2013. november 21.

Becsületkassza, önkiszolgálás felsőfokon

Soha nem fogom elfelejteni, amikor először láttam. Csak ámultam, és nem tudtam mire vélni.
Kis bódé, termék, persely.
Ha valaki nem mondja el - kiindulva az otthoni viszonyokból -, még most is ott állok, és találgatok.
Aztán amikor felvilágosítottak, régi emlékek tolultak fel bennem. Gyerekkoromban nekünk sem kell zárni a kaput, az ajtót, ha valaki valamit kölcsönkért, azt visszaadta és folytathatnám. Rég volt, talán igaz sem volt.

El tudja azt valaki képzelni ma Magyarországon, hogy kitesz valamilyen értéket a háza elé (őrizetlenül), ráírja, hogy mennyibe kerül, majd amikor este kimegy, ott találja a pénzt hiánytalanul?
Bevallom, én nem.
Persze, az is lehet, hogy rossz helyen laktam.

És akkor nem beszéltünk még a hatósági engedélyekről. Igaz, néhány éve kiestem a hazai rutinból, így nem tudom, van-e ilyen árusításra jelenleg legális mód.




Itt bárki, akinek feleslege van, azt áruba bocsáthatja, mindenféle fakszni nélkül. Nem kell termelői igazolvány, vállalkozói, TB bejelentés, pénztárgép, nyugta és a többi.
Ha valakinek van egy 100 m2 kis területe, beveti azt virággal, akkor azt is eladhatja.
Sok esetben látom, hogy figyelmes vagy feledékeny férfiak lelkesen szedik az épp virágzás alatt lévő növényeket, majd viszik haza a család női tagjainak. Lehet, a virágbolt már rég bezárt, nem volt idő napközben.
Ugyanígy vehetünk zöldséget, gyümölcsöt, de akár tojást is.
Néhány faluban élő paraszt még tej automatára is beruházott, és a nap 24 órájában lehet friss tejhez/tejtermékhez jutni, anélkül, hogy megzavarnánk a napi teendőiben.
A mi falunkban szombatonként friss, faszénen sült  kenyeret, házi sajtot lehet venni.
Igaz, ezeknek az árai jóval magasabbak, mint annak, amit a boltban kapunk, de garantáltan friss.

Mostanság a sütőtök a menő termék. Egyrészt nagyon egészséges, másrészt itt is teret hódított a "tök-ünnep", és ahogy látom egyébként is előszeretettel fogyasztják a sütőtököt.






A közelben lakóknak ajánlom sok szeretettel, Wildegg határában, Aarau felé a falu szélén berendezett figyelemre méltó sátrat. Mint egy színházi előadás.
:)
(Ha erre jár valaki, egy kávét/teát is fel tudok ajánlani.)


5 megjegyzés:

  1. Hát igen, annak idején a megdöbbenesen túl nekem is az adótéma: Finanzamt kontra APEH (NAV) jutott eszembe. Hogy a paragrafusok büvöletében élö kockafejü német azt tudja mondani az ilyen "háztájira", hogy nem az ebböl beszedhetö évi 2-3-500.- € áfából fog az országnak jobban vagy rosszabbul menni..... Otthon meg ott ül a WC-s néni az aluljáróban az APEH-hoz online bekötött pénztárgépével... Na pont ennyi a különbség életminöségben (nem anyagirakra gondolok) a két világ között.....
    Otthon elöször a persely tünne el pénzestöl, aztán a kitett metszöollók (a szedd magad virágosnál), majd a virágok java is (a többit meg letaposnák).És mindez kb. 1 (??) óra alatt...

    VálaszTörlés
  2. Sajnos -legalább is, ahogy olvastam- romlik a helyzet
    "Egészség és biztonság:

    A svájci egészségügyi ellátás az egyik legjobb a világon, de nagyon drága, egészségügyi biztosítás ajánlott. Kötelező védőoltás nem kell. Svájc biztonságos ország, alacsony a bűnözés, de emelkedik a lopások száma, több a zsebtolvaj és a szélhámos a városközpontokban és a tömegközlekedési eszközökön. Nem ritka a rablás az éjszakai vonatokon. Segélyhívó telefonszámok: rendőrség: 117, tűzoltók: 118, mentők: 144."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igazad van. Főleg a francia határ mellett élők panaszkodnak. A szomszédban élő rengeteg menekült jár ár előszeretettel bűnözni.
      :(
      Remélem, sikerül visszaszorítani a jelenséget a hatóságoknak,

      Törlés
  3. Ilyen becsületkassza működött még 25-30 éve Kőszegen is, természetesen ennél jóval szerényebb mértékben. De valóban működött.

    VálaszTörlés
  4. 11 éve láttam hasonlót, Kőszegen. Patisszon, gyümölcsök voltak kirakva a belvárosi porták elé, mellette kis perselyek. El sem tudtam képzelni, hogy működik a dolog:). Budaörsön lakom, elképzeltem, itt pillanatok alatt lába kelne a perselynek is, nemcsak az árúnak:)). Később megtudtam, ez a becsületkassza.

    VálaszTörlés