2013. március 19.

Az én El Caminom

Sokszor olvasok mostanában olyanokról, akik végigjárták az El Caminot, vagy valami hasonló lélek-, és embert próbáló cselekedetet vittek véghez.

Nekem ennél egyszerűbb jutott most, a festés.
Lehet, sokan megmosolyognak, de úgy gondolom, hogy az ember rendbe rakhatja gondolatatit akár otthon is, nem feltétlen szükséges hosszú útra indulni. Elég lehet egy nem megszokott tevékenység elvégzése is ehhez.

Nekem nem ez az első, és gyanítom nem az utolsó festésem a jelenlegi. Hozzá kell tennem, most van kisinasom is, a lányom segít, ami nem elhanyagolható körülmény.
:)
Jelen esetben nem kíván túl sok kreativitást a falak fehérre festése, de a munka közben van lehetőség egy kicsit meditálni is.
Honnan jöttem, és hová tartok. Jó ez a tervezgetéshez is.

Az első könnyített nap a tegnapi volt, szoktatni kell magunkat a "távhoz", így a nappalival kezdtük a munkánkat.
A mai, második nap volt talán a legnehezebb, mert az előszobát céloztuk meg. Alapból elég nagy, és ráadásul az összes helyiség erről nyílik, tehát 8 ajtónyílással kellett megküzdeni.


Estére a napi penzum letudva, sőt túlteljesítettük azt, mert a vendég WC, és az egyik háló teli fala is sorra került.
Holnap könnyített szakasz jön, a hálókkal, majd ismét nehezebb a fürdővel.
Terveink szerint pénteken készen vagyunk ezzel a lakással.

Hogy a Camino végén lesz-e megállapítás?
Bizonyára, de erről majd később...


6 megjegyzés:

  1. Ezen jot mosolyogtam.
    Vegre valaki, aki nem unatkozik! :)

    En - Ginger nagy oromere - imadok mosogatni. Nekem olyankor jonnek a nagy otleteim, es siman el tudok lazulni arra a nehany percre, amig csobog a viz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én mosolyom péntekre nem lesz túl őszinte. :)

      Ellenben nekem szükségem van ilyen kihívásokra is.
      Míg otthon éltem és naphosszat az irodában stresszeltem, kész felüdülés volt a hét végi fűnyírás. Ciki-nem ciki...

      Törlés
  2. Jó volt a cím:-)
    Nem kell hónapokra távol maradni a családunktól, gyerekeinktől, otthon is tudunk nagy dolgokat véghezvinni!
    Igazad van!
    Közben lehet meditálni, elgondolkodni a világ nagy dolgain:-)
    A Camino végén állítólag jön a nagy megtisztulás...átértékeljük az életünket, új dolgokba kezdhetünk.
    Én is azt vallom, hogy ehhez nem kell ilyen messzire utazni, sőt a családunkat sem kell ilyen sokáig nélkülözni.
    Megy ez a közelükben is :-)

    VálaszTörlés
  3. Nekem ez tetszik, folytasd! Sokszor többet ér, mint 15 Camino...szerintem nem kell mindenhez nagy elvonulás...
    Anno az orosz meditációs mesterem mondta:
    "Nem nehéz, lányom egy hegy tetején csendben meditatív állapotba kerülni...megy az magától- akkor vagy nagyon jó, ha egy zsúfolt piac közepén is megy, miközben a három gyereked csacsog melletted...";)

    Domi egyedül sem semmi, így örülök a nála tanult nagyon nehéz módszerek hatásainak..:) Sokszor eszembe jut az öreg, most éppen az írásod hozta elő...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem mondott butaságot az öreg...
      :)

      Törlés
    2. Én az uszodában egy kis magamba fordulással kezdem az öltözőkabinban, sokszor fél óráig is ülök és gondolkodom...meditációnak nem nevezném.
      A többi vendég meg aggódik, és kérdezgeti, hogy minden rendben? :-)
      Ilyenkor megnyugtatom őket, hogy csak pihengetek...

      Törlés