2014. október 24.

A nagy balhé I. (személyes történet)

Bizony, érik az embert meglepetések. Még olyan is előfordul, amitől az ember gyomra kifordul és nem csak azért, mert személyesen érintett.
Azt gondoltam volna, hogy egy nyugati - működő - demokráciában ilyen nem fordulhat elő. És mégis.

Akik rendszeresen olvasnak, biztosan emlékeznek rá, hogy írtam már a gyerekem tanulmányairól és a munkahelyéről. Minden esetben szuperlatívuszokban említettem. Tényleg szeretjük mindkettőt.
A munkahely is csak jókat mondott/írt a gyerekről, a munkatársai egytől egyig szeretik és elismerik.

Ám, a helyzet most tragikusra fordult.
Még az elmúlt évben történt, hogy lányom főnöke elég váratlanul elment a cégtől. Nagyon sajnáltuk, mert nagyon sokat segített. Akkor nem tudtuk mire vélni, most összeállt a kép.
Távozása előtt néhány hónappal, fölé hoztak egy új vezért, aki azonnal kezébe vette a dolgokat. Ez bennünket nem érintett semmilyen formában.
Akkor kezdtek el látványosan változni a dolgok, amikor Robi elment.  Helyére már az ő emberét hozta, és egy másik részleg élére is ő nevezett ki valakit.
(Itt megjegyzem, ez természeteses, én is ezt csináltam. De! Csak akkor, ha az ember alkalmas.)

A lányom az iskolai év alatt több ilyen részlegnél megfordul, ahol elvileg tanulnia kellene. Az új kisfőnök azonban nem ért rá a tanulóval foglalkozni (egész nap a telefonján játszott), ezért a gyerek mindent saját magától, saját belátáse szerint csinált. Rendszerint jól (munkatársai szerint).
Ennek ellenére a kis buzi (bocs, de a FB profilján félmeztelenül pózol), napi szinten kiabált vele, nevezte hülyének.
Gyermek persze szólt a Lehrmeisternek, hogy nehezményezi ezt az állapotot. Az elmúlt évben ugyanez történt egy másik tanulóval. Ennek okán ő kérte, hogy a lány írja össze, hogy milyen atrocitások érték ezen a részlegen. Ő ezt megtette.

Ekkor a Lehrmeister egy megbeszélést kezdeményzett a három új emberrel, ahol természetesn a részlegvezető mindent cáfolt.
Jobb híján, az a megoldás született, hogy a hátralévő időt jobb, ha egy másik részlegen, egy másik gyáregységben tölti el. Majd annak időtartamának lejárta után megy csak vissza.
Ebben a tudatban telt el két hét.
A két hét alatt "bedolgozta" magát az új helyen, és a részlegvezető megemlítette, hogy szívesen venné, ha maradna (biztosan azért, mert olyan szar munkaerő?).

Majd egyik nap, ebédidőben megy a lyány az iskolatársához, de a bejárati ajtó nem nyílik. A másik sem.
Valaki aztán beengedte, ám a kis buzi azonnal ott termett és közölte, hogy ő már nem dolgozik a gyáregységnél, és azonnal hagyja el az épületet.
Szegénykém, köpni-nyelni nem tudott.
Mást nem tehetett, felkereste a Lehrmeistert, aki rákérdezett, de őt is megerősítették ebben.
Na, ő is nézett, mint Rozi a moziban, de neki semmilyen ráhatása nincs, így nem tudott mit tenni, vígsztalta a gyereket.

Amikor kérelmezte, hogy elhozná a személyes holmiját, nem tudta magához venni, mert azt már előző nap kidobták (!), a számítógépen tárolt - a suliban használt- minden filet eltávolították.
Na, erre varrj gombot!

Másnap reggel a régi gyáregység vezetője összehívta az összes dolgozót, és tájékoztatta őket, hogy már nem dolgozik ott és jobban tennék, ha nem bratyiznának vele, mert hazug és a többi (itt megjegyzem, a dolgozók legnagyobb része 40+, egy cseppet sem nevetséges, hogy ajánlást kapnak, hogy kivel barátkozzanak).

Egy másodéves, 18 éves Lehrling, mint közellenség?

Ezen csak nevetni tudnék, de nem tudok, mert gyalázatos. Ne érts félre, nem azért, mert a gyerekem, de ez nem így működik. Senki esetében.
És a rohadt életbe, mégiscsak a gyerekről van szó. A jó..... (itt egy percnyi sípolást számíts hozzá)!
:(((
Kaptunk több tanácsot is, hagyjuk, ne hagyjuk...
Szerintetek?

19 megjegyzés:

  1. Fuhh ! Azért a Lehrmeisternek csak több "beleszoläsänak" kellene lenni, mint hogy "vigasztalja" a gyereket. Mi az, hogy neki semmi rähatäsa nincs ? A gyereknek érvényes szerzödése van a céggel, s mint Lehrmeister ö az "összekötö, ill ö felelös érte ! Ennyivel nem intézheti el, a kiképzö helynek is meg kell felelni szämos feltételnek, s az ö feladata az, hogy ilyen esetekben megoldäst taläljon ! Nem értem az egész szituäciot, de a gyereket nagyon sajnälom ! :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a probléma, hogy a jogállással nem vagyok tisztában. Lehet, hogy ő sem akar/mer nekimenni ennek a tagnak. Ma megkérdeztük tőle, hogy mi lenne, ha én is beszállnék a ringbe és levélben kérnék tájékoztatást az esettel kapcsolatban. Gyerek -eddig- egész jól viseli, csak nagyon sajnálja, mert nagyon szeretett ott, ez meg egy új hely. :( Volt olyan munkatársa (50+, férfi), aki megkönnyezte.

      Törlés
  2. A szerzödésében benne kell hogy legyen, ill. az iskolai "osztälyfönökét" kellene bevonni szerintem. Nälunk aki az Ausbildungsverantwortlicher - szerintem az ö esetében ez a Lehrmeister- az akinek el kell järnia ilyen esetekben. Ö, a közvetlen munkahelyi feljebbvaloja, valaki a munkaügyi osztälyrol, és az iskola köpviselöi , valamint a tanulo szoktak a "välsägülésen" részt venni .

    VálaszTörlés
  3. Mindenképpen próbáljatok meg tenni érte, hogy az ilyen görény ki legyen onnan rúgva!!

    VálaszTörlés
  4. Szerintem nem kérdés hogy nem lehet ennyiben hagyni ezt a dolgot. Minden főnöknek egy tájékoztató levél hogy ez történt, kéred a választ, valamint írásban kikérni, miért rúgták ki.

    VálaszTörlés
  5. Én értettem félre valamit ? Ugy értettem hogy nem rugtäk ki, hanem mäsik részlegre helyezték. Vagy mégsem ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A részlegtől gyakorlatilag kirúgták.
      Mivel a másik részlegnek szüksége van rá, ők felvették.

      Törlés
  6. Talän jobb is lesz neki igy ! Attol még az igazsägtalansäg nyilvän igazsägtalansäg marad. :( Ennek elllenére ebben az esetben azt hiszem én nem vinném az ügyet toväbb, hadd végezze el nyugodtan az iskolät, legyen meg a bizonyitvänya. Ha ugyanis a munkahely elküldi, akkor az iskolänak is vége.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha az iskolai tanulmányai megfelelőek, a munkahely (ettől az egytől eltekintve) elégedett, akkor nem rúghatják csak ki olyan egyszerűen.
      Nem?

      Törlés
  7. Forditva müködik sajnos ! Ha a munkahely elégedetlen,( kirugja), az iskolät sem fejezheti be. ( Legaläbb is nälunk igy van ) A lehrstelle alapvetö feltétele az " iskoläba järäsi jognak ". Ezért irtam, hogy hagyjätok inkäbb a fenébe az egészet, végezze el a sulit ( a mäsik részlegnél), hogy ne lehessen baj.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez világos, De olyan NINCS, hogy a tanulónak semmilyen joga nincs.
      Pont te írtad, hogy szigorú feltételeknek kell megfeleljen a munkáltató, aki diákot foglalkoztat.

      Törlés
    2. Igy van, s nem is irtam hogy nincs joga. Az elözöleg fletett kérdésedre välaszoltam, hogy mi van az iskoläval, ha - esetleg - kirugja a munkahely. ( Nem a részleg, mert a részlegen belüli äthelyezés esetén a munkältato azonos )

      Törlés
    3. Mondom, hogy jobb beszélgetni... :)
      Az világos, hogy amennyiben nincs munkahely, akkor iskola sincs. De! A munkáltató nem teheti meg, hogy jogalap nélkül eltávolítsa.
      Szerintem.
      Ok, minden csoda 3 napig tart, de az gáz, hogy most az egész cég ujjal mutogat rá, mert nem tudnak semmiről, csak a kirúgás tényéről. :(
      Egyelőre kivárunk, beszélek nálam okosabbakkal...
      Hátha valakinek van ötlete.

      Törlés
    4. Igy van, minden csoda 3 napig tart ! :) A lényeg hogy a sulit elvégezze. S a legjobb "védöbeszéd" ugyis az lesz, ha a mäsik részlegen megszeretik, megbecsülik, sikereket ér el ! Akkor nyilvänvalo lesz hogy hol volt a bibi ! :D

      Törlés
  8. A jogallas : OR Art 344-346a. (Der Lehrvertrag)
    Ez most nem vilagos, hogy a munkahelyetöl egy felmondast kapott? Ha igen, akkor törvenytelenül jartak el, es fellebezhetö.
    Ha csak egy masik reszlegre athelyeztek, az nem minösül felmondasnak,kirugasnak, kap egy uj berufsbildner/in-t es kesz.
    ezt az oldalt is atolvashatjatok, minden tudnivalo megtalalhato itt.
    http://www.kvschweiz.ch/de/1221/In-der-Lehre.htm
    Ha a munkahelyen problema van, akkor minden esetben ertesitenetek kell a Berufsbildungsamt-ot, es beszeljetek az osztalyfönökevel is. Vagyis elöször az osztalyfönökkel. A törveny szerint (ezt a törvenyi kivonatbol masolom be nemetül)
    " Nach Ablauf der Probezeit kann das Lehrverhältnis beidseitige Einverständnis oder einseitig aus WICHTIGEN GRÜNDEN aufgelöst werden. Wird der Lehrvertrag aufgelöst, muss der Lehrbetrieb umgehend die kantonale Behörde und gegebenenfalls die Berufsfachschule benachrichtigen." OR (Obligationenrecht) Art. 337, 346; BBG (Berufsbildungsgezetz) Art.14 Abs 4.
    "Die zuständige kantonale Behörde kann im Rahmen ihrer Aufsicht einen Lehrvertrag aufheben." BBG Art 24 Abs.5 lit b
    " Fällt ein Betrieb in Konkurs oder kann aus einem anderen Grund die Ausbildung nicht mehr gewährleistet werden,sorgen die kantonalen Behörden nach Möglichkeit dafür, dass die begonnene berufliche Grundbildung ordnungsgemäss beendet werden kann. Schliesst ein Lehrbetrieb, sorgt er nach Möglichkeit für eine Fortsetzung der beruflichen Grundbildung." BBG Art 14 Abs.5

    Vagyis aki Tanuloiszerzödessel(Lehrvertrag) rendelkezik nagyon nehez kirugni. Ahhoz olyan indok kell, amit a büntetötörvenykönyv szerint bünteny.
    Ezert helyeztek at. Lehet arra jatszanak, hogy a lanyod mondjon fel.A lanyod megszüntetheti a tanuloi jogviszonyat, de akkor a kepzesi hivatalban (Behörde) nyoma lesz es nagyon nehezen fognak egy masik Tanuloi allast(Lehrstelle)adni. :(


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Nem hinném, hogy zusammen erre játszanak, ezt az egész cirkuszt csak az a pár ember érti, aki csinálja. Kaptunk egy elcsípett megjegyzést, miszerint ez a részleg nem akar tanulót, pláne nem lányt. Jövő héten egy másik kislány megy oda, és valaki azt mondta, hogy most "ő következik".

      Törlés
    2. tinzen horn jó tanácsokat adott szerintem.
      Viszont úgy gondolom, hogy igazság ide, jog oda ne vidd tovább, ha (hogy írod )
      "svájci sapka2014. október 25. 10:02
      A részlegtől gyakorlatilag kirúgták.
      Mivel a másik részlegnek szüksége van rá, ők felvették."

      Végezze továbbra is rendesen a munkáját.
      Ahol xar a főnök és ellenséges ott úgysem érzij ól magát.
      Ha esetleg bármi olyasmi történne itt is, mint amit leírtál (vagy bárhol később az életben), akkor az első eset után mindig bekapcsolt rejtett diktafonnal, vagy jó minőségű diktafonos résszel rendelkező mobillal menjen az illetőhöz. Akkor van bizonyíték a szemétségre. De a felvételt elővenni csak akkor,amikor a főnökei, vagy a 'vizsgáló' előtt tagadja.

      Én

      Törlés
  9. Kedves Olvasók!
    Meghánytuk-vetettük a dolgokat, - természetesen,mérlegelve a sok hozzászólást -, mi is amellett döntöttünk, hogy hagyjuk a fenébe az egészet. Sajnos, az igazunkat csak úgy tudnánk kiharcolni, hogy jelentjük az esetet. Viszont magával a céggel nincs bajunk, így nem akarunk nekik sem kellemetlenséget. A gyerek néhány nap alatt kiheverte, szerencsére eszes kislány, a maga fegyverivel harcol azért tovább ellenük. Semmi komolyra ne gondolj, lelki hadviselés. :)
    Az néha sokkal jobban fáj a rosszakaróknak. És persze a legfontosabb, még jobban igyekszik a suliban. Ma például egy hatost, és egy 5,7-t kapott,ami nem rossz, ahhoz képest, hogy a német még mindig nem az igazi.

    VálaszTörlés