2017. március 15.

Itt a tavasz - Hullanak a motorosok

Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de én mindig is ódzkodtam a motoroktól. Gyerekkoromban az apukámnak volt egy oldalkocsis (talán Pannónia) motorja. Már akkor sem élveztem a vele való közlekedést. Később, a saját udvarunkban sikerült a Babettável átmennem a szomszédhoz, a kerítésen keresztül.
:)
Nagyjából itt be is fejeződött a motoros karrierem.
Később mindig attól tartottam, hogy majd a fiammal micsoda harcaink lesznek e tárgykörben. Szerencsére, ő sem szeretett bele a motorozásba.
Persze, autóval is lehet csúnya balesetet szenvedni, sőt meg is lehet halni, de azért csak nagyobb az esély, hogy nem halunk meg, ha egy kaszni veszi körül az embert.
Aztán ott van még a gyakorlat. Sokan megfelelő gyakorlat nélkül ülnek már-már versenymotorokra, aztán kész a baj.
Nyílván, egy motoros napokig tudná ecsetelni, hogy miért is jó motorozni. Megértem.
Azt gondolom (vagy inkább remélem), hogy a többség azért felelősen közlekedik.

Nem tudom, hogy otthon van-e valami különbség (majd ti megírjátok) az A kategórián belül.
Itt három A kategória van. 14 éves kortól lehet vezetni a "töflit". 16 éves kortól lehet a max. 50 ccm hengerűrtartalmú, 4 kW teljesítményű, 18 éves kortól a max. 125 ccm, max. 11 kW teljesítményű motorokat (ez egy kategória).
Az ezen felüli motorokhoz már 25 éves életkor, és legalább 2 éves alsóbb kategóriás gyakorlat kell. Szerintem ez egy elég jó rendszer.

Ha jól belegondolok, két ismerősöm halt meg motorbalesetben. Ebből az egyik abszolút a megfelelő gyakorlat hiánya miatt veszítette el az életét.
Ő még a jogsiját is a piacon vette. Abban az időben még elég sok mutyi volt.
Aztán első dolga volt valami gyors motort (mert ki, ha én nem) venni és nem sokkal később egy előzés közben elesett. Egy autó kanyarodott balra, ő meg előzte a sort és későn vette észre, hogy a kocsi indexel és elkezd kanyarodni...
Negyven sem volt, kicsi gyerekek maradtak utána.

Minap pont a magyar tv-ben egy közlekedési szakembert hallottam, aki felhívta az autósok figyelmét pont az ilyen veszélyforrások elkerülésére.
Egy picit meg is lepődtem, hisz ha betartanák a közlekedési szabályokat, akkor elő sem fordulhatna ilyen baleset.
Én figyeljek duplán, mert esetleg jön valaki egy Hayabusával és nem tartja be a szabályt?
Furcsa.
Persze, figyel az ember, ahogy tud.

Most, hogy "kitört" a tavasz, itt is előkerültek a motorok, quadok.
Az eredmény már látható.
A hétvégén két quad baleset is történt.
Az első esetben egy 65 éves vezetőnek sikerült egy kőrakásnak szaladni. Felborult, és súlyos sérülést szenvedett. Mentőhelikopter szállította kórházba.

Bild: Zuger Polizei

A másodikban egy 90 (!) éves "versenyző" egy autóval ütközött. Itt is súlyos sérülés lett belőle.
Minden tisztelet az időseknek, de mi a túróért kell 90 évesen motorozni?

Bild: Nidwaldner Polizei

Szóval, figyeljünk jobban a motorral, kerékpárral közlekedőkre.


2 megjegyzés:

  1. Egy meglepobb dolgot hozza tennek, a legnagyobb kategoriahoz nem is 2 ev motors tapasztalat kell. Ha van 2 eve mar jogositvanyod, lehet az B is, be lehet menni a strassenverkehrsamtba es egybol adnak egy korlatlanra szolo tanuloi jogositvanyt amivel maris felulhetsz a motorra es azzal mehetsz haza a forgalomban. Ezek utan van 3-4 honapod, hogy egy gyakorlati vizsgat tegyel.

    VálaszTörlés