2014. június 16.

750 éves a falunk

A Wikipedia szerint a falu első emlékei a római korhoz köthetőek, a települést az Alemannok kezdték felépíteni a 6-7. században. A falu  neve német eredetű (jelentése: a területen él), és  először 1261-ben került feljegyzése, akkor még Veltein-ként. A 13. században épül a falu határában lévő Wildenstein kastély, amit napjainkban újítanak fel.



A vár és a falu is a Habsburgok tuljadonában volt, majd a középkorban többször gazdát cserélt.
Erről korábban írtam már, ITT.
Elsősorban gazdálkodásból éltek a lakók, a 20. században azonban néhány ipari üzem is betelepült.
(Azóta a fél falu az Aeschlimannoké.)
A település lakóinak száma jelentősen megnövekedett, jelenleg mintegy 1500 fő lakik itt.





Az idei évben ünnepelték a falu 750 éves fennállását, amit egy ünnepségsorozattal tettek emlékezetessé a falu őslakosainak és az érdeklődőknek.
/Bevallom, én nem mentem el, mert nem tartozik kedvenc elfoglaltágaim közé a falusi búcsú hangulatú összejövetel./
A fő produkció ezen a hétvégén volt, amikor egy 3 napos eszem-iszom, dínom-dánomot rendeztek, vidámparkkal, kiállításokkal, szórakoztató programokkal.

Sztárfellépő a Nockalm Quintett volt. Nem ismerem a helyi zenei erőket, így utána kellett néznem, hogy kik ők. Az együttes hivatalos honpapját ITT találjátok.
Hát, na!
Azt hiszem először és utoljára hallgattam.  :)
Nem az én ízlésvilágom, de biztos van akinek bejön.
Egy kis ízelítő ITT.

A lakók nagyon készültek, már a hét elején csinosították az utcákat, az önkormányzat feltette a zászlókat, svájciasan nagyon tip-top lett minden.



A település zászlaja


Főutca



A buli helyszíne


Végighaladva a falu rövidke főutcáján,, ti is megnézhetitek a rögzített videón.
Illetve mégsem, de majd napközben dolgozok még az ügyön.
:D

Kis késéssel, de csak most sikerült megoldanom a problémát. A minőségért elnézést kérek, nem egyszerű filmezni és kocsi vezetni egyszerre. :)

Elméletileg ITT lehet megnézni.






4 megjegyzés:

  1. Én szeretem ezeket a falusi "banzäjokat" . Tetszik, hogy a lakosok annyira magukénak érzik a településüket, s ami ott ill. a településsel történik, abban személyesen érintettnek érzik magukat.. Az ilyen "ünnepségek" összetarto erejüek, ezeken mindenki talälkozik mindenkivel, a régen nem lätott ismerösök is összejönnek akarva-akaratlan. Persze ennek az "öslakosok" szempontjäbol van jelentösége, nekünk "betelepülteknek" nincs meg az a hangulati töltet, hiszen bärhogy is nézzük kivülällok vagyunk. A magam részéröl sajnälom néha, hogy ez igy van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez otthon is így működik, igaz az anyagi források hiánya miatt kevés helyen engedhetik meg a nagy bulit. Bár, azt sem tartom jónak, hogy pont erre hivatkozva egyre kevesebb az ilyen esemény.
      Az is megfigyelhető, amit említettél. A betelepülő, ott is betelepülő. Rajta múlik, hogy be szeretne-e illeszkedni. :)

      Törlés
  2. Hát ez a Nockalm Quintett, ez elég rendesen odacsap a kultúrának, az egyszer bizonyos :) de inkább :(

    VálaszTörlés
  3. :)
    Nem is tudom mivel tudnék párhuzamot vonni.
    :D
    Balázs Pali?

    VálaszTörlés