Mielőtt ide érkeztünk soha nem
jártam ebben az országban. Kb. annyit tudtam róla, hogy van a havasi gyopár, meg
a svájci óra és bicska…. Meg a sok tehén.
Mi szúr szemet legelőször?
Az gondolom nem lep meg senkit, ha ahhoz
hasonlítom, hogy olyan érzés, mint amikor átlépünk Ausztriába. Csend, rend, nyugalom.
Az utcák, a
porták rendezettek, még a fű is vigyázban áll. Nem tudom, hogyan csinálják, de
sehol nincs „tökig érő“ gaz. Persze a parasztok
gondosan vágják, hisz abból lesz a takarmány, de az út szélén a senki földjén
is megoldják, hogy az mindig rendezett legyen.
A táj egyébként gyönyörű, de hát ez nem
érdem kérdése. Persze nyílván ez attól is függ, hogy valaki szereti a havas
hegycsúcsokat vagy sem. Én szeretem.
Ami még szembetűnő: nincs szemét, ettől
talán csak a „parasztelosztók“ (vasútállomások) kivételek, úgy estefelé. Persze reggelre az is olyan, mint a
patyolat.
Nem ciki a
szemetet, a csikket a szeméttartóba dobni.
A
közlekedésről az első emlékem, amit nem egészen értettem pár napig, a következő
volt: sétálva Zürich belvárosában, arra lettem figyelmes, hogy amikor zebra
közelébe érek az autósok lassítanak, és MEGÁLLNAK! Először nagyon furcsa volt
megszokni, hogy ez akkor is igaz, ha egy 2*2 sávos úton léptem le, és már a
második 2 sáv is megáll és türelmesen megvárja, míg átbaktatok. Először még lelkiismeret furdalásom is volt, hogy elég gyors-e a tempóm.
Furcsa
volt, hogy az autók annyival mennek, amennyi a megengedett sebesség. Nem fordul
elő, hogy 50 helyett 100-al elsuhan egy autó. A múltkor vezető hír volt a
rádióban, hogy valamelyik éjjel bemértek egy Porschét- mert 172-vel mert menni
az autópályán…. Uram-atyám… micsoda bűn!!!! J Csak halkan, csendben jegyzem meg, itt annyira
nem történik semmi, hogy egy ilyen kihágással be lehet kerülni a hírekbe…
Kicsit
furi, és bár kinőttem már abból a korból, amikor egy-egy jobb autó látványa
megigéz, de néhány napig furcsa volt megszokni az autóparkot. Trabantot nem
láttam.. annál több Porschét, Ferrarit, Bentlyt stb,
Ja,
géppark: rengeteg az Old-Timer. Gyönyőrűek… és persze drágák.
Arról már
csak kiegészítésképpen írok, hogy a közlekedés is jól ki van találva. Rengeteg
az autópálya, amin nem kapsz tengelytörést. Dugó az itt is van, nem is kicsi.
Ezért inkább, aki nem akar elkésni az tömegközlekedéssel jár, ami ugyan nem
olcsó, de első osztályú. Nagyon sok helyen forgalomérzékelős a lámpa, így nem
feltétlen kell egy fél napot várni a zöldre, ha épp gyér a forgalom.
A buszok, a
vonatok légkondicionáltak, tiszták. Mindenhova van csatlakozás belátható időn
belül.
Mivel Svájc
a II. Világháborúig meglehetősen zárt ország volt, ezért bizony a belterjesség
itt igencsak jelen volt. Ebből kifolyólag
elég sok a sérült ember. Nem értek a genetikához, de biztosan kell pár
generáció, mire letisztul a vér. Ezért (is) kezdték beengedni a külföldieket
anno.
Az ország gazdasági
berendezkedését tekintve is zárt. Kevés
kínai gagyit találni. Igyekeznek magukat ellátni mindennel, a svájci termék
elsőbbséget élvez. Csak abból hoznak be, amiből nekik nincs, vagy nem
elégséges.
Nyilván itt
is megnézik az árakat, de ha választani kell egy külföldi vagy egy hazai közül,
akkor a hazait válasszák, még ha az nagyságrendekkel drágább is.
Persze ez
nevelés kérdése is: itt már kisgyermekkortól belenevelik a svájci identitást a
gyerekekbe. A nemzeti ünnepre (aug. 1) úgy készülnek mintha szilveszter lenne,
és a lebonyolítás is hasonlóan zajlik.
Nem ciki
svájci zászlós pólót, sapkát hordani.
Ami szintén
üdítő jelenség: itt senki sem foglalkozik a politikával, csak akiknek az a
dolguk. Nem folyik a tv-ből, a rádióból a politika, a hétköznapi embert nem frusztrálják ezzel.
Az otthoni hírekben mindig azt olvasom,
mekkora szarban van a svájci gazdaság. Ilyenkor arra gondolok, hogy bárcsak a
magyar gazdaság lenne ekkora szarban. Amit megfigyeltem ezzel kapcsolatban,
hogy itt nem tökölnek az intézkedésekkel. Nem akkor hoznak törvényt, amikor már
megette a fene az egészet, hanem azonnal, amikor még nincs baj. A múltkor az
erős frank miatt a kormány azonnal beavatkozott és csökkentette az
idegenforgalommal és exporttal foglalkozó cégek járulékkötelezettségének
mértékét (ugye őket érinti elsősorban az erős pénz).
És ha már gazdaság. Mindig azt mondom, hogy
otthon az is az egyik probléma – a sok közül- , hogy nincs a munkának
becsülete. Itt azonban
pont fordítva. A gyerekekbe nem azt nevelik, hogy melósnak lenni ciki, és csak
a diplomás az ember. A gyerekek igen kis százaléka megy gimnáziumba, inkább
szakmát tanulnak. Megjegyzem nem is kell annyi mindenhez felsőfokú képzés, mint
otthon…. Ha a gyereknek van egy gyakorlati helye, ahol kitanulja a szakmát, ott
az elejétől arra törekednek, hogy megtanulja és szeresse azt. Reggelente együtt
megy a kávézóba a kőműves és az öltönyös, és ez teljesen természetes.
A
közbiztonság kifogástalan. Nyugodt lélekkel a kocsiban (akár egy cabrióban is )lehet
hagyni a telefont, GPS-t, laptopot. Ott lesz legközelebb is. A nőknek egy forgalmas áruházban nem kell a
hónuk alá szorítva sétálni a táskával. Persze nem azt mondom, hogy nincs
bűncselekmény, mert akkor hazudnék. Csak jóval kisebb számban, minthogy az
zavaró lenne. Sajnos nagy részüket külföldiek követik el. Mondjuk ez nem csoda, hisz egyrészt a külföldiek aránya egyes
felmérések szerint már meghaladja a 35 %-ot, másrészről a menekülteket kevésbé
tudják szűrni a hatóságok. Bár itt kell megjegyezzem, hogy tudjuk hogy vannak
olyan népek, akik genetikailag úgy vannak kódolva, hogy hagosabbak,
„balhésabbak“, mint más nemzetek fiai,
itt mégis ők is csendesebbek.
Egy dolog, ami miatt szégyenlem időnként,
hogy magyar vagyok. Az ország tele van magyar kurvával és stricikkel. Az
ezekkel kapcsolatos hírek, sajnos többször bekerülnek a lapokba. Ez a jelenség
is megérne egy misét, de ezt inkább meghagyom másnak.
A hatóság egyébként nem zaklat, ha nem
muszáj. Nincs nyuszikás eset, hogy van vagy nincs rajtad sapka, úgyis
megbűntetnek. Akkor bűntet, ha okot adtál rá. És akkor is elviselhető
mértékben. Egyszer még magyar papírokkal, magyar rendszámmal elkaptam egy
villanást. Kiszedtek a tömegből. A rendőr bemutatkozott, megkérdezte, hogy
milyen nyelven tudunk beszélni. Lehetséges oprcióként felsorolta a németet, a
franciát, az olaszt és az angolt… Majd miután kiegyeztem vele az angolban, elkérte
a jogsimat. Elmagyarázta, hogy 4 km-rel lépten túl megengedettet. Érdeklődött,
hogy csekken fizetem vagy kp-ban a bűntetést. Megkérdeztem mennyi, mert addig
nem volt ilyen esetem és fogalmam sem volt róla, hogy mit kóstál egy ilyen
szabályszegés. Nagyon meglepődtem, mert mindössze 40 frank volt. Ezért otthon
megkínáltak egy 30 ezres bírsággal. Persze, hogy azonnal fizettem. A közeg
pedig anélkül, hogy firtatta volna, hogy miért vagyok az országban , jó utat
kívánva elköszönt. Nem firtatta, mert ő nem az idegenrendészet, nem az ő dolga.
És a
végén azért megjegyeznék hiányosságot, amit nem szeretek.
A hétköznapi ember kevésbé nyitott, kevésbé
érdekli, hogy honnan és milyen kultúrából jöttél. Általánosságban, az echte
svájci nem túl barátságos, zárkózott, megkockáztatom buta.
És ha már megemlítettem a kultúrát, na az ami
nincs. Hogy miért? Hisz, ahogy korábban írtam Svájc zárkózott a II. Világháborúig
nem volt itt semmi, csak parasztok.
Ugyan, az olasz és a francia részen
érezhető ezeknek az országoknak a hatása, de itt közép-svájcban nem.
Múltkoriban mentem egy rendezvényre, és
megkérdeztem egy régóta itt élőt, hogy mi a dress-code. Azt mondta egyik
ismerősöm kis túlzással, „ha nem szaros gumicsizmában jösz, akkor már jó vagy“.
Nyílván az idő előrehaladtával, a sok
külföldi hozza a saját kultúráját, szokásait,
és néhány tíz év múlva érdekes egyveleg fog ebből válni. Akkorra minden bizonnyal meg fog
változni a svájciak mentalitása is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése