Beteg elme mindenhol van...

Előrebocsátom, nem vagyok erőszakos hajlamú, még egy csirkét is képtelen vagyok levágni. Persze, ha a táplálék forrásának ez lenne az egyetlen módja, bizonyára másképp gondolnám. Lehet, ebből adódóan, de embertársaink ellen irányuló mindenfajta agressziót mélységesen elítélek, legfőképp, ha az egy védtelen sérelmére irányul, legyen az gyerek vagy idős.

Kicsit ellentmondani látszik a bevezetésben írottal szemben, de ilyen esetben elgondolkodnék a halálbüntetés visszaállításán.
Életet az életért. Sokan gondolkodnak így.
Magyarországon a halálbüntetést 1990-ben törölte el az Alkotmánybíróság, de azóta - egy-egy kirívó bűneset kapcsán-, civilek és szervezetek is lobbiznak a visszaállítása kérdésében.

"A halálbüntetéssel kapcsolatban két nemzetközi egyezmény hatálya terjed ki Magyarországra: az egyik az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz kapcsolódó 6. kiegészítő jegyzőkönyv, a másik pedig a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XLIV. ülésszakán, 1989. december 15-én elfogadott Második Fakultatív Jegyzőkönyve. Előbbit a 1993. évi XXXI. törvény, utóbbit az 1995 évi II. törvény hirdette ki.

A rendszerváltozás hajnalán a Halálbüntetést Ellenzők Ligája kezdeményezte a legsúlyosabb büntetési nem kiiktatását a magyar jogrendszerből. Az Alkotmánybíróság 1990 októberében hozotthatározatában leszögezte: a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit sem lehet önkényesen megfosztani. A testület úgy foglalt állást, hogy a Büntető törvénykönyv (Btk.) halálbüntetésre vonatkozó előírásai az alkotmányba ütköznek, így azokat megsemmisíti. Egyúttal elrendelte a megsemmisített rendelkezések alkalmazásával halálbüntetést kiszabó, jogerős határozattal lezárt olyan büntetőeljárások felülvizsgálatát, amelyekben az ítéletet még nem hajtották végre.

A határozathoz Schmidt Péter alkotmánybíró különvéleményt csatolt. Döntését az Alkotmánybírák talár nélkül című interjúkötetben ekképp indokolta: „Két nézet ütközött: hogyan kell értelmezni az Alkotmánybíróság szerepét? Tehát a vita nem arról szólt, hogy el kell-e törölni a halálbüntetést vagy sem, hanem arról, megteheti-e ezt az Alkotmánybíróság? Személyes meggyőződésem szerint az államnak nincs jogában életet elvenni, azaz a halálbüntetés megszüntetésével elméletileg egyetértettem. A különvéleményben arra hívtam fel a figyelmet, hogy az alkotmányban vannak olyan tételek, amelyekből levezethető a halálbüntetés tilalma, és vannak olyanok, amelyek ennek ellenkezőjét jelentik. Ezt az ellentmondást mindenképpen fel kell oldani. Mivel az ellentmondás az alkotmányban van, annak feloldása nem az Alkotmánybíróság, hanem az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.”

Az ügy előadó alkotmánybírója Ádám Antal volt, aki az előbbi könyvben így emlékezett vissza az ügyre: „Azt az elvet követtük, hogy jelentősebb ítéleteinket nyilvánosan hirdetjük ki, és közzé tesszük a Magyar Közlönyben. Így cselekedtünk 1990. október 24-én is, amikor kihirdettük a halálbüntetésről szóló határozatot. Az ügynek én voltam az előadó bírója. A testület huszonnégy fő érvet sorakoztatott fel álláspontja mellett, miközben hosszú hónapokon át huszonhárom kontraérvet is megvizsgált. A véletlen úgy hozta, hogy a huszonnegyedik érv a justizmord volt, azaz ha valakit tévedésből kivégeznek, nem lehet újraéleszteni, a téves ítélet alapján végrehajtott kivégzést soha nem lehet helyrehozni.”

Azért akadt alkotmánybíró, aki nem értett egyet döntéssel. Az egyik legtekintélyesebb hazai büntetőbíró, az 1998-ban alkotmánybíróvá választott Strausz János 2004 januárjában egy interjúban „különvéleményt” fogalmazott meg: „A halálbüntetés eltörlése csak egy a 20. század sok dogmája közül, ami nem igaz (...) Ilyen korszakban prédikálni a halálbüntetés eltörlése mellett cinkosság a bűnnel, kvázi bűnpártolás.”

A civil indítványra eltörölt büntetési nem visszaállítását többen is szorgalmazták. Az egyik legjelentősebb ilyen kezdeményezés Tóth Tamás volt sárszentmihályi polgármester nevéhez fűződik, akinek a fiát egy hírhedt bűnözőpáros (Bene László és Donászi Aladár) 1992. novemberében ölte meg. A sorozatgyilkosokat életfogytig tartó börtönre ítélték. Tóth Tamás 1996-ban aláírásgyűjtési akcióba kezdett, és bár sikerült megszereznie a népszavazás kiírásához szükséges számú aláírást, a referendumot az Országgyűlés nem rendelte el, mert az íveken nem ugyanaz a kérdés szerepelt, és gyakran nem lehetett egyértelműen azonosítani az aláírókat sem. Tóth Tamás ezt követően sem adta fel: ismét aláírásokat gyűjtött, éhségsztrájkolt, civil egyesületet alapított. A hírek szerint Bene László 2014-ben szabadulhat a börtönből.

Időről időre a politikusok is véleményt formálnak a halálbüntetésről. Nagy visszhangot váltott ki 1996 júniusában Horn Gyula akkori kormányfő kijelentése, miszerint az alkotmányozás folyamatában érdemes népszavazást tartani a halálbüntetés visszaállításáról, és ha „dönt a nép”, ő maga igennel fog szavazni. Vastagh Pál igazságügy-miniszter azzal a magyarázattal sietett a kormányfő segítségére, hogy miniszterelnök – aki később azt mondta: ő csak a népszavazásra mondana igent – a személyes véleményét fejezte ki az ügyben, a törvény szerint ugyanis ebben a kérdésben nem lehet népszavazást kiírni, mivel Magyarország több idevonatkozó nemzetközi szerződést is aláírt.

A kilencvenes években a parlamenti pártok közül leghatározottabban az FKGP állt ki a halálbüntetés revideálása mellett: a kisgazdák 1998-as választási programjukban célként fogalmazták meg a visszaállítást a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölések esetében. Torgyán Józsefpártelnök 1998 márciusában rendkívüli parlamenti vitanapot is kezdeményezett. Egy évvel az 1999-es törvényi szigorítás előtt – amikor is lehetővé tették a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását – Boross Péter volt miniszterelnök, a Btk.-módosítást leginkább szorgalmazó Dávid Ibolya, akkori igazságügy-miniszter párttársa az Országgyűlésben kijelentette:„Az életfogytiglan kegyetlenebb büntetési forma, mint a halálbüntetés, mert a kilátástalanság torz embert szül.” Az MDF-s politikus hozzáfűzte: „Nem vagyok a halálbüntetés ellen, amikor az különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekményekre vonatkozik, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy nemzetközi szerződések felmondásával önállóskodjunk.”

A legszélesebb körű hazai felmérés több mint tíz éve készült. A Tárki 2001 júniusában – külföldi társintézetekkel közösen – négy országban (Csehországban, Lengyelországban, Litvániában és Magyarországon) közvélemény-kutatás keretében kereste a választ arra a kérdésre: „Legyen-e országában halálbüntetés?” A legtöbben Litvániában (76 százalék) és Lengyelországban (72 százalék) támogatták a büntetés visszaállítását, míg Magyarországon a megkérdezettek 68, Csehországban 58 százaléka válaszolt igennel. Összehasonlításul: 2011-ben a megkérdezett britek 53 százaléka támogatta a halálbüntetés visszaállítását. Egy 2010-es felmérés szerint viszont az Egyesült Államokban, ahol az 51 tagállamból 33-ban lehetőség van a büntetés kiszabására, a regisztrált szavazóknak csupán harmada helyeselte a gyilkosok halálbüntetését.

A 2000-es években Magyarországon általában egy-egy súlyos bűncselekmény kapcsán került reflektorfénybe a kérdés. – A móri bankrablás után Magyarországnak komolyan meg kell fontolni a halálbüntetés visszaállítását – közölte Orbán Viktor 2002. május 22-én. Az ügyvezető miniszterelnök – elmondása szerint – a halálbüntetést korábban helytelen intézménynek tartotta, de megváltozott a véleménye annak nyomán, hogy személyesen találkozott a móri bankrablás áldozatainak hozzátartozóival. Hozzátette: tudja, hogy a nemzetközi egyezmények nem teszik lehetővé a halálbüntetés visszaállítását, de megítélése szerint eljön az az idő, amikor Európában is, különösen a terrorizmus elleni küzdelem miatt, ez az álláspont még megváltozhat.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2005. június 28-án, a szécsényi gyermekgyilkosság után, míg a Fővárosi Közgyűlés MIÉP–Jobbik frakciója 2006. február 27-én javasolta a halálbüntetés visszaállítását.

Az idén három hullámban lángolt fel a vita a legsúlyosabb büntetési nem szükségességéről: először május végén, az új Btk. parlamenti tárgyalásakor, majd júliusban, a 25 éves pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata megölése után, és legutóbb novemberben, a 11 éves felsőmocsoládi kisfiú, Szita Bence brutális meggyilkolását követően.

Az új Btk. parlamenti vitájában, május 30-án Apáti István (Jobbik) frakciója módosító javaslatát indokolva kijelentette: kizárólag az emberölés súlyosabban minősített eseteiben kezdeményezik a halálbüntetés visszaállítását, amit szerintük az emberek igazságérzete is megkövetel. Boldog István (Fidesz) pedig úgy vélekedett, hogy a vele egyetértő emberekhez hasonlóan nem szándékozik senki életét sem elvenni, „azt szeretnénk mindössze, hogy akik brutális módon elvették mások életét, az életükkel fizetnének érte”.

Bándy Kata július 8-i meggyilkolása után a Kisgazda Polgári Szövetségpárt – a Fidesz-frakcióban helyet foglaló kisgazda képviselők csoportja – közleményt adott ki, mondván, „az elmúlt évek, de különösen az elmúlt napok eseményei azt igazolják, hogy a társadalom védelme megköveteli a halálbüntetés helyre állítását”. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter július 19-én egy tévéinterjúban a közleményre úgy reagált, hogy sem nemzetközi kötelezettségek, sem etikai megfontolások miatt nincs erre lehetőség. Megjegyezte: a tényleges életfogytiglan legalább ilyen súlyos büntetés lehet.

Augusztusban a legnagyobb magyarországi egyházak álláspontját kérdezte a halálbüntetésről anarancs.hu. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyar Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, a Mantra Magyarországi Buddhista Egyházközösség, a Tan Kapuja Buddhista Egyház egyike sem támogatta a visszaállítást. A Magyar Iszlám Közösség szerint bár az iszlám jogrend bizonyos esetekben engedi a halálbüntetést, de az a gyakorlatban sehol sincs, így minta sem létezik. A Magyarországi Iszlám Tanács némileg eltérő álláspontja szerint az iszlám vallás bizonyos bűnök esetén, szigorú feltételek mellett megengedi a halálbüntetést, de csak ha semmilyen kétség nincs a vádlott bűnösségét illetően. Egyetlen egyház, a Hit Gyülekezete válaszolta azt, hogy támogatja a halálbüntetést. Indoklásuk szerint „az emberi élet védelme magába foglalja a halálbüntetés mint büntetési nem alkalmazásának a jogi lehetőségét. A legsúlyosabb büntetés állam általi alkalmazása, meghatározott, szigorú feltételek teljesülése esetén nem ütközik az újszövetség tanításával sem” – írták.

Szita Bence tragédiája után egy héttel, november 5-én Mikróczki Ádám (Jobbik) azonnali kérdést tett fel a kormányfőnek, hogy hajlandó-e társadalmi vitára bocsátani a halálbüntetést. Orbán Viktorazt felelte: „Vitatkozhatunk arról, hogy kell-e, jó-e, helyes-e a halálbüntetés. De inkább azt mondom, hogy a vita nem időszerű. Mert amikor csatlakoztunk az EU-hoz, elfogadtuk azt a szabályt is, ami nem teszi lehetővé a halálbüntetés bevezetését.”

November 27-én lakossági fórumot tartottak Kaposváron, ahol a megjelentek többsége a halálbüntetés visszaállítása mellett érvelt. Szita Károly, a város polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője a fórumon úgy fogalmazott, hogy az emberek igazságérzete és a kiszabott büntetések között nagyon mély a szakadék. Az eseményt Kálomista Gábor filmproducer kamerái is rögzítették. A halálbüntetés-vita tehát folytatódik." (Jogifórum.hu)
 

Svájcban is többször módosították a törvényt, az 1800-as években eltörölték, majd visszahozták.
Az utolsó guillotine általi kivégzés 1940 -ben volt, egy hármas gyilkossággal vádolt férfi esetében.
Érdekes módon a katonai törvénykönyv másképp rendelkezett, az árulás és háborús bűnök elkövetése miatt lehetőség lett volna kivégzést alkalmazni egészen 1992-ig. Az utolsó ilyen kivégzés 1944-ben volt.
Az Alkotmány 2000-ben történt módosításakor a 10 cikkely 1, bekezdése értelmében "Mindenkinek joga van az élethez, a halálbüntetés tilos."

Sajnos, annak ellenére, hogy nincs halálbüntetés,  sok esetben az emberek az elmeállapotukra hivatkoznak szeretnék a kirótt büntetés csökkentését, vagy eltörlését. Nem egyszer sikeresen.

Ne menjünk messze, remek példa a múlt héten történt S. Ábel esete, aki ugyan még nem ölt, de ha az igazságszolgáltatás még sokáig töketlenkedik, előbb-utóbb arra is sor fog kerülni. Hisz egyszer már tömeggyilkosságra készült, de a bíróság nem vélte megalapozottnak a vádakat és szabadon engedte, majd tervezte az újabb támadásait. Hogy ő beteg-e? Nem az én kompetenciám megállapítani, de ha igen, akkor miért nincs egy e célra kialakított intézményben, ha nem akkor börtönben a helye.

Hogy miért jutott eszembe ez a téma?

A minap olvastam a hírekben, hogy egy elvált svájci férfi elvitte hétvégi láthatásra a lányait, majd megölte őket, és felgyújtotta az autóját, végöl magával is végezni akart.
Bocsánat, hogy ilyet írok, de szerencsére nem sikerült neki, szenvedett még egy kicsit, majd a kórházban meghalt.
Nem tudom sajnálni, és elítélem.
Mi vezethetett odáig, hogy kezet emeljen a saját gyerekeire?
Bosszú?
Vagy mi a manó?
Milyen indulatok feszülhetnek benne?
Miért nem veszi ezt észre senki?

Egyszerűen nem értem.
A cikkek az esettel kapcsolatban magyarul ITT:
És németül ITT és ITT: