2013. június 5.

A svájci demokráciáról

Megkérdeztem ismerőseimet, mi jut eszükbe először Svájcról.

Akik jártak már itt, kivétel nélkül a természet szépségeit emelték ki, vagy a csokit, a sajtot, a bicskát. Többen a bankokat említették, vagy azt, hogy Svájc rendőrállam.
Mindenkinek igaza van, ezek mind pontos, találó észrevételek.
Érdekes módon a demokráciát kevesen említették, pedig ez is többször szóba kerül Svájccal kapcsolatban, mint irigylésre méltó elem.

Különböző fórumokon sokszor hallom, hogy „Svájcnak könnyű, nem volt 500 éve háború itt.”
No, igen a nagy háborúkba nem léptek be, talán azért, mert nem értek rá. J
Ez most viccesen hangzik, de aki elolvassa az alábbiakat, maga is meglepődik, hogy a svájciak milyen sokszor álltak harcban, – magukkal.

Parlament - Bern

Ennek eredménye az a több száz évig tartó folyamat, amivel kialakult a demokratikus államberendezkedés.
Nem volt egyszerű a konföderáció kialakulása, hisz összhangba kellett hozni a különböző érdekű, nemzetiségű, vallású kantonok életét.

A svájci konföderáció első formája már a XIII. században megtalálható. Alapja három völgy, Uri, Schwyz és Unterwalden lakóinak 1291. augusztus 1-én kötött szövetségi szerződése.
E három völgy lakói, a zavaros időkre való tekintettel, ünnepélyes kötelezettséget vállaltak, hogy egymás javait, érdekeit kölcsönösen megvédik és tiszteletben tartják.

1332-ben a fenti szövetség Luzern város csatlakozásával megerősödött, keretei pedig kitágultak.
Bem és Zürich azonban, amely két város ebben az időben hol egymással, hol pedig az ausztriai házzal állott folytonos harcban, csak 1351-1353-ban csatlakozott az osztrák járomból felszabadult Glarus és Zug kantonokkal együtt a négy hegyvidéki kantonból álló szövetséghez.
A konföderáció ekkor már nyolc államból tevődött össze, 1386-ban, valamint 1388-ban nemcsak sikerrel harcolt, de döntő győzelmet is aratott az osztrákok felett.

1481-ben összehívott stanzi diétán, az ott elfogadott egyezmény nemcsak a konföderáció meglazult kötelékeit erősítette meg, de lehetővé tette két új kantonnak: Fribourg és Solothurn-nak a belépését is.

1501-ben Basel és Schaffhausen, majd 1513-ban Appenzell lépett a konföderációba, s velük a kantonok száma 13-ra emelkedett.
Ez az állapot 1798-ig tartott, anélkül, hogy a kantonok számában változás történt volna.

Alkotmány nem volt, csupán 13 szuverén kanton kötött szövetséget. Mégis, ez a majdnem három századot tevő időszak nem nevezhető békésnek a konföderáció történetében.
A különböző szövetséges kantonok közötti és főképpen vallási kérdésekből eredő háborúk, forradalmi mozgalmak kísérték, ugyanis végig ezt a korszakot, nem egyszer nehéz helyzetbe sodorták a konföderációt.
A legnagyobb problémát ezekben az időkben az okozta, hogy a nemesség, vagy néhány vagyonos család próbálta kizárni a népet a döntéshozásból. Ez odáig fajult, hogy 1798-ban Vaud vidéke a franciák segítségét kérte. A hadsereg egészen Bernig vonult, el is foglalva azt.

A franciák saját mintára szerettek volna köztársaságot csinálni, de ez az adott körülmények között nem valósulhatott meg, hisz a népesség három különböző fajból — német, francia, olasz — tevődött össze, és végül, ahol a faji, nyelvi különbségek mellett — a Reformáció óta —, vallási szakadás is történt,  ennek megfelelően egyes kantonokban protestánsok, másokban katolikusok jutottak hatalomra, elképzelhetetlen volt egy francia mintájú centralizáció, amely ezt a faj és szokásban eltérő, erkölcsökben pedig különböző súlyú népességet kormányozni és igazgatni tudta volna.
Napóleon éles szemével ugyanis hamar észrevette, hogy a «centralizáció nem alpesi virág», és 1803-ban Párizsba hívatta a két párt vezető embereit egy új alkotmány kidolgozása érdekében.
December 12-én St. Cloudban tartott kihallgatás alkalmával a svájci delegáció tagjai előtt világosan kifejtette azokat az indító okokat, amelyek őt a föderatív megoldás mellé állították.


«Minél többet gondolkozom» — mondta, — «országuk különleges természete, s az azt alkotó elemek sajátossága felett, annál inkább erősödik bennem az a meggyőződés, hogy országukat lehetetlen egységes kormányzati rendszernek alávetni, mert hiszen minden a föderális berendezés szükségessége felé vezet.
Micsoda különbség van például az Önök városi és hegylakói között. Ki vármák-e Önök a demokratikus kantonokat arra kényszerítem, hogy ugyanazon kormányzat alatt éljenek, mint a városok; vagy gondolnak-e arra, hogy a városokba bevezessék a tiszta demokrácia rendszerét? Önök képtelenek lennének egy központi kormányt elviselni.
Napóleon az «Acte de médiation»-ban új konstitúciót adott a svájci népnek (1803).
Visszaállította a kantonok szuverenitását, hogy véget vessen a központosítás és a kantonális rendszer hívei között elfajult harcnak.

Svájc ismét konföderáció lett, berendezésében azonban már meghaladta az államszövetség (fédération des États) fogalmát, de még nem érte el a szövetséges állam (État fédératif) fokát.
Az Acte de médiation-nal a konföderáció keretei is kitágultak, mivel a 13 régi kanton mellé 6 új — St.Gallen, Graubünden, Aargau, Thurgau, Tessin és Vaud — kanton lépett be a konföderációba.


Napóleon bukása azonban Svájc életében is változást idézett elő.  A bécsi kongresszus (1815) elismerte az ország függetlenségét és egyúttal Svájchoz csatolta Valais, Neuchatel  kantonokat, valamint a francia direktórium által 1798-ban annektált genfi köztársaságot. A konföderációban a kantonok száma így 22-re emelkedett, amelyeknek semlegessége, és területi sérthetetlensége Ausztria, Anglia, Portugália, Poroszország és Oroszország által 1815. szeptember 20-án aláírt bécsi aktában nemzetközileg végleges elismerést is nyert.

Az 1815-ös szövetségi paktum nem felelt meg Svájc érdekeinek. A konföderációnak
ugyanis megvolt a nagy alaphibája: a központi hatalom gyengesége. Ehhez járult a kantonok széleskörű függetlensége, követeiknek adott ellentétes utasítások, amelyek állandó zavart és folytonos nyugtalanságot okoztak a konföderáció belső életében.
Az 1830-as franciaországi események itt is változást idéznek elő. Ezeknek hatása alatt ugyanis a berni patríciusok s a többi arisztokratikus kanton vezetői kiejtik kezükből a hatalmat és a nép befolyása közügyek intézése tekintetében állandóan nő. Néhány hónap alatt 12 kanton módosítja demokratikus irányban alkotmányát, egyes helyeken minden megrázkódtatás nélkül, máshol forradalmi úton.

Basel megtagadja vidékétől az aránylagos képviseleti jogot, ami véres harcra és a baseli kanton kettészakadására — Basel-város és Basel-vidéke — vezet (1833).
A politikai zavarokat vallásiak követik Aargau kantonban pl., az új alkotmány miatt kirobbant véres harc után, a protestánsok leverik a katolikusokat (1841),  bezáratják a kanton nyolc katolikus zárdáját, elkobozzák annak javait. Ennek következménye a luzerni liberális kormány bukása s a szélsőséges katolikus pártok vezéreinek uralomra jutása lett, akik 1843-ban titkos konferenciára hívták össze a katolikus kantonok vezetőit, azon ürügy alatt, hogy vallásuk veszélyben forog.
Ennek megvédése céljából a fenti kantonok egy külön ligát, úgynevezett Sonderbund-ot alapítottak. Az 1847-ben Bernben összeült diétán a Sonderbund-ba tömörült kantonok kijelentették, hogy mindaddig külön szövetségben maradnak, míg a bezárt klastromokat vissza nem kapják és a jezsuiták kérdését le nem veszik napirendről.
Ezeket a feltételeket a berni diéta visszautasította, aminek következménye természetesen általános fegyverkezés lett. Huszonöt napos hadjárat után azonban a többségi kantonok csapatai, Dufour tábornok vezetése alatt, elfoglalják Fribourgot s kapitulációra kényszerítik a kisebb kantonokat Luzernnel együtt és ezzel az egész háború befejezést is nyer.
Az új alkotmányt még abban az évben valamennyi kanton elfogadta, úgy hogy az 1848 szeptember 12-én kihirdetést is nyert.

Az 1848-as alkotmány gyökeres változást jelentett Svájc életében. A kantonok eddigi
államszövetségi rendszere (Staatenbund) átalakult szövetséges állammá Bundesland), amely már erőt, állandó szervezetet biztosított a konföderációnak nemcsak a belső rend fenntartása érdekében, de a külfölddel szemben is.
A kantonok megmaradtak mint államok, de mellettük egy új központi hatalom, a szövetséges állam keletkezett. Az új konföderációnak már önálló szervei vannak, amelyek részben a nép, részben a kantonok képviselőiből tevődnek össze. Ezek: a szövetséggyűlés (assemblée fédérale), szövetségtanács (conseil fédéral) és a szövetségi bíróság (tribunal fédéral). A szövetséggyűlés, mint törvényhozó hatalom, két házra oszlik: a nemzeti tanácsra (conseil national), amelyet a svájci lakosság összessége választ és az államok tanácsára (conseil des États). Ez utóbbi, az amerikai szenátus hasonlatosságára, a kantonok két-két kiküldöttéből alakul. 
A végrehajtó hatalmat a szövetséggyűlés által választott s 7 tagból álló szövetségtanács (conseil fédéral) gyakorolja. Az új alkotmány, a belső rend és a nemzeti függetlenség megvédése céljából a hadsereg feletti rendelkezési jogot a konföderációnak tartja fenn.
Egységesíti a pénzt, a súly és hosszmértéket és a postát. Ezeken kívül a kantonok lemondottak a puskapor gyártásáról s vámügyek tekintetében elismerték a konföderáció kizárólagos jogát.

1872-ben a szövetséggyűlés a 48-as alkotmány teljes revízióját határozta el, a két ház rövid idő alatt új alkotmánytervezetet fogadott el, amely erősen centralisztikus szellemben készült. Nemcsak a katonai ügyek teljes egységesítését célozta ez a tervezet, de a magán- és büntetőjog, valamint a polgári és büntető eljárás egységesítését is keresztül akarta vinni. Bár újabb népjogokat is vezetett be (fakultatív referendum, nép kezdeményezési jog), mégis az 1872 május 12-én megtartott népszavazás 261.071 szavazattal 255.609 ellenében, valamint 13 kanton 9 ellenében az új alkotmánytervezetet elvetette.

A revízió iránti mozgalom azonban nem csökkent, ellenkezőleg, napról-napra nagyobb méreteket öltött. Rövid idő alatt új alkotmánytervezet készült, amely azonban távolról sem volt olyan központosító színezetű, mint az 1872-es tervezet s elfogadhatóvá vált a kantonális függetlenség hívei részéről is. Az új alkotmánytervezet 1874 április 19-én tartott népszavazáson elfogadták.

Az 1918-as revízió a proporcionális választási rendszert vezette be a nemzeti tanácsi választásokat illetőleg, az 1921-es pedig a fakultatív referendumot biztosította a nép részére bizonyos nemzetközi szerződések tekintetében.
A részleges revíziók nagy előnye az, hogy a föderális alkotmány módosítását, szükségszerű fokozatos fejlődését mindig lehetővé teszik s ez által az alkotmányos élet nyugodt menetét rázkódtatás nélkül biztosítják.

A rövid történelmi áttekintéssel látható, hogy Svájc alkotmányos életének főbb mozzanatait, kialakulása nem napi termék, hanem hosszú, és sokszor keserves századoknak lassan megérlelődött gyümölcse, amely eredeti és sajátos intézményeiben sok érdekességet mutat különösen a többi ország közjogi és közigazgatási intézményeivel szemben.

Amikor elolvastam az írásom forrásául szolgáló könyvet, mely Ajtay Gábor tollából született, magam is meglepődtem.
Nem gondoltam, hogy ilyen komoly belső harcok után alakult ki a jelenlegi helyzet.
Bár nem vagyok állampolgár, így sok hiányosságom van még az ország működésével kapcsolatban, de a saját meglátásom szerint – jól vizsgázik a rendszer.

Bundesrat 2013


Forrás: Ajtay Gábor: A svájci demokrácia


1 megjegyzés: