Erről is lehetne írni, de azt majd megteszik a szakemberek, engem sokkolt a játékot megelőző látvány.
Nem tudom mióta, de egy ideje divat lett, hogy a játékosokat gyerekek vezetik fel a himnuszok előtt a játéktérre. Nem rossz kezdeményezés, nagy élmény lehet világsztárokkal kézen fogva kisétálni az öltözőből.
De!
Gyakorlatilag minden második gyerek dagadt volt. Tudom, csúnyán hangzik ezt mondani egy gyerekre, de erre mást nem lehet. Nem kicsit túlsúlyosak, hanem mindegyiken 5-10 kiló felesleg volt legalább.
És ez már nem bébiháj, amit mondani szoktak egy 2-3 éves kicsi esetében.
Ezek a gyerekek már 10-12 évesek voltak.
Na, ez is katasztrófa.
.
.
.
Ugyanakkor hallottam sok szülő felháborodását a mindennapos testnevelés bevezetése okán. (Itt kérem, hogy ne kanyarodjunk el az "orbánozás" irányába.)
A jelenlegi vezetés hozott egy döntést, amit a szülők nagy hányada nem akart elfogadni.
Elgondolkodtam.
Elég rég voltam már tízéves, úgy a 70-es évek végén, de nekünk is legalább három tornaóránk volt egy héten. Sőt a nagyszünetben kötelező jelleggel tíz percet kellett tornázni minden nap.
Ezek mellett, annak ellenére, hogy művészeti iskolába jártam, még hetente két alkalommal mentem szintén az iskola biztosította "atlétikai edzésre".
Jó buli volt.
Ha emlékeim nem csalnak, a 26 fős osztályból egy gyerek volt a fentieknek megfelelő dagadt jelzővel illethető. Azért az százalékosan jóval kevesebb, akárhogy is számolom.
Arra sem emlékszem, hogy otthon nehezményezték volna a sportot.
Tudom, most sokan azzal jönnek, hogy "MERT A KÖRÜLMÉNYEK"...
Nos, a mi körülményeink a következők voltak:
- tornaterem nem volt. Emlékeimben kotorászva, egy héten egyszer megkaptuk a közelben lévő középiskola tornatermét. Hogy ne fázzunk meg, és ne vegyen el időt az átöltözés, odáig futottunk. Mire odaértünk, már be is voltunk melegedve.
- a további órákat vagy az udvaron (volt vagy 100(!)m2), vagy - amennyiben az időjárás nem engedte -, az osztályteremben tartottuk. Igen, a teremben, ami egyébként egyben az étkező szerepét is betöltötte. Tehát torna előtt átrendez, óra után visszarendez.
:)
Gondolom, azt nem kell részlezetnem, hogy öltöző, zuhanyzó sem volt.
És mégis...
Túléltük.
(Ezek a gyerekek sincsenek cukorból, nem lesz semmi bajuk.)
Mielőtt valaki azt hinné, hogy ez valahol az Isten háta mögött, Mucsajröcsögén volt, az téved. A megyeszékhely egyik, belváros iskolájáról beszélek.
.
.
.
Szóval, nem értem a szülőket. Adva van a 21. század. Egy csomó elektromos marhaság köti le a gyerekeket (ez ugye nekünk nem volt). Értem azt is, hogy nehéz elrángatni a mindenféle okosság mellől, de ha már biztosított, hogy legalább az iskolában felemelje a gyerek a fenekét, akkor miért kell háborogni?
Vagy a kedves szülő nem látja, hogy a csemetéje kövér?
"Jól van aranyoskám, egyél még"...
Utána meg csodálkoznak, hogy mire nagykorú lesz, már egy csomó alapbetegséggel küzd.
Lehet, azért nem értem, mert nálunk mindegyik sportolt az iskola mellett. Nem -ban, mellett.
Egyik sem lett "valaki", de a sporttal töltött évek nem maradtak nyom nélkül. Egyik sem beteg soha, az éves egy náthát leszámítva.
Igen, azt is tudom, hogy a plusz sport nagy megterhelés a szülőnek, nem mindenki olyan mazochista, hogy a gyerek minden ötletét támogatja, ha plusz időbefektetésről van szó.
Épp ezért jó (szerintem), ha egyébként más igénye nincs a sporttal kapcsolatban, hogy a suliban átmozgatják.
Nem értem, hogy mi a baj ezzel.
Mit gondoltok?