2013. május 23.

Bilag

Ha valaki azt hinné, hogy ez valami varázsszó, vagy épp egy üzletlánc neve, azt ki kell ábrándítsam. Ez a helyi rádió-, és tv frekvenciadíjat beszedő cég neve.
Sokaknak feláll a szőr a hátán a szó hallatán, én sem ugrándozok örömömben, amikor érkezik az éves számla.

Többen kérdezték tőlem, hogyan lehet kikerülni őket. Jelentem sehogy. Illetve nem érdemes.
Bár hallottam már sok rémtörténetet, hogy hétvégén csengettek be, és ellenőrizték van-e tv a lakásban, nekem ilyenhez nem volt szerencsém.
Ugyan mi sem jelentkeztünk náluk, hogy szeretnénk fizetni (nem is tudtuk, hogy van ilyen), a cégünket "találták" meg.
Akkori levelüket végig sem olvastam, nem volt hozzá csekk, egy laza kézmozdulattal hajítottam a kukába.
Ez megtörtént következő alkalommal is.

Tudni kell, hogy itt is rengeteg szóróanyag érkezik, sokszor bontatlanul kukázom őket.
Így történt ez jelen esetben is, mígnem a harmadik, nagyon udvarias levelüket elolvastam.
Abban írták, hogy már kétszer próbálkoztak nálunk, hogy jelentkezzünk be hozzájuk, de eddig ezt nem tettük meg, így most ilyen-olyan törvényre hivatkozva ismételten felkérnek. Azt is meg kell jegyezni, hogy ennek ellenére semmilyen fenyegetőzés a jövőbeni bírság érvényesítésére vonatkozóan nem volt a levélben.
Off.
Ez most arról jutott eszembe, hogy a múlt héten nem hallottam, olvastam mást, minthogy aki elfelejti x dátumig beküldeni az adóbevallást, az 200 ezer forint bírságot kap. Nem tudom mikor jutunk el odáig, hogy az otthoni ilyen-olyan hatóságok nem megfélemlíteni akarják a polgárokat.
On.
Kicsit elszégyelltem magam a trehányságom miatt, és igazán nem is voltam tisztába a bejelentkezés módjáról, ezért átpasszoltam a lehetőséget a könyvvelőnek, hogy megoldást találjon.
Ő kezébe vette a dolgok intézését,  rögtön felhívta a figyelmünket  hogy jobb lenne, ha mint magánszemély fizetnénk, mert az lényegesebben olcsóbb, mint a cégeknek.
Természetesen, én is ezt választottam, majd mindössze egy 3 perces telefonnal el volt intézve minden.
Tőle tudom azt is, hogy nem érdemes cselezni, mert akkor is kell fizetni, ha valakinek nincs tv előfizetése, sem rádiója.
Magyarázat: az autóban, az buszon biztosan mindenki hallgat rádiót, kvázi használja.
Fizetni kell.
Nem kevés, nekem havi szinten ca. 50 frankot jelent. Ki lehet számolni az éves számla díját. Nem kevés, de legalább a számlát időben küldik, ca. 3 hónap áll rendelkezésre, hogy befizessük.

Megjegyzem, idősebbek emlékezhetnek rá, hogy régen otthon is volt. Utolsó emlékeim szerint az adóbevallásban kellett szerepeltetni.
:)
Nem akarok vészmadár lenni, de előbb-utóbb otthon is előkerül megint a kalapból.
:(

5 megjegyzés:

  1. Irorszagban is van ilyen, €160/ev, mi nem fizetjuk.
    A kutyat nem erdekli, hogy van-e tevenk.
    A mienk raadasul monitorkent van nyilvantartva [ami a fotos melohoz kell], igy hivatalosan nem is szamit televizionak.

    Neha jol jon a magyar rafinaltsag.
    A 160 eurobol inkabb turorudit veszunk. :)

    VálaszTörlés
  2. A falra festetted az ördögöt :-) Eddig mi nem fizettünk, de tegnap csengetett az ellenőr.
    Megegyeztünk, hogy küldik a csekket, büntetés nincs.
    Nálunk már többször jártak, de a férjem mindig kimagyarázta, hogy nem lakik itt 3 hónapnál többet, így nem kellett fizetnie...most nem lehetett.

    VálaszTörlés
  3. Bocsánat!!!!
    :)
    Nem ez volt a cél...
    Nálatok is kb. ennyit kell fizetni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha megérkezik a csekk, akkor megmondom :-) A férjem több, mint 25 éve lakik ebben a lakásban, de még sosem fizetett.

      Törlés
    2. Tényleg nem én küldtem őket...
      :)
      Egyébként vicces: van egy ismerősöm, 6 éve van itt és nincs Krankenkassája...
      Még a kutya sem kereste.

      Törlés