Életképek - amikor az embert az ág is húzza...

Talán észrevettétek, hogy az utóbbi időben a privát életemből egyre kevesebb dolgot osztok meg, de most kivételt teszek. Ma már vicces, akkoriban nem nagyon tudtam nevetni az események során. Az alábbiak nagyjából három hónap cselekményeit foglalják össze. Egy korábbi írásban már utaltam rá, de akkor még nem éreztem késztetést a részletek megosztására. Íme…

😊

Kora ősszel, egyik este leszaladtam a szuterénba, hogy kikapcsoljam a szárítót. Csak egy pillanat, - gondoltam, a villanyt sem kapcsoltam fel és papucsba sem bújtam. Nagy hiba volt. Sikerült belelépnem egy csavarba. Még most is "hallom" a reccsenést, ahogy az átszakította a bőrt. Brrrr!

A létező összes csillagot láttam a fejem felett. Valahogy felbotorkáltam és kidőltem, mint egy fa. Szerencsére, reggelre elmúlt a fájdalom. Igaz, utána három napig csak mankóval tudtam közlekedni.

Már egészen jó volt a lábam, amikor elutaztunk Spanyolországba, hogy berendezzük a lakást. Ezt a sztorit már a másik oldalon leírtam, de talán nem bánjátok, ha nem törlöm ki innen sem, mert az események sorából ez sem maradhat ki.

Nagy nyugalommal hajtottunk az ingatlanhoz, majd a kapuhoz érve magabiztosan nyomtam a távirányítót. Semmi. Még egyszer. Semmi. Az elem nem lehetett a ludas, mert a jelzőfény erősen világított. Nagyszerű.

Csak a kiskapun lehetett bejutni, azon is nehezen. Valószínűleg nem sikerült teljesen pontosan lemásolni a kulcsot, ezért akadt egy picit. Őszintén szólva már itt levert a víz. Az utcáról cipekedni nem lesz egyszerű. Így aztán másnapra halasztottuk a pakolást. Kell egy kis pihenő. Másnap reggel nagy örömmel tapasztaltam, hogy valaki nyitva hagyta a kaput, így azzal a lendülettel be is hajtottunk és elkezdtünk kipakolni. Mire végeztünk visszazárták a kaput. Zseniális. Be vagyunk zárva. Miután vége a főszezonnak, nem tolongtak a lakóparkban a vendégek. Nem maradt más hátra, mint várni, hogy valaki előkerül… Szerencsénk volt, nemsokára érkezett egy nyaraló, így gyorsan leszaladva megkértük, hogy engedjen már ki bennünket. Hurrá!

Másnap festés, bútorok összerakása. Majd elmentünk zárat venni, hogy a cserét meg tudjuk ejteni a lakáson. Hisz boldog-boldogtalannak lehetett előzőleg hozzá (itt az a szokás, hogy az összes ingatlanos, akinek szerződése van az ingatlanhoz kap egyet).

Párom kiszerelte a régit, majd be az újat. Igen ám, de az új nem működött. Nem lehetett bezárni. Fantasztikus. Mondtam, hogy akkor rakjuk vissza a régit. Oké. Visszarakva már ez sem zárt.

Még vacakolt vele, de úgy nézett ki, hogy maga a szerkezet rossz. Így aztán gyakorlatilag egész héten nyitva volt a lakás. Minden nap félve mentünk, hogy esetleg kipakolta-e valaki az éjjel. Miután haladtunk a munkával ezt a problémát is meg kellett oldani. Én már komplett ajtó vásárlásán gondolkodtam, mert olyan zárat, ami be volt építve nem lehetett venni. Végül a párom azt mondta, hogy tesz még egy kísérletet a javításra. Ráment egy fél nap, mire megjavította az egészet. Működik. Egy nagyobb szikla esett le a szívünkről.

Utolsó napra még maradt pár apróság, így reggel megint átmentünk. Igen ám, de már a kiskaput sem lehetett kinyitni. WTF?

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a bénázás közben vettük észre, hogy valaki a nagykapun épp kislisszan, majd beül egy kisbuszba, amint egy zárszerkezet képe a felirat. Futás utána. Még épp elcsíptük, amikor kiderült, hogy éppen most cserélte le a zárakat. Gyorsan „megbeszéltük” vele, hogy mi itt lakunk és szükségünk van kulcsra. A megbeszélést csak azért tettem idézőjelbe, mert ő a spanyolon kívül nem beszélt más nyelven, mi meg azt nem.

Viszont volt kulcsunk. Végre. Ez már az összes kaput nyitotta. Boldogság.

Aztán egész délelőtt mi voltunk a kulcsfelelősök, mert aki elment reggel boltba, az nem tudott már visszajönni és az utcáról üvöltözött, hátha valaki meghallja.

:D

Egyik este még a neten szörfölgettem és látom, hogy a lányom feltesz egy képet, amin épp az edzőteremben van. Valami poénosat írtam neki, legyek már „jófejanyu”. Erre a válasz: „épp az ügyeleten vagyunk, egy súly ráesett a lábamra”. Óriási…

Három helyen tört el a lábfeje, mert valaki rosszul rakta vissza a súlyokat. ☹

Hazaérve, átadtam a mankóimat további szíves felhasználásra. Ez pont egy pénteki napon történt, és már nagyon vágytam egy nyugis hétvégére…

Vasárnap reggel massanger üzenet. Baj van otthon, az apukám fejre állt a kocsival, azt sem tudják él-e, hal-e. Senkinek nem kívánom ezt az érzést. Hozzá kell tennem az anyukám ágyhoz kötött beteg.

Így aztán azzal a lendülettel fogtam a bőröndöt és kezdtem csomagolni. Már éppen végeztem, amikor telefonált az anyukám, hogy ne induljak. Valami óriási szerencsének köszönhetően az apunak nincs komolyabb baja. Az autó viszont totálkáros. 

A következő hét biztosító és egyéb ügyintézéssel telt. Így ezer kilométer messzeségből ez meglehetősen izgalmas tud lenni.  

Más, egyéb ügyeim miatt a következő hétvégén mégis haza kellett mennem. Már az indulás is „jól” sikerült. Valamiért a határátkelő le volt zárva, ezért egy másikon kellett átmennem. Gond egy szál sem. Igen ám, de ott meg futóverseny volt, ezért a településen belül volt terelés, így a megszokott tankolós/pályamatrica vevős benzinkútra nem tudtam bemenni. Remek. Nem baj, lesz másik. Találtam is, meg is tankoltam, de kiderült, hogy a matrica elfogyott. Így aztán kellett keresni egy másikat. A tereléssel, bóklászással mindjárt lett egy óra mínusz. Ettől és az állandó útjavítás okozta dugóktól eltekintve egész jó utam volt.

Otthon ismét tankolnom kellett. Fizetnék a kártyával, nem lehet. Hamar rájöttem, hogy mi a hiba. Míg Ausztriában, Németországban működött, otthon már nem. Hiába, Magyarország már Balkán, külön kellett volna engedélyeztetnem a bankban a használatot, amit elfelejtettem. Szerencse, hogy volt nálam készpénz. Viszont mindenképp kellett volna még pénz, ezért egy másik kártyával akartam használni. Ahogy lenni kell, az automata egy laza lendülettel benyelte. Futás a bankba (aminek az automatáját használtam), zárás előtt 5 perccel értem oda. Gondolom, hogy mennyire örültek. A kis hölgy kedves. Tájékoztat, hogy semmi gond, majd a cég, akihez tartozik a dolog, kiveszi és visszaküldi a bankba. Igen ám, de ez egy külföldi kártya. Ajajj. Megpróbálta hívni ezt a céget, de ott délután 5-kor már nem volt élő ember. Megígérte, hogy másnap megpróbál valamit intézni és felhív majd. Így lett, kaptam egy telefonszámot, azzal a nehezítéssel, hogy a kártyán szereplőnek kell felhívni. Az meg nem én vagyok. Céges kártya. Remek.

Bevallom, másnap félve dugtam be a maradék kártyámat… de a pénz nagy úr… Néha szükséges. Szerencsére, azzal nem volt probléma. A kártya is kijött és a pénz is. Királyság...

A következő terv az volt/lett volna, hogy a párom és a lányom néhány nap múlva jön utánam, majd együtt megyünk vissza. Mivel időközben találtunk egy autót Svájcban az összetörött helyett, azért azt a fiam hozta volna kéttel később, majd ő pedig repülővel jött volna vissza. Így, a remek tervet megbeszélve mindenki egyetértésével, megvettem az összes repülőjegyet.

Már úgy látszott, hogy minden kerek.

Aznap hajnalban, amikor a kis család jött volna, valamiért felébredtem és látom, hogy villog a telefonom kijelzője. Megnézem, és látom, hogy e-mail és sms is jött. Olvasom. A járatot törölték. Fenomenális.

Gyorsan értesítettem a családom, hogy sz@r van a levesben. Ráadásul nem nyaralni jöttek volna, egy rakás orvosi időpont volt lefoglalva. Most akkor mi legyen? Mert repülő az nincs.

Gyors átszervezés. Eljönnek ők a kocsival, de akkor nem kell a fiamnak a repjegy. Azon nyomban kezdtem keresni, hogyan tudom visszaváltani. Remek, 24 órán belül visszafizetik a jegy árát. Igaz, levonnak belőle 9 ezer forint adminisztrációs díjat. Zseniális. Ki van ez találva, csak az utas ne járjon jól. :(

Csapat végül hazaért. Másnap hívja a párom a céget a bankkártya miatt. Válasz: „azt már bedaráltuk!” Erre már igazán semmilyen jelzőt nem tudok mondani. Míg eddig engem várakoztattak, most egyből sikerült elintézniük az ügyet.

Hamar lejárt a hét, visszajöttünk. Hazaérve picit furcsa volt, mert olyan hűvösnek tűnt a lakás. Igaz, én fagyos vagyok, a véleményem nem mindig mérvadó. Ám reggelre tényleg hideg lett. Gyerekem nézi az automatikát, próbálja újraindítani, semmi. Elromlott.

Hívjuk a tulajt, semmi. Még jó, hogy viszonylag enyhe az ősz és van kandalló. Gyorsan rendeltem  fát, mert úgyis kifogyóban van, és előttünk még a tél. Aztán másnap már még jobban fáztam, így arra gondoltam, hogy befűtök. 

Lementem a szuterénba és felnyaláboltam azt a papírzacskót, amibe a ledarált iratokat gyűjtöttem. Gondoltam nem szemetelek vele, hanem úgy, ahogy van begyűröm, és meggyújtom. Majd, mint aki jól végezte a dolgát, leültem kávézni és elolvasni a híreket. Tudod, olyan kényelmesen… Néhány pillanat múlva valami sistergés jött a kandallóból, majd egy iszonyatos robbanás. A szobában füst és korom. Az üvegajtó kirobbant, a még parázsló fa ontotta a füstöt…

Itt volt az a pillanat, mint a vígjátékokban, hogy csak ülsz mozdulatlanul és nézel ki a fejedből. Cirip, cirip…

Az első sokk után kiszedtem a parazsat, hogy legalább a további füstölést meggátoljam. Utána csak álltam, és nem tudtam, hogy most sírjak, nevessek, vagy hálát adjak, hogy nem lett semmi bajom. Utóbbi mellett döntöttem. A kirobbanó forró üveg szana-szét a szobában, néhány darab beleállt az asztalba, néhány beleégett a szőnyegbe.

Az asztalon a félig elfogyasztott kávé, tetején korommal. Szürreális.

Aznap már nem kellett gondolkodnom, hogy mi élvez top-prioritást az elvégzendő feladatok közül. Tudtátok, hogy nem is olyan egyszerű eltakarítani a kormot? Ezt megtanultam. Végül, a szőnyegen és a kandallón kívül nem lett nagyobb anyagi kár. Hacsak az nem, hogy feleslegesen vettem fát, ugyanis kiderült, hogy sehol sem tudok üveget csináltatni az ajtóra. Hm. Most van egy szezon agyalni a továbbiakon.

Mint utóbb kiderült a zacskó aljában egy "kemotoxos" flakon lapult... hogy mikor, hogyan, ki által került oda, már történelem. Elkövettem azt a hibát, hogy nem néztem meg...

:(

Közben a tulaj megkerült és jöttek a fűtésszerelők is. Neki is okoztak egy jó napot, csak a kazán „agyát” kellett cserélni, potom 1400.- Frankért.

Aztán következett egy különösebb esemény nélküli hét… Hétvégén vendégek jöttek. Jó sokáig maradtak. A pali nem szeret sokáig ülni, ezért inkább téblábolt, a hűtőnek támasztotta a hátát.
Két nap múlva vette észre a párom, hogy a fagyi, amit kivett a fagyasztóból megolvadt. De nem csak a fagyi… Mentettük, ami menthető, de sok minden a kukában kötött ki. Kiderült, hogy vendégünk addig dörgölődzött az eszközhöz, hogy a digitális kijelzőt teljesen megőrjítette és bár azt mutatta, hogy minden oké, nem volt az. Gyakorlatilag lefagyott a rendszer, a fagyasztó meg kiolvadt.

Resetálás után legalább újra indult és a biztonság kedvéért a gyerekzárat is beindítottuk.

Másnap reggel, megint kávézás közben jön a telefon, hogy az egyik céges autóba beledurrantottak az autópályán. Az autó szinte új. Volt.

Ennél az esetnél már az is megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy le kellene szokni a kávézásról? Mindig ekkor történik valami…

Mivel hátulról történt az aktus, így nem sok vita volt. Ráadásul az „elkövető” egy rendőr. Magával az ügymenettel nem is volt addig probléma, míg nem értünk a szervizbe. Az elején ott sem. Kaptunk egy időpontot, hogy x-én reggel állítsuk le az autót és még azon a héten kész is lesz. Aztán két nap múlva ismét szólt a piros telefon, hogy nincs alkatrész, elvihetjük az autót. Majd egy hónapot vártunk, mire megérkezett az alkatrész. Lehet, hogy valaki gyalog hozta Kínából?

Aztán lassan elérkeztünk a karácsonyi ünnepekhez. Nem égett le, nem robbant fel semmi, senki sem törte nyakát és minden működött, aminek működni kell.

😊

Remélem, hogy nem lesz folytatás…