Évértékelő - magánember módra

Minap éppen azon gondolkodtam, hogy az 5. év végén kellene egy kis összefoglalót írni, és az elmúlt évről is lehetne egy rövid áttekintést tenni, így most egyszerre ejtem meg ezt, hisz a mi ittlétünk kezdete majdnem egybeesik a naptári év váltásával.

Amikor az elmúlt időszakon járt az agyam, a zárszámadás, 5 éves terv és hasonló „átkos” időkből való kifejezések jutottak eszembe, s döbbentem meg azon, hogy tulajdonképpen ismét tudok tervezni. Ez otthon már réges-régen lehetetlen.

A napokban egy villámlátogatáson voltam, és összefutva egy ismerőssel, feltette a bűvös kérdést: „Na, és megérte”?

Számomra nem kérdés, rögtön válaszoltam is rá, hogy igen. Később aztán, nem hazudtolva meg a születési jegyem, a jobb illetve bal serpenyőbe tettem a dolgokat és értékeltem. Manapság mindenki értékel, nem maradhatok le. (sicc!)

Soha nem volt rajtam Svájccal kapcsolatban rózsaszín szemüveg, így mindegyik tálcába került ez is, az is.

Lássuk!

Honvágy: Soha sem volt. Magam is meglepődtem, mert amikor még otthon éltünk, és csak nyaralni jártunk, már a 4-5. nap mentem volna haza. Sok-sok évvel ezelőtt mondta egy távolba szakadt rokon, hogy „ott van az otthonom, ahol becsukom magam mögött az ajtót”. Valahogy én is így vagyok vele. Ha van egy biztonságos kis kuckóm, már nem érzem magam rosszul, tök mindegy, hogy hol vagyok (oké, lehetőleg ne egy háborús övezetben legyen).

Integrálódás: Több blogon is olvasom az ezzel kapcsolatos problémákat. Azt hiszem ez teljesen személyiségfüggő dolog. Nekem szerencsém (?) van, mert kicsit introvertált személyiség vagyok, magyarul kakukktojás. Otthon sem integrálódtam a helyi közösségbe. Emlékszem, amikor elkészült a házunk, azt hittem majd lesznek új barátaim. Aztán rá kellett döbbenjek, hogy nem illeszkedek a vállalkozó feleségek napi rutinjába. Nem tudtam hozzászólni a fodrász-kozmetikus-műköröm-műizé, mit rendeltél az ételfutártól kombóba. Sőt, egy idő után furán néztek rám, amikor a kertész helyett én nyírtam a füvet. Tanulságos időszak volt.

Ide sem barátkozási céllal érkeztem. Jelen van az életemben néhány valóban fontos személy még otthonról. Szerencsére ők nem koptak el a távolság növekedésével. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy itt nem alakultak ki olyan kapcsolatok, amiket nagyra értékelek. Ezek mind magyar ismeretségek. Hogy miért nem helyiekkel? Erről egy picit később.

Ez a két – másokat hátráltató -, nyomós ok nálam nem igazán billenti ki a mérleget.

Család: Ez természetesen nem ugyanaz, mintha otthon lennék, mert nem 10 hanem 1000 km a távolság, tehát nem tudok hozzájuk olyan egyszerűen "elugrani". Ám, míg otthon éltünk is dolgoztam, és az úgymond tartalmas együttlétek inkább az ünnepekre korlátozódtak. Ezzel szemben, mivel sokat járok haza, most sokkal több időm van erre is. Tudom, itt sokan azt mondják, hogy „no, de a fizikai kontaktussal mi van?” Én ebben is kakukktojás vagyok, egyszerűen nem szeretem. Nem vagyok ölelkezős, puszilkodós típus.

Nagyon jó, hogy szinte naponta csevegünk skype-on és minden egyes nap váltunk levelet is (itt ne regényre gondolj, inkább csak a „mindenhol minden oké, esik-nem esik, stb.” kétsoros e-mailre).

Visszatérve a „sajtosokhoz” (ezt a kifejezést a volt szomszédasszonyomtól nyúltam le), további negatívum, hogy az élet sokkal lassabb. Ez bizonyos értelemben jó, csak furcsa, mert nem ezt szoktuk meg.
Egy másik aspektusból tekintve azonban rossz. Mire gondolok? Pl.: a vállalkozással kapcsolatban, sokkal nehezebb az előbbre jutás lehetősége, mint otthon. Ugyanerről a lassúságról számoltak be azok is, akik alkalmazottként dolgoznak valahol és szeretnének felfele haladni a ranglétrán.

Amit szintén nehezen szokunk meg, hogy – bár a legfrissebb felmérések ellenére –, nagy szükség van a külföldi munkaerőre, az elismerés még nehézkes. Mindenhol ott van egy helyi uborkafej.

Itt megállnék egy szóra, „offolom” saját magam, mert ezt a témát érintettem már itt:

Kellenek a külföldiek. Korábbi írásaimból is kiderült, hogy vannak olyan területek, amik meglehetősen amatőr szinten működnek. Lásd a mi szakmánkat.

Visszatérve arra, hogy miért nem vágyok helyi barátokra: nos, a helyieket nem az eszükért szeretjük, és akkor nagyon kedvesen fogalmaztam. J Hacsak nem az időjárásról folyik a beszélgetés, követni sem tudnak. A logikus gondolkodás olyan távol áll tőlük, mint Makó Jeruzsálemtől. Lassúak, és nehézkesek. Példa: Otthon elképzelhetetlen lenne, hogy egy szakmájában tisztességben megőszült szaki ne értsen ahhoz, amit egész életében csinált, hogy egy adott probléma megoldására vonatkozóan nulla ötlete legyen.

Itt bizony előfordul. Persze, ha a visszájáról nézem, akkor ez pont jó nekünk, csak ki kell használni ezt a helyzeti előnyt.

Fentiek fényében nem lenne ez másképp akkor sem, ha beszélném a svájci németet. Egy svájci ismerős szerint, "jobb ha egy külföldi nem erőlködik vele, akkor inkább beszélje az irodalmi németet." :)
Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincs helyi kapcsolat, de ez inkább csak ismeretség, nem barátság.
Itt megint eltérnék egy picit a témától: több helyen olvastam, hogy a "nyugatiak" milyen keveset tudnak Magyarországról. Ezzel szemben, a mi svájci ismerőseink közül sokan jártak már nálunk, elismerően nyilatkozva az országról. Én nagy előszeretettel ajándékozok Gundel féle szakácskönyvet is, természetesen német nyelvű kiadásban (legalább képbe kerülnek, hogy a gulasch az nem pörkölt). :)

Nézzük a másik serpenyőt:

Anyagi biztonság: elmondható, hogy – az otthonival ellentétben – itt minden elvégzett munka ki van fizetve, így nem gond befizetni az adókat és a maradványból végre lehet tervezni. Félreértés ne essék, nem az úgynevezett gazdagságra vágy(t)unk, nem tervezzük sem Ferrari, sem yacht vásárlását, csupán tisztes megélhetést szeretnénk, hogy a gyerekeinket ne egy 50*40*20-as bőrönddel kelljen elindítani. (Ezen lehet vitatkozni, hogy helyes vagy sem, nekem ez volt az egyik "hamuban sült pogácsám", amit otthonról kaptam.)

Tervezés:

Munka tekintetében, míg otthon jó esetben 2-3 hónapra tudtunk tervezni, nekünk már ez az év le van kötve. Gyakorlatilag minden év első felének a végére nagyjából tudjuk, hogy mi lesz a következő évben.

Ügyintézés:

Korábbi cikkemben már írtam arról, hogy míg otthon bűnözőként néznek a hatóságok a vállalkozóra, addig itt nem. Ez semmit sem változott, pedig egyre több a dolgom velük. Segítőkészek mindig, mindenben.

Azt nem állítanám, hogy csak egy csettintés és működik a cég. Velünk egy időben, illetve picit utánunk többen is próbálkoztak, nem mindenkinek sikerült. Sőt, inkább negatív a mérleg.  Ugyanannyi munkát, időt, fáradtságot kell beletenni, mint otthon. Megkockáztatom, nehezebb a dolog, hisz a környezet idegen.

Iskola, képzés:

Erről nagyok jók a tapasztalataim. Itt a tanárok nem állják útját a fejlődésnek. Ha kiderül, hogy egy gyerek többre képes, azonnal intézkednek. Otthon pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Amikor el akartam vinni a fiam/lányom másik suliba, mindig azt mondta az illetékes tanerő, hogy „anyuka nem fogja azt bírni a gyerek”. Bírták.

Persze, vannak még olyan dolgok amiket itt felsorolhatnék, de engem ezek érintettek meg leginkább és a mérleg nyelve erősen ebbe az irányba lendül ki.

Mit hozott 2013?

Akik követik a blogot tudják, hogy ebben az évben is akadt bosszúság, nem is kevés, de (majdnem) mindent sikerült megoldani, és ezek kevésbé rontották az életminőségünket. Lehet, hogy nagyobb hangsúlyt fektettem ezekre, de mindezt csak azért, mert sokan úgy gondolják. hogy ez egy tökéletes ország. Nem, nem az.

Korábban említettem, hogy lassúak a folyamatok, ezért nem éreztük úgy, hogy 2013-ban jelentős változás fog bekövetkezni.

Nagyjából annyi volt előirányozva, hogy a gyereknek legyen egy munkahelye, és cseréljük le a lakást. Ez március végére egyenesben is volt.

Mint cég sem voltak vérmes vágyaink, mert a jelek azt mutatták, hogy még nem érett a helyzet. Ezzel szemben a nyár folyamán felgyorsultak az események, és egy elég nagy lépést tettünk előre.

Összegzésképpen annyit jegyeznék meg, hogy ugyan itt sem minden tökéletes, de majdnem. Tehát maradunk még egy darabig. :)

Mit kívánok a 2014-es évre? Elsősorban egészséget. Ha egészség van, akkor nagy baj már nem lehet. Ezen kívül békességet és szeretetet mindenkinek.
Ha ezeket birtokoljuk, semmi sem akadályoz bennünket, hogy elérjük a kitűzött céljainkat, legyen az bármi.
Sok sikert mindenkinek!