2014. április 8.

Gyámhatóság vs. külföldre megy a gyerek

A jogszabályokat úgy cserélgetik a döntéshozók, mint mi a bugyogót.
Ember legyen a talpán, aki eligazodik, hogy mit, mikor, hol és kinek kell bejelenteni, ha valaki külföldre költözik ideiglenesen vagy letelepedési szándékkal.
Még akkor sem árt követni a dolgokat, ha egyszer már elintéztük. :)

Bár engem már nem érint, de hosszasan lapultunk évekig, hogy ne kerüljünk a gyámhatóság látókörébe, amíg a gyerek nagykorú nem lesz.
Mivel már túl vagyunk rajta, írhatok róla.

A hat évvel ezelőtti szabályozás úgy nézett ki, hogy amikor kijöttünk, az ideiglenes külföldi tartózkodást választottuk. Ezt jelentettük le az okmányirodában. Megmaradt az összes személyi okmányunk.
A gyereket kiírattuk az iskolából, ahol be kellett volna mutatni a befogadó iskola igazolását, ám amikor eljöttünk még nem volt befogadó iskola, így az a feledés homályába merült. Hogy a jegyző miért nem kereste, az akkor még jócskán iskolaköteles gyereket, nem tudom. 

Akik megszívták a gyámhatósággal azok voltak, akik rögtön a kivándorlást választották. Na, őket kezdte el szívatni a hatóság, de rendesen.



Megnyugtatásul, ezt a szabályt megváltoztatták az alábbiak szerint, ami 2014 március 15-től hatályos.


4:160 § [A gyermek gondozása, lakóhelyének és tartózkodási helyének meghatározása]
 (5) A gyermek huzamos időn át– így tanulmányok folytatása, munkavállalás vagy más hasonló célból – önállóan vagy egyik szülőjével mindkét szülő egyetértésével tartózkodhat külföldön.
 (6) A gyermek letelepedés céljából történő külföldre távozásához erre vonatkozó szülői engedély szükséges.

Ezzel a rendelkezéssel „kiiktatták” a gyámhatósági sz@rakodást. Elégséges, ha a szülők beleegyeznek. Itt akkor kerülhetünk akadályba, ha elváltunk és az egyik fél nem akarja a hozzájárulását adni. Ezt már nekünk kell adott esetben lebokszolni.

A kiköltözést továbbra is be kell jelenteni az iskolának és/vagy a jegyzőnek.

2 megjegyzés:

  1. Ugye közben megszüntették az "ideiglenes külföldi tartózkodást", attól kezdve még nagyobb lett a káosz. Csak véglegesen lehetett volna kijelentkezni...Van akinek ez sikerült gyámhatóság nélkül, de nálunk követelték a gyámügy határozatát. Ügyintézőtől, irodától függött...
    Volt aki úgy értelmezte, hogy nem kell ez az engedély, volt aki nem.
    Hogy ezeket az új szabályokat hogyan értelmezik, majd nyáron megtudjuk :-) Nekifutunk még egyszer, mert elsőre nem sikerült tavaly kijelentkeznünk :-)

    VálaszTörlés
  2. Egy csoportban olvastam a következőt. Anyuka egyedül utazott külföldre repülővel az apukához, aki a reptéren várta őket.
    A magyarok nem akarták engedni az utazást, mert nem volt írásos nyilatkozat az apukától, hogy az anya egyedül viheti a gyerekeket külföldre. Végül sikerült elindulni telefonálgatások után.
    Ez most volt, az új szabályok bevezetése után. Szóval nem kell gyámhatóság, de nem árt ilyen esetben magunkkal vinni ezt a nyilatkozatot. Vicces vagy szörnyű?!

    VálaszTörlés