2014. június 30.

Egy kis kirándulás - Livigno

Vannak olyan helyek, alkalmak, ahova/amikre hosszú évek óta készülök elmenni/megnézni, de valahogy nem akar összejönni.
Egyik ilyen, a velencei Karnevál. Bár, Velencében sokszor voltam már, de soha nem sikerült ezeket a kirándulásokat a farsangra időzíteni. Majd talán egyszer.
Egy másik hely a listán, a szintén olasz Livigno.
Egy időben - üzleti ügyek miatt -, sokszor jártam Olaszországban, de sajnos ez a hely nem érintette a megszokott útvonalat, ezért kimaradt a megnézésre várók közül.

Ám, most kaptam az alkalmon. Mondják, hogy legjobb a spontán ötlet, ezt meg tudom erősíteni.
Az ötletet egy "virtuális ismerős" írása adta, akinek szívesen olvasom a blogját, és aki a közelben él/élt.
(Az élet St.Moritzban)
Nem maradt más hátra, mint a lusta családomat is meggyőzni arról, hogy kerekedjünk fel.
Nem nagy erőfeszítésembe került.
:)
Szerencsénk volt, mert viszonylag gyér forgalom mellett autóztunk.





A GPS két verziót ajánlott, az egyik egy alagutas megoldás lett volna, Zernez fele, ami egy nemzeti parkon át vezet (biztos nagyon szép), ám mi a másik megoldást választottuk, a hágókon keresztül mentünk. Ilyenkor nyáron nyitva van, de még most is havas a hegyek csúcsa. A legmagasabb pont 2300 méter körül van.


























Ez azért is szimpatikus választás, mert így útba esett St. Moritz is, ami Európa egyik legszebb/leghíresebb/legdrágább (ez így mind együtt) üdülőparadicsoma. Ahhoz képest, hogy a síszezonnak már régen vége, sokan látogatnak el ilyenkor is, hisz a környezet gyönyörű és a helyiek próbálják megtölteni programokkal a helyet nyáron is.
Nem lehet egyszerű feladat, mert rengeteg a szálloda.




Ajánlom a város weboldalát, ITT:

Innét már nem kell sokat autózni, még egy hágó van hátra. :)



















Egyetlen szóval tudom csak jellemezni: gyönyörű.
A hegy tetején az út hirtelen elágazik, és elkanyarodva már a határon vagyunk. Olasz oldal üres, nem így a svájci. Hazafele lesz para.
:)
A határt követően kb. 20 km-t kell már csak a kocsiban ülni és megérkezünk egy kis katlanba.






















A települést nem ilyennek képzeltem. Illetve, arról volt sejtésem, hogy egy egyutcás kis falu lesz, de arról nem, hogy a régi - akár több százéves - házakat alakítják át üzletekké. Sajátos hangulatot ad, amikor bemész egy "viskóba" és ott a legújabb méregdrága márkájú ruhákat veheted meg.






Az áraktól annyira nem voltam elájulva, a benzin, az alkohol- és a dohányáru kivételével nem "éreztem" hogy vámmentes zónában vagyok.
Hajazva az olasz idegenforgalmi "szabályokra" délben itt is szieszta van. Ügyesen ki van találva, mivel - ha nem épp síelni, bicajozni jön valaki, hanem simán csak kirándul, akkor a déli órákban kénytelen lesz beülni egy kávézóba vagy étterembe. 
:)

Ami persze közel sem "fáj" annyira, mintha Svájcban tenné az ember.
Már a déli órák előtt az utcán vagy az éttermek előtt vadásznak az éhes népségre és kedvezményekkel csábítják az arra sétálókat.
Egy kávé (igazi kávé) - 1,00
Egy cola - 2,50
Egy pizza - 7,50

Ezek mellett vannak menüajánlatok - 12 eurótól, valamint direkt variálható turista összeállítások is, már 10 eurótól.
Jellemző, hogy itt is próbálják az egész évet kihasználni és nem csak a síszezonra koncentrálnak. Jelen pillanatban is alakítják/építgetik a hegy oldalában található kerékpárpályát.



A faluról ITT olvasható több információ.
A szoba árak változóak, a település központjában 120 frankért/tól kaphatunk egy szobát.
Persze, nem árt figyelmesen választani, mert pl. a település központjában lévő Concordia Hotel melletti házban tehenet tartanak, így masszív tehénszar uralkodik. :)

Érdekességként megemlíteném (nem tudom kihagyni a szakmát), hogy a házak anyaga kő ős fa. Mondjuk nem ez a meglepő, mert miből is lenne, hisz abból akad itt bőven. Engem az lepett, hogy a házak teteje is fa.
Az újonnan épült házakra ellenben már kőpalát tesznek.




Egy szónak is száz a vége, úgy gondolom, ha az ember csak kirándulni jön, akkor is el lehet tölteni egy hétvégét a falucskában.
Ajánlom mindenkinek, én egyet most kihúztam a bakancslistámról.

P.S: sok fotó és videó is készült. Ha a technika nem szúr ki velem, akkor a napokban feltöltöm.

5 megjegyzés:

  1. Eszméletlen szép képek. Köszi.

    VálaszTörlés
  2. Szép kiränduläs lehetett ! Ezennel àtemelve a mi bakancslistänkra ! :-) St.Moritzban voltam mär télen is nyäron is, de mi nem mentünk toväbb.

    VálaszTörlés
  3. Livigno tényleg gyönyörű. Mi nyáron jártunk párszor, sajnos már elég régen, -"alpokos csavargásaink" -közben ...
    Két "sztori" (bocs.)
    -Egyik alkalommal este érkeztünk, Svájc felől, és Livino "zárva volt", vagyis az alagút "ajtaját" este 8-kor bezárták...
    -Másik "livigno-s esetünk": = -a legdrágább whisky-...
    -Livigno-ból két úton lehet "kijönni": -vissza Svájcba, -vagy le, Olaszországba. Az utóbbi, egy csodálatosan szép, hosszan "letekergős" panoráma út, végig virágzó sárga rekettyésekkel, gyönyörű "kiállókkal", parkolókkal, stb. -(és persze, mint kiderült, az olasz fináncoknak eszükbe se jutott "kocsibabelenézéssel" fárasztani magukat, -(Livigno vámszabad terület, a "közös EU" előtt jelentősen olcsóbb volt a pia, cigi, üzemanyag, vendéglátás stb.)
    -A lényeg, egyik csavargásunkon kedvenc whiskynk éppen "ákciós" volt, vettünk pár üveggel, -és, akkor úgy döntöttünk, hogy most Svájc felé megyünk vissza...
    -Természetesen, a svájci finánc nem volt rest szétnézni a kocsiban, ---brühü-brühü...-mint kiderült, "feléjük" csak fejeként egy üveggel lehetett vinni, -így aztán a többire, -(szerencsére csak pár üveg volt pluszban), -akkora vámot fizettettek, hogy ihaj...-(az összes baráttal közölve volt, hogy most, k.....drága whisky-t kapott)...
    -Elnézést kérek, hogy visszaéltem az írásoddal, "nosztalgiázásból kifolyólag"...
    Aki teheti, nézze meg Livigno-t, mert csodaszép, -(szerintem, főleg, ha Olaszország felé tud "letekeregni"....-bocs.)

    VálaszTörlés
  4. Elnézést a névtelenségért, gmail-mel éppen valami gond van: zsuzsa.sulyok@gmail.com.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi probléma, nem kötelező megadni.
      :)
      Köszönöm a történeted. Örülök, ha más is megosztja a saját tapasztalatait, nagyon hasznosak.
      Bennünket is megkérdezett a svájci finánc, hogy mennyi alkoholt hozunk, de mi csak a megengedettet csomagoltuk oda, ezt be is vallottuk, így elmaradt a kutakodás.
      :)

      Törlés