Egy kis kirándulás - Stein am Rhein

Ha pontos meghatározást szeretnék írni e városkára, akkor egy ékszerdobozhoz tudnám hasonlítani.

Gyönyörű az óvárosban sétálgatva a mintás házak között, de a várból lenézve is.

Bizton állíthatom, ha valaki ellátogat ide, nem fog csalódni. 

Részlet a wikipédiából:

Stein am Rhein történelmét kezdettől fogva földrajzi helyzete határozta meg. A Rajna bal partját már az i.e. 5. században földművesek és halászok népesítették be. Időszámításunk kezdetén a rómaiak foglalták el a területet, akik a szomszédos Eschenzben egy nagyobb piac-, illetve rakodóteret hoztak létre. Régészeti leletek és egy római épületfelirat bizonyítja, hogy az alemannok egyre gyakoribb támadásai elleni védelemként a rómaiak a város mai területén kb. 300-ban egy várat (Tasgetium) építettek a Rajna bal partján elhelyezkedő dombon (a helység mai neve: Vor der Brugg). Az erődítményt egy kőhíd kötötte össze az északi folyóparttal, ami akkoriban még gyakorlatilag lakatlan volt.

A rómaiak visszavonulása után a várba és környékére alemannok települtek. Ugyanezen a helyen a 6. században felépült a Szent János templom, amelyet a várfalakon belüli fekvése miatt „vártemplomnak” is neveznek. A vár környékén – és később a Rajna jobb partján is – talált számos lelet alapján Stein am Rhein vidéke Európa egyik legjelentősebb régészeti helyei közé tartozik. A település fejlődéséhez jelentősen hozzájárult a közlekedés szempontjából kedvező fekvése egy sűrű forgalmú vízi- és fontos szárazföldi út kereszteződésében. További lendületet adott Stein am Rhein növekedésének, hogy II. Henrik német-római császár 1007 körül Hohentwielből ide helyezte át a Szent György bencés rendi kolostortbirtokaival és jogaival – köztük a vásártartási és pénzverés jogával együtt.

A következő években az egykor egyszerű halászfalu fontos kereskedelmi településsé alakult. A növekvő város első várnagyai – a vámjogok és igazságszolgáltatási hatáskör birtoklói - valószínűleg Zähringen hercegei, később Hohenklingen bárói, majd a Klingenberg család volt.. A 11-14. században Stein am Rhein virágzó kereskedővárossá fejlődött.

1457-ben a városnak sikerült felvásárolni az eladósodott várispánok összes jogát és birtokát Stein am Rheinban és környékén. Két évvel később az osztrák fenyegetettségre való tekintettel az immáron szabad város védelmi szövetséget kötött Schaffhausennel és Zürichhel (1459). 1484. szeptember 29-én Stein am Rhein gazdasági és politikai okok miatt Zürich fennhatósága alá került, ami biztosítani akarta északi határait a Rajnán, a városnak pedig részben sikerült csatlakoznia a Svájci Államszövetséghez. A reformáció következtében megszüntették a bencés rendi kolostort, amelynek birtokait ettől kezdve Zürich kezelte. Stein am Rhein székhellyé válási törekvéseit a megszerzett, illetve megvásárolt uradalmakkal, mint alattvaló területekkel (Vor der Brugg, Ramsen, Wagenhausen) akarta biztosítani, de terve sikertelen maradt.

A 17. században jelentkezett az első válságos időszak: negatívan befolyásolták a város fejlődését az uradalmi jogokról folytatott viták a thurgaui ispánnal és Zürichhel, valamint veszteségek termelése a kereskedelemben Schaffhausen ésKonstanz javára.

A régi Államszövetség összeomlásával (1798) a Helvét Köztársaságban a város helyzete teljesen megváltozott: 1798 májusában Schaffhausenhez csatolták. Bár a város 1802-ben megpróbált visszakerülni Zürichhez, végül 1803-ban a mediációs^[1] törvény hatályba lépésekor el kellett fogadnia Schaffhausenhez tartozását, aminek következtében a város elvesztette jövedelmező uradalmi jogait. Különösen súlyosan érintette a várost vámbevételek elvesztése, amely jelentősen befolyásolta kereskedelmi és piaci szerepét. Ehhez társult még az a tény, hogy megváltoztak az áruszállítás eszközei, illetve a kereskedelmi útvonalak; Stein am Rhein ráadásul későn került a vásúthálózatba.

Kevés sikerrel jártak az ipari üzemek telepítésével kapcsolatos törekvések is, ami a városnak súlyos gazdasági gondokat okozott. Az áttörés a 19. század végén, illetve 20. század elején csupán a második vállalkozói generációnak sikerült, akik a város keleti részén lévő „vízerő-lelőhely” közelében telepedtek le. A vállalkozások nagy része még ma is létezik.

A fellendülés idejére esik a turizmus kialakulásának kezdete is, ami viszont a világháborúk miatt ismét háttérbe szorult. Csupán az 1950-es években indult újra fejlődésnek az idegenforgalom és lett az egyik legjelentősebb gazdasági tényező.

További súlyos visszaesést okozott a városnak a Stein am Rhein takarékpénztár (Spar- und Leihkasse Stein am Rhein) fizetésképtelensége. A csőd során leginkább érintett emberek kisbefektetők és kisvállalkozók voltak: a bukás után sok tőkeerős család hagyta el a várost. Megújulást hozott számos új kézműves- és ipari üzem létrehozása, valamint a város legnagyobb vállalata, a Henke & Cie cipőgyár virágzása (a cipőgyár 1885 és 1973 között működött háborúkat és válságokat átvészelve; a helyén ma a Chlosterhof Hotel áll).

Honfitársaimtól ments meg Uram...

Avagy baby sitting magyar módra.
Egyik ismerősünk megkeresett, hogy egy régóta Svájcban élő magyar családnak szüksége lenne bébi sintérre. Mivel nem dolgozom, gondolta megkérdezi. Szerinte nagyon megbízható, rendes család.
Örültem, mert már nagyon unalmas volt otthon. A gyerekeket szeretem, hiszen hajdanán pedagógusnak készültem.

Kaptam egy e-mail címet, ahonnan megkerestem a családot. Édesanya vette fel velem a kapcsolatot, felhívott.
Sokat beszélgettünk, nekem (akkor még) nagyon szimpatikusnak tűnt. Nagyjából vázolta, hogy csak a gyerekekre kell vigyázni, illetve foglalkozni a kicsivel. Kettő nagyobb, kamaszról volt szó, és egy 5 évesről.
Persze megtudtam, hogy apuka tótum-faktum, kőoroszlános, SAJÁT családi házuk van Zürichben. Ezek valóban "fontos" információk voltak. :)
Az ajánlata (akkor még) nettó 25 frank volt óránként, ami nem hangzott rosszul. Bejelentéssel.

Megbeszéltük, hogy a következő héten meglátogatom őket, és megbeszéljük a részleteket. A látogatás előtti nap felhívott anyuka, és tájékozatott, hogy nem alkalmas az időpont. Ismét sokat beszélt, de már nettó lett a bruttóból. Ja, magamnak kéne fizetni az adót. Azért ez lényeges különbség, hisz itt is kell adózni, járulékot fizetni.

Aztán egyeztettünk egy másik időpontot, de itt már azt ajánlotta anyuka,  hogy inkább számlázzak be, de csak 20 frankot. (Voltam olyan elmebeteg, hogy az egyik, korábbi beszélgetés alkalmával említettem, hogy cégünk van.)
Arra való tekintettel csak ennyit, hogy ha ő elmegy dolgozni, akkor a fizetéséből nem sok maradna, ha az én díjam kifizetik. Mondjuk ez egyéni szoc. probléma.
Persze, itt már gyanus volt a dolog, csak mosolyogtam magamban.

A látogatás előtt azért felhívtam, nehogy potyára menjek. Benne volt a pakliban, úgy éreztem.
Jól tettem.
Anyuka elmesélte, hogy a párja az ő tudta nélkül Magyarországon hagyta a gyereket nagymamánál, és most nem is tudnék kezdeni.
Na, itt már hangosan röhögtem.

Mikor legközelebb felhívott, csak annyit mondtam, hogy tárgytalan. Kétségbeesetten kérdezte nem tudok-e valakit. Én nem tudtam, de egy ismrős igen.
Véletlenül megtudtam, hogy a valaki ugyanígy járt.
:)

No comment.

Vállalkozzunk Svájcban!

Nos erre is van természetesen lehetőség. Miért nem lenne?

A vállalkozási formák az alábbiak.

Selbstständig – ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy egyéni vállalkozó. Ezzel annyi a bibi, hogy csak az csinálhatja ezt a vállalkozási formát, akinek legalább B permitje van.

Semmilyen jogi formulát nem igényel, be kell menni a helyi Gemeindébe, ahol az ember bejelenti, hogy önálló lesz. Ki kell tölteni az adatlapot, és utána minden hatóság megtalál majd. (nyugdíj, adó)

Einzelfirma – a nevéből értetődően egyéni cég. Elég nehéz különbséget tenni a kettő között, pláne magyarra fordítva, hisz ez is tulajdonképpen egyéni vállalkozás. Itt azonban már a „cég“ bekerül a Handelsregisterbe (Cégnyilvántartás). Annyi kötöttséggel, hogy a cég nevében benne kell lenni az illető nevének. (Pl. Kovács-festő)

Ezt úgymond „friss hús“ is alapíthat. Ehhez azonban kell egy üzleti terv és meglévő szerződések, elvégzett, megrendelt munkák. Ha ez működik, már adnak is egy B permitet.

Ennek  költsége ca. pár száz frank. Vannak erre szakosodott cégek, akik segítséget nyújtanak az elintézésében.

Adó szempontjából ugyanaz a kettő, és a  magyar egyéni vállakozáshoz tudnám minden tekintetben hasonlítani.  Van x bevétel, van y költség, és a kettő különbsége után kell adózni.

Ezekkel annyi a probléma, hogy gyakran ellenőrzik, és ha nincs kellő megrendelés, bizony be is zárhatják. Sőt, itt is ellenőrzik, hogy nem kényszervállalkozásról van-e szó. Tehát, ha mindig csak ugyan annak számláz az ember, akkor előbb-utóbb elővehetik miatta.

A következő, már társas vállalkozás a GmbH, magyarul Kft.

Alapítási költség: 20 ezer frank, és a közjegyző, illetve a cégbejegyzés költsége (1000-2000 frank).

Ennél a variációnál már nem árt egy könyvelő is, hisz úgy mint otthon, kettős könyvezetést kell csinálni.

Itt is van egy kis probléma: az ügyvezetőnek kell rendelkeznie svájci lakhellyel.

A csúcs az AG (részvénytársaság). Erre most nem térnék ki részletesen, mert nem hiszem, hogy ez érdekes lehet . Ha mégis majd úgyis megkérdezitek.

Ami elmondható a vállalkozásokról,  és ami nekem is új volt: nem jár állandóan a nyakadra semmilyen hatóság – hagynak dolgozni. Mi például még munkavédelmist nem láttunk.

A könyvelésben jóval több költség elszámolható. A könyvelőknek jóval nagyobb szabadságuk van, mint otthon. Kvázi egy jó könyvelő aranyat ér.

Jobban megbíznak az adófizetési hajlandóságodban. Félreértés ne essék, itt is mindenki „spóról“ az adóval, és ezt tudják is. Azonban, ha valaki tisztességesen fizet valamenyit, akkor nem piszkálják.

Ha meg kell jelenni hatóság előtt, nem kezelnek úgy, mint egy bűnözőt.

Ha tévedsz, vagy elrontasz valamit nem jön rögtön a bírságról csekk; elhiszik, hogy nem direkt felejtettél el bevallani valamit.

Megkérdezik mikorra tudod kijavítani, és addig várnak türelmesen.

Persze nagy a rizikó, és nehéz az indulás, de ismételve önmagam, aki nagyon akarja és kitartó, annak ez is sikerülhet. Nem beszélve arról, ha van fogalma arról, hogy mi is egy vállalkozás.