2014. október 14.

Na, ez már gombócból is sok(k)

Úgy tűnik, vannak olyan dolgok az ember életében, amik mumusként kísérik. Nálunk ez a parkolás téma itt, Svájcban.
Lassan, ha a szót meghallom, már harakirin gondolkodok.
:(
Minap levelet hozott a posta.
Aláírós levelet.
Ajajjj.
Bírság.
320 frank.
Hogy az a...

Még a másik házban laktunk, épp költöztünk. Egy este (elég későn, más sötét volt) érkeztünk haza, és nemhogy parkolni nem, de a saját utcánkba sem tudtunk behajtani. Autók az út szélén, tömeg.
Mi a fene?
Később kiderült, hogy valakinek születésnapja volt az utcában és ennek örömére egy utcai zenélést produkáltak.
Ez rendben is van, de valahol csak meg kell állni az ember gyerekének, és haza kellene jutni.
Az utca másik oldalán van egy parkoló, igaz tiltó/korlátozó tábla is van, de az épp üres volt. Gondoltuk, másnap reggelig nem lehet nagy baj belőle, ha ott parkolunk egyetlen éjszakát.



Lett.
Gondolom, valakinek nem tetszett, feljelentett.
Hogy szakadjon rá egy mázsa szar!!!

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a szomszéd lakásba újonnan költözőknek három autójuk van, és egy fizetett parkolójuk. Ők is a Bezucherben (kérésre javítva: helyesen Besucher)  parkolnak, mint mi előzőleg. Nekik lehet?
Hogy is van ez?
No, mindegy.

Várj!
Ez még semmi.
Ugye, a költözés egyik oka pont a lehetetlen parkolás volt.
Ahova költöztünk, négy helyünk van.
Tegnap este jövök haza és parkolnék, erre az én saját, fizetett parkolómba áll valaki.
Szerinted?
A vérnyomásom az egekbe egy pillanat alatt.
Hát hogy a fenébe van ez?
Komolyan eldurrant az agyam.
Ott a tábla, nem világos?




Cetli kiír, ma megkérdezek egy nálamnál okosabbat, hogy mit csinálhatok legközelebb.
Ha esetleg valaki tudja, szívesen veszem, ha megírja.
Köszönöm.
Szebb napot nektek!


25 megjegyzés:

  1. Olvasom a blogodat és döntően egyet szoktam érteni veled.
    Most viszont nem.
    Én is követtem már el néhányszor olyan dolgot, amit a szabályok büntetéssel sújtanak. Volt, hogy megúsztam, volt, hogy büntettek.
    De sosem dühöngtem, mivel az 'elkövetéskor' tisztáztam magammal, hogy szabály ellen cselekszem és lutri, hogy megúszom-e.
    Ha gyorsabban hajtok (néha), mint a megengedett, akkor vagy bemérnek, vagy sem. Ha tiltott helyen parkolok, vagy megbukom vele, vagy nem.
    A másik témával kapcsolatban : a cetli jó megoldás volt, lehet, hogy a továbbiakban semmi gondod nem lesz. Bár renitens emberek mindenütt vannak. Lefényképezni mindenképpen érdemes ilyenkor, hátha szükség lesz néhány képre a későbbiekben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Félreértesz. Nem a bírságon vagyok felháborodva, hanem a lehetetlen parkolási helyzeten. A levegőben nem hagyhatom a kocsit. :)
      Max. abban bíztam, hogy mivel egyetlen éjszakáról volt szó és nem foglaltam el senki helyét, nem csinál belőle ügyet valaki.
      A tippet köszi.

      Törlés
    2. Es ugyan miert kell valakit feljelenteni/megbuntetni, ha van meg parkolohely, es latom, hogy az utca tele van idegenek kocsijaival, akik eppen az utcan unnepelnek, tehat nyilvan azert nem tudott rendesen mashol megallni?
      Ertem en, hogy vannak szabalyok, de ha egy kicsit gondolkozunk is, akkor lehet, hog egy (meg) elhetobb orszag jon ki a dologbol.

      Törlés
  2. Szia Svàjcisapka (halàli a neved)!

    Sajnos sokat te mint Mieter nem tudsz csinàlni. Ha elé parkolsz akkor az Nötigung ès a vègèn mèg ö jelent fel tèged.
    A legokosabb amit tehetsz, a tulajt szèpen megkèrni, hogy csinàljon màr egy "Richterliches Verbot"-ot. Mi is csinàltunk, került kb. Fr. 200-250.00 -be, nem egy nagy ügy. Ezt a birosàgnàl kell megcsinàlni, ès ha megvan akkor ki lehet tenni a Richterliches Verbot Tàblàt (ami megint kb 300-400 Frankba kerül) ès feljelentgetni a Dràgàt aki a helyedre parkolt. Ha ez nincs akkor sok esèlyed nincs.
    Ha ugy gondolod hogy neked megèri akkor mint Bèrlö is megkèrvènyezheted, de akkor termèszetesen neken kell a költsègeket ällni.

    na sok sikert ès puszika

    maresz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi maresz!
      Beszélni fogok a tulajjal.
      Ami vicces, hogy van még 4 darab (90 %-ban üres) Bezucher parkoló, oda is állhatna. Senkit sem zavarna.
      :)

      Törlés
    2. De miert kerul ez a tabla 250+400 frankba?!
      Es ha a parkolo az o altala berelt hazhoz kerul, akkor o miert nem jelentheti fel az ott parkolo idegent?

      Törlés
    3. Erre én is kíváncsi lennék, hisz én fizetem a díjat.
      :)

      Törlés
    4. Besucher... s-sel

      Törlés
    5. Köszönöm a javítást, de ez nem egy helyesírási blog. Pláne, nem német.
      :)

      Törlés
    6. A Besucher parkoloban ällnia ugyan ugy szabälytalan lenne, mint a mäsét elfoglalnia ! :)

      Törlés
    7. Ebben igazad van, csak az engem kevesbe zavar. ;)

      Törlés
  3. A tàblàt spez. cègek csinàljàk, a biro alàiràsànak is rajta kell lenni. Bizti làttatok màr ilyen tàblàkat. Ezt csak birosàgi itèlet alapjàn kèszithetik el az itteni tàblakèszitök (vagy hogy hijjak öket). Sajnos igy van.

    Feljelenteni fel lehet mindenkit, de attol mèg nem fög törtènni semmi, max. költsègeid lesznek. ès ha jol tudom, akkor a sajàt költsègre el is lehet az autokat vitetni, de hogy az megèri e. A pènzedet többet nem fogod làtni, csak ha bepereled, aztàn hogy az sikeres lesz e...

    Most ne ràm legyetek mèrgesek, jo? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszi szepen. Hat majd valamit kitalalunk, mert ez igy nem kerek. A tulajt sem akarom koltsegbe verni, es en sem szeretnek ennyit kifizetni arra aminek a hasznalata engem illet.

      Törlés
  4. Hat ez erdekes.

    Ugy egy-ket eve nalunk (nem AG kanton) a Spielgruppe kirandulassal egybekotott sutogetest rendezett egy kozeli jatszoterre. Jottek anyukak is autoval segiteni, es raparkoltak a jatszoter melletti foldre. Az egesz gyakorlatilag a puszta kozepen van, neha a helyi paraszt kijon kaszalni egy kis fuvet a teheneinek. Este fele be is futott a traktoros lovag, majd elkezdett kaszalgatni. Rovidesen megerkezett a rendor (vagy valami hasonlo) es elkezdett irogatni az auto mellett. Anyukak rohannak oda, hogy most mi van? Hangsulyozom, nem uszlanderek, hanem echte sviccek. Kiderult, hogy a kedves traktorosunk kaszalas kozben intezkedett, a rend orei pedig mar jottek is, mert maganteruleten parkoltak a szemet anyucik.

    Mindezt ugy, hogy az emlitett teruleten egy darab tabla nincs ugy 2 kilometeres korben (meg kozlekedesi sem, nem hogy biroi tiltas). Vegul aztan nem lett megbuntetve senki, csak gyorsan elhuztak onnan az autokkal.

    Pont ez az, amit iszonyatosan ruhellek, ha zavarja a nyomi parasztjat az auto, akkor miert nem megy oda, es mondja meg? Nem, sunyin indirektben felnyomja oket, aztan meg majd rajuk mosolyog mikor elmegy onnan. Kozben meg az is konnyen lehet, hogy az o gyereke/unokaja is ott volt, de legalabbis a falu egyetlen spielgruppejebe jar(t) bizonyosan.

    VálaszTörlés
  5. Őszinte részvétem, - tudom, sajnos nem sokra mész vele, - nekem már kezdene üldözési mániám támadni. (( Nem annak a „kedves” szomszédnak a keze van a dologban, aki rendszeresen szabálytalanul parkolt?
    Nem lesz vigasztaló az se, amit elmondok, de egy Svédországban élő magyartól hallottam egy ennél is cifrábbat: náluk - nem tudom, mindenütt, vagy csak bizonyos városokban, - akkor is megbírságolják az autóst, ha 24 órán belül nem mozdította meg a különben szabályos helyen parkoló autót. Nem tévedés! Odébb kell gurulni vele mondjuk fél métert. Csak azt nem tudta megmondani, hogy erre hogy a rákban jönnek rá, és miért csinálják. Fényképezik a felnin a csavarokat? Vagy mégis hogyan? De állítólag meg tudják állapítani! Na, erre varrjál tépőzárat…

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, hogy csinálják? A párom látott már ilyent, elmesélte.
      Az őr krétával megjelöli a gumit és az aszfaltot, onnan tudja, hogy el lett-e mozdítva az autó. Na, ez a nem semmi.

      Törlés
  6. Fel lehet hívni a rendőrséget. Megadod a rendszámot és vagy kijönnek birságolni, vagy megmondják kié az autó és lehet szólni a tulajnak.
    Feltehetően sokáig üres volt az a parkoló és odaszokott valaki.:-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A rendörseget nem kell felhivni, te is meg tudod nezni hogy kie az auto. Felteve ha svajci rendszama van. A strassenverkehrsamtnak van online oldala. Ott be kell jelölni a kantont, megadni a rendszamot es megadja a tulaj nevet es cimet.
      http://www.fahrzeugindex.ch/
      https://www.viacar.ch/eindex/login.aspx?kanton=ag
      A fahrzeugindex oldalon bejelölöd Aargau -t ( Ha jol emlekszem ott laksz) akkor jön a következö oldal elö.
      Sajnos nem minden kanton elerhetö.

      Törlés
    2. Nagyon koszonom. Ez hasznos lehet kesobb. :)

      Törlés
  7. Idézet: "Svájcról azt mondják, hogy rendőrállam. Nem tudom, hogy ki, és mi okból találta ki ezt a sztereotípiát, de jó nagy marhaság."
    Ezt ezek után is fenntartod? :-)

    És az ottani kommentelőnek úgy tűnik igaza volt ("minden őssvájci született besugó").

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abban a vonatkozásban, amire én értettem fenntartom.
      :)
      Ugyanakkor, amire a kommentelő értette elbizonytalanodtam.
      :(
      Most akkor én is jelentgessem fel a körülöttem élőket minden "piszlicsáré" ügy miatt?
      Hm...

      Törlés
  8. Az autó egész nap ott állt, a cetlivel a szélvédőn.
    Este, mire hazaértem eltűnt.
    Kíváncsian várom, hogy elég volt-e ennyi.

    Ja, és a szomszéd is inkább padkázik, de odaáll a ház elé. Nem tud 20 métert gyalogolni. Bakker...
    :(

    VálaszTörlés