Milyen volt ez az év?

Röviden, jó.
Hosszabban: nem jó.
Az elmúlt év utolsó bejegyzésében az áll: reméljük jobb lesz, mint az idei.
Optimizmus pipa.
:)
Ellenben, ismét bejött az évtizedes népi  családi megfigyelés.
A páros évek nem túl szerencsések.
Nem vicc, évek óta ezt figyeltük meg.
Panaszra nincs ok, mert van kenyér az asztalon és a lakás is meleg, de a családot betegség tizedeli, ami fizikailag és mentálisan is küzdelmes, és ezen kívül is sok olyan probléma adódott, amit nehezen oldottunk meg.
:(

Ha visszatekintek, van pár dolog, ami jól alakult:
- végre találtunk egy megfelelő otthont, így ha rajtunk múlik (félve írom le), itt letáborozunk egy időre. Tudod mekkora a különbség egy padlófűtéssel ellátott házban ha az működik, illetve ha nem működik?
Nagy.
Mekkora a különbség ha kinézek az ablakon, és ezt látom, vagy pedig egy meztelen segget?
:D

- végre mindenkinek van jogsija, így a családi taxi vállalatot felszámoltam. Nem, nem esett nehezemre, de rengeteg időt vett el az életemből a fuvarozás.
- ebben az évben is volt folyamatosan munka. És lett volna jövőre is, ha nem alakul ki az előző posztban megfogalmazott probléma.

Mit csináltam az évben?

Ebben az évben is rengeteget autóztam. Most egy éves a kocsim és van már benne 50 ezer km. Ha jövőre is ennyit kocsikázok, le kell cserélni. :(
Ja, és ezen kívül mentem másik(ak)kal is. Azért nem rossz teljesítmény "megkerülni a Földet" attól, aki ugye semmit sem csinál. ;)

Egyre több feladatot vállalok, ami a kissé nagyon gyenge nyelvtudásomat figyelembe véve, nem kis feladat. De élvezem. Utólag. Közben anyázok.

Voltak tervek, amik tervek is maradtak.
Egyszerűen idő nem volt rá, meg erő sem.

Vannak új tervek is a jövőre. Egyik sem kis falat, meglátjuk mire megyek velük. Nem, most nem írok róla bővebben. Akkor mi lenne a téma a jövőre?

Múltkor valaki megkért, hogy vonjak mérleget az országgal, az ittlétünkkel kapcsolatban. Akkor kicsit korai lett volna, de most néhány szóban megpróbálom összefoglalni:
annak ellenére, hogy sok kritikát fogalmazok meg és vetek a blogra (nyelvújítás egyes), úgy gondolom, hogy jó helyen vagyunk.
Egy darabig. Végleg nem maradunk itt, mert annyira azért nem jó. Illetve egészen más terveink vannak. Ennek egyrészt gazdasági okai vannak, másrészt emberi.
Na, ezt most jól "megaszontam". Leülhet, egyes. Már a második.

A '90-es évek végén, egy baráti beszélgetés alkalmával azt mondtam, hogy "üssenek agyon, ha valaha is német nyelvterületre megyek". Hm.
Szerencsémre, nem ütött agyon senki.

A véleményem nem változott azóta sem, ki nem állhatom a nyelvet (valószínűleg ezért nem fogom megtanulni soha). És akkor még a tücsöknyelvet meg sem említettem.
A helyiek gondolkodását sem tudom a magaménak tekinteni. Nem is akarom. Azt hiszem nagy bajban lennék, ha integrálódni akarnék fejben.

Magával az országgal nincs baj: a táj gyönyörű, a közigazgatás működk, az oktatás (annak aki tanulni akar) jó, az egészségüggyel kapcsolatban nincs sok tapasztalatom (maradok az otthoninál), a közbiztonság pipa, a közhangulat jó, az időjárás is jobb, mint otthon (nem fúj a szél), a számláinkat kifizetik, mi meg befizetjük a miénket, az emberek kedvesek.
Igen.
Addig kedvesek, amíg bólogatsz, és elfogadod, amit mondanak.
Tehát, amíg bemész a boltba, megkérdezed, hol találsz ezt-azt, amíg bemész a hivatalba, amíg várod a buszt, ilyenek. Ezek kellenek a mindennapokhoz.
A napi rutint tekintve, ez egy élhető ország. Bár, halkan és csendben jegyzem meg, az életszínvonal itt is romlik szépen lassan. Nem én találtam ki, statisztikai adatok bizonyítják.

A múltkor írja valaki egy blogon, hogy a spanyolok harsányak, a németek arrogánsak, Ausztria drága, akkor hova menjen?
Tágra is kerekedett a szemem, mert tökéletes ország nincs.
Azt a részletet kell tökéletesnek éreznünk, ami nekünk fontos. Kinek a pap, kinek a papné(ő).

Nekem a fentiek fontosak.
Fontos, hogy az elvégzett munka után megkapjuk a jussunk, ne cseszegessen - ok nélkül - a hatóság, és a gyerekeimet el tudjam indítani a jövőben (lehetőleg ne csak egy bőrönddel).

A helyieket (egyik ismerősöm bennszülötteknek hívja őket) továbbra sem kedvelem túlságosan (fentiek miatt), de nem is barátkozni jöttem. Én nem akarok a szomszéddal jópofizni, köszönök, 'oszt jó napot. Ettől függetlenül, ha mégis megszólítanak, nem futok el, ha valaki jószándékkal közelít nem vagyok paraszt.

Visszatérve a mentalitásukra: ha össze kell hasonlítanom az otthonival, akkor jobban zavar a butaság, az együgyűség, mint a simlisség. Otthon utóbbit csinálja szinte mindenki versenyszerűen űzve, de ott élve negyven évet, azt az ember megszokta, tudta kezelni :)
A butaságot nehéz megszokni. Simlisség van itt is, de még ahhoz is buták.
Nehéz megszokni, hogy valamiben jó/jobb vagy, és azt ők nem akarják elfogadni.
Nehéz megszokni a butaságból eredő spórolást  pazarlást. Ez persze egészen addig nem probléma, amíg tele a buksza.

Érdekes dolog egyébként a téma, mert a 70 plusz korosztály, a parasztok (értsd jó értelemben) nagyon normálisak. Ők nem születtek a jóba, a jóért meg kell(ett) dolgozni. E szerint él(t)nek. Tudják mi a dolguk, mikor kell szántani, vetni és kész. A többivel nem foglalkoznak. Ha odamész és veszel egy kiló krumplit nem érdekli őket, hogy te külföldi vagy.

A leszármazottaik, vagy akiknek volt lehetősége elszakadni a tehén tőgyétől, elszálltak. Sok esetben úgy tették ezt, hogy nincs mögötte semmi. Sem tudás, sem tapasztalat. Csak tőke. Persze, az is kell. De az még nem minden.

"More money"- leng a zászlajukon, nincs az a pénz, ami elég. Bármi áron.
Sehol a világon nem látni azt, (de talán néhány olajországban), hogy egy autó a tervezőasztalról egyenesen egy svájci segge alá kerüljön. és majd csak utána a kiskereskedelmi fogalomba.
:)
Azzal sem mondok újat (máshol is így van), hogy az ebből adódó problémák a bevándorlókon csapódnak le.
Vicces volt, amikor elkezdtük a "problémás" építkezést, a generálkivitelező aláíratott velünk egy nyilatkozatot, amiben garantáljuk, hogy nem fizetünk x franknál kevesebbet a dolgozóknak. A legutóbbi tárgyaláson pedig kevesebb összegért akart már dolgoztatni.
:D
Ugye, érdekes?
Szóval, nem kell őket félteni.

Ilyenkor mondják, hogy megszoksz vagy megszöksz.
Nálunk van egy harmadik variáció. Küzdesz.
Több, kevesebb sikerrel.
:)
Úgy vettem észre, hogy ehhez nincsenek nagyon hozzászokva.
Ha beszólsz, ha kiállsz a jogaidért, az olyan mintha egy jobbost adtál volna.
Engem ez nem zavar, őket igen.
:)
A többi náció olyan, amilyen. Nincs velük bajom, amíg úgy állnak hozzám, ahogy én hozzájuk. Egy gyenge pontom van, a kendős-kabátos nők. Na, velük nem tudok kibékülni.
Azt figyeltem meg, ha szembe kell menni egy svájcival, akkor az uusländer összetart. Még a szerb is az albánnal.
Máskor, mindenki  a sajátjával van nagy egyetértésben.
Kivéve a magyart. Ezt tudjuk, nem mélyedek bele. :D

A blogról: soha nem gondoltam volna, hogy ennyi olvasóm lesz. Alaszkától Fokvárosig, Londontól Új Zélandon át, Japánig.
Sokan hozzászólnak a cikkek alatt, és sokan keresnek meg privátban.
Sokan értenek egyet, és sokan nem. Így van ez jól.
Néha, akad pár troll, akik próbálnak belerondítani. Őket nem engedem be. Úgy gondolom, hogy ez nem az a játszótér, ahol kiélhetik a frusztráltságukat.
Nem panaszkodok, eddig két embert kértem meg, hogy ne írkáljon, mert nem teszem ki. Őket is csak azért, mert ismeretlenül olyan állításokat fogalmaztak meg, amik nem igazak. Velük nem vagyok hajlandó érdemben beszélgetni.

A jobbító kritikát és a más véleményt is szívesen fogadom, a megfelelő hangnemben.
Tudom, sokaknak furcsa dolgokról (is) írok. Fogadjátok el, mint vállalkozó, egy külön állatfaj vagyunk. Több szegmensből, és másként látjuk a dolgokat. Talán, ezért sem értenek sokan.
Nekem könnyebb, mert éltem alkalmazottként és vállalkozóként is, a bőrömön érzem a különbséget.
Talán ezért van az is, hogy nem vagyok "kasztosodva". Minden társadalmi rétegből ismerek embereket, meghallgatom a véleményüket. Az így kapott kép jóval színesebb.
:)
Örülök, hogy megismertem néhány nagyon jópofa/kedves/barátságos/törtető embert, ami a blog nélkül nem jöhetett volna létre ( rossz duma, de igaz). :)
Az is jó érzés, hogy segítségére lehettem (nem minden esetben) a hozzám fordulóknak. Kívánok nekik minden jót.

Amit sajnálok: méltatlanul elhanyagoltam a történelem feldolgozását, és a vár-projektet.
Soha nem szoktam ígérni, de remélem 2015-ben egy picit több időm lesz és akkor folytatom.
Örülnék, ha feldobnátok olyan témákat, ami érdekel benneteket, amivel eddig nem foglalkoztam.

Így az év utolsó napján nem maradt más hátra, mint minden jót kívánjak nektek.
Valósítsátok meg a terveiteket, legyen az otthon, vagy külföldön, vigyázzatok magatokra.
Legyen egészség és munka. Ha ez a kettő adott, akkor nagy baj nem lehet.


BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!!!