2016. augusztus 4.

Tények Aargauról (3. rész)

Melyik településen születnek és hol halnak meg a legtöbben Aargau kantonban?

2014-ben Svájcban mintegy 85 ezer gyerek született. Ebből Aargauban 6343. Ugyanezen időszakban 4483 ember halt meg (az országban összesen 64 ezer haláleset történt). 20 éve több nő hal meg, mint férfi. Ez talán a várható élettartam 85,2 illetve 81 évével magyarázható.
A születés és halálozás aránya szerencsére az első javára dől el, ami pozitívnak mondható. Azonban nem minden településen van ez így, mint a térképen látható.

Az arányszámok ezer főre vannak kalkulálva.
A mi falunk nagyon jól áll, a halálozás arány 3,4, a születések száma pedig 10,5.
A TOP 5 település negatív és pozitív irányba itt látható a halálozás és a születés arányában.



 A születések száma, szintén 1000 lakosra vonatkozóan:


És a halálozás TOP táblázata:



Országos átlagban elmondható, hogy a kantonban a halálozási arány az országos átlag alatt van.


A születési ráta pedig megegyezik az országos átlaggal:




Az egy nőre jutó gyerekek aránya szintén közelít az országos átlaghoz, csak egy picit haladja meg azt. Azért ez érdekes és elgondolkodtató szám. Sajnos, ez is megfelel az európai átlagnak.



Eredeti cikk, interaktív térképpel ITT található. Érdemes megnézni, nagyon érdekes.





















1 megjegyzés: