2015. augusztus 13.

Hol a kandi-kamera?

Azzal kell kezdenem, hogy elnézést kérjek. Két írással ezelőtt tettem egy felelőtlen kijelentést, amiben másnapra ígértem folytatást.
Hiba volt. A poszt nem volt készen és közben időm sem volt (pedig tudjuk, egész nap blogolgatok). :D
Hogy is készül a blog? Mindig van a tarsolyban már elkészült, vagy félkész írás. Ezek nem napi aktualitások, de jól jönnek, ha épp nem történik semmi, vagy nincs időm a blogra.
Ilyenkor ezek közül szemezgetek. Aztán van olyan időszak, hogy van egy csomó történés, és azt sem tudom, hova kapjak. Ekkor fordul elő, hogy megszegem szokásaimat (a másnaponkénti megjelenést), vagy egészen egyszerűen elcsúszok. Mint most.
Szóval, ezer bocsánat, most pótolom a restanciám.
---
Mindig próbálok valami találó címet adni, ehhez az íráshoz semmi nem jutott eszembe, csak egy érzés talált meg, amikor kibontottam a pénteki Einschreiben-t (ajánlott levél). Ráadásul egyből kettő jött (ha már lúd, legyen kövér). Nekem és a páromnak is ugyanaz.

Többször róttatok meg, tettetek epés vagy kevésbé epés megjegyzést, hogy nem akarom/tudom elfogadni, megszeretni a helyeieket.
Higgyétek el, én próbálom.
De most komolyan!
Sajnos, észt nem adhatok nekik...


Az előzmények márciusra nyúlnak vissza, amikor átadtuk a lakást. ITT, és  ITT írtam róla.
Már az átadás sem volt zökkenőmentes, és a kaució a mai napig várat magára.
Legutóbb mi küldtünk egy levelet a kaucióra vonatkozóan, még júniusban, amire akkor nem jött válasz.

A mostani megkeresés már-már a vicc kategória, bár érintett lévén, nem találom viccesnek.
A tulajdonos most, a kiköltözést követő 4 hónap elteltével "jött rá", hogy sem a festés, sem a takarítás nem felel meg a szája ízének. Ráadásul, az előző bérlő által végzett átalakításokat nekünk kellene lebontani.
Ez már nem csak a kerti tavakat és a kerítést érinti, hanem a szuterénban elvégzett parkettázást és lambériázást is.

Ezt most dokumentálta, vagy 15 fotót küldött a -szerinte- problémásnak ítélt részletekről.
A javításra egy hónapot adott.

A legviccesebb sor a következő:
- a konyha falán lévő dübel javítása (fogkrémmel van kitöltve). Ezt honnan veszi, megkóstolta?
Na, ennyit a szakértelméről. A lyuk színtelen szilóval lett javítva. Az utóbbi időben mindent ezzel csinálnak, ugyanis ha ez van diszperzittel festve, akkor nincs színeltérés (a gipsszel ellentétben). Egy korábbi lyukat láthatatlanra javítani nem lehet, de egy jó korrekciót alig lehet észrevenni. A mi házunk is tele van ilyen javítással, abszolút nem zavaró.

Ezt írja magáról a tulajdonos
" Egy éves szakmai világ körüli út után elvégeztem egy, egyéves ingatlanos iskolát. Azután az x-y vagyonkezelő cégnél dolgoztam, ahogy nagy tapasztalatra tettem szert a bérlés és karbantartás témában az ingatlanokkal kapcsolatban. Ezen tapasztalatok birtokában alapítottam céget, 2013-ban."

Azt nem tudom eldönteni, hogy a fogkrém tapasztalatot melyikben szerezte.
:D
A szakmai hozzáértést már bizonyította, a céget meg a "papitól" örkölte.
Legszívesebben megírnám, neki, hogy "öcsi, nekem is van ingatlanos diplomám, sőt kétéves, akkor most én nyertem?" (Tényleg van.)
:(
Na, mindegy...


A problémáink a következők:
- ő márc. 30-án átvette a lakást, erről van papírunk. Ezen csak a kerti tavak és a kerítés van feltüntetve problémaként. Később az ügyvéd javaslatára megírtuk, hogy ezt sem nekünk kell elbontani.

- a festésről és takarításról számlánk van, a takarítás csak a lakás átadása után lett kifizetve. Ott volt a cég, és az akkor jelzett problémákat megcsinálták.
- az átalakításokról halvány lila fogalmunk sem volt, a lakást azzal együtt vettük át.

Elmondása szerint a hibák miatt nem tudja kiadni a házat.
Egy frászt!
Meg sincs hirdetve.

Matekozzunk egy picit:
- az átalakított szuterén nagyságrendekkel jobban néz ki így, mintha nem csinálta volna meg az előző bérlő, tehát csak hozzáadott a ház értékéhez,
- a "hibákat" kb. egy óra alatt lehet(ne) javítani.
- a kerti tó szintén hozzáadott érték, ennek bontása is néhány óra.
Ha ezt most nekünk meg kellene csinálni, akkor legtöbbe a szemét elszállítása kerülne.
A lakás - figyelembe véve a szeptemberi határidőt -, fél éve kiadatlanul áll, az a 2100.- frankos bérleti díjat számítva, 12600.- frank.
Persze, tudom mire apellál: "megcsináltatja" valakivel és továbbszámláz vagy 20 ezret. :)
Jó üzlet, csak van vele egy kis baj.
Egyrészről, nem vagyunk hülyék, másrészről van Rechtsschutz biztosításunk, Mieterwerband tagságunk és nem utolsó sorban egy remek ügyvédünk. Már csak az a kérdés, melyiket válasszuk?

És még egy kérdés: miért van erre szükség?

7 megjegyzés:

  1. Ha atvette a lakast onnantol mehet a levesbe... :-)

    VálaszTörlés
  2. Azért van erre szükség hogy ne unatkozz! És igen, mi nagysasszonyok egész nap blogolunk és epés megjegyzéseket teszünk DD

    VálaszTörlés
  3. Azt én sem értem hogy 4 hónappal az átvétel után hogy reklamálhat bármiért is. De ennyi hercehurca után az ügyvéd lesz a megoldás. Legalábbis bennem az munkálna hogy had érezze ő is egy kicsit a törődést. :)

    VálaszTörlés
  4. Nem légből kapott próbálkozása volt a tulajnak,a fogkrém az elterjedt, közismert helyi hibajavítási alapanyag, a 'profik' az Elmexre esküsznek (nem vicc!).

    VálaszTörlés
  5. "...a 'profik' az Elmexre esküsznek (nem vicc!)." 1+ Hahaha, 50+ éves fejjel is tanulok újat. Most lesz esedékes nálunk is a költözés, majd kipróbálom.... :)
    Csak egy szolíd szakmai megjegyzés : a szilót az életben le nem festi senki. Amire sapkásunk gondolt, az az akril...(csak hogy ne próbálkozzon senki a szilóval, úgy mint én most az Elmex-szel :-) )

    VálaszTörlés
  6. Részemről a Mieterverbandhoz fordulnék. Mi, kényszerből, anno kipróbáltuk nagyon jól működtek és nem került semmibe, miután tagok voltunk.

    VálaszTörlés