Randi Franke-val

Néhány napja levelet kaptam Franke-tól.

Randira hívott.

Még jó, hogy tegnap fodrásznál voltam.

:)

Na, mielőtt valaki elkezdene kombinálni, nincs új pasi az életemben.

A meghívás szülői értekezletre szólt gyerekem munkaadójához.

Most kérem meg azokat, akiknek feláll a szőr a hátán, amikor az otthoni dolgokat káromolom, hogy ebben a pillanatban álljanak meg az olvasással, és arra a kicsi x-re, a jobb felső sarokban kattintsanak rá.

:)

Szóval, egy levél érkezett, amiben szívélyesen meghívtak erre az estére.

Fél 6- ra kellett mennünk, és nagyjából kétórai programot irányoztak elő.

Bevallom, a szülői értekezlet nem tartozik kedvenc elfoglaltságaim közé, ha lehetet, akkor otthon ki is hagytam.

Miről szólt otthon egy szülői?

Az első egy órában egyezkedés a "hova menjünk osztálykirándulásra/középiskolában, menjünk-e egyáltalán" témában.

A következő órában a házirend ismertetése, a követelmények elsorolása (ki a bánat kíváncsi rá).

A harmadik órában - jó esetben- sor került a négy (sok) szemközti megbeszélésre az ofővel. Ha volt ideje kivárni az embernek. 

Persze, sok szülő ilyenkor szeretné megosztani a családi problémákat, a mit főzzünk hétvégén, és a hogyan nyaljak be még jobban a meleg szarig témára korlátozódtak.

Én nem nagyon szoktam ezt a lehetőséget megragadni. Általában szoktam tudni, hogy a "büdös kölke" mit csinált már megint. Nagyobbik gyermekem élelmes, talpraesett diák volt, októberre már a legtöbb tanártól beszerzett egy szaktanárit. Jókat szoktam rajta röhögni, sok esetben nagyon kellett uralkodni magamon, hogy ne válaszoljak vissza valamit.

Egyszer tettem meg, amikor a lánykámnak írtak haza, hogy a "gyerek nem hozta magával az akármilyen füzetet". Visszaírtam, hogy nem csak azt nem vitte magával. :)

Mit mondjak? Nem tartoztam a népszerű szülők közé.

Itt meg kell jegyezzem, amit már sokszor, sok helyen leírtam, az otthoni tanerők nagy részének inkább kukoricát kellene kapálnia, s nem tanítani. Természetesen, tisztelet a kivételnek. Pl. a mi Marika néninknek, akinek áldásos tevékenységének köszönhetően nagyon jól beszél a nagyobbik angolul. Azt mindenki tudja, hogy az otthoni oktatás nem híres arról, hogy egy nyelvet JÓL el lehet az iskolában sajátítani. A mi Marika néninknek sikerült.

Szóval nálam az alapfelállás: mindig a gyereknek van igaza. Ha egy tanár csak erőszakkal (beírással, rossz jeggyel) tud megoldani egy problémát, az nem oda való.

Térjünk vissza Svájcra.

Természetesen itt is voltunk már szülőin,  meglepően teljesen más volt, mint otthon. Számítottam rá, hogy ez sem fog semmiben sem hasonlítani a megszokotthoz.

Ami meglepett, hogy nem az iskola, hanem a munkahely szervezte. Bár, ha belegondolunk, akkor logikus, hisz idejük legnagyobb részét a munkahelyen töltik, az iskolába csak némi észt próbálnak tölteni a fejükbe.

Itt néhány gondolat a Franke-ról, aki nem ismerné. Amikor egy éve felvették és szerződést kötöttünk, én nagyon örültem. A céget ismertem még otthonról. Igaz, csak annyi tudtam, hogy prémium terméket gyárt, prémium áron. :)

A cég 2011-ben volt 100 éves, erről készült egy rövidfilm. ITT megnézhető.

A lányom a kávés üzletágnál van, egy video a múlt évi kiállításról, ITT:

Családilag mentünk. Mivel figyelmesek, tudják, hogy nem vagyunk perfektek, ezért a lányunk is eljöhetett, mint tolmács.

Jó kis kombót alkotunk a párommal, én értek, ő meg beszél.

:D

Adjuk meg a módját, végre levehettem a maci-nacit. Már egy hete csak a mamára gondolok helyett, könyvelek, szelektálok, iktatok. Rém unalmas meló, de meg kell csinálni és nem kell hozzá kiöltözni.

Pontosan érkeztünk, kissé izgultam, hogy ne késsünk el, de marha nagy volt a forgalom, épp, hogy odaértünk.

A fejépületben fogadtak bennünket, ami egyben bemutatóterem és konferenciatermek halmaza is. Jópofa, mert a tárgyalók a földrészekről vannak elnevezve. A fogadás szó szerint értendő, mert a fő Lehrmaister személyesen jött elénk, mutatkozott be és adott át névtáblát. Hi-hi, jól írták a nevem. Otthon ez ritkán szokott előfordulni.

Felkísértek (!) az előadóterembe, nem ragozom.

Mikor mindenki egybegyűlt a HR nagyfőnök köszöntött. Halkan, csendben jegyzem meg, hogy több ezer ember dolgozik a cégnél, de belefért neki, hogy a 16 taknyos szüleit személyesen kalauzolja.

Projektor, slide-ok sora, a cég bemutatása, a kollégák bemutatása (egy-egy üzletág Lehrsmeistere).

Kiderült, hogy összesen 53 tanuló van a cégnél, ebből 16 az elsős. Ha jól emlékszem, 6 szakmában.

Ja, mama megkérdezte, hogy swiccerül vagy németül beszéljen-e. Nem szólt senki, aztán végül németül nyomta.

Beszélt a cégről, aztán a tanulókról, az elvárásokról és a lehetőségekről. Néhány statisztikai adat is becsúszott, majd egy másik nő elmesélte az őszi kötelező egy hetes koncentrációs tábor (Projectwoche) élményeit, fotókkal fűszerezve (a lányom majd mindegyiken rajta volt-népszerű a lelkem).

Ezek után (ca. 3/4 óra), akiknek látványos a szakmájuk (esztergályos), megnézhették a műhelyt. Mi a lányom főnökével átmentünk a gyár éttermébe (ez is jó "sz@r" hely), ott már várt ránk a kaja, pia.

Második hátas: Robi, a főnök megkérdezte tőlem, hogy új-e a frizurám? Bakker, egyszer találkoztunk. Azért ez tényleg figyelmes, hogy emlékezett, hogy akkor más volt. Én meg sem ismertem. Ez persze, az én bizonyítványom. Leülhet, 1-es.

:D

A legnagyobb meglepetésünkre, az étteremben HR mama odajött hozzánk, gratulált a gyereknek, mint legjobb elsősnek. Na, ezen konkrétan lementem hídba.

Nagyon figyelt, hogy érthetően beszéljen, és már kínos volt a kedvessége. Érdeklődött, hogy mit csinálnak a szülők, van-e testvér, stb. 

A párom megjegyezte, hogy milyen szuper a legújabb termék, erre mamát, mintha hájjal kenegették volna.

:D

Időközben megkezdődött a szülőkkel a négyszemközti beszélgetés is.

Na, ott is fészkelődtem, én ennyi jót az összes gyerekemmel kapcsolatban nem hallottam. A legszimpatikusabb az volt, hogy nem csak őszintének hatott, hanem az is volt.

Bár a bevezetőben elmondták, hogy nem mindenkinek sikerült jól az első félév, mégsem tört elő bennem az otthoni ismerős érzés, hogy "nocsak, most jól belerúgok még egyet a büdös kölkébe". Figyeltem a többi szülőt is, egyik sem helyezkedett kényelmetlenül a széken. 

Valóban a figyelmet kívánták felhívni, hogy van mire összpontosítani és nem a földbe döngölés volt a cél.

A kisgóré  - akit annyira nem kedvelünk -, a végén megköszönte, hogy elmentünk. Magyarul.

No, comment.

Az egész este alatt azt éreztem, hogy fontos számukra a diák. Próbálják segíteni, nem az a cél, hogy azt emeljék ki, hogy mit nem tud a gyerek, hanem azt, hogy mit tud.

Egészen más ez a hozzáállás.

A végén minden család ajándékot kapott. Persze, nem toronyórát láncostól.

Egy étel melegen tartó izét (mi a neve?).

Tök jól néz ki.

Szerintem más Franké-s cuccom nem lesz az életben. :)

És, ha már iskola, legközelebb a bizonyítványról is írok néhány szót.

Itt (is) dolgozunk - Tessin képekben

Terrortámadás :(

Bűncselekmény történt az éjszaka.
Helyszín: a lakásunk.
Elkövető: a macska.
Célpont: az akvárium.

Korábban már meséltem, hogy két macskát tartunk, és még egy akváriumunk is van.
Nagy állatbarát vagyok, otthon ehhez képest kész állatkertünk volt (9 macska, 2 törpenyúl, csincsilla, teknős, hal).
Alapból macskás vagyok, gyerekkoromat leszámítva nem volt kutyám.
Ez biztos valami pszicho-izé, mert kiskoromban kaptam egy tacsit, akit imádtam, aztán miután elpusztult, már nem szerettem semmilyen kutyát.
Ezzel szemben minden macska levesz a lábamról. :)

Ebben a házban nagyon jól érzik magukat, mert szabadon járhatnak ki-, és be, nem fenyegeti őket semmilyen veszély.
Éjszaka nyüzsögnek a legtöbbet. Amikor kifáradnak, 3-4 óra tájban egyik, vagy mindkettő reklamál, hogy éhes.
Ilyenkor lebotorkálok a sötétben (csoda, hogy nem estem még le), és adok nekik némi táplálékot.

Ez történt ma is. A kicsi fél 4 tájban felébresztett. Bevált módszere van:
1./ Hangos nyávogás (erre általában ébredek és a hagyd magad, előbb szabadulsz elvet betartva lemegyek).
2./ Ha esetleg egyedül vagyok, akkor előző opciót figyelmen kívül hagyva (nyávogj csak, én alszom), próbálom tettetni még egy kicsit az alvást, ekkor 2 lehetőség jön szóba a részükről:
- nagyobbik: az arcomba hajolva lehel rám (a kéthetes hulla az ő szájszagához képest egy illatorgia. Sajnos, a kora miatt romlanak a fogai, ezért a rettenet).
- a kicsi először csak az arcomra teszi a mancsát, hátha. Ha nem reagálok, akkor egyre erősebben kezd karmolászni.
Erre már nem lehet nemet mondani.

Szóval, éppen böcöllézek le a lépcsőn, már a kajás edénybe is beletaláltam (sötétben nem egyszerű mutatvány), hallok valami megmagyarázhatatlan zajt. Egy koppanást. Mi a fene?
A macska mellettem, én nem ejtettem le semmit, mindenki alszik...
Villany fel.

Látom, hogy az én nagy ho-ho-hóm áll az akvárium tetején, szügyig vizes, és néz.
Az akvárium körül tocsog minden, az összes kaja (ami a tetőn volt) a vízben úszik.
A vérnyomásom egy pillanat alatt rendeződött, és olyat vágtam rá... (nem akkorát, mint kellett volna...).

Sajnos, a helyzet menthetetlen, az akváriumba olyan sok kaja került, hogy azt nem tudom kitakarítani, csak az egész akvárium szétbontásával.
Hát nem lesz egy nászmenet.

Azt tudtam, hogy az öreg lelkes horgász, mert már a kerti tavat is körbe kellett keríteni, a halak megóvása érdekében, de hogy felmászik a 140 cm magas akvárium tetejére...
Brrrr...

Szerencsére, első blikkre nem sikerült a terve, a vitorlások is túlélték a támadást. Hacsak nem kap még valamelyik infarktust.
:(
Ma sem fogok unatkozni.
:(

Írj valamit és megmondom, ki vagy...

Az utóbbi írásaimra érkezett hozzászólások elgondolkodtattak.

A bloghoz bárki hozzászólhat. Akinek van (fogalmam sincs milyen) regisztrációja, a megadott felhasználónevével, akinek nincs, az névtelenül.
Ha megérkezik egy hozzászólás az e-mail címemre, elolvasom.
Szűröm, mint a CIA, csak én nem 'bombára', hanem k... anyádra... :D
Ezután csak rákattintok a mehet gombra és már látható az oldalon.

Mit akarok ebből kihámozni?
Több olyan hozzászólás érkezett, aminek az írójának kilétére nagy összegben mertem volna fogadni.
Egyik-másikról bizonyosságot is szereztem, mert utána privátban is megkerestek. Volt akit személyesen és volt akit csak virtuálisan ismerek.

Milyen érdekes...
A grafológia az írásképet vizsgálja, az alapján állít fel egy profilt, de a megfogalmazás (stílus), a szóhasználat is árulkodó lehet.

Tudja esetleg valaki, hogy mi ennek a megnevezése?

A grafológiáról ITT olvashattok részletesebben.

A magam részéről nem fogadom el teljes mértékben ezeket a megállapításokat (bocsánat a szakma képviselőitől). Egyszer én is megvizsgáltattam a kézírásom, de az eredmény csak itt-ott stimmelt.
Persze, az is lehet, hogy az emberke nem volt a szakma magaslatán.
Hisz, wiki szerint nem régi dolog, a világon csak nálunk ismerik el.

Visszatérve a gombolyaghoz, érdekes fel(meg)ismerés volt...
:)

Kandidálok a rekordok könyvébe

Nemrégiben írtam már arról a kezdeményezésről, miszerint fel kellene emelni a sebesség határát az autópályákon. Nem rejtettem véka alá a véleményem, ami nem változott azóta sem. Szerintem teljesen jól van ez így.

Aztán néhány hete volt egy bejegyzés a FB valamelyik csoportjában, ahol egy "Hős" hazánkfia fejtette ki a véleményét, hogy mekkora szemetek az itteni rend őrei, mert már sokadik alkalommal büntetik meg közlekedési kihágások miatt, lassan a jogsi bevonás határán áll, a konklúziója pedig az volt, hogy kapják be.
Nagy- nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne küldjem el melegebb éghajlatra.

A közlekedési szabályok azért vannak, hogy betartsuk őket, ha megszegjük (velem is előfordul, lásd alább), akkor ne legyünk felháborodva.

Véleményem szerint sokkal emberbarátibbak még a mérőműszerek kihelyezése tekintetében is, mint pl. otthon. Ezen lehet vitatkozni, de ezt tapasztaltam.

Sokat vezettem otthon is, itt is. Míg otthon sok esetben a várost jelző tábla alá teszik ki a háromlábút, itt ilyennel még nem találkoztam. Lakott területen belül igen. Azért van.

Az említett bejegyzéshez valaki még hozzá is picsogott, hogy milyen magasak a díjak.

Arányaiban tekintve, sokkal barátságosabbak, mint otthon.

berschreitung:	Inn	Aus	Aut
um 1-5 km/h	40.-	40.-	20.-
um 6-10 km/h	120.-	100.-	60.-
um 11-15 km/h	250.-	160.-	120.-
um 16-20 km/h	V	240.-	180.-
um 21-25 km/h	V	V	260.-
über 25 km/h	V	V	V
um 40-80 km/h	R*	R*	R*

V = Verzeigung
R* = Raserdelikt

R*: Seit 1. Januar 2013 gilt das Verkehrssicherheitsprogramm "Via sicura" mit verschärften Massnahmen bei Raserdelikten

Németül nem értőknek: az első oszlop tételei belterületre, a 2. külterületre, a 3. autópályára vonatkoznak.
A "V" súlyos szabálysértés, a "R" pedig már bűncselekmény kategória.

Mindenféle közlekedési kihágás büntetése Svájcban ITT:

Az otthoniakat (sajnos ez csak a sebesség túllépésre vonatkozik) ITT  találjátok.

Persze, én is emberből vagyok, hibázok. Ha hibázok, annak viselem a következményeit.

Lásd a következő történetet.

Tudom, a legszebb öröm a káröröm, a végén lehet nevetni.

Engedéllyel.

:D

Történt egyszer, már lassan egy éve, hogy reggel a páromnak egy megbeszélésre kellett volna mennie. Mivel csak a szomszéd faluról volt szó, ezért nem kellett dugóval, más nehezítő körülménnyel számolni, ezért nem sokkal az adott időpont előtt indult (volna).

Volna.

Ha az autó indult volna.

Visszajött a garázsból és megkért, hogy a másik kocsival vigyem át. Persze, ilyenkor valahogy gyorsabban peregnek a percek. 

A falu határában 30-as korlátozás van, én egy picit mentem csak gyorsabban. Szerencsére odaértünk időben, ellenben azt nem vettem észre, hogy a hátam mögött kaptam egy fotót. Visszafele ugyan már nem kellett sietnem, de a rutin meg az évek. Hm, akkor már észrevettem, mert majd kisütötte a szemem a villanás.

Két hét múlva jött a posta, nem a Jóska.

2 * 120 frank.

3 perc alatt.

Na, ezt übereld, ha tudod!

:D

Végre itt is történik valami - rövidhír

Ezt persze csak némi iróniával kell kezelni, mert a történet egyáltalán nem vicces, sőt.

Ma reggel eltérítettek egy gépet, ami Genfben landolt.

Egyelőre csak kiszivárgott hírek vannak.

Annyi biztos, hogy a repülőtér zárva van, a járatokat törölték.

Hír magyarul ITT:

Németül ITT és ITT:

A gép útvonala, mielőtt "leszedték".

Itt a főn (föhn) szél

Napok óta fúj a szél. Hol jobban, hol kevésbé.

Itt elég ritka, mi nagyon hamar hozzászoktunk ehhez az idilli állapothoz, mert otthon a móri árokban folyamatosan sivított a szél, télen-nyáron egyaránt.

Ma már, "fel vagyunk háborodva", ha itt ezt tapasztaljuk. Naná! A jót könnyű megszokni.

:)

Annak idején tanultunk földrajzból a főn szélről, de mára megkopott a tudás.

Mivel napok óta hallom a rádióban, ezért körülnéztem, mit érdemes róla tudni.

A főn vagy főnszél egy meleg, száraz és gyakran viharos alpesi szél, amely messzire, a hegyek elő-vidékére is eljut. Nevét (német közvetítéssel) a latin favonius = „enyhe tavaszi szél” szóról kapta. Olyankor keletkezik, amikor viszonylag nedves légtömegek keresztezik a hegyeket. 

Nagy kiterjedésű, magas csúcsaival az Alpok erős akadályt képez, ezáltal – főként a délről jövő légáramlatokat – felszállásra kényszeríti. Minél magasabbra száll a levegő, annál inkább lehűl, 100 méterenként körülbelül 1 ºC-ot. 

A nedvesség az immár lehűlt levegőben összesűrűsödik, és vízcseppek keletkeznek. Eközben hő szabadul fel, s emiatt lassabban hűl le a levegő, 100 méterenként körülbelül 0,6 ºC-ot. 

Sűrű felhők keletkeznek, amelyek a hegyek előtt megrekednek, és az útjukat álló hegyoldalra esőt vagy havat hullatnak.

A hegyormon átkelő levegő ilyenkor száraz marad. Lesüllyed, és eközben felmelegszik, ezúttal ismét egy ºC-ot.

Ezért, amikor a szél a másik oldalon eléri a völgyet, ugyanazon a magasságon néhány fokkal melegebb, mint a hegy másik oldalán. A látási viszonyok lenyűgözően tiszták főnszél idején.

A jelenséget korántsem csak az Alpoktól északra figyelhetjük meg. Ha megfordul a szélirány, az Alpoktól délre is fújhat a főnszél. Ezt északi főnnek hívjuk. Általában kevésbé feltűnő, mert északról inkább hűvös szél szeli át az Alpokat.

forrás: http://www.mimicsoda.hu/cikk.php?id=580

A Főn legerősebb a Központi Alpesek közelében; az Ill völgyében, továbbá a Rajna, Reuss és Rhône völgyének magasabb részein gyakran vihar erejéig növekedik. Hatása az embereken és állatokon egyaránt mutatkozik. Tavasszal a Főn végzi a hatalmas hó- és jégmezők olvasztását, amiért is a tavasz hírnökének tekintik. 

Melegségéről és szárazságáról szolgáljon tájékozásul egynéhány adat. 

Bludenzben (Vorarlberg) 1870 nov. 25. reggel 6 órakor a hőmérséklet Főn szél mellett volt 17,3 C.°, a relatív nedvesség pedig 13 %, 1869 jan. 31. reggel 6 órakor pedig 13,8 C.° és 6 %. Ez esztendőben van 30-40 föhnös nap, melyek nagyobb része a téli évszakra esik. 

Forrás: Pallas Nagylexikon

Néhány szép fotó INNEN:

Ez van most.

Azt mondják, hogy a főn hozza a tavaszt.

Így legyen!

Hilfe!!!

Most jött el a pillanat, amikor eljutottam oda, hogy a nagy nyilvánosság előtt kérek tanácsot.
Régebben itt élők, tapasztaltabbak, segítsetek! Hogyan oldjam meg az alábbi problémát, hogy ne menjen a svájci-magyar barátság rovására?
:)

Tehát: amikor beköltöztünk, a szomszéd házba is új lakók érkeztek.
Lehet paranoiás vagyok, de amikor megláttam, hogy egy huszonéves pár fog beköltözni, annyira nem örültem.
Félelmem beigazolódott. A költözéskor azt hittem majd sokat fognak bulizni.
Nem ez a baj.
Ezek éjnek évadján üvöltöznek egymással.

Nem, nem valami szerelmi évődés zajlik, az artikulálatlan üvöltésből néha a "huere" és az "arschloch" , valamint erre hajazó kifejezések vehetők ki, amik nem tekinthetőek éppen kedvesnek.
A vitát a gyengébb nem képviselője kezdi. A maga 140 centijével és 40 kilójával olyan decibellel nyomja, hogy azt a Fradi B közép is megirigyelhetné.

Jellemzően nyáron az udvaron, télen nyitott ablaknál zajlik a csörte. A csaj üvölt és / vagy sír.
A srác egyes opció szerint beb@ssza az ajtót, és elmegy otthonról, második variáció szerint ő is üvölt (megjegyzem hasonló kaliber, ketten együtt is messze vannak a mázsától, ahonnan egy "rendes" ember kezdődik).

Egy normális ember általában éjjel szeret(ne) aludni (én is), sőt a család többi tagja is. Ez nem mindig sikerül, minek folytán morcossá válok másnap, és / vagy az egész család.

Ha most otthon lennénk, akkor bizonyára elveszítve a türelmemet és ellentmondva neveltetésemnek, kiüvöltenék az ablakon. Azt inkább nem részletezem, hogy mit mondanék, a fantáziátokra bízom.
De nem vagyok otthon.

Utalva a fenti jó szomszédi (v)iszony megőrzésére, mit tennétek?

Kiegészítés: köszönni nem köszönnek, mert minek. Eleinte (szintén fentiek miatt), mi rájuk köszöntünk, mindenféle bevett szokásnak ellentmondva, de már nem erőltetjük.
Várom az ötleteket.
:)

Utóhatás

A választásokat követő első napok nem szóltak másról, mint a bizonyítvány magyarázásáról a privát szférában is.

Szerdára már csak mosolyogtam a dolgon. A megrendelőnk minden nap „ápolta a lelkünket”. Míg hétfőn még ő is magyarázkodott az okokat illetően (ő a bűnözés növekedésével magyarázta az eredményt), addig szerdára már a meggyőzés stádiumába került, mondván „nem eszik olyan forrón a kását”, és szükség van rátok szlogenekkel erősítette a csapatot mentálisan.

Lánykám munkahelyén is volt pár pengeváltás, ahol jellemzően szintén külföldiek dolgoznak.

Legaranyosabb sztori az iskolában volt.

Apropó iskola…

Most kezdett az új helyen, remélhetően ez már végleges. Tudom, ezt is írtam már… J

Az osztályba mindössze négy (!) echte svájci gyerek jár.

A többiek külföldiek:

Az egyik tanár olthatatlan vágyat érzett, hogy óráján beszéljenek a választás eredményéről. A helyi sajtóval felvértezve ment az osztályba.

Lányom szerint, nem kellett volna.

Szavaival élve, mintha egy hete nem evett oroszlánok közé ment volna be a tanerő.

:D

   

JA...

Mit gondolok a szavazásról? Érdekes volt arra ébredni ma, hogy egyes szélső-jobbos újságok címlapon hozták: Uusländer raus! (Külföldiek kifele!)

Ugyanakkor meg is mosolyogtatott.

Sajnos, az SVP kampánya nagyon jól sikerült, hisz hónapok óta nagy piros JA-val kampányoltak. Nem tudtam elég rövid utat megtenni, hogy ne láttam volna egy plakátot az út mellett.

Azt ugye tudjuk, hogy a svájciak nem jeleskednek az önálló gondolkodásban, így nem véletlen, hogy erősen hatottak ezek a látványelemek az elmére.

Ugyanakkor a kezdeményezést elutasítók ültek a babérjaikon, mondván: úgysem szavazzák meg.

Én úgy éltem meg, mintha Uri Geller ejtette volna őket transzba… JA-JA-JA… mondom, JA.

Hát, kérem! Megszavazták.

Most van szarban a kormány. Adottak az ENSZ egyezmények és az EU-val kötött megegyezés a munkaerő szabad áramlásáról.

Ezeket egyoldalúan felrúgni, felér egy harakirivel.

Hogy mit jelent ez a gyakorlatban?

Egyes vélemények szerint, nem eszik olyan forrón a kását. A referendum megfogalmazása elég nagy mozgásteret hagy a politikusoknak. Így talán sikerül elérni a kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad állapotot.

Hogy mit jelent ez nekünk?

Mi már itt vagyunk, tehát maradunk. Nyáron jár le a Bewiligung, nagy összegben fogadok, hogy Kanton Aargau keménykedni fog, és nem adnak C-t, csak egy jól sikerült B-t.

Hm… Mondjam vagy mutassam?

:D

A cég életében hozhat ez komolyabb változást. Persze, ez sem azonnal. Eddig viszonylag egyszerűen intéztem engedélyt, most lehet bonyolultabb lesz.

Szerencsére, az intézkedések életbe lépéséig még van idő, így ki lehet találni a következő lépéseket.

Annyi változást jelenthet még, hogy ha és amennyiben svájci munkaerő felvételére leszek kényszerülve, akkor

-        emelnem kell az árakat,

-        optimalizálni kell az adómat.

Ugye, Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen…

Erre kell felkészülni. Előre.

Az a vicc, hogy a gazdaság egyik mozgatója az építőipar. Fossuk (bocs!) a házakat, csak körbe kell nézni.

Az SVP egyik érve a magas bérleti díjak voltak.

Vezessük csak le: ha én helyi, ne adj Isten Swiccer munkaerőt tudok csak alkalmazni, az sokkal többe kerül nekem, kvázi én is drágábban dolgozok, a házikó többe kerül. Éppen így fog emelkedni a bérleti díj is.

Szóval ez az érv, innen megközelítve kicsit sántít.

Így van ez az összes többivel, csak meg kellett volna cáfolni.

Mindegy, ez van.

Szavazás- eredmények

Érdekes a kép, bár szerintem már nem változik jelentősen.
Ami számomra a legmeglepőbb, hogy pont a "problémás" terület nem szavazta meg...
Hm...
Jelenlegi állás:

Nem változott...
Itt:

Elolvas, nem nevet. Együttérez

Fűtés. 

Megint fűtés. 

Még mindig fűtés.

Legutóbbi jelentkezésem alkalmával nem jutottunk semmire. A szerelő jött (szerszám nélkül), látott, majd elment. Abban egyeztünk meg, hogy amennyiben nem javul meg a padlófűtés (magától), akkor szóljunk ismét.

Nálatok meg szokott gyógyulni? 

Szerencsénkre, az időjárás kegyes volt és jól funkcionál a kandalló is, így kicsit elcsúsztunk az újbóli reklamációval.

Mivel még nincs vége a télnek, és vélhetően lesz jövőre is, ezért nem hagytam ennyiben.

Ismét telefon.

Egy szavam sem lehet, órát igazíthattam volna az emberhez.

Kicsit lelombozódtam, mert ugyanaz a muki jött, mint múltkor. Ez már alapjában véve nem sok jóval kecsegtetett. Megkérdezte, mi a probléma.

Az egyébként normálisnak tekinthető 90/50-es vérnyomásom itt kezdett az orvosilag normálisnak mondott határok felé közelíteni.

Hát mi lenne? Ugyanaz.

Ezen nagyon meglepődött. 

Próbálkoztam erősen, de nem hiszem, hogy őszinte volt a mosolyom.

Emberünk is lelombozódott, mert be kellett hozni a szerszámait.

Közben eszembe jutott, hogy talán ő is ezt a műsort nézi, és most csodálkozik, hogy nem használt a beavatkozás. Katt:

:D

Oké. Szerszámok behoz, cső kimos, légtelenítés.

Időközben megnézte, hogy hány fok van a nappaliban és megelégedéssel töltötte el, hogy 21 Celsius.

Ok, mondom momentán… De ember, kint plusz 10 van, mi lesz akkor, ha - ne adja az Isten- repkednek a mínuszok????

Az nem mondható normálisnak, hogy odafagyok az asztalhoz, miközben egyébként kónuszon megy a fűtés, az emeleten 25 fok van.

Csak reméltem, hogy nem azt az ötletet adja, hogy menjek fel az emeletre dolgozni. Szerencsére nem tette. 

Jobb terve volt: az emeleten kapcsoljam le a fűtést.

:(

Most vannak szép tiszta csöveink.

Csak fűtés nincs.

Azt mondta, hogy kifogyott az elméletekből, így patthelyzet alakult ki.

Hm... 

Este kupaktanács.

Lehetőségek:

- hívunk egy szerelőt saját költségre. Olyant, akinek ennél több elképzelése van.

- ha nem javítható?

1. opció: elviselem, még többet fűtök a kandallóval és árcsökkentést kérek a lakbérből,

2. opció: költözés.

Egyik "jobb", mint a másik.

(V)iszonyom az itt élő magyarokhoz

Múltkoriban több kérdést is kaptam arra vonatkozóan, hogyan alakult a kapcsolatom a régebben itt élő magyarokkal, hisz már én is lassan a táborukba tartozom.

Klasszikussal élve, "nyugaton a helyzet változatlan." Illetve annyiban módosult, hogy már nem teszek különbséget, hogy mikor jött az illető, nem feltétlenül akarok ismerkedni.

Nehéz erről írni, mert a téma megvilágítása alapvetően attól függ, hogy az embert milyen ingerek érik a külvilág részéről, mit tapasztal. Ha most csak negatív dolgokról írnék, akkor sokan felhúznák a szemöldöküket, és méltán kaphatnék kritikát. Főleg, hogy pont a napokban jelent meg egy írás a HÁ-n, amiben pont arról ír a szerző, hogy milyen sokan próbáltak segíteni szorult helyzetükben, ismeretlenül is.

Ezért az elején hangsúlyozom, az alábbiak csak az én tapasztalataim, biztosan vannak olyanok, akik az ellenkezőjéről tudnak beszámolni.

Szóval, nem szeretnék az általánosítás hibájába esni, de a mi érzetünket nagyban meghatározta a kivándorlásunk elején ért sok negatív hatás honfitársaink részéről.

Írtam is róla, gyakorlatilag csak "lehúzós", átvágós, nyerészkedő emberkékkel akadtunk össze.

Később megismerkedtem olyan emberekkel is, akik már régen 10-20-50 éve itt élnek, és nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk, ám sajnos ezek száma meglehetősen kevés.

Ők soha nem éreztették, hogy "én vagyok a hülye, és ők a helikopter”, nem tettek úgy, mintha bármilyen különleges előjoguk lenne velem szemben amiatt, hogy ők már régen itt vannak, soha nem tételezték fel, hogy elveszem előlük a munkát és a többi.

Az is igaz, hogy csak akkor kérdeztem, ha sehol sem találtam megfelelő információt.

Az interneten nagyon sok minden megtalálható, max. abban kértem iránymutatást, hogy mégis merre induljak.

Információn/tanácson kívül nem kértem mást, bár sokszor ajánlották fel személyes segítségüket is. Szerintem, ez nem várható el, hisz nekik is van életük, ami nem abban merül ki, hogy másoknak segítsenek.

Nekem ennyi is elég volt, köszönöm nekik ezúton is.

Ha most megfordítom a helyzetet, és górcső alá helyezem az újonnan érkezőket, érdekes a látvány.

Ha ezen a szemüvegen keresztül nézem a helyzetet, akkor bizonyos tekintetben meg tudom érteni azokat a régen itt élőket, akik bizalmatlanok.

Én is kaptam már kérést/felhívást/felszólítást, hogy miért nem intézek ezt-azt? Hiszen magyar vagyok, kutya kötelességem segíteni. Hm…

Ami évekkel ezelőtt nem volt jellemző vagy (csak) nem érzékeltem, hogy megjelentek az "élősködők", akik nem igazán dolgozni, hanem ilyen-olyan szociális ellátó rendszeren csüngve szeretnének lébecolni, vagy a rendszert kijátszva megoldani ezt-azt.

Bevallom, ez nekem sem tetszik.

Én nagyon szívesen segítek azoknak, akik célokkal érkeznek és dolgozni akarnak. Minden információt megosztok, amit tudok. Amit nem, azt megmondom szemtől szemben, vagy megpróbálok utánajárni.

Azt én sem vállalom (többet), hogy szállást, munkát, engedélyt intézek. Úgy gondolom, hogy ez már meghaladja az elvárható segítség szintjét.

Régebben, ha elcsíptem egy magyar szót, igyekeztem szóba elegyedni, ma már nem teszem. :)
Ez most jó vagy rossz?

Ha valakivel mégis összehoz a sors, rögtön az elején elmondom, amit fentebb is írtam. Ilyenkor általában „lekoccolnak” (és szidnak a hátam mögött). 

A többiek maradnak, és talán jó ismeretség alakul ki.

Szóval, az ismerkedés lehetőségét nem utasítom el, csak filtert használok legyen az új vagy régi.
:)