2013. december 3.

Már megint a fűtés

Illetve a fűtés hiánya. Úgy látszik, itt Svájcban ez lesz a mumus számunkra. Az első lakás kivételével mindenhol probléma volt vele. Vagy hideg volt, vagy cirkuszolni kellett, hogy novemberben bekapcsolják.
Azt nem tudom eldönteni, hogy ennyire bénák, sz@revők, vagy mi?


Jelenlegi problémánk az, hogy a nappaliban nem megy a padlófűtés. Illetve minden bizonnyal levegős a rendszer, ez okozza a jelenséget. Nem egy nagy cucc, egy szerelőnek egy órai munka a légtelenítés. Otthon megcsináltuk saját magunk, de itt - mivel ez bérlakás-, nem nyúlhatunk hozzá.
Hideg nincs, mert esténként megrakjuk a kandallót, de ez akkor sincs így rendben. Hétvégén csak úgy húzott a hideg felfele. Megfázni a legegyszerűbben lentről lehet.
Meg, egyébként is. A lakást fűtéssel vettem ki, Hogy nekem elég a 15 fok, vagy 30 kell, az én dolgom, én állom a számlát (szerintem).





Jobb ötlet nem lévén, levelet írtunk a tulajnak. Véleményem szerint, minden udvariassági formulával ellátva jelentettük a dolgot neki.

" Tisztelt X úr,
Egy probléma jelentkezett az általunk bérelt lakásban, a nappaliban a padlófűtés nem működik.
Többször kipróbáltuk (elzártuk, megnyitottuk), de a probléma továbbra is fennáll.
Tudna segíteni a probléma megoldásában? "
Hálálkodás, elköszönés, stb.
Y.

Néhány nap múlva érkezett  a válasz:

"Tisztelt Y úr,
A fűtés működik, ellenőriztük.
Önnél még mindig nem megy?"

X.

Itt először kezdett eldurranni az agyam.
- Te nagyon hülye! Hát milyen okból szórakoznék azzal, hogy levelet írogatok egy nem létező problémáról?
Megjegyzem, nem tudom hol és hogyan ellenőrizték, a lakásban nem voltak.
Minden háznak egyedi a fűtése, központi vezérlés nincs.

Újabb levél:
"Tisztelt X úr

A fűtéssel csak a nappaliban van probléma, a padló hideg.
Tisztelettel
Y.

Válasz:
Tisztelt Y úr,

Ellenőriztük a fűtést, működik.
Hány fok van a nappaliban? (a padlónak nem kell melegnek lennie)
Tisztelettel.
X.

Arra lennék kíváncsi, hogy kinek a fűtését ellenőrizték, mert a miénket nem, az 100 százalék.
És persze, hogy nem forrónak kell lennie a padlónak, de nem is olyannak, mintha a jégen csúszkálnék. Főleg úgy, hogy minden más helyiségben kellemesen langyos.

Adjatok ötletet, mi módon lehetne megértetni vele, hogy NEM MEGY A PADLÓFŰTÉS!

Lehet jobb lett volna, ha azt írom csak, hogy "ba+, nem megy a fűtés, gyere ide, mert feljelentelek…"



6 megjegyzés:

  1. Szia! Ugy lätszik itt bevett formuläk vannak a häzinénik/bäcsik részéröl, elöször én is hasonlo välaszt kaptam, amikor jeleztem vmi problémät a lakässal kapcsolatban (konkrétan az internettel). Nekem szimplän levegös volt a radiätorom, olyan hangosan bugyogott, mintha egy miniszökökut lett volna a szobäban. Nem kockäztattam, mär az elsö emailben jeleztem, h mi a baj (hangos és csak fele füt normälisan, a mäsik része alig langyos), majd ovatosan felvetettem, h esetleg nem-e az a probléma, h levegö van benne. Merthogy mäshol ez annak a jele szokott lenni. Ehhez még panaszkodtam kicsit, és läss csodät, mäsnap jöttek-lättak-gyöztek, 30 fok lett a lakäsban:)
    Szoval kitartäs és türelem, ugy lätszik a te tulajod még életében nem lätott-hallott levegös radiätort.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a biztatást, nem hagyom annyiban a dolgot.
      :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Hát eddig nekünk nem volt gondunk a fűtéssel, de idén annál inkább!
    A ház új rendszerre tért át, ezért gyakorlatilag hideg van még ebben a pici lakásban is. Este nincs meleg víz, hidegek a radiátorok lefekvésnél.
    A lakók persze folyamatosan panaszkodnak a házmesternek, de még nincs változás, ami eléggé döbbenetes, hiszen itt mindig mindent rögtön megjavítottak eddig...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálattal hallom. Ráadásul nektek még picik a gyerekek, nem lehet kellemes. :( Remélem, mielőbb beköltöztök az új házba, és ott nem lesz gond.

      Törlés
    2. Eddig nem tűnt fel, mert takarítottam, de most sincs fűtés, már a harmadik pulcsit veszem fel, de még mindig fázok :-(

      Törlés