2014. április 27.

A 'bajnak' nem küldünk meghívót, bejelentkezés nélkül érkezik

Bizonyára észrevettétek, hogy az aktivitásom egy kicsit megcsappant  a héten. A témák "hegyekben állnak", így nem arról van szó, hogy nincs már miről írni, csak közbejött egy kellemetlen esemény.

Sajnos, a problémák bármilyen természetűek is, rendszerint váratlanul érkeznek és alaposan fel tudják borítani a mindennapjainkat. Csak abban bizakodhatunk, hogy a lehető legjobban, leggyorsabban, nagyobb veszteség nélkül jövünk ki belőle.

Az "én" történetem már jó egy hónappal ezelőtt kezdődött, amikor épp otthon voltam. Történetesen aggasztott az anyukám állapota.
Tudni kell, hogy már jó ideje az egyik lábában protkóval él, ami az elmúlt több mint két évtizedben egész jól működött. Ellenben, az utóbbi időben a másik lába fájt. Egyre jobban.

Először ráfogta a hirtelen jött kerti munkára, hogy a másik lábát kímélve, ezt biztosan megerőltette. Mivel nem vagyunk orvosok, és jobb nekünk sem jutott eszünkbe, nyugtáztuk a helyzetet, és bíztunk benne, hogy amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozik a probléma.
Csakhogy, az állapota egyre rosszabb lett. A körzeti orvos fájdalomcsillapítót, vitamint, krémet adott, mondván bizonyára valami ízületi gyulladás, ami oda sugároz ki.

Néhány nap múltán már nem tudott lábra állni. Szóltak az orvosnak, hogy menjen ki. A doki kedden (Húsvétot követően), arra hivatkozva, hogy sok volt aznap a beteg, majd csak a másnap délelőtti rendelés után megy ki, azaz több mint 24 óra múlva.
A fantáziátokra bízom, hogy mit gondolok erről.
:(

Csak mellékesen :
A SEMMELWEIS  EGYETEM ORVOSI ESKÜJE 

semmelweisÉn, (…) esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Orvosi tudásomat a betegségek megelõzésére, a betegek testi-lelki javára, betegségük gyógyítására fordítom. A hozzám fordulók bizalmával, kiszolgáltatott helyzetével visszaélni nem fogok, titkaikat fel nem fedem. Egyenlõ figyelemmel és gondossággal gyógyítok minden embert. Tudásomat és gyakorlati ismereteimet állandó képzéssel magas szinten tartom, de ismereteim és képességeim korlátait is tudomásul veszem. Az orvosi mûködésemmel kapcsolatos etikai követelményeket tiszteletben tartom. Arra törekszem, hogy az orvostudomány, valamint a Semmelweis Egyetem jó hírnevét öregbítsem és megbecsülését elõmozdítsam.



Más választás nem lévén, telefon az ügyeletnek. Onnan ki is jött egy doktornő, aki azonban azt mondta, hogy "csak úgy", lábfájással nem lehet beutalni beteget a kórház ambulanciájára.
Kvázi hazudni kell valamit.

Értsd jól, ha csak simán beteg vagy, és még nem lóg a beled, vagy van egy csepp vér az ereidben, nem visz el a mentő.

Félreértés ne essék, ezen most nem csak a személyes érintettség miatt vagyok felháborodva, de az nonszensz, hogy egy (tök mindegy miért) járásképtelen beteget nem visz el a mentő. (Korábban már nekem is volt egy ilyen esetem, amikor rosszul voltam és nem jöttek ki. Igaz, hogy az a betegség köszönőviszonyban sem volt ezzel az esettel).

Hát ki az az elmebeteg, aki ezt a szabályt megalkotta?
Nem vagyok rosszindulatú, de komolyan kívánom, hogy kerüljön ilyen helyzetbe.

A doktornő tehát hazugsággal hívta ki a mentőket, de akkor még neki is az volt a véleménye, hogy valószínűleg vissza is hozzák, mert nem akut a probléma.

Hát nem tudom, ha valaki nem tud járni, az nem akut?

Így aztán egyedül ment be a mentősökkel.
Mivel nem hozták vissza az éjszaka, én másnap hajnalban elkezdtem nyomozni, hogy vajon hol van.
Szerencsém volt, a központi telefont azonnal felvették. Több kapcsolás után kiderült, hogy az anyukám nemhogy nem jön haza, de épp készítik elő a műtétre, mert combcsonttörése van.
Jó hogy ültem, mert a hangom is elakadt.

Még jó, hogy csak hazugsággal került be...
Ha őszinte, akkor mi van? Még mindig otthon csücsül?
--------

A másik, ami az eset kapcsán eszembe jutott, hogy néha szidjuk és átkozzuk ezt a modern világot a sok kütyüvel együtt, de ha belegondolunk jó, hogy vannak.
Hisz ezelőtt 30-40 évvel még csak értesíteni is nagy-nagy késéssel tudtak volna. (Mi is volt akkor? Távirat.)

Így, a műtétet követően azonnal tudtam vele beszélni. És persze nem csak vele, hanem a családi riadóláncot is azonnal sikerült indítani.
Hát, na.... ez van.




8 megjegyzés:

  1. Nagyon sajnálom és megértelek, egyetértek. De ha Ő itt, Ti ott, akkor megnyugtató megoldást kell találni minden előre nem látható eseményre.
    Én ebben élek, nem tudok kijárni(egy gyógycar mellékhatásaként a rák mellett még a jobb lábam is tönkre lett téve) ezért örző szolgálatot rendeltünk, ami a nap 24 órájában a segítségemre jön. Pánikgomb lóg a nyakamban, csak a zuhanyzóba nem vihetem. Bármi bajom van, és segítség momentán nincs láb alatt, akkor gomb be. Kijönnek, ha szükséges mentőt hívnak és akit én az adataimba beírtam, azt értesítik. 1 kulcs náluk, tehát nélkülem is be tudnak jönni, ha segíteni kell. Kedves, rendes szakemberek. A telepítés volt 5 e+Áfa és havi 3,5 eFt-ot fizetünk. Ez itt nem a reklám helye, de gondoltam, hátha segíthetek. Mis is csak akkor léptünk ebben a témában, amikor egy éjszaka elestem és nem tudtam felállni.
    Jobbulást kívánok édesanyádnak és valami jó, megnyugtató megoldást.
    Üdv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Márta!
      Köszönöm szépen a soraid, és hogy megosztottad ezt a lehetőséget. Én sem hallottam még róla és nagyon hasznos lehet másoknak is.
      Jó egészséget kívánok szeretettel!

      Törlés
  2. Grüzi, jobbulást kívánok anyukádnak ! Sajna az ilyesmi mindig váratlanul jön, de ha jön, akkor minden bonyodalommal együtt. Remélem mihamarabb jobb hírekkel tudsz szolgálni!
    És csak egy picit off, de említed a táviratot... Pont tegnap pakolásztam iratokat és találtam egy 2008-as táviratot (szerintem az utolsó, amit életemben kaptam, néztünk is rá annak idején is már, mint borjú az új kapura), amiben a bankunk egy elmaradt részlet miatt SOS visszahívást kér (telefonon éppen nem értek el).Röhej, hogy akkor már ugye böven volt email, mailcímünket a bank is tudta, de hát izgalmasabb megoldást választottak (mi meg szívbajt kaptunk, mert a dísztávirattól eltekintve, a váratlan távirat soha nem jelentett jót....). Erre ma reggel a rádióban hallgatom a beugratós interjúkat az "utca emberével", egy 20 év körüli nö simán rávágta a kérdésre, miszerint hány gramm egy telegramm, hogy 600... :-) A másik nyolc megkérdezett meg agyalt rajta nem keveset. No komment, itt tartunk, igaz idöközben mobil, internet, skype, twitter, meg a jó ég tudja mi minden szolgálja a kommunikációt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, én is bízom benne, hogy hamarosan felépül.
      :)
      Ez a sztori tényleg érdekes. Nem is értem, hogyan jutott eszükbe táviratot küldeni. :)))
      Az én gyerekeim már nem is tudták, hogy mi az.
      A múlt évben jutott eszembe, hogy egy esküvőre dísztáviratot küldjek. Ez már manapság "érdekesebb", mint a mai jól ismert üzenet formák.

      Törlés
  3. Jobbulást anyukádnak! A Márta által megosztott információ pedig nagyon hasznos lehet sokaknak. Lehet tudni a cég nevét? Nekem egyedül van a lakásban otthon apukám, nem is fiatal már, beteges, stb...Lehet, hogy később szükség lenne rá!

    VálaszTörlés
  4. Küldtél is dísztáviratot ?? Van még ilyen szolgáltatás ezek szerint ??? Kiváncsi lennék, hányan használták mondjuk tavaly egy év alatt? Kb. olyan lehetett az arány, mint a telexnél.... Arról speciel tudom, hogy itt még hivatalosan létezik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. Meg is leptem őket. :)
      Nem tudom, hogy mennyien élnek a lehetőséggel, de szerintem kevesen.

      Törlés
  5. Köszönöm szépen a sok jókívánságot, amit itt és levélben küldtetek. Nagyon jól esett. :)
    Vigyázzatok ti is magatokra!

    VálaszTörlés