Bírság - ahogy itt intézik

Minap a postaládánkban egy ismeretlen feladó általi levél volt. Itt jegyzem meg, hogy Svájcban nem divat az ajánlott levél küldése. Ha az ember olyan levelet kap, amit szignózni kell, az már valóban komoly dolog.

Felbontva a levelet, meglepődtem.

Mahnung! azaz fizetési felszólítás. Végigolvastam miszerint nem fizettem be a parkolási bírságot, ezért felszólítanak  hogy 14 napon belül pótoljam azt.
Mi van?

Hirtelen nem tudtam hova tenni a dolgot, mert soha nem bliccelünk.

Így aztán tüzetesebben megnéztem a papírt.

A rendszám stimmelt, de a helyszín és legfőképp az időpont már furcsa volt. Abban az időpontban a fiúk dolgoznak, tehát nem lehettek az adott helyszínen.

Aztán, folytatva a kutakodást kiderül, hogy az autó egy sötét színű VW.

Na, itt már végképp kiderült, hogy nem mi voltunk a tettesek, hisz a mi autónk egy fehér Citroen.

Persze jó dühös lettem. Rögtön tollat, illetve klaviatúrát ragadtunk, és válaszlevél íródott.

Miszerint fel vagyunk háborodva a pontatlanságuk miatt. Mielőtt elküldtük még elolvastattam egy "bennszülöttel" (nem pejoratív értelemben a helyikre gondolok), hogy megfelel- e az itteni etikettnek.

Én ezt ajánlva adtam fel, hogy érezzék a súlyát.

Két nap múlva ismét levél jött a fenti cégtől. Már kezdett elborulni az agyam, hogy a 2. számú Mahnungot kaptuk meg. Felbontva azonban egy bocsánatkérő levél volt, amiben sűrű elnézések között ismerik el a hibájukat.

Dagadt a májam,és persze meg is nyugodtam.

Viszont egyből azt jutott eszembe, otthon vajon küldenének hasonló levelet?

Igaz, hogy már évek óta nincs tapasztalatom, de emlékeimben még megtalálhatóak ezek a kedvesnek nem mondható levélkét, miszerint amennyiben nem csinálom ezt meg azt, akkor halálnak halálával, de legalább x ezer forint bírságot rónak ki rám.

Bár a blogban kevés utalást szeretnék közzétenni, de ez kiverte nálam a biztosítékot:

http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2012/10/02/az_autopalyakamera_teved_az_autost_buntetik/

Lagerverkauf

Mint a filmekben, amikor a bolt előtt várakoznak hosszú, tömött sorokban a nők a nyitásra várva. Na, ilyen napnak néztünk elébe.
Bár mi nyitás után értünk oda, de úgy kapkodták a leárazott termékeket egyesek, mintha az utolsó darab lenne. Pedig volt bőven mindenből.

Egyébként azt vettem észre, hogy a marketing tekintetében még van hova fejlődni. Bár lehet. hogy nem is akarnak. Ezt még nem tudtam eldönteni.
Mindenesetre nem tolják rád annyira a terméket, mint otthon. Van itt is kóstoltatás, ingyenes termékminta, telefonos "zaklatás", de hazudnék, ha azt mondanám kellemetlen szinten.
Itt például csupán annyiban merült ki a dolog, hogy az első 50 vásárló ajándékot kapott.
Ez új reklám fogás, eddig nem volt.
Lehet többet azt gondolták, hogy az ajándék valami értékes dolog lesz, ezzel szemben egy kis plüss mackó volt.
Szóval nem maradtunk le semmiről.

Ez a helyi márka minden évben rendez vásárt ahol egy hetes kiárusítást tart a gyárban. Mivel csupán 5 km-re van tőlünk el szoktunk menni, és valóban jó áron tudunk hozzájutni néhány új dologhoz, hogy felfrissítsük a ruhatárunkat.
Érdemes körülnézni, mert tényleg fillérekért lehet vásárolni. Néhány éve még otthon szoktunk ruhaneműt venni. de már nem érdemes. Megtaláltuk itt azokat a lelőhelyeket, ahol tényleg kiárusítás a kiárusítás. Nem úgy mint otthon, hogy először jól felárazzuk, aztán leárazzuk, a vásárló meg nem nyer semmit.  Itt a 70-80 % tényleg ennyi.

Lelkiekben jól megerősödve kell elmenni, mert bizony nem egyszerű. A körülmények meglehetősen primitívek. Nagyon kevés a próbafülke, ezért egy nagy öltöző van tükrökkel, annak aki kevésbé szégyenlős, vagy olyan ruhát próbál, amihez nem kell nagyon levetkőzni.
Amitől agytumorom lesz, hogy nincs kosár, kvázi a kezedben gyűjtöd a cuccost. Ügyesebbek nagy szatyorral érkeznek,de így is minden leleményre szükség van, hogy az összevadászott ruhaneművel eljussunk a kasszáig. Ez egyébként az általam ismert összes outlet-re érvényes. Lehet van benne valami ötlet (ne tudj egyszerre többet venni, menj vissza másnap is?).

Egy másik dolog, ami miatt be kell venni a tolerancia tablettát, hogy nehezen viselem, ha a lábamra lépnek, ha fellöknek, és ha nem kultúrember módjára viselkedik valaki.
Ez pedig itt előfordul.
Mint közismert a balkáni háborúk alatt ide is tódult a sok menekült.
Bizonyára akad köztük kivétel, de a többség nem is akar beilleszkedni, hozta amit hozott, semmit nem szedett magára az eltelt 20 évben. Ez engem nagyon zavar.
Otthon is nehezen viseltem a kisebbség viselkedését, ez valami hasonló.

Persze, nem kötelező, nem tart senki fegyvert a homlokunkhoz, hogy itt kell vásárolni. :) Bemehetünk egy szalonba is, ahol már a kilincs lenyomása 100 frankba kerül. :)
Mindent összevetve, azért egy picit lehet rajta bosszankodni.

Azonban, ha sikerült túlélni a macerát, akkor otthon egy jól megérdemelt kávé elszürtyölgetése mellett, meg is nyugodhatunk és örülhetünk a frissen vásárolt új holmiknak.

Honfitársaimtól ments meg Uram ....

...avagy tényleg ekkora parasztok vagyunk?

Van a közelünkben egy magyar étterem. Mikor egy évvel ezelőtt megnyitottak nagyon örültem, pláne mikor kiderült, hogy "földim" a tulajdonos.
Néha beugrok, sok esetben csak egy kávéra, megkérdezni mi újság, hogy megy a bolt.

Ilyenkor van alkalmam megfigyelni, hogyan viselkedünk egymás társaságában, vagy más magyarok társaságában.
Az eredmény megdöbbentő.
Persze, félreértés ne essék, nem kell azért beszélgetni, barátkozni, csupán abból a tényből fakadóan, hogy magyarok vagyunk, de azért vannak / lennének alapvető viselkedési szabályok, amiket illene betartani, még ha magyarból vagyunk is.

Mikor vetkőzzük már le a rongyrázást, a nagyképűséget?

Nemrégiben egy ötvenes hölgy ünnepelte a születésnapját. A ruházata már-már megbotránkoztató volt, de ő ezt nem vette észre, sőt szerintem azt hitte, azért nézik, mert marha jól néz ki. Sürgött-forgott a társaság körül, rohangált a pincér után. Dobálta a haját, egymás után gyújtotta a hosszú, vékony cigiket. Az asztalnál állva kommunikált a vendégeivel.
Nem tudom, hogy a saját társasága, vagy a jelen lévő többi magyar előtt játszotta meg magát, de nevetséges volt.

Másik: összejöveteleink alkalmával, rendszerint a bejáratnál lévő asztalt foglaljuk el, így az összes utánunk érkező elhalad az asztal mellett, köszönve, jó étvágyat kívánva. Ez egyébként a svájciakra kifejezetten jellemző. Így történt ez most is. Később egyszer csak nyílik az ajtó, és egy nagyobb társaság jön be. Középkorú, illetve idősebb résztvevőkkel. Nem fogom elfelejteni az egyik múmia tágra nyílt pupilláját, amikor meglátta, hogy rajta kívül mások is vannak az étteremben (lehet azt hitte, csak nekik tartják fenn?).
Ránk nézett, majd köszönés nélkül hátrament az utolsó asztalhoz. Természetesen a társaság többi tagja ugyanígy.
Csak néztünk. Lehet nekünk kellett volna kigurítani a vörös szőnyeget?
Persze, hamarosan kiderült a sejtésem, honfitársaink.

Néhány órával később, egy pillanatra csend támadt. A csendet egy öblös hang törte meg a hátsó asztalnál: azok (mármint mi) magyarok. Erre persze felkaptuk a fejünket.... Anyád! Gondoltam...

Lehet, hogy már több évtizede itt élnek, lehet, hogy tele vannak lóvéval, de ugyanolyan parasztok, mint amikor átlépték a határt.

Bagózunk vagy nem bagózunk? - Népszavazás

Ismét népszavazás volt a hétvégén az országban. Nem ritka "jelenség" ez, hisz minden kutyagumiról megkérdezik a népet. Így van ez persze jól.
Nincs nemzeti konzultáció, nem hív fel telefonon az aktuális President, hogy azt gondoljuk, hogy valóban fontos a véleményünk. Ez csak mókusvakítás, hisz úgy is az fog történni, amit ők szeretnének.

Itt csak feltesznek egy egyszerű kérdést, amire a nép egy egyszerű és egyben döntő választ ad.
Jelen esetben a tegnapi Abstimmung fő kérdése a dohányzás szigorítása volt.
Érdekes dolog, mert ez a kérdés is kantonilag másképp van szabályozva. Van ahol teljes liberalizmus van a kérdésben, van ahol kisebb szigorítások vannak, és van ahol már-már szigorúnak mondható.

2009 óta tart egy civil  kezdeményezés a dohányzás visszaszorítására a munkahelyeken és a közintézményekben.
Ahhoz,  hogy sikeres legyen a kampány és a törvény beiktatásra kerüljön a polgárok mellett a kantonok szavazatára is szükség lett volna. Ez most nem jött össze, 66 % utasította el a szigorítást.

Természetesen arra továbbra i van lehetőség, hogy egy-egy kanton saját határain belül szigorítson.
Megjegyzem a dohányáru nem olcsó, egy doboz jelenleg 7,80-ba kerül, ennek ellenére sok a dohányos.

Magyarok közt

Nem egyszerű velünk, magyarokkal.

Mondhatni 10 M széthúzó országa. Ennek ellenére, mint afféle elhivatott Terézanyu azt a küldetést tettem magamévá, hogy nem adom fel.

Néhány hónapja kezdtem el a környezetemben „összeszedni” a hasonló gondolkodású honfitársaimat. Találtam hozzá is egy társat, egy szintén a közelben élő nő/csaj/hölgy (ebben az összefüggésben egyik szó sem állja meg a helyét) személyében, akivel néhány hónapja teljesen véletlenül ismertük meg egymást. A dolog pikantériája, hogy az utcában lakik, ca.200 m-re. 2 év kellett, hogy tudjunk egymásról.

Szerencsére (vagy nem?), nem egyedül vagyok olyan mazochista, aki így gondolkodik, ezért a saját és egy vendég weboldal segítségével elkezdtük a Facebook-on toborozni a környéken lakókat.

Viszonylag gyorsan meghirdettünk egy találkozót. Először azt hittük csak ketten leszünk. Összejöttünk tízen. Nem is gondoltunk ekkor „sikerre”. Mondom ezt úgy, hogy a környéken ezer fő feletti a magyarok száma.

Aztán, ha már lúd, legyen kövér minden hónapban megismételtük.

Már egy törzshelyünk is van, itt a környéken van egy magyar vendéglő, ahol mindig szívesen látnak bennünket.

Az összejövetelekre szinte kivétel nélkül ugyanazok az emberek jönnek el. Néha egy-egy új arc, akit rendszerint többet nem látunk.

Amikor már volt FB csoportunk szépen jöttek az új tagok, bíztunk benne, hogy a találkozók alkalmával személyesen megismerhetjük egymást. Azonban nem így lett.

Az okokat keresem, de nem találom.

Vagy még mindig sikk valakinek felnőttként mindenhova belépni, és csak azért csatlakoztak?

Valaki írja, hogy ismerkedne. Felajánlom a lehetőséget, hogy próbálja meg az oldalunkat, de nem él vele. Akkor minek írt?

Ki tudja?

Szerencsére a „kemény mag” örül a találkozóknak. Már egy babynk is van, ő is részt vesz a bulikon. Még egy hónapos sem volt, amikor eljött élete első gulyás-partijával. Igaz a lakmározással még egy-két évet várnia kell. J

Hogy miről szólnak a találkozók? Rendszerint aktuális problémákról, sikerekről, kudarcokról. Örülünk, ha valakiről jót hallunk, és vigaszt, tanácsot próbálunk adni egymásnak, ha épp nem a legjobban alakulnak a dolgaink.

Mekk Mester is megirigyelné... II.

Tulajdonképp ezt a bejegyzést a páromnak kellene írnia, mert az ő tapasztalatain alapul. Mivel ő nem egy írós típus, ezért csak az elbeszéléseire hagyatkozva püfölöm a gombokat a klaviatúrán.
Dilettantizmus? Hozzá nem értés? És meddig lehet ezt így csinálni?

Miről is van szó? Az építőiparról.
Ha valahol a harmadik világban lennénk, nem lenne olyan meglepő a dolog, mint itt Európa közepén.
El kell ismerni vannak olyan iparágak, ahol valóban Svájc a világelsők közé tartozik (gondolok itt az óragyártásra, vagy a gyógyszeriparra), de az építőiparban mintha Mekk Mester lenne a góré.
Párom már az első héten megállapította, hogy ha mi így dolgoztunk volna otthon, akkor az lett volna az első, és egyben utolsó munkánk is, mert úgy elzavartak volna, mint a huzat.

Több hasonlat jut eszembe  róla, de még Petőfi Pató Pali bácsija elbújhat az itteni tempó láttán. Leggyakrabban használt kifejezés, amit hallani lehet a langsam és a molto piano.
Jelenleg egy iskola külső szigetelését és burkolását végzik, ami otthon ca. 3 hetes munka lett volna.
Itt július elején kezdték, és én még nagyon nem látom a végét. A jelenlegi ütemterv szerint (mert az hetente változik), 5-6 hét múlva lesz új terv, szám szerint ki tudja hányadik. Szóval a három hetes munkából így lesz féléves munka. És ezt valaki kifizeti, mint az összes elbarmolást, pazarlást.
Amíg spórolnak egy 1 frankos tételen, addig nem számít több ezer frank kidobása.

Kezdjük ott, hogy olyant, mint kiviteli tervet, a svájci tervezők nem ismerik. Szerintem a számokat sem, mert méretek sincsen a terven. Ami van, az a látványterv. Azzal viszont dolgozni nem lehet. Így van aztán, hogy úgy készül egy-egy ház, mint a Luca, széke. Olyan lassan.
Aztán, hogy egy másik hasonlatot belopjak az írásba, mindent kétszer csinál, kétszer csinál. Mert ugye a Déva várát is felépítették, majd másnapra leomlott. Na itt nem omlik le, csak másnap derül ki, hogy azt mégsem úgy, mégsem oda, és különben is nem is jó.
Aztán kiderül, hogy a terv sem jó, akkor új terv, új kivitelező.
Akkor nem beszéltünk még a pazarlásról. Szerintem arról, hogy anyagszükséglet számítás, konszignálás szerintem teljesen ismeretlen kifejezések erre.
Az iskolán lecserélték az ablakokat, mert nem  egyezett a régi színe az új design-nal. (mellesleg rosszabb minőségűre cserélték). A régi ment a szemétbe.
Ha egy anyagból vágnak (pl, alumínium lemez, amiről  küztudott, hogy nem olcsó), akkor a maradék megy a szemétbe.
Otthon az volt a standard eljárás, hogy a szigetelés nem ázhat meg, azt azonnal burkolni kell. Itt sokszor hetekig áll bezáratlanul a fal. A szigetelés többször megázik, de nem probléma.
És sorolhatnám az égbe kiáltó hibákat, de itt belefér.
Nem véletlenül kerül egy lakás annyiba, amennyibe. Hogy mennyibe?
Az új lakások ára 400 ezer franktól indul, és onnan a csillagos ég. Egy jobb, tetőteraszos 4,5 szobás lakás ára 1 M frank körül mozog.

Most akkor se magyar, se svájci nem vagyok?

Ezzel a bonyolult kérdéssel szembesítettek az utóbbi napokban. Hogy is van ez?

Nem titok, elég sokat írogatok a Határátkelő c. blogon. Régebben cikkeztem is (ezeket itt is megtaláljátok), azonban mióta átköltöztek az index-re, ezt a tevékenységet befejeztem.
Miért?
Elképesztő, hogy az emberek mennyire szűk látókörűek. Most 2012-ben. (itt kérek egy kis segítséget: így jó? -szűk látókörű, vagy így: szűklátókörű. Ahányan, annyiféleképp írják, és a végén megint megrónak, hogy az írás tele van hibával :D  )

De térjünk vissza a témára:
Az emberi tudatlanságnak, tájékozatlanságnak nincs határa.
Sokaknak, akik otthon vannak az a fix meggyőződésük  hogy aki ilyen-olyan okból, de elhagyta a hazáját,  az hazaáruló. Menjen be az első okmányirodába, adja le az útlevelét, és a lábát be ne merje tenni Magyarországra.
Azt hiszem hiába is próbálnánk meggyőzni őket arról, hogy a külföldi létnek vannak pozitív hatásai is a magyar gazdaságra. Mármint, hogy a külföldön élők, ha az adójukkal nem, de az otthon elköltött pénzecskéjükkel támogatják a magyar gazdaságot, arról nem is beszélve, hogy sokan a családjukról is gondoskodnak.
Egyesek azt sem látják, hogy akik a közelebbi országokban dolgoznak, sok esetben ingáznak, tehát a kinn megkeresett pénzük minden egyes euróját otthon költik el.
Ismeretségi körömben nagyon sokan vannak, akik bár évek óta külföldön élnek, mégis hazajárnak orvoshoz, fogorvoshoz, fodrászhoz és a többi. (én is)
Persze ezt is ki lehet forgatni, mint mindent. Én is megkaptam egy komment alkalmával, hogy szégyelljem magam, mert hogy jövök én ahhoz, hogy azért jövök haza, mert itt olcsóbbak ezek a szolgáltatások.
Hát nézőpont kérdése, de miért baj az, ha a kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad?

Másik esetben, egy fél éve Svájcban élő fiatalember fejtette ki azon gondolatát, hogy nekem kutya kötelességem lenne Svájcban vásárolni, ezáltal a svájci gazdaságot támogatni.
Ezt sem egészen értettem.
Tudni kell, hogy a környező országokat tekintve Svájc nagyon drága minden tekintetben  Ezért a határ közeléből aki teheti, az átjár Ausztriába, Németországba, Olaszországba vagy épp Franciaországba vásárolni.
Igen, még az echte svájci is, hisz nem ellensége a saját pénztárcájának.
:)
Ezt természetesen a svájci állam is tudja, szabályozta is a kereteket, miből mennyit lehet behozni vámmentesen.
Ettől eltekintve a boltokban elfogy a svájci paraszt által termelt áru is.
Már csak azért is, mert ha józan ésszel gondolkozunk, és tájékozódunk,akkor tudható az a tény, hogy Svájc lakossága a II. Világháborút követően a duplájára nőtt. Viszont sem megművelhető földből, sem parasztból nem lett több.
Így nem kell azon aggódni, hogy a hazai termék nem fogy el.

Szóval mi is átjárunk a németekhez, és sok mindent onnan hozunk.
Húst például nem, mert ez elég szigorúan van szabályozva, azt itt veszem meg, amivel a svájci nemzetgazdaságot támogatom.

Hogy a kétkedők kérdésére válaszoljak: egy Svájcban élő magyar vagyok, aki mindkét gazdaságot támogatja, de nem ellensége a saját pénztárcájának sem.
Van ezzel valami gond?
Szerintem egy felvilágosult gondolkodással bíró személynek nincs.