2016. január 29.

El a kezekkel asszonyainktól - Szórólap

A nyáron több alkalommal írtam a menekültkérdésről, nem titkolva személyes véleményem. Kaptam is érte, volt aki örök haragot fogadott és elhagyta a villát  blogot.
:)
Az élet nem hagyta, hogy a téma feledésbe merüljön, mert a lánykám ezt a feladatot kapta a szakdolgozatának témájául.
Időközben - rengeteg kutatómunkával -, ezt is befejeztük, de a téma - sajnos- nem vesztette el aktualitását.
A kutatómunka eredményeképp még borúsabban látom a dolgokat, ráadásul, az idő, a közben történtek is engem igazolnak. Ettől nem vagyok boldog, bevallom, jobban örültem volna, ha azt írhatom most le, hogy "bocs, de tévedtem".
Svájc is érintett a témában (nem kicsit), valahogy a világhíradóból mégis kimarad.
Igaz, itt még (szerencsére) nem történt komolyabb probléma.
Azt viszont mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a hatóságok idejekorán figyelnek a legkisebb dolgokra, még akkor is ha nem érinti tevőlegesen az országot.
A szilveszterkor Kölnben történtek vezérelték Luzern kanton vezetőit, hogy elébe menjenek a problémának és egy kiadványt tettek közzé a bevándorlók részére.




Különös okot ad erre a farsangi programok sokasága, amik a kantonban kerülnek megrendezésre.
A szórólapot, mely a helyes viselkedésre és kötelezettségekre az iránymutatást 4000 példányban nyomtatták ki, és adták át a menekülteknek.
A tájékoztató kitér a férfi-nő közötti viszonyokra, a két nem közötti egyenlőságre, a szabad vallásgyakorlatra, tiszteletben tartva a más vallások gyakorlóit.
A cikk megjelenésének napján volt egy felmérés, miszerint 40 százalék támogatta ezt a felhívást, 43 százalék nyilatkozott úgy, hogy jobb lenne szóban felhívni a figyelmet erre a dologra.
A kiadvány után már több kanton is érdeklődött, így valószínűleg több helyen is kiadják majd.

Szerintem nagy hibája - a világos piktogramok ellenére -, hogy a szöveg német nyelvű.
Szerintetek?
Eredeti cikk, a piktogramokkal ITT:


12 megjegyzés:

  1. Az egyértelmű hogy nem német nyelven kell csak kiírni. Szkeptikus vagyok különben, persze ez is több mint a semmi de akik már belenőttek egy adott élethelyzetbe, vallásba, akármibe, mennyire lesz hatásos ez? Nyilván valahol el kell kezdeni és a megelőzés még mindig jobb mint megvárni hogy megtörténjen de aminek igazán haszna lesz majd az ha keményen büntetik is az elkövetőket és nem akarják majd elsumákolni a származást, ki-kicsoda, mint ahogy erre már voltak kísérletek más országokban is. Az meg hogy valaki nem ért egyet és emiatt hanyagol egy blogot, hát akkor ez van. Ez pont az a téma amiben sokan nem értenek egyet egymással, ezt tudomásul kell venni. Ha valaki nem fog velem egyetérteni, esetleg te sem attól még fogom olvasni a blogot DD.

    VálaszTörlés
  2. Bocs., -de, szerintem is, -"ez, így ebben a formában"- -egy nagy sz.r, -piktogram???-németül?, -ne már...
    Egy ősrégi Markos-Nádas "rendőrösös" kabarétréfa jut eszembe róla: -"montam neki hogy ájjon meg, de nem átt meg"-...
    -Szerintem, ez, esetleg akkor érhetne valamit, -ha, ezeket, egyenként, "kinagyítva", egy FÉRFI!!!, -az ő nyelvükön, pontosan elmagyarázná nekik, -miközben, beléjük verné, "agyilag", hogy mivel JÁR,-itt(is), -ha, nem így viselkednek!
    -Sőt, odáig "vetemednék", hogy, mindezek ismertetése után, -egy, a saját nyelvükön megírt "nyilatkozatot" is aláíratnék velük, miszerint, ezt megértették, és tudomásul veszik, hogy a fentiek megszegéséből kifolyólag milyen büntetésekre számíthatnak, pl.:börtön, kitoloncolás stb.
    Szerintem, ez így lenne "korrekt", és talán hatékonyabb...

    erné

    VálaszTörlés
  3. -bocs., a végén az "erné", valaminek a maradványa, fogalmazás közben...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na pont a lényeget elfelejtettem, hogy tudják előre, mi jár érte! És hogy valóban jár érte valami. Mostanában több helyen bizonyos dolgokért nem járt semmi :-(

      Törlés
  4. Ma bicikliztem. Hallottam hogy a manusok röhögnek a hátam mögött. Szerinted ha egy ilyen piktogramot felmutatok akkor abbahagyják? Nemzetközi jeleket alkalmaztam, mint pl. gyagya vagy a szemkiszúrás, amit neccesebb esetben nevezhetek szemkontaktusnak is DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem állítom, hogy nincs más megoldás. Ha leírnám, beperelnének... :D
      A semminél, vagy az "így kel elfogadni őket" hitvallásnál még ez is jobb.
      :(((

      Törlés
    2. Vannak dolgok ami nem megy. Ha erőltetik, akkor sem. Ekkora létszámban nem lehet integrálni ennyire eltérő vallású, életmódú embereket. Eddig sem sikerült, ezután meg még inkább nem fog mert a többszöröse a létszám mint évekkel ezelőtt.

      Törlés
    3. Én is így gondolom, csak az a baj, hogy sokan még mindig nem.
      :(

      Törlés
  5. Olvasás közben arra gondoltam, hogy vajon milyen nyelven nyomtatták ki. Mint a németeknél hallo/látom a tv-ben ők arabul és parsi nyelve, valamint angolul nyomtatták ki. Persze egy füzet több nyelven. Németül tök értelmetlen, megspórolhatták volna a nyomdaköltséget.
    Naponta olvasom az NZZ-et még sehol nem ovlastam a németekhez hasonló zűrökről, de a napokban volt a ZDF-en egy vitaest, ott az svájci SVP egyik képviselője rettenetesen nyomta a szokásos idegen ellenes szöveget.
    Biciklizés? Svájci vagy egyéb nemzetiségü pasik még soha nem dumáltak mögötted? Ebben szerintem még nincs semmi rossz. Lakatlan szigeten kívűl, bárhol előfordulhat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár nem nekem szegezted a kérdést a biciklizéssel kapcsolatban, szeretném megjegyezni, hogy nézés és nézés között is van különbség.
      Ezzel már én is találkoztam itt, sajnos. Nem egy esetben. A faluban van befogadóállomás, és jobb dolguk nem lévén, sokat ténferegnek.
      :(

      Törlés
    2. Isolde: Sajnos már elmúlt az az idő a korom miatt hogy a biciklizés bármi felhajtást jelentsen mások számára. Mármint a szépségem miatt nem füttyögnek utánam sehol DD. Ez a történet Szudánban van és nem, úgy sosem röhögtek, mutogattak újjal rám mint itt. Ez nem az a fajta beszólogatás mint otthon. Ott, ill. itt a nők nem bicikliznek. Senki. Mi is csak a zárt lakóparkban mert ott a lakók ismernek, de ha építkezés miatt fiatalok dolgoznak, ott bizony a biztonsági őr is előugrik rögtön, nehogy valami incidens legyen. Mert lehet. Volt már részed ilyenben Afrikában? Akkor talán érthetőbb lenne. Én 8 éve vagyok itt és még nem tudtam ezt megszokni. Ők sem fognak változni.

      Törlés