2016. június 26.

Hogyan szerezzünk olcsó lakást?

Saját lakáskeresési mizériánkról már több esetben írtam. Ki elhitte, ki nem. Otthonról nézve, elképzelhetetlen ez a látvány:



Bild: Keystone/Martin Ruetschi

Nos, ők nem valami leárazás miatt állnak sorba egy áruház előtt, hanem egy lakást szeretnének megnézni.
A lakásszövetkezetek, de gyakran a magánkézben álló lakások/házak tulajdonosai is általában egy időpontot adnak meg arra, hogy az érdeklődők megnézhessék az ingatlant. Sok esetben, egy kedvezőnek tűnő hirdetéssel kapcsolatban akár több ezer megkeresés, érdeklődés is érkezik.
Akit érdekel elmegy, megnézi és ha megfelel, akkor elkéri a jelentkezési lapot és indulhat a várakozás.
Mivel sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen eséllyel indulnak, ezért a 20.min.ch internetes portál összeszedett néhány fontos dolgot, ami megkönnyítheti a lakáshoz jutást.

Egy-egy jó és olcsó lakáshirdetés megjelenését követően nem ritka, hogy 30 ezren (!) érdeklődnek és kérnek időpontot a megtekintésre Zürichben. - nyilatkozta egy szakértő.

1./ Mint a szépségkirálynő választáson, itt is fontos az első benyomás, fontos, hogy határozottak legyünk.
2./ Jó, ha már az elején készen van a jelentkezési dosszié. A gyorsaság aranyat ér. Ha megfelelőnek tartjuk a lakást, célszerű akár még aznap megküldeni a tulajdonosnak a jelentkezést.
3./ Fontos, hogy a jelentkezési lap pontosan, egyértelműen legyen kitöltve. Minden esetben csatolni kell a fizetési hajlandósági igazolásunkat (Betreibungsauszug). Ez két hónapnál nem lehet régebbi. Újabban már az interneten is kikérhető.
3./ Érdemes a dossziét egy kicsit kiemelni a tömegből (egy színes lefűzős mappába téve), vagy valamilyen figyelemfelkeltő eszközzel megtűzdelni. Persze, nem szabad túlzásba esni.
4./ Az újságíró kérdésére, miszerint érdemes-e egy apró ajándékkal, csokival "megvesztegetni" a döntéshozót, a szakember egy határozott NEM-el válaszolt.
5./ A beadást követően egy héten belül nem érdemes érdeklődni. Utána meg lehet próbálni, de ésszerű időintervallumon keresztül, nem túl jó, ha erőszakosnak tűnünk.

Ez a rendszer egyébként nagyon nem jó. Neked mint bérlőnek még a DNS mintádat is csatolni kell, ugyanakkor a tulajdonosok legnagyobb része magasról letojja a fejedet. 90 % nem jelez vissza, hogy nem nyertél a pályázaton és csak vársz és vársz, mert nem akarsz erőszakos lenni és nem mered felhívni.

A szakértő még megjegyzi, hogy érdemes figyelni a közösségi oldalakat is, mert sok esetben a lakás már elkel azelőtt, hogy meghirdették volna.
Tanácsként annyit mond, hogy főleg nagyobb városok esetében nem biztos, hogy érdemes ragaszkodni a központhoz. Gyakran előfordul, hogy egy kevésbé felkapott helyen egyetlen jelentkező van egy lakásra.

Eredeti cikk ITT:


13 megjegyzés:

  1. Mi közvetítő segítségével találtunk lakást. A meghirdetett lakást csak 3 érdeklődőnek mutatták meg, ha a tulajnak egyik se tetszett volna akkor következő háromnak.

    VálaszTörlés
  2. Köszi, hasznos. A kommentek is. :-D

    VálaszTörlés
  3. Hát pl. Zürichben szerintem a nagyobb közlekedési csomópontokat (Oerlikon, Alstetten stb.) alapból érdemes kerülni, mindig tömeg van. Az ilyen tipikus bevándorló zónák, mint pl Schwamedingen, dettó, ott ugye viszonylag alacsonyabbak az árak, ergo szintén tömeg van.

    Igazság szerint ha valaki gyorsan lakáshoz akar jutni rá kell repülni a felülárazottakra, a helybéliek szerintem iszonyat smucigok, úgyhogy ezeket könnyen el lehet vinni. Ahol pl mi lakunk az egy neubau, svájci többségű utcában, a környékhez képest elég drága is, viszont simán megkaptuk... és a házban voltak olyan lakások, amik még fél év után is üresek voltak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ebben igazad van, de aki havi 3000.- frankot keres, az nem engedheti meg magának a drága lakást.
      :(

      Törlés
  4. Biztos volt egyszer egy olyan lakás amire 30,000-en jelentkeztek, gondolom ez akkor meg is jelent a Blikkben. De alapvetően hamis a cikk.

    Komolyabb lakáshirdetések esetén le kell tenni kb 100CHF-et. Olyan nincs, hogy nem jelez vissza, mert azt vissza kell adnia ha nem te kaptad meg a lakást. És eszükbe se jut megtartani, mert korrektek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne haragudj, de pontatlanul olvastál.
      Azt írtam - a cikket idézve-, hogy érdeklődtek egy lakás iránt. Az érdeklődés nem azonos a jelentkezéssel.
      A 100.- akkor kell letenni, ha beadod a jelentkezést.

      Sok helyen nem kérnek letétet, és ebben az esetben ritkán jeleznek vissza.
      Csak a pontosság kedvéért.
      A korrektséget meg inkább hagyjuk...
      :)

      Törlés
    2. Ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor az idézett cikkben szereplő linkre kattintva az is kiderül, hogy a 30,000 nem különböző érdeklődőt jelent, hanem példának hoznak egy nőt, aki 4 ismerősével együtt egyszerre próbálta felhívni a megadott számot, ő egyedül 139-szer próbálta, és egyiküknek sem sikerült a hívás. Ha minden jelentkező 139-szer próbálta (nyilván nem!), akkor pl. csak 216 érdeklődőről beszélhetünk.

      Törlés
    3. Khm...
      Ok, ha ettől neked jobb, akkor legyen 216.
      Ettől még nem jobb a lakáshelyzet.

      Törlés
    4. Kedves Névtelen,

      Nem tudom, milyen a komoly és a komolytalan lakáshirdetés, de a 100 CHF csak akkor kell kifizetni, ha elküldted a jelentkezésed és téged választottak, de te visszamondod, hogy mégsem kell. Ebben svájci sapka is tévedett.
      A visszajelzést meg a korrektséget illetően tudnék kötekedni, de veled ellentétben én nem fogok. Viszont köszönjük a matematikai kifejtését a cikknek, hasznára vált minden kedves Olvasónak! :)

      Üdv.

      Törlés
    5. Köszi, így egészen pontos.
      :)

      Törlés
  5. Vagy iszonyat sokat kell keresni svájcban vagy ott kell dolgozni, de nem ott kell élni állandóan és akkor oké. Amúgy kívülről minden fizetés fantasztikusnak tűnik amíg az ember ott nem él :)

    VálaszTörlés
  6. Ez a cikk ma jelent meg:
    http://www.20min.ch/schweiz/news/story/Verschaerft-Mobility-Pricing-die-Wohnungsnot--15688396
    Ajánlom figyelmetekbe!

    VálaszTörlés