2013. augusztus 29.

Logistik center - villámposzt

Remélem elnyerem megértéseteket, amiért kicsit elmaradtam a történelem és a vár téma feldolgozásával, de az új lakás keresése, majd felszerelése minden időmet lefoglalja.
Belekezdtem egy kurzusba is, amit szintén nem lehet elhanyagolni, ráadásul még tanulni is kell.
:)
A jövő heti utazással kapcsolatban is sok az egyeztetés, módosítás (szokás szerint).
Szóval, az idővel mostanság hadilábon állok.

Jelentem, a lakásom nappalija jelenleg egy logisztikai központra hasonlít inkább, nem egy szobára.
Az egyik sarokban edények dobozokban, a másikban ágyneműk hegyekben, a harmadikban háztartási gépek.
Kezd eluralkodni a káosz.
A macskáim élvezik csak, akik remek bújócskázó helyet találtak a dobozok között.

A felírótömbön hosszas a lista, egy része kipipálva, másik része még megoldásra, beszerzésre vár.
Nehezítő körülmény, hogy míg a költözés során az ember a meglévő holmiját pakolja össze, viszi tovább, itt most egy háztartást kell felszerelni A-Z-ig. A bútoroktól a fogvájón át, a vasalóig.

Így a meglévő lista menet közben is bővül, ahogy jutnak eszembe az apróságok. Ez is kell még, no meg az is.

Hab a tortán, ahogy korábban említettem ez csak egy hónapra szól, utána megint költözés. Igaz, akkor már csak egy szinttel feljebb.
:)

1 megjegyzés: