Térítik a hitem

Illetve csak próbálkoznak.
:)
Nem vagyok vallásos, a családunk már a nagyszülők óta nem gyakorolta azt. Szegény nagyapámat sem sikerült jobb belátásra bírni a papnak. Azzal "fenyegette", hogy nem lesz eltemetve, ha nem jár templomba. Nagypapa azt mondta neki, hogy "tudtával még senki sem maradt a föld fölött". Ennyiben maradtak.
Ennek ellenére meg lettem keresztelve. Ezen kívül nem kerültem közelebbi kapcsolatba a vallással. Még elmentem néhány esküvőre, ami megerősített abban, hogy nem is szeretnék ennél többet.
Bár, tulajdonképp a tanításaival nincs bajom, ha csak a felét betartanák az emberek, kevesebb baj lenne a világban.
A problémám legfőképp a külsőségekkel van, és magával a hittel.
Én úgy gondolom (tudom, kicsit nagyképú, de azért gondold át), hogy az Isten bennem/bennünk van.
A problémáinkat csak mi oldhatjuk meg, senki más.
Csak magunkban bízhatunk.
Félreértés ne essék, ha valakinek erre szüksége van, hajrá. Ebből baj még nem lett. Több nagyon vallásos embert is ismerek, sőt pap is volt a családban.
Amit rühellek, azok a hobbi-hívők. A rendszerváltás után divat lett templomba járni, mintha... Közben meg, jobb ha nem kapargatjuk a dolgokat.
:)
Ilyeneket is ismerek és megvetem őket nagyon.

Ebben az időben kezdtek létrejönni új "egyházak", jöttek, házaltak, próbáltak hatást gyakorolni, híveket toborozni.
Számomra nagyon érdekes volt, amikor megjelentek a mormon hittérítők.
Ne röhögj, többször voltak a vendégeim.
:D
Nem azért, mert meg akartam térni, de nagyon érdekelt, hogyan élnek. Én jól kifaggattam őket, a végén elmondtak egy imát, és mentek tovább. Nem voltak "erőszakosak".

Aztán, amikor családi házba költöztünk megoldódott a betolakodó-probléma.
Ha még nem mondtam voltam, én elég nagyon zárkózott vagyok. Nincs nagy jövés-menés, egy meglehetősen szűk baráti/ismerősi kört látok szívesen otthonomban.
:)
Hogy nyugalmam senki ne zavarja, a kertkapu állandóan zárva volt, csengő, egyéb, a figyelem felhívására alkalmatos eszköz nuku.
Tehát, csak az jutott be hozzám, aki előre bejelentkezett.
:D
Innentől kezdve sem mormom pap, sem porszívóügynök nem járt nálunk.
Boldog békeidők.

Ez nem mondható el az itteni életemről. Semmi kerítés.
Állandóan jönnek, kopogtatnak, csengetnek...
... és néha lyukra futok.
Jönnek ügynökök. Megjegyzem, baromi bénák, a direkt marketing itt gyerekcipőben jár (dolgoztam benne, van némi fogalmam, hogy kéne eladni).
És jönnek hittérítők.
Néhány hónapja, még az előző lakásban történt.

Pont a postás várható érkezése időpontjában csengettek. Egy kétméteres Brünhilda állt az ajtóban, széles mosollyal. Bakker, ez nem a postás.
Elmondta, hogy mi célból jött.
Persze, már rájöttem, ha máskor nem, ilyenkor nagyon jól jön az "ich verstehe nicht, vagy ich bin ausländer, vagy ich spreche nicht deutsch" kombó ( nem értem/külföldi vagyok/nem beszélek németül).
Ám a szőkeség nem adta fel. Kérdezte, hogy milyen nyelven beszélek... Ó-óóó, cselezünk?
Hát, sajnos semmilyen emberi nyelven nem beszélek, csak és kizárólag magyarul. Úgy viszont jól.
:D
Na, itt feladta és elköszönt.
Húhhhhh.
Eltelt vagy két hét, megint lyukra futok.
Ismét Brünhilda az.
Azt hitttem lefosom a bokám. Időpontot jött egyeztetni, mert talált egy magyarul tudó gyülekezeti tagot, aki majd eljön és fordít.
Ó, Istenem... :)
Na, azt a parát nem tudod elképzelni, ami úrrá lett rajtam.
Bakker, ettől most, hogy szabaduljak meg udvarisan?
Az volt a szerencse, hogy már dobozoltam, mutattam neki, hogy költözünk.
Ó, érti ő.
Adjam meg az új címet. Na erre a kérdésre nem voltam felkészülve. Mondom hülyén nem tudom... :D
Erre, adjak egy telefont (Isten ments, hogy stílszerű legyek), mondom az nincs, akkor egy mailt.
Na, azt adtam neki. Egy olyant, amit kb. évente egyszer nyitok ki.
:D
Remélem többet nem látom.
Persze, mondanom sem kell, itt is becsengetnek időnként. Ráadásul azt a hülye bejárati ajtót úgy csinálták meg, hogy az oldalvilágító átlátszó. Kvázi, ha épp a nappali/étkezőben vagyok, akkor az kívülről látszik.
Ez így nem lesz jó, így megrendeltem a fóliát.
:D
Na, ne!!! Hogy csak úgy fű meg fa idejöjjön?
Azt nem!!!
Nem nevet, együttérez...
:D

Amire érdemes figyelni

Itt a Krankenkasse váltásának időszaka. November utolsó napjáig van lehetőségünk felmondani a jelenlegi szerződésünket és egy új biztosítót keresni, ha a régivel nem vagyunk megelégedve.
A napokban küldik ki a cégek a jövő évi matekjukat, így van egy hónapunk számolgatni.

A héten hozzánk is megérkezett az értesítés, amitől egy gyenge szívinfarktust hordtam ki lábon.
A miénk jelentősen nem változik (természetesen emelkedik).
Magunk között legyen szólva, nem igazán szimpatikus a rendszer.
Még soha nem voltunk orvosnál, háziorvosunk sincs, ennek ellenére ez nem számít semmit.
Hiba!

foto innen: http://www.izconsulting.ch/

Attól azonban a gyomrom fordult ki, hogy az épp 18. életévét betöltöt gyereknek odavágtak egy olyan összeget, ami hát... elképesztő. A biztosítás összege éppen az ötszöröse az eddiginek.
Normál esetben, ha a gyerek tanul, akkor ezt a szülőnek kell fizetni.
Szerintem még itt Svájcban is van olyan háztartás, amit megterhel ez az összeg,
Csodálkozom, hogy ezzel kapcsolatban még nem volt valami népi kezdeményezés (minden szarra van).

Erre érdemes figyelni, akit érint!

Ha már nagykorúság, volt egy másik születésnapi "meglepetés" is: még el sem fújtuk a tortán a gyertyát, már jött egy levél a Gemeindétől, hogy nyilatkozzon, hogy dolgozik-e, ha igen hol?
Na, nem puszta kíváncsiság miatt, hanem a személyi jövedelemadó "behajtása" érdekében.
"Kedvesek".

Totál szívás

Ezt a glutén, meg laktóz cuccot még szoknom kell.
Találtam már kenyeret (olyan, mint a szárított teveszar). Ugyan azt még nem próbáltam, de valami ilyesmi lehet. Mindegy, megeszem. Más nincs.
Van laktózmentes tej, tejszín.
Nagy segítség.
Persze, próbálok minél többer megtudni a nyavajáról, kutatok a neten.

Minap azt olvasom, hogy a keménysajtokat meg lehet enni, mert abban már - a feldolgozásnak köszönhetően - nincs, vagy csak minimális a laktóz.
Az írás sajttípusokat is megemlít, köztük az Emmentálit, vagy a Trappistát. Mondjuk, szerintem ezek nem kemény sajtok, de hát nem vagyok én dietetikus.
Hittem neki.
Bár ne tettem volna.
Este megnéztem mi van otthon. Remek. Mindkettőt találtam.
Megettem.

Reggel már akkora hassal ébredtem, mint egy hét hónapos terhes.
Feszít, csíp, rúg, harap, fáj, ég.
Ez fantasztikus
:(
Megint egy elcseszett nap.
Tanulság: nem kell mindent elhinni, még akkor sem, ha szakember mondja.

Most mi neveljük a szomszédot, vagy ő nevel minket?

Pengeváltások időszakát éljük.
:)
Múltkoriban meglátogatott bennünket a tulajdonos, valami égőcsere címén. Ezt mi is meg tudtuk volna csinálni (jeleztük neki), de ragaszkodott hozzá, hogy ő cserélje ki. Oké!
Szerintem arra volt kíváncsi, hogy nem romboltuk-e le még a házat.

Nem, sőt.
Megnyugodott.
:)
Egyébként, tényleg az összes tulaj közül, ők a legnormálisabbak (gyors ima, hogy így is maradjon).

Kérdezték, hogy van-e valami gond, probléma.
Mi jeleztük a szomszéd parkolási szokását.
(Itt megjegyzem, hogy a másik autó már nem a mi helyünkön parkol). :)

Vele szemben nem volt hatásos a "nevelési" tervünk.
Képes rá, hogy naponta - akár többször - inkább padkázzon az autóval, mint gyalogoljon 20 métert.
No comment.

A tulaj azt mondta, hogy majd szól a másik ház tulajdonosának (a testvére), hogy intézkedjen.
Addig is azt tanácsolta a páromnak, hogy az autójával parkoljon bénán, lógassa kicsit ki a kocsit a parkolóból. Ez mást egyébként nem zavar, csak a szomszédot akadályozta (volna), hogy felhajtson a gyalogúton.

Ma épp a kertet rendeztem, amikor hallom a padkáról lecuppanó gumi hangját. Megjött. Kocsi felhajt. Egy darab bevásárlókosárral a karján baktatott a hölgy a házba, majd felbőszült tekintettel rám nézett és elfordult.

Alig telt el néhány perc, csengetnek.
Így legyen ötösöm a lottón.

A szomszédasszony.

Mondja, még békésen, hogy jó lenne, ha az autónkkal normálisan parkolnánk, mert nem fér el mellette.
A párom nagyon udvariasan, de határozottan felhomályosította, hogy az egy gyalogút és nem parkoló.  Mi még akkor sem tudtunk ott megállni, amikor költöztünk, mert őnagysága akkor is ott parkolt.

Erre a banya felkapva a vizet, felemelt hangon óbégatja, hogy ő már 22 éve itt lakik, és különben is:
- az előző bérlőket nem zavarta (nyomorult Philippinók jó, hogy nem mertek szólni),
- ő Treuhänder (ki nem sz@rja le, hogy micsoda),
- és mivel Treuhänder, vastag aktákat kell cipelnie (erre mondja a zUram, hogy oké, akkor pakoljon ki és álljon be utána a parkolóba), az nem jó.
- a tulaj exsógornője (én meg a tulaj bérlője).

Hát, na! Ezek valóban nyomós okok.
:D
Okként már csak azt nem említette, hogy ő svájci, mi pedig csupán "Usländer"-ek.
A lényeg: ő ott AKAR állni. Ezt vegyük tudomásul.
Nem vesszük.

Ja, és végezetül milyen udvariatlanok vagyunk, mert be sem mutatkoztunk.
Hm. Ez sem felel meg a valóságnak, mert amikor költöztünk, akkor a párom bemutatkozott nekik, amikor megkérte őket, hogy álljanak el a verdával.
Ezen az alapon a szemben lévő ház összes lakásába csengettem volna be egy fazék gulyáslevessel (van vagy 10 lakás), hogy én vagyok az új lakó (ugyanolyan távolságra vannak)?
Nem értem.
Jelezni fogja a panaszát a mi tulajdonosunknak- mondta végül, majd elviharzott.
Hát, hajrá!
:)

A nagy balhé I. (személyes történet)

Bizony, érik az embert meglepetések. Még olyan is előfordul, amitől az ember gyomra kifordul és nem csak azért, mert személyesen érintett.
Azt gondoltam volna, hogy egy nyugati - működő - demokráciában ilyen nem fordulhat elő. És mégis.

Akik rendszeresen olvasnak, biztosan emlékeznek rá, hogy írtam már a gyerekem tanulmányairól és a munkahelyéről. Minden esetben szuperlatívuszokban említettem. Tényleg szeretjük mindkettőt.
A munkahely is csak jókat mondott/írt a gyerekről, a munkatársai egytől egyig szeretik és elismerik.

Ám, a helyzet most tragikusra fordult.
Még az elmúlt évben történt, hogy lányom főnöke elég váratlanul elment a cégtől. Nagyon sajnáltuk, mert nagyon sokat segített. Akkor nem tudtuk mire vélni, most összeállt a kép.
Távozása előtt néhány hónappal, fölé hoztak egy új vezért, aki azonnal kezébe vette a dolgokat. Ez bennünket nem érintett semmilyen formában.
Akkor kezdtek el látványosan változni a dolgok, amikor Robi elment.  Helyére már az ő emberét hozta, és egy másik részleg élére is ő nevezett ki valakit.
(Itt megjegyzem, ez természeteses, én is ezt csináltam. De! Csak akkor, ha az ember alkalmas.)

A lányom az iskolai év alatt több ilyen részlegnél megfordul, ahol elvileg tanulnia kellene. Az új kisfőnök azonban nem ért rá a tanulóval foglalkozni (egész nap a telefonján játszott), ezért a gyerek mindent saját magától, saját belátáse szerint csinált. Rendszerint jól (munkatársai szerint).
Ennek ellenére a kis buzi (bocs, de a FB profilján félmeztelenül pózol), napi szinten kiabált vele, nevezte hülyének.
Gyermek persze szólt a Lehrmeisternek, hogy nehezményezi ezt az állapotot. Az elmúlt évben ugyanez történt egy másik tanulóval. Ennek okán ő kérte, hogy a lány írja össze, hogy milyen atrocitások érték ezen a részlegen. Ő ezt megtette.

Ekkor a Lehrmeister egy megbeszélést kezdeményzett a három új emberrel, ahol természetesn a részlegvezető mindent cáfolt.
Jobb híján, az a megoldás született, hogy a hátralévő időt jobb, ha egy másik részlegen, egy másik gyáregységben tölti el. Majd annak időtartamának lejárta után megy csak vissza.
Ebben a tudatban telt el két hét.
A két hét alatt "bedolgozta" magát az új helyen, és a részlegvezető megemlítette, hogy szívesen venné, ha maradna (biztosan azért, mert olyan szar munkaerő?).

Majd egyik nap, ebédidőben megy a lyány az iskolatársához, de a bejárati ajtó nem nyílik. A másik sem.
Valaki aztán beengedte, ám a kis buzi azonnal ott termett és közölte, hogy ő már nem dolgozik a gyáregységnél, és azonnal hagyja el az épületet.
Szegénykém, köpni-nyelni nem tudott.
Mást nem tehetett, felkereste a Lehrmeistert, aki rákérdezett, de őt is megerősítették ebben.
Na, ő is nézett, mint Rozi a moziban, de neki semmilyen ráhatása nincs, így nem tudott mit tenni, vígsztalta a gyereket.

Amikor kérelmezte, hogy elhozná a személyes holmiját, nem tudta magához venni, mert azt már előző nap kidobták (!), a számítógépen tárolt - a suliban használt- minden filet eltávolították.
Na, erre varrj gombot!

Másnap reggel a régi gyáregység vezetője összehívta az összes dolgozót, és tájékoztatta őket, hogy már nem dolgozik ott és jobban tennék, ha nem bratyiznának vele, mert hazug és a többi (itt megjegyzem, a dolgozók legnagyobb része 40+, egy cseppet sem nevetséges, hogy ajánlást kapnak, hogy kivel barátkozzanak).

Egy másodéves, 18 éves Lehrling, mint közellenség?

Ezen csak nevetni tudnék, de nem tudok, mert gyalázatos. Ne érts félre, nem azért, mert a gyerekem, de ez nem így működik. Senki esetében.
És a rohadt életbe, mégiscsak a gyerekről van szó. A jó..... (itt egy percnyi sípolást számíts hozzá)!
:(((
Kaptunk több tanácsot is, hagyjuk, ne hagyjuk...
Szerintetek?

A tanár is ember

Előre is elnézést kérek a pedagógusoktól, de a címben szereplő tételt én gyakorta vontam kétségbe az otthoni iskolás évek alatt.
Mondhatom, az oktatás szó hallatán agyam szürke köd szállja meg.
:)
Természetesen, tisztelet a kivételnek, bizonyára akadnak még nagyon jó tanárok a hazai oktatási rendszerben, biztosan mi születtünk szerencsétlen csillagzat alatt, de nem sokkal találkoztunk.
Ezt még tetézi, hogy a gyerekeim "szabadságharcos" személyiségjegyekkel rendelkeznek. Ez nem túl szerencsés, nem nagyon kedvelik az oktatók.
Mi több, sok esetben  mindig ezt a jegyek tükrözték is. Sokszor már szeptemberben tudtuk, hogy egy-egy tantárgyból mire számíthatunk az év végén.
Óriási hibának tartom, hogy a tanárok a jegyek osztogatását nevelési célzattal teszik és nem a tudást értékelik vele.
De nem szidom tovább az otthonit, mert már látom, hogy nyílik a bicska egyesek zsebében, inkább elmondom, hogy működik ez itt.

Természetesen az itteni oktatóknak is vannak kisebb-nagyobb hibái, de a magam részéről meg vagyok velük elégedeve. Pláne a hozzáállást tekintve.
Több évet húztunk le integrációs osztályban, ahol szerintem még felkészültebbek, még türelmesebbek, befogadóbbak a tanerők, mint a sima osztályokban. Maximális segítséget nyújtottak a gyerekeknek, de a szülőknek is.
A "rendes" iskolát kicst megszeppenve kezdtük, de meglepődtem, amikor a további években sem adódott semmilyen konfliktus.
Már-már azt hittem így marad.

Lányom már a középiskolát taposta, mikor másodikban kapott egy új tanárt, és már az első órán konfliktus alakult ki köztük. Ha jól emlékszem írtam is róla, a tavaszi szavazás eredménye után.
Ott tisztán lejött mindenkinek, hogy a tanár nem nagyon szíveli a bevándorlókat.
Lányom viszont nem tud lakatot tenni a szájára (vajon, kire ütött ez a gyerek?), és elmondta a véleményét. Hát, nem aratott osztatlan sikert.
Ez a konfliktushelyzet azóta gyakorlatilag minden órán megismétlődik. Még véletlenül sem találtak egy kapcsolódási pontot, amiben egyetértés lett volna köztük.
Frau Fa (így hívják szegényt) többször utalt rá, hogy nem a szíve csücske a gyerek. :)

Persze, szülőként hiába mondom neki, hogy nem kell mindig, minden körülmények között megosztani a nézeteit, elég ha azt otthon megbeszéljük. Mint a falra hányt borsó.
:)
Mondtam a kis lükének, hogy addig járatja a lepcsest, még a végén majd elhasal.

Itt jön a csavar.
Elérkezett az első dolgozat. Lány felkészült, abban nem volt hiba. Megírta.
A következő héten én sűsű imába foglaltam tanárnő nevét, hogy legalább egy négyest adjon rá (itt ez a limit), és akkor nem lesz nagyobb probléma.
Következő hét, a dolgozat kiosztása.
5,1.
Hm.
Az jó!!! Sőt! Tanárnő azt is értékelte, hogy a gyerek betegen írta meg a dolgozatot, nem hiányzott az óráról.
Persze, az oktatás a megszokott mederben folyt tovább. Vita itt, vita ott.
Következő dolgozat 5,5.
Csak azért annyi, mert volt benne néhány sok helyesíársi hiba.
No.
Így is lehet(ne).

A front

Biztosan szembesültetek azzal, hogy napok óta figyelmeztetnek az időjósok a mai front érkezésére, legyen az Svájcban vagy otthon.
Az időjárást mi is figyeljük minden nap, mert attól is függ tudunk-e dolgozni vagy sem. Az eső és a hideg nem számít, de a szél igen. Fiam reggelente tájékoztat a helyi várható körülményekről. Egy egészen pontos telefonos appot használ.
Ma reggel azt mondja, hogy 5 fok lesz. Kicsit hitetlenkedtem, mert a személyes hőmérőm nem ezt mutatta. :)
Nyitott ablaknál alszom, így reggel kimászva az ágyból, rögtön szembesülök, hogy nagyjából mi van odakinn.
Ma reggel nem éreztem semmi extra hideget.

1/2 7-kor ültem kocsiba, jó volt az idő. Nálunk 14 fok volt, így csak egy pulcsit vettem magamra. Az feltűnt, hogy a szokásosnál is sötétebb van, csak felhő volt az égen.
Mindegy.
Visszafele 1/48 kor indultam Aarburgból. Még ott is kellemes volt az idő.
Jövök az autópályán, egyszer csak havas eső (!) kezd esni.
Mi a rák?
Hülye vagyok?
Hogy esik havas eső 14 fokban?

Abban a pillanatban elkezdett csipogni a kocsiban a csúszós útra figyelmeztető jelzés. (Nálam 5 foknál kapcsol be).
Nézem a kijelzőt, 3 (!) fok van.
Bakker.
Na ez nem semmi. 10 perc 10 fok.
Később elállt az eső, de a felhők elég félelmetesek voltak.
Ez azért elég durva.
Ti is észrevettétek?

Rendszám aukció

Gondoltátok volna, hogy itt annak komoly respektje van, minél kisebb valakinek a rendszáma?

Először egyfajta státuszszimbólum volt ez, később üzletet csináltak belőle.

Ha vásárolunk egy autót/motort, akkor ahhoz kapunk egy rendszámot. Az otthoni szokással ellentétben a rendszám nem a verdához jár, hanem azt mi kapjuk és akár életünk végégig, illetve amíg van autónk addig a miénk lehet. Ha eladjuk a járművet, akkor a pléhtáblát le kell adnunk és azt megőrzik egy ideig részünkre, díj ellenében.

Ez természetesen csak akkor érvényes, ha nem nem váltunk kantont, mert mindegyiknek saját rendszámtáblája van. A kanton nagyságától függően öt vagy hat számból és a kanton nevének rövidítéséből áll.

Ahogy korábban írtam, a  rendszámtábla száma presztizs kérdése egyeseknél. Akár nagy összeget is fizetnek egy ilyen 'kincsért'.

Nem minden kantonban van erre lehetőség, de a múltkor a zürichi Strassenverkehrsamton megütötte a szemem az aulában egy kijelzőtábla, amin az volt látható, hogy melyik rendszámra lehet licitálni és hol tart az aukció.

Érdemesnek találtam, hogy írjak róla röviden és nektek is megmutassan az internetes linket, amit ITT találtok.

Jelenleg a legmagasabb licit 26 400 frank.

:)

Hát na... van az a pénz...

Kijelentkezés-bejelentkezés

Ha már a költözés uralta az utóbbi bejegyzéseket, akkor érdemes egy szót szólni a vele járó kötelezettségekről. Tudom, régebbi bejegyzéseimben már érintettem, de most összefoglalom.

Míg otthon gyakorlatilag nyom nélkül el lehet "tűnni", itt nem. Most tekintsük el attól az esettől, ha valaki feketén van az országban.
:)
Ha találtunk magunknak egy másik lakást, akkor az előzőről ki kell jelentkezni. Ez fontos, mert addig az új helyre nem lehet menni. Ez csak annyit jelent, hogy bemegyünk az önkormányzathoz és bejelentjük, hogy elmegyünk. Elkérik az engedélyünket és a belső oldalra kapunk egy pecsétet, amiben igazolják a kijelentkezést.
Utána mehetünk az új helyre. Sokszor leírtam már, hogy itt semmi sem működik azonosan. Ez sem.
Párszor költöztünk már, van tapasztalat. Még két egyforma folyamat nem volt.

Ami kötelezően kell: útlevél, engedély, bérleti szerződés.
A hivatalos oldalon egész más szerepel, lásd ITT.
Anyakönyvi kivonatot még soha nem kértek. Persze, nem árt ha nálunk van, mert lehet, hogy egy másik helyen pont ezt kérik.
:(

A többi az önkormányzat hatásköre.
Mivel legutóbb csak székletmintát nem kértek, ezért most felkészültem és vittem mindent: betegbiztosítási szerződés, munkaszerződés, tanulószerződés.
Nem mondom, hogy az ügyintéző repesett az örömtől, amikor meglátott bennünket fél 6-kor (6-ig vannak nyitva) . Pláne, amikor meghallotta, hogy milyen ügyben jöttünk, hárman.
Először lemásolta a személyes okmányokat, és a bérleti szerződést.
A kijelentkezést elfelejtette ellenőrizni. Ilyen először fordult elő.

Utána következett két A4 oldalas bejelentkezési lap.
Személyes adatok. Születési hely. Itt kezdek el rendszerint mosolyogni. Most inkább rögtön azt mondtam, hogy betűzöm inkább.
:)
Családi állapot, foglalkozás, munkahely.

Meglepetésemre nem kérte sem a munkaszerződést, sem a betegbiztosítást. Előző helyen a biztosítást le is ellenőrizték, hogy fizetjük-e rendesen, sőt ők jelentették az új címet. Itt most nekem kell majd.
További kérdések: állok-e valamilyen büntetőeljárás alatt, van- e kutya (adózni kell).
Majd ugyanezt még kétszer.

Attól picit féltem, hogy mit fog ahhoz szólni, hogy nem költözünk együtt. mert a bérleti szerződésen mindketten rajta vagyunk. Ezt meg is kérdezte a hölgy, de valami habiszti dumával elütöttük.
Hogy miért nem költözünk együtt?
Csak papíron nem.
:)
De erről majd később.

Na, ez már gombócból is sok(k)

Úgy tűnik, vannak olyan dolgok az ember életében, amik mumusként kísérik. Nálunk ez a parkolás téma itt, Svájcban.
Lassan, ha a szót meghallom, már harakirin gondolkodok.
:(
Minap levelet hozott a posta.
Aláírós levelet.
Ajajjj.
Bírság.
320 frank.
Hogy az a...

Még a másik házban laktunk, épp költöztünk. Egy este (elég későn, más sötét volt) érkeztünk haza, és nemhogy parkolni nem, de a saját utcánkba sem tudtunk behajtani. Autók az út szélén, tömeg.
Mi a fene?
Később kiderült, hogy valakinek születésnapja volt az utcában és ennek örömére egy utcai zenélést produkáltak.
Ez rendben is van, de valahol csak meg kell állni az ember gyerekének, és haza kellene jutni.
Az utca másik oldalán van egy parkoló, igaz tiltó/korlátozó tábla is van, de az épp üres volt. Gondoltuk, másnap reggelig nem lehet nagy baj belőle, ha ott parkolunk egyetlen éjszakát.

Lett.
Gondolom, valakinek nem tetszett, feljelentett.
Hogy szakadjon rá egy mázsa szar!!!

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a szomszéd lakásba újonnan költözőknek három autójuk van, és egy fizetett parkolójuk. Ők is a Bezucherben (kérésre javítva: helyesen Besucher)  parkolnak, mint mi előzőleg. Nekik lehet?
Hogy is van ez?
No, mindegy.

Várj!
Ez még semmi.
Ugye, a költözés egyik oka pont a lehetetlen parkolás volt.
Ahova költöztünk, négy helyünk van.
Tegnap este jövök haza és parkolnék, erre az én saját, fizetett parkolómba áll valaki.
Szerinted?
A vérnyomásom az egekbe egy pillanat alatt.
Hát hogy a fenébe van ez?
Komolyan eldurrant az agyam.
Ott a tábla, nem világos?

Cetli kiír, ma megkérdezek egy nálamnál okosabbat, hogy mit csinálhatok legközelebb.
Ha esetleg valaki tudja, szívesen veszem, ha megírja.
Köszönöm.
Szebb napot nektek!

Diploma elismertetése Svájcban I.

Nem kis fába vágja a fejszéjét, aki belevág külföldön megszerzett diplomája elismertetésébe. Az sem egységes, hogy hol kérik és hol nem. Munkahelyfüggő.

Sok esetben a felvételi részét képezi egy próbamunka. Ez lehet, akár 1-2-3 próbanap, vagy egy adott projekt elvégzése. Ez után bírálják el, hogy ért-e/mennyire ért a szakmához, alkalmas-e a munkára, papír ide vagy oda.

Ahogy megnéztem legegyszerűbb helyzetben az IT-vel foglalkozók, és az egészségügyi dolgozók vannak. Ez jórészt abból fakad, hogy mindkettő hiányszakma, tehát érdek, hogy minél egyszerűbben és gyorsabban fogadják el a külföldi papírokat.

Én egyik sem vagyok, így tovább kutakodtam.
Az első oldalak, amik témába vágnak, ITT  és ITT találtam.

Egészen friss, ropogós információk egészségügyiseknek ITT:

A folyamat a következő: kell egy hiteles fordítás a bizonyítványról/oklevélről. A hivatalos oldalon megadott fordítok listájában pont nincs magyar. :(
Ám, google a barátunk... találtam.
:)
Ha készen vagyunk a fordítással, akkor be kell küldeni, ahol egy előzetes elbíráláson vesz részt a papírunk, ahol eldöntik, hogy egyáltaán érdemes-e nekifutni az eljárásnak.
Folyt. köv.

Az első írás innen... avagy a műtét sikerült, de a beteg meghalt

Jelentem, ez az első írás innen, az új viskóból.
Nevezetes reggel.
Végre (két hét után) megérkezett a várva várt rúter. Teljes fizikai valóságban. Nehéz szülés volt.
:)
Ahogy az első pár napban tapasztaltuk, jó itt.
Van fűtés.
:)
Néhány dolog még nem teljes, de alakul.

Tegnap elsőként ébredve, épp a kévámat szürcsöltem, amikor beazonosítatlan, ismerelten zaj ütötte meg a fülem. Á, reggel van, biztos csak félrehallottam valamit,
Ám később ismét hallottam. Mire a család előkerült, megoldottam a problémát, egy állat van a kandallócsöben.
Wow!
WTF?
Sajnos, a lakás átvételekor már észleltük, hogy a kandalló csöve el van zárva, és nem lehet kinyitni.
Akkor fel is írta a tulaj, hogy meg kell javítani. Az állat pont ott akadt fenn. Se le, se fel.
Megpróbáltuk kifeszegetni, de sikertelenül.

Nem volt más ötlet, értesítettük a tulajt.
Este, lehetett már nyolc is, csengetnek, egy kis öreg állt az ajtóban és mondja, hogy jött megszerelni a csövet.
Kiderült, hogy a tulaj apja. Nyolcvan éves, de még dolgozik. Szerelés közben elmesélte a fél életét. Nagyon jópofa volt. Közben "beavatott" a titokba, Sokat kell dolgozni, és akkor sok pénzt lehet keresni.
:)
Hm...
Kiderült, hogy a csőben egy madár volt. Óvatosan megfogta, majd kivitte. Akkor még élt. Beüzemelte a kandallót, még fát is hozott a begyújtáshoz, minden rendben.

Arra figyeltünk, hogy a nagyobbik macskánk ne menjen ki, azt azonban nem vettük észre, hogy a kicsi kint van.
Sajnos, a legyengült madárral őkelme "eljátszott".
:(

A műtét sikerült, a beteg meghalt.
De!
Működik a kandalló is.

Neveljük a szomszédot

Talán emlékeztek még, amikor arról írtam, hogy a helyiek mindenkivel igyekeznek betartatni a szabályokat, ugyanakkor ők is ugyanolyan szabályszegők.
Az évek alatt megfejtettem a problémát.
:)
Sok külföldi (mint mi is), még azt a szabályt is igyekez(t)ünk betartani, ami nem is létezett, hogy a legkisebb okot se adjuk arra, hogy belénk tudjanak kötni. Ugyanakkor az auslanderek (velünk együtt)
- vagy nem mernek reklamálni,
- vagy nem tudják milyen jogaik vannak,
- vagy nagyvonalúak és legyintenek.

Mind a három stáción átmentünk már, mostanra elfogyott a türelem, vége az elnézésnek, hallgatásnak.

Jöjjön az idevágó sztori!

Amikor átvettük új otthonunk kulcsait, a tulajdonos megemlítette, hogy a szomszéd előszeretettel parkol a gyalogúton, és ha ezt tapasztaljuk, akkor szóljunk neki, és majd ő intézi tovább.
Akkor csak arra gondoltam, hogy talán egy-egy vásárlás alkalmával feltolat és "ottfelejti" az autót. Előfordul. No porblémo.
Arra azonban nem gondoltam, hogy naponta felejti ott az autót.
:(
Szerintem még ezzel sem lett volna különösebb probléma, bár ugye a járdán nem illik parkolni, de tette ezt akkor is, amikor költöztünk. Három egymást követő nap kellett neki szólni. hogy álljon már el.
Negyedszerre nem szóltunk (már mi szégyelltük magunkat), hanem a kocsin keresztül bukdácsolva vittük be a holmi, amit látott is (a dolgozószobája ablaka pont oda néz). Nem vette a fáradtságot, hogy kijöjjön és arréb menjen.

Megjegyzem, - a 160 cm magasságom mélységem ellenére is - csak 20 (!) lépés a saját parkolója és a bejárat között (és nem mozgássérült, mert akkor még nem is szólnék).
Bár, ez sem mentség arra, hogy legalább költözéskor ne hátráltasson.

Elkezdtünk agyalni, hogy fentiek értelmében mit is tegyünk.
- szóljunk a tulajnak? De, hát ez olyan dedós...
- jelentsük fel?
- tegyünk cetlit a szélvédőre?

Végül úgy döntöttünk, hogy megoldjuk "okosban".
:D
Bocsássátok meg a hevenyészett skiccet, de még mindig dobozból élünk.

Úgy döntöttünk, hogy az "enyém parkolót"  fogjuk használni a legnagyobb autónknak. Mivel egy kicsit hosszú, ezért kilóg. Épp annyira, hogy a gyalogos forgalmat (bennünket és a szomszédot) nem zavarja, de kocsival nem lehet elmenni mellette. Illetve csak úgy, hogy a saját parkolóján keresztül (1,2), a padkán áthajtva (satírozott rész), a fűben lehet ráhajtani,
Ha ez neki megéri...

Szerdán este, amikor hazaértünk megint ott állt a járdán. Mi szépen leparkoltunk és vártuk a fejleményeket.
Este nem történt semmi, reggel pedig figyeltem mi lesz.
Szól? Nem szól?
Bevallom, ha szólt volna, akkor sem állok el. Vagyok én is akkora paraszt, hogy azt mondjam, hogy nincs itthon a kulcs. Mondjuk, így is volt, mert a párom nem bízott bennem, hogy elég bunkó vagyok és lehet mégis elálltam volna.

Nem szólt. Valahogy kiböcöllézett.
Most nevelő szándékkal minden nap így állunk meg, és majd kiderül hatásos-e.
:)