2013. április 20.

Első benyomások az új helyen

Lassan három hete, hogy beköltöztünk.
Az eddigi tapasztalataim pozitívak. A közvetlen szomszédaim svájciak, egy fiatal pár, a másik egy család. Eddig ugyan sok kapcsolatunk nem volt, a fiatalokkal váltottunk néhány szót, de a kezdeti félelmeim megszűntek.
A második szomszédom egy magyar család. Velük eddig még nem is találkoztam, csak a párom beszélt az egyik taggal. Szerencsére ők is mások, mint az előző helyen.
:)

Ami kifejezetten üdítően hat rám: a csend. A mérhetetlen csend. A másik lakás a falu főutcáján volt, ami azért néha kissé zavart. Hét közben csak a posta autója, ami reggel fél 7-kor érkezett,  hétvégén azonban előkerültek a motorok (nem részletezem).

Itt nem a falu főutcáján lakunk, sőt még az úttól is jó 200 m-re.
Mivel parkolni csak a mélygarázsban lehet, így a ház előtt sincs forgalom.
Szóval,  reggelente és este harapni lehet a csendet. :)

Három háznyira pedig erdő van. Ennek külön örültem. Ugyan sok alkalmam nem volt még a megismerésére, de ami késik, nem múlik.
Ennek, és a forgalom hiányának köszönhetően a remek svájci levegő még jobb itt.
A héten volt pár remek nap (most ismét 2 napja ömlik, ma reggel hó esett), kiültünk a kertbe, nagyon kellemes volt.

Felfedeztük a környéket, ami szintén barátságos. A közelben van néhány vár, amit érdemes lesz felfedezni.

A házunk mögött zajló építkezés sem zavaró, lassan be is fejezik a munkálatokat.

Egyetlen egy apró "hiányosságot" tudnék megemlíteni: míg a másik településen a "számban" voltak a boltok, itt egy picit menni kell utánuk. Ellenben az utca sarkán van egy remek pékség, ami vasárnap is nyitva van.

A házról is valamit: mivel Svájcban kevés a földterület, ezért az újonnan épült házak viszonylag kis alapterületűek, több szinten.
Nekünk négy szint van: az alagsorban vannak a kiszolgáló helyiségek (előszoba, pince, mosókonyha, hobby-szoba), a földszinten fürdő, nappali, konyha, étkező. Az emeleten három háló és a fürdő, a negyedik szinten pedig szintén hálószoba, és persze a tetőtér.
Lift nincs, így a napi edzés biztosított.
:)

2 megjegyzés:

  1. Nagyobb ház, nagyobb csend, nagyobb nyugalom- kívánni sem lehet többet...:)

    A boltba meg majd elszaladsz, egy kis edzés nem árt...:)

    VálaszTörlés
  2. Nincs lift? Hat milyen haz ez? :)

    VálaszTörlés