ugyanis  lakást úgy kell leadni, ahogy átvettük. Így aztán kifestettük és kitakarítottuk.
Az átadásra a tulaj egy hivatalos személyt kért fel (140 frankért), aki átvette a lakást. Ha most nagyon morbidan fogalmazok, akkor a seggem lyukát is megnézte. Sütő állapota (fehér zsebkendő próba), konnektorok tisztasága, csapok vízkő mentessége és a többi. Gyakorlatilag - a természetese elhasználódáson kívül - mintha egy új lakást adna át az ember.
Néhány kisebb észrevétel volt, amit azonnal javítottunk, és már túl is voltunk az első átadáson. Persze kauciót rögtön visszautalta a tulaj.
Így megszabadultunk az alt-bautól.




2010. július 1.

Old timer

Ha elolvad az összes hó, és végre kisüt a nap, elkezdődik az Old timer-ek, és cabriók szezonja.
Én az előbbieket részesítem előnyben. Rengeteg régebbinél régebbi, felújított gyönyörűség szaladgál az utakon.




2010. június 3.

Dupla szivárvány

Ugyan alig látszik, de fontosnak tartottam megörökíteni az égen megjelent érdekességet.
Ritkán láthatunk ilyet. Az ablakból sikerült lekapnom.




2010. május 15.

Egy kis kirándulás - Egészségügyi séta a Reussnál

Reuss a mi folyónk, A házunktól egy km- re található, sokszor nézelődünk erre.


Nyáron, akinek van bátorsága, és a helyieknek miért ne lenne, megmártózik benne. Nekünk furcsa, akik a Balaton nyugalmához vagyunk szokva, a folyó gyors sodrása.


Nem egyszerű benne az úszás.
Persze nyugodt időben egészen mást mutat, sokan úsznak, csónakáznak benne, vagy épp a parton sétálnak, ahogy mi is tettük.

Nagyon sok helyen kiépített sétálóutak vannak, nem csak a folyók partján, hanem az erdőkben is, ahol mindenki kedvére élvezheti a csendet, vagy szippanthatja magába a friss levegőt. Remek kikapcsolódás, és feltöltődés egyben.