2014. október 21.

Rendszám aukció

Gondoltátok volna, hogy itt annak komoly respektje van, minél kisebb valakinek a rendszáma?
Először egyfajta státuszszimbólum volt ez, később üzletet csináltak belőle.




Ha vásárolunk egy autót/motort, akkor ahhoz kapunk egy rendszámot. Az otthoni szokással ellentétben a rendszám nem a verdához jár, hanem azt mi kapjuk és akár életünk végégig, illetve amíg van autónk addig a miénk lehet. Ha eladjuk a járművet, akkor a pléhtáblát le kell adnunk és azt megőrzik egy ideig részünkre, díj ellenében.

Ez természetesen csak akkor érvényes, ha nem nem váltunk kantont, mert mindegyiknek saját rendszámtáblája van. A kanton nagyságától függően öt vagy hat számból és a kanton nevének rövidítéséből áll.

Ahogy korábban írtam, a  rendszámtábla száma presztizs kérdése egyeseknél. Akár nagy összeget is fizetnek egy ilyen 'kincsért'.


Nem minden kantonban van erre lehetőség, de a múltkor a zürichi Strassenverkehrsamton megütötte a szemem az aulában egy kijelzőtábla, amin az volt látható, hogy melyik rendszámra lehet licitálni és hol tart az aukció.
Érdemesnek találtam, hogy írjak róla röviden és nektek is megmutassan az internetes linket, amit ITT találtok.
Jelenleg a legmagasabb licit 26 400 frank.
:)
Hát na... van az a pénz...

2 megjegyzés:

  1. Egy kis kiegészítés: a VD-1 122.500-ért kelt el a SG-1 közel 130.000-ért. A BE-911-esért 65.000 CHF-t fizetett egy (valószínüleg) Porsche tulajdonos.
    A dubaji 1.5 millió USD-töl azért még messze vagyunk :-)

    VálaszTörlés
  2. A jelenlegi legmagasabb licit nem hiszem, hogy eléri a történelmi rekordokat, de ez is meglehetősen rémisztő szám.
    :(
    24.600 frankért már egy nem fapados kisautót lehet kapni.

    VálaszTörlés