2014. október 17.

Kijelentkezés-bejelentkezés

Ha már a költözés uralta az utóbbi bejegyzéseket, akkor érdemes egy szót szólni a vele járó kötelezettségekről. Tudom, régebbi bejegyzéseimben már érintettem, de most összefoglalom.

Míg otthon gyakorlatilag nyom nélkül el lehet "tűnni", itt nem. Most tekintsük el attól az esettől, ha valaki feketén van az országban.
:)
Ha találtunk magunknak egy másik lakást, akkor az előzőről ki kell jelentkezni. Ez fontos, mert addig az új helyre nem lehet menni. Ez csak annyit jelent, hogy bemegyünk az önkormányzathoz és bejelentjük, hogy elmegyünk. Elkérik az engedélyünket és a belső oldalra kapunk egy pecsétet, amiben igazolják a kijelentkezést.
Utána mehetünk az új helyre. Sokszor leírtam már, hogy itt semmi sem működik azonosan. Ez sem.
Párszor költöztünk már, van tapasztalat. Még két egyforma folyamat nem volt.






Ami kötelezően kell: útlevél, engedély, bérleti szerződés.
A hivatalos oldalon egész más szerepel, lásd ITT.
Anyakönyvi kivonatot még soha nem kértek. Persze, nem árt ha nálunk van, mert lehet, hogy egy másik helyen pont ezt kérik.
:(

A többi az önkormányzat hatásköre.
Mivel legutóbb csak székletmintát nem kértek, ezért most felkészültem és vittem mindent: betegbiztosítási szerződés, munkaszerződés, tanulószerződés.
Nem mondom, hogy az ügyintéző repesett az örömtől, amikor meglátott bennünket fél 6-kor (6-ig vannak nyitva) . Pláne, amikor meghallotta, hogy milyen ügyben jöttünk, hárman.
Először lemásolta a személyes okmányokat, és a bérleti szerződést.
A kijelentkezést elfelejtette ellenőrizni. Ilyen először fordult elő.

Utána következett két A4 oldalas bejelentkezési lap.
Személyes adatok. Születési hely. Itt kezdek el rendszerint mosolyogni. Most inkább rögtön azt mondtam, hogy betűzöm inkább.
:)
Családi állapot, foglalkozás, munkahely.

Meglepetésemre nem kérte sem a munkaszerződést, sem a betegbiztosítást. Előző helyen a biztosítást le is ellenőrizték, hogy fizetjük-e rendesen, sőt ők jelentették az új címet. Itt most nekem kell majd.
További kérdések: állok-e valamilyen büntetőeljárás alatt, van- e kutya (adózni kell).
Majd ugyanezt még kétszer.

Attól picit féltem, hogy mit fog ahhoz szólni, hogy nem költözünk együtt. mert a bérleti szerződésen mindketten rajta vagyunk. Ezt meg is kérdezte a hölgy, de valami habiszti dumával elütöttük.
Hogy miért nem költözünk együtt?
Csak papíron nem.
:)
De erről majd később.

1 megjegyzés:

  1. Ha Einwohnergemeinden belül költözöl egy füst alatt el lehet intézni az egészet, nem kell ki- meg bejelentkezni, hanem megy egyben az egész.
    Más a helyzet, ha másik településre költözöl és megint más, ha még kantont is váltasz közben. A legkevesebb cécó az elsövel van, a harmasik esetén szerintem sem árt a vérkép és vizeletminta :-).
    De félretéve a viccet, erre azért sincs recept mert még kantonon belül is vátoznak az elöírások, és 26 Kanton esetén a permutációk száma ugyan véges, de megjegyezhetetlen. Én eddig csak kantonon belül mozogtam, így csak az elsö két variációt próbáltam, de nem volt túl vészes.

    VálaszTörlés