2014. április 15.

Gyereket várunk

... természetesen nem én vagyok kismama. Tudom, hogy kissé hatásvadászra sikeredett a cím. :)
Én már csak nagymama szeretnék lenni, lehetőleg nem a nagyon távoli jövőben. Khm, jó diplomatikus, igaz? :D

Az utóbbi időben több baba is született a családban (biztosan áramszünet volt 9 hónapja), ezen kívül többen kérdeztetek az itteni kismama-szülés témáról, ezért segítséget kértem egy itteni kedves barátnémtól, aki nemrégiben szült, hogy tegyük helyre a dolgokat.

Az interjúalanyom így Tina lett, aki időközben megtisztelt azzal, hogy kisfia keresztanyja is lehetek, már túl van a babavárás, majd szülés időszakán.  Őt faggattam arról, hogy mennyiben más, más-e itt a folyamat (bevallom, az otthonival sem vagyok már képben, hisz 25 év távlatából homályosak az emlékeim, ráadásul egy csomó dolog megváltozott azóta).
Az elején kiemelem, hogy az ő esete egy teljesen átlagos, sallangoktól mentes történet, ettől bizonyára vannak /lehetnek eltérő esetek is.
Szívesen veszem, ha leírjátok, ha ettől eltérő tapasztalatotok van.

Kezdjük az elején!
Amire érdemes figyelni: ha valaki itt születik vagy gyermekként érkezik, felnőtté válásakor automatikusan „számol” a biztosító azzal, hogy gyermeket fog vállalni, tehát ennek a díjtételét (terhességi ellátás, szülés) automatikusan bekalkulálja a biztosítás összegébe (Krankenkassa). Ha valaki felnőttként érkezik, akkor erre a biztosítás megkötésekor érdemes javaslatot kérni.
Ha valaki extra szolgáltatást kíván igénybe venni (privát kórház, szoba), azt is jelezni kell.


Mi van, ha felmerül a gyanú? Minden gyógyszertárban, nagyobb üzletben beszerezhető a gyorsteszt  (Schwangerschaftstests). Az ára nem kevés, kb. 10 franktól kapható. Mikor a témában kutakodtam, találtam egy idevágó cikket, amit ITT olvashattok.






Ha elvégeztük a vizsgálatot és pozitív az eredmény, érdemes azt megerősíteni egy orvosi vizsgálattal.
Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de úgy gondolom, hogy nem árt, ha valaki egy fix orvoshoz jár. Ezen lehet vitatkozni, választás kérdése. Tinának is volt már előzőekben itt egy nőgyógyásza, akihez járt az időszakos vizsgálatokra. Így ő természetesen hozzá ment az első hivatalos vizsgálatra, de ez természetesen itt sem kötelező. Lehetőség van egy vizsgálatra bemenni a kórházba is.

A hazaival ellentétben nincs a terhesség idején védőnői szolgálat és terheskönyv sem. Nem tudom, hogy otthon még van-e ilyen, nekem volt.
Azt nem sikerült kiderítenem, hogy van-e valamilyen előírás a kötelező jellegű vizsgálatok számát illetően, mert kismamánkat az orvosa havonta rendelte be, és végezte el az UH-t, a vér-, és vizeletvizsgálatot. Mivel problémamentes volt a terhesség, nem kellett extra beavatkozásokat végezni.
Természetesen, ha valami probléma mutatkozik, akkor elvégzik a szükséges plusz vizsgálatokat, (pl. terheléses vércukor)

A nőgyógyásznál: párszor elkísértem Tinát, az ott tapasztaltakról első kézből van információm. Telefonos időpont egyeztetést követően kerestük fel a rendelőt. A rendelő tip-top, ahogy a svájci mondja. Az előtérben két (!) recepciós-nővérke. Hogy miért kell kettő, azt nem tudom. Ők intézik az adminisztrációt, és végzik el a labor vizsgálatot. Utána kis várakozás után lehet bejutni a doktorhoz.
A vizsgálat után minden esetben egy kinyomtatott papíron van a labor eredménye, az UH felvételen látszó dolgok és egyéb eredmények. Ezt érdemes gyűjtögetni, bár ha legközelebb is ehhez az orvoshoz megyünk, akkor neki is rendelkezésre áll a gépében.





Visszatérve az orvosra: ha van is választott orvosunk, nincs rá garancia, hogy ott lesz a szülésnél, ugyanis nem minden orvosnak van kórházi praxisa. Kvázi itt lehet valaki csak nőgyógyász, csak szülész vagy mindkettő.
Másodsorban lényeges különbség, hogy itt a szülésznő vezeti le magát a szülést. Orvosra csak probléma esetén, illetve az "utómunkálatokhoz" van szükség.

Visszatérve a biztosításra, minden terhességgel és szüléssel kapcsolatos költséget a biztosító fizet. Ha kapunk róla számlát, az rendszerint csak tájékoztató jellegű és tovább kell küldeni a biztosítónak, hogy rendezzék azt.

Ha már bizonyosan tudjuk, hogy állapotunk megváltozott, illik időben szólni a munkahelyen. Amennyiben valaki a terhességre veszélyes munkakörben dolgozik, úgy a munkáltató köteles könnyített munkakörben alkalmazni a kismamát. Ha ez nem megoldható, vagy probléma lép fel, akkor marad a táppénz. Persze, ennek az orvos nem örül, mert a biztosító őt cseszegeti, de határozottnak kell lenni. :)

Az idő előrehaladtával nem árt eldönteni, hogy apás szülést szeretnénk-e. Ha igen, akkor biztosítanak lehetőséget a felkészülésre a kispapának is, de nem kötelező jelleggel.
Aztán szépem leketyeg az idő.
:)

Amikor menni kell...
Ebben nincs különbség. A kórházba érkezéskor a szükséges dokumentáció elvégzése után várakozás. Kinek hosszabb, kinek rövidebb ideig. Ahogy hallottam, otthon is elég jó körülmények várják a kismamákat a szülőszobán. Most nem elevenítem fel, hogy mi volt 25 éve, nekem azzal sem volt bajom, nem nyaralni mentem. Abban a helyzetben engem nem nagyon foglalkoztatott, hogy családbarát-e szoba (persze, nem vagyunk egyformák). Természetesen, ha valakinek van friss otthoni tapasztalata, összehasonlítva az ittenivel, biztosan utóbbi fog kijönni jobban a dologból.

Az tény, hogy itt több a kényelmi faktor, de meg is fizetjük az árát. 
Részletesen: a szülőszobák egy személy részére vannak berendezve, WC-vel, tusolóval ellátottak. Itt zajlik a vajúdás és maga a szülés is. A vajúdáshoz az összes modern cucc biztosítva van, szintén a szobában. A szülés utáni még egy picit itt marad a társaság, amikor megtörténik a bemutatkozás az új jövevény és az anya/apa/akárki között. Az anyukát bárki kísérheti a szülés folyamatánál, legyen az családtag vagy barát.
A szülőszobák rögtön a műtő mellett vannak elhelyezve, ha netán valami gond lenne.
Szülés után ételt, italt is hoznak. Apukának is, mert ő biztosan jobban elfáradt. :D


Tina szülőszobája

A kórház, ahol Tina szült - bár nem mostanában épült -, nagyon szép. A KSB oldalát ITT találjátok.
Nagyon nagy ötlet a "friss" babák fotója, a babygalerie-ben. :)

Egy kis idő múlva szállítják fel anyukát a picivel az osztályra. A szobák általában 1-2, de maximum 3 ágyasak.

Az ellátás vetekszik egy hotel ellátásával. Választható a menü (tekintettel még a vegákra is). A baba éjjel-nappal az anyukával van, ha nem gátolja ezt semmi. A kórház biztosít mindent (értsd a pelenkától át a ruhákig), amire az ottani tartózkodás ideje alatt szükség lehet. Még babakocsi is van, ha az anyuka kedvet érez egy sétához a parkban. A gyerekek egy kis üvegfalú kocsiban vannak elhelyezve, így a mama mindig láthatja, anélkül, hogy ugrabugrálni kellene az ágyból.


A szobában mindig friss tea, üdítő van kihelyezve. A betegeket ellátó személyzet kedves, mosolygós.
Itt jegyzem meg, hogy bár ezek a feltételek az én időmben nem voltak adottak, de a személyzet akkor is nagyon kedves volt (megyei kórház).
A kórházi tartózkodás itt is 3-4 nap. Utána haza lehet vinni a kicsit. 

Milyen szociális ellátás jár?
Természetesen családi pótlék, ami gyerekenként 200 és 250 frank között változik.
Tájékozódni a kanton kiválasztása után a  Familienzulagen linkre kattintva ITT lehet.
Másodsorban anyasági ellátást, amiről bővebben szintén ezen az oldalon a Mutterschaftsentschädigung fülre kattintva találhatunk tájékoztatást. Ennek feltételei vannak, történetesen szükséges 9 havi biztosítási jogviszony és 5 hónap munkaviszony. Összesen 98 (!) napig jár, és a bér 80 % illetve nem haladhatja meg az összege a napi 196.- frankot. Igényelni szükséges, a jobb oldalon letölthető az igénylőlap.

Hogy utána mi van? Egyéni választás kérdése. Ha anyuka előtte legalább egy évig dolgozott, akkor elmehet munkanélküli segélyre, vagy - amennyiben el tudja helyezni a kicsit-, visszamegy dolgozni, vagy a család egy keresetből kell, hogy gazdálkodjon.

Amit különbségként észrevettem, mint laikus, hogy itt jóval természetesebb maga a terhesség és a szülés folyamata, mint otthon.
Én anno veszélyeztetett terhes voltam, de nem „rugóztattak” annyit, mint most egy problémamentes kismamát.
Ami érdekes, hogy a sok vizsgálat ellenére sem születik kevesebb beteg gyerek. L
Gyanítom, hogy otthon ez is a pénzről szól. Mivel a gyerekről van szó, a kismama nem fogja visszautasítani a behívókat, ami sok esetben a zsebből történő pénz kiénekeléséről szól (szerintem).
Bár, épp a minap hallottam, hogy nyártól jóval nagyobb jelentőséget/felelősséget kapnak a szülésznők, mint most van nekik. Hajrá!

Végére érve a leírásnak, köszönöm Tinának a segítséget, a fotókat.
Kívánok minden kismamának itt és otthon problémamentes várandósságot, és könnyű szülést!
J


4 megjegyzés:

  1. Hát engem már nem érint :-) Meglepett a havonkénti ellenőrzés, mert általában azt olvasom, hogy külföldön kevesebb van belőlük (nem konkrétan Svájcban). Én mondjuk frissebb tapasztalatokkal rendelkezem az otthoni szüléssel kapcsolatban, de ez nem mérvadó, mert én veszélyeztetett terhes voltam, többször ellenőriztek, mint egy normál terhességet.
    Hát az ételben persze van nagy különbség, ezt mondjuk láttam, amikor a gyerek volt kórházban.
    Otthon is éjjel-nappal az anyukával lehet a gyerek, csak mondjuk nagyobb az egy szobában lévő ágyak száma általában, bár vannak 1 ágyas szobák is.
    Pelenkát, ruhákat otthon is biztosít a kórház, legalábbis mi kaptunk.
    Az én gyerekeim is ilyen átlátszó falú kocsiban voltak.
    Nekem egyébként semmi bajom nem volt az otthoni kórházi ellátással sem, itt meg nem szültem.

    VálaszTörlés
  2. Otthon is havonta van ellenőrzés de én is veszélyeztetett terhes voltam, mint az előttem szólók, de a normál is havonta. Pedig már a cím után biztos voltam abban hogy te vagy a szerencsés :-). Kb. a mostani korodban akartam még utoljára második gyereket de aztán hamar lebeszéltem magam róla. Amit leírtál az állami szülés menete vagy ott olyan nincs?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez az "állami". Olyan ismerősöm nincs, aki meg tudná finanszírozni a privátot..
      :D

      Törlés
  3. Ahogy korábban is írtam, nekem sem volt eddig semmilyen problémám az ellátással otthon, de én - ahogy tapasztalom- kakukktojás vagyok (ismerősök és ismeretlenek szapulják állandóan a rendszert).

    Ha már szóba került, jöjjön egy kis történelem. :)
    Előtúrtam a terheskönyvem, 1989-ben kelt.
    Vérvétel: 3 alkalommal, UH - 2 alkalommal, vizit havonta (ha jól emlékszem ez sem járt mindig vizsgálattal, csak a táppénzes papírért mentem).
    Szülőszoba: 3 személyes, függönnyel elválasztva
    Kórterem: 10 (!) személyes - tök jó volt, szarrá röhögtük magunkat egymás nyomorán
    Baba-mama barát: na, az nem volt, hála Isten. Engem egyáltalán nem zavart, hogy nincs ott a gyerek állandóan.
    Papás szülés: szerencsére, az sem volt akkor divatban.
    Sőt. Mivel nem volt mobil telefon sem, a családom azt sem tudta, hogy megszültem. :D

    VálaszTörlés