Nos, a kalandos vonatos hazaút után, picit megnyugodva kezdtem bele az itthoni teendőim elintézésébe.
Minden napra jutott valami, de szerencsésen be, vagy inkább kivégeztem valamennyit.
:)
Így holnap indulok vissza.
Biztosan ti is voltatok már úgy, hogy egy-egy gondolat befészkelte magát a fejetekbe, és később valami ismét előhívta őket.
Most én is így voltam ezzel.
Ha hazajövök szeretnék felfedezni valamilyen pozitív változást az itthoni állapotokat illetően. Mert ugye az ország jobban teljesít... (?)
Nem sok sikerrel. Az utolsó napig kellett várnom, hogy a befészkelt gondolat felszínre törjön.
Jelen esetben ez a közlekedéssel kapcsolatos volt.
Nyilván, a "felmérés" nem reprezentatív, de elgondolkodtató.
Hazafele azt figyeltem meg, hogy a közlekedők közül a szabályt szegők között rendkívül sok volt a magyar rendszámú autó. Nem striguláztam, de feltűnt a nagy számuk, őket követték a lengyelek, és a szerbek.
Mivel bejáratós autóval közlekedtem, nem akartam meggyilkolni a motort, ezért a szokásosnál is elővigyázatosabban előztem, többször néztem a visszapillantó tükörbe.
Valahol Németországban van pár nagy lejtő, az egyiknál azt vettem észre, hogy egy autó folyamatosan jobbról előzget, mert a belső sávban nem mentek elég gyorsan (100-as korlátozás volt), majd szlalomozgat a sávok között. Néhol volt egy-egy meleg pillanat.
Mikor megelőzött - természetesen jobbról -, én is épp befejeztem egy előzést, és soroltam volna ki, akkor vettem észre, hogy egy magyar rendszámú autó az. Nagyon kellett figyelni. Nekem.
Egy ajudi volt az.
Nem akarok senkit megbántani, de azon mosolygok, hogy sok magyar attól hiszi magát VALAKINEK, ha Audival, Mericel, vagy Bömössel jár.
Feltételezem, emberünk is ebbe a körbe tartozik.
Nem értem.
Erre van egy jó sztorim. Hajdanában, még időszámításunk előtt egy lízingcégnél dolgoztam. Egy menő cég első embere jött hozzánk a flotta beszerzés ügyében, aminek keretében ő is vett egy autót.
Saab-ot. A mi ügyvezetőnk megkérdezte tőle, hogy miért nem AUTÓT (fenti három) vesz.
Erre azt mondta, hogy neki nem kell, mert minden cigány azzal jár.
:D
(Ezt mos kéretik nem mellé/félre/akárhogy érteni! )
A napokban, amikor Győrben várakoztunk a parkolóban azt vettem észre, hogy rajtam kívül senki sem fizetett a parkolásért.
Lehet, szombat lévén úgysem jön az ellenőr?
Jött egy autós, aki a tiltás ellenére simán beállt - az egyébként táblával tiltott - a taxisok részére fenntartott parkolóba. Tette ezt annak ellenére, hogy rengeteg üres hely volt.
Lakhelyemen a városból kivezető úton 50-es tábla van, én annyival mentem, és sorra előztek meg. És nem 55-el.
A városon kívül is, ahol szintén betartva a szabályt, a megengedett maximális sebességgel közlekedtem.
Az is előfordult, hogy rávillantottak, bemutattak előzés közben.
Minap csúcsosodott a történet, amikor épp a megyeszékhely körgyűrűjén haladtam. A lámpa már messziről láthatóan is piros volt, ezért lassítottam. Abban a pillanatban elhúzott egy bömbi mellettem, és az épp sárgára váltó lámpánál a belső sávban indulót előzte úgy, hogy átment a szemben jövő sávba.
Hm... ezért én elvenném a jogosítvány, mérlegelés nélkül. Mi ez, ha nem közúti veszélyeztetés?
Ha jól tudom júliustól ismét szigorítják a KRESZ-t. Szerintem feleslegesen.
Ugyanis az ellenőrzés konvergál a nullához. A megyében naponta 2 (!) helyen trafiznak, és azt is bemondják a rádióban, benne van az újságban.
Nem a bírságot kellene az egekig emelni, mert szerintem annak semmilyen visszatartó ereje nincs, hanem érvényesíteni kéne a szabályozást. Folyamatosan ellenőrizni, és ellenőrizni.
Ha valakit egy hónapban kétszer is lefülelnének, szerintem sokkal jobban figyelne.
Megjegyzem a százezres tételeket sokan ki sem tudják fizetni.
Nem tudom, hogy az ellenőrzés hiánya minek tudható be, emberi vagy a technikai feltételek hiányoznak, de én átgondolnám, hogy biztos jó-e ez az irány.
Ezen a héten egyetlen igazoltatást nem láttam, csak mekiző, fagyizó rendőrökkel találkoztam.
Mit gondoltok?
2013. június 27.
2013. június 24.
Hív a vasút, vár a MÁV
Biztosan mindenkinek ismerős szlogen.
Pillanatnyilag én azt gondolom, hogy szakadna rá egy mázsa szar... (bocs!)
Szombat hajnalban érkeztünk Magyarországra a lányommal.
Neki sürgős orvosi probléma miatt kellett velem jönnie, és még aznap szeretett volna visszamenni.
Már egy hete megvetettük itthon a jegyét. A viszonteladó tájékoztatott, hogy egy órás késéssel számoljunk, mert pályafelújítás van. No problem.
Szombat este elindultunk Győrbe, szerencsésen meg is érkeztünk. Mivel semmilyen poggyászunk nem volt, csak a vonat indulása előtt mentünk a pályaudvarra.
Nézem a táblát, hogy melyik vágányról indul, semmi.
Jobban nézem, még mindig semmi, sőt már a következő indulási időpont is kint van.
Idegesség lett úrrá rajtam, majd hirtelen kétségeim támadtak: jó jegyet vettünk, jó a dátum? Aztán persze, mindjárt az eszembe is villant, hogy mindennap megy a vonat, tehát nem velünk van a baj.
Gyorsan beszaladtam az információs irodába, ahol egy 50-es, szigorúan tetovált szemöldökű menyecske ült. Az orra alá dugtam a jegyet, és kérdeztem, hogy mit lehet tudni a vonatról.
- Mi is van ezzel? - hangzott a költői kérdés a túloldalról. Hm, hát pont ezt kérdeztem...
Elővett egy kinyomtatott körlevelet, és felolvasta (!).
Ezek szerint a vonat Bécsből indul. Mondom: mi vaaaan?
Itt következett a kioktatás:
-Nézni kell a TV-t. Mindennap bemondják, hogy elvitte a Duna a vasutat... a MÁV erről nem tehet.
Hm... ezt nem is állítottam.
Nem akartam paraszt lenni, udvariasan megkérdeztem, hogy ez mennyiben érint engem?
Annyiban - mondta-, hogy az utazás előtt nekem kellett volna érdeklődnöm a helyzetről.
Hm...
Hát nem tudom, én úgy gondolom, hogy a MÁV-nak kutya kötelessége tájékoztatni az utazóközösséget a változásokról.
Következő kérdésem arra irányult, hogy vissza tudom-e váltani a jegyet. Válasz: nem.
Ott álltunk leforrázva, hogy akkor most mi legyen?
Mivel semmi ötletem nem volt, tettem még egy próbát, és megkérdeztem a pénztárost (jelzem vele kellett volna kezdenem).
Érdekes módon - bár ő "csak" egy pénztáros és nem a nagy hatalmú információs iroda, mégis tudta papír nélkül, hogy mi a helyzet.
A helyzet a következő volt: 23 órakor indul egy mentesítő vonat Bécsbe, ahol át kell szállni a WW-ra, ami Szlovákián keresztül megy oda.
Nem voltam boldog, tekintve, hogy akkor volt fél 9.
Mi a fenét csináljon az ember szombat este egy városban, ahol nem szállhatsz ki a kocsiból, mert az egy négyzetcentire jutó szúnyogok arány közelített az öthöz.
:(
Felmerült bennem, hogy elviszem inkább Bécsbe, de hamar elhessegettem a gondolatot, mert nem vittem magammal GPS-t, így nem mertem bevállalni, hogy minden sarkon megkérdezzük merre van a főpályaudvar. A végén meg lekéssük a vonatot.
Nem maradt más, mint elmentünk felderítettük a környéket.
Lassan telt az idő.
Megbeszéltük, hogy biztos, ami biztos inkább menjünk vissza előbb.
Így is történt, viszont megint nem volt kiírva semmi.
Vérnyomásom megint kezdett az egekbe emelkedni, amikor észrevettem egy biztonsági őrt. Nem volt, nehéz, tekintettel arra, hogy rajtunk kívül alig volt már valaki. Természetesen információs anyu már bezárt.
Ahogy odaértem az őrhöz, meghallottam, hogy egy fiatal lány is a vonat felől érdeklődik.
Az egyfogú biztonsági őr épp azt ecsetelte, hogy Bécsben át kell szállni. Szegény kislány teljesen lestresszelt mondván, hogy ő nem beszél németül, hogyan érdeklődjön.
Itt szóltam közbe, hogy akkor nekem lenne egy ötletem. Társulnak a lányommal és egyesítik erőiket. Neki van néhány év előnye, a lányom meg beszél németül.
:)
Ez az ötlet mindenki megelégedésére szolgált. Közben az is kiderült, hogy a vonat már rég benn áll, de kiírva most sem volt.
Nem maradt már, mint "felraktam" őket a szerelvényre, majd még egyszer meg akartam köszönni az őrnek, hogy segített, amikor előkerült az állomásfőnök. :)
Ho-hóóó, itt az én emberem, az őr meg csak biztatott, hogy nyugodtan rugdossam meg...
:D
Persze, neveltetésem tiltotta, így próbáltam uralkodni magamon, és megkérdeztem, hogy egy utasnak - aki lehetne külföldi is - honnan a manóból kellene tudnia, hogy mi a helyzet. Nincs kiírva sehol, nem mondja be a hangos stb.
A válasz : ki van írva. Ok, legyen kedves megmutatni. Erre körülnéz, aztán azt látja, amit én. Semmit.
Én csak mondom, mondom, az ember meg hümmög.
Tipikusan az a nyugdíj előtt álló ember, aki már semmit nem akar, csak hagyják békén.
Kérdeztem, hogy ő mit tenne a helyemben? Mennyire lenne nyugodt, ha a kiskorú gyereke éjszaka egy idegen ország, idegen fővárosában, idegen főpályaudvaron kolbászol, keresi a vonatot?
Persze, megint hümmögés.
Időközben az is kiderült, hogy másik négy utas is lesz.
Nem állítom, hogy nem aggódtam.
A lányom a vonatról írt egy sms-t. miszerint először nem is Bécsbe mennek, hanem egy elővárosi állomásra, ahol át kell szállni egy másik vonatra, ami a fővárosba viszi az embereket, ahol majd szintén átszállnak a WW-re.
:(
Nehezítő körülményként ehhez még hozzájött az is, hogy elfelejtettük átállítani a magyar telefonját, nem volt rajta rooming, így csak annyi hírem volt, hogy elindultak.
Itt megszakadt a kommunikáció.
Alig vártam, hogy reggel legyen, de nagyon lassan múlt az idő.
Ahogy számoltam - a négy órás kését belekalkulálva -, 10 körül kellett a svájci határon lenni.
Ettől kezdve folyamatosan hívogattam, míg egyszer végre kicsengett.
Szerencsére, minden rendben volt, sikerült az átszállás.
Az esetet több ismerősnek is elmeséltem, kikértem a véleményüket, hogy most én vagyok-e hülye, túldramatizáltam a helyzetet, vagy ez tényleg nem normális helyzet.
Ma délelőtt megkérdeztem a viszonteladót (IBUSZ), hogy ők tudtak-e erről, a MÁV küldött-e tájékoztatást.
A válasz nemleges volt.
Hm...
Pillanatnyilag én azt gondolom, hogy szakadna rá egy mázsa szar... (bocs!)
Szombat hajnalban érkeztünk Magyarországra a lányommal.
Neki sürgős orvosi probléma miatt kellett velem jönnie, és még aznap szeretett volna visszamenni.
Már egy hete megvetettük itthon a jegyét. A viszonteladó tájékoztatott, hogy egy órás késéssel számoljunk, mert pályafelújítás van. No problem.
Szombat este elindultunk Győrbe, szerencsésen meg is érkeztünk. Mivel semmilyen poggyászunk nem volt, csak a vonat indulása előtt mentünk a pályaudvarra.
Nézem a táblát, hogy melyik vágányról indul, semmi.
Jobban nézem, még mindig semmi, sőt már a következő indulási időpont is kint van.
Idegesség lett úrrá rajtam, majd hirtelen kétségeim támadtak: jó jegyet vettünk, jó a dátum? Aztán persze, mindjárt az eszembe is villant, hogy mindennap megy a vonat, tehát nem velünk van a baj.
Gyorsan beszaladtam az információs irodába, ahol egy 50-es, szigorúan tetovált szemöldökű menyecske ült. Az orra alá dugtam a jegyet, és kérdeztem, hogy mit lehet tudni a vonatról.
- Mi is van ezzel? - hangzott a költői kérdés a túloldalról. Hm, hát pont ezt kérdeztem...
Elővett egy kinyomtatott körlevelet, és felolvasta (!).
Ezek szerint a vonat Bécsből indul. Mondom: mi vaaaan?
Itt következett a kioktatás:
-Nézni kell a TV-t. Mindennap bemondják, hogy elvitte a Duna a vasutat... a MÁV erről nem tehet.
Hm... ezt nem is állítottam.
Nem akartam paraszt lenni, udvariasan megkérdeztem, hogy ez mennyiben érint engem?
Annyiban - mondta-, hogy az utazás előtt nekem kellett volna érdeklődnöm a helyzetről.
Hm...
Hát nem tudom, én úgy gondolom, hogy a MÁV-nak kutya kötelessége tájékoztatni az utazóközösséget a változásokról.
Következő kérdésem arra irányult, hogy vissza tudom-e váltani a jegyet. Válasz: nem.
Ott álltunk leforrázva, hogy akkor most mi legyen?
Mivel semmi ötletem nem volt, tettem még egy próbát, és megkérdeztem a pénztárost (jelzem vele kellett volna kezdenem).
Érdekes módon - bár ő "csak" egy pénztáros és nem a nagy hatalmú információs iroda, mégis tudta papír nélkül, hogy mi a helyzet.
A helyzet a következő volt: 23 órakor indul egy mentesítő vonat Bécsbe, ahol át kell szállni a WW-ra, ami Szlovákián keresztül megy oda.
Nem voltam boldog, tekintve, hogy akkor volt fél 9.
Mi a fenét csináljon az ember szombat este egy városban, ahol nem szállhatsz ki a kocsiból, mert az egy négyzetcentire jutó szúnyogok arány közelített az öthöz.
:(
Felmerült bennem, hogy elviszem inkább Bécsbe, de hamar elhessegettem a gondolatot, mert nem vittem magammal GPS-t, így nem mertem bevállalni, hogy minden sarkon megkérdezzük merre van a főpályaudvar. A végén meg lekéssük a vonatot.
Nem maradt más, mint elmentünk felderítettük a környéket.
Lassan telt az idő.
Megbeszéltük, hogy biztos, ami biztos inkább menjünk vissza előbb.
Így is történt, viszont megint nem volt kiírva semmi.
Vérnyomásom megint kezdett az egekbe emelkedni, amikor észrevettem egy biztonsági őrt. Nem volt, nehéz, tekintettel arra, hogy rajtunk kívül alig volt már valaki. Természetesen információs anyu már bezárt.
Ahogy odaértem az őrhöz, meghallottam, hogy egy fiatal lány is a vonat felől érdeklődik.
Az egyfogú biztonsági őr épp azt ecsetelte, hogy Bécsben át kell szállni. Szegény kislány teljesen lestresszelt mondván, hogy ő nem beszél németül, hogyan érdeklődjön.
Itt szóltam közbe, hogy akkor nekem lenne egy ötletem. Társulnak a lányommal és egyesítik erőiket. Neki van néhány év előnye, a lányom meg beszél németül.
:)
Ez az ötlet mindenki megelégedésére szolgált. Közben az is kiderült, hogy a vonat már rég benn áll, de kiírva most sem volt.
Nem maradt már, mint "felraktam" őket a szerelvényre, majd még egyszer meg akartam köszönni az őrnek, hogy segített, amikor előkerült az állomásfőnök. :)
Ho-hóóó, itt az én emberem, az őr meg csak biztatott, hogy nyugodtan rugdossam meg...
:D
Persze, neveltetésem tiltotta, így próbáltam uralkodni magamon, és megkérdeztem, hogy egy utasnak - aki lehetne külföldi is - honnan a manóból kellene tudnia, hogy mi a helyzet. Nincs kiírva sehol, nem mondja be a hangos stb.
A válasz : ki van írva. Ok, legyen kedves megmutatni. Erre körülnéz, aztán azt látja, amit én. Semmit.
Én csak mondom, mondom, az ember meg hümmög.
Tipikusan az a nyugdíj előtt álló ember, aki már semmit nem akar, csak hagyják békén.
Kérdeztem, hogy ő mit tenne a helyemben? Mennyire lenne nyugodt, ha a kiskorú gyereke éjszaka egy idegen ország, idegen fővárosában, idegen főpályaudvaron kolbászol, keresi a vonatot?
Persze, megint hümmögés.
Időközben az is kiderült, hogy másik négy utas is lesz.
Nem állítom, hogy nem aggódtam.
A lányom a vonatról írt egy sms-t. miszerint először nem is Bécsbe mennek, hanem egy elővárosi állomásra, ahol át kell szállni egy másik vonatra, ami a fővárosba viszi az embereket, ahol majd szintén átszállnak a WW-re.
:(
Nehezítő körülményként ehhez még hozzájött az is, hogy elfelejtettük átállítani a magyar telefonját, nem volt rajta rooming, így csak annyi hírem volt, hogy elindultak.
Itt megszakadt a kommunikáció.
Alig vártam, hogy reggel legyen, de nagyon lassan múlt az idő.
Ahogy számoltam - a négy órás kését belekalkulálva -, 10 körül kellett a svájci határon lenni.
Ettől kezdve folyamatosan hívogattam, míg egyszer végre kicsengett.
Szerencsére, minden rendben volt, sikerült az átszállás.
Az esetet több ismerősnek is elmeséltem, kikértem a véleményüket, hogy most én vagyok-e hülye, túldramatizáltam a helyzetet, vagy ez tényleg nem normális helyzet.
Ma délelőtt megkérdeztem a viszonteladót (IBUSZ), hogy ők tudtak-e erről, a MÁV küldött-e tájékoztatást.
A válasz nemleges volt.
Hm...
2013. június 21.
Per a macskaszarról
Bizonyára emlékeztek régebbi sorozatomra a fűtés canossaval kapcsolatban.
Már akkor jeleztem, hogy valószínűleg még nincs vége, a kiköltözés szintén nem fog simán menni. A jóslat bevált, a tulaj bosszúhadjáratot indított.
Miután megtaláltuk álmaink otthonát, felmondtuk az akkori lakásunkat. A szerződés értelmében 3 hónap a felmondási idő, kivéve ha Nachmieter-t biztosítunk, aki a mi feltételeink szerint átveszi a bérletet.
Meghirdettük a lakást, jöttek többen is, akik jelentkeztek. Ilyen esetben mi vagyunk az ügyintéző, tehát hozzánk futnak be a jelentkezések, amiket mi továbbítunk a tulaj felé.
Már az elején gondok adódtak, ugyanis a tulaj kivárta a törvényben meghatározott maximális időt, és csak akkor vette fel a kapcsolatot a jelentkezőkkel.
Ráadásul az egyiknek azt mondta, hogy annyiért nem adja ki a lakást, amennyiért mi béreltük.
Amilyen butácska, ezt le is írta (később hasznos lehet a bíróságon).
Aztán egy másikat azzal utasított el, hogy nem megfelelő a pedigréje, tartozása van (bér nekünk anno nem volt tartozásunk, de nem kérte a nullás igazolást).
Egy magyar jelentkezőnek az L Bewiligungjába kötött vele (ez is törvényellenes).
Ezeket mind leírta nekünk. Aztán kis idő elteltével kaptunk egy levelet, miszerint a magyaroknak kiadta volna, csak ők nem jelentkeztek... Hm, gondolom utánanézett, hogy emiatt nem utasíthat el valakit.
Persze, közben ők találtak másik lakást.
Mivel mi sem végeztünk a költözéssel, kellet még pár nap, ezért úgy gondoltuk, hogy még egy hónapot kifizetünk, így látja, a hajlandóságunkat a normális elválásra.
Csakhogy ő ebbe nem ment bele.
Szintén magyar szomszédunk szerint ragaszkodik a magasabb bérleti díjhoz, ami egyébként vicces. Annyiért senki nem fogja kivenni. Sokkal jobbat találni olcsóbban az utcában.
Időközben mi megint felvettük a kapcsolatot a biztosítónk ügyvédjével, hogy vegye át az ügy intézését.
(ha már jó sok pénzt kifizetünk nekik, dolgozzanak) :)
Magam részéről sajnálom, mert otthon is nagyon szerettem "jogászkodni", szívesen elleveleztem volna még vele. Itt azonban nem ismerem a törvényeket, és a némettel is vannak gondjaim. A jogban pedig egy apró szónak is nagy jelentősége lehet.
Időközben még kaptunk pár levelet, hogy nem találnak bennünket.
Ez azért volt vicces, mert a postával Nachsende- szerződést kötöttünk, ami azt jelenti, hogy egy évig utánuk küldik a leveleket, amik a régi címre érkeznek.
Másrészről a telefonos elérhetőségünk is megadtuk. Hja, hogy nincs meg? Arról mi nem tehetünk.
Ügyvédünk tanácsára visszaküldtük a kulcsokat, a reakció az volt, hogy ez nem szabályos lakásátadás.
A lakás akkori állapotáról képeket készítettünk, amin bizonyító erejű lehet a későbbiekben.
Széljegyzetként, kíváncsi vagyok bepróbálkozik- e esetleg azzal, hogy valamit csinál a lakásban.
Pofára fog esni.
Visszatérve: a lakásátadással ismét kis "bi-bi" van, ugyanis mi sem a szabályos keretek között vettük át a lakást.
Tehát ha nincs átvételi übergabe protokoll, akkor nem lehet csinálni átadásit sem (ehhez sem kell diploma).
:)
Idővel kaptunk egy másik levelet, amin kb. 2 napig röhögött a család.
A levélben szintén felszólít bennünket a fennmaradó 2 havi tartozás kifizetésére, a lakás átadására, és megjegyzést tesz a macskaszarra. (bocs!)
Ez már annyira szánalmas volt...
A lakáskomplexumot úgy képzeld el, hogy van két lakóépület, ami közlétesítményekkel van összekapcsolva. A lakások kétszintesek, az összekötő üzletsor egy szintes.
Tehát, ha én kinéztem az ablakon, akkor egy murvával (és gazzal) borított lapos tetőt láttam, ami használatra alkalmatlan volt, tehát oda ember nem járt ki (mivel ajtó sincs). Nos, a tulaj szerint az ÉN macskáim végezték itt a dolgukat.
Jegyzem, a házban szinte mindenki tart kutyát, macskát.
Vajon honnan tudja, hogy csak az én macskáim használták illemhelyként a tetőt? Talán DNS mintát és székletmintát vett?
A levél végén még megfenyegetett, hogy ha és amennyiben nem fizetek, akkor a hatóságokhoz fordul.
Persze, azt is tudom a bíróság itt is bíróság. Bizonyára előnyben van egy echte sweizer, de majd meglátjuk.
:)
Amit nem értek: ennek a palinak az egész komplexum a tulajdonában van, ez ca. 15-20 bérlőt jelent, van egy vállalkozása, és nem tart fenn egy ügyvédet?
Arról persze nem tehet, hogy ő buta, és a könyvelője, aki írja a leveleket szintén. Fogalma sincs a helyi joggyakorlatról.
Továbbgondolva, keresve a magyarázatot, arra tudok gondolni, hogy mivel jórészt a bérlők külföldiek, senki nem mer(t) szólni.
Ez szomorú.
Folyt. köv.
P.S: most felveszem a vadliba pozíciót és elhúzok haza.
De visszajövök.
:D
Már akkor jeleztem, hogy valószínűleg még nincs vége, a kiköltözés szintén nem fog simán menni. A jóslat bevált, a tulaj bosszúhadjáratot indított.
Miután megtaláltuk álmaink otthonát, felmondtuk az akkori lakásunkat. A szerződés értelmében 3 hónap a felmondási idő, kivéve ha Nachmieter-t biztosítunk, aki a mi feltételeink szerint átveszi a bérletet.
Meghirdettük a lakást, jöttek többen is, akik jelentkeztek. Ilyen esetben mi vagyunk az ügyintéző, tehát hozzánk futnak be a jelentkezések, amiket mi továbbítunk a tulaj felé.
Már az elején gondok adódtak, ugyanis a tulaj kivárta a törvényben meghatározott maximális időt, és csak akkor vette fel a kapcsolatot a jelentkezőkkel.
Ráadásul az egyiknek azt mondta, hogy annyiért nem adja ki a lakást, amennyiért mi béreltük.
Amilyen butácska, ezt le is írta (később hasznos lehet a bíróságon).
Aztán egy másikat azzal utasított el, hogy nem megfelelő a pedigréje, tartozása van (bér nekünk anno nem volt tartozásunk, de nem kérte a nullás igazolást).
Egy magyar jelentkezőnek az L Bewiligungjába kötött vele (ez is törvényellenes).
Ezeket mind leírta nekünk. Aztán kis idő elteltével kaptunk egy levelet, miszerint a magyaroknak kiadta volna, csak ők nem jelentkeztek... Hm, gondolom utánanézett, hogy emiatt nem utasíthat el valakit.
Persze, közben ők találtak másik lakást.
Mivel mi sem végeztünk a költözéssel, kellet még pár nap, ezért úgy gondoltuk, hogy még egy hónapot kifizetünk, így látja, a hajlandóságunkat a normális elválásra.
Csakhogy ő ebbe nem ment bele.
Szintén magyar szomszédunk szerint ragaszkodik a magasabb bérleti díjhoz, ami egyébként vicces. Annyiért senki nem fogja kivenni. Sokkal jobbat találni olcsóbban az utcában.
Időközben mi megint felvettük a kapcsolatot a biztosítónk ügyvédjével, hogy vegye át az ügy intézését.
(ha már jó sok pénzt kifizetünk nekik, dolgozzanak) :)
Magam részéről sajnálom, mert otthon is nagyon szerettem "jogászkodni", szívesen elleveleztem volna még vele. Itt azonban nem ismerem a törvényeket, és a némettel is vannak gondjaim. A jogban pedig egy apró szónak is nagy jelentősége lehet.
Időközben még kaptunk pár levelet, hogy nem találnak bennünket.
Ez azért volt vicces, mert a postával Nachsende- szerződést kötöttünk, ami azt jelenti, hogy egy évig utánuk küldik a leveleket, amik a régi címre érkeznek.
Másrészről a telefonos elérhetőségünk is megadtuk. Hja, hogy nincs meg? Arról mi nem tehetünk.
Ügyvédünk tanácsára visszaküldtük a kulcsokat, a reakció az volt, hogy ez nem szabályos lakásátadás.
A lakás akkori állapotáról képeket készítettünk, amin bizonyító erejű lehet a későbbiekben.
Széljegyzetként, kíváncsi vagyok bepróbálkozik- e esetleg azzal, hogy valamit csinál a lakásban.
Pofára fog esni.
Visszatérve: a lakásátadással ismét kis "bi-bi" van, ugyanis mi sem a szabályos keretek között vettük át a lakást.
Tehát ha nincs átvételi übergabe protokoll, akkor nem lehet csinálni átadásit sem (ehhez sem kell diploma).
:)
Idővel kaptunk egy másik levelet, amin kb. 2 napig röhögött a család.
A levélben szintén felszólít bennünket a fennmaradó 2 havi tartozás kifizetésére, a lakás átadására, és megjegyzést tesz a macskaszarra. (bocs!)
Ez már annyira szánalmas volt...
A lakáskomplexumot úgy képzeld el, hogy van két lakóépület, ami közlétesítményekkel van összekapcsolva. A lakások kétszintesek, az összekötő üzletsor egy szintes.
Tehát, ha én kinéztem az ablakon, akkor egy murvával (és gazzal) borított lapos tetőt láttam, ami használatra alkalmatlan volt, tehát oda ember nem járt ki (mivel ajtó sincs). Nos, a tulaj szerint az ÉN macskáim végezték itt a dolgukat.
Jegyzem, a házban szinte mindenki tart kutyát, macskát.
Vajon honnan tudja, hogy csak az én macskáim használták illemhelyként a tetőt? Talán DNS mintát és székletmintát vett?
A levél végén még megfenyegetett, hogy ha és amennyiben nem fizetek, akkor a hatóságokhoz fordul.
Persze, azt is tudom a bíróság itt is bíróság. Bizonyára előnyben van egy echte sweizer, de majd meglátjuk.
:)
Amit nem értek: ennek a palinak az egész komplexum a tulajdonában van, ez ca. 15-20 bérlőt jelent, van egy vállalkozása, és nem tart fenn egy ügyvédet?
Arról persze nem tehet, hogy ő buta, és a könyvelője, aki írja a leveleket szintén. Fogalma sincs a helyi joggyakorlatról.
Továbbgondolva, keresve a magyarázatot, arra tudok gondolni, hogy mivel jórészt a bérlők külföldiek, senki nem mer(t) szólni.
Ez szomorú.
Folyt. köv.
P.S: most felveszem a vadliba pozíciót és elhúzok haza.
De visszajövök.
:D
2013. június 17.
Sztorik régről - iskola, iskola. ki a csoda jár oda
A HÁ-n megjelent továbbtanulásos cikk szerkesztése közben sok régi történet jutott eszembe a saját iskolás éveimből.
Vannak köztük tanulságos és vicces történetek.
1987-ben érettségiztem, nem most volt. Gyakorlatilag nulla tanulással jutottam el az érettségiig, kb. 4-es átlaggal. Negyedikben már többet jártunk a suli mellé, mint suliba.
Nekem egyetlen mumus volt, a matek.
Ha nekem kellett volna megírni a matek érettségit, még most is ott ülnék. Hihetetlenül nem érdekelt ez a tárgy.
Talán azért, mert egy normál általánosban kezdtem, és 3. után bekerültem egy matek szakos suliba. Már az első órákon sem értettem miről beszélnek. Hiányoztak az alapok, a másfajta oktatási rendszerbe nem tudtam beilleszkedni. Így történt, hogy "négy alapműveletes" lettem (na jó, még pár dolog megy ezen kívül is).
Megjegyzem, egész jól elboldogulok így is.
Soha nem voltam jó a tárgyból, amikor gimibe kerültem sem tanúsítottam nagyobb érdeklődést iránta.
Ráadásul, ez már az elején kiderült a tanár számára is.
Pali bácsi (szegény nem él már), azzal rukkolt elő a gyengéknek, hogy akik nem zavarják az óráját, de beülnek egy héten egyszer a korrepetálásra, azokat nem buktatja meg.
:)
Jó "üzletnek" bizonyult.
Így történt, hogy teljesen hátradőlve a padban elvegetáltam matekórákon.
Az érettségit úgy sikerült abszolválnom, hogy a mellettem lévő padban egy jó matekos srác ült, és minimum 72-es betűmérettel írt a papírjára. Én meg csak másoltam, és másoltam...
Kicsit többet is mint kellett volna, Pali bácsi értetlenkedett is, hogyan lehet az, hogy 4 évig épp kettes voltam, az érettségit meg lazán kiráztam hármasra...
Nem árultam el neki a titkot.
Neki is volt egy titka, amire mi disznó mód rájöttünk. Persze, soha nem bántottuk az öreget, csak vihogtunk rajta.
Történt ugyanis, hogy amikor egy új anyagot vettünk, néhány példát megoldottunk az órán. Elővette a zöld könyvet és kijelölt egy feladatot. Önálló munka volt (én általában regényt olvastam), a jobbak bőszen karistolták a számokat a papírra. Pali bácsi is...
Néhány perc múlva megszólalt a tanár, hogy "gyerekek, ez egy nagyon hosszú feladat, ne töltsük vele az időt, keresek egy másikat."
Idővel rájöttünk, hogy kifogott rajta.
:)
Persze, volt olyan az osztályban, aki megoldotta. Mikor rájöttünk a turpisságra, a gyerek mindig szólt neki, hogy ő végzett, van jó eredménye.
Ilyenkor a kisöreg kihívta a táblához, a srác levezette, majd azzal küldte helyére a gyereket, hogy "jó-jó, de van ám ennél egy szebb megoldás is, ahogy én csináltam, de arra most nincs időnk."
:)
Persze, mi jókat kuncogtunk rajta.
Ettől a hiányosságától eltekintve nagyon kedveltük.
Emberséges tanár volt.
Az érettségire való felkészülésem gyakorlatilag a mindennapi strandolással telt. Emlékszem, akkor is meleg volt a nyárelő. Mindennap kimentem a strandra, és elolvastam az első 2-3 tételt minden tárgyból.
:)
Kicsit félszegen bújtam meg a tömegben, amikor első nap be kellett mennem szóbelizni.
Gyakorlatilag úgy néztem ki, mint egy zulu harcos. Bíztam benne, hogy aznap nem kell érettségiznem és imába foglaltam, hogy ha nem kell vizsgázni, akkor mindent megtanulok másnapra.
:D
Szerencsém volt, az abc-t vették alapul, így másnapra maradtam.
Persze, amint elengedtek feledésbe merült a fogadalom és mentem a strandra.
:)
Ennek ellenére könnyedén vettem az akadályt.
Sajnos, tanáraim nagyobb része már nem él. Bár szigorúak voltak, de ugyanakkor emberségesek is.
Tisztelettel gondolok rájuk.
Vannak köztük tanulságos és vicces történetek.
1987-ben érettségiztem, nem most volt. Gyakorlatilag nulla tanulással jutottam el az érettségiig, kb. 4-es átlaggal. Negyedikben már többet jártunk a suli mellé, mint suliba.
Nekem egyetlen mumus volt, a matek.
Ha nekem kellett volna megírni a matek érettségit, még most is ott ülnék. Hihetetlenül nem érdekelt ez a tárgy.
Talán azért, mert egy normál általánosban kezdtem, és 3. után bekerültem egy matek szakos suliba. Már az első órákon sem értettem miről beszélnek. Hiányoztak az alapok, a másfajta oktatási rendszerbe nem tudtam beilleszkedni. Így történt, hogy "négy alapműveletes" lettem (na jó, még pár dolog megy ezen kívül is).
Megjegyzem, egész jól elboldogulok így is.
Soha nem voltam jó a tárgyból, amikor gimibe kerültem sem tanúsítottam nagyobb érdeklődést iránta.
Ráadásul, ez már az elején kiderült a tanár számára is.
Pali bácsi (szegény nem él már), azzal rukkolt elő a gyengéknek, hogy akik nem zavarják az óráját, de beülnek egy héten egyszer a korrepetálásra, azokat nem buktatja meg.
:)
Jó "üzletnek" bizonyult.
Így történt, hogy teljesen hátradőlve a padban elvegetáltam matekórákon.
Az érettségit úgy sikerült abszolválnom, hogy a mellettem lévő padban egy jó matekos srác ült, és minimum 72-es betűmérettel írt a papírjára. Én meg csak másoltam, és másoltam...
Kicsit többet is mint kellett volna, Pali bácsi értetlenkedett is, hogyan lehet az, hogy 4 évig épp kettes voltam, az érettségit meg lazán kiráztam hármasra...
Nem árultam el neki a titkot.
Neki is volt egy titka, amire mi disznó mód rájöttünk. Persze, soha nem bántottuk az öreget, csak vihogtunk rajta.
Történt ugyanis, hogy amikor egy új anyagot vettünk, néhány példát megoldottunk az órán. Elővette a zöld könyvet és kijelölt egy feladatot. Önálló munka volt (én általában regényt olvastam), a jobbak bőszen karistolták a számokat a papírra. Pali bácsi is...
Néhány perc múlva megszólalt a tanár, hogy "gyerekek, ez egy nagyon hosszú feladat, ne töltsük vele az időt, keresek egy másikat."
Idővel rájöttünk, hogy kifogott rajta.
:)
Persze, volt olyan az osztályban, aki megoldotta. Mikor rájöttünk a turpisságra, a gyerek mindig szólt neki, hogy ő végzett, van jó eredménye.
Ilyenkor a kisöreg kihívta a táblához, a srác levezette, majd azzal küldte helyére a gyereket, hogy "jó-jó, de van ám ennél egy szebb megoldás is, ahogy én csináltam, de arra most nincs időnk."
:)
Persze, mi jókat kuncogtunk rajta.
Ettől a hiányosságától eltekintve nagyon kedveltük.
Emberséges tanár volt.
:)
Kicsit félszegen bújtam meg a tömegben, amikor első nap be kellett mennem szóbelizni.
Gyakorlatilag úgy néztem ki, mint egy zulu harcos. Bíztam benne, hogy aznap nem kell érettségiznem és imába foglaltam, hogy ha nem kell vizsgázni, akkor mindent megtanulok másnapra.
:D
Szerencsém volt, az abc-t vették alapul, így másnapra maradtam.
Persze, amint elengedtek feledésbe merült a fogadalom és mentem a strandra.
:)
Ennek ellenére könnyedén vettem az akadályt.
Sajnos, tanáraim nagyobb része már nem él. Bár szigorúak voltak, de ugyanakkor emberségesek is.
Tisztelettel gondolok rájuk.
2013. június 16.
Észrevételek
Igen rövid idő alatt két cikket is írtam Határátkelőre:
Az elsőt itt olvashatjátok.
Ez a szerkesztő kérésére készült, többed magammal próbáltam összeszedni, hogy mi módon lehet, lehet-e beilleszkedni az adott országban. Én természetesen a svájci helyzetről írtam.
Viszonylag jól fogadott írás volt, több érdekes kiegészítéssel, amit ezúton is köszönök mindenkinek.
Minap egy másik, - saját indíttatásból megírt - poszt is kikerült. Az itteni továbbtanulási lehetőségeket boncolgattam, illetve a mi esetünket dolgoztam fel benne.
Nem titkolom, titkoltam, hogy nekünk a svájci oktatási rendszer jobban bejött, mint az otthoni. Több olyan eleme is van, aminek bevezetése otthon is megfontolandó lenne.
A cikket itt olvashatjátok.
Sejtettem, hogy sok "okos" ember fog véleményt alkotni.
:)
A vicc az, hogy jellemzően azok kötekedtek, akik gyereket csak képről láttak eddig.
Kíváncsi lennék, majd 5- 10 év múlva, gyakorlati tapasztalattal a hátuk mögött, hogy nyilatkoznának az adott témáról.
Kár, hogy -mint minden esetben-, az írásban foglaltakat nem jobbító szándékú kritikának, hanem támadásnak vették. Szinte láttam, hogy kapták elő a mordályt az övtáskából és lőttek mindenre, ami mozog.
Volt néhány meglepő reakció.
Engedjétek meg, hogy kiragadjak kettőt név nélkül, tanulságos.
"Egy nagy büdös lófaszt a svájci módszerbe, egy másikat meg az ezt hírdetők seggébe.."
"Nekem van vagy 80 gyerekem."
Ezt ugyanaz a nick-néven szereplő emberke írta. A második mondatból arra következtetek, hogy az illető maga is pedagógus, vagy valamilyen formában gyerekekkel foglalkozik.
Nem akartam vele vitába keveredni, de ha ő az első mondatának stílusában neveli a gyerekeket, akkor inkább az Isten mentse meg őket tőle.
Én úgy gondolom, hogy valaki attól (is) jó pedagógus, ha tisztelet övezi, melyet tudása mellett, a magatartásával érdemel ki.
Hm...
Másik:
"a végkövetkeztetésben látszik a hr "szakember" értelmi szintje....
én ebben a rendszerben tanultam (egyetemi végzettséggel zártam)"
Úgy tűnik, neki szegénynek meg gyerekszobája nem volt... persze, mert neki egyetemi végzettsége van, az már feljogosítja a személyeskedésre...
Megjegyzem, már immúnis vagyok az ilyen megjegyzésekkel szemben, és inkább megmosolyogtatnak.
Emlékszem, a postr.hu -s időkben még felkaptam a vizet egy-egy beszóláson és én is sortüzet nyitottam az "ellenségre", aztán idővel rájöttem, hogy felesleges...
Pályakezdőként volt egy esetem, amikor egy munkatárs a hátam mögött mondott igaztalan dolgokat, ami nagyon rosszul esett. Erre mondta nyugdíj előtt álló kollegina, hogy ne azt nézd mit mondott, hanem ki mondta...
Mai napig sokszor eszembe jutnak a szavai.
Sokan, kiragadva egy-egy mondatot próbálták bizonygatni a maguk igazát. Mondhatni a kákán is csomót kerestek.
Nem is trolloknak nevezném őket, hanem erősen frusztrált embereknek, akiknek nulla a sikerélményük és a maguk kudarcait a mások sikerein próbálják "megbosszulni".
Félreértés ne essék, nem a megjegyzésekkel van baj, hisz az a jó, ha ütköznek a vélemények, abból lehetne fejlődni.
A probléma a móddal van.
Amíg nincs tisztelet a másik iránt, nem várható előrelépés semmilyen szinten sem.
Vicces bejegyzés is volt:
"Ha itt is sokat tanul, akkor nem kell fosni egy 10 perces dolgozattól. Amit már 10 éve is előre bejelentett a tanár, mert az volt a szabály."
Nem tudom az író hova járt suliba, én és a gyerekeim is jártunk pár helyre, de egyik helyen sem jelentették be a röpdolgozatot. Most akkor, hogy is van ez?
Lehet, hogy csak a mi iskolánkban volt olyan eset, hogy rendetlenkedtünk, mire a tanár azt mondta, hogy jó akkor most mindenki elteszi a könyvet és elővesz egy papírt?
Én még emlékszem rá.
:)
Nagy örömömre, voltak nagyon jó hozzászólások a témához valóban értőktől, vagy az itt élőktől.
Köszönöm az aktivitást, ami a szombati nap és a jó idő ellenére is eredményezett vagy 300 kommentárt.
:)
Szép vasárnapot mindenkinek!
P.S: Ez a cikk pont tegnap jelent meg, sok minden visszaköszön:
Katt ide!
Az elsőt itt olvashatjátok.
Ez a szerkesztő kérésére készült, többed magammal próbáltam összeszedni, hogy mi módon lehet, lehet-e beilleszkedni az adott országban. Én természetesen a svájci helyzetről írtam.
Viszonylag jól fogadott írás volt, több érdekes kiegészítéssel, amit ezúton is köszönök mindenkinek.
Minap egy másik, - saját indíttatásból megírt - poszt is kikerült. Az itteni továbbtanulási lehetőségeket boncolgattam, illetve a mi esetünket dolgoztam fel benne.
Nem titkolom, titkoltam, hogy nekünk a svájci oktatási rendszer jobban bejött, mint az otthoni. Több olyan eleme is van, aminek bevezetése otthon is megfontolandó lenne.
A cikket itt olvashatjátok.
Sejtettem, hogy sok "okos" ember fog véleményt alkotni.
:)
A vicc az, hogy jellemzően azok kötekedtek, akik gyereket csak képről láttak eddig.
Kíváncsi lennék, majd 5- 10 év múlva, gyakorlati tapasztalattal a hátuk mögött, hogy nyilatkoznának az adott témáról.
Kár, hogy -mint minden esetben-, az írásban foglaltakat nem jobbító szándékú kritikának, hanem támadásnak vették. Szinte láttam, hogy kapták elő a mordályt az övtáskából és lőttek mindenre, ami mozog.
Volt néhány meglepő reakció.
Engedjétek meg, hogy kiragadjak kettőt név nélkül, tanulságos.
"Egy nagy büdös lófaszt a svájci módszerbe, egy másikat meg az ezt hírdetők seggébe.."
"Nekem van vagy 80 gyerekem."
Ezt ugyanaz a nick-néven szereplő emberke írta. A második mondatból arra következtetek, hogy az illető maga is pedagógus, vagy valamilyen formában gyerekekkel foglalkozik.
Nem akartam vele vitába keveredni, de ha ő az első mondatának stílusában neveli a gyerekeket, akkor inkább az Isten mentse meg őket tőle.
Én úgy gondolom, hogy valaki attól (is) jó pedagógus, ha tisztelet övezi, melyet tudása mellett, a magatartásával érdemel ki.
Hm...
Másik:
"a végkövetkeztetésben látszik a hr "szakember" értelmi szintje....
én ebben a rendszerben tanultam (egyetemi végzettséggel zártam)"
Úgy tűnik, neki szegénynek meg gyerekszobája nem volt... persze, mert neki egyetemi végzettsége van, az már feljogosítja a személyeskedésre...
Megjegyzem, már immúnis vagyok az ilyen megjegyzésekkel szemben, és inkább megmosolyogtatnak.
Emlékszem, a postr.hu -s időkben még felkaptam a vizet egy-egy beszóláson és én is sortüzet nyitottam az "ellenségre", aztán idővel rájöttem, hogy felesleges...
Pályakezdőként volt egy esetem, amikor egy munkatárs a hátam mögött mondott igaztalan dolgokat, ami nagyon rosszul esett. Erre mondta nyugdíj előtt álló kollegina, hogy ne azt nézd mit mondott, hanem ki mondta...
Mai napig sokszor eszembe jutnak a szavai.
Sokan, kiragadva egy-egy mondatot próbálták bizonygatni a maguk igazát. Mondhatni a kákán is csomót kerestek.
Nem is trolloknak nevezném őket, hanem erősen frusztrált embereknek, akiknek nulla a sikerélményük és a maguk kudarcait a mások sikerein próbálják "megbosszulni".
Félreértés ne essék, nem a megjegyzésekkel van baj, hisz az a jó, ha ütköznek a vélemények, abból lehetne fejlődni.
A probléma a móddal van.
Amíg nincs tisztelet a másik iránt, nem várható előrelépés semmilyen szinten sem.
Vicces bejegyzés is volt:
"Ha itt is sokat tanul, akkor nem kell fosni egy 10 perces dolgozattól. Amit már 10 éve is előre bejelentett a tanár, mert az volt a szabály."
Nem tudom az író hova járt suliba, én és a gyerekeim is jártunk pár helyre, de egyik helyen sem jelentették be a röpdolgozatot. Most akkor, hogy is van ez?
Lehet, hogy csak a mi iskolánkban volt olyan eset, hogy rendetlenkedtünk, mire a tanár azt mondta, hogy jó akkor most mindenki elteszi a könyvet és elővesz egy papírt?
Én még emlékszem rá.
:)
Nagy örömömre, voltak nagyon jó hozzászólások a témához valóban értőktől, vagy az itt élőktől.
Köszönöm az aktivitást, ami a szombati nap és a jó idő ellenére is eredményezett vagy 300 kommentárt.
:)
Szép vasárnapot mindenkinek!
P.S: Ez a cikk pont tegnap jelent meg, sok minden visszaköszön:
Katt ide!
2013. június 13.
Mi a kapocs Magyarország és Svájc között?
Akár találós kérdés is lehetne, de nem az.
Minap nyitották meg otthon a Wigner központot, ami szoros együttműködést folytat a svájci CERN kutatóintézettel.
A központ Wigner Jenő Nobel- díjas matematikus-fizikusról kapta a nevét.
Minap nyitották meg otthon a Wigner központot, ami szoros együttműködést folytat a svájci CERN kutatóintézettel.
A központ Wigner Jenő Nobel- díjas matematikus-fizikusról kapta a nevét.
Wigner Jenő Pál angol nyelvterületen Eugene Paul "E. P." Wigner (Budapest,Terézváros, 1902. november 17.[1] – Princeton, New Jersey, 1995. január 1.)Nobel-díjas magyar–amerikai fizikus. 1963-ban fizikai Nobel-díjat kapott „az atommagok és az elemi részecskék elméletének továbbfejlesztéséért, különös tekintettel az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért.”[2] 1972-ben elméleti fizikai eredményeiért Albert Einstein-díjat kapott.
A századelőn a fizikát a legjobb tudósok is egy majdnem befejezett tudománynak gondolták, amelyben minden fontos dolgot felfedeztek, és amelyben már csak pár apró részletet kell jobban kidolgozni. Wigner Jenő egyike volt azoknak a húszas évekbeli fizikusoknak, akik újjáteremtették a fizika tudományát, többek között bevezetve a kvantummechanikába a szimmetriák elméletét. Egyike volt a századfordulós Budapest híres tudósainak, akik közé Erdős Pál, Kármán Tódor,Neumann János, Teller Ede és Szilárd Leó is tartozott, utóbbi vált talán legközelebbi felnőttkori barátjává. Neumann iskolatársa és tanácsadója is volt, róla később így írt: „a legokosabb ember, akit ismertem a Földön.”
Magyarország 21.
éve tagja a CERN-nek, a magyar kutatókat eredményeik alapján magas elismerés
övezi Svájcban. A CERN nemcsak a felfedezései miatt egyedülálló, hanem azért
is, mert itt szembesülnek a világ legnagyobb technikai kihívásaival is.
Rolf-Dieter
Heuer, a CERN főigazgatója szerint a budapesti adatközpont megnyitója egyben
paradigmaváltást is jelent, hiszen "a tudomány áttörte a tagállami
határokat". Mint fogalmazott, a CERN-nek két szíve van, amelyből az egyik
mától itt van Magyarországon. A főigazgató felidézte, hogy a Wigner Fizikai
Kutatóközpontot 9 jelentkező közül választották ki, a döntésüket a központ dolgozóinak
szakértelmével, a vállalt rövid határidővel és a pályázat innovatív
megközelítésével indokolta.
Agnieska Zalewska, CERN Council elnöke szerint az adatközpont budapesti megvalósulása a magyar eredményeket ismeri el a részecskefizikában.
Az adatközpont 8,5 milliárd forintos állami támogatással épült fel. A 4000 négyzetméteres, 4 teremből álló épületben kezelik azokat az adatokat, amelyek a hadronütköztetőben keletkeztek.
Agnieska Zalewska, CERN Council elnöke szerint az adatközpont budapesti megvalósulása a magyar eredményeket ismeri el a részecskefizikában.
Az adatközpont 8,5 milliárd forintos állami támogatással épült fel. A 4000 négyzetméteres, 4 teremből álló épületben kezelik azokat az adatokat, amelyek a hadronütköztetőben keletkeztek.
A CERN-ben működő Nagy
Hadronütköztető (LHC) segítségével fedezték fel 2012-ben a Higgs-bozont, az
anyag egyik alapvető összetevőjét. Két éve merült fel először, hogy az LHC
által termelt irdatlan mennyiségű adat miatt a CERN egy kihelyezett
adatközpontot létesít. Ennek egyik oka, hogy a CERN saját komputerközpontjában
már nem lehet több gépet elhelyezni, és nem a helyhiány miatt, hanem azért,
mert túlmelegszik a gépeket befogadó hatalmas, fűtetlen csarnok. A másik ok a
drága áram, amelyet egy közeli francia atomerőműből kap az intézmény (jellemző,
hogy a CERN szokásos karbantartási leállását télen, a drágább áram időszakában
végzik).
A
feldolgozandó adatokat az interneten keresztül juttatják el a csillebérci
adatközpontba, a hatalmas adatmennyiség továbbításához a tartalékkapcsolattal
együtt nagyobb sávszélesség áll rendelkezésre, mint amilyen kiszolgálja a
teljes magyar internetet. A CERN genfi központját és a budapesti adatparkot két
darab száz gigabites optikai kábel köti össze, míg a teljes magyar interneten a
legzsúfoltabb napokon is csak 160 gigabit körüli adatmennyiség továbbítódik
másodpercenként a budapesti internetes adatcserélő központ, a BIX statisztikái
szerint. Üzemszerűen működő, két központ közötti internetes összeköttetésből
ilyen nagy kapacitású most létesül Európában először.
Az
LHC-ben egy előszűrés után az adatokat merevlemezekre mentik, és azonnal
megkezdődik további feldolgozásuk, rendszerezésük. Végül az adatokat
mágnesszalagra rögzítik, mert nagy mennyiségű adat végleges raktározása a
jelenlegi technológiákkal ez a legolcsóbb. A szerverpark épülete körül minden
egyes gépterem mellé külön nagy teljesítményű dízelgenerátorokat húztak fel,
ezeket akkor kell beindítani, ha áramszünet van, és a belső, mintegy 2800
akkumulátort tartalmazó szünetmentes rendszer sem működik valamiért. A tipikus
adatközpontokénál nagyobb teljesítményű tartalékrendszerre azért van szükség,
mert a Wigner adatközpont gépei mindig teljes terhelésen működnek a bonyolult
számítási feladatok futtatása miatt.
Az
adatpark CERN-es projektje két év múlva éri el végleges kapacitását, amikor
összesen hetvenezer terabájt (vagyis hetven petabájt) adattároló kapacitással
rendelkezik majd. Az adatok feldolgozását a központban negyvenezer darab
processzormag fogja végezni. A CERN által vásárolt számítógépek azonban teljes
kiépítésben is csak az adatközpontnak körülbelül a háromnegyedét fogják
elfoglalni.
A
fennmaradó hely nyitva áll a magyar tudományos élet számára. "Az
adatközpont egyfajta inkubátorház lesz, amelyet hazai kutatási projektek
vehetnek igénybe. A magyar kutatócsoportok helyet bérelhetnek, és ide
telepíthetik saját gépeiket. Egy másik megoldás az lehet, ha például a Nemzeti
Fejlesztési Ügynökség által pályázati úton finanszírozott gépparkot úgy
használják ki a kutatócsoportok, hogy számítási kapacitásért fizetnek, illetve
arra pályáznak.
Amikor a Zélet közbeszól... avagy újratervezés
Ember tervez, Isten végez...
Bár, nem vagyok vallásos, de ez a mondás abszolút mértékben igaz. Legalábbis, ami a mi dolgainkat illeti. Mindig is irigyeltem azokat, aki hosszú időre tudtak tervezni, és plan-ba soha nem szól bele semmi.
Nos, tervem nekem is volt, nevezetesen a következő hazaútra. Eredetileg úgy beszéltük meg a lánykámmal, hogy én hazamegyek június 22-én, majd ő követ engem, és együtt jövünk vissza. Nekem több elintéznivaló dolgom van, neki csak a fogszabályozón kell húzni. Ráadásul ő nem akar szabadságra menni, így teljesen kereknek tűnt a történet.
Ahogy illik, bejelentkeztem orvoshoz, a szokásos "nőszépítészeti" dolgokra és a többi.
Persze, bevallom: nagy hibát követtem el, hogy evidensnek vettem, hogy otthon mindenki dolgozik. Felhívtam fogszabit (így hívjuk a fogszabályozással foglalkozó orvost, aki egyébként egy angyal), ekkor derült ki, hogy ő biza szabadságon lesz. Pont akkor. Mit volt mit tenni, foglaltam egy másik időpontot július közepére. Hirtelen ez is jónak tűnt, mivel már így is kicsúsztunk az ajánlott kontroll időpontjáról.
Szerencsére, amikor feltetettük a készüléket, direkt rulírozót választottunk. Ez a szerkezet állítja saját magát, így hosszabb időszakot is kibír felügyelet nélkül. Szerintem, ezt direkt a külföldön élőknek találták ki. (na, jó viccelek)
Visszatérve, nekem végül mindegy a dátum, jó lesz az is alapon, áttetettem az én időpontjaimat. Max, addigra a családom sem ismer fel, úgy megnő a hajam.
Közben páromnak eszébe jutott egy másik lehetőség, miszerint elmennek ők ketten augusztus elején, mert neki is van otthon ügye, én meg mehetek az eredeti terv szerint.
Ez az ötlet mindenkinek tetszett.
Még jó, hogy nem azonnal intézkedtem ismételten időpont foglalás ügyében (jó, ha néha Pató Pál bőrébe bújik az ember), mert következő nap reggel lánykám azzal lepett, meg hogy eltörött a fogszabályozó alsó íve.
:(
Hurrá!!!!
Az bizony nem bír ki majd két hónapot, így gyors telefon a fogszabinak, hogy azonnal tudunk menni, ha kell. Mielőtt még lelécel szabira.
Így sikerült megbeszélni a randinkat a jövő hét végére.
Vicces, mert végül csak annyiban módosul a legelső terv, hogy együtt megyünk néhány nappal előbb, és a lányom egyedül jön vissza.
Még néhány gyors telefon, hogy legyen vonatjegye, és persze az elmaradhatatlan időpontjaim.
Mondanom sem kell, hogy egy cseppet sem néztek hülyének.
:)
Szerencsére ismerősökről van szó, így megértették a nyomoromat.
Itt jött még egy csavar: a hét elején lecseréltük az egyik autót, és az volt a terv, hogy az új járgánnyal utazunk.
Egyrészt a másik kettő törött, az egyiket talán épp akkor javítják, másrészt le lesz a gond a bejáratásról.
Nos, tegnap esete telefonált a kereskedő, hogy csak 25- e után tudja átadni az autót, amikor én már javában otthon leszek.
:(
Most itt tartunk, ki kell találni, hogy a két rom közül melyik legyen a nyertes, és melyiket javíttatjuk.
Ha addig nem jön közbe még valami...
Remélem nem szédültetek bele a végére.
:D
Bár, nem vagyok vallásos, de ez a mondás abszolút mértékben igaz. Legalábbis, ami a mi dolgainkat illeti. Mindig is irigyeltem azokat, aki hosszú időre tudtak tervezni, és plan-ba soha nem szól bele semmi.
Nos, tervem nekem is volt, nevezetesen a következő hazaútra. Eredetileg úgy beszéltük meg a lánykámmal, hogy én hazamegyek június 22-én, majd ő követ engem, és együtt jövünk vissza. Nekem több elintéznivaló dolgom van, neki csak a fogszabályozón kell húzni. Ráadásul ő nem akar szabadságra menni, így teljesen kereknek tűnt a történet.
Ahogy illik, bejelentkeztem orvoshoz, a szokásos "nőszépítészeti" dolgokra és a többi.
Persze, bevallom: nagy hibát követtem el, hogy evidensnek vettem, hogy otthon mindenki dolgozik. Felhívtam fogszabit (így hívjuk a fogszabályozással foglalkozó orvost, aki egyébként egy angyal), ekkor derült ki, hogy ő biza szabadságon lesz. Pont akkor. Mit volt mit tenni, foglaltam egy másik időpontot július közepére. Hirtelen ez is jónak tűnt, mivel már így is kicsúsztunk az ajánlott kontroll időpontjáról.
Szerencsére, amikor feltetettük a készüléket, direkt rulírozót választottunk. Ez a szerkezet állítja saját magát, így hosszabb időszakot is kibír felügyelet nélkül. Szerintem, ezt direkt a külföldön élőknek találták ki. (na, jó viccelek)
Visszatérve, nekem végül mindegy a dátum, jó lesz az is alapon, áttetettem az én időpontjaimat. Max, addigra a családom sem ismer fel, úgy megnő a hajam.
Közben páromnak eszébe jutott egy másik lehetőség, miszerint elmennek ők ketten augusztus elején, mert neki is van otthon ügye, én meg mehetek az eredeti terv szerint.
Ez az ötlet mindenkinek tetszett.
Még jó, hogy nem azonnal intézkedtem ismételten időpont foglalás ügyében (jó, ha néha Pató Pál bőrébe bújik az ember), mert következő nap reggel lánykám azzal lepett, meg hogy eltörött a fogszabályozó alsó íve.
:(
Hurrá!!!!
Az bizony nem bír ki majd két hónapot, így gyors telefon a fogszabinak, hogy azonnal tudunk menni, ha kell. Mielőtt még lelécel szabira.
Így sikerült megbeszélni a randinkat a jövő hét végére.
Vicces, mert végül csak annyiban módosul a legelső terv, hogy együtt megyünk néhány nappal előbb, és a lányom egyedül jön vissza.
Még néhány gyors telefon, hogy legyen vonatjegye, és persze az elmaradhatatlan időpontjaim.
Mondanom sem kell, hogy egy cseppet sem néztek hülyének.
:)
Szerencsére ismerősökről van szó, így megértették a nyomoromat.
Itt jött még egy csavar: a hét elején lecseréltük az egyik autót, és az volt a terv, hogy az új járgánnyal utazunk.
Egyrészt a másik kettő törött, az egyiket talán épp akkor javítják, másrészt le lesz a gond a bejáratásról.
Nos, tegnap esete telefonált a kereskedő, hogy csak 25- e után tudja átadni az autót, amikor én már javában otthon leszek.
:(
Most itt tartunk, ki kell találni, hogy a két rom közül melyik legyen a nyertes, és melyiket javíttatjuk.
Ha addig nem jön közbe még valami...
Remélem nem szédültetek bele a végére.
:D
2013. június 12.
A bébi sintérekről... (magánvélemény)
Minap - már sokadszor -, éles vita robbant ki a HÁ-n a gyerekfelvigyázókkal kapcsolatban.
Szinte az összes megjelent blogbejegyzés, amit olvasok tele van panasszal, miszerint "hülyék a gyerekek és a szüleik is".
Ezzel szemben én olyan bébi sintéreket ismerek, akik maximálisan elégedettek a családjukkal, a gyerekekkel.
Hol az igazság?
Mint mindig, általában középen.
Én az egyik hibát ott látom, hogy a felek az elején nem fektetik le a kereteket: mennyi a javadalmazás, mi a konkrét munkakör, mit vár el a család, mi a követendő értékrendszer. Ez nem vág mindig egybe.
Egy bébi szitternek még akkor sincs joga "átnevelni" a gyereket (ha csak nem kap rá felhatalmazást), ha az elvek homlokegyenest mások, mint amit ő gondol.
Úgy gondolom, hogy ez egy bizalmi állás, ami nagy felelősséggel jár. Egy gyerekkel való foglalkozás nagy elkötelezettséget jelent. Az nem egy játékmaci.
Azzal sem értek egyet, hogy boldog, boldogtalan elmegy ilyen munkára, mindenféle alkalmassági szűrő nélkül.
Hülye- e a gyerek, a család?
Nem vitatom, nem lehet egyszerű egy olyan családnál, ahol minden teljesen más, mint amit a jelentkező megszokott.
Én meglehetősen liberális keretek között neveltem a gyerekeimet, nem vagyok poroszos beállítottságú szülő, de attól nekem is feláll a szőr a hátamon, ha a gyerek a pláza közepén földhöz vágja magát, és üvölt mint az állat, a szülő meg csak mosolyog, hogy milyen aranyos.
Persze, fel van a dolog címkézve: szocializálni kell a gyereket.
Csak halkan, csendben szólok, a szocializáció nem azt jelenti, hogy az idióta szülő idióta gyerekét kell elviselni a körülöttük élőknek (ilyenkor bemosnék egyet az illetékes anyukának).
Ezt a szituációt nagyon nehéz kezelni egy huszonévesnek, akinek még nincs gyereke. Persze, sok hasonló előfordulhat. Vannak olyan trükkök (okos enged, szamár szenved elv alapján), amit sok esetben a szülök sem tudnak. Egy gyerekfelvigyázónak is szüksége lenne erre az információra.
Egyáltalán normális-e, ha egy idegen van a gyerekkel egész nap?
Véleményem szerint nem. Én soha nem bíztam volna másra, karrier ide, karrier oda. Egy gyereknek nagyon fontos, hogy az első néhány évet az édesanyjával töltse, az életében legyen egy állandóság. Ezt nálam sokkal okosabbal leírták már.
Itt sokan rögtön azzal vágnának vissza, hogy régen is voltak nevelőnők. Igen, de emlékezetem szerint a személyük nem változott hónapról hónapra, vagy évről évre. Tehát itt is állandóságot lehet felfedezni.
Nekem senki sem mondja, hogy az normális, hogy 3 havonta, fél évente mást kell megszokni a csemetének.
Hülye a bébi szitter?
Nem. Csak sok esetben neki sincs fogalma a család működéséről, nehezen tudja elfogadni, hogy a munkaadója esetleg pont annyi idős mint ő, hogy házimunkát kell végeznie, amit esetleg otthon sem csinált és a többi.
És csak nagyon zárójelben jegyzem meg azt az esetet, amikor a gyerekfelvigyázó összegabalyodik apukával. Ilyenről is tudok.
:)
Szóval, nem egyszerű téma ez, lenne mit tisztába tenni.
A magam részéről azt tartanám elfogadhatónak, ha csak ügynökségeken keresztül lehetne munkába állni, egy előzetes szűrő után. Úgy tudom, hogy Amerikába ez működik, de abban nem vagyok biztos, hogy Európában vannak-e ilyen szervezetek.
A cég egy normális szerződés megkötése után közvetítené ki a jelöltet. Így elkerülhető lenne a szerződés másként értelmezéséből eredő viták, ha elégedetlen lenne egyik fél a másikkal, az is jobban kezelhető lenne.
Fontosnak tartanék egy "képzést" is.
Így biztosítva lenne, hogy a szülő, a bébi szitter és legfőképp a gyerek is elégedett legyen.
Szinte az összes megjelent blogbejegyzés, amit olvasok tele van panasszal, miszerint "hülyék a gyerekek és a szüleik is".
Ezzel szemben én olyan bébi sintéreket ismerek, akik maximálisan elégedettek a családjukkal, a gyerekekkel.
Hol az igazság?
Mint mindig, általában középen.
Én az egyik hibát ott látom, hogy a felek az elején nem fektetik le a kereteket: mennyi a javadalmazás, mi a konkrét munkakör, mit vár el a család, mi a követendő értékrendszer. Ez nem vág mindig egybe.
Egy bébi szitternek még akkor sincs joga "átnevelni" a gyereket (ha csak nem kap rá felhatalmazást), ha az elvek homlokegyenest mások, mint amit ő gondol.
Úgy gondolom, hogy ez egy bizalmi állás, ami nagy felelősséggel jár. Egy gyerekkel való foglalkozás nagy elkötelezettséget jelent. Az nem egy játékmaci.
Azzal sem értek egyet, hogy boldog, boldogtalan elmegy ilyen munkára, mindenféle alkalmassági szűrő nélkül.
Hülye- e a gyerek, a család?
Nem vitatom, nem lehet egyszerű egy olyan családnál, ahol minden teljesen más, mint amit a jelentkező megszokott.
Én meglehetősen liberális keretek között neveltem a gyerekeimet, nem vagyok poroszos beállítottságú szülő, de attól nekem is feláll a szőr a hátamon, ha a gyerek a pláza közepén földhöz vágja magát, és üvölt mint az állat, a szülő meg csak mosolyog, hogy milyen aranyos.
Persze, fel van a dolog címkézve: szocializálni kell a gyereket.
Csak halkan, csendben szólok, a szocializáció nem azt jelenti, hogy az idióta szülő idióta gyerekét kell elviselni a körülöttük élőknek (ilyenkor bemosnék egyet az illetékes anyukának).
Ezt a szituációt nagyon nehéz kezelni egy huszonévesnek, akinek még nincs gyereke. Persze, sok hasonló előfordulhat. Vannak olyan trükkök (okos enged, szamár szenved elv alapján), amit sok esetben a szülök sem tudnak. Egy gyerekfelvigyázónak is szüksége lenne erre az információra.
Egyáltalán normális-e, ha egy idegen van a gyerekkel egész nap?
Véleményem szerint nem. Én soha nem bíztam volna másra, karrier ide, karrier oda. Egy gyereknek nagyon fontos, hogy az első néhány évet az édesanyjával töltse, az életében legyen egy állandóság. Ezt nálam sokkal okosabbal leírták már.
Itt sokan rögtön azzal vágnának vissza, hogy régen is voltak nevelőnők. Igen, de emlékezetem szerint a személyük nem változott hónapról hónapra, vagy évről évre. Tehát itt is állandóságot lehet felfedezni.
Nekem senki sem mondja, hogy az normális, hogy 3 havonta, fél évente mást kell megszokni a csemetének.
Hülye a bébi szitter?
Nem. Csak sok esetben neki sincs fogalma a család működéséről, nehezen tudja elfogadni, hogy a munkaadója esetleg pont annyi idős mint ő, hogy házimunkát kell végeznie, amit esetleg otthon sem csinált és a többi.
És csak nagyon zárójelben jegyzem meg azt az esetet, amikor a gyerekfelvigyázó összegabalyodik apukával. Ilyenről is tudok.
:)
Szóval, nem egyszerű téma ez, lenne mit tisztába tenni.
A magam részéről azt tartanám elfogadhatónak, ha csak ügynökségeken keresztül lehetne munkába állni, egy előzetes szűrő után. Úgy tudom, hogy Amerikába ez működik, de abban nem vagyok biztos, hogy Európában vannak-e ilyen szervezetek.
A cég egy normális szerződés megkötése után közvetítené ki a jelöltet. Így elkerülhető lenne a szerződés másként értelmezéséből eredő viták, ha elégedetlen lenne egyik fél a másikkal, az is jobban kezelhető lenne.
Fontosnak tartanék egy "képzést" is.
Így biztosítva lenne, hogy a szülő, a bébi szitter és legfőképp a gyerek is elégedett legyen.
2013. június 9.
Radio Argovia Fäscht 2013
A hétvégén megrendezésre került a kanton legnagyobb nyári zenei programja, az Argovia Fäscht.
Ezt az eseményt minden évben az Argovia Rádio saját születésnapi partijaként rendezi meg.
A Radio Argovia 1990-ben alakult, helyi rádió Svájcban. Elterjedési területe Aargau és Solothurn kanton, piaci részesedése 25,7 százalék, hallgatói jellemzően a 15-49 éves korosztály.
A stúdió Aarau-ban található, korábban 2005-ig Bruggban volt.
Minden év júniusában van a fesztivál, 2011-ig ez volt a legnagyobb ingyenes szabadtéri rendezvény Svájcban.
Az előadók legnagyobb számban a svájci könnyűzenei élet szereplói, de évről évre feltűnik egy nemzetközi sztár is.
Mintegy 70.000 látogató vesz részt a fesztiválon évente.
Ezt a beharangozót hallgattuk már hónapok óta.
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=L9--bSZ_8bQ
Idén nagy durranásra készültek, a sztárvendég a fiatalok körében kedvelt Sean Paul .
A belépő idén 20 frank volt.
Nagyot tarolnak ilyenkor az étel és italárusok. Egy sör 5 frank, egy koktél 20 (!).
Hogy melyik korosztály mit fogyaszthat, az a belépéskor a csuklóra csatolt különböző színű karperecektől függ.
Persze, itt is vannak, akik megoldják "okosban", de a szervezők részéről az igyekezet maximális, hogy ne legyen nagy probléma a túlzott alkoholfogyasztás miatt.
Fotók itt:
Ezt az eseményt minden évben az Argovia Rádio saját születésnapi partijaként rendezi meg.
A Radio Argovia 1990-ben alakult, helyi rádió Svájcban. Elterjedési területe Aargau és Solothurn kanton, piaci részesedése 25,7 százalék, hallgatói jellemzően a 15-49 éves korosztály.
A stúdió Aarau-ban található, korábban 2005-ig Bruggban volt.
Minden év júniusában van a fesztivál, 2011-ig ez volt a legnagyobb ingyenes szabadtéri rendezvény Svájcban.
Az előadók legnagyobb számban a svájci könnyűzenei élet szereplói, de évről évre feltűnik egy nemzetközi sztár is.
Mintegy 70.000 látogató vesz részt a fesztiválon évente.
Ezt a beharangozót hallgattuk már hónapok óta.
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=L9--bSZ_8bQ
Idén nagy durranásra készültek, a sztárvendég a fiatalok körében kedvelt Sean Paul .
A belépő idén 20 frank volt.
Nagyot tarolnak ilyenkor az étel és italárusok. Egy sör 5 frank, egy koktél 20 (!).
Hogy melyik korosztály mit fogyaszthat, az a belépéskor a csuklóra csatolt különböző színű karperecektől függ.
Persze, itt is vannak, akik megoldják "okosban", de a szervezők részéről az igyekezet maximális, hogy ne legyen nagy probléma a túlzott alkoholfogyasztás miatt.
Fotók itt:
2013. június 7.
Ezt most nem fogjátok elhinni...
Szerettem volna több napig a főoldalon hagyni a demokráciáról szóló cikket, de " aZélet" beleszólt a terveimbe.
Egy hete írtam az otthoni balesetünkről. Nem tudom mit gondoljak, pech-széria, vagy valaki elátkozott, vagy csak bevonzom a hülyéket, de ma délután ismét megtiszteltek hátulról...
:(
A vicces az, hogy még az előző kár sem lett megjavítva, így lassan minden oldala törött lesz a kocsimnak.
Minap elmentem a lányomért a kanton központjába, és egy utcácskában várakoztam rá. Biztos, amit hótziher, kitettem az elakadásjelzőt is.
Ennek ellenére megtörtént a baj.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem valami megsúgta, hogy történni fog valami, ezért belenéztem a visszapillantó tükörbe. Látom, hogy nagyon közelít egy kis Merci, de esze ágában sincs megállni vagy kikerülni. Halk puffanás, majd az autó a fenekemben landolt.
Közben pont telefonáltam, a lányom is fültanúja volt a koccanásnak.
Nem volt mit tenni, kiszálltam és megnéztem milyen kár keletkezett.
Az én autóm lökhárítója bánta csak, az elnyelte az ütközést, a kis A-s Merci eleje ripityára tört.
Itt most nem volt vita, míg a vezető hölgy kitöltötte a papírokat, mi kedélyesen elbeszélgettünk a férjével.
Érdekes, hogy míg otthon egyből fogást próbáltak keresni rajtunk, itt ez szóba sem került.
Az utas - a férj- , csak legyintett, hogy nincs semmi probléma. Nem történt sérülés, az autót meg majd megjavítják.
A papírok kitöltése után elnézést kértek, és elhajtottak.
:)
Most van egy még jobban törött autóm.
Hm...
Elgondolkoztam. Lehet, tankot kéne vennem inkább?
Egy hete írtam az otthoni balesetünkről. Nem tudom mit gondoljak, pech-széria, vagy valaki elátkozott, vagy csak bevonzom a hülyéket, de ma délután ismét megtiszteltek hátulról...
:(
A vicces az, hogy még az előző kár sem lett megjavítva, így lassan minden oldala törött lesz a kocsimnak.
Minap elmentem a lányomért a kanton központjába, és egy utcácskában várakoztam rá. Biztos, amit hótziher, kitettem az elakadásjelzőt is.
Ennek ellenére megtörtént a baj.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem valami megsúgta, hogy történni fog valami, ezért belenéztem a visszapillantó tükörbe. Látom, hogy nagyon közelít egy kis Merci, de esze ágában sincs megállni vagy kikerülni. Halk puffanás, majd az autó a fenekemben landolt.
Közben pont telefonáltam, a lányom is fültanúja volt a koccanásnak.
Nem volt mit tenni, kiszálltam és megnéztem milyen kár keletkezett.
Az én autóm lökhárítója bánta csak, az elnyelte az ütközést, a kis A-s Merci eleje ripityára tört.
Itt most nem volt vita, míg a vezető hölgy kitöltötte a papírokat, mi kedélyesen elbeszélgettünk a férjével.
Érdekes, hogy míg otthon egyből fogást próbáltak keresni rajtunk, itt ez szóba sem került.
Az utas - a férj- , csak legyintett, hogy nincs semmi probléma. Nem történt sérülés, az autót meg majd megjavítják.
A papírok kitöltése után elnézést kértek, és elhajtottak.
:)
Most van egy még jobban törött autóm.
Hm...
Elgondolkoztam. Lehet, tankot kéne vennem inkább?
2013. június 5.
A svájci demokráciáról
Megkérdeztem ismerőseimet, mi jut eszükbe először
Svájcról.
Akik jártak már itt, kivétel nélkül a természet
szépségeit emelték ki, vagy a csokit, a sajtot, a bicskát. Többen a bankokat
említették, vagy azt, hogy Svájc rendőrállam.
Mindenkinek igaza van, ezek mind pontos, találó észrevételek.
Érdekes módon a demokráciát kevesen említették, pedig ez
is többször szóba kerül Svájccal kapcsolatban, mint irigylésre méltó elem.
Különböző fórumokon sokszor hallom, hogy „Svájcnak
könnyű, nem volt 500 éve háború itt.”
No, igen a nagy háborúkba nem léptek be, talán azért,
mert nem értek rá. J
Ez most viccesen hangzik, de aki elolvassa az alábbiakat,
maga is meglepődik, hogy a svájciak milyen sokszor álltak harcban, – magukkal.
Ennek eredménye az a több száz évig tartó folyamat,
amivel kialakult a demokratikus államberendezkedés.
Nem volt egyszerű a konföderáció kialakulása, hisz
összhangba kellett hozni a különböző érdekű, nemzetiségű, vallású kantonok
életét.
A svájci konföderáció első formája már
a XIII. században megtalálható. Alapja három völgy, Uri, Schwyz és Unterwalden
lakóinak 1291. augusztus 1-én
kötött szövetségi szerződése.
E három völgy lakói, a zavaros időkre
való tekintettel, ünnepélyes kötelezettséget vállaltak, hogy egymás javait,
érdekeit kölcsönösen megvédik és tiszteletben tartják.
1332-ben a fenti szövetség Luzern város
csatlakozásával megerősödött, keretei pedig kitágultak.
Bem és Zürich azonban, amely két város ebben az időben hol
egymással, hol pedig az ausztriai házzal állott folytonos harcban, csak
1351-1353-ban csatlakozott az osztrák járomból felszabadult Glarus és Zug
kantonokkal együtt a négy hegyvidéki kantonból álló szövetséghez.
A konföderáció ekkor már nyolc
államból tevődött össze, 1386-ban, valamint 1388-ban nemcsak sikerrel harcolt,
de döntő győzelmet is aratott az osztrákok felett.
1481-ben összehívott stanzi diétán, az
ott elfogadott egyezmény nemcsak a konföderáció meglazult kötelékeit erősítette
meg, de lehetővé tette két új kantonnak: Fribourg és Solothurn-nak a
belépését is.
1501-ben Basel és Schaffhausen,
majd 1513-ban Appenzell lépett a konföderációba, s velük a kantonok
száma 13-ra emelkedett.
Ez az állapot 1798-ig tartott, anélkül,
hogy a kantonok számában változás történt volna.
Alkotmány nem volt, csupán 13 szuverén
kanton kötött szövetséget. Mégis, ez a majdnem három századot tevő időszak nem
nevezhető békésnek a konföderáció történetében.
A különböző szövetséges kantonok közötti
és főképpen vallási kérdésekből eredő háborúk, forradalmi mozgalmak kísérték, ugyanis
végig ezt a korszakot, nem egyszer nehéz helyzetbe sodorták a konföderációt.
A legnagyobb problémát ezekben az időkben az okozta, hogy
a nemesség, vagy néhány vagyonos család próbálta kizárni a népet a
döntéshozásból. Ez odáig fajult, hogy 1798-ban Vaud vidéke a franciák segítségét
kérte. A hadsereg egészen Bernig vonult, el is foglalva azt.
A franciák saját mintára szerettek volna köztársaságot
csinálni, de ez az adott körülmények között nem valósulhatott meg, hisz a
népesség három különböző fajból — német, francia, olasz — tevődött össze, és
végül, ahol a faji, nyelvi különbségek mellett — a Reformáció óta —, vallási
szakadás is történt, ennek megfelelően egyes
kantonokban protestánsok, másokban katolikusok jutottak hatalomra, elképzelhetetlen
volt egy francia mintájú centralizáció, amely ezt a faj és szokásban eltérő,
erkölcsökben pedig különböző súlyú népességet kormányozni és igazgatni tudta volna.
Napóleon éles szemével ugyanis hamar
észrevette, hogy a «centralizáció nem alpesi
virág», és
1803-ban Párizsba hívatta a két párt vezető embereit egy új alkotmány
kidolgozása érdekében.
December 12-én St. Cloudban tartott kihallgatás
alkalmával a svájci delegáció tagjai előtt világosan kifejtette azokat az
indító okokat, amelyek őt a föderatív megoldás mellé állították.
«Minél többet gondolkozom» — mondta, —
«országuk különleges természete, s az azt alkotó elemek sajátossága felett,
annál inkább erősödik bennem az a meggyőződés, hogy országukat lehetetlen
egységes kormányzati rendszernek alávetni, mert hiszen minden a föderális
berendezés szükségessége felé vezet.
Micsoda különbség van például az Önök
városi és hegylakói között. Ki vármák-e Önök a demokratikus kantonokat arra
kényszerítem, hogy ugyanazon kormányzat alatt éljenek, mint a városok; vagy
gondolnak-e arra, hogy a városokba bevezessék a tiszta demokrácia rendszerét?
Önök képtelenek lennének egy központi kormányt elviselni.
Napóleon az «Acte de médiation»-ban új konstitúciót adott
a svájci népnek (1803).
Visszaállította a kantonok
szuverenitását, hogy véget vessen a központosítás és a kantonális rendszer hívei
között elfajult harcnak.
Svájc ismét konföderáció lett,
berendezésében azonban már meghaladta az államszövetség (fédération des États)
fogalmát, de még nem érte el a szövetséges állam (État fédératif) fokát.
Az Acte de médiation-nal a konföderáció
keretei is kitágultak, mivel a 13 régi kanton mellé 6 új — St.Gallen,
Graubünden, Aargau, Thurgau, Tessin és Vaud — kanton lépett be a konföderációba.
Napóleon bukása azonban Svájc életében
is változást idézett elő. A bécsi kongresszus
(1815) elismerte az ország függetlenségét és egyúttal Svájchoz csatolta Valais,
Neuchatel kantonokat, valamint a francia
direktórium által 1798-ban annektált genfi
köztársaságot. A
konföderációban a kantonok száma így 22-re emelkedett, amelyeknek semlegessége,
és területi sérthetetlensége Ausztria, Anglia, Portugália, Poroszország és
Oroszország által 1815. szeptember 20-án aláírt bécsi aktában nemzetközileg végleges
elismerést is nyert.
Az 1815-ös szövetségi paktum nem
felelt meg Svájc érdekeinek. A konföderációnak
ugyanis megvolt a nagy alaphibája: a
központi hatalom gyengesége. Ehhez járult a kantonok széleskörű függetlensége,
követeiknek adott ellentétes utasítások, amelyek állandó zavart és folytonos
nyugtalanságot okoztak a konföderáció belső életében.
Az 1830-as franciaországi események
itt is változást idéznek elő. Ezeknek hatása alatt ugyanis a berni patríciusok
s a többi arisztokratikus kanton vezetői kiejtik kezükből a hatalmat és a nép
befolyása közügyek intézése tekintetében állandóan nő. Néhány hónap alatt 12
kanton módosítja demokratikus irányban alkotmányát, egyes helyeken minden
megrázkódtatás nélkül, máshol forradalmi úton.
Basel megtagadja vidékétől az
aránylagos képviseleti jogot, ami véres harcra és a baseli kanton
kettészakadására — Basel-város és Basel-vidéke — vezet (1833).
A politikai zavarokat vallásiak követik Aargau kantonban
pl., az új alkotmány miatt kirobbant véres harc után, a protestánsok leverik a
katolikusokat (1841), bezáratják a kanton
nyolc katolikus zárdáját, elkobozzák annak javait. Ennek következménye a luzerni
liberális kormány bukása s a szélsőséges katolikus pártok vezéreinek uralomra
jutása lett, akik 1843-ban titkos konferenciára hívták össze a katolikus kantonok
vezetőit, azon ürügy alatt, hogy vallásuk veszélyben forog.
Ennek megvédése céljából a fenti
kantonok egy külön ligát, úgynevezett Sonderbund-ot alapítottak. Az 1847-ben
Bernben összeült diétán a Sonderbund-ba tömörült kantonok kijelentették, hogy
mindaddig külön szövetségben maradnak, míg a bezárt klastromokat vissza nem kapják
és a jezsuiták kérdését le nem veszik napirendről.
Ezeket a feltételeket a berni diéta
visszautasította, aminek következménye természetesen általános fegyverkezés
lett. Huszonöt napos hadjárat után azonban a többségi kantonok csapatai, Dufour
tábornok vezetése alatt, elfoglalják Fribourgot s kapitulációra kényszerítik a kisebb
kantonokat Luzernnel együtt és ezzel az egész háború befejezést is nyer.
Az új alkotmányt még abban az évben valamennyi
kanton elfogadta, úgy hogy az 1848 szeptember 12-én kihirdetést is nyert.
Az 1848-as alkotmány gyökeres
változást jelentett Svájc életében. A kantonok eddigi
államszövetségi rendszere
(Staatenbund) átalakult szövetséges állammá Bundesland), amely már erőt,
állandó szervezetet biztosított a konföderációnak nemcsak a belső rend fenntartása
érdekében, de a külfölddel szemben is.
A kantonok megmaradtak mint államok, de
mellettük egy új központi hatalom, a szövetséges állam keletkezett. Az új konföderációnak
már önálló szervei vannak, amelyek részben a nép, részben a kantonok
képviselőiből tevődnek össze. Ezek: a szövetséggyűlés
(assemblée
fédérale), szövetségtanács (conseil fédéral) és
a szövetségi bíróság (tribunal fédéral). A
szövetséggyűlés, mint törvényhozó hatalom, két házra oszlik: a nemzeti tanácsra (conseil national), amelyet a svájci
lakosság összessége választ és az államok tanácsára (conseil des États). Ez utóbbi, az
amerikai szenátus hasonlatosságára, a kantonok két-két kiküldöttéből alakul.
A
végrehajtó hatalmat a szövetséggyűlés által választott s 7 tagból álló szövetségtanács
(conseil fédéral) gyakorolja. Az új alkotmány, a belső rend és a nemzeti függetlenség
megvédése céljából a hadsereg feletti rendelkezési jogot a konföderációnak tartja
fenn.
Egységesíti a pénzt, a súly és hosszmértéket
és a postát. Ezeken kívül a kantonok lemondottak a puskapor gyártásáról s
vámügyek tekintetében elismerték a konföderáció kizárólagos jogát.
1872-ben a szövetséggyűlés a 48-as
alkotmány teljes revízióját határozta el, a két ház rövid idő alatt új
alkotmánytervezetet fogadott el, amely erősen centralisztikus szellemben
készült. Nemcsak a katonai ügyek teljes egységesítését célozta ez a tervezet,
de a magán- és büntetőjog, valamint a polgári és büntető eljárás egységesítését
is keresztül akarta vinni. Bár újabb népjogokat is vezetett be (fakultatív
referendum, nép kezdeményezési jog), mégis az 1872 május 12-én megtartott
népszavazás 261.071 szavazattal 255.609 ellenében, valamint 13 kanton 9
ellenében az új alkotmánytervezetet elvetette.
A revízió iránti mozgalom azonban nem csökkent,
ellenkezőleg, napról-napra nagyobb méreteket öltött. Rövid idő alatt új
alkotmánytervezet készült, amely azonban távolról sem volt olyan központosító
színezetű, mint az 1872-es tervezet s elfogadhatóvá vált a kantonális
függetlenség hívei részéről is. Az új alkotmánytervezet 1874 április 19-én
tartott népszavazáson elfogadták.
Az 1918-as revízió a proporcionális választási
rendszert vezette be a nemzeti tanácsi választásokat illetőleg, az 1921-es
pedig a fakultatív referendumot biztosította a nép részére bizonyos nemzetközi
szerződések tekintetében.
A részleges revíziók nagy előnye az, hogy
a föderális alkotmány módosítását, szükségszerű fokozatos fejlődését mindig
lehetővé teszik s ez által az alkotmányos élet nyugodt menetét rázkódtatás
nélkül biztosítják.
A rövid történelmi áttekintéssel látható,
hogy Svájc alkotmányos életének főbb mozzanatait, kialakulása nem napi termék,
hanem hosszú, és sokszor keserves századoknak lassan megérlelődött
gyümölcse, amely eredeti és sajátos intézményeiben sok érdekességet mutat
különösen a többi ország közjogi és közigazgatási intézményeivel szemben.
Amikor elolvastam az írásom forrásául
szolgáló könyvet, mely Ajtay Gábor tollából született, magam is meglepődtem.
Nem gondoltam, hogy ilyen komoly belső
harcok után alakult ki a jelenlegi helyzet.
Bár nem vagyok állampolgár, így sok
hiányosságom van még az ország működésével kapcsolatban, de a saját meglátásom
szerint – jól vizsgázik a rendszer.
Forrás: Ajtay Gábor: A svájci
demokrácia
2013. június 3.
Munkavédelem itt és ott
Remélem nem ijesztek el senkit, megint szakmázni fogok. Hiába, nem tudok ettől elszakadni, de ígérem érthetően írok.
Ismét összehasonlítást fogok végezni Svájc és Magyarország között, de ebben a témában kivételesen egyik ország felé sem billen a mérleg nyelve, az igazság valahol középen van.
A munkavédelemről lesz szó.
Ejtsünk néhány szót a történetéről: hiszitek vagy nem már az ókorban is foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Hogy minél hosszabban tudják foglalkoztatni a rabszolgákat a bányában, ezért Hadrianus előírta, hogy lábbelit kell biztosítani számukra.
Ciceróról az a hír járja, hogy szolgáját saját pénzén gyógyíttatta, mert nagyon ragaszkodott hozzá. A középkorban orvosok már foglalkoztak a munka során képződött vegyszeres káros élettani hatásaival.
Az ipari forradalom beköszöntével pedig akuttá vált a kérdés, hisz olyan gyorsan és nagy mértékben fejlődött az ipar, hogy egyszerre kellett megoldásokat keresni.
Az ipari forradalom következtében a társadalom hagyományos "falusias" korszakát felváltotta a modern, városias korszak. Az ipari forradalom egyrészt a textilipar gépesítésével, másrészt a szénnek a gőzenergia előállításában való felhasználásával kezdődött. A fejlődés második szakaszában a vasútépítés vált a gazdasági fejlődés fő hajtóerejévé. Az acélgyártás lett az ipari forradalom második szakaszának kulcsiparága. A 19. század második felében kibontakozó második ipari forradalomra az új nyersanyag- és energiaforrások felhasználása, a munkamegosztás új formáinak az elterjedése volt jellemző. Új, hatékonyabb erőgépek születtek (pl. robbanó- és villanymotor), kialakult a modern gyári nagyipar, ami a gyáripar szervezeti formáit is megváltoztatta: megjelentek a monopóliumok, kartellek, szindikátusok. A gyors gazdasági és ipari fejlődés együtt járt a nemzeti jövedelem növekedésével, a tömeges szegénység mérséklődésével és a népességrobbanással. Problémát jelentett azonban a bérmunkások helyzete, akik az új ipari központokban elképesztő munka- és életkörülmények között éltek. És vissza is kanyarodtunk a munkavédelem által érintett területekhez: gépesítés, üzemformák, munkabiztonság, gépkezelés, termelékenység, munkajog, munkabalesetek számának növekedése, munka és védő ruházatok kérdése...stb.
Az emberi munka védelme (a munkavédelem) azonban nem minden korban volt egyformán fontos. A szakképzett, nehezen pótolható munkaerőre mindig ügyeltek, ez azonban soha nem volt teljes körű. Amikor potenciálisan több volt a munkavállaló, mint a munka, illetve amikor a munkavédelem nagy költségtöbblettel jár, a munkaadók nem fordítottak elegendő anyagi eszközt a munkavédelemre. A munkavédelem és az eszközvédelem ellentmondásai azonban rendszerint csak látszólagosak, a kettő között szoros kapcsolat van. Egy bányaomlás, vagy egy vegyi üzemben bekövetkező robbanás esetén a halálesetek és egyéb súlyos személyi sérülések mellett jelentős anyagi kár keletkezik a termelőberendezésekben, amit a további termeléskiesés is fokozhat. Ezért a munkaeszközök védelmére tett intézkedések egyben munkavédelmi intézkedéseknek is tekinthetők. A mai értelemben vett munkavédelem a modern gyáripar kialakulásával, a munkaeszközök fejlődésének adott szakaszában, a géprendszereken alapuló, a dolgozók nagy tömegeit tömörítő gyáripar létrejöttével fogalmazódott meg követelményként, jogilag is szankcionált intézményrendszerként. 1802-ben kiadták a tanonc-törvényt, 1832-ben az első gyári törvényeket.
Mindeközben fontos megemlítenünk a Harward tantestületének első női tagját is, aki aktivistaként a biztonságos és egészséges munkakörnyezet megteremtésén dolgozott, ő volt dr. Alice Hamilton . A „Veszélyes foglalkozások vizsgálata” c. művében a bányák (pl: Salt Lake City) és gyárak szánalmas körülményeiről írt.
A mai értelemben vett munkavédelemről tulajdonképpen az ipari forradalom kirobbanásától beszélhetünk. Az első munkavédelmi jellegű szabályozást tartalmazó törvény 1819-ben a pamutgyárakban megtiltotta, hogy 21 éven aluli munkások éjjel dolgozzanak, továbbá a 18 éven aluli munkások naponként csak 12 órát dolgozhattak
Szintén említésre méltó dátum Richard Oastler nevével fémjelzett 1833-as év, amikor Angliában törvény formájában limitálják a 18 év alatti korosztály munkaóráinak számát (napi maximum 10 óra). 1842-ben a 12 éves korosztályra született hasonló törvény (addig 7 éves gyerekek dolgoztak szűk szénbányákban embertelen körülmények között). Ezek a törvények lehetővé tették, hogy ellenőrök bemehessenek a gyárakba, bányákba és ellenőrizzék a törvényi feltételek, előírások meglétét!
1905-ben Massachusett államban már állami egészségügyi felügyelők járták a munkahelyeket és ellenőrizték azokat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)