Milyen volt ez az év?

Röviden, jó.
Hosszabban: nem jó.
Az elmúlt év utolsó bejegyzésében az áll: reméljük jobb lesz, mint az idei.
Optimizmus pipa.
:)
Ellenben, ismét bejött az évtizedes népi  családi megfigyelés.
A páros évek nem túl szerencsések.
Nem vicc, évek óta ezt figyeltük meg.
Panaszra nincs ok, mert van kenyér az asztalon és a lakás is meleg, de a családot betegség tizedeli, ami fizikailag és mentálisan is küzdelmes, és ezen kívül is sok olyan probléma adódott, amit nehezen oldottunk meg.
:(

Ha visszatekintek, van pár dolog, ami jól alakult:
- végre találtunk egy megfelelő otthont, így ha rajtunk múlik (félve írom le), itt letáborozunk egy időre. Tudod mekkora a különbség egy padlófűtéssel ellátott házban ha az működik, illetve ha nem működik?
Nagy.
Mekkora a különbség ha kinézek az ablakon, és ezt látom, vagy pedig egy meztelen segget?
:D

- végre mindenkinek van jogsija, így a családi taxi vállalatot felszámoltam. Nem, nem esett nehezemre, de rengeteg időt vett el az életemből a fuvarozás.
- ebben az évben is volt folyamatosan munka. És lett volna jövőre is, ha nem alakul ki az előző posztban megfogalmazott probléma.

Mit csináltam az évben?

Ebben az évben is rengeteget autóztam. Most egy éves a kocsim és van már benne 50 ezer km. Ha jövőre is ennyit kocsikázok, le kell cserélni. :(
Ja, és ezen kívül mentem másik(ak)kal is. Azért nem rossz teljesítmény "megkerülni a Földet" attól, aki ugye semmit sem csinál. ;)

Egyre több feladatot vállalok, ami a kissé nagyon gyenge nyelvtudásomat figyelembe véve, nem kis feladat. De élvezem. Utólag. Közben anyázok.

Voltak tervek, amik tervek is maradtak.
Egyszerűen idő nem volt rá, meg erő sem.

Vannak új tervek is a jövőre. Egyik sem kis falat, meglátjuk mire megyek velük. Nem, most nem írok róla bővebben. Akkor mi lenne a téma a jövőre?

Múltkor valaki megkért, hogy vonjak mérleget az országgal, az ittlétünkkel kapcsolatban. Akkor kicsit korai lett volna, de most néhány szóban megpróbálom összefoglalni:
annak ellenére, hogy sok kritikát fogalmazok meg és vetek a blogra (nyelvújítás egyes), úgy gondolom, hogy jó helyen vagyunk.
Egy darabig. Végleg nem maradunk itt, mert annyira azért nem jó. Illetve egészen más terveink vannak. Ennek egyrészt gazdasági okai vannak, másrészt emberi.
Na, ezt most jól "megaszontam". Leülhet, egyes. Már a második.

A '90-es évek végén, egy baráti beszélgetés alkalmával azt mondtam, hogy "üssenek agyon, ha valaha is német nyelvterületre megyek". Hm.
Szerencsémre, nem ütött agyon senki.

A véleményem nem változott azóta sem, ki nem állhatom a nyelvet (valószínűleg ezért nem fogom megtanulni soha). És akkor még a tücsöknyelvet meg sem említettem.
A helyiek gondolkodását sem tudom a magaménak tekinteni. Nem is akarom. Azt hiszem nagy bajban lennék, ha integrálódni akarnék fejben.

Magával az országgal nincs baj: a táj gyönyörű, a közigazgatás működk, az oktatás (annak aki tanulni akar) jó, az egészségüggyel kapcsolatban nincs sok tapasztalatom (maradok az otthoninál), a közbiztonság pipa, a közhangulat jó, az időjárás is jobb, mint otthon (nem fúj a szél), a számláinkat kifizetik, mi meg befizetjük a miénket, az emberek kedvesek.
Igen.
Addig kedvesek, amíg bólogatsz, és elfogadod, amit mondanak.
Tehát, amíg bemész a boltba, megkérdezed, hol találsz ezt-azt, amíg bemész a hivatalba, amíg várod a buszt, ilyenek. Ezek kellenek a mindennapokhoz.
A napi rutint tekintve, ez egy élhető ország. Bár, halkan és csendben jegyzem meg, az életszínvonal itt is romlik szépen lassan. Nem én találtam ki, statisztikai adatok bizonyítják.

A múltkor írja valaki egy blogon, hogy a spanyolok harsányak, a németek arrogánsak, Ausztria drága, akkor hova menjen?
Tágra is kerekedett a szemem, mert tökéletes ország nincs.
Azt a részletet kell tökéletesnek éreznünk, ami nekünk fontos. Kinek a pap, kinek a papné(ő).

Nekem a fentiek fontosak.
Fontos, hogy az elvégzett munka után megkapjuk a jussunk, ne cseszegessen - ok nélkül - a hatóság, és a gyerekeimet el tudjam indítani a jövőben (lehetőleg ne csak egy bőrönddel).

A helyieket (egyik ismerősöm bennszülötteknek hívja őket) továbbra sem kedvelem túlságosan (fentiek miatt), de nem is barátkozni jöttem. Én nem akarok a szomszéddal jópofizni, köszönök, 'oszt jó napot. Ettől függetlenül, ha mégis megszólítanak, nem futok el, ha valaki jószándékkal közelít nem vagyok paraszt.

Visszatérve a mentalitásukra: ha össze kell hasonlítanom az otthonival, akkor jobban zavar a butaság, az együgyűség, mint a simlisség. Otthon utóbbit csinálja szinte mindenki versenyszerűen űzve, de ott élve negyven évet, azt az ember megszokta, tudta kezelni :)
A butaságot nehéz megszokni. Simlisség van itt is, de még ahhoz is buták.
Nehéz megszokni, hogy valamiben jó/jobb vagy, és azt ők nem akarják elfogadni.
Nehéz megszokni a butaságból eredő spórolást  pazarlást. Ez persze egészen addig nem probléma, amíg tele a buksza.

Érdekes dolog egyébként a téma, mert a 70 plusz korosztály, a parasztok (értsd jó értelemben) nagyon normálisak. Ők nem születtek a jóba, a jóért meg kell(ett) dolgozni. E szerint él(t)nek. Tudják mi a dolguk, mikor kell szántani, vetni és kész. A többivel nem foglalkoznak. Ha odamész és veszel egy kiló krumplit nem érdekli őket, hogy te külföldi vagy.

A leszármazottaik, vagy akiknek volt lehetősége elszakadni a tehén tőgyétől, elszálltak. Sok esetben úgy tették ezt, hogy nincs mögötte semmi. Sem tudás, sem tapasztalat. Csak tőke. Persze, az is kell. De az még nem minden.

"More money"- leng a zászlajukon, nincs az a pénz, ami elég. Bármi áron.
Sehol a világon nem látni azt, (de talán néhány olajországban), hogy egy autó a tervezőasztalról egyenesen egy svájci segge alá kerüljön. és majd csak utána a kiskereskedelmi fogalomba.
:)
Azzal sem mondok újat (máshol is így van), hogy az ebből adódó problémák a bevándorlókon csapódnak le.
Vicces volt, amikor elkezdtük a "problémás" építkezést, a generálkivitelező aláíratott velünk egy nyilatkozatot, amiben garantáljuk, hogy nem fizetünk x franknál kevesebbet a dolgozóknak. A legutóbbi tárgyaláson pedig kevesebb összegért akart már dolgoztatni.
:D
Ugye, érdekes?
Szóval, nem kell őket félteni.

Ilyenkor mondják, hogy megszoksz vagy megszöksz.
Nálunk van egy harmadik variáció. Küzdesz.
Több, kevesebb sikerrel.
:)
Úgy vettem észre, hogy ehhez nincsenek nagyon hozzászokva.
Ha beszólsz, ha kiállsz a jogaidért, az olyan mintha egy jobbost adtál volna.
Engem ez nem zavar, őket igen.
:)
A többi náció olyan, amilyen. Nincs velük bajom, amíg úgy állnak hozzám, ahogy én hozzájuk. Egy gyenge pontom van, a kendős-kabátos nők. Na, velük nem tudok kibékülni.
Azt figyeltem meg, ha szembe kell menni egy svájcival, akkor az uusländer összetart. Még a szerb is az albánnal.
Máskor, mindenki  a sajátjával van nagy egyetértésben.
Kivéve a magyart. Ezt tudjuk, nem mélyedek bele. :D

A blogról: soha nem gondoltam volna, hogy ennyi olvasóm lesz. Alaszkától Fokvárosig, Londontól Új Zélandon át, Japánig.
Sokan hozzászólnak a cikkek alatt, és sokan keresnek meg privátban.
Sokan értenek egyet, és sokan nem. Így van ez jól.
Néha, akad pár troll, akik próbálnak belerondítani. Őket nem engedem be. Úgy gondolom, hogy ez nem az a játszótér, ahol kiélhetik a frusztráltságukat.
Nem panaszkodok, eddig két embert kértem meg, hogy ne írkáljon, mert nem teszem ki. Őket is csak azért, mert ismeretlenül olyan állításokat fogalmaztak meg, amik nem igazak. Velük nem vagyok hajlandó érdemben beszélgetni.

A jobbító kritikát és a más véleményt is szívesen fogadom, a megfelelő hangnemben.
Tudom, sokaknak furcsa dolgokról (is) írok. Fogadjátok el, mint vállalkozó, egy külön állatfaj vagyunk. Több szegmensből, és másként látjuk a dolgokat. Talán, ezért sem értenek sokan.
Nekem könnyebb, mert éltem alkalmazottként és vállalkozóként is, a bőrömön érzem a különbséget.
Talán ezért van az is, hogy nem vagyok "kasztosodva". Minden társadalmi rétegből ismerek embereket, meghallgatom a véleményüket. Az így kapott kép jóval színesebb.
:)
Örülök, hogy megismertem néhány nagyon jópofa/kedves/barátságos/törtető embert, ami a blog nélkül nem jöhetett volna létre ( rossz duma, de igaz). :)
Az is jó érzés, hogy segítségére lehettem (nem minden esetben) a hozzám fordulóknak. Kívánok nekik minden jót.

Amit sajnálok: méltatlanul elhanyagoltam a történelem feldolgozását, és a vár-projektet.
Soha nem szoktam ígérni, de remélem 2015-ben egy picit több időm lesz és akkor folytatom.
Örülnék, ha feldobnátok olyan témákat, ami érdekel benneteket, amivel eddig nem foglalkoztam.

Így az év utolsó napján nem maradt más hátra, mint minden jót kívánjak nektek.
Valósítsátok meg a terveiteket, legyen az otthon, vagy külföldön, vigyázzatok magatokra.
Legyen egészség és munka. Ha ez a kettő adott, akkor nagy baj nem lehet.


BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!!!

Ilyen...

... amikor a szar magyar lapátolja a havat.
... a Verwaltung, a szomszéd és akárki helyett (és még fizetünk is érte).

Csak azért, mert bennünket zavar, ha tökig ér a hó. Csak azért, mert így lettünk nevelve.
:)

Így legalább a hisztipicsa szomszédasszony márkás csizmácskája sem lesz havas. Mert előtte is le lett takarítva, egészen a parkolóig.
... csak mert olyan szarok vagyunk.
:)
Igaz?

Elkésett

Jobban örültem volna, ha a szezon első hava az ünnepek előtt érkezik, így az ünnepek múltán már nem az igazi.
Így jártunk.

Kilátás a nappaliból

Ami miatt pötyögni kezdtem, engem is meglepetésként ért.
Míg otthon soha nem volt újdonság a "váratlan" hó megjelenése napján a közútkezelő nyilatkozata, miszerint nem voltak felkészüéve rá, addig ez itt, -eddig- ismeretlen volt.
Most ezt is megértük.
:)
Talán az ünnep miatt, de itt délig semmi sem történt, az első hókotrót akkor láttam.
:)

Persze, sokan nem dolgoznak, így nem okozott nagyobb fennakadást.

A1 autópálya

A falu utcája

Karácsony 2014

Ezúton kívánok mindenkinek békés, boldog, szeretetteljes ünnepet!
KATT:

"Érdekes" dolgok

Ennek az írásnak már több címe is volt, miután hónapok óta készül. Nem tudtam eldönteni, hogy egyben, vagy külön jelenjen-e meg. Így a végén az odavágós címből nem lett semmi.
:)
De! Legalább jó hosszú lett. Szóval egy presszókávé nem lesz elég, hogy a végére érjetek.

Talán emlékeztek rá, korábban írtam róla, hogy gyakorlatilag öt éve a munkáink nagy része ugyanattól a megbízótól származik. Ő egy echte svájci ember. Az Öreg. Nem bántásként hívjuk így, de már elérte a nyugdíjkorhatárt, ennek ellenére esze ágában sincs visszavonulni. Pedig jobban tette volna, mert most nagy bajban van.
Saját embere mindössze három van, ez a létszám kis munkákra elég, a többire meg ott vagyunk mi. Elég jó kapcsolatokkal rendelkezik, így biztosítva volt/van a folyamatos munka. Mindenki jól járt. Legjobban mi, ha ki sem jött az építkezésre!
:)
Nem lehet udvariaskodni, szakmailag nincs ott a szeren.

Még az elmúlt ősszel beszélt róla, hogy lesz egy nagyobb projekt, de a forrásai korlátozottak. Egyrészt bankgaranciát kell letenni, másrészt anyaggal adott ajánlatot. Egyik sem 2 Rappen.
Mi akkor felajánlottuk, hogy beszállunk, csináljuk ketten, a végén osztozunk a hasznon.
Ebből aztán nem lett semmi. Persze, más lett volna a végelszámolás, ha nem alvállalkozóként, hanem "társtettesként" állunk mellé.
Ennek ellenére, nem hátráltunk ki, vállaltuk a melót alvállalkozóként.
:)
Időközben nekünk volt egy nagy épületünk, amit még nem fejeztünk be, amikor el kellett kezdeni a másikat.

A párom akkor ajánlotta, hogy szívesen segít az indulásnál, mert az egész háznak a kezdés az alfája és az omegája. Ha ott valami el van szúrva, akkor vége az egésznek.
Az Öreg azt mondta, hogy majd az ő emberei elkezdik, mert az egy egyszerű épület.
Nem erőszak a disznótor. Ok.

Már akkor furcsállottuk ezt, mert eddigi közös munkáink alkalmával kiderült, hogy a munkásai nem szakmabeliek, így annyit sem értenek hozzá, mint én. Pedig én se sokat.
Arra jók, hogy irányítás mellett dolgozzanak. De, hogy egy ekkora házzal mit kezdenek...
Mindegy, nem a mi dolgunk.

Közben eltelt három hónap. Mi átadtuk a munkát, és mentünk volna folytatni az "egyszerűt".

Na, ott ért az első döbbenet.
Az "egyszerű" ház olyan egyszerű volt, hogy még a párom is vakargatta a fejét, annak ellenére, hogy több százezer négyzetméternyi tapasztalata van.

A másik döbbenet akkor érte, amikor látta, hogy hol tartanak az emberek. Három hónap alatt még nem sikerült felmérni az épületet, az UK (fogadószerkezet) össze-vissza volt felfúrva. Mikor megkérdezte,  hogy miért így szerelték, azt mondták, hogy tervezői utasítás. Mi van?
Egyébként ezt egy-két hét alatt meg lehetett volna csinálni. Jól.
A munka során van egy alaptételünk: minden munkát egyszer kell megcsinálni. Jól. Nem megyünk vissza javítani. Nagyképűség nélkül írhatom le, hogy az elmúlt két évtizedben talán ha kétszer volt olyan eset, amikor visszahívtak valami apróságot kijavítani.

Amiért korábban azt írtam, hogy a ki-, és felmérés az alfa meg az omega: ha ez nincs jól elvégezve, akkor az összes anyag rendelése hibás lesz.
Kvázi, ha jó a matek, akkor a gyár a megadott méretek alapján gyárt és szállít, a falra csak fel kell szórni.
Ha rossz a matek, akkor rossz méret jön, és az összeset vágni kell. Nem kell hozzá szakértőnek lenni, hogy ez mennyi túlmunkát, mennyi selejtet jelent.

Természetesen, mire odaértünk már gyártásban volt a lemez, és itt kezdődtek a bajok. Rossz volt a matek.
Nehezítő körülmény volt, hogy a többi szakipar (ablakosok) is a rosszul feljelölt muster alapján "igazodtak" hozzánk.
:(
Amikor felvonultunk, a párom jelezte az Öregnek, hogy kellene még ember, mert a három hónap lemaradást nem fogjuk behozni. Szerinte nem kell, minden rendben van.
Hát jó, ha nem, nem.

Úgy készült az épület, mint Déva vára. Egyik nap bontottunk (javítottunk), másik nap építettünk.
Naponta jöttek az új instrukciók az új változtatásokról.
Sajnos, aki megtervezte, annak halvány lila fogalma sem volt róla, hogy működik az anyag, mit hogyan lehet, lehet-e egyáltalán úgy. Más valamit megálmodni, és más kivitelezni. Egy jó tervező tudja, hogy mi a megvalósítható, és mi nem. Ha nem tudja, talán egyeztetni kellene a gyártóval és a kivitelezővel. Írok  egy példát. Tudni kellene, hogy mekkora egy 8 méteres lemez. Marha jól néz ki a földön. De fel lehet-e ekkora tömeget emelni, lehet-e mozgatni az állványon.

Probléma volt a gyártóval is. Az anyag gyártója rossz színben (!) küldte az első néhény kamionyni anyagot. Az természetesen ment a kukába.
Utána már jó volt a szín, csak épp nem az ütemterv szerint jött a szállítámny, hanem össze-vissza. Dolgozz úgy, hogy felraksz három lemezt, majd át kell menni az épület túloldalára az összes szerszámmal, segédanyaggal. Idő, pénz.

A  kooperációval is baj volt. Azt vettem észre, hogy ez a fogalom itt Svájcban ismeretlen.
Állandóan megbeszélés van, de hogy miről? Szerintem viccet mesélnek, de leginkább udvariaskodnak egymással. Ez egyébként jellemző a helyiekre. :)
Semmilyen munkafolyamat nincs összehangolva.
Mintha egy házat a tetővel kezdenénk.
Olyan szakiparok dolgoztak utánunk, akiknek már rég készen kellett volna lenni a munkájukkal. Persze, ők magasról letojták, hogy tönkreteszik a mi munkánkat. Az állványon véletlenül belerúgtak a lemezbe, ami egy pillanat alatt horpadt be. Hogy néz az ki?
Vagy: képzeld el, amikor jöttek a kertészek és a markolóval kiszedték a földet az állvány alól. De hát nekik kell a terület. Mi lett volna, ha mondjuk feldől? Ez nem játék.
A még földön lévő porfestett anyagainkat "átpakolták" egy markolóval, vagy épp földet szórtak rá.
Szakszerű, nem?
Ezek a dolgok természetesek voltak. Nekik. Ha ez otthon történik, másnap már nem kellett volna ott dolgozniuk. Azonnal kirúgták volna a céget.

Ahogy telt az idő, egyre fogyott a türelem. Mindenki veszekedett mindenkivel, az építésvezetőnek, de még a projekt vezetőjének sem volt fogalma semmiről, rohangáltak, mint pók a falon.
Több kivitelező levonult az építkezésről.
Bár, a fővállalkozó hosszasan azt mantrázta a beruházó felé, hogy minden oké, a hírek csak-csak eljutottak odáig.
Amikor kijött az építkezésre, csak annyit mondott,  hogy legszívesebben elbontatná az egész házat.
Azért ez gáz...
A "ház" egyébként kb. 6-7000 m2 alapterületű viskó, 4, illetve 8 szinten.
:)
Nem kicsi.

Ki kell jelenteni, hogy ilyen mértékű hozzá nem értést otthon SOHA nem tapasztaltunk.
Hogy ez a hozzáállás nem egyedi, egy korábbi írás ITT támasztja alá.
Még az sem szolgálna mentségül, hogy esetleg kezdők lennének, mert nem azok.
A beruházó sem ismeretlen (gyakorlatilag a Zürichtől északra lévő terület az övé), és a generálkivitelező sem egy csóri kis szar cég.

Időközben az is kiderült, hogy a megadott határidőre nem lesz kész a ház. A megbízónk ekkor sem jelezte, hogy hozzunk még embert.
Ekkor jött oda az előző írásban szereplő cég, akikkel nem mentünk semmire.
Nem volt velük baj, csak nem értettek hozzá.
:)
Beköszöntött az ősz.
A számláink egyre ritkábban lettek fizetve, ugyanakkor a generálkivitelező egyre többet cseszegetett bennünket. Novemberben történt, a fiam volt a megbízott vezető, amikor kitalálták, hogy menjenek szombaton is dolgozni. Ő beintett egy jó nagyot. Ingyen, ugye Krisztus koposóját sem... Nekünk erre nincs megegyezés a megbízónkkal.
Innét kezdve még feszültebb lett a helyzet.
Aztán december elején jeleztük az Öregnek, hogy ez nem lesz így jó. Ő ígéretet tett, hogy 5 napon belül választ ad kérdéseinkre a jövőre vonatkozóan, beszél ügyvéddel, és fizeti a számlákat.
Sajnos, a választ hiába vártuk, inkább illegalitásba vonult, ki sem jött az építkezésre.

Így nem maradt más, mint jeleztük a fizetésképtelenséget a generálkivitelezőnek.
Meglepetésünkre, azt mondták minden ok. Másnapra megcsinálják a papírokat, aláírja mindhárom fél, és jön a lé.
Már majdnem elhittük, hogy ez ilyen egyszerű lesz.

Itt egy kis kitérő: Magyarországon a kétezres évek közepétől nem sikerült megoldani a körbetartozást (mert nem érdeke egyik kormánynak sem), itt ilyen nem lehetséges (még).
Ha valaki nem fizet, akkor az előtte lévőnek kell helyt állni. A legvégén a beruházó áll. Akkor van baj, ha a beruházó megy tönkre. Ilyen azért ritkán fordul elő. Tehát a pénz miatt annyira nem aggódtunk, de mégis jobb, ha a mi számlánkon parkol.

Visszatérve az ügyre, vártuk a másnapot.
Reggel megérkezett a szerződés. Nem is lett volna gond, ha nem lett volna benne két olyan pont, ami gyakorlatilag a halálos ítéletünk ostyában.
Az egyik pontban garanciát kellett volna vállalni az addig elvégzett munkára.
Aztán azt hogyan?
- az anyagot nem mi szállítottuk (az Öreg nem azt a kötőanyagot hozta, ami a szerződésben foglaltatott),
- a házat nem mi kezdtük,
- és ugye még dolgozott rajta a vendég csapat is...
Hogyan vállaltunk volna így garanciát? Nem tollas a hátunk.
:D
Magyarul: át akarták hárítani a felelősséget az utolsó utáni alvállalkozóra. Szép nem? (akit korábban szar magyaroztak)
Anyád!

A másik pontban "röghöz kötést" szerettek volna a jövőre vonatkozóan, ugyanazokkal feltételekkel, amivel a megbízónknak dolgoztunk.
Na, ez megint egy marhaság. Miért dolgoznánk ugyanannyiért, ha egy fő kiesett a hierarchiából?
:D
Párom közölte, hogy ez így nem lesz aláírva.
Először anyázás, sértődés, meg a fő-fő építésvezető részéről gúnyos"c'est la vie" megjegyzés.
Talán azt hitte, hogy máshol nem kapunk munkát?

A csapat szépen összecsomagolt és befejezettnek nyilvánítottuk az évet.
Szegény, akkor még azt hitte, hogy ő ül a lovon.
:D
Délutánra kiderült, hogy nem elég magas az a ló, vagy fordítva ül rajta.
Rohangálás, telefonálgatás.
:)
Kora délutánra kaptunk egy ajánlatot, ami tíz petákkal több volt, mint az eredeti ár. Mondván, nem tudnak többet fizetni, mert nem fér bele a költségvetésbe...
Majdnem sírva fakadtunk a röhögéstől.
:D
Erre csak sűrű fejrázás volt a válasz részünkről. Én meg - a kibicnek semmi sem drága alapon -, határozottan anyáztam a háttérben.
Estére még magasabbra kúszott az ajánlat.
Haladunk...
Lesz még ebből valami.
Azért képzeld azt, amikor a nagyhatalmú "echte schwiitzer" szalad a "szar magyar" szakmunkás után.
Filmre kellett volna venni. Komolyan.
:)
Kedves olvasó! Ne gondold, hogy nagyon "éhesek" vagyunk. Egy fillérrel sem akarunk többet, mint amennyiért a haver cége ott van. Hangsúlyozom ott van, mert érdemi munkát nem végez.
Szóval, nem érzem gusztustalannak a helyzetet. A piac diktál. Vagy megadják, vagy kurva (bocs!) nagy bajban lesznek, mert nincs, aki befejezi a házat (ez utóbbi komoly).


Következtetéseink,
- a svájci magasépítészettel kapcsolatban: ahhoz tudom hasonlítani, mint amit Mekk Elek csinált, vagy mintha valahol, egy hátrányos helyzetű fekete afrikai országban lennénk. A mese, az mese, Afrikának meg még fejlődni kell, de hogy ez így működik Svájcban?
Fejetlenség, hozzá nem értés, pazarlás. Nem csoda, hogy ilyen horror áron lehet ingatlanhoz jutni. (A komplexum alsó szintjén üzletek lesznek, felül lakások. Kapaszkodj neg! Egy 1.5 szobás lakás bérleti díja 2400 Frank. Hoppá!)

Hogy működik normálisan egy építkezés? Adva van egy beruházó, akinek van egy elképzelése, ezt megtervezteti. Ha baromságot akar, akkor a tervező dolga nem a bólogatás, hanem a tájékoztatás. Ha ezek letisztulak, akkor elkészül az építész terv. Azon rágódnak még egy darabig, majd amikor a beruházó rábólint, akkor megcsinálják a kiviteli terveket. Ha ezek is készen vannak, akkor kezdődhet a munka. Persze, apró részketeken lehet még menet közben is változtatni, de ekkor már nem tervezik át a fél házat.
Hogy van ez Svájcban? Azt sajnos nem tudom, hogy a megbízó és a tervező között mi folyik, de hogy valami marha nagy kommunikációs hiba van, az biztos.
Még az építész tervek sem véglegesek, amikor el kell kezdeni a munkát. Kiviteli terv vagy nincs, vagy akkor van, amikor már készen vagyunk egy-egy részlettel. Jellemzően ekkor derülnek ki a problémák.
Ilyenkor bontunk. Majd újraépítünk (persze új anyagból). Ezek után, előfordulhat még 2-3-4 változtatás (nem tudom miért). Ez ugyanennyi bontást, újraépítést, új anyagot igényel.
Spórolás felsőfokon.
:(

- az Öreggel kapcsolatban: hogyan lehet valakinek akkora önbizalma, hogy beleugrik egy ekkora építkezésbe, ha nincs meg a megfelelő szakmai tudása, tapasztalata?
Egy ekkora meló gondos, pontos előkészületeket igényel.
Ha már volt akkora seggfej, hogy beleugrott, miért nem kérdezett meg olyant, aki ért hozzá?
Ha már jeleztük a bajt, akkor miért nem fogadta meg a tanácsot?
Miért nem kért segítséget?
Ciki egy külfölditől?
Nekünk nem fáj. Neki annák inkább. Hogy bele tudjon ugrani, felszabadította a Pensionskasse összegét. Ha nem lesz kész a ház határidőre, napi 14 ezer (!) frank kötbért fizet.
Mivel egyéni vállakozó (ez otthon is, itt is egyenlő a halálos ítélettel), úszhat az egész vagyona.
Jah, és a mai napig még egy ügyvédet sem hívott fel...
Erre szokás mondani, aki hülye, haljon meg!

- a generálkivitelezővel kapcsolatban: lenézik a külföldeieket, de a seggüket sem tudják kitörölni nélkülünk. Ennek ellenére nagyképűek, hőbörögnek, mintha legalábbis különbek lennének. Jah, és azt hiszik, hogyha valaki külföldi, akkor már hülye is. Ismered a Média Markt reklámot, ugye? Kicsit átalakítva "magyar vagyok, de nem hülye". :D
Itt most nem a magyaron van a hangsúly, de mivel szükség van a külföldi munkaerőre - az élet bármely területén -, akkor fogadják el, hogy egy külföldi tapasztaltabb lehet náluk.

Ok, addig nincs probléma, amíg tele a buksza, de a gazdasági folyamatok nem azt mutatják, hogy ezt hosszú távon így lehet folytatni.
Az életszínvonal szépen, lassan csökken, és előbb-utóbb elfogy a fizetőképes vásárló, bérlő.
Tudom, ez nem holnap fog bekövetkezni, de az elmúlt tíz év statisztikái erre engednek következtetni.

Sok embernek, sok mindent át kellene gondolnia.
Lassan.

"Spórolás"

A helyeik alapjáraton spórolósak.
Illetve csak hiszik, hogy azok.
Közben meg olyan pazarlóak, hogy mutogatni kellene.

Otthon többször megesett, hogy egy szolgáltató kiküldött egy 5 forintos csekket, a postai díj többszöröséért.
Azt gondoltam, hogy ez a luxus csak otthon szokás...

Tegnap leveleket kaptunk, céges leveleket. Szám szerint hét darabot. Mindegyiket a nyugdíjbiztosító küldte.
1. levél - egy darab biztosítási kártya a munkavállaló részére,
2. levél - egy darab biztosítási kártya egy másik munkavállaló részére,
3. levél - igazolás, hogy az 1. számú munkavállaló bekerült a rendszerbe,
4. levél - igazolás, hogy a 2. számú munkavállaló bekerült a rendszerbe,
5. levél - tájékoztató a jövő évi változásokról,
6. levél - december havi fizetnivalók,
7. levél - adatbekérő levél.

Igaz, ezek darabja "csak" 1 frank, de az összes eljöhetett volna egy borítékban, ennyiért. Na, jó. A súly miatt kettőért.
Sok kicsi, sokra megy.
Vagy nem?
Nekik nem számít.
Mi fizetjük meg ezt is.

Nem kirúgni... ellehetetleníteni - "érdekes dolgok" I. rész

Figyelem: néhány kemény kritikai írás következik. Aki nem szereti, ha az országgal kapcsolatban leírom a negatív tapasztalataimat, az ne olvassa. Nem kérek olyan levelet, hogy "ha ilyen szarul érzed magad, miért nem húzol haza a ....-ba?"
Nem azt írom, hogy nem érzem jól magam, de vannak olyan dolgok, amiről beszélni érdemes/lehet/kell, még akkor is, ha az nem a legjobb fényben tünteti fel Svájcot.
Na, ennyi körítés után vágjunk bele.

"Nem kirúgni, ellehetetleníteni."
Vagy húsz évvel ezelőtt mondta az akkori főnököm.
Semmi más nem maradt meg vele kapcsolatban, csak ez a mondat. Találó.
Meg tudta keseríteni a napjaimat, de aztán az önteltsége lett a veszte. Kirúgták.
:)
Miért jutott eszembe?

Kicsit hasonló helyzetbe kerültünk. Itt.
Történt ugyanis, hogy megbízónk egy elég nagy beruházásba ugrott fejest, meglehetősen felelőtlenül. Erről majd egy másik posztban írok bővebben.

Szóval volt/van egy kontaktja a beruházónál. Gondolom, ő súgott neki, és tudott egy olyan árat mondani, amit a generálkivitelező a beruházó nyomására elfogadott.
Így történhetett, hogy a generálkivitelező spanja lemaradt a munkáról.
Akkor persze még mi sem tudtuk,  hogy mi újság...
... csak furcsa volt, hogy a generál főépítésvezetője ott rúg belénk ahol tud, ott tesz alánk, ahol tud.

Aztán jött a nagy ötlet részükről. Valahogy el kell távolítani a projektről a mi megbízónkat.
Első lépésben, mindenféle kifogással mégis meghívást kapott a haver és cége is (menet közben). Ez a cég természetesen svájci.
:)

Az építésvezető és a projekvezető részéről azonban továbbra is megmaradt a cseszegetés, a szar magyarokat el kell küldeni, stb. Ez így elhangzott.
Áááá. Itt nincs diszkrimináció.
:D

Később odáig süllyedt a Projektleiter, hogy még a munkaügyiseket is kihívta, hogy ellenőrizzenek.
Nem volt nehéz rájönni, hisz egy ekkora építkezésen rengeteg szakipar van jelen és CSAK bennünket ellenőriztek.

Nem is volt feltűnő.
Mondjuk, annyiból "szerencsésnek" mondhatjuk magunkat, hogy fel vagyunk vértezve mindenféle gusztustalansággal szemben (az otthoni évek megedzettek bennünket).
Másrészről, nincs mit találni. Nem dolgoztatunk feketén (már otthon sem tettük), és mindenki azt a bért kapja, ami az ágazati megállapodásban szerepel.

Ennél jobbat kell kitalálniuk.
:)

Aztán ott került sz@r a leves(é)be, hogy a haver cége sem boldogult a munkával, így nekünk feltétlen maradni kellett.
Úgy nézett ránk, mint egy darab szarra, de a munka legalább folyt.

Szóval, ha valaki azt gondolja, hogy itt másként mennek a dolgok az téved. Svájc még nem tart ott, mint Magyarország, de nagyon jó tanuló.
Tanulj tinó, ökör lesz belőled.
:)

Itt ma Karácsony lesz...

... ha a fene fenét eszik, akkor is.
Mitóa itt élünk, minden évben rendhagyó az ünnep.
Soha nem 24-én tartjuk. Illetve akkor is.
:)
Tartottuk már kocsiban (24-én utaztunk haza), volt 22-én, 20-án.
Idén ma lesz.
Nem a dátum a fontos.

Most reggel 8 van.
Amit eddig csináltam, az konvergál a nullához. Egész héten rengeteg volt a munka, estére ki voltam purcanva.

Annyit sikerült elérnem, hogy az ajándékokat már csak csomagolni kell.

Fogalmam sincs mi legyen a vacsara.
Segítsetek!
Ami nem jöhet szóba: halászlé, töltött káposzta, semmilyen rántott hús.
A rendelkezésre álló alapanyagok: csirke-. és disznóhús.

És nem akarok egész nap a konyhában állni, mert még fát is kell díszíteni.
Ja, és segítségem nincs, ma még mindenki dolgozik.

Így állok most:

Fa a dobozban

Ennyi áll belőle

:D

Yves Rossy és Veres Zoltán közös projekt

Ismét egy vegyes projektről "tudósítok".Ugyan nem tudom eldönteni, hogy ennek a tudományos vagy a sport értéke a nagyobb, de mindenképp érdemes arra, hogy megemlékezzünk róla.
Yves Rossy, alias Jatman egy volt svájci vadász pilóta, aki aktív évei után sem tudott szakítani szerelmével, a repüléssel. A korábban minden jelentős vadászgépet kipróbált szakember 15 éve kísérletezik "szárnyakat" növeszteni.
Mérnök társaival folyamatosan kutatnak, és kifejlesztettek egy Jat pack névre hallgató alkalmatosságot, ami abból áll, hogy a testére szereltek egy sugárhajtással hajtott szárnyat, amivel repked a levegőben.

Időnként új projekttel áll elő.
A legutóbbi ilyen bemutatót Dubai légterében, a sivatag fölött hajtotta végre.
Itt magyar társa is volt, Veres Zoltán EB bajnok műrepülő személyében.
Különféle, bonyolult alakzatokat hajtottak végre.

Magyar cikk ITT:

Jatman  oldalát ITT nézhetitek meg.

ITT pedig a videó.
Jó szórakozást!
:)

Hulladék "újrahasznosítás"

Sajátos módját választotta néhány, - jó értelembe vett - pihent agyú a maradék fém alkatrészek felhasználásának és már-már művészi fokra fejlesztette azt.
Svájcban nagyon sok helyen láthatóak ezek az alkotások, a mi falunk határában is van egy. Láttam már magánház ketjében is.
:)
Sajnos, a kép meglehetősen rosszul sikerült, ezért megkerestem a webes felületet, amit ajánlok nektek is.

Szerintem nagyon ötletesek.

Ha ti is látni szeretnétek, ITT  megnézhetitek.
Jó szórakozást!

Drogteszt

Azt figyeltem meg az utóbbi időben, hogy valami furcsa szimbiózisban vagyok az otthoni történésekkel. Írok valamit (legutóbb a Dugó, dugó hátánban), és erre megjelenik valami hír otthon is. Vagy fordítva.

:)

Most is így történt.

A napokban sivít a magyar sajtó a drogszűrés kezdeményezésről.

Persze, mindenki kárál, holott még semmi konkrétum sincs.

Persze, mindenki felháborodik, mert hát az ő gyereke nem.

Persze, egyszerűbb homokba dugni a fejeket.

Na, mindegy nem akarok vitát generálni, nem ez szolgáltatta a hírt nekem.

Tegnap délben felhív a lányom a suliból, hogy: "anya képzeld drogtesztet csináltak".

Nem kaptam infarktust, mert nincs miért aggódni, csak ilyenben még nem volt része. Az újdonság erejével hatott rá.

Én a magam részéről azt mondtam, hogy nagyon helyes.

A történet persze nem most kezdődött.

Az osztályában többen is fogyasztók, és a suliban sem hagynak fel a fű szívással.

Ennek okán büdös van az osztályban. 

Az egyik -meglehetősen laza- tanár már többször szólt, hogy őt marhára nem érdekli, hogy otthon mit csinálnak, de az osztályba ne!

Mert BÜDÖS van.

Időközben az osztályfőnök is sérelmezte, de nem történt semmi.

Jellemzően az osztályba már nagykorúak járnak, tehát itt nem jön be, hogy szólunk apának, anyának.

Tegnap is büdös volt, sőt még a tornateremben is lehetett érezni (az meg nem egy kis tér), így valamelyik tanárnak elege lett.

Egyik óra elején bevágtatott az iskola vezetése, és az iskola orvosa.

Mindenkit kikérdeztek, nyilatkoztattak, arról, hogy fogyasztott-e valamit az elmúlt 24 órában.

Utána teszt.

Négyen buktak meg.

Egyelőre annyi történik, hogy értesítik a munkahelyüket és többször fogják meglepetésszerűen tesztelni az osztályt.

Nagyon helyes.

Dugó, dugó hátán

Arról már korábban is írtam, hogy itt nagyon rosszul vezetnek az emberek. Ebben az egyik világlátott oktató is megerősített. Szóval, nem csak én látom így.
:)
Hogy ez miért van, arra részben választ kaptam a nyáron, amikor épp jogosítvány szerzés céljából megismertük az oktatást.

Egyik fő probléma, hogy sok az autó, egyre több a vezető, az út kevés. Jó, mihez képest?
Az ország méretéhez és a létszámhoz, igen.

Másik ok: vak vezet világtalant...
... mire gondolok?

Ahogy a jogsis cikkben is megemlítettem, itt a gyakorlati oktatást bárki tarthatja, akinek három éve van jogosítványa. Egyetlen órát sem kell venni hivatalos oktatótól.
Véleményem szerint, akinek három éve van jogosítványa, még nem nevezhető gyakorlott oktatónak.
Ha mégis autósiskolára fanyalodik valaki (sokan nem, mert eszméletlenül drága), ott sincs garancia, hogy az oktató bármilyen előképzettséggel rendelkezik.
Így aztán mindenféle trükkel tanítják a delikvenseket. Pl. tolatásnál, ha az ablaktörlő ilyen-olyan szöget zár be az akármivel, akkor kell így-úgy kormányozni, és akkor sikerül a parkolás.
Amikor a lányom ezt előadta, csak lestem.
Mondtam, oké a vizsgára készülünk. Addig csinálhatod így, aztán sürgősen felejtsd el.
Már csak azért, mert nincs olyan autónk, mint amin tanult. Tehát egy másik járgánynál már valószínűleg nem működik az elmélet. :(

Rengetegen vezetnek 80 és a halál között. Elméletileg 70 felett van orvosi alkalmassági, de nem tudom, hogy ott mit vizsgálnak. Némelyikük süket is, vak is, és még a nyakát sem tudja elfordítani. Félreértés ne essék, nem bántás.
De!
Tudomásul kellene venni, hogy megváltoztak a közlekedési viszonyok, évről évre több az autó, a verdák gyorsak. Ebben a korban már nem lehet nehéz alkalmazkodni.
Nagyon kell rájuk vigyázni. Naponta kerülök olyan szituációba, hogy korrigálom a hibáikat.

Néhány hónapja naponta autózok Aarburgból Zürich fele, reggel 7 után, és minden reggel, de legalább az öt munkanapból négyben, menetrendszerűen az Aarau Ost és Birrfeld között vagy dugó, vagy/és baleset van.

A dugót sokáig nem értettem, ha nem volt épp baleset, akkor miért? Aztán néhányszor a következő fordult elő:
Megy az autós a belső sávban. Hol máshol? Oda szól a bérlete.
Aztán a kihajtó előtt kb. 200 méterrel eszébe jut, hogy "hoppá, nekem ki kell mennem".
Mit csinál ilyenkor?
Bepisil. Persze, csak képletesen.
Fékez. A belső sávban. Állóra.
Eközben a külsőben halad a forgalom. Időközben az autó teljesen lelassult, nem tud átsorolni.
Na, ilyenkor már áll az egész belső sor és elkezd torlódni.
Aztán,  előbb-utóbb megkönyörül valaki a marhán és beengedi. Persze, akkor a külső is megáll.
Igaz, ez lehet nem több egy percnél, de a reggeli csúcsban hatalmas torlódást tud eredményezni.
Ilyenkor szeretnék melegen gratulálni az embernek...
Ha nincs szerencsénk, akkor valahol hátul páran egymásba durrantanak és akkor már baleset is van.
Ezek szerencsére "csak" koccanások, személyi sérülés ritkán van.

Másik kedvencem, amikor az oda és a vissza sáv is áll.
Ilyenkor rendszerint valamelyik sávban baleset van. Miért áll a másik? Nem találod ki.
...
Hááááát, bámészkodnak!!!
:D
Mostanra kiterpesztett fülekkel hallgatom a rádiót, és ha szerencsém van, akkor még nem olyan nagy a sor, és ki tudok slisszolni Aarau Ostnál.
Nekem szerencsére hamarosan vége lesz, de aki ezt minden nap csinálja, elismerésem.
Ki itt autóba ül, az hagyjon fel minden reménnyel.
Csak ez jutott eszembe.
:D

Hogyan induljunk?

Mivel nem mindenki olvassa a Határátkelőt, ezért itt is megosztom az ott megjelent írásomat, ami azokat az információkat tartalmazza, amit az indulással kapcsolatban összeszedtem.

Nem szentírás, mert azt már sokszor, sok helyen elmondtam, hogy az ország semmilyen szempontból nem homogén, így sok az eltérés.

Alapnak talán jó lehet, fogadjátok szeretettel, ITT:

Ilyen is csak velem történik

Hétfőn gyomortükrözésre voltam "hivatalos."
Délután kettőre volt időpontom. Már előbb ott voltam, mert nem tudtam hogyan zajlik a dolog.
Be is hívtak pontosan.
Aláíratták a beleegyezéseket, a "halálom esetén értesítendőt"...
Jól kezdődik. Tudom, ez a normális előírás, de azért nem jó érzés.

Bevezettek a vizsgálóba, azt mondja a nővérke, hogy befújja érzéstelenítővel a torkom.
Mondom ok, csak csináljuk már.
Pipa.
Utána mondja, hogy feküdjek le, és beadja a bódító injekciót.
Már épp megbökni készült, amikor is...
... elment az áram.
Hurrá!!!

A redőnyök is le voltak engedve, így tök sötét lett.
Közben jött a doki, aki persze azonnal anyázni kezdett.
Feltúrta a mobilját, azzal világított és nézte meg, hogy helyben van-e a probléma.
Nem ott volt.
Az egész épület sötét.
Na, f@sza.
Közben a torkom már teljesen elzsibbadt.
Akkor kezdtem el magamban én is anyázni.
Ha most nem lesz meg a vizsgálat, jöhetek megint.
Doki továbbra is anyáz. Ugye, én voltam az első, ha vissza is jön az áram, az egész nap elcsúszott.
Vártunk, vártunk.
Kb. 20 perc után kigyúltak a fények.
Igaz, addigra már nem zsibbadt a torkom.
:)
A "műtét" sikerült, és én sem haltam meg.
Most már csak az eredményre kell várni.