Nem gondoltam volna, hogy ezt egyszer leírom.
Ha jól belegondolok, akkor a blog is a segítség hiánya miatt jött létre... most meg...
Már biztosan nem emlékeztek, de valahol az elején leírtam, kellemetlen emlékünket. Mielőtt kijöttünk, egy ismerős pár már néhány hónappal megelőzött bennünket. Akkor kértük, hogy maradjunk kapcsolatban, és mi pár infóval talán beljebb leszünk, ha válaszolnak néhány kérdésre.
Ahogy az esetek nagy százalékában lenni szokott, az elküldött e-mailre válasz sem érkezett. Évekkel később már Svájcban összefutva, annyi választ kaptunk, hogy nem volt idejük reagálni.
Hm.
Azt hiszem ekkor döntöttem úgy, hogy én még véletlenül sem szeretném követni ezt a példát, hisz amit megtapasztaltam miért ne oszthatnám meg másokkal. Én attól se több, se kevesebb nem leszek.
Aztán jött a blog, ahol lehetőség szerint mindent leírtam, ami érdekelheti azokat, akik épp ide készülnek.
Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem. Sőt, lettek interneten kötött barátságok is ezekből a levelezésekből.
Később átfordult a dolog és jöttek a negatív élmények. Sokszor órákat "túrtam", hogy megkeressen a választ a feltett kérdésre, és az érdekelt még csak annyit sem válaszolt, hogy köszi.
Volt egy ismerős, akivel volt szerencsém személyesen is találkozni, ő csak és kizárólag akkor hívott fel, ha valami nyomora volt.
- Helló, szia! Nem tudod véletlenül, hogy...... ?
Én általában tudtam, mert már pár éve itt éltük, ő meg még az alapoknál tartott.
Aztán elmondtam, erre ő:
- Hát nem tudom, mert a kollégám azt mondta, hogy ... (rendszerint tök mást mondott, és ő tudta rosszul).
Eleinte nem foglalkoztam vele, aztán egyszer egy rosszabb pillanatban így reagáltam:
- Ok, de akkor mi a francnak hívtál fel? Ha ő tudja a választ, akkor miért kell az én véleményem is?
Azóta nem hívott.
:)
Később jöttek a "segítők". Itt a később szót inkább zárójelesen említem, mert lehet, hogy korábban is voltak, de én csak néhány éve találkoztam velük.
Sok olyan ember van (szinte minden olyan településen akad, ahol legalább két magyar lakik, és az egyik új/nem beszéli a nyelvet), akik élelmesek és a tudást vagy épp a nyelvismeretet kihasználva pénzért osztogatják a segítséget.
Nekem személy szerint nincs ezzel sem bajom, de akadt több konfliktusom ebből. A kérdezőnek leírtam a jellemzően negatív választ, majd megkeresett egy "ügyintézőt", akinek már csak a felét mondta el az esetnek, aki persze biztosította, hogy majd ő elintézi és én vagyok a hülye. Ezt aztán az érdeklődő a tányéromra is tette.
Később persze több esetben is bebizonyosodott, hogy hiába fizetett másnak, én tudtam jól az adott dolgot.
No, mindegy.
Igazából a pohár ott lett tele, amikor egyesek összetévesztettek a saját anyukájukkal és olyan dolgokat kértek tőlem, ami már a pofátlanság körébe tartozik.
Nem, nem vagyok hajlandó leveleket fordítani (még akkor se, ha az csak két sor, ... arra még a Google is jó), és különböző hatósághoz sem kísérek senkit sem. Még akkor sem ha a szomszéd faluban lakik és nekem épp lenne rá időm.
Néhány hete kaptam egy levelet azzal a megszólítással, hogy "Tisztelt Ügyintéző!"
No, itt álljunk már meg egy szóra!
Nem! Illetve, természetesen megválaszoltam, amire szintén nem jött egy kösz sem...
Elég volt.
Bocs!
Ugyanakkor a lehetőséget nem akarom elvenni senki elől, és ez mégiscsak egy blog, ezért a jövőben az ide érkező leveleket (természetesen név nélkül) kiteszem a felületre és akinek kedve van, az válaszol rá.
Kecske, meg a káposzta, jobb ötletem nincs.
